Elképzelhető, hogy nem fog tetszeni Neked ez az írás, mert ellentmondani látszik annak, amit az utóbbi években ELHITTÉL, és azóta is MEGKÉRDŐJELEZETLENÜL, MEGVIZSGÁLATLANUL HISZEL. Ismerősek a következő szavak és mondatok - hiedelmek? „Fejlődnöm kell, ki kell lépnem a komfortzónámból, meg kell tanulnom a tudatos teremtést, célokat kell kitűznöm és elérnem, folyton jobbítanom kell magam, meg kell valósítanom önmagam, emelnem kell a rezgésszintemet (jajjj), meg kell tanulnom elengedni, minél többet kell a vortexben tartózkodnom (jujjj), csak pozitív gondolataim és érzelmeim lehetnek, jelen kell lennem, el kell jutnom a feltétel nélküli szeretethez, fel kell ébrednem/meg kell világosodnom, ki kell kerülnöm a karma körforgásából (persze).” „Én teremtem a valóságomat; A negatív érzelmeimmel vonzottam be a betegségemet/ ezt az eseményt; Amit adok, azt kapom; Ahogy rezgek (én rezgek ám!), olyan dolgokat fogok bevonzani az életembe; A pozitív pozitívat vonz, a negatív pedig negatívat; Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.” Senkit nem szeretnék bántani, hisz mindenki pont azt hiszi, amit hisz. Pont azt tudja hinni, amit hisz, az elme általában nem kérdezi meg, hogy „Elhiggyük-e ezt a valamit itt, Kedves Gazdám?” Csak rácuppan és elhiszi, mivel ez a dolga, és egész életünkben erre kondicionáltuk. Addig, amíg fel nem merül bennünk az igény, a nyitottság arra, hogy kérdéseket tegyünk fel. Amíg ezerrel hiszem, amit hiszek, nem engedődik meg, hogy kinyíljon az elmém. És igen, az önfejlesztéssel, vonzással, teremtéssel, önkereséssel, spiritualitással kapcsolatos hiedelmek is hiedelmek. Sokszor aLEGMAKACSABB fajtából. Az elme olyan mértékben képes azonosulni ezekkel a hiedelem-rendszerekkel a változás, fejlődés, spiritualitás, jobbítás nevében, hogy nagyon nehéz még csak észrevenni is, mennyire beléjük záródtunk. Mutogatunk kifelé másokra, akik nem járnak azon az úton, mint mi, látszólag nem akarnak változni, célt kitűzni, megvilágosodni, akik nem veszik észre, milyen negatívak és begyepesedettek. És nem vesszük észre, hogy mi is pont annyira bezártak és begyepesedettek vagyunk, mint amilyennek őket LÁTJUK ÉS ÉRZÉKELJÜK a saját hiedelmeink kivetüléseként. Elsősorban arra hívlak most, hogy vizsgáld meg a fenti készpénznek vett hiedelmeket. Bármelyiket és mindegyiket, amelyiket eddig eszedbe sem jutott hiedelemként látni, hisz hát „persze, hogy így van”. Pl. „Folyton fejlődnöm kell.” Vagy: „Meg kell világosodnom.” Vagy „A negatív érzelmeimmel vonzottam be ezt a…” Vagy: „Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.” EGYENKÉNT vedd vizsgálat alá ezeket a hiedelmeket, szépen elmélyülve önmagadban és a kérdésekben. Lehetővé téve, hogy kapcsolatba kerülj egy olyan dimenzióval, a NEM-TUDÁSSAL, ami mindig itt van, békés és nyugodt, nincsenek elvárásai és diktátumai, csak legtöbbünk teljesen elvesztette „vele” a kapcsolatot, mert egy pillanatra sem állt meg, hogy megnézze, TELJESEN BIZTOSAN TUDHATJA-E, hogy amit hisz, az úgy van. Csukott szemmel ajánlom végezni. Engedd bele magad a kérdésekbe ésVÁRJ, HOGY FELBUKKANJON A VÁLASZ. Ne ugorj rá az eddig készpénznek vett válaszokra, engedd meg, hogy most kicsit másképp legyen. A Munka nem gondolkodás, hanem elmerülés, meditáció, ahol egy egész másfajta valóság tárul fel számodra, mint amit eddig láttál. Ki mondja, hogy úgy van? Mikor hitted el, hogy úgy van? Honnan vetted, hol hallottad, hol olvastad? Teljesen, száz százalékos bizonyossággal tudhatod, hogy úgy van? Tudhatsz-e bármit is teljes bizonyossággal? Az adott hiedelem békét vagy feszültséget kelt benned? Mi zajlik benned, ha elhiszed az adott gondolatod s közben azt látod, hogy még nem úgy van az életed? Hogyan éled a mostani életedet, ha elhiszed az adott gondolatot. Mennyire vagy képes itt lenni, most, megélni azt, ami most van, úgy ahogy az van? Hogyan bánsz önmagaddal, ha elhiszed, hogy…? Mitől akarod megóvni magad ezzel a hiedelemmel? Mi elől menekülsz ennek a hiedelemnek a segítségével? Mi mindent nem vagy képes megtenni, ha ezt hiszed? Mennyi energiád megy el az életben arra, hogy ezzel foglalkozol? Mit remélsz kapni, ha majd „oda” jutsz? Üldögélj kicsit, és nézd meg, ki vagy a gondolat nélkül. Csak nézegesd az életedet, a felbukkanó élet-képeket, ahogy felkelsz reggel, teszed a dolgod, és soha többé nem merül fel benned az a gondolat, hogy… Végül pedig fordítsd meg az állítást és keress példát arra, hogyan igaz így is. Írok ide pár példát: Eredeti: „Ki kell lépnem a komfortzónámból” Megfordítás: „Be kell lépnem a komfortzónámba.” – Fedezd fel, mi mindent hittél el magáról a komfortzónáról, ismerkedj meg vele, barátkozz össze vele. Fedezd fel, mi mindentől védett meg idáig, vedd észre, hogy mekkora szolgálatot tesz neked, mert megvéd a képzeletbeli félelmeidtől. Segítségedre van abban, hogy felfedezd, mitől is félsz, és aztán rá tudj nézni ezekre a félelmekre. Lépj bele, merülj bele, és vedd észre, hogy semmi más, mint képek és szavak sorozata, melyeket a valóságnak hiszel.  Eredeti: „Folyamatosan fejlődnöm kell.” Megfordítás: „Folyamatosan visszafejlődnöm kell.” – Nézd meg, milyen nézőpontból igaz, hogy a folyamatos fejlődni akarással inkább visszafejlődsz. Pl. valójában visszafejlődsz a saját magaddal való kapcsolatban, mert nem hogy jobban szeretnéd magad, hanem még kevésbé, ha nem látod a „fejlődés” jeleit. Visszafejlődhetsz az elme nyitottságában, ha csökönyösen ragaszkodsz ahhoz, hogy fejlődnöd kell, az életed élvezetéről már nem is beszélve. És igen, valójában mindannyiunknak „visszafejlődnünk” lenne érdemes abból a sok minden mentális, ragacs-történetből, melyeket teljesen tudattalanul cipelünk. És amik folyamatos menekülésben, küzdésben, rettegésben, keresésben tartanak minket. Eredeti: „Én teremtem a valóságomat.” Megfordítás: „Nem én teremtem a valóságomat.” Résztvevő: Én teremtem a valóságot. Byron Katie: A valóság már meg van teremtve, te csupán történetet mesélsz arról, ami megteremtetett. Az alapvető ön- és valóság-erőszakoló félreértésünk az, hogy van itt egy „én”, akinek hatalmában áll a „valóságot” megteremteni. Hogy van itt egy „én”, akinekirányítása van afelett, ami történik. A „tudatos teremtés” azt a hamis illúziót adja, hogy „te” vagy a dolgok irányítója és a valóság majd neked engedelmeskedik. Belegondoltál már abba, mekkora arrogancia ezt hinni? És igen, szeretjük adajkameséket. Te meddig hiszed még el őket? És igen, megszoktuk, hogy fejjel lefelé látunk, csak ennek nem is vagyunk tudatában. Ki vagy a történeted nélkül? Te teremted a szelet, az esőt, a napsütést, a meleget, a hideget? Az utcádba behajtó autót? A kerteden átsétáló macskát, a fenyőfán csiripelő madarat? A téged nem kedvelő főnöködet, a dacos gyerekedet, a kelést a bőrödön, az orrod előtt elhúzó trolit, a forgalmi dugót, a kedvesed csókját, édesanyád elutasítását? Te teremtetted azt, hogy apukád fiatalon meghalt? Hogy a szüleid elváltak? Hogy nem érkezik meg a Nagy Ő az életedbe? Hogy ellopják a pénztárcádat? Folytassam? Folytasd nyugodtan magadnak. És üldögélj a saját példáidban: hogyan lehet az igaz, hogy semmi közöm nincs ahhoz, ami történik? Lehet, hogy a világ csak úgy történik? Lehet, hogy csak szeretném elhitetni magammal, hogy irányításom van felette? Lehet, hogy csak kétségbeesve próbálok minden elképzelést megragadni, mely illuzórikus, jövőbeni biztonságot látszik nyújtani, csak azért, hogy ne kelljen megtapasztalnom a jelenben felbukkanó, nem kívánatosnak, rossznak megtanult érzelmeimet és érzéseimet? Lehet, hogy az egész életem egy félreértés ily módon? Lehet, hogy nincs egy olyan pont, ahova majd egyszer eljutok, és ott végre megnyugodhatom? Lehet, hogy bármit megtennék azért, csak NE KELLJEN EZT AZ EMBERI ÉLETET AZ Ő TELJESSÉGÉBEN MEGTAPASZTALNOM? Lehet, hogy érdemes lenne ezt az egészet valahogy teljesen megfordítva vizsgálnom? Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy a jelenben felbukkanó megtapasztalásaimmal foglalkozzam, hogy észrevegyek mindent, ami elvon innen, ahol épp vagyok, ahol az élet zajlik? Lehet, hogy az élet sokkal egyszerűbb, mint elhittem, lehet, hogy az élet pont az és pont úgy, ahogy most van és most történik? Megengedem-e magamnak, hogy megálljak egy pillanatra és magamba eresszem mindezt? Megengedem-e magamnak, hogy ne nekem legyen igazam? Megengedem-e magamnak, hogy belemerüljek az életbe, a testembe, a menekülésre kényszerítő érzéseimbe, és kíváncsian megtapasztaljam, MI IS TÖRTÉNIK, HA VÉGRE MEGÉRKEZEM IDE ÉS MEGÉLEM AZ ÉLETET, AZ ÉRZÉSEKET címkék, történetek és értelmezések nélkül?  Egyszerűen csak vedd észre, hogy menekülsz. Vedd észre, ha mentális biztonságot, egy képekben kivetített jövőt és az általuk előidézett, kellemesnek megtanult testi érzeteket hajszolod. Vedd észre, mennyire nem bízol abban, ami van. Hogy mennyire hibásnak véled a valóság útját, és mennyiféle módon próbálsz valami „jobbat” kihozni belőle. Hogy mennyire félelmetesnek tűnik egyszerűen csakNEM TUDNI, egyszerűen csak LENNI. Mert az elme mindig hajtani fog. El innen. Ezt pedig csak úgy tudja elérni, ha mindig talál valami kivetnivalót azzal, ami épp van, mindig valamilyen módon hiányosnak láttatja és érzékelteti, így mindig elkerülésre, elmenekülésre késztet. Zsigereinkbe ivódott a fájdalom elkerülése és az öröm keresése. Csak épp az, amit fájdalomnak hiszünk, nem az, hanem az élet aktuális megjelenésének az ÉRTELMEZÉSE. És amit örömnek hiszünk, az sem az, hanem egy másik értelmezés. Tudom, nem ezt hallottad és tanultad eddig. Tudom, hogy nehéz lehet egyáltalán csak beengedi is mindezt. Mégis biztatlak rá. Mert az ÉLETET egyetlen „helyen” fogod megtalálni: itt és most. És csakis akkor fogsz végleg megnyugodni, ha minden értelmezésedet és ellenállásodat felszámolod az élet éppen felbukkanó megjelenéséről. Mert az mindig csak van. Mondhatni semleges. Csak évezrednyi megvizsgálatlan ős-történetünk vetül rá. Byron Katie: Egyet értesz azzal, hogy azért akarod a sikert, mert azt hiszed, hogy akkor békére lelsz? Férfi: Igen, pontosan. Byron Katie: Nos, ahogy itt ülsz ebben a székben és megtapasztalod a téged körülölelő támogatást, vedd el, amiért jöttél, anélkül, hogy a testednek hatalmas utat kéne megtennie azért, amid MÁR MOST is megvan. Ha a békességet keresed, azt ÖNMAGADBAN találod meg. Itt és most keresd meg a békességet, odabent, ne odakint a világban. Aztán pedig élvezd a külvilágot, ahogy az megélődik rajtad keresztül. „Mindannyian arra kondicionálódtunk, hogy a mindenkori megtapasztalásainkat megmérjük egy kozmikus hőmérőn, mely megmutatja, milyen messze jutottunk az úton és milyen messze vagyunk még a céljainktól. Amikor épp fájdalmat, félelmet, kételyt vagy szomorúságot tapasztalunk, azt az ítéletet hozzuk meg, hogy biztos rosszul csinálunk valamit, rossz úton haladunk. „Rossz vagyok” – jelentjük ki. „Nem megfelelő megtapasztalás!” Amikor pedig boldogságot és örömöt tapasztalunk, azt a következtetést vonjuk le, hogy jól haladunk és közeledünk a tökéletes jövőbeni cél-ponthoz. „Jó vagyok” – szól az ítélet. „Ez a megfelelő megtapasztalás!” De a MÉRŐMŰSZER HAZUGSÁG. Mert a valóságban nincsenek mérőműszerek, nincsen senki, aki előírná, mi is a helyes megtapasztalás. Nincs egy rögzített pont a jövőben, mely felé haladunk, NINCS VÉGSŐ MEGPIHENÉSI HELY. A jelenbeli megtapasztalásunk sosem jelent semmit és sosem valami másnak a jele, és nem is egy lépcsőfok a valami felé vezető úton. Sosem a siker vagy kudarc barométere, és egyáltalán nem figyelmeztet arra, hogy milyen közel vagy távol vagyunk az otthontól. A jelen megtapasztalás maga az Otthon. És ha bárki is valaha máshogy beszélt neked erről, csupán azért tette, mert a saját mérőműszer-ketrecébe zárva érezte magát. Hagyd abba a méricskélést, az összehasonlítást és élj át minden pillanatot úgy, ahogy van. Történetek nélkül. Itt nincs ketrec. Így máris és mindig haza érkezel.”(Jeff Foster) http://onmunka.blogspot.hu/ |
Főoldal > Univerzális törvények >