Világszemléletek fejlődésvonala

Wilberi szintek és színek

1

A spiráldinamikával kapcsolatos kérdésre hamar meglelhetjük a választ, elég egy pillantást vetni az Integrál szemlélet könyv 112-113. oldalán lévő ábrára, ahol baloldalon a színskála, jobbra középen pedig a spiráldinamikai fejlődésvonal látható. Ugyanitt kiderül, hogy egy az egyben megfeleltethetők a skála színei az emberi tudat fejlődési szakaszait bemutató Piaget/Aurobindo-féle fejlődésvonal (baloldalt középen) szintjeinek.

Ha megnézzük A Működő Szellem rövid történetében szereplő (lásd Ursus Libris kiadás 157., illetve Európa kiadás 149. oldal) 9.1 ábrát, akkor feltűnik, hogy az alsó négy szint gyakorlatilag megfelel a színskála alsó négy színének, vagyis: 1-infravörös (szenzomotoros), 2-bíborvörös (fantazmikus-érzelmi), 3-piros (leképező elme), 4-borostyánsárga (szabály/szerep elme). Ezt feltevést a szintek leírása (a 180., illetve 173. oldaltól) is megerősíti.

Ezután, az 5. fordulópont: a világcentrikus vagy érett ego szakaszbanlényegében a narancssárga szint leírásához kapcsolódó gondolatok kerülnek kifejtésre, míg a következő – itt még az 5. fordulóponthoz tartozó - szakasz, Sokféleség és multikulturalizmus címen a zöld színhez tartozó pluralista szemléletet fejti ki. Ez a 6. szint előszobájának is tekinthető (sőt Bence felhívta a figyelmemet, hogy Wilber ezt későbbi műveiben már „korai víziólogikának” nevezi, tehát átsorolja oda), hiszen itt merülnek fel azok a problémák (Wilber szavaival: „a multikultik identitásválsága”), amikre ott bontakozik ki a megoldás.

A 6. fordulópont: a kentaur szintjén jelenik meg ugyanis a víziólogika, amely „képes arra, hogy a részeket összeadva meglássa a kölcsönhatások hálózatait”. Ez a színskálán két (illetve, ha a zöldet az előbbiek alapján ide soroljuk, akkor három) szintre, vagy, ha úgy tetszik, színre bomlik: a kékeszöld az integrált rendszerek világképe, a türkizkék pedig az integrált holisztikus világkép. Feltűnő viszont, hogy az Aperspektivikus téboly és különösen A transzperszonális világ küszöbén című alpontokban leírt pesszimisztikus, az egzisztencializmusról értekező szakaszok egyáltalán nem köszönnek vissza a kékeszöld és a türkizkék szintek felemelő mondataiban.

A tudat fölötti, transzperszonális tartományok közül a 7., okkult szint szép és letisztult leírását találjuk meg az indigókék színnél, némi utalással a magasabb szintekre: 8-ibolyakék (szubtilis), 9-ultraibolya (kauzális) szintekre. A nemkettősséget, a tudatfelettiséget pedig a színskála tetején lévő „tiszta fény” jelképezi.

2

Jómagam több, mint huszonöt évvel ezelőtt ismertem meg az egzisztencializmus nézeteit, átéltem az „aperspektivikus tébolyt” és A transzperszonális világ küszöbén szakaszban ecsetelt mély világnézeti pesszimizmus sem állt távol tőlem. És éppen azután kezdtem ebből lassan kimászni, amikor elolvastam A Működő Szellem rövid történetét (pontosabban annak Bence által készített, rövidített és kommentárokkal ellátott nyersfordítását). Talán joggal feltételezhetem, hogy sokan mások is vannak szerte a világban, akik hasonlóan élték ezt meg, tehát éppen Wilber munkássága az egyik tényezője annak, hogy feltárultak a kapuk a felsőbb szintek felé, és ma már ilyen optimisa hangvételűek az integrált szintek (kékeszöld-türkizkék) leírásai!

A másik dolog, ami feltűnik nekem a fenti összevetés kapcsán, hogy a korunkban még domináns racionális világképet (narancssárga) immár nem egy, hanem három szint (vagy szín, ha úgy tetszik) választja el az első transzperszonális szinttől (indigókék). Hosszabbnak tűnik az út, de egyben kidolgozottabbnak is, és ez szerintem jó hír.

Danka Miklós

 


Az alábbi szöveg a 2008-ban megjelent (magyar kiadás még nincs, de remélem lesz!) Integral Life Practice című könyv Wilber által írt részéből, a Világszemléletek fejlődésvonala (Spectrum of Worldviews) fejezetből való (92-97. oldal). A múltkori szalonon a színspektrum felső tartományáról, a felső szintekről szóló részeket emlegettem, de aztán úgy gondoltam, hogy jobb lesz a teljes skálát közölni.

A fejlődési szinteknek az infravöröstől az ultraibolyáig terjedő színskálájával először Wilber 2006-ban megjelent Integral Spirituality című könyvében találkoztam, ugyanez jelenik meg az Integrál szemlélet magyar kiadásának 112-113. oldalán, de ott nem kerül részletesen kifejtésre a dolog. Emiatt érzett hiányérzetemnek vetett véget az Integral Life Practice-ban talált leírás, örömmel adom most közre. (A fordítást Malik Tóth István készítette.)

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez nem egyezik sem A Működő Szellem rövid történetében szereplő (lásd Ursus Libris kiadás 157., illetve Európa kiadás 149. oldal) tudati szintekkel, sem pedig a spiráldinamikában megjelenő színekkel (ez utóbbiakat Wilber a 2000-ben megjelent, A Theory of Everythingcímű könyvében használta). Szóval a helyzet elég bonyolult és az Integrál Szalon egyik érdekes témája lehetne, hogy ezt bogozgassuk!

Danka Miklós



INFRAVÖRÖS – archaikus világkép

Az archaikus világkép kérlelhetetlen missziója és célja a túlélés. Itt az alapvető túlélési ösztönök uralkodnak, hogy olyan szükségleteket biztosítsanak, mint az étel, a víz, a biztonság és a meleg. A világ az érzékelési tevékenységek differenciálatlan tömegének tűnik. Az újszülöttek – mint az első Homo sapiensek – archaikus világképpel rendelkeznek, amelyben önmaguk és a világ nem különül el.

BÍBORVÖRÖS – mágikus világkép

A mágikus világképben az alany és a tárgy részlegesen átfedi egymást, így az „élettelen tárgyakról”, például a kövekről és a folyókról, úgy érzik, hogy élnek, sőt lelkük van. A szent helyek, tárgyak, rítusok, események és történetek hatással lehetnek a világra, ezért mindig meg kell bízni bennük, és óvni kell őket. A törzsi szokásokat – beleértve az átmeneti rítusokat és az évszakokhoz kötődő ciklusokat – ősi hagyományvonalon adják tovább nemzedékről nemzedékre.

A biztonságot és az oltalmat úgy igyekeznek biztosítani, hogy kötődnek a törzshöz, és azonosulnak (összeolvadnak) vele. Ennek célja a fennmaradás és a kívülállókkal szembeni védelem. A törzsfőnököt, a szülőket, az ősöket, a szokásokat és a nemzetséget engedelmesség és tisztelet illeti. A misztikus jeleket követni, a hatalmas szellemlények vágyait pedig teljesíteni kell, a törzs tartós biztonsága és boldogulása érdekében.

PIROS – hatalmi világkép

Ez a világkép jelzi az énérzet (ego) megjelenését, amely különbözik a törzstől, noha gyakran ösztönösen saját kiváltságos csoportja érdekében cselekszik. Mivel a piros indiviualizált én a világ középpontjának látja magát (egocentrikus), igyekszik azonnal kifejezni és beteljesíteni a szükségleteit és vágyait. „Minden körülöttem forog.” A piros világképpel rendelkezők nem foglalkoznak a jövővel, hanem inkább ösztönösen cselekszenek, hogy megszerezzék azt, amit akarnak – most.

A piros hősies keresése középpontjának látja magát. E keresésbe beletartoznak a hatalmas istenek, istennők, emberek és erők, amelyekkel számolni kell. Az élet ragadozókkal és prédákkal teli vad dzsungel. A fenyegetés elkerülése és a túlélés érdekében a piros beveti az erejét, vagy csatlakozik egy hatalmas vezetőhöz. A piros életét és halálát a dzsungel irányelve határozza meg: „a legerősebbek fennmaradása”. A piros a megfélemlítéssel és a másokon való uralkodással éri el, amit akar. Ha azonban gyengébb, vagy gyengébb csoporthoz tartozik, akkor gyakran jobban szolgálja az érdekeit, ha engedelmeskedik a hadvezérnek vagy a főnöknek, elfogadva a helyét az uralkodó hatalmi rendben. Cserébe védelemben részesül, és kap a zsákmányból.

BOROSTYÁNSÁRGA – mitikus világkép

A mitikus világkép istenei vagy istennői úgy uralkodnak, mint lelkünk mélyén érzett erők, melyeknek közvetlen beleszólásuk van a férfiak és a nők e világi ügyeibe. A borostyánsárga egyéneket nem csupán a rokonság és a vér köti össze: a különböző nemzetségekhez és törzsekhez tartozó egyének hihetnek ugyanabban az istenben, s ennek jegyében testvérekként egyesülhetnek.

Képesek békében együtt élni olyan szabályok uralma alatt, melyek biztosítják az élet fennálló rendjét és a stabilitást. Minden egyénnek áldozatokat kell hoznia Istenért és a hazáért, melyek megadják az élet rendjét és értelmét. Áldozataink és szenvedéseink nemesítenek meg bennünket. A piros ösztöneinek erőszaka és káosza fenyegetést jelent erre a rendezett világra. A rend és a jóság a szigorú törvényektől, az erős rendőrségtől és a katonáktól függ. Ezek az emberek hősök. Azok közülünk a tiszteletre méltók, akik keményen dolgoznak, engedelmeskednek a törvénynek, és teljesítik társadalmi kötelességeiket.

A szabályok tiszta, abszolút értelmet, irányt és célt adnak az életnek. Ezek a követendő magasabb rendű elvek. Mindenkinek megvan a maga helye a társadalomban, melyet a törvények és a vallási parancsolatok tartanak egyben. A konzervatív és tradicionális borostyánsárga világkép a rendet, a következetességet és a konvenciókat hangsúlyozza.

Itt a polarizált, fekete-fehér, etnocentrikus perspektívák uralkodnak. Vagy hívő vagy, vagy hitetlen; vagy szent vagy, vagy bűnös; vagy velünk vagy, vagy ellenünk. A tekintély mutatja meg az erényes élethez vezető helyes utat. Az ösztönön a bűntudat uralkodik, mégpedig azáltal, hogy fegyelmezetten engedelmeskedünk a hagyományos, jól megalapozott életmódnak. A ma áldozata és állandósága garantálja a jövőbeli jutalmat. Dicsőséges mennyország vár azokra, akik gondosan betartják az Egyetlen Igaz Út szabályait.

NARANCSSÁRGA – racionális világkép

A narancssárga, a modernitás racionális világképe feloldja a csoport iránt mutatott hűséget, és minden emberre egyetemes érvényű rendszereket és elveket alkalmaz. Ez az első valóban világcentrikus szemléletmód. A mindenkire kiterjedő egyenlőség, szabadság és igazságosság eszményei a narancssárgatól erednek. Amint a modernitás története mutatja, a narancssárga mozgatórugója a haladás, a siker, a függetlenség, az eredmény, a társadalmi helyzet és a gazdagság. A jövőt nem határozzák meg és nem hátráltatják a hagyományok. A ma elvégzett célirányos tetteink új holnapot hozhatnak létre.

A narancssárga azért játszik, hogy nyerjen az eszmék és lehetőségek versenyalapú piacán. A győzelem a stratégia, a tervezés és a legjobb megoldások kikísérletezése révén érhető el. A tudományos módszer példázza a narancssárga abba vetett hitét, hogy a szubjektív világ alapvetően elkülönül az objektív világtól. A narancssárga tudományának és technológiájának fenomenális sikere folyamatosan emeli az anyagi élet színvonalát az egész világon.

ZÖLD – pluralista világkép

A zöld világkép kívül állhat a narancssárga monolitikus rendszerein, és több nézőpontot is felvehet. Mivel a zöld még nem képes mély ítéletek meghozatalára, a pluralizmus és az egalitarizmus válik legalkalmasabb válaszreakciójává. Minden kölcsönös kapcsolatban áll egymással az élet holisztikus hálójában. A zöld igyekszik „demarginalizálni” az alternatív, kisebbségben lévő vagy kellőképpen nem képviselt hangokat. A pluralista világkép megpróbál egyenlő elismerésben részesíteni sokféle szempontot.

A zöld először az 1960-as években jelent meg a világ színpadán. Annak az időnek minden fontosabb társadalmi forradalma zöld színben fénylett: a környezetvédő mozgalmaktól kezdve a holisztikus egészség mozgalmán át a humán potenciál mozgalomig. A zöldet erős pluralista érzékenysége arra készteti, hogy kémlelje a horizontot: meg akar győződni róla, hogy senkit sem sértenek meg érzéseiben, és senki sem marad ki. Ennek gyakran a politikai korrektség, a közösség hangsúlyozása és a megegyezésen alapuló döntéshozatal az eredménye.

KÉKESZÖLD – az integrált rendszerek világképe

Ahogy a tudatosság növekedése során eléri a kékeszöldet, felismer valami lényegest: minden nézőpont rendkívül jól megragadja a valóság valamelyik fontos oldalát, ugyanakkor háttérbe szorítja vagy marginalizálja a dolgok egyéb oldalait (azaz mindegyik igaz, de részleges). A kékeszöld azt is felismeri, hogy egyes nézetek igazabbak és kevésbé részlegesek, mint mások. Vagyis nem minden nézet egyenlő; van mélység.

A kékeszöld most úgy látja együtt a világnézeteket, mint a fejlődő mélység és növekvő összetettség egymásba ágyazott hierarchiáját (vagy holarchiáját). Felismeri, hogy a világcentrikus nézetek nagyobb mélységgel rendelkeznek, mint az etnocentrikus nézetek. A zöld világnézet nem képes eljutni erre az ítéletre.

A kékeszöld arra is rájön, hogy a korábbi világnézetek sohasem fognak eltűnni. Mivel természetesen bontakoznak ki az evolúciós tánc során, mindegyikük (és minden élet) figyelemre és tiszteletre méltó. A kékeszöld a mélységet és a szélességet egyaránt felfogja. A kékeszöld világnézet érdeklődést mutat (és képes is rá), hogy tágasabb és többféle perspektívát tegyen magáévá. Ezek hatékonyabb látásmódot tesznek lehetővé számára, és hatékonyabban tud munkálkodni összetett, kölcsönös kapcsolatban álló rendszerekkel (tartozzanak azok a pszichológia, a társas kapcsolatok, a szervezetek vagy a globális intézmények birodalmába). Ez „jelentős ugrás” a világosság, a kreativitás, a hatékonyság és a kommunikációs képességek terén azon egyének számára, akik a kékeszöld magasságában funkcionálnak.

A kékeszöld szintjén a hiányszükségleteket felváltják a létszükségletek – e szükségletek a teljességből, nem pedig a hiányból erednek. Ezen a szinten az emberek a „problémákat” gyakran kreatív kihívásoknak látják, és optimista módon győztes/győztes megoldásokat keresnek. Túllépnek az áldozat pszichológiáján, és képesek együtt érezni mások élményeivel anélkül, hogy azonosulnának velük, vagy érzelmileg „horogra akadnának”. A képet széles vásznon látják, miközben teljesen és felelősségteljesen élnek olyan emberekként, amilyenek a jelen pillanatban, és amilyenekké a tanulás útján válnak. Tudatosságuk felszabadul, hogy élvezhesse magának a létezésnek a nagyszerűségét. Egészséges önzésre és önzetlenségre egyaránt szert tesznek, mivel törődnek mind az egyéni fejlődéssel, mind pedig az összes ember jóllétével.

TÜRKIZKÉK – integrált holisztikus világkép

A türkizkék világkép képviselője mélyebben felismeri, hogyan épül fel az összes elképzelés, beleértve a saját énérzetét is. Ahogy a tudatosság e szintje felvirrad, az emberek meglátják minden fogalmi folyamat automatikus határait. Ezért természetes módon minden perspektívánál jobban fognak rokonszenvezni a térrel, amelyben az összes perspektíva megjelenik. A türkizkék képes rá, hogy különböző egymást kiegészítő eszközöket használjon azért, hogy a lét önmagában rejlő misztériumát értelmezze. Együtt érzően méltányolja a tudatosság minden szintjének erényeit, miközben tisztán látja a határaikat.

A türkizkék szint nem csupán egyre növekvő rendszertudatossággal jár, de azzal a hajlammal is, hogy inkább e rendszerekkel azonosítsuk magunkat, mint az egyéni énnel. Ez a tudatosság transzperszonális létmódjainak kezdete. A türkizkék szint képviselői az ébrenlét állapotában azonosulhatnak vagy „egynek érezhetik magukat” a természettel, a Szellemmel, és ösztönzően hathat rájuk ez a túláradó bőség.

A türkizkék egyének gyakran nehezen találnak olyan párt, akik képesek megérteni és méltányolni teljes dimenzionalitásukat és tudatosságuk mélységét. Még világi gondolatfolyamataik is érthetőbbé teszik multidimenzionális összetettségünket, sőt minden ember, teremtmény és élő rendszer lényegi egységét. A türkizkékek még érdeklődőbbek és elkötelezettebbek lesznek a felébredés iránt, valamint mások és a világ szolgálata iránt.

INDIGÓKÉK és azon túl – az integrálton túli világkép

Az indigókék az első valóban transzperszonális világkép, ami azt jelenti, hogy az ember tudatossága túlnyúlik a személyesen. Túlmegy azon, hogy kizárólag a személyiséggel azonosítsa magát, jóllehet azonosulásába személyiségének csak rá jellemző egyedisége is beletartozik. Az indigókék világkép természetéből fakadóan elkezdi meghaladni az alany tárgytól való elkülönültségét. Mindkettőt úgy látja, hogy egy szorosan összefüggő egységben merülnek fel. Ezt a szintet az a változás is jelzi, hogy intuitívebb, rugalmasabb és áradóbb kapcsolat alakul ki a tapasztalással és a jelenségekkel. Az indigókék világképben a létezést radikálisan összekapcsolódó szövedéknek, a fény, az élet, az elme, az anyag, az energia, az idő és a tér áramlatának ökológiájának látjuk.

Az egészeket ösztönös felvillanásokban észleljük. A türkizkék a vízió (víziólogika) segítségével gondolkodik, az indigókék azonban anélkül lát, hogy különböző dolgokat kellene összefűznie. A rendszerszerű és transzperszonális egészek egyszerűen nyilvánvalók, s ebbe az ökológiai, politikai és kulturális egészek is beletartoznak, melyek meghaladják az egyént. A személyes énérzet ezekbe a nagyobb rendszerekbe nyílik, azonosul és gyakran mély egységet érez velük, különösen az ébrenlét állapotában és a durva anyagi világban.

Az indigókék világkép nem csupán átlát a durva ego-énen mint közép- és viszonyítási ponton, amelyből a kapcsolatok, folyamatok és tapasztalatok bonyolult rendszerét látjuk, hanem el is engedi az ego-ént. Ez enyhíti a feszültséget vagy stresszt az egyén és a szorosan összefüggő egység között. Az életet egy radikálisan rugalmas időskálán nézzük, mely a percektől az éveken, emberöltőkön, évezredeken, sőt a távoli időn át az alapvető időtlenségig vagy tiszta örökkévalóságig vezet. Az indigókék egyének elpihennek a Kozmoszban, a születés, növekedés, öregedés, halál, öröm és szenvedés természetes áramlásában.

Bár e lista távolról sem teljes, a fenti világképek tartalmazzák azokat a legnyilvánvalóbb szakaszokat, melyeket a tudományos kutatók meghatároztak, továbbá a magasabbakat, melyekhez az előzetes bizonyítékok kezdenek elérhetővé válni. Továbbra is el kell ismernünk, sőt tisztelnünk kell minden világképszintet azért a lényeges szerepért, amelyet betöltött és továbbra is betölt a tudat fejlődésében. A maga helyén és idejében minden egyes világkép csodálatos hatékonysággal működik a fejlődés spiráljában mind a mai napig. Gondoljunk csak bele: a fentebb leírt világképek mindegyike – az emberi kultúra múltjának egy pontján – forradalmi volt, úttörő szerepet töltött be, és ragyogó, kreatív, előremutató ugrást jelentett.



http://integralszalon.blog.hu/