A "NÉVTELENSZELLEM" BÖLCSÉSZETE

DUÁLTÖRVÉNY

A "NÉVTELENSZELLEM" KINYILATKOZTATÁSAI ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN

Az ember egész életét, mégpedignemcsak a földi, hanem az örök életét is determináló két legf'őbb kapcsolat: azIstennel és a saját lelki másával való összeköttetése.

Első pillanatra talán különösnektűnhetik fel ennek a két viszonylatnak fontosság tekintetében közvetlenülegymás mellé állítása, de ha a dolog lényegébe mélyebben beletekintünk, ki fogtűnni, hogy csakugyan ezen a két szálon függ az emberlélek a bűnök sötéttengere fölött s egyformán szükséges, hogy mind a két szálba minden erejévelbelekapaszkodjék, ha meg akar menekülni az elmerüléstől: a kárhozattól.

Vizsgáljuk meg tehát ezt akérdést közelebbről.

A "Szellem, erő, anyag"az ősbukás tárgyalásánál megállapítja, hogy a két fő bűn, amely a szellemet amennyei tisztaság állapotából, tehát a Mennyből eltávolította: a gőg és azérzékiség. A gőg az Atyától szakította el, az érzékiség pedig a lelki másátóltávolította el. Ebből természetszerűen következik, hogy mennyei Atyjához csakakkor térhet vissza, ha megtisztult a gőgtől, lelke másával pedig csak akkorolvadhat össze, ha megtisztult az érzékiségtől.

A gőgtől való megtisztulás útja aszenvedések és megaláztatások rengetegén vezet keresztül, s akkor ér véget,amikor a szellem már minden gátlás nélkül felhasználható az Atya akaratánakvégrehajtására, tehát akkor, amikor már annyira szereti Atyját, hogy Irántavaló szeretetből és hűségből mindent képes elviselni anélkül, hogy tudná, miértérik ót a csapások és szenvedések, szóval amikor rnár megérett azáldozathozatalra.

De milyen végtelen hosszú az ütidáig! Ameddig a lélek még éretlen - tehát ameddig még benne az Istentőlelválasztó fő bűn: a gőg, erős - addig minden legkisebb vélt, vagy valódi sérelemreüt-vág maga körül, s ezzel csak továbbhalmozza az élete útján szenvedést termőokokat. A folyton fokozódó szenvedések őrlő munkája azután lassanként annyiramegpuhítja a szellemét beburkoló vastag rétegét, hogy azon az Isten kegyelménekelső sugara behatolhat, vagyis a megtérés misztikus csodája bekövetkezik.

A szellem szeme ekkor megnyílik,s egészen másvalakivé válik, mint aki azelőtt volt: "újjászületikKrisztusban", az-az megszületik Isten kegyelmének csodavilágában, amelybenbár addig is benne élt, de süket és vak, sőt halott volt annak csodáivalszemben. Most már fogékony Isten kegyelmének megnyilatkozásaival szemben, sminél többet tapasztal belőlük, annál fogékonyabbá válik irántuk, s ezzelpárhuzamosan annál inkább elárasztja a lelkét a teremtő Atya iránti hála ésodaadás érzése. Végre felismeri, hogy minden, ami létének keretét képezi, sőtmaga a lét is Isten kimondhatatlan szeretetének folyománya, s akkor szeretnéegészen átadni magát ennek a végtelen szeretetnek, s lélekben így kiált fel:"Atyám, mit adhatok én Neked a te végtelen jóságodért? Hiszen nekem semmimsincs, amit nem Te adtál volna! Az életemet is Te adtad: fogadd ezt e1 tőlem stégy vele, amit akarsz; Te rendelkezzél egészen felettem!"

Mikor a szellem Istenvégtelenségének és a saját semmiségének felismerésében idáig jutott, akkor ezta tudását tettekben is meg kell pecsételnie. Ekkor leküldi őt az Atya egyáldozatos életbe, amelyben éretlen lelkektől eredő gyötrelmek közepette, aszenvedések tüzében, vagy a szentnek tartott Igazságért az életénekfeláldozásával kell bizonyságot tennie arról, hogy igenis Istent szeretimindenekfelett, jobban, mint a saját életét, mert nem zúgolódik, nem lázadozik,nem vádol, pedig tudja, hogy ártatlanul szenved; de ha Isten ezt kívánja tőle,legyen meg az ő szent akarata. Az az ő múltban tett önmaga felajánlása ebben aző próbaéletében úgy hat, mint egy poszthipnotikus szuggesztió, amelynekhatóereje ebben a próbaéletben teljesedik ki.

Ekkor gyógyult ki a lélek agőgből; ekkor nyerte vissza a tényleges összeköttetést az Atyával, ekkor épültki és tisztult meg az az egyik szál, mely őt a Mennyel összeköti.

Tegyük vizsgálat tárgyává a másikösszeköttetést: a duálkapcsolatot is.

Az egész természeti világbanjelen van ez a duálizmus: nemcsak az élőlények világában a kétneműségben, de azanyag és az erők világában is mint adó és elfogadó, mint pozitív és negatívjellegű erőmegnyilvánulás. Mindez pedig a duálok kettéválásának produktuma.Hiszen maga az anyagvilág a bukás következménye, mert az anyag a bukottszellemiség gondolat- és érzésvilágának megdermedt konglomerátuma; természetesennélfogva, hogy a szétvált duálszellemek által produkált anyag is magábanrejti a duálfelek alaptulajdonságát: az adó és elfogadó természetet.

Minderről azonban itt a mélyben,az anyagban, a bűnben semmit sem tud az emberszellem, hanem süketen és vakonjár-kel a csodák között, s balgán igyekszik magának megszerezni mindent, amiöröm és gyönyör. Ebben a vak habzsolásban a szerelmet - a duális kapcsolatnakezt az elsalakosodott emlékét - szintén úgy tekinti, mint az anyagi javakat:csak minél többet megszerezni belőle, csak minél többet kapni, s minélkevesebbet adni érte!

Ezzel a felfogással azután mindigjobban és jobban kimélyíti a paráznaság mocsarát, elsalakosítja az érzésvilágát,s a sok-sok bűnnel, amit elkövet, megtölti a következmények törvényét, amelyekazután egyszerre zúdulnak reá s elöntik szenvedéssel, csalódással,gyötrelemmel.

Ezek a szenvedések, csalódások ésgyötrelmek hovatovább annyira körülfogják, hogy semerre sem talál kivezetőutat, s hosszú, hosszú idők elteltével félelmet, majd utálatot s undortébresztenek benne azokkal a bűnökkel szemben, amelyek ilyen fájdalmakatszültek, s ekkor a lelkében halk vágy kezd ébredezni egy ismeretlen valakiután, aki tiszta, aki hű, akivel való kapcsolatban a lelke megnyugodhatnék.

Ez az első halvány, tétova kisérzésrnegmozdulás a duálérzésre való ködös, fájdalmas, tudatalattivisszaemlékezés.

Ettől kezdve ez az újszülött kisérzés nem engedi magát többé megölni; élni és erősödni akar, hogy majdan egykorboldogsággal árassza el a lelket.

Ennek az érzésnek a megszületésea duáltörvényben való megtérés kezdete; akiben ez megszületett, az még mindigkövet ugyan el bűnöket ezzel a szent érzéssel szemben, de minden félrelépés, mindenvétség ez ellen éppen úgy lelkiismeret-furdalással jár, mint egyéb bűnökelkövetése a megtért lélek életében, úgy hogy ettől fogva nincs nyugta, csakakkor, ha hűséggel és tisztasággal kitart amellett, akit végzete élettársáulrendelt, vagy amellett a szentnek elfogadott Eszme mellett, amelynekszolgálatában társtalan életet vállalt magára.

Azonban a duáltörvényben is csakakkor éri el az érettséget, amikor benne próbát állott, s egy élettel tettbizonyságot amellett, hogy minden kínálkozó földi örömöknél többre és nagyobbraértékeli a lelkében élő ideált, és ha semmit nem tud is a duáltörvényről és hanem is tudja, miért és kiért, de mégis hűséggel kitart olyan házastárs mellettis, aki erre semmiképp sem érdemes, akitől szeretet helyett csak csalódásban ésszenvedésben van része; kitart még akkor is, ha más oldalról olyancsábításoknak és kísértéseknek van is kitéve, amelyek kielégületlenül maradtszellemi érzésében kárpótlással és örömök özönével kecsegtetik.

Akiben lelkében ez a felébredtideális, tiszta érzés ennyire erős, az megérett a duális kapcsolatra, s azt azIsten megajándékozza azzal a legnagyobb áldásával, hogy összevezérli a lelkemásával, s ezáltal megnyitja előtte annak a boldogságnak csodavilágát, amilyet"szem nem látott, fül nem hallott és szív nem érzett".

Mert a szentírásban lefektetettisteni kijelentések, mint minden vonatkozásban, úgy ebben a vonatkozásban isszentek és igazak: "Ha abban, ami nern a tiétek, hűek nem voltatok,ki-csoda bízná reátok azt, ami a tiétek?" Aki minden körülmények között hűés igaz tud lenni azzal szemben, aki nem az ő lelke mása, arra már rá lehetbízni azt, aki az övé, hogy mindkettőjüknek mondhatatlan örömökben legyenrészük, amilyenekről testi ember még csak nem is álmodhat.

Mert Isten minden gyermekénekcsak boldogságot akar adni, de azt csak akkor adhatja a léleknek, ha annak aboldogság érzésére szolgáló lelki érzékszervei már kifejlődtek. Ezért kellkifejlődnie a lélekben az Isten iránti alázatosságnak és lelki tisztaságnak,mert Krisztus Urunk kijelentése szerint: "A tisztaszívűek meglátják azIstent" - és a tiszta duálérzésnek, amelynek birtokában a lelkek ". .. olyanak lesznek, mint az Istennek angyalaí a mennyben".

Az embernek Istennel, az őTeremtőjével való kapcsolatról szól a szentírás, és ennek a kapcsolatnak mindenhatáron túli fontosságát tárgyalják azok az erkölcsbölcseleti művek, amelyekegész könyvtárakat tölthetnének meg, a másik óriási fontosságú kapcsolatról: aduális kapcsolatról azonban rendszeresen egyetlen mű sem emlékezik meg.

Ennek nagyon egyszerű oka afentebb tárgyaltakból nyilvánvaló: a duális kapcsolatról, mint szellemi-lelkitörvényrdl nem is tud az emberiség, mert csak házasságról tud, amit szentnekismer el, és érzékiségről, amit bűnnek bélyegez.

De ezen nem is lehet csodálkozni,mert hiszen a duáltörvényről tulajdonképpen nem is tudhat addig, ameddig afejlődés rendjén azt a bizonyos színvonalat el nem éri - mégpedig nemkulturális, még csak nem is értelmi, hanem érzelmi színvonalat - mert mindaddignem is jelentkezik nála az a különös, megmagyarázhatatlan, minden földiségtőlmentes szellemi szomjúságérzet valami mennyei természetű kapcsolat után, aminem házasság, nem szerelem, annál kevésbé szexualitás, hanem a léleknekmindezeken messze túllevő, előttünk csak sejtelemszerű állapota, amelyben sem akényszerérzetnek nincs semmi nyoma - ami a házasságok túlnyomó részénekjellemzője - sem az az alacsonyrendűség, ami az érzéki vágyat jellemzi; tehátaddig éppúgy nem tudhatja, hogy mi az a duáltörvény, mint ahogy a vakon születettneksem lehet fogalma a színek világáról. Tehát nem csoda, hogy az emberiségáltalában halvány fogalommal sem hír a duáltörvényről; hogyan is bírna, amikormég a szellem továbbéléséről sem tud, sőt nem is akar tudni, s aletagadhatatlan bizonyítékok dacára a legtöbb esetben megmosolyogja azt, akierről beszélni mer, annak ellenére, hogy a szentírás minden oldalán eztolvashatja és a templomban ezt hallgatja!

Pedig a duáltörvény óriásihorderejének megismerése csak azután következik, amikor már nemcsak elhitte,hanem meggyőződésévé is tette azt a megdönthetetlen igazságot, hogy az emberhalhatatlan szelleme tovább él, és inkarnációk sorozatain keresztül tisztul,fejlődik, tökéletesedik, míg végül megérik arra, hogy összekapcsolódhasson asaját lelki másával, a saját szellemi felével, vagyis belenő a duáltörvénybe.

A Könyvek Könyve: a szentírás -amely minden szellemi törvényt magában foglal - legfeljebb az ember nem értimeg azokat, mert hiányzik hozzá a transzcendentális érzéke - a duáltörvényrölis világosan szól; ezt példázza abban a gyönyörű allegóriában, amelybenKrisztust vőlegénynek, a Benne hívők szellemi közösségét pedig menyasszonynaknevezi. Ezt példázza az Énekek Énekében is, bár erősen emberies színekben,abban az isteni gondolatban, hogy az Isten Fia a vőlegény, az egyház pedig amenyasszony.

Valóban ez a tisztán szellemifogalom közeliti meg legjobban a duálkapcsolat lényegét. Mert a duálérzés - bára Földön csak a kétneműeket összekötő érzelem alakjában ad magáról életjelt -mégis valami egészen más, mint amit az emberek szerelemnek neveznek. Hiszen ezta szót már annyira diszkreditálták, annyira hétköznapivá tették, vele annyimindent betakartak, hogy az emberi társadalomban egészen elkopott, elfakult,jelentőségét vesztett fogalommá süllyedt. Korunk érzelmi élet tekintetében mélydekadenciában él, a gyászos múltú materializmus romjai sok mindent elfedtek, alétért való küzdelem a lélek erőit mindinkább lefoglalja magának, s ebben ahomályban mindjobban eltűnnek a finomabb árnyalatok és körvonalak, s csak arikító színek hatnak; az ádáz küzdelemben pedig elhalkulnak a lélek hangjai.

Azonban isteni törvény, hogyamikor a sötétség a legnagyobb, Isten akkor küldi a Földre a legnagyobbvilágosságot; amikor a legnagyobb az elanyagiasodás, akkor szólalnak meg aszellemi hangok. Isten gondviselő szeretete rendezte ezt így be, hogy ahol ésamikor legnagyobb a szükség, ott és akkor jelenik meg az Isten segítsége, mertŐ a ki nem mondott szót is meghallja, s az ő fülében a néma sóvárgás is hangossegélykiáltás; Ó a megnyilatkozó lelki igényekre feleletül azonnal elküldikegyelmének valamilyen formában való megnyilatkozását.

Ilyen kegyelmi ajándéknak tartomkedves Vezetőnknek ezt a könyvét is éppen most, amikor az emberi társadalom-banhallgatólagosan mindinkább kezd tért hódítani az a felfogás, hogy a nőnek iséppen úgy minden szabad, mint a férfinak, ahelyett, hogy az a felfogás kezdeneérvényesülni, hogy a férfinak éppen úgy nem szabad semmi, ami az istenitörvénnyel össze nem egyeztethető, mint a nőnek. A nőietlen nők és férfiatlanférfiak elszomorító látása szinte törvényszerűen ébreszti fel a jobbak lelkébena tiszta élet után való vágyat.

Nem aszkézist kell ez alattérteni! Óh nem! Hanem érteni kell ez alatt a nő és a férfi összeköttetésében ahárom fő lelki kelléknek: az igazi szeretetnek, a teljes hűségnek (nemcsak acselekedetekben, hanem még az érzésekben és a gondolatokban is!) és az ebbőlterrnészetszerúleg folyó erkölcsi tisztaságnak éroényesülését.

Ezzel el is érkeztünk a duálérzésmegértésének küszöbéig. Nehéz az átlagember számára erről az érzésrőlhozzáférhető fogalmat körvonalazni, aki ezt a házassággal, a szerelemmel, vagyéppen az érzéki vonzalommal téveszti össze. Mert az egyik sem a három közül,bár mind a háromnak van hozzá valami köze. A házasságnak annyiban, mert ezt azIsten a duális szent kapcsolat külső megpecsételéséül rendelte el; aszerelemnek, mert ez ennek a mennyei érzésnek a mélyre bukott emberi lélekbenvaló homályos áttükröződése, az érzéki vonzalomnak pedig annyiban, mert ezennek a szellemi kapcsolatnak a test természettörvényében való érvényesülése.

A tiszta duálszeretet azonbanmindezeknél több, magasabb, szentebb. A tiszta duálérzésben van valami abból ahódolatból, amit a Szűzanya iránt érzünk; van valami a középkor lovagjainakfehér nőtiszteletéből, s van valanú abból a tiszteletadásból, amellyel a rómaicsászárok előtt járó liktorok meghajtották a római impérium hatalmát jelképezővesszőnyalábot, ha terhes asszonnyal találkoztak, még ha az a legalsóbbnéprétegből való nő volt is. Mindezeket az elemeket pedig egybefoglalja ésátszövi az a rózsaszínű érzés, ami a vőlegény és menyasszony lelkét köti össze,amikor egymás látásának még a reménye is édes boldogságot jelent számukra.

Ezek az érzések együttvéve -minden testi vonatkozástól mentesen - közelítik meg azt az örömérzést, ami akét lélekfelet összekapcsolja, amely örömteljes kapcsolat egymásért mindenreképesekké teszi őket, s amelyben a lelkük legjavát tudják adni nemcsakegymásnak, hanem annak a célnak is, amit az életük feladatává tettek, vagy tettaz isteni Akarat. Ezért mondja kedves Vezetőnk ebben a könyvben, hogy a szellemcsak azután képes teljes értékű munkát végezni, ha már a duálfeléveltalálkozott, mert amíg a két fél külön-külön vergődik az élet országútján,addig kielégítetlen lelkével mindkettő csak tökéletlen, töredék munkátvégezhet.

Ennek az érzésnek a kibontakozásaazonban hosszú-hosszú fejlődés eredménye, elérése pedig azonos az üdvösségelérésével.

Ez a könyv ennek akibontakozásnak - tehát egyúttal az üdvösség elérésének is - az útját mutatjameg, s arra tanít, hogyan lehet ezt a hosszü utat megrövidíteni, tehát hogyanlehet a gyötrelmek és szenvedések e helyéröl és állapotából mihamarabb amegbékélés és kiegyenlítődés boldog állapotába eljutni aszkézis, önkínzás ésrideg paragrafusok erőszakolása nélkül, egyszerűen azáltal, ha az elsó ésmindenekfelett fontos kapcsolat: az Istennel való összeköttetés ápolása melletta duális kapcsolat érdekében is megtesz az ember mindent, amit ennek a törvényeelőír.

Nem fontos, hogy ezt a könyvetsokan nem értik meg, sőt lesznek, akik semmit sem értenek meg belőle, mert ezis csak azoknak íródott, akiknek szellemi szemei és fülei már nyitva vannakeddig nem látott és nem hallott csodák és igazságok felfogására.

Akik ma még mindezekenmosolyognak, azok is eljutnak egykor odáig, hogy vágyakozni kezdenek valamijobb után, mint az eddig legfőbb jónak tartott anyagi örömök, s akkor az istenikegyelem nekik is megnyilatkozik majd a számukra legérthetőbb formában, s akkormajd ők is mélyen sajnálni fogják az elmulasztott alkalmakat - mint ahogyan mifájlaljuk, hogy sokkal-sokkal régebben meg nem tértünk.

Tehát akik az útra még rá semléptek, azoknak nem szól ez a könyv. Csak azoknak szól, akik a megmentésre kivannak jelölve.

Kedves Vezetőnk, mint mindentárgynál, amelyet számunkra megmagyaráz, minden szempontot és mindenvonatkozást gondosan kidolgoz, itt is kiterjed a duálérzésnek mindazokkal azérzésekkel való összefüggésére, amelyek az emberek világát mozgatják, tehát rámutataz ezzel a törvénnyel való visszaélés súlyos következményeire is.

Éppen az a Névtelen szellem egyiklegfőbb érdeme és legvonzóbb tulajdonsága, hogy a legelvontabb eszméket isannyira közel tudja hozni az emberi felfogáshoz, hogy akiben csak egy kis jóakaratés javulási szándék van is, kénytelen belátni minden transzcendális képességnélkül is, egyszerűen az emberi értelmén keresztül, hogy csak önmagának teszrosszat, ha szembehelyezkedik az isteni és erkölcsi törvénnyel, mert ezzelnemcsak eljövendő szellemvilági életét rontja meg, de még itt a Földön iselőbb-utóbb utoléri a nem kívánatos következmények sorozata, s akkor még ittsem élvezheti azokat az emberi örömöket, amelyekért az isteni törvényeketkijátszani törekedett. Úgy hogy k. Vezetőnk szinte rákényszeríti az embert azértelmén keresztül is annak belátására, hogy csakugyan az Isten törvényeialapján álló egyszerű becsületesség a leghatásosabb előrevivő tényező, s azilyen elvvel leélt élet termi a legértékesebh eredményeket, úgy hogy - egészenhétköznapi nyelven szólva - nem érdemes rossznak lenni vagy rosszat tenni.

Könnyű belátni, hogy ha azemberek mindezt általiban ismernék, s ennélfogva ezt az igazságot elfogadnikényszerülnének, micsoda fellendülése következnék be a társadalmi erkölcsnek svele együtt az általános boldogulásnak, sőt még az általános emberi jólétnekis!

Kedves Vezetőnknek ez a műve -éppen úgy, mint a többi művei - sem készült rendszeresen, önálló műnek; ez isúgy jött létre, mint a többi műveinek nagy része: kérésemre és kérdéseimreválaszképpen mélyenjáró tanításokat adott, s én ezeket összegyűjtve, amennyirelehetett, rendszerbe foglaltam.

Így az ebbe a tárgykörbe tartozófejtegetéseket - mondhatnám kinyilatkoztatásokat - öt éve gyújtöm. K. Vezetőnka saját kijelentése szerint ezt a tárgyat még nem merítette ki, úgy hogy ha ajó Isten engedi, ennek a műnek még folytatását is várhatjuk. Az eddig nyerttanítások könyv alakban minél előbbi közrebocsátását azonban nagyon fontosnakítéltem, mert a duáltörvényről olyan téves eszmék és felfogások tapasztalhatók,hogy azok helyesbítése égetően sürgős.

Hogy ez a téma tulajdonképpen nemis tárgyalható teljesen önálló rendszerességgel, az természetes is, mert aszellem és a lélek törvényei nem különíthetők el egymástól, mivel ezek a szellemés a lélek tartalmára: az erényekre és bűnökre vonatkoznak, ezek pedig mindösszefüggenek egymással, s külön-külön nem tárgyalhatók. Így a duáltörvény alátartozó eszmék, érzések és fogalmak, erények és bűnök az ő eddigi műveibenitt-ott már előfordulnak, s ha rövidebben is, de részben tárgyalva vannak.Ebben a műben azonban mindazok össze vannak foglalva, kibővítve és amennyirelehetett, rendszerbe szedve, és olyan oldalakról megvilágítva, amelyek ennek atörvénynek óriási fontosságát a javulni kívánó emberlélek előtt kézenfekvővéteszik.[1]

Ebből a szempontból különösenfigyelemre méltó ebben a műben a női lélek beállítottsága, amely teljesenújszerű, de amelynek igazságát rnindere józanul és erkölcsösen gondolkozóférfinak is feltétlenül igaznak kell elfogadnia, s be kell látnia, hogy afeleség és anya kezében a férj iránti áldozatkészségen s a gyermekek lelkéneknevelésén keresztül a jövendő emberiség boldogságának kulcsa van letéve, de mégennél ís sokkal több: a férfilelkek kibontakozásának, érzésvilágukgazdagodásának s ezáltal üdvösségük kérdésének kulcsa is.

Budapest, 1942. július hó

Pátkai Pál

A "Névtelenszellem" előszava

Amikor a földi ember valamelytörvényről hall vagy olvas, mindannyiszor kényszeredett érzések keletkeznek alelkében, mert a törvényt nem tudja másképpen elképzelni, mint valami terheskötelezettséget, mely korlátokat von körülötte, és vágyait, törekvéseitmegnyirbálva a korlátok közé kényszeríti ót.

Ez a tévedés, mint a bűnt követőárnyék, egészen addig kíséri nyomon gondolataiban és érzéseiben, amíg csak azigazság ismeretére el nem jutott, és ebben, mint tükörben, elfogulatlanul megnem szemlélte önmagát, a saját lelkét, vágyait, törekvéseit, cselekedeteit.

Mert az Igazság a legtökéletesebbvilágosság, amely a valóságot tükrözi vissza. Megmásíthatatlan,eltörölhetetlen, megsemmisíthetetlen, mert igazság. Mindent magában foglal, amivolt, ami van és ami lesz, tehát az igazság, az örökkévalóság. Megőrzi aszépet, a jót, a boldogítót, s előhívja, életre kelti mindazt, ami a lehetőségekvégtelen sorozatában a felszínen megjelenni tartozik. Minden teremtett lelkekbeletartoznak, és kisebb vagy nagyobb részét teszik ki ennek az igazságnak,mert "vannak". Minden, ami létezik, ami "van", az igazságtörvényében van, tehát Istenben van. Mert Isten az Igazság.

Ami nincs, de mégis úgy látszik,mintha volna, az a hazugság; az igazság árnyéka csupán, erőtlen semmi.

És mégis ennek az erőtlensemminek a hatalma nyomorítja meg hosszú lejáratú fejlődési turnusokra azemberi Ielket, mert elhiszi, valóságoknak tartja azokat az igazságokat mutatóárnyékokat, amelyek sokszor kívánatos formákban vonulnak el a lelki szemeielőtt.

Az ember "bűnbeesett"szellem, mert elfordult Teremtőjétől, beletévedt az árnyak völgyébe, és ott amélyben keresi azt a boldogságot, azt a megelégedést, amely az ő Istentől valószármazásának megfelelő állapot.

A hazugságok mindenben azigazságot, azaz az igazság tükrében megjelenő boldogító valóságot utánozzák -többé-kevésbé hűen, de azok nélkül az eredmények nélkül, amelyeknek eléréseérdekében létrehozattak.

A felületesen gondolkozó,tökéletlen emberi lélek beéri a látszattal is, és az első pillanatokbancsakugyan örömérzés hatja át egész valóját képzelt boldogsága felett, de amikormár csakugyan a magáénak akarja tudni, valósággá akarja tenni ezt az utánzatot,akkor látja, mint foszlik szét, mint semmisül meg az a képzelet alkotta,szépnek látszó, hamis valóság.

Ilyenkor azt mondják az emberek,hogy csalódtak, és elkezdik tagadni a szépet, a jót, a boldogító, s keserű lelkiérzéseikkel később ők maguk igyekeznek megfojtani minden boldogságot ígérőeszmét és lehetőséget.

Pedig ha az ember nem volna atévelygések útvesztőjébe annyira belesüppedve, könnyebben megtalálná a kivezetőutat, amelyet az isteni kegyelem mutat meg azoknak, akik mindenkor és mindenbenkeresik az igazságot.

Az igazságkeresés annyi, mint megnem elégedés a látszattal, hanem a látszat mögött lévő valóság kutatása, s eréven a látszatigazság mindenkori céljának felismerése. Mert ha a képzeletmegalkotta a hazugságot, kiszínezte és kívánatossá tudta azt tenni, akkorbizonyosan célja van vele. S mi más volna a célja a hazugságnak, mint amegtévesztés, olyan dolgok ígérése, amikre az ember lelke vágyik, olyaneredmények elérhetőknek és hozzáférhetőknek mutatása, amelyektől messze esett,de amelyek valaha az övéi voltak, annak a kilátásnak megcsillogtatása, hogymegszabadulhat azoktól a kínzó és terhes valóságoktól, amelyek alattroskadozik?!

Ha van ilyen hazugság, mely ilyenmegtévesztésre törekszik, akkor az mindig az igazság tükrében megjelenővalóságot utánozza, de tökéletlenül; ha pedig van egy ilyen valóság, akkor aztIsten útján el is lehet érni. Isten útja az igazság útja, az igazság útja azÉlet útja; az Élet útja pedig a törvények egymásba kapcsolódása által egészülki tökéletessé, széppé és boldogítóvá.

Az ember lelkét a bűn tettenyomorékká. Ezért nem képes az Élet szépségeit meglátni, annál kevésbé a magahasznára fordítani.

Pedig de sok szép és boldogítóérték van a földi élet szenvedéssel és megpróbáltatásokkal teljes utam iselrejtve! Csak a tévelygés porától és a bűn szennyétől kellene azokatmegtisztítani! Mennyi öröm, mennyi égi derű töltené be a földi életet, ha nem alátszat színes szappanbuborékát akarnák az emberek magukévá tenni, hanem az igazságtörvényét ismernék el megmásíthatatlan hatalomnak, megkerülhetetlen ésbevehetetlen erősségnek!

A törvények egybekapcsolódásánakhálózatában mint hatalmas és erős vezető szál a duáltörvény áll, amelyből sokmás szál indul ki és ágazik szét s kapcsolódik össze közvetlen és közvetettmódon távolabbi törvények szálaival, hogy átszínezzen, kiegyenlítsen ésmegtisztítson olyan érzéseket, amelyek még a lélek mélyén hozzáférhetetlenülpihennek.

Hatalmas és titokzatos erő ez atörvény. A magasabb és az alacsonyabb életformákon egyaránt uralkodik, de míg amagasabb rendű életformák eredményeiben mint öröm és boldogság, ragyogótisztaság, Isten iránt való teljes odaadás, a legteljesebb szeretet éselválaszthatatlan egység mutatkozik, addig az alacsonyabb életformákban mintkényszerítő erővel érvényesülő hatalmasság, mindent felforgató vihar, mindentelsöprő, maga alá temető áramlat, mely felkapja és magával sodorja a szépet ésa csúnyát, leplezetlenül feltárja a lélek búneit és hibáit, s a lélek sebeitmég gonoszabbra vivő tévelygések kórokozó csíráival oltja be s így megteremti aszenvedések és gyötrelmek poklát az emberi lelkek között.

De mindez azért van, hogy ezekena gyötrelmeken keresztül kényszerítse a bukott lelkeket az igazság keresésére.             Mindenütt és mindenben az igazságvezeti az embert a helyes megismerésre. Bármilyen félelmetes és zordkanyarulatokon kell is keresztülhaladni, bármennyire el akarja is az emberkerülni ezeket a szenvedéseket, mindenütt szembetalálja magát velük. És ezazért van, mert ezek nem a külsőben kialakított helyzetek és állapotok, hanem abelsőből kivetített árnyképek, amelyek az ember földi sorsát és különbözőállapotait rögzítik meg azok szerint az elvek szerint, amelyeket magáéinakvallott, és amelyek szerint az életét kialakította, vagy kialakítani akarta.

A mulandóban sokszor elérheti azember azt, amit akar, akár helyes, akár helytelen az elgondolása - de az örökisteni törvény kérlelhetetlenül felszínre hozza azokat az eredményeket,amelyeket az ember az érzéseivel, gondolataival és cselekedeteivel létrehozott.Ez az az árnykép, amely az emberi élet útján sokszor mint megmásíthatatlanvégzet áll eléje, éspedig többnyire olyankor, amikor már más elgondolásokszerint, más célok elérését tűzte maga elé.

Minen, ami boldogító: egyszerű,tiszta és világos, tehát természetes. Így a duáltörvény is annyira egyszerű,annyira tiszta és annyira világos, hogy a tisztaszívűek előtt ez természetes,magától értetődő igazság. De az ellene sokat vétkező, mélyen bukott emberlelkekelőtt mélyen fekvő, áttekinthetetlen, nagy titok ez, amelyet megérteni nemképesek. Ezért lázadoznak ellene, kijátsszák, megcsúfolják, tagadják éssemminek állítják. Amikor pedig már a vázlatát kezdik megérteni és elfogadjákmint igazságot, akkor a saját ködös, tisztátalan érzésvilágukon keresztüligyekeznek ezt az ő földi, bűnös természetük szerint értelmezni, és ezzel azutóbbi tévedésükkel még messzebb esnek a valóság megértésétől, mint tudatlanságukidején.

A férfi meg a nő együvétartozásának titka mindig foglalkoztatta és foglalkoztatni fogja a Földön élőemberek képzeletét. Mert amint az emberi lélek fejlődésével elhagyja az egészenvastag anyagiasság és durva állatiasság állapotait, s lelki érzései színescsillogással tükröződnek vissza a vágyaiban és törekvéseiben, a férfi meg a nőösszetartozása mindinkább a lelki térre helyezkedik át, s mindinkább ésérzésvilágban teljesednek ki azok a vágyak, amelyek a kettőt egymás felévonják. Itt már a lélek megsejti és hiányolja az ő kiegészítő részét, és azéletet hiányosnak, céltalannak látja, ha a vágyai és ehhez fűzött reményei nemjuthatnak el a beteljesedésig.

A lélek még tisztultabbfokozatain ez a sóvárgó vágy mindinkább a benső világban éli ki magát, azeszmények világát népesíti be, színezi át és teszi mind magasabb rendűvé. Márnem érzi magát egyedülvalónak, magánosnak a lelki, a szellemi ember, mertlelkével a teremtettség minden legki-sebb élő pontocskájával egynek érzi magáta szeretettörvény összetartó erejénél fogva.

Nagyobb, tartalmasabb életeketcsak kiegyensúlyozott lelkek élhetnek, akiknek munkája már jelentős értéknekszámít az igazság törvényében. A duáltörvény hatalma ide is elkíséri őket; ésminél magasabb rendű szellem-lelki tulajdonságokban gazdagok, annál messzebbreható szellemi sugárzással világítják be az ismeretlent, amely sugárzásakaratlanul is vonzza a szorosan egymáshoz tartozó szellemeket, legyen bár azegyik a Földön, a másik mint testéről szabaddá vált szellem a szellemvilágban,hogy azután mint két egymásba olvadó fénycsóva tegyék meg útjukat a végtelenbeaz örökkévaló életben . . .

Bevezetés

Az ember az ütközésekben mindigönmagával találja magát szemben - A lélek fogyatékosságai a másik teremtettlény lelkéből nem pótolhatók. - A szeretet, ha az csak a külsőből ered, könnyengyűlöletté alakul át. - A teljes boldogság csak a tökéletességgel érhető el. -Miért kell a szellemnek emberré lennie? - Az ember élete: ütközéseknek kitettalkalom. -Sohasem szabad az embernek mástól várnia a boldogságát, hanem azönmaga lelkében tátongó hézagokat Isten világosságával kell betöltenie. -Minden, ami a földi világban szép és jó, magasabb világok levetített árnyéka. -Akik már a Földön szellemi életet élnek, azokra nézve a külső burok már ittköddé válik. - Míg a szellem a duálszeretet állapotára meg nem érik, addig alelkében mindig hiányok mutatkoznak. - Bűn, őrültség, "idegesség". -A bűnös természet szakadatlan "tenni akarása". - A gonosz emberek akörnyezetüket is "idegessé" teszik. - A Gondviselés összekapcsolja ajót a gonosszal, hogy az áldozat ereje megtörje a bűnt.

Ameddig az ember érzésvilágafejletlen, addig az értelemvilága hiába ragyog, csillog és tükrözi vissza azemberi módon kifejezhető legtökéletesebb formában akár az isteni igazságot is;ameddig valami az érzésvilágban nincsen mint bizonyosság, mint törvénylerögzítve, addig az még nem az övé. Ameddig el nem jutott a bizonyosságra ésössze nem gyűjtötte ezt a kikristályosodott elvet önmagában - mint ahogyan azüveglencse összegyűjti a Nap sugarait, összpontosítja a Nap melegét, és ezáltalegy pontban olyan hőfokot tud kifejleszteni, hogy meggyújtja és elégeti agyúlékony anyagokat -, addig az még csak a külső világé, nem az ő érzésvilágáé.

Így kell a lélekben is ennek akifejlődött érzésnek összpontosítva lennie, és így kell a léleknek az igazságbizonyosságát megéreznie és önmagában törvénybe iktatnia, hogy ez az érzésbelibizonyosság legyen az a centrum a lélekben, amely körül a folyton mozgó ésátalakulni készülő természeti erők hullámzása forogjon, hogy amit ez az igazságdiktál, előír és elvben kialakít, ez a természet végül a szerint a kialakítottelv szerint rakódjék le és formálódjék ki.

Amikor ez már-már kiformálódott,és azon a ponton, azon a részen kezd a lélek valami kicsit hasonlítani ahhoz azeszményi Emberhez, Aki előtte áll, Akit az Isten mint példát megmutatott, ésAki szerint az emberi lélek a paradicsomi állapotra visszaemlékező álmaibannéha-néha maga elé képzel, a jónak, az igaznak, a tökéletesnek alakját, akkorazon a ponton a lélek egymásután gyűjti fel és rakja le a kicsiny érzelmirészecskéket és törvényesíti az apró lelki sejteket. Mikor így kezd átalakulni,tulajdonképpen csak akkor indul meg a fejlődés útján.

De ameddig idáig eljut, ameddig aforrongásokon keresztül ez az elv ki tud alakulni, ameddig a tudat ezt megbírja érteni és képes elfogadni, addig rengeteg tévedést, tévelygést, hamisutakon való erőpazarlást visz véghez.

Az ember tulajdonképpen mindigönmagával találja magát szemben azokban az ütközésekben, amelyek hol fájdalmat,hol bosszúságot, hol elégedetlenséget, hol türelmetlenséget okoznak neki. Merthiszen az a lélek, aki önmagáhan már bizonyos formákat kialakított, bizonyoselveket kikristályosított, és az érzéseit, az elgondolásait, a reményeit,vágyait ezek szerint indított útnak, csalatkozhat ugyan ezekben az érzésekbenés vágyakban is; de az meg éppen természetes, hogy ha valaki emberekben, vagymás teremtményekhen keresi és akarja megtalálni a boldogságát és békességét,annak okvetlenül csalódni ís kell, mert azok a hiányok, amelyek őbennemegvannak és betöltésre várnak, a másik teremtett lénybő1 nem pótolhatók, nemegészíthetők ki.. Aki még ezeknek kiegészítését a másik lélektől várja, abbanmég mindig nem alakult ki az az isteni elgondolás, amit mindenkinek önmagábankell tökéletességre vinnie.

Így a szeretet érzése istévedhet, sót nagyon sokszor téved is, mert a szeretet itt, a bizonytalanságnakés a próbáknak ebben a világában - mivelhogy itt folyton-folyvást hiá-nyok támadnak,hézagok keletkeznek - nem elégülhet ki, s nem alakíthatja ki azt az eredményt,amiről a lélek álmodik, amihez a vágyaival támaszkodik. Azért szükséges, hogyaz ember mindazt a szépet, jót és igazat, s mindazt a bölcsességet, amit alelki szemeivel látni vél, és amelyhez a képzeletének szárnyain felemelkedik,mint ideált önmagában alakítsa ki, s önmagában igyekezzék megvalósítani. Mertamikor ezt önmagában megvalósította, akkor hézagtalanul jelenik meg a szeretet;és ha érez is csalódást és fájdalmat, az a fájdalom, az a csalódás nem sebzimeg a lelkét olyan mélyen, hogy benne mintegy összetörjön és megsemmisüljön azaz eszmény, az a művészien kifaragott kristályserleg; nem törik össze, hanemabba a kristályserlegbe a saját lelkéből önt addig át nem élt, addig még megnem látott értékes tapasztalatokat. sem olyan tapasztalatokat, amelyek kívülrőltámadták őt és fájdalmasan hatottak rá, - hanem olyanokat, amelyeket mint örökértékeket gyűjtött fel a lelkében, s velük mind jobban és jobban kitölti azt ahiányt, azt az űrt, amely az Istentől való eltávolodás következtében jöttlétre; betölti Istennel, az Isten szeretetével, az Isten bölcsességével, azIsten kegyelmével és igazságával. S akkor azzal a szeretettel, amely a lelkéneksokoldalú ragyogásában megvilágosodott, megszínesedett, végeredményben önmagátboldogítja, önmagát teremti és formálja át mind jobban és jobban hasonlóváahhoz az Ideálhoz, akit neki az ő legbenső énjében az Isten megmutatott.

Ameddig az ember lelkében hiányokvannak, de szeretet tekintetében a másik lélekkel szemben felettébb valóigényeket támaszt, addig okvetlenül csalódnia kell. Hiszen azokat a hiányokat,amelyek a lélekben mint valami szervi hibák ott tátonganak, a másik lélek nemtöltheti be; mert rnég ha a legnagyobb szeretetáldozatot és odaadást nyújtja isaz a másik lélek úgy, hogy egy életen keresztül úgyszólván kiüresíti ésmegszegényíti magát, ő azzal mégsem lesz gazdagabbá, nern lesz jobbá, mert aszeretet is csak áldozhat, de nem pótolhatja az ő lelkének hiányait, s így aboldogság, a kiegyenlítődés nem jöhet létre. Hiszen ha valaki folyton csak ad,ad, és soha elfogadni nincs alkalma, vagy ha van is, csak olyan dolgokatfogadhat el, amik újból csak lelkierőket emésztenek fel, akkor - mint ahogyan améreg vegyileg felbont bizonyos anyagokat - ezek is csak rombolást végeznek alelkében. Ugyanis a gonosz érzések, a rossz cselekedetek és folytonosrosszindulatú támadások a tűrő fél lelkében - ha van is benne szeretet, mivelmég az sem tokéletes és hiány nélkül való - ezeket a hiányokat mint a méregbetöltik és a szeretetet felbontják, átváltoztatják, megsemmisítik.

Sokszor találkoztok az életbenolyanokkal, akik nagyon szerették egymást, ez a szeretet azonban nem szellemiés lelki mély vonzalom volt, hanem csak a külsőből, a külső emberérdeklődéséből, a szemeken keresztül való tetszésből vette eredetét, vagyismindkét fél lelki hibáinak és fogyatkozásainak hamis ragyogásán keresztülmesterségesen felépített szeretet volt. Az ilyen szeretetből nagyon sokszorgyűlölet válik, mert annak a tartalmát a folytonos támadások, a folytonosütközések felemésztik, illetőleg vegyileg átváltoztatják, és a szeretet éppenaz ellenkezőjévé, gyűlöletté válik. Hiszen mi más volna a gyűlölet, mintugyanaz, ami eredeti formájában, anyagában szeretet volt? Az válik salakká, azválik ellentétessé ebben a szóban: gyűlölet.

Ezért van szüksége az emberiléleknek itt a Földön is a megpróbáltatások után bizonyos pihenésre,megnyugvásra, amikor a másik fél iránti bizalom, azaz a szeretet egy kissémegnövekedhetik. Nem tesz semmit, ha egyelőre csak a külsőben, az anyagiéletben növekedik is meg; és ha el is jön az az idő, amikor az élet ezt akülsőt megint próbára teszi, a léleknek az ütközésekből mindig igyekeznie kella hitével mentenie azokat az érzéseket, amelyek maradandók, amelyek az övéi, ésamelyeket a szellemvilágba is magával vihet.

Azért mindennek, ami itt ezen aFöldön jó, igaz és kívánatos, igazi tartalmának, igazi értékének kell lennie;mert ha nincs igazi értéke, hanem úgyszólván csak a látszatból vetítődött alélekre, akkor elkopik, elfakul, elfonnyad, megsemmisül, és a szellemnek nemmarad belőle semmi.

Különösen azoknak, akik hisznek alélek örök életében és ezzel kapcsolatban az Isten örök igazságában, az Istenmegmásíthatatlan és áthághatatlan törvényében, arra kell törekedniük, hogyminden, ami nem isteni, ami nem tökéletes, nem igaz, nem Ötőle való, lekopjékróluk, megsemmisüljön és azok helyett az Isten gondolata, Isten akarata, azIstentől adott mennyei ajándék, az a boldogság ragyogjon elő a lelkükből ésragyogjon körülöttük, amely boldogság Őtőle való és Vele kapcsolja egybe őket.Ez a boldogság az, ami a lelket a lélekhez s minden teremtettet a Teremtőhözkapcsol.

Ameddig ez meg nem valósul,ameddig ez az egész teremtettségben ki nem alakul, addig mindig tart a harc ésa szenvedés, mert ami nem Istentől való, annak meg kell semmisülnie, ha mégúgyragaszkodik is hozzá a lélek, ha mégúgy összenőtt is a maga tévelygésével; merta téves elvnek nincs létjoga.

De mivel a rossz, a gonosz, azIstentől elvetett mégis ragaszkodik a léthez[2]- ennélfogva a megfertőzött, salakos elv mind a természetben, mind magában alélekben elváltozásokat, elferdüléseket, elfajulásokat, a természetnek másirányban való fejlődését hozta létre, és ez az, antí egészen addig szenvedtetia szellemet, az embert, az állatot, a növényt és minden te-remtettélethullámzást, ameddig az élet ettől az elvtől el nem fordul és meg nemtagadja a vele való közösséget.

Ez az, ami ellen mi küzdünk, mertennek a téves elvnek uralmáért harcolnak az emberek milliói és a szellemekmilliárdjai, mivel ebben a téves hitben, az igazságnak ebben a megváltozottformájában, amely nem Istentől való, jól érzik magukat. Ez az a hazugság, ez aza tévelygés, amit olyan nagyon nehéz levetkőznie a szellemnek, és főképpennehéz az embernek. A szellemnek azért nehéz, és azért teszi mégszenvedésteljesebbé az állapotát, mert a szellemnek látnia kell, és tudomásulkell vennie minden pillanatban, s a pillanatnak minden részecskéjében kínosankell éreznie azt a hatást, amit ez okoz neki. És hiába gondolja el, hiábaismerte fel, hogy az nem jó, nem helyes: megszabadulni mégsem tud tőle egészenaddig, ameddig bizonyos próbákon keresztül nem ment, ameddig a szükségesütközéseket végig nem szenvedte, és a saját szellemében, a saját lelkébenelfogadott igazságokat ő maga diadalra nem vitte a hamissággal, a tévedésselszemben.

Ezért kell emberré lennie; ezértkell a léleknek a hústestben kábult álomban élnie végig évekhez kötött életét,hogy azokban az adott helyzetekben és állapotokban, amelyek mint valóságokelőtte állanak, a lélek a maga elraktározott nagy energiájával keresztültörhessea hústesten is annak az elvnek, annak az elgondolásnak és ismeretnek atartalmát, amelyet a szellemvilágban olyan nagy gonddal, olyan nagyelhatározással rakott félre, gyűjtött össze és sokasított meg, úgyhogy sokszora megpattanásig felfűtötte önmagát azzal a nagy erővel, amelyet a levontélettapasztalatokból gyűjtött össze magának.

Tehát minden ember élete ilyenütközéseknek kitett alkalom. És ti látjátok, hogy az ember milyen nehezen tudcsak egy keveset is diadalra vinni a lelkében kialakult jóból és igazból abbanaz életáramban, amely a tévelygésekkel meg van fertőzve.

Azonban a jó is ott áll mellette.Hiszen az Isten nem hagyta magára a próbát élő emberlelkeket, hanem gyakran adMagáról életjelt. De a léleknek ezekre az adott jelekre figyelnie kell; aléleknek ezeket az Istentől adott világos sugarakat fel kell ismernie; mertamely lélek ezeket fel nem ismeri, máris elesett, elbukott, messze esettvágyainak, elgondolásainak megvalósításától.

Aki azonban felfigyel azokra azIstentől adott világos sugarakra, amelyeket a különböző vallásokkinyilatkoztatásaiban adott a földi ember lelkének, az a lélek már nagyreménységgel kezdhet abba a küzdelembe, amely reá vár.

Hiszen tudhatjátok az Üdvözítőszavaiból is, aki ezt mondja: "Aki hisz, annak örök élete van, aki pedignem hisz, élvén, meghalt." Mert az élet eredményeit nem viheti magával,hanem csak a halál eredményeit.

Bizony sajnálnivalók azok azemberek, akik minden titokzatos megnyilatkozás ellenére sem lesznek figyelmesekazzal a világgal szemben, ahová pedig egykor ők is megtérnek, amely világnak atörvényeit addig is követni tartoznak, ameddig élnek, s azután is, amíkor atesteiket levetve ide megtérnek.

Ezt a titokzatos világot mindenkibent hordja a lelkében; ezt a titokzatos világot kell a megromlott és ferde iránybatévedt anyagias elvekkel, igazságokkal szemben diadalra juttatnia.

Ameddig az emberi lélek itt aFöldön él - mivel itt az anyag törvényébe burkolt más emberlelkekkel érintkezik- ezer meg ezer eshetősége van a tévedésre és a megtévesztésre. Hiszen tévedszte is, a másik is, és sokszor a legjobb akarat mellett, az egy cél követését éskeresését munkáló emberlelkek között is nagyon sok az eshetőség arra, hogyegymással meghasonlásba kerüljenek. Ezeket az apró ködöket, a lélek ködeit kellátvilágítania annak a szeretetnek, amelynek mindegyikőtök lelkében mintvilágító fáklyának kell égnie, és átvilágítania a lelket azzal a bölcsességgel,azzal az igazsággal, amely előre mutat, Isten felé.

Mert ha ez a fáklya kialszik,vagy ha ez a fáklya nem mutat előre, akkor nem ismerhetitek fel egymást, mivelebben az ellentétes és látszatos világban mindannyian a magatok világosságára,a magatok szeretetére vagytok utalva, hogy önmagatok előtt világítva az Istentkereső úton előrehaladjatok.

Tehát az embernek sohasem a másiktólkell várnia azt, ami az ő boldogságát az ő kielégülését szolgálja, anri az őlelkében léző hézagot betölteni van hivatva és ami őt boldoggá tudná tenni,hanem önmagában kell megtalálnia a hézagokat, és betöltenie azzal avilágossággal, amit Isten ad lépésről lépésre a baladás útján a kereső-kutatóember részére.

Ezért szükséges, hogy az ember aző teremtő Istenével lélekben mindig mintegy szent összeköttetésben éljen;folytonos imádkozásban az ő segedelmét, világosságát, az ő Szentlelkének erejétkérve lépjen mindig előre az élet útján, és azt cselekedje, amit ez aSzentlélek tanácsol, amikor megtölti a lelkét a felemelkedés szentpillanataiban, amit ez mond, s amilyen érzésekkel, törekvésekkel és vágyakkalez tölti el a lelkét.

Hogyha így éltek és cselekesztek,akkor magatok körül mennyei magot hintetek el; és még hogyha ez a mennyei magolyan talajba hull is, amelyben talán nem tud kikelni, akkor sem arathattoksemmi esetre sem olyan erőteljes gyűlölet magvakat eredményül, mint azok, akikgyűlöletet vetnek. Mert a szeretet és jóakarat is tévedhet ugyan, de ennek méga tévedései is elnézést, megbocsátást és könnyű elfeledést hoznak létre. Akikjóakaratból tévesen cselekszenek, aminek hatása az ő lelkükre csak annyi, mintaz írni tanuló gyermek bizonytalan és alaktalan vonásai a palatáblán: amikorlátja a lélek, hogy valakinek kárára, fájdalmára, hátrányára szolgált az atéves vonás, azonnal kész a jóvátételre, s arra természetes felelet amegbocsátás és az elfelejtés, mert nyilvánvaló, hogy jóakaratúlag, a jó felévaló igyekezetből történt, ami történt, s azt elfeledni minden jóra törekvőemberléleknek kötelessége. Ez az általános emberi, azaz az emberi életretartozó rész és kötelesség, amit a Krisztus útján haladó, megismerésre szerttett léleknek követnie kell.

Azontúl azután vannak az embernekmég más kötelezettségei is azokkal szemben, akik az ő barátai, lelki testvérei,akikkel egy igazságot, egy világosságot nyert az Úrtól, akikkel lélekbenösszeforrva, összeolvadva, az imádságban összefonódott a lelke Isten előtt.Ezek is egyet képeznek; és ha már a külső világban annyira fontos az emberrészére a szeretet kötelessége, mennyivel inkább az a barátai és testvéreiiránt, akik az ő lelkének részei?!

Mert hiszen minden, ami a világonszép és jó, a magasabb világok levetített, durván körülrajzolt árnyéka csupán.Hogyha az ember a testvéreivel, a barátaival szemben tanúsított szeretetértszintén szeretetet nyer - akiknek a lelkében lévő irány az ő lelkének irányávalegyező - azaz akikkel egy úton halad - itt már a bizalom, a szeretet, a lélekmegnyilatkozása mint valami összefolyó, összekapcsoló erő nyilatkozik meg; itta lelkek már egy ideálisabb, magasabb eszmekörben találkozhatnak egymással,kívül hagyva az anyagért való mindennapi tülekedő harcot és elfeledkezve azélet küzdelmeiről, mert hiszen nem ellenségek, nem idegenek egymáshoz, hanemegyütt haladó, egymáshoz tartozó testvérek. Tehát itt már szeretetet nyernekegymástól, itt már bizalomról és lelki kapcsolódásról van szó, és itt márnagyobbak az igények a szeretet tekintetében egymással szemben.

S hogyha már itt ennyire köddéválik a külső burkolat, mennyivel inkább köddé válik azokkal szemben, akik aléleknek egészen közeli hozzátartozói, akik a léleknek kiegészítő másik részét,másik felét képezik, azaz akik szerelmi érzés tekintetében egymást kiegészítőfelek?! Itt a léleknek fel kell adnia mindazokat a külső korlátokat, amelyeketönmagának teremtett, s védekeznie kell a hibák, a gyarló emberi szempontokbetolakodásával szemben. Ezeknek a külső korlátoknak fel kell olvadniuk abban aszeretetben, abban a megértésben, amely a két emberlelket egymáshoz fűzi; ittmár nemcsak a külső emberi érdekek egybeolvadásának és közösségének, hanem alelki érdekek közösségének is létre kell jönnie és egy egységet alkotnia; mertha ez az egység nincs meg, hogyha ez az egység valamiképp csorbát szenved, vagybármily úton-módon megszakad, akkor fájdalom és bizonyos lelki tompaságkövetkezik be.

Hiszen az Isten úgy teremtette azembert, hogy itt a mulandó életben is rátaláljon valamiképpen a lelkénekkiegészítő részére, mert a léleknek az a része mindig és mindenhol hiányt érezegészen addig, amíg a duálszeretet állapotára meg nem érik.

Régebbi tanításaimban máremlítettem, hogy erre a léleknek meg kell érnie, mert ha fejletlen duáloktalálkoznak egymással, akkor a lélek külső rétegeiben meghúzódó tévelygések,bűnök, ferde vágyak és törekvések - ha mégoly nagy és egybeolvadó volt isköztük időközönként a szeretet, és ha mégoly nagy fájdalmat okozott is annak aszeretetnek erőszakos elszakadása - eltávolítják őket egymástól. Mert hiszen abűn és tévelygés nem kedvez ennek a mennyei érzésnek; és mindig a szeretetkényszerül szenvedni, mert a bűn erőszakos, s a bűn hatalma - ameddig a lélekezzel meg van terhelve - nagyobb, mint amekkora a szeretet érzése. A bűn támad,aktív mozgást végez, mert ez áll érdekében; nem lehet passzív, mert ha a bűnpasszívvá válnék, akkor az igazság törvénye lesodorná és lehetetlenné tenné alélekben való érvényesülését. Ezért a bűn nem hagyja békén az ember lelkét; abűnös lélek folyton mozog, folyton alkotni akar, folyton spekulál, folyton újideákon töri a fejét, s ezzel a nagy aktivitással legtöbbnyire tönkreteszi azidegszférát, s a folyton nyugtalanító akarás révén örültséget is hozhat létre.

Nézzétek meg korotokban a lelkibetegeket: a búnős, beteg lélek nem mindig akar-e, nem mindig olyan alkalmakonés lehetőségeken töri-e az eszét, amelyekkel a törvényt kijátszhatná, éstörvénytelen úton-módon megszerezhetné magának az uralkodást, a gazdagságot, amások tetszését, szóval mindazt, ami kívánatos ebben az időleges életben?!

Az "idegesség" ennek alelkileg beteg kornak legnagyobb sebe, amiről már-már azt mondják a földiorvosok, hogy "nem tehet róla, nem beszámítható, mert ideges". Ezt abűnt az Istentől való eltávolodás hozta létre. Mert az Istennel való kapcsolatnyugalmat, békét teremt, és bizakodást, tudást, reménységet nyújt az emberlelkének. Az Istenben bízó embernek nem sürgős a maga célja, mert ó nagyobblelkierővel rendelkezik, és ki tudja várni, amíg az Isten elhozza az őigazságának napját; ezzel szemben a bűnös embernek minden perce ki vanszámítva, mert ha nem tud a kellő pillanatban belépni, ha nem tudja a kedvezőalkalmakat kihasználni, akkor fél, hogy a kedvezőnek látszó lehetőségekelmúlnak felette; neki tehát törnie kell magát, tolakodnia kell, hogy az életminden percét, minden pillanatát kihasználja, és az eshetőségek minden kicsinyhézagát felismerhesse, hogy megjátszhassa azt a kaleidoszkóp-szerűen előállottszerencsés és kedvező pillanatot, amellyel a célját elérhetni reméli.

A gonosz emberek mellett - akikegy folyton aktív áramlatot teremtenek maguk körül - a többiek is idegesséválnak, mert az emberi természet ösztönszerűen kénytelen védekező álláspontrahelyezkedni a folytonos támadásokkal szemben. Ezeknek a folytonos támadásoknaka kivédése, az ezekkel szemben való erőgyűjtés szintén nagyon igénybe veszi azidegszférát; és ha nem is ugyanolyan formájú idegességet vált ki, de bizonyosidegkimerültséget hoz létre a környezetben is.

Így tekintve a dolgokatnyilvánvaló, hogy az idegesség nagyon sokféle, majdnem annyi, mint amennyiféleaz ok, mert ugyanannyi az okozat is, mivel minden lélek másként veszi átösztöni formában és munkálja ki a saját lelki erői szerint azokat az egyensúlyihelyzeteket, amelyeket kénytelen magában kidolgozni.

Tehát az ilyen örökké aktív léleknemcsak a cselekedeteivel, nemcsak a természetbe beírt tetteivel okoz bajokatés károkat, hanem lelki károkat is okoz, és olyan értékeket rombol össze, amelyeketkésőbb ő maga is ígen sokszor elővenne, amikor már körülötte rninden rombadőlt.

Hiszen a próbáknak ebben avilágában minden lélek arra van beállítva, hogy mindennemű káros tévelygésektőlmegszabadulhasson, s belátva azok hiábavalóságát, megtérjen belőlük, magáravegye az isten törvényének kötelezettségét, és a szerint éljen új életet.

Ebből a célból majdnem rendszeraz, hogy a rossz felé törekvő, magukban rosszat hordozó szellemnek a jóbanelőrehaladottabb szellemeket kapnak társul a Gondviseléstől, hogy a jó példa ésa folytonos ráhatás következtében megváltozhassanak, és káros tévelygéseiktőlmegszabadulhassanak. Mert ez csak a testi életben lehetséges, mivel a szféraiéletben a szellemek elveik szerint el vannak különítve.

Azonban az is előfordulhat, hogynem a tévedéssel terhelt lélek tér meg, hanem az ő megmentésére segítségülküldött tisztább lélek esik áldozatul, és idő előtt elhagyja a földi síkot.Ilyenkor a bűnös lélek elkésve ismeri fel azt az áldozatot, amelyet a tűrő,bízó, hittel élő, szeretetteljes szellem hozott mellette, s akkor ébred rá,hogy azok a nemes érzések hogyan mentek veszendőbe az ő számára. S hogyha amegkeményedett lélek még ekkor sem képes belátásra jutni, akkor aszellemvilágban - ahol már más törvényen keresztül kénytelen szemlélni az életigazságát - kényszerül a keserves tanulságot felismerni, hogy milyen sokértékes alkalmat fecsérelt el hiábavalóságok után való kapkodásával.

Ezért adta Isten nektek,embereknek, ezen a módon is a bizonyosságot az örökkévaló életről, hogy akikmellettetek éltek, akik a tiéitek voltak, életjelt adhassanak magukról, s egypillanatra megállítsanak benneteket azokban a földi törekvésekben, amelyektiteket is hajtanak; hogy gondolkozzatok az élet mulandóságáról és arról, hogymindenről el kell számolnotok.

Boldog az, aki ebben a mulandóéletben olyan értékeket szerzett magának, amelyeket majd az örökkévalóbanelővehet, és amelyekkel a boldogságát megvásárolhatja!

I. FEJEZET

A dualizmus egyetemesérvényesülése

A kétféleség, a duáltörvény mindendologban érvényesül. - Az élet törvénye, hogy önmagából mindig tökéletesebbethozzon létre. - A duálviszony legalsóbb rendű megnyilatkozása az érzékiség. - Aszerelmi érzés lassú kibontakozása. - A duálok, ha fejletlenek, kevésbé férnekössze, mint a nem duálok. - A fejlődés útján előrehaladt duálok találkozásamindig áldása a Földnek.

Nagyon hosszú útja van a mélyrebukott szellemnek, ameddig a duálkapcsolatot valamennyire is elérheti.

Ez alatt a kapcsolat alatt nemazt az összeköttetést értem, amely már a felfelé haladó szellemeknél, a világosszférákban, mint törvény él, amelyet a szellemek már betöltöttek, hanem azt,amely még betöltésre vár, tehát azt a fokozatot, amikor a duálszellemek egymásvonzásának körzetébe beérnek.

Mert ameddig egymás vonzó körébebele nem találhatnak, addig mindegyik fél olyannak érzi magát, mint az elszórtmagvacskák: egyedülvalónak, magányosnak. Nem is érezheti magát a lélek másnak,mert addig igen sok oldalán kell ütközést szenvednie és csiszolódnia, ameddig atulajdonképpenvaló igazi szeretet és szerelem kifejlődik a lélekben. Mert aszerelem csak később, a szeretetből fejlődhetik ki. Ameddig a lélekben aszeretet rnég nincs akármennyire is kifejlődve, addig ott tiszta szerelmiérzésről még csak beszélni sem lehet.

A lélekre nézve a szerelmi érzésóriási fontossággal bír. Hiába akarja ezt az ember letagadni, hiába akarjamegsemmisítení, hiába akar ellene küzdeni: ez reá nézve éppen olyanéletszükségletként áll elő, mint ahogyan lélegzenie és táplálkoznia kell, haélni akar.

Hogy miért, azt ti már tudjátok a"Szellem, erő, anyag" című műből. Ti. minden dolog kétféle, mert csakebből a kétféleségből származhat eredmény, azaz a tulajdonképpenvaló jövő. Csaka kétféleségből származhat fejlődés, teremtés; tehát ezt megtagadni nem lehet.

Azonban az Istentől valóelfordulás állapotában - bármily határtalanul vonzódik is egymás felé ez akétféleség, hogy egymást kiegészítse és kielégítse, hogy egyben kifejezésrejuttathassa - (mert a kétféleségnek [duálizmus] az egyhen kell kifejezésrejutnia) - minél messzebb esik el Istentől a kétféle természet, annál nehezebbszámára az egyben való kifejezés lehetősége. Mert a bukottság állapotában alegkisebb paránynak is folyton-folyvást ütközést kell szenvednie.

És mégis, bármilyen ütközések,fájdalmak, harcok és gyötrelmek árán is, ez az egyben való kifejezés a célja,és öntudatlanul és akaratlanul is e felé a cél felé siet minden legkisebbparány.

EI lehet gondolni, hogy ha ez akétféle erő, ez a kétféle hatalmasság, amely az életet alkotja, meghasonlikegymással, micsoda villámokat, micsoda ellentétes erőhalmazokat hoz létreazokban a pillanatokban, amikor a lét törvénye minden ellentétességük dacáraegymás felé hajtja őket. Mert hogyha tökéletlenül, gonoszul, rosszul, és hafájdalmas eredményekkel is, de mégis kifejezésre kell jutnia a kettőtermészetének egyben. Mert az életnek az a törvénye, hogy önmagát megújítsa,önmagát újjászülje, önmagát tisztítsa, javítsa és önmagából mindig jobbat,tökéletesebbet hozzon létre. Ezt a törvényt Isten alkotta meg, azért ez ellennem cselekedhetik senki és semmi.

Tehát azok a szellemek, akikIstentől elfordultak, ebben az elfordult állapotukban az egyben való kifejezéslehetőségét elvesztették és szétváltak. Nem mintha ők maguk akartak volnaszétválni, hanem a természetük okozta ezt, az a megfertőzött természet, amelyőket ellentétes gondolatokkal és indulatokkal árasztotta el.

Tehát a süllyedésben, a lejjebbesésben ez az elvált természet, ez a különvált kétféle erő mindinkábbelkülönült egymástól, mert a tévelygésnek mind vastagabb és vastagabb rétegeitizzadta, termelte ki magáböl mint eredményt. Es mégis, a hatalmas élettörvényrnegnyilvánulni akarása ezeken a vastag, ellentétes rétegeken keresztül islegyőzte, legyőzi és le fogja győzni a tévelygés halmazait, és parancsolólaghajtja egymás felé azokat az erőket, amelyeknek kifejezésre kell jutniuk azegyben, még akkor is, hogyha rosszat, ha elviselhetetlent eredményeznek.

Minél alacsonyabb fejlődési fokonjut kifejezésre ez az egymás felé való vonzódás, annál nagyobb villamosságot ésérzékiséget hoz létre. Tehát az érzékiség az, ami a fluidokban ezeknek a nagyerőknek egymás felé való hajtását elvégzi. Mert ezeken az elváltozott fluidokonkeresztül is meg kell érezni azt a hatalmas, nagy törvényt, amely az egészéletet egybefoglalja. S mivel ez a hatalmas és nagy törvény az összes lényeketegybekapcsolja, nemcsak az embert, hanem az emberen keresztül az őt kiegészítőtermészeti világot is, azért a legkisebb parányban is érvényesül ez a vonzódás,amelynek éppúgy alá van vetve a jó, mint a rossz. Ehhez, mint szükségességhez,kapcsolódik a fajiság fenntartása, fejlődése, javulása, és a cél felé valóelőretörése, hogy amikor a célt elérte, ott a fejlődésnek befejezésénélismerjen önmagára, ismerje meg önmagát az a hatalmasság, (ti. a szellem), akiezeknek az erőknek ura és parancsolója. Igen, ura és parancsolója, de csakakkor, hogyha összekapcsolódott a mindeneket teremtő Istennel, és Isten akarataés elgondolása szerint végzi feladatát, amelyet Isten mint életének ésrendeltetésének célját a teremtés pillanatában eléje szabott.

Minden más eltörpül, minden máskicsinnyé, jelentéktelenné válik ennek a nagy törvénynek a kifejezésrejuttatásával szemben.

Ebben a nagy forgatagban, ebbenaz óriási őrlő malomban, amelyet ti anyagi világnak neveztek, forognak le ésőrlődnek fel azok az ellentétes erők, gondolatok és célok, amelyeket a szellema sötétségből vett fel és tett magáéivá, amelyekkel a lelkét megtöltötte, ésamelyeket mint tévelygésének materializációit megsokasított önmagában és önmagakörül, telehintve velük a természeti világot is.

Ebben a káoszban, ebben azelfogultságban elváltozott a lélek; elvesztette eredeti, istentől alkotottformáját, ahhoz a célhoz alkalmazkodott, amelyet elérni törekedett; atermészete azt a formát éltette, amely neki akkor éppen megfelelt, hogy azeredményekből tanuljon, és mást, egy fokkal mindig jobbat keressen és találjonkifejezésének céljaképpen.

Gondolnivaló, hogy a mélyenbukott szellemek milyen nagyon nehezen találnak egymásra. Évezredek, sőtévmilliók tűnnek le a múlandóságba, és még mindig nem találkozhatnak, mert nemképesek megismerni egymást a szorosan összetartozók; annyira nem, hogy még haegymás mellett élnek, ha egymás mellett vannak is: a bűn, a tévelygés éstökéletlenség még akkor is annyi réteget von mindegyik köré, hogy a lelkükképtelen az őket összekapcsoló magasabb rezdülésekre; képtelen a bennük életrekelő érzést önmagukban felfedezni, mert vastag lelki fluidjaik, azok a nehézlelki köntösök csak egészen durva hatásokra vannak berendezkedve, úgy hogyazoknak megmozdulásait még nem is lehet rezgéseknek nevezni.

lgy a szellem süketen és vakon élebben a vastag burokban. Ezért van aztán, hogy még ha egymáshoz tartozóduálfelek élnek is egymás mellett, ez csak annyi az ő számukra, minthamindegyik egy-egy külön csillagzaton élne, mert a lélek kiáltása, érzése, vágyanem képes áthatolni azokon a vastag rétegeken, különösen hogyha nem egyfélebűnben vannak elmerülve, hanem a két különböző szellem annyira elfajult, hogy egymástólegészen különböző lelki köntösök képződtek körülöttük.

Ez a legsötétebb igazság, alegsötétebb valóság. Látjátok a régi letűnt történelem folyamán hogyanviselkedett mindig a két fél egymással szemben: az érzékiség fellángolásaidején egymás felé taszítja őket az a benső hatalom, s ameddig a külső test élia maga életét, addig csak megférnek egymással; azonban amikor az a rövidlejáratú testi vonzás elmúlik, akkor már csak a szükség tartja össze a kétnembeli embert. Sőt hogyha ez az életszükséglet kiesnék az életükből, a kétneműember gyűlölné egymást, mert benne a szeretet még a gyűlölet fokozatán alighaladt túl.

Azonban a fejlődés vonalán azegymásra utaltság, a szükségszerűség hovatovább olyan kényszerhelyzeteketteremt, amelyek ezeket a külső rétegeket kezdik lebontani, és a fájdalomban, amegalázottságban és szenvedésben a léleknek egy-egy eltévedett hangja isfelszínre kerül; ezek az eltévedt hangok pedig hol az egyik hol a másik lélekrészéről keresni kezdik azt a tulajdonképpeni célt, amelyben találkozniuk kell:a szeretetet.

Amikor azután a szeretetvalamennyire át tudott törni és kifejezésre tudott jutni, akkor a gyermekmegtalálja az anyában szeretetének tárgyát, mert a lelkében a szeretetvisszhangot ad; a férfi megtalálja a feleségben - hacsak egy-egry pillanatra is- az ő lelki érzésére adott visszhangot, amikor átérzi, hogy az a lélekközvetlenül hozzátartozó, és számára mindenkinél több. Ekkor befogadja alelkébe, s ezzel már annak az érzésnek, amit szerelemnek neveznek, el van vetvea magja.

Ez a mag egy következő életben,egy következő lehetőségben, amikor az ifjúság virágában látja meg a lelkénekhiányzó részét, már mint vonzódás, mint szerelmi érzés kezd gyökeret verni,ágakat, majd leveleket hajt, s virágzásnak indul lelkében az a benső, titkosérzés, bár még nem tudja, hogy miért van, mert ezt a megnyilvánulást még ekkoris rengeteg csalódás, fájdalom és szenvedés kíséri.

Ilyenkor vannak a legnagyobbviharok a lélekben, mert hol felemelkedik, hol hirtelen lesüllyed a mérlegnyelve; hol gyullad, hol kialszik; hol áldozatra kész, nagy szeretet, hol pedigmérhetetlen gyűlölet lobog fel benne a fejlődésnek ebben a korszakában.

De mindennek ellenére már megvana lehetőség arra, hogy a kétféle lelki természet - hacsak egy kis időre is - összekapcsolódhatott,és olyan emlékeket hagyott hátra maga után, mint amikor tüzes vasat nyomnak atesthez: nagy sebet éget, és amikor a seb begyógyul, a helye kitörölhetetlenülottmarad. Ilyen a duálok találkozása is: az emlékek nyoma ottmarad a lelken, minta tüzes vassal beégetett nyom a testen.

Ez a sebhely mindig fájóbb ésérzékenyebb lesz a lélekben, mert ebben a sebhelyben mindaz a vágy és törekvésfelgyülemlik, amely az elmúlt boldogságot sóvárogja vissza; s ezt magábanhordozza a lélek.

Ezt magával vitte a legutolsófokozatra is, de mivel a külsejében annyira e1 volt durvulva, hogy ez a vágyanem tudott sem az érzésben, sem a gondolatban kifejezésre jutni, azért nemtudott neki nevet adni, s így csak elmosódott körvonalakban jutott kifejezésre.

A pogány népeknél mindenűn a nőalárendelt voltát, a nőgyűlöletet láthatjátok; minden gonosznak, mindenrossznak, még a kárhozatnak a forrását is a nőben látja a férfi. Ez pedig ígyjön létre: a nőnek meglátása, az a vágy, hogy a nőt magáévá tegye, izgatólag hata férfi képzeletére, de a kezdetleges lélek kezdetleges eszközökkel akar boldoglenni, s ezért rendelkezik a nő felett, mint valami árucikk felett; hol kiakarja erőszakolni tőle a boldogságot, amely után vágyódik, hol meg akarja aztvásárolni, hol pedig küzd érte, hogy azután esetleg éppen megvesse. Mert amikormindezt végigcsinálta és csalódott - mert hiszen csalódnia kell - akkormeggyűlöli a nőt, küzd ellene, megveti, utálja.

Ezek a fokozaton a férfi előtt anőnek még csak a nemiség szempontjából van értéke; de különben mint emberneknincsen előtte semmiféle súlya. A szexuális érzés hanyatlásával pedig ez afontossága is megszűnik, s mint felesleges terhet, mint koloncot hurcoljamagával; megalázza, semmibe sem veszi, s csak mint szolgáló, mint az életénekkiegészítő járuléka marad meg és szerepel abban az életkeretben, amelyet aférfi magának megteremtett.

Csak amikor a lélek felébred,amikor a jó és rossz között különbséget tud tenni, és már az igazság ésigazságtalanság kérdése foglalkoztatja, amikor az igazságot önmagára nézve isigazságul ismeri el, tehát az istenség világos sugara a lélek rétegeinkeresztül utat kezd törni magának: akkor érkezik el a női lélek is ahhoz alehetőséghez, hogy a férfival mint egyenjogú fél találkozhassék.

Amikor a szeretet és igazság márküzdelmet folytat a lélekben, s harcot üzen az anyagi életben is azoknak ahatalmaknak, amelyek eddig lázongva követelték a test jogait: akkor az érzésekviharában mindkettőnek a lelke önmagáról megfeledkezve olyan érzéseket sugározkifelé a fluidi világba, amely érzések öntudatlanul és akaratlanul is egymásfelé nyújtják ki azokat a bizonyos megérző sugarakat, s ezek a sugarak -mivelhogy egymáshoz hasonlítanak - a végtelenségen keresztül is vonzástgyakorolnak egymásra.

Mikor ez a vonzás megkezdődik,akkor meggyorsul a fejlődés folyamata egyiknél is, másiknál is; a lélekönmagában olyan fogalmakat kezd kialakítani az örömről és boldogságról,amelyeknek itt a Földön, ebben a bűnnel terhelt világban majdnem lehetetlenmegvalósulniuk.

Ez a sugárzás azután mind erősebbés erősebb lesz, és mind nagyobb és erőteljesebb rezgéseket vált ki -különösen, hogy összekapcsolódtak -, bár még nem tudatosan. Ekkor elmélyülőbbéválik a gondolkozás, Istent keresi, az igazság megoldását kutatja a lélek, mertmost már gyorsabb a fejlődése. Így ez a rezgés világosságot is hoz létre, ésebben a világosságban láthatóbbakká válnak az árnyak az egyén saját lelkiburkában is. Ezáltal pedig a lélek intuitíve tudomást szerez azokról ahibákról, azokról a gátló akadályokról, amelyek őt a boldogság elérésébenfeltartóztatják. Tanulni, kutatni vágyik; feszegeti azokat a titkokat, amelyekelőtte sűrű sötétségben vannak, hogy ebben a sötétségben tájékozódni tudjon,mert már megérezte a vonzást, amely őt egy jobb, igazabb, boldogabb élet felékívánja vezetni.

Ezt a világosságot, ezt arezgést, ezt a vágyat viszi azután bele a lélek mindannyiszor az újtestöltésbe; ezt építi ki, ez hatja át azt a ködöt, amelyben új testi lét, újjövő ígérete rejlik. Ezt a ködöt hatja át a maga sugárzásával, és valami titkosörömre, a lelkének valami sejtelemszerű boldog eshetőségére készül. Ezt akialakított szivárványszínű álmot - amelyet illúziónak neveztek - vetíti kimagából. Ez fogja be az érzés- és gondolatvilágát, és most már ezen a szivárványszínűelképzelésen keresztül látja azt a másik nemű lényt, akit végzete, sorsa azéletének és fejlődésének segítője gyanánt hozzáköt. Megszereti, összeházasodikvele; és miután ezen az illúzióködön keresztül megálmodta azt - mert hiszen azéletnek ez a szaka álom - ami után vágyott, egy ideig a lelkében csakugyanboldognak is érzi magát.

Ahogyan azonban a földi emberbűnei, tévedései, hibái mind jobban és jobban szétfoszlatják ezt aszivárványködöt, a lélek csalódva érzi magát: "Nem ez volt, akit vártam,akit kerestem."

Ez az az idő, amikor a házasfelekelérkeznek ahhoz, hogy meglátják egymásban a tévedő embert, és kiábrándulnakegymásból, mert szükségképpen mind a két fél csalódott. De minél erősebben kivan fejlődve az a szivárványszínű köd, annál későbben következik be a csalódás.Ez pedig nem azt jelenti, hogy a másik fél talán jobban megérdemli, hogytovábbra is azon az illúzión keresztül nézzék őt! Mert sokszor egészenérdemetlen, sokszor egészen alacsonyrendű lélek az, akihez valakit ez a szivárványszínűköd hozzákapcsol.

Tehát nem az a dicsőség, havalaki ezt a ködöt másban felébreszti és valameddig életben tudja tartani,hanem az, ha ez a köd a saját lelkében kiképződött, mégpedig olyan mértékben,hogy az egész életen keresztül ebben a ragyogó színiben látja a másikat, ésezen keresztül szeretni tudja azt minden hibája, gyarlósága, sőt bűne mellettis. Minél hamarabb oszlik szét ez a köd, annál gyengébb az a lélek az ő duálisfelkészültsége tekintetében. Ez annyit jelent, hogy az ilyen lélek, még ha asaját lelki másával találkozik, sem tudja azt értékelni, s nem tudja benne azta boldogságot megtalálni, amire vágyik. Mert hiszen nem az a másik lélektáplálja azt az illúzióködöt, hanem maga az egyén, aki fel van készülve atalálkozásra.

Így többször előfordul, hogy aduálok ezen a rezgésen keresztül találkoznak egymással a végtelenben, mert az aki-nyúló sugár - amikor a szeretet és szerelem kifejlődött, és a lélek bizonyosfokú tisztuláson átesett - kutatva keresi a másikat a végtelenben, míg végülreátalál.

Természetesen nem kell azonnalvaló találkozásra gondolni, mert néha csak egy-két testöltés után érik megennek a lehetősége; de ha a jó és igaz kérdésében gyakorolva magukat jóelőmenetelt tudnak felmutatni, akkor a földi testben olyan helyzetbe ésállapotba kerülhetnek, hogy találkozhatnak egymással.

Azonban ha a lélek nem tiszta, ésmég sokoldalú csiszolásra szorul, akkora duálok sokkal hamarabb szétválnak,mint a nem duálok. Mert amilyen nagy a vonzódás, a szeretet és a szerelemérzésének felgyulladása közöttük, a szintén hasonló hibákból és tévedésekbőlszármazó megmerevedések a lelkükben éppen olyan hatalmas ütközéseket válthatnakki, amelyek nagyon fájdalmas és kínos lelki sebet ejtenek egyiken is, másikonis; s ameddig ezek a lelki sebek be nem gyógyulnak, addig nem merészelnek újálmokat szőni; így az a hatalmas kereső-kutató lelki sugárzás, amely addig avégtelenbe is kinyúlt, összezsugorodik. Az ilyenekből - én most csak afejlet-tebb duálok érzéseiről beszélek - sokszor papok és apácák lesznek, vagyolyanok, aki semmiképpen sem akarnak családot alapítani, vagy férjhez menni,mert a lelkük elfáradt, megsebesült, s ameddig ez a sebesülés be nem gyógyul,addig nem mernek próbálkozni.

Mindig a lélek fejlettségifokától és felszínre jutott hibák és tévedések leküzdésétől függ, hogy avégzetet irányító kezek milyen helyzetek és állapotok közé osztják be őket. Éssokszor előfordul, hogy aki a duáljával találkozott, de a találkozás rosszulvégződött, azt a Gondviselés munkáját intéző kezek a következő testöltésben -vagy még talán ugyanabban a testöltésben - olyannal kötik össze, aki bár nemduálja, de az egymással érintkező lelki felületeik éppen nagyon jólösszeillenek[3] és akét nem duál házasfél lelkileg jól összefér, összeilleszkedik, sőt némimegnyugvást és boldogságot is élvezhet egymással.

Ezek az ún  pihenő testöltések. Lehetnek ennek az idegennem duálfélnek nagyobb hibái, mint a duálnak, és mégis nagyobb megnyugvástnyújt az ezzel való egyrttélés, mert nem a legérzékenyebb felületrészentalálkoztak, hanem egy másik síkon; s míg együtt élnek, addig a léleknekmegsérült felülete pihen és gyógyul.

Azonban azok a duálfelek, akikmár más oldalakon is némi fejlettségre tettek szert, s a tisztulásukategyik-másik részen el is végezték, és az Isten útján találkoznak - azazmindkettő megtérésben lévő és öntudatra ébredt szellemi állapotban van, smindkettőnek lelkét a Krisztus világossága sugározza át -: ezek, ha van is méghátra bizonyos lecsiszolnivalójuk, mégis nagyon boldogok és megelégedetteklehetnek, és a Föld fokozatához képest nem erre a Földre való boldogságotélvezhetnek s a szeretnek és szerelemnek nagy beteljesülését élik meg.

Akik idáig eljutottak, azokáldásaivá válnak a Földnek. S mivel egymás lelkét megtalálták, és egymáslelkében mindazt felismerték, ami az ő lelküknek kiegészítője: ezeket alelkeket - mivel a szellemi síkokon is megtarthatják a maguk együvé tartozását- nem választja el többé a természettörvény, mert az ő erőiknekösszekapcsolódását már be lehet illeszteni nemcsak a mulandóba, hogy ott jóeredményeket hozzanak létre, hanem fokozatukhoz képest már az örökkévalóban ismaradandó munkát végezhetnek.

II. FEJEZET

Összekötő ismeretek

Az érzékiség a szerelmi életburkolata. - Milyen határig nem bűn az érzékiség? - A szenvedélyekkorlátlanságra törekvésének titka. - A fejlődéssel párhuzamosan növekvőgátlások az érzékiséggel szemben. - Az érzékiségből való kiemelkedés útja. -Amit a lélek megismert, az a lelkiismeret törvényévé válik. - A nőalárendeltsége a keleti népeknél. - A szerelmi érzés tisztulása. - Ha a nőiduálfél alacsonyabb színvonalon van, akkor az a férfira nézve lehúzó hatású; hamagasabban van, akkor a férfi haladása tüneményesen gyors. - Mi az oka egyesnők akarat nélküli önalárendelésének? - Aki már a duálfelével találkozott,annak haladása meggyorsul.

Az emberi lélek a magaegyedülvalóságában, vagyis ameddig messze el van szakítva a maga duálfelétől,mintegy imbolyogva tud csak előrehaladni abban a ködben, amelyet atájékozatlanság és tudatlanság homálya képez körülötte.

Amíg a lélek a maga emberiéletében nincs érintve a szerelmi érzés által, vagyis ameddig a duáltörvényúgyszóIván a mélyben pihen, azaz ez a vonzódás még nem emelkedett ki a lélekbena tudattalanság homályából - tehát ameddig a lélek ebben a kérdésben is szóhoznem juthat - addig tulajdonképpen csak a test vezeti őt életről életre, a testtermészettörvénye segíti a kibontakozáshoz.

Ezen az állomáson a duálérzésnek- hogy úgy mondjam - még csak a burkolata[4]van meg, és ez a burkolat az, amit érzékiségnek neveznek. Mert atermészettörvényben minden érzés le van rögzítve; így a szerelmi érzés ís egyilyen rögzített formát alakított ki magának. Mindenesetre ez még nehézkes,tökéletlen, ormótlan forma.

Hogy egy hasonlattal éljek, haagyagos talajban a lábatok nyomát otthagyjátok, az a nyom csak nagyjábólhasonlít a lábatokhoz, és alig lehet megkülönböztetni egyik ember lábnyomát amásikétól, különösen, ha a nyomok kissé hasonlítanak is egymáshoz nagyságra ésalakra nézve. Ilyenkor képtelenek vagytok a sok lábnyom között lépésről lépésrekövetni és feltalálni azt, akit a lábnyomai alapján kerestek.

Így van ez a szerelmi érzésselis. A természettörvényben a duálérzésnek ezek a nyomai élnek és ezek a nyomokazok, amelyek az életben kialakulni, fejlődni, tökéletesedni kívánnak. Merthiszen az életnek az a természete és feladata, hogy mindent tökéletesítsen.

Így a szerelmi érzésnek az érzékivonzalom, az érzéki összekötöttség és egymásrautaltság az a bizonytalan nyoma,amely a testben életről életre kiütközik, életről életre mintegy t6kéletesedík,míg végül a testet öltött szellem ezekben a nyomokban egyszerre csak önmagáraemlékezik vissza, önmagára ismer, és ebben az önmagára ismerésben[5]mindig jobban- és jobban feleszmél, és öntudatlanul is kezdi megérezni, hogytulajdonképpen neki nem az a célja, hogy a tudatában ezeket a tökéletlennyomokat kövesse. Mert - mint ahogyan a lábnyomot az eső kitölti vízzel - lelkiszempontból a testnek ezek a mulandóságra ítélt kívánságai és törekvései ( ti.a testi szerelem) is olyanok, mint a lábnyomok, hogy csak a formát, az ürestartályt jelképezik, amely formához a további megjelenési alak van hozzáköt-ve,az ti., hogy a maghullatás, a magnak újra való kikelése (vagyis magának aformának a kikelése), s ezáltal a formának folyton való tökéletesedéseeléressék.[6]

Ez a tökéletesedés annyit jelent,hogy a lélek az állandó finomodással, a testből, a tökéletlenből valókiemelkedéssel ezt a tökéletlent is magával emeli, s mint folyton könnyebbenalkalmazkodó ruhát, könnyebben kezelhető eszközt a saját céljainak felhasználásáraidomítja.

Ezért a következő nemzedéknek egyfokkal - vagy esetleg több fokkal is - szükségképpen jobbnak, fejlettebbnek,tisztábbnak, igazabbnak, világosabb értelműnek és magasabb rendűérzelemvilággal felruházottnak kell lennie. Hiszen maga a fejlődés törvényehozza magával, hogy a test, amely a léleknek eszköze, burka, a fejlettebbszellemek által magasabb rendövé fejlesztve, a fejletlenebb lelkeknek mintegyelőrelendítő, előrehajtó törvénye legyen, hogy bennük is fejlődésnek induljanakaz elmaradt érzésformák, s a fejlődésben visszamaradt, kialakulatlanlélekkomplexumok, hogy ezek is ki fejezésre juttathassák azt a lényeget, amelybennük rejlik.

A szerelmi érzés, a duáltörvényannyira belevág a fejlődés folyamatába, hogy az alól az ember - bármilyenmagasra emelkedett is már a gondolat- és képzeletvilágában - nem vonhatja kimagát s nem mehet el mellette anélkül, hogy ne gondolkozzék fölötte, és nekösse le a figyelmét. Tulajdonképpen hatalmas lendítőkereke ez annak afejlődésnek, amely a szellemnek is megadja a maga megvilágosodásához, azanyagból való kiemelkedéséhez azokat a lökéseket, amelyek nélkül képtelen lennekiemelkedni.

Tehát az érzékiség a magaidejében, azaz a fejlődés alacsony fokozatán, mint előrelendítő és a fejlődéstelőmozdító tényező szerepel[7],de a fejlődés magasabb fokozatán már bűn.

Azonban, hogy ez az erőszakosérzés el ne hatalmasodhassék, a Gondviselés mindenkor állított mellé egybizonyos gátló és fékező tényezőt. Nézzétek meg a vadembereket: a vadembereknélis megvan az ő érzékiségükhöz a maguk fékező törvénye; megvannak megalapozottszokásaik, amelyek egyes fajoknál elvégzik a maguk munkáját azokon a lelkeken,akik még csak abban a fajban képesek elérni a fejlődésük első állomását. Itt ismegvannak azok a terhek, azok a hozzákapcsolt nehézségek, azok a lemondások,fájdalmak és szenvedések, amelyek korlátokat képeznek a lélek körül ésszabályozzák a test kilengéseit, hogy ez az öntudatlan ösztön szertelenségekbenne élhesse ki magát.

Fokozatról fokozatra folytonmagasabbra és magasabbra épülnek ezek a korlátok, s mindig szűkebbre szabjákennek az ösztönnek a mozgási útját és terjeszkedési lehetőségét.

Mert hogyha ezek a korlátok nemvolnának, akkor ez a vágy is, mint a beburkolt léleknek minden kielégülnikívánó terjeszkedési ösztöne, mind szélesebb és szélesebb téren kívánnamozogni, sokasodni, és mind jobban és jobban uralma alá hajtani magát azéletet.

Tulajdonképpen ez a vágy, ez azösztön az Istentől származó lebukott szellemiségnek teremteni akarása; az hogymindenben önmagát akarja feltalálni, mindenben önmagát akarjavisszatükröztetni; nem tudja, mi az, és miért cselekszik, csak ezt óhajtja,vágyja, kívánja.

Ez a tendencia nem kizárólag azérzékiségben van meg; így van ez a gyűlölettel, a gőggel, az önzéssel is; ezekmind vak szenvedélyekké és céltalan vágyakká növekedve mind jobban és jobban leakarnák foglalni az életerőt a maguk számára.

Sok ember, aki megszokta ahazugságot, minden cél nélkül hazudik. Miért teszi ezt? Azért, mert a lelkébenfelhalmozódott hatnivágyás nem éri be azzal, ami igaz, hanem a képzeletébenteremt olyan dolgokat, amelyekkel más embereket hatása alá akar vonni.

Tehát a lélek minden részébenmegtalálható ez a szertelenség, nem csupán az érzékiség tekintetében.

S amikor a lélek az ő megtéretlens önmagára még nem ismerő állapotában ennek a tendenciának az ismerete nélkülcselekszik és hajszol dolgokat, amelyekről még nem tudja, hogy miért vannak,hova vezetnek, s mindig többet és többet, mindig messzebb és messzebb hatóeredményt akar elérni: ez egy bizonyos fokon túl, azaz a korláton túlpusztulást hoz reá.

Azok a jótékony hatású korlátok atermészettörvényben azokat az utakat mutatják meg s azokat a lehetőségeketszabályozzák, amelyek között az élet erói előrejuthatnak, érvényesülhetnek,fejlődhetnek: mert a korlátokon belül a lélek fejlődik, tisztul, javul, akorlátokon túl pedig a megsemmisülés vár reá, illetőleg azokra az erőkre,amelyeket a Lélek abban a bizontios gondolatban és tendenciában összpontosít ésfelhasznál. S mivelhogy ezek az erők megsemmisülnek, így a lélekmegszegényedik, és mind kevesebb és kevesebb mozgási lehetőség nyílik számára:elerőtlenedik és a halálnak bizonyos megmerevedési állapotába hanyatlik vissza.

Íme tehát a lélek nem fejezhetiki magát sem az emberi vílágban, azaz a fizikai síkon, sem a saját világában aszertelenségekig, hanem csupán a korlátokon belül. A korlátokon túl amegsernmisülés, a halál vár reá.

A fejletlen lelkek csoportja,amely ezeken a korlátokon belül halad, szenved ezektől a vágyaktól, ezektől atudatalatti nyomásoktól, hatni akarásoktól, terjeszkedési vágyaktól, éskifejezési módok után kutatva jut el a testöltés törvényébe. Mert ki kell magátfejeznie, ki kell magát élnie, hatásokat kell tapasztalnia, hogy ezekből ahatásokból láthassa meg, hova vezetnek azok az indulatok, amelyeket magábanhordoz.

Mivel pedig a szellemvilágban azilyen alantas lelkek számára az erők nagyon szegényesen vannak kiosztva, tehátnincs meg számukra a lehetőség, hogy kifejezhessék magukat, azért ezek az erők,kifejezési formát keresve a fizikai világ felé nyomulnak előre; s amikor ezeketa formákat a rokonszenv szerint megtalálják, akkor a korlátok valamennyirekibővülnek körülöttük, és ők fokozatukhoz képest úgyszólván mennyországiállapotot élveznek, mert óriási nyomástól szabadulnak meg azáltal, hogykifejezésre juttathatják a bensőjükben forrongó öntudatlan erőket, vágyakat,ösztönöket, és a fizikai síkon teremthetnek velük bizonyos alakulatokat ésállapotokat.

Ezzel azonban még nincs vége aszenvedéseknek, mert hamarosan bekövetkezik az, hogy a benső lelki érzéseikmegütköznek az általuk létrehozott eredményekkel. Amikor aztán az érzéseikfellázadnak az eredmények ellen - mert hiszen érzik, hogy tökéletlen létükreszenvedést okozó, tökéletlen eredményeket hoztak létre - akkor kénytelenekönmagukból valami jobbat, a megismerésüknek megfelelő legközelebbi igazabbatkialakítani, s abban is dolgozni, abban is fáradni. S míg a jobbért, azigazabbért fáradnak és szenvednek, addig a maguk erőiből, a rossz, a céltalan,a hiába való törekvésekből nagy rész felég, megsemmisül.

Mikor azután egy-egy ilyenturnust elvégeztek, akkor lényegesen megjavulva és megtisztulva állanak meg egyújabb fejlődési állomáson, és visszatekintve arra, ahonnan elindultak, bizonyosboldogságot, örömöt éreznek, hogy a testi szenvedéseken és fáradságokonkeresztül megszabadulhattak a lelki gyötrődésektől.

Valóban sokat kell szenvednie azembernek, ameddig a szellemi én világos látással beletekinthet az ő alsóbbrendűtermészetébe, és meg tudja bírálni a maga igazságával, hogy mennyiben volthelyes vagy helytelen az életében véghezvitt cselekedete, törekvése, vágya,kívánsága. Hosszú az út, míg a lélek eljut idáig.

Amikor már a lélek sokatütközött, és sok sötétség és homály levált róla, és belátja azokat a nagyhibákat és tévedéseket, amelyek őt az életen végigkísérték, és a szenvedésekmint eredmények ott állanak előtte a tapasztalatokban felsorakozva, akkorfokról fokra felébred benne a vágy a rossz tapasztalat nélkül való tanulás ésismeretszerzés után.

Mikor idáig eljutott, akkor máraz a féktelen természet, amely benne addig tombolt, nagyjában 1e vancsillapodva, és a léleknek az a felfelé törekvő vágya, amely az Istent keresi,

a tökéletességet, az igazságotóhajtja, kibontakozik, azaz akkor már van hite.

Addig is volt ugyan valamelyeshite, de ez a hite még a testből indult ki, a test felé vezette a tekintetét,és a testben találta meg annak magyarázatát, mert hiszen a vágyai idáig csaktestiek voltak. De amikor az egyéni lélek - amit ti szellemnek neveztek -felébredt, ez már abban a világban keres, ahol eszményibb, magasabb rendűelgondolások vannak, amelyek belevilágítanak a test életének homályosságába. Smivel látja, hogy innen semmi válasz nem jön, azért egy magasabb rendűvilággal, a láthatatlan világgal keresi a kapcsolatot.

Ebben a korszakban már kérdéseknyomulnak eléje, amelyekre a lélek magyarázatot vár; s bár ebben az állapotbana fogalmak a sok kínos tapasztalatból kifolyólag rendkívül szigorúak[8]és korlátozottak, a lélek mégis, ha nagy és keserves megerőltetések árán is, demindenképpen felfelé akar jutni.

Mikor a lélek ilyen nagymegerőltetésekkel küzd a test vágyai és törekvései ellen, akkor tulajdonképpenaz éterikus testét gyötri[9],mivel a lélek, a maga fejetlenségében és bukottságában benne hagyta azokat anyomokat, amelyekben élt, amikor még az ő erői körülötte mint teremteni, hatni,hatalomra törni akaró tényezők működtek.

Ti. a lélek abban az időbentörvénytelenségeiből eredő Iélelmeit, rettegéseit stb., stb. mint nyomokatbenne hagyta az éteri testben. Mert az éterikus test is fejlődik, s így a lélektapasztalatai és észleletei az idegszférában is jobban-jobban kifejezésrejutnak, az idegek érzékenyebbekké válnak, és a lélek hatásai a testben is mindjobban és jobban megfelelnek azokra a szertelenségekre, amelyekre a lélek azélete folyamán ragadtatja magát. Ezek a lélek erőiben még mindig kifejezésrejutott bukottsági tendenciák visszahatásai.

A lélekre nézve hovatovább atestesülésben őt körülvevő erők képezik azokat a határokat, amelyek gátatvetnek azoknak a lelki vágyaknak és akarásoknak, amelyek még mindig megvannak,de körül vannak határolva a lehetőségek által.

Mert hiszen a fejlődés folyamánsorsok alakulnak ki az egyes lelkek körül, amely sorsokból nem menekülhetnekki, nem szabadulhatnak el. Ezek a sorsok azok a mellettük, körülöttük, felettükképződő törvények, amelyek a lélek fejlettségének arányában betöltésre várnak.

Mert ha a lélek valamit jónakismer meg, ez a megismerés még nem jelenti azt, hogy most már annak birtokába isjutott, vagy ha valamit rossznak ismer meg, attól máris függetlenítheti magát.Nem; amit jónak ismer meg, azt minden erejével követnie kell, mert az ő bensőlényegtörvénye hajtja őt a felé a jó felé; amit pedig rossznak ismer meg, aztminden erejével kerülnie kell, mert nem követheti büntetlenül, éppen azért,mert megismerte.

Tehát a bűn tulajdonképpen annála pontnál kezdődik, amit a lélek már megismert, mert amit megismert, az alelkiismeret törvényévé válik.

Ez a lelkiismeret mind jobban ésjobban törekszik fölfelé és igyekszik maga mögött elhagyni a homályosat, asötétet; törekszik fölfelé, a maga világába, a világosság felé; mert alelkiismeret az a szellemi világosság, amelyben az Isten képe abban a mértékbentükröződik vissza, amely mértékben a szellem tisztasága és a lélek fejlettségeaz isteni jót, az isteni igazat felfogni képes.

Mivel a lélek nem lenne képes afejlődés során minden oldalról jövő ütközéseket elszenvedni s az ebbőlkövetkezd csiszolódást önmagán elviselni, ennélfogva a léleknek mindig csakegy-két oldala marad nyitva, hogy ezeken a részeken ütközéseket szenvedve, aszellem szemmel tarthassa a lélek hibás természetét.

Ahol ütközéseket szenved, ottérzékenyebbé lesz, mert az ütközés fáj.

A lélek többi része pedigbeburkolva pihen, a tudat nem világítja azokat át, mivel a Gondviselés, asorsokat vezető Kéz úgy intézi minden egyesnek az útját, hogy amely oldalonütközése-ket szenved, azon a részen a kibontakozás útja megvilágosodjék előtte,és a szellem egész figyelmével oda forduljon.

Így vannak fejlődő szellemek,akik életek sorozatán keresztül a hitben igyekeznek magukat kiképezni; viszontvannak, akiknek az élet gyakorlati oldalán vagyis az anyagi munkálkodás mezejénbizonyos tapasztalatokat szerezniük, az erejüket, a képességeiket ebbenkicsiszolniuk; azután vannak, akiknek a szeretetben kell próbákat ésütközéseket szenvedniük, mert ezen a téren vannak elmaradva; vannak továbbáolyanok, akiknek az igazságot kell megtanulniuk; és vannak, akiknek aduálérzésben kell előbbre haladniuk.

Hogyha megfigyelitek az emberekvilágában a fejlődés menetét, látni fogjátok, hogy nagyon sok emberléleknek amunkálkodásban kell előrehaladást felmutatnia, mert ebben az ember általábanhátra van maradva; rest dolgozni, nem akarja ennek a mulandó világnak azelőrehaladását szolgálni, mert annyira ki van benne fejlődve az önzés, hogyönmagából semmit sem akar odaadta a köznek, ellenben a köztől akar mindent amaga számára elvenni, ami csak az ő érdekeit szolgálhatja; tehát az értelmétebben az irányban fejleszti ki felettébb.

Az önzés az emberek óriásitömegét foglalja el. Pedig ameddig az ember a lelkét ebből a tévedésből, ebbőla hibájából ki tudja tisztítani, addig sok és hosszú fáradságon, szenvedésen éscsalódáson kell keresztülmennie.

Ezért van az, hogy az emberektúlnyomó többsége szükségképpen anyagi munkával, testi munkával van elfoglalva,mert meg kell tanulnia, hogy az ember a magáéból adjon a köznek; mert a munkaegyetemes világtörvény.

Hiszen ha a munka nem kötné le azember erőit, akkor gőgje folytán még nagyobb szertelenségeket hozna ki magából,mert a góg minden bűnnek a csírája; ez az, amelytől az emberlélekfelfuvalkodik, magát nagynak, hatalmasnak, istennek képzeli, s uralkodni akarmindenkin és mindenen.

Mivel pedig a gőgnek minduntalanütközéseket kell szenvednie az emberben, ennélfogva hogyha a vágyaiterjeszkedhetnek szabadon és nem élhetik ki magukat, akkor befelé fejtik ki azta pusztító hatást, amely megteremti a gyűlöletet az emberlélekben. A gyűlöletaztán harag és indulat formájában úgyszólván vegyi folyamatot idéz elő alélekben, amellyel legelőször önmagát égeti fel, azután pedig abból kifolyólaga gyűlölet hatásaiban igyekszik magát kiélni: másoknak szenvedést okozni,kegyetlenkedni, másokat az élet lehetőségétől megfosztani; egyszóval aleggonoszabb lehetőségeket megteremteni, hogy ő maga maradjon a győztes, ésélvezhesse a kielégülést.

Nem tapasztaltátok-e, hogy ha azember gyűlöletében az indulatának szabad folyást enged, és valakinek szenvedéstokozott, akkor kielégül a bosszú érzete, és egy időre megnyugszik, mert úgyérzi, hogy maga alá tiporta és meghódította azokat a lehetőségeket, amelyekazelőtt a más ember előnyeit, érdekeit szolgálták!

Ez az érzés is határtalanul akarérvényesülni; mert ahányszor kielégül a bosszú, mindannyiszor még nagyobberővel terjeszkedik el az emberi lélekben, és mind nagyobb szabadságot akar amaga részére kierőszakolni az életből, míg egyszer a hasonló a hasonlóvalösszetalálkozva, egy hatalmas robbanásban, egy hatalmas elégésben összecsap, ésmind a kettőt megsemmisíti ez a láng, ti. letaszítja a fizikai életlehetőségeiből a halálba.

Hányszor kell a gőgös ésgyűlölködő léleknek meghalnia, hányszor kell maga felett éreznie annak atörvénynek hatását, amelyet megsértett!

Hányszor kell a telhetetlen, önzőembernek szegénységben és nyomorúságban sínylődnie, ameddig megtanulja alemondást!

Hányszor kell a hazug és hiúléleknek a hízelgők, a csalók részéről megcsalattatást és csalódást szenvednie,ameddig az igazságot éhezve és szomjúhozva bele tud illeszkedni abba atörvénybe, amely a feltétlen igazságot szolgálja!

Hányszor kell az érzéki,kicsapongó embernek megcsalattatást, kijátszást és mellőztetést szenvednie,ameddig hűségre és szeretetre vágyódó lelke meg tud nyugodni a legkisebblehetőségnél is, a legszegényebb ajándéknál is, amit az élet neki nyújthat!

Azután meg ott van a testiség:mennyi betegséget, mennyí gyötrelmet kell végigszenvedniük azoknak, akik atestben találják meg minden boldogságukat, akik a test előnyeit, a testhiúságát, a test mindennemű túlkapásait, a mértéktelenséget, a tobzódást, apazarlást, a könnyelműséget szolgálják az életükkel! Mennyit kell a testnekszenvednie ruhátlanul, éhezve, szomjúhozva, nyomorogva, betegségekbensínylődve, ameddig az ember megtanulja, hogy nem a test kielégülése a fontos,hanem a lélek nemesebb és tisztább vágyainak létlehetőségeit kell az életbenmegkeresnie!

És mennyit kell azoknakcsalódniuk a hitben, akik a bálványokban, az anyagiakban keresik az igazságot,akik a formákban és bizonyos eljárásokban akarják az üdvösségüket megtalálni!

Ezek mind-mind a bukottságbóleredó hibák, félreértések, tévedések, amelyekből a léleknek meg kelltisztulnia, hogy a szellem a maga igazi hazájában élhessen, megszabadulvamindazoktól a terhektől, amelyek őt a szenvedések világához kötötték.

A haladás nehéz útján láttokazonban embereket, akik már nem túlságosan önzők, vagy láttok olyanokat, akikaz igazságosságnak már bizonyos fokára eljutottak; vagy akik nem fösvények, nemirigykedők, de még ott van a lelkükben a hiúság, a gőg, s ott van a harag meg agyűlölet is; ha pedig a harag és a gyűlölet még ott van, akkor a szeretet mégnem lehet olyan magas fokú, hogy a lélek beleolvadjon egy érzésbe, s az önmagaérdekeiről megfeledkezve és minden gondolatát teljesen elvonatkoztatva annyiratudjon valakit szeretni, hogy abban az érzésben teljesen felolvadjon.

Tehát itt még egy bizonyosréteget le kell bontani a lélekről, és ez a réteg az a testiség, az azérzékiség, ami még a testhez, a test érdekeihez köti őt, és ha ennek azérzékiségnek módjában áll magát kifejeznie - a rendelkezésére adott test olyanalkatú és olyan életerőtömegeket hord magában, hogy ezeket erre a célrafelhasználhatja - akkor a lélek ezeket az erőket minden igyekezetével az érzékitendenciának kielégítésére használja fel.

És mivel ilyen esetben a testegyoldalúan túlságosan kihasználtatik, ennélfogva a szertelenségekre valóhajlamok kielégítése folytán különböző betegségek, idegzavarok stb. állanakelő, és így ezen az oldalon szenvedés következik reá. S mivel ezen az oldalontöbbet szenved, mint más oldalán, ennélfogva a lélekben bizonyos gyúlöletérzésalakul ki a másik nem iránt; mert - amint ő hiszi - az a másik nemű lényébresztette fel benne a bűnre vivő hajlamokat, tehát helytelen felfogásában nemmagában keresi a hibát, hanem a másik nemű emberben, és elkezdi azt gyűlölni.

Ez az állapot látható sok népnél,ahol a nő elnyomatásban és alárendeltségben élt, s ennek mintegykövetkezményeképp a férfi most szenvedi el azokat az ütközéseket, amelyek alélekben csupán azt szolgálják, hogy elidegenítsék a másik nemű embertől, ésígy gátat emeljenek a léleknek a féktelenség elé.

Tehát amikor ez az állapotelérkezik, akkor ez a rész a lélekben lezáródik, és a Gondviselés más oldalrólnyitja meg a lélek fejlődésének folyamatát; s akkor - mondjuk - talán a gőg,talán a gyűlölködés oldalán - mivel ez a kettő egymáshoz van kötve, mivel egyika másikba ereszti a gyökerét - kezdi meg a lecsiszolás munkáját.

Tehát a férfi most más oldalrólvan elfoglalva, és kevésbé érzéki, mert ez a rész lezáródott a lelkében.

Ez azonban nem jelenti azt, hogya férfi, mivel kevésbé érzéki, talán ezen a ponton fejlettebb, hanem másoldalról való benyomások foglalják le, más érzések, más gondolatok éstörekvések foglalkoztatják. Tehát a léleknek az érzéki oldala csak le vantakarva, de testöltés esetén ennek a nyoma mindenesetre megmutatkozik. Aszellemvilágban azonban ez a része érintetlenül pihen, a tudat nem foglalkozikvele, mert más oldalról van elfoglalva, s erről az oldalról nem kellszenvednie.

Ez az érzés a testöltésbe kerülveis lefedve marad egy jó ideig; mint gyermek a másik nemű gyermekeket lenézi,kerüli és sok esetben gyűlöli; azonban amikor elérkezik a pubertás ideje, akkorakaratlanul is megnyílik a léleknek az a része, amely szóhoz kíván jutni, merta kifejező eszköz: a test, a forma rendelkezésére áll. Mivel azonban a lélekbenmár megvannak a gátló függönyök, azért az ifjú tartózkodóan viselkedik a másikneművel szemben, és ebben az életében már egészen más magatartást tanúsít, mintaz előzőben: nem keresi a nők társaságát.

Azonban a természetes ösztönmindjobban érezteti a hatalmát, s bár lenézi a nőket és tartózkodik tőlük, mertérthetetlen félelemmel van eltelve, és küszködik magával, de az ösztön hatásáramégis kénytelen a lélek ezzel a kérdéssel foglalkozni, miközben egyszer csaköntudatlanul és akaratlanul is megszületik benne az első vonzalom. És bír atesten keresztül nézi a dolgokat, amelyekkel őt végzete szembeállította, teháta másik neműnek a testi megjelenése kívánatos előtte - mivel az ösztön ott él alelkében - mégis a lélek a már eddig megszerzett óvatosságból keresgélni kezd,hogy azok közül, akik felé az érzései vonják, a legérdemesebbet válassza ki,úgy hogy most már elsősorban nem a testet, a külsőt tekinti, hanem a lélektulajdonságait, a lélek tetszetős oldalát is kezdi felismerni. Így az akényszer, amely a testen keresztül jelentkezik, mégis a lelki vonzódást, aszerelmi érzést hozza létre; de mivel most már fél és retteg a következményektől,tehát a felsőbb törvények jóváhagyását, szentesítését keresi, és házasságralép.

Ilyen esefekben, amikor a lélekmég csetlik-botlik, és még nem tud önmaga felett sem határozni, legtöbbször egyhaladottabb női szellem mellé kapcsolja őt a Gondviselés. S bár a gőg, a hiúságés gyűlölet a női nem iránt féktelenségekre ragadja, úgy hogy megalázza,meggyötri, lenézi, alacsonyabb rendű valakinek láttatja vele a nőt, mintönmagát, mégis jólesik neki, és a lelke megelégedéssel fogadja a szeretetnek ésa vonzódásnak azokat az apróbb-nagyobb jeleit, amelyekben a nő részéről azélete folyamán részesül.

Ez a magasabb rendű szeretet: ahűség, az igazság, a becsületesség mintegy törvényszerű, mintegy szükségesvalami jelenik meg előtte, amit a lelke megkövetel, és a gőgje meg is kívánja,hogy ez így legyen; azaz ekkor még nincsen a lelkében hála, nincsen öröm ezekfelett az ajándékok felett, mert mindezeket úgy tekinti, mint amik neki jogosankijárnak.

Csak akkor ébred fel, és jöntudatára a hiányérzetnek, hogy mit veszített, amikor a végzet, a halálmegfosztja azoktól, amiket már magáénak hitt és mint törvényes részesedéstmegkövetelt az élettől. Csak akkor ébred a lélek annak tudatára, hogy hiszenérdemtelenül kapta mindazt, amiben része volt. S akkor önmagába tekintvebelátja, hogy helytelenül, igazságtalanul cselekedett, s akkor a haladottabbnői szellemtől megfosztott állapotában ismeri el, hogy az betöltötte a lelkébena hiányokat, s hogy annak szeretetében, amiben az ót részesítette, a lelkemegizmosodott és megerősödött.

Amikor a következő életében, vagymég ugyanabban az életében mindezekről le kell mondania, önmagában is forrongóelégületlenséggel állapítja meg a sors igazságtalanságát, amikor ugyanezeket azérzéseket, amelyekben része volt, egy másik, egy alacsonyabb lelkű nővel valókapcsolatában keresi, és nem találja meg.

Ezekben az ütközésekben,fájdalmakban és sorozatos csalódásokban a lelke mind jobban és jobban kitermeliönmagából azt az álmot, amelyet mint ideált keres. Ezt az ideált mindazok nélküla hibák és fogyatékosságok nélkül kívánja látni, amelyek az ő lelkében mégbenne vannak, és olyan finom és puha fátylakkal, fluidokkal aggatja tele ezt azeszményképet, azaz olyan tulajdonságokkal ruházza fel, amilyen tulajdonságokataz ő gőgös lelke megkíván; s ha az az élő valaki, akivel a sorsa összehozza, amozdulataiban, a gondolkozásában, az érzéseinek kifejezésében, ahanghordozásában, a testi alakjában, vagy az életben való magatartásában csakvalami csekély mértékben is megközelíti azt az ideált, akkor minden vágyával,minden érzésével hozzátapad ehhez az élő eszményképhez, és mélyebb érzéseivelszeretni kezdi, mert úgy érzi, hogy azokat a hiányokat, amelyek a lelkébenvannak, csak ez töltheti ki.

Mikor azonban ezek a lelkek -mondjuk a házasság által - az életben közelebb jutnak egymáshoz, és akkorkiderül, hogy az élő a megalkotott ideáltól nagyon is különbözik, akkorbekövetkezik a kiábrándulás; s éppen amikor ennek a vonzalomnak szeretetté,megértéssé, lelki barátsággá kellene átváltoznia, akkor következik be akatasztrófa, az elhidegülés, az egymástól való elidegenedés.

Azért sokszor, hogy ez be nekövetkezzék, a természettörvény gondoskodik róla, hogy a testükből való test, avérükből való vér áthidalja a két lélek között támadt nagy űrt, és így az agyermek, akiben egy másik lélek ölt testet, egybe-fonja, kiegészíti éskiegyenlíti azokat a lelki ürességeket, amelyekbe az ellentét a széthulláselemeit elhinthetné.

Azután a test erői hanyatlanak, afáradtság érzete úrrá lesz a testen; a lélek szertelenségei is beljebbhúzódnak, a maghullatás befejeződik, és a test készül az enyészet karjaibadőlni.

Ilyenkor, hogyha a lélek avirágzás és gyümölcsözés időszakában nem tudott a maga számára annyit szerezni,hogy az élettel, a sorssal, az Isten törvényével kibékülve tovább ismelegséggel és kedélyességgel tudna megnyugodni, akkor morózussá,elégedetlenné, gyűlölködővé válik; az élettel meghasonulva mintegy elszakítja akapcsolatot minden széptől, jótól és igaztól, s önzővé lesz, ha addig nem is voltaz; olyanná válik, mint a megszedett szőlőtő és a lombja vesztett fa.

De hogyha azokért azajándékokért, amelyeket Isten a testi élettel adott neki: a nőért, a gyermekérthálás tud lenni, s a hitet, az igazságot, az élet szépségeinek megismerését,szóval az értékeket önmagában felgyűjti, akkor örül unokáinak körében, sgazdagon tér meg a szellemvilágba, és ezeket a kellemes emlékeket viszimagával, amikor az átváltozás törvénye koporsóba fekteti a testét. A lelkeezeken az emlékeken továbbtáplálkozik a szellemvilágban; és mint ahogyan azember a tápláló étel ízét továbbra is a szájában érzi, úgy ő is minden jót ésigazat megtart magának a szellemvilágban.

Egy-egy ilyen életnektulajdonképpen ez is az eredménye a szellem számára: táplálására adatott neki, mertmindent, ami a lelkét felerősítheti, megtalált az életben, és most aszellemvilágban pihen, erősödik, fejlődik, épül, mint ahogyan a mag a földbenmegduzzad az alatt az idő alatt, ameddig a pihenése tart.

Mindezek után pedig újra testetöltve minden szépet és jót - amit ti. annak ismert rneg - a lelkében előretolaz igaz jó felé, hogy azokat a testöltésben minél hamarább kifejlesztve ésmegsokszorozva lássa viszont, és az újabb tapasztalatokból okulva még előbbrejusson a megismerésben, a bölcsességben és a szeretetben.

Mindezeket összevéve, amiket azember a családi életében a nővel való kapcsolatában mint kellemes, boldogító,örömteljes hatást magában megőrzött s a gyermekeiben való kielégítettreménységével kiegészített, a lélek mind-mind egybe dolgozza fel, és az ő férfitermészetébe - mint valami virágot a ruhájára díszül - beleilleszti, és azokbanaz időkben, amikor újra találkozik a másik nemű emberrel, már nem nézi aleányokat gyűlölettel és lenézéssel, hanem azoknak az érzése, gondolatvilága, felfogásairánt kezd érdeklődni, mert bennük is a másik lelket, a megbecsülendőtulajdonságokkal biró embert látja, és öntudatlanul is az ő lényének kiegészítőrészét sejti.

Ekkor a szerelem már sokkalgazdagabb színekben és kifejezési formákban; az ifjúság mint egy magasabb,nemesebb vágyakkal telt tavasz nyílik ki a szívében, a lelkében, mert ő magaaz, aki érez, ő maga az, aki ebben az ún. íllúzió-világban ringatja a lelkét,mert egy nagyobb, tisztább, magasabb rendű beteljesedésre vár. Szerelme, alélek virágzása színpompás, illatos virággá fejlődve egyéniségének sokkalmagasabb rendű értékét mutatja fel, mint fejlődésének és életének eddigifolyamán.

Azután ismét eljő a virágzásidejében az álmok, a vágyak megvalósulása, de most már a lelkében egy magasabbrendű életfolyamat indul meg, magasabb rendű hivatással képződnek a sejtek,mivel a lélek a maga arculatát a hevülésének, virágzásának idejében nyomtareájuk.

S hogyha a végzete, a sorsa ismétegy megértő - bár talán hibákkal és fogyatkozásokkal, de nemes és jótörekvésekkel áthatott - lélekkel kapcsolja össze: ismét leélhet egy életet, sez az élet még szebb emlékekkel gazdagítja a lelkét. Mert most már nem azon arideg szemüvegen keresztül nézi azokat az életeseményeket, amelyek egy régebbiéletében még talán haragra és gyűlöletre indították volna, hanem a szeretet, amegértés szemüvegén, a maga illuziószemüvegén keresztül, mert már jobbá,tisztábbá, békésebbé lett, mivel már nagyobb boldogságot biztosító erőkkelrendelkezik.

És hogyha ő is hűséggel, szeretettelaz érzékiség kísértéseivel szemben pedig önmegtagadással állja meg azokat apróbákat, amelyeket az égi kezek most már fokozatosan megengednek,[10]hogy az ő számára is ott álljanak - hogy a lelkének szertelenségei a szellemitörvények korlátai között megsemmisüljenek, vagy átalakuljanak - akkormegváltozik körülötte a világ, s mindent más szemmel lát, mint azelőtt.

Most jönnek azonban amegpróbáltatások.

Ha a szellem ezeket az életeketleélte, és az ő szellemi másik fele (duálja) még messze el van tőle maradva -ha a férfi a haladottabb, és a női fele van alacsonyabb fokú állapotban, akkor,sajnos, a férfi lelki vágyai, lelki törekvései lefelé vonzatnak, mertönkéntelenül is keresi azokat a lehetőségeket, amelyekben a duálfelévelvonatkozásba juthat. Ez olyan lelki ösztön, amelynek senki sem tud ellenállni.

Sajnos, ekkor ott áll a férfielőtt a megpróbáltatás, mert az ő magasabb, tisztultabb énjében már a szerelmiérzés is megszínesedve, ragyogva él, és az ő másik fele erősen vonzza ezeket azérzéseket.

Mivel azonban a duálfelek alegnagyobb részben vagy a gőgtől vagy a hűtlenségtől indíttatva szenvedték el aszakadást, így ennek a két alapbűnnek az ütközésein keresztül igen-igen nehezentalálnak egymásra, mert ez csak a megtérés és javulás útján lehetséges.

Ha tehát a női szellemalacsonyabb rendű, és a duál-törvényben még nem nagyon haladott előre, akkor aférfinak igen sok csalódást kell szenvednie és sok fájdalmat elviselnie,ameddig az ő női felét fel tudja emelni magához.

Ha pedig a női fél annyira el vanesve, hogy nem is képes az ő férfi felét vonzani, akkor a férfinak ezt a lelkirészét sok ideig bezárva tartják az ő fejlődésében, hogy ne zavarja a többilelki oldalak csiszolásának munkáját. Ezekből nagyon sokszor szerzeteseklesznek, vagy olyanok, akik sokat és nagyot tudnak tenni az emberiségért azönmaguk feláldozásával, mégpedig legtöbbnyire magános életet élve.

Ez alatt az elmaradott női félsokat szenved, sokat nyomorog, míg a Gondviselés angyalai fel nem ébresztiklelkében azt az érzést, hogy keresse-kutassa a lehetőséget, hogy a nálamagasabb rendú férfiszellemet, az ő másik felét elérhesse.

Ezekből lesznek a különbözőtestöltésekben azok a nők, akik az ő lelki érzéseikben ösztönileg kifejlesztikmagukban az erre való felkészültséget, akik úgyszólván rabszolgáik lesznek aférjeiknek, kedveseiknek, fiaiknak; akik nem keresik, hogy igazságos-e vagyigazságtalan az a bánásmód, amiben részesülnek: Ők mindenen keresztül szeretnekés hozzásimulnak, igyekeznek a férfihoz még akkor ís, ha az a legdurvább éslegigazságtalanabb módon bánik velük.

Nem is tehetnek másként. Ezektőlmeg van vonna az a lehetőség, hogy az igazságtalansággal szemben a maguk urailegyenek, s hogy tudatára jussanak a méltatlanságnak, amelytől szenvednek. Alélek kénytelen ezt így fogadni el és így dolgozni fel, hogy ilyen nagymegalázottságban, ilyen nagy elvetettségben emelkedjék fel oda, ahol az őduálfele van.

Ezek azok a nők, akiknek mindenjól van úgy, ahogy van.

És a földi emberek, akik emberiigazság szerint szoktak ítélni, megütköznek rajta, s azt mondják: "Hogylehet ilyen nagyon jó és becsületes lelket ennyire gyötörni!"

És ennek a szegény női léleknekmeg csak fellebbezni sem áll módjában az ő igazságosnak látszó ügyében, mertsenki sem ugorhatja át a saját törvényét.

Azonban sokkal gyorsabb,úgyszólván álomszerű a férfinak a haladása, hogyha az ő másik fele, a női felemagasabb fokozaton áll, mint ő. Annak a férfinak nyíltabb az értelme,világosabb az ítélőképessége, fejlettebbek a lelki törekvései, és minden esése,minden méltatlansága ellenére is sokkal könnyebb a felemelkedése, mint hogyhaaz a női fele alacsonyabb fokozaton van.

Ezért mondom én sokszor, hogysokkal boldogabb az az ember, aki az ő duálfelével már találkozott, mertgyorsabb a haladása. Mert bár ütközéseket, nagy lelki gyötrelmeket szenved, demégis akarva nem akarva fejlődni kényszerül, mert mint valami tüzes ostorralhajtja őt az az ismeretlen érzés, az az isrneretlen hatalom, amelynek nerntudja az eredetét, a forrását, mert az rajta kívül álló erő, amelynek képtelenellenállni, bárha a lelkében másként gondolkozik, és ő maga egészen máskéntirányítaná a fejlődését.

De ha az ő női fele magasabb, ésaz ismeri őt, és dolgozik érte, akkor szűk korlátok közé szorítva, kínosütközéseket szenvedve, mégis le kell a lelkéről hámlaniuk azoknak atévelygéseknek és bűnöknek, amelyek őt fogva tartják.

III. FEJEZET

Felelősség aduáltörvényben

A házasfelek a gyermeknemzésselaz élet nagy titkába nyúlnak bele, s ezzel kötelezettséget vállalnak Istenelőtt. - A házasság felbontásának kivételes esete. - A házasféllel szembenelkövetett minden bántalom a duálféllel leendő összekapcsolódást hátráltatja. -A szeretet egyetemes kiegyenlítő hatalmasság.

A testben megnyilatkozó hatalmasvonzóerőtől, amely a két nemet egymás felé hajtja, senki és semmi nem tudszabadulni, mert ez a gravitáció benne van az egész mindenségben, mivel azok azerők, azok a fluidok, amelyek a bűnbeesés után képződtek, s amelyek a duálokkettészakadásával egymástól elváltak, az elválás után is kénytelenek magukatkifejezni, mivel az élet torvénye megkívánja tőlük, hogy önmagukat adják,önmagukból mindig a jobbat, a tisztábbat hozzák felszínre.

Tehát ezt a törvényt nemjátszhatja ki senki.

Vannak ugyan, akik ki akarjákjátszani és félre akarják tolni; de éppen, mert az akaratukkal, tévelygőelgondolásukkal félreállítják, ugyanezek az erők, amelyek, mint mondtam,kifejezésre vágynak, belesodorják a hasonnemű szellemfluidok kapcsolatába,úgyhogy a hasonlókkal próbálnak összekapcsolódni, hogy ne jöhessenek létre azoka fájdalmas ered-mények, amelyek a kétneműek kapcsolódásából keletkeznek, merta terheket nem akarják hordozni, amelyeket gőgjükben át sem tudnak tekinteni.És mivel nem találják meg azt a célt, nem találják meg a szenvedéseikre akiengesztelődés és kiegyenlítődés feleletét, tehát belekerülnek ebbe azútvesztőbe, és fluidokat sűrítenek egészen eddig, ameddig ezek a fluidok asaját izzó életerővel túltöltött burkaikban fel nem robbannak, és szét nemszórják azokat a szellemeket, akik tudatlanságukban ilyen elferdült éslehetetlen állapotokat hoztak létre.

Mert az ilyen fluidtömörítéseket,amelyek magukban elzárják a fejlődés lehetőségét, robbanásszerűen oszlatja szétidőközönként a fejlődés törvénye.[11]

Mert ezeknek a szellem- ésembercsoportoknak a fejlődése mind-mind egy nagy közös fluidburokba vanbezárva. Ez a fluidburok, ez a tömörítés mind keményebb és keményebb páncéllalveszi őket körül, úgy hogy akik ebbe egyik vagy másik életükben belejutnak ésinnen kerülnek a testöltés törvényébe, azok annak ellenére, hogy ép testetformál körülöttük a természettörvény, az ő lelki hajlandóságuknak engedve újracsak fölkeresik ezeket a lehetőségeket.

Azonban mind nehezebben ésnehezebben jutnak testhez, mivel ezeket a női fluidok taszítják maguktól, úgyannyi-ra,hogy ők önmagukban, a szféráknak mintegy a fenekén, az érzéki emberszellemeknekgyűlöletétől űzetve és hajszoltatva, kénytelenek üregekben meghúzódni, s ezek afelizgatott, tüzessé vált fluidok úgy bosszulják meg rajtuk magukat, hogy akielégületlenség szomjúságával küzdve, kénytelenek hosszú-hosszú ideig aszenvedő szférákban nélkülözni az életnek egyéb enyhébb lehetőségeit, amíg csakmeg nem térnek, és nem kérik-könyörgik ki azokat a lehetőségeket, amelyek révénszabadulhassanak ezekből a fluidokból, amelyeket ők maguk tömörítettek.

Mert időközben felrobbannak ésszétszóratnak; s hogyha normális testöltés nem is áll számukra készen,nyomorék, félig nyomorék alakban, vagy a testöltés állapotain túlmenve tudnakcsak hosszú idő múlva normális testöltéshez jutni[12].A paráznaság bűne, mint egy lenyűgöző erő, mint szenvedtető hatalom úgyodakeményedik az ember lelke köré, mint valami nehéz vaspáncél, amely csaknehéz, nagy fájdalmak és szenvedések olvasztókemencéjében tud a lélekrőlleválni.

Hogy ez a páncél leválhassék azérzéki lelkekről, a természettörvény az ilyen egymáshoz hasonló emberlelkeket,akik telve vannak bűnnel, bűnre való hajlandósággal, gyűlölettel,szertelenséggel, indulatossággal, bosszúval, önzéssel, egy-egy életre egymáshozkapcsolja, hogy egymásban és egymás által ütközéseket szenvedjenek, hogyegymással súrlódva a gond, fáradtság és gyötrődés által váljék le a lelkükrőlaz a sok hiábavalóság, az a sok szertelenség, amely mintegy levezető csatornáulsokszor éppen az érzékiséget szélesíti ki az emberek életében. Pedig hogyha ezaz érzékiség nem a törvényes mederbe szorítva, hanem csak úgy szabadon árasztjael az életet, akkor az ebben résztvevő emberlelkek csak nyavalyák, betegségek,pusztulások és szenvedések lezajlása után jutnak el ahhoz a ponthoz, amikoregy-egy ilyen embercsoporttal a természettörvény mintegy leszámol.

A testben jelentkező érzékiségnektörvényes levezető útja a házasság: gyermekek nemzése, gyermekek szülése,gondozása, táplálása, fenntartása, felnevelése, az ezzel együtt járó munkával,áldozatokkal, fáradságokkal, véres verejtékkel.

Ezekben a küzdelmekbenhasználódik el az a szertelenségekre hajló erő, az a magát mindenáron kiélnitörekvő, törtető akarat, amely öntudatlanul az élet felé hömpölyögve maga aláakarja gyűrni mindazt, amit ez a változandó világ hordoz és felszínre vet;amely mindenre rá akarja nyomni a maga bélyegét, mindent át akar itatni, s azegész életet meg akarja telíteni tévelygéssel, bűnnel, szenvedéssel,hiábavalósággal; el akarja söpörni a rendet, meg akarja dönteni az Istentörvényét, amelyet a természetbe beleadott; le akarja rombolni a korlátokat,amelyek a kivágott úton vezetik az emberlelkeket és a természet erőit amegtisztulás, a megvilágosodás és javulás állomásai felé.

Isten megadta a tízparancsolatban,hogy az ember mit cselekedjék, és mit nem szabad cselekednie. Így azt mondja aparancsolat: "Ne paráználkodjál", azaz ne telítsd a természet erőitbűnös lelked kiáradásával, hanem élj hűségben, élj szeretetben házastársaddal,akit szíved szerint választottál; légy hozzá hű, szeresd őt, mint a magadtestét.

Mert hiszen ki volna más a nő,akit a férfi egyszer szeretett, akivel testi és lelki erőit összeolvasztotta,mint az ő saját teste, akivel közösséget nyitott meg a természet erőiben,akivel - hacsak egy pillanatra is - közös céljuk, közös útjuk volt?! Merthiszen ők ketten belenyúltak az élet nagy titkába és testi közösségükkeléletforrást nyitottak meg, megtermékenyítették a sejtvilágot, mire ez asejtvilág a láthatatlanból szellemi maggal telítődött, s ez a szellemi magfelöltöztetve ezzel a sejtvilággal, új alakulatot, új teremtést, új testimegjelenést: embert hozott létre.

Az az ember, aki kettőjüktőlszületik, az ő testi életük folytatása.

Amikor a kezedből kiveszi a halálaz eszközt, amellyel a világ előrehaladásán munkálkodtál, átveszi azt a tegyermeked, és ugyanazok szerint a gondolatok és indíttatások szerint folytatjaa testi életet és a világ továbbformálását a maga életével abban azelgondolásban, abban az érzésben, amit tolod örökölt, amely abban a pillanatbantöltötte el a szívedet, a lelkedet, amikor őt nemzetted, vagyis amikor a telelked érzései azokat a sejteket éltették, amely sejtekből a te utódodszületett. Mert azok a sejtek a te lelked vágyát, érzését tükrözték vissza az életfolyamban.

Tehát amikor egybeolvadtál azéleted párjával, akkor az élet folyamatát, az élet továbbfolytatását nyitottadmeg a láthatatlan világ számára; belenyúltál a láthatatlan titkok rendezésébe,és te is megváltoztattad a világ ábrázatát azzal, hogy embert nemzettél; és hanemzettél, ha életet emeltél ki a homályból, az ismeretlenből, akkor Valakivelszemben kö-telezettséged és felelősséged is van: a világ Teremtőjével, a teIsteneddel szemben; ez a kötelezettséged, ez a felelősséged pedig korlátokatvon mind a te életed, mind annak élete köré, akit nemzettél. Ez azt jelenti,hogy ha életet nemzettél, akkor ennek az életnek a folytatását, afolytonosságát olyan tendenciával kell telítened, amely összhangban van azzalaz iránnyal, amelyet eléd is szabott a te Teremtőd.

Hogyha engedelmeskedek és keresedennek az iránynak minden fő és melléktörvényét és igyekezel azt betölteni,akkor isten akarata szerint éltél és betöltötted az életeddel és a bennedmegnyilvánuló életakarás kifejező fluidjaival a világ színterét. Részt kértélmagadnak az életből; és hogyha ezt az életet megkaptad, akkor ez az életkörülötted folyik, benned megnyilvánul és kifejezési formát nyer, s akkor tehatalmas tényezője lettél valaminek, amit nem ismersz, nem tudsz, amiből te isemberré lettél.

Ez az életfolyam köt össze azzala hatalmas, nagy Titokkal, Akit nem ismersz, de érzed a hatalmát, mert érzedmagadban az ő törvényét.

Ez a törvény, mint a folyam sodramaga folyton előrenyomuló hatalmas erejével hordozza a te életed sajkáját, ésazokét, akiket nemzettél, és az egész emberiség életsajkáját, akik mind az Életnemzettei.

Az életet pedig Isten adta, Istennemzette, mert az Tőle árad, Tőle folyik. Ez az életfolyam téged, ember,odavisz vissza Őhozzá, ahonnan kiindultál, ahonnan származtál.

Ebhen az életfolyamban élni,cselekedni, keresni-kutatni az Isten akaratát, Isten törvényét: ez a tekötelességed, mert ez az életfolyó van benned is, ez nyilatkozik meg mindenporcikádban és a teremtett világ minden atomjában.

Ha ez az élet nem boldog, ha ezszenved, ha fájdalommal és gyötrelemmel van telve: ezek mind a te lelked hibásirányából származó termékek. Ezeket a termékeket felszívni, el-fogyasztani,rnegsemmísíteni, és helyettük az életeddel újat, Istentől megáldottat felszínrehozni eredményül: ez az Isten akarata. Ebben kell foglalatoskodnod életedben,halálodban, újraszületésedben. Ez tulajdonképpen az élet célja.

Tehát emberszellemeknek életetadni, nemzeni, szülni, felnevelni, lelkükben a sok törvénytelen és szertelenvágyakozások és akarások helyett az életfolyamatot abba az irányba terelni,amelyet az ember Istentől kapott világosságával megismert: hatalmas, Istenakarata szerint való munka. Ebben a munkában a nőt az ő sok fájdalmával,bukottságának eredményével, szenvedésével az élettörvény odaállítja a férfimellé, ahol tűr, szenved, szeret, kétségbeesik, majd reménykedik; holfelemelkedik, hol alásüllyed, hol a férjéért, hol a gyermekéért remeg, holimádkozik, hol átkozódik; egyszer önmagát áldozza fel, máskor pedig tombol,tör-zúz, életeket, szíveket eredményeket ránt magával a mélységbe; mindegy: ezaz érzés, az összetartozás érzése, ez az örök kapcsolat ott van veletek,emberek.

De ezt az érzést, amely atestben, a Földnek ebben a mélyre süllyedt fokozatában túlnyomórészt azérzékiség formájában, a tiszta duálszeretetnek ebben a lefokozott,elsalakosodott formájában tud csak kifejezésre jutni, ebbol a formájából kikell emelni, meg kell tisztítani, ragyogóvá kell tenni, szellemi szeretetté, hatalmaslelki vonzalommá kell átformálni, mert ez az érzés köti össze az össszetartozókét életelemet; ez az érzés kapcsolja egybe a világokat, a ti világaitokat; ezaz érzés tapaszt atomot atomhoz, ez az érzés nemzi és szüli újjá napról napra aváltozandóság világát, ez az érzés teremt anyagi és félanyagi világokat; ez az,ami otthont nyújt a kettőnek, hogy egyben kifejezhesse magát és a folytonosfejlődéssel, hullámzással létrehozza mindig a harmadikat, az eredményt.

Ezen az érzésen keresztül tisztulaz anyag, ezen az érzésen keresztül oltódik és nemesedik a gyümölcs, a virág,az állat, az ember; ez az érzés az, amely megszünteti a háborúságot és kibékítia két ellentétes pólust egymással, s ezzel a kibékült érzéssel, összhangbanvaló együttmunkálkodással kibékül az egész bűnös, megfertőzött világtermészete.

Ebben az érzésben szűnik meg agyűlölet, az önzés; ebben az érzésben terjeszkedik a szeretet, amely az embertaz emberrel kibékíti, az engesztelődést, a fejlődés törvényét szolgálja s azegymás megértését: a szeretetet magasra emeli.

Mert ez a szeretet csak akkorképes az ember tudatában megvilágosodni, amikor testvért lát egymásban, amikornemzedékek, népek, fajok elkülönözöttségükben meglátják azt az okot, ami őketegymástól elválasztotta, a meg nem értést, a meghasonlást, az önzést, agyűlöletet, a gőgöt, a szeretetlenséget, s küzdenek ezek ellen az akadályokellen.

Amikor a lelkek csoportjaimindezektől megtisztulnak, akkor meglátják egymásban az Isten teremtményét, avelük egyforma szellemgyermeket, és mindnyájan Istent ismerik el teremtőAtyjuknak, s ráeszmélnek, hogy csak egymásért élve és munkálkodva szolgálhatjáka maguk javát, a maguk boldogságát is.

De még mielőtt ez megtörténik,ennek a két erőnek: a férfinak meg a nőnek kell egymásra ismernie abban a nagyszeretetben, amelyet névről ugyan ismer az emberiség, de a kifejezésrejuttatásig még nem érkezett el. Ennek a szeretetnek összpontosulva,összevonzatva az örök nagy szeretetérzésben: a hűséges szerelemben kellkifejezésre jutnia; a két félnek egymás lelkéhez simulva, összeolvadva kellmegértenie, hogy egymásért vannak, hogy külön nem élhet sem egyik, sem másik, skülön célokat nem követhetnek.

Amíg szerteszórja őket a bűn, atévelygés szelleme, s míg az eshetőségek világában bukdácsolnak, addig azokataz alkalmakat keresik, amelyek egy kis ideig kibúvót ígérnek az alól akötelezettség alól, amely minden emberre reánehezedik a világba valóbelépésével, amit el kell végeznie, amit mint feladatot be kell töltenie; sazokat a sátán által kínált olcsó örömöket hajszolják, amelyek egy pillanatraboldogságot látszanak adni a léleknek, s az emberi szem előtt mint kívánatos,illatos virágok mintegy leszedésre kínálkoznak, anélkül, hogy értük a talajtmegmunkálni kellene.

Ha azonban csakugyan leszedik avirágokat és továbbállnak a munka elől, akkor elkövetkezik reájuk egy olyanidő, amikor a természettörvény kamatostul behajtja rajtuk azokat a fizetésikötelezettségeket, amelyek elól menekülni akartak, s az örömök helyébecsalódások, fáradalmak, gyötrődések sorakoznak fel azok nélkül az eshetőségeknélkül, amelyekben magukat az élet kívánatos dolgaiból csak egészen szerényenis kárpótolhatnák.

De mivel az ember lelke sokoldalról van megsebesülve, ez a sokoldalú sebesülés izgatja és tájékozatlannáteszi a szellemet; nem tudja, hogyan válasszon, mit cselekedjék, hogyanrendezze be az életét; hiszen védekeznie kell azok ellen a támadások ellen,amelyek őt az élet rendes folytatásában vagy élvezésében minduntalanmeggátolják, és feladatainak elvégzésben akadályul állanak elébe. Sokanszeretnének a becsületesség, a jóság, az igazság útjára lépni, de úgygondolják, hogy nincs módjuk rá, nem tehetik meg, mert hiszen benne élnek azigazságtalanságban, a gonoszban, azok között a szűk korlátok között, amelyekösszesajtolva tartják a lelküket, és nem cselekedhetnek hajlamaik,elgondolásaik és vágyaik szerint.

Ezeknek azt mondom: nincs semmieredmény áldozat nélkül. Hogyha valaki földi előnyökért rosszul kötöttházasságot, helytelenül választotta meg az élete párját, és belátja a rosszkövetkezményekből, hogy mit hozott neki a tévedése, hordozza türelemmel azokata következményeket, amelyek tévedéséből fakadtak, s bízza a sorsát Istenre:amikor Isten elégnek látja - mert már elég mélyen a lelkébe vésődött a tanulság- lesz gondja megtérő és javulni vágyó gyermekére, és elhozza számára aszabadulás idejét. Ha az örömöket nem taIálja meg, semmi esetre se próbálkozzékmásfelé, hogy örömökre és kiegyenlítődésre váró lelkének kielégülést leljen.

Ezzel nem azt mondom, hogybizonyos esetekben nincsen helye az elválásnak. Van helye, mert hiszen a bűntőlés az ördögtől megszállott lelkeket nem minden esetben lehet megszabadítani; decsak ha már minden lehetőséget kipróbált, minden törvényes eszközzelkísérletezett, és már az élete forog kockán, akkor cselekedje lelkiismereteszerint azt, amit az emberi törvények megengednek.

De ha már egyszer szeretetkötötte össze a két lelket, és ez a szeretet nemcsak pusztán a test kívánságaés az ösztöni életnek kedvező lehetőség után való vágyakozás volt, hanem abbana lélek is részt vett a maga fejlettségi foka szerint, akkor tűrjenek éskeressék Istenben a kiegyenlitődés és kiengesztelődés lehetőségét, térjenek megmindketten bűneikből. És ha a bűneikből megtérnek, vagy legalábbis megtérniszándékoznak, akkor az Isten Szentlelke mindannyiszor összeolvasztja ésfelgyújtja bennük azt az érzést, amely egyszer valaha szeretet volt.

Mert tűrés és szenvedés nélkülnem lehet kiengesztelni a törvényt; tűrés nélkül nem lehet meghódítani aboldogságot. Mert azt ismerje és tudja meg mindenki, hogy ha egyszer szeretetkapcsolt össze két embert, illetőleg szerelmi érzés élt a felfokozottszeretetben, akkor abban a szeretetben élni, abban a szeretetben tűrni, abban aszeretetben továbbfejleszteni a jót, az igazat, abban a szeretetben áldozatothozni annyit jelent, mint mindegyiknek a saját lelki másik feléért való tűrés,annak a boldogságnak elérhetésére hozott áldozat, amely majd a jövőbenzavartalan, örök és igaz boldogságot fog neki nyújtani.

Minden egyes fájdalom, amitélettársad szívében vágsz gonosz indulatból, amely a lelkedet vele szembenelfoglalja, minden egyes szenvedő érzés, amelyet hitvestársad lelkébe mint amérget belecsepegtettél, a magad lelkébe hatolt bele, a magad lelkének a másikfelét sebezte meg, mert ez árnyékot vet a te lelkedre, és ez az árnyék az,amely közéd és a lelked másik fele közé áll; ez az árnyék az, amely útjába állannak, hogy egymást felismerhessétek.

Minden hiba, minden tévedés,minden visszaélés, amely ezzel az érzéssel kapcsolatban az emberek közöttbekövetkezik, elválasztó, szenvedést okozó áradat, amely a boldogság kapujáttorlaszolja el előttük.

Szent legyen előttetek a szeretetés a szerelem, mint Istentől adott törvény, amelyet Ő írt a szívetekbe. Annálinkább szent legyen, mert Isten úgy akarja, hogy ebben a törvényben kiengesztelődveés megtisztulva felemelkedhessetek és megérthessétek az ő nagy szeretetét.

Szent a szeretet, amely a szülőta gyermek iránt áldozatokra képesíti; szent a szeretet, amely a gyermeket aszülő iránt hálára és nagy önmegtagadásra indítja. Szent a szeretet, amely azembereket egymáshoz kapcsolja, és arra indítja, hogy értékelni tudják egymáslelkének nemes és jóravaló felbuzdulását, és támogassák egymást a jóban, azigazban. Szent, mert Istentől való a szeretet és a szerelem.

A szeretetérzésben ismer az emberönmagára, és benne találja fel az Isten nagy akaratát, az Isten törvényét, mertkiengesztelődve, kiegyenlítve érzi a lelkét mindennel, ami élet, mindennel, amifelfelé emel; megérteti vele a hibáit, a tévedéseit; kiemeli öt a bűnnyomorúságából, s felfokozza benne a vágyat Isten felé, felfokozza benne avágyat, hogy engedelmeskedjék Istennek.

lgy észrevétlenül alakul kikörülötte lassan-lassan az Éden, a paradicsomi boldogság, mert a szeretetmindent újjáteremt, mindent megszépít, mindent megtisztít, mindent ragyogóvátesz; az életnek minden formáját, minden kifejezését széppé és ragyogóvá teszi,mert az életben, amely körülötte és benne van, minden-minden az Istengondolatát, az Isten akaratát törekszik kifejezésre juttatni a szeretet által.

De amíg nincsen benned szeretet,illetőleg a szereteted nem elég nagy, hogy ezt meglásd, addig mindenbenmegütközöl, mert az ellentétes törekvés, az ellentétes érzés, amely a lelkedbenél, elhomályosítja az értelem- és érzelemvilágodat, és mindenben ellenséget láttatveled, s nem látod meg, hogy Isten mindent a te javadra és boldogságodra adott,még azokat a szenvedéseket is, amelyekkel a rosszat, a törvénytelent, aboldogtalanságot égeti ki a lelkedből.

IV. FEJEZET

"A férfi sorsa anő"

Minél jobban áthatja a lelket azIstenhez való ragaszkodás, annál biztosabbak a megérzései. - A fejlettszellemek szeretete azért rendíthetetlen, mert egymásban Isten Lelkét szeretik.- A férfi meg a női lélekfék míg alacsony fokozaton áll, csak az érzékiségbentudja kifejezni az összetartozás érzését. - A fejlődés útján a felülről eredőértékeket mindketten a női félen keresztül kapják. - A női szellemek színvonalamutatja egy-egy embercsoport szellemi fokozatát. - A keleti népekelmaradottságának oka: a nők aláértékelése. - Az alacsonyabb rendű világokonnagyon könnyú, a magasabb rendűeken nagyon nehéz a testöltés törvényébebejutni. - A nő lelkén áramlik keresztül a fejlődés folyama. - Miért nem tudjamagát kivonni a férfi a nő befolyása alól? - A férfi kétféle nőtípusa. - Az ideálisnő hivatása a férjjel, apával, esetleg nagyapával szemben. - A férfi érdeke,hogy a vele összekapcsolt nő minél magasabb szellemi fokozaton álljon. -Mindenki a duáljáért munkálkodik, aki a házasságban kifogástalanul betöltihivatását, bárki legyen is az élettársa. Az a férfi, aki megbecsüli és szeretia házastársát, sokkal gyorsabban halad előre, mint aki a tudományokkal vagy azaszkézissel töri-zúzza magát. - A szeretetben leélt házasélet mindkét félduálértékét óriási módon megnöveli. - Az ilyen házasélet után a férfiszellembölcsebbé, higgadtabbá, lágyabbá lesz, s így könnyebben megérzi és megtalálja aduálját. - A férfi ebben a kiegyenlítettségben bizonyos semlegességre teszszert, s így magasabb rendű egyéniséggé fejlődik. - Ez az útja a fennkölt ésragyogó élet elérésének.

Minél jobban át van hatva azemberi lélek az Istenhez való ragaszkodás gondolatától és az ilyen irányútörekvéstál - ami nem máról holnapra, hanem hosszú idő alatt alakul ki azemberi lélekben - annál biztosabbak a megérzései és következtetései.

Nem mondom én ezzel azt, hogysohasem téved vagy tévedhet, mert hiszen tökéletes ember nincsen a Földön; atökéletlenségnek bizonyos rétegét mindenki felveszi, még azok is, akik magasabbszférákból szállnak alá, akik küldetésben vannak, mert miután ennek a Földnekaz atmoszférájában kebeleztetnek be, ehhez tévedések és bizonytalanságok vannakhozzákötve.

Tehát minél többet tapasztalt,minél több jó következtetést vont le, minél erősebben hitt és bizakodott, ésebben a hitében és bizakodásában minél jobban megerősítette magát a jóban, azaza valóság világában, ahol minden a maga formájában mutatkozik, és minél jobbanmeggyőződött arról, hogy nagyon jó volt, hogy a hitén keresztül a jóhozkapcsolódott: annál jobban megerősödik lélekben; és mikor ismét a Földre jön,már magával hozza a jónak és igaznak bizonyos mennyiségét, amely benne mártörvénnyé vált és az az élete folyamán az elveiben, megállapításaiban, törekvéseibenmegnyilvánul.

Az ilyen emberek már ebben azigazságban élnek, így gondolkoznak, ezt látják helyesnek, és ez tart törvénytbennük és felettük.

Ezek az emberek - legyenekférfiak, vagy nők - azonnal felismerik és megérzik egymásban a jónak és igaznaka hasonlóságát; vonzódnak egymáshoz, csoportokba verődnek, barátságra lépnekegymással, sőt hogyha a munkájuk vagy vezeklésük úgy kívánja, előfordul, hogyházasságot is kötnek, és ilyenkor, ha az úgynevezett szerelemmel nem is, denagy és mély szeretettel szeretik egymást.

Ez az a tiszta és igaz szeretet,amelyet semmi sem tud megmásítani.

És vajon mit szeretnek egymásban?A jót, az Istent, az isteni Lélek kisugárzását, az isteni Léleknek az egyénenkeresztül való megnyilatkozását.

Mivel pedig az elfogadott elvekszerint veszi kezdetét egy-egy emberi lélek fejlődése és tisztulása, vagy pediga süllyedése: tehát az a mérvadó, hogy a szellem mit fogad el irányelvül.

Mi ebből a következtetés?

Az, hogy az emberiség is csakarra a fokozatra juthat el, amit igaznak és jónak lát, vagyis amit elfogadniképes. Az ember önmagából semmit sem tud teremteni, felszínre hozni, csak azt,ami benne van. Azt mutathatja meg, azt pecsételi meg az életével, amitelfogadott, amire nézve a lelke nyitva áll.

A férfi meg a női lélekfél addig,ameddig alacsony fokozaton áll, csak a maga durva, test szerint valómegnyilatkozásában képes magát kifejezni, és bűnössége folytán azösszekapcsolódást csak az érzéki vonzalomban tudja elképzelni és létrehozni.Mihelyt azonban ebből az alacsony állapotból kiemelkednek, már lélekben egymagasabb rendű érzésben, abban a szeretetben és egymás felé való vonzódásbankell megtalálniuk az önmaguk kifejezését, amely többé nem csak az utódoklétrehozásában - mint ennek a kétféleségnek csupán testi-emberi kifejezésében-, hanem a léleknek a kiegyenlítettségében, közös munkában, új alkotásbanjelöli meg a fejlődésük útját, amely munka egymáshoz köti őket.

És mivel ebben a munkálkodásban,ebben az alkotásban a kettő egy, így mindketten részesülnek abból, amit azelfogadó fél a maga érzésén és a fejlődése által elért fokozatán keresztül szívmagába a magasabb rendú igazságok világából, ahova fel tud emelkedni, aholmagát érzelmileg és értelmileg otthon érzi.

Ebből következik, hogy bármelyégitestnek, így a Földnek is, valamint a Földön élő nemzeteknek, fajoknak, csoportoknakfejlettségi fokozatát az mutatja meg, amilyen fokozaton annak a csoportnak anői lelkei állanak.

Így, mivel a primitív pogánynépeknél kezdettől fogva a nó mint a bűnre való ingerlés, az érzékiség feléösztönző eszköz áll a felfelé törekvő férfi képzeletében, azért a férfi a nőtmegvetésével sújtja, lenézi, magát tőle úgyszólván távol tartja merttisztátalannak véli a nővel való kapcsolatot.

A férfiléleknek ez az elgondolásaés érzése az önmaga felett való ítéletmondást jelenti, mivel a keleti ember,aki a nőt a bűnre való csábítás és kísértés eszközének tekinti, tulajdonképpenönmagát látja benne, mert hiszen hogyha ő a nőt nem mínt testet, hanem mintlelket tekintené és emelné fel, és a nő lelkén keresztül ő maga is próbálkoznékkeresni, kutatni, széttekinteni a láthatatlan világban, akkor meglátná ésmegtalálná azokat az eszközöket, amelyekkel felemelkedhetnék azokból azállapotokból, amelyekben vesztegelni kénytelen.

Mert minél alacsonyabb valamelyvilág, annál nagyobb tömegben vannak benne összesajtolva azok a szellemek,akiknek szükségük van az ütközésekre, a fájdalmakra, a tapasztalatokra, ésannál nagyobb nyomást gyakorol a láthatatlan világból az a szellemfluid aFöldön élőkre, annál nagyobb a testiség ingere és bővebb a gyermekáldás, és annálnehezebb a nőnek és férfinak együttélése, mert az érzéki ponton kell azéletükért azt a bizonyos vámot lefizetniük, amit a Föld mindenkor meglévőtermészete tőlük megkíván.

Ellenben minél magasabb rendű egyvilág, s minél magasabb rendű elvekkel átitatott szellemcsoportok öltenek rajtatestet - mint pl. a félanyagi világokon - annál nehezebb a testöltés törvényébebejutni, különösen annak, aki még nem egészen töltötte meg a lelkét azokkal aszükséges tudományokkal és törvényekkel, amelyekben próbát akar élni és magátkiképezni. Ott az elfogadó elv az egységben a maga helyén áll, mint egy felfelékinyújtott kéz.

Tehát mind a férfinak, mind anőnek be kell töltenie a maga rendeltetését, amely számára elő van írva.Azonban itt a földi világban - mivel az elfogadó mélyen alásüllyedt - magávalrántotta azokat az erőket is, amelyek mint aktív ténykedő erők vannak hivatvaformákat, eredményeket, vagyis testeket létrehozni.

Mert minden gondolatnak, mindenelgondolásnak teste van, alakja van, hogy az mással is közölhető legyen. Demivel az emberiség a rosszat, a helytelent fogadta el, tehát ami ebbőlszármazik, az mind tökéletlen, szenvedést okozó és csalódást eredményezőalakulatot hozott létre. Mivel pedig a nöi természet arra van berendezve, hogyrajta áramoljék keresztül a fejlődésnek, az átalakulásnak a lelke, azért őbennesemmi sem annyira állandó, hogy rögzítve lehessen. A férfiban kell rögzítődnie,a férfinak kell azt a jót vagy rosszat, amit a nő fluidjain keresztülelfogadott, kialakítania és feldolgoznia a világban.

Ezért nem vonhatja ki, de nem isképes magát kivonni a férfi a nő befolyása alól; tudtán és akaratán kívül afluidokon, a rokonszenven, a szereteten keresztül befolyásolja öt a nő lelke,és a nő lelkén keresztül az az elgondolás, az az irány, amit a nő követ, amifelé a nő kinyújtotta a kezét, ami a nő lelkében mint vágy, mint gondolat, minttörekvés kialakult és megszületett.

A férfi érzi és tudja ezt, sazért a jobbik énjében tisztának, igaznak, becsületesnek és jónak óhajtja látniaz anyját, a feleségét, a testvérét, a leánygyermekét; tisztáknak és jóknakóhajtja látni az őseit és az unokáit, de a benne lévő rossz, a bennekikristályosodott bukás folytán pusztítja a másik nemet, rombolja a nő lelkébenaz igaz és jó kialakított reformját. Mert egyik oldalról a gőg és büszkeségarra indítja, hogy elnyomja, megsemmisítse, büntesse a nőt, másfelől pedig azönzés és érzékiség folytán annak az elnyomott és büntetésre szánt női elvnek abukásából származó, a testének kedvező előnyöket igyekszik megszerezni magának;így kizsákmányolja lelkileg és testileg; uralkodik, azaz uralkodni akarfelette, irányítani akarja, parancsolni akar neki, és semmiben sem akarjamegengedni, hogy az az elnyomott alárendelt állapotba süllyedt nő föléjekerekedjék, neki irányt szabjon. Süllyedt állapotában az előnyöket mind aszerelmi, mind az anyagi téren igyekszik magának megszerezni, és ezzel szembenelnyomással, zsarnoksággal, megvetéssel és lenézéssel fizet a nőnek. Kétfélenőt akar ismerni: az egyiket, akiben az utódait, nemzedékeit tovább akarjavinni, akit magához emel, és a másikat, akit elnyom.

Mivel azonban ez nagy igazságtalanságés nagy tökéletlenség, azért nagyon megbosszulja magát; az elnyomott nöifluidok ravaszsággal felelnek, kétszínűséggel és hamissággal kerekedik felül anő, és kilopja a férfi lelkéből a hitet, a remény és a meggyőződést. S mivel anő süllyedt volta meggátolja a férfit abban, hogy felfelé tekintsen, tehátlefelé gravitál, és az alsóbb rétegekben alsóbbrendű vágyakkal éstörekvésekkel, anyagiassággal és felületességgel töltődik meg a lelke, azélete.

Ennek következtében a férfinakszükségképpen csalódnia kell, mert az így megromlott ítélőképességével nemlélek szerint választja meg a feleségét, az eszményképét, s azután sem tartjamagát tisztán az alsóbbrendű elfogadó erőktől, s így a házasságba is magávalhurcolja azokat a fluidokat, amelyeket a házassága előtt összeszedett. Ekképpmaga körül olyan fluidokat teremt, amelyekhez lelkileg nem képes kapcsolódni,mert azok nem elégítik ki őt, vagy ha mégis kapcsolódik, akkor az ő magasabbrendű és nemesebb törekvéseinek az esetek túlnyomó százalékában inkább csalódáslesz a sorsuk, ahelyett, hogy azok valami jót eredményeznének számára. Ennekkövetkeztében a hite, a bizakodása elcsenevészedik, és a szellemvilágban nagyonsokszor elhagyatva kénytelen a szellemi életét leélni, reménység és lehetőségeknélkül arra, hogy feljebb emelkedhessék.

Ilyen esetekben nagyon sokszor aleánygyermek veszi kezébe az apának vagy a nagyapának az ügyét, és vezeti őt kiazokból a tévelygésekből, amelyekbe elhibázott földi élete folytán jutott.Máskor a feleség; de csak akkor, ha sokkal magasabb rendű fogalmai,elgondolásai és törekvései voltak, és azok töltötték be a lelkét, úgy hogybenne a megbocsátás és a szeretet érzése nagyobb annál a szerelmi érzésnél,amely őket annak idején egymással összekötötte.

Számtalan farmája van ezeknek amegoldásoknak. Gyakori eset, hogy az apa a leánygyermekében látja azt azideált, akit követni, akihez az ő tiszta és szép érzéseit hozzákapcsolni jónaklátja, mert az élete folyamán a nőhöz főzött gondolatai és megállapításaiannyira alacsonyrendűek, már eleve annyira lenézők és elítélők voltak, hogy nemvolt képes valami testen kívülit, valami a testi fogalmakat meghaladó jót ésigazat beleképzelni abba a személybe, aki a felesége volt. Pedig ez mind nemabban a személyben lévő hiba volt, hanem a férfiban magában, a férfielképzelésében és megállapításában.

Így óriási űr, óriási szakadéktámad, illetőleg marad a házasságban betöltésre váró érzésben.

Mi teszi ezt?

A bűn, a mindkét részről valótévelygés.

Hiába emeli fel a fejét a férfi,hiába érzi magát nagyobbnak, bölcsebbnek, tökéletesebbnék: azért nem több, nemnagyobb, nem tökéletesebb, mint a hozzá kapcsolt nő, mert az a nő az őkiegészítő része, és legtöbbnyire az a nő mutatja meg a férfi tulajdonképpenifokozatát, akivel házasságban, illetőleg érzelmi közösségben él. (Bár vannakkivételes esetek is.) Mert az a nő az ő gyermekeinek anyja, annak a nőnek afluidjaiban van az ő lelki és testi otthona; az van mellette, annak a vágyai,törekvései inspirálják az ő vágyait és törekvéseit lelkileg és testileg -akaratán kívül is - annak a nőnek elgondolásai - bármennyire akarnak is tőlükszabadulni, bármennyire lenézi is azokat -, belenyúlnak az ő lelkénekelgondolásai közé, helyet kérnek maguknak, és megteremtik a jelent, a jelenbőlpedig megteremtik a jövőt.

Így tehát érdeke a férfilelkének, hogy a hozzá szorosan kapcsolt másik fél, a nő, feljebbemelkedhessék, oda, arra a magaslatra, ahova őt a férfi elképzelése megálmodta;kell, hogy a nő tiszta, istenfélő, vágyódó lelke abból a magasabb világbóltáplálkozva hozhassa le magának a mindennapi életbe azokat a megoldásokat,amelyekkel az élet útjain lépésről lépésre együtt haladhat a férfival.

S hogyha az imádkozó női lélek azIstennel összekapcsolódva a maga egyszerűségében és csendességében fel tudjafogni lelkében azokat az igazságokat, amelyek ha nem is messze nyúló igazságok,hanem csak az élet mindennapi problémáinak megoldására valók, amelyek az életetegy kicsit elviselhetőbbé, törhetőbbé, békésebbé és szebbé teszik: akkor azéletével máris nagyot, szépet és igazat művelt, és a férfi lelkét iscsendességre, istenfélelemre és bizonyos lágyságra készít elő.

Az ilyen női lelket a férfinakmaga mellett nemcsak megtűrnie, nemcsak az életének kiegészítő részéül kelltekintenie, mint olyan szükségességet, amelyet az élet parancsolt reá, hanemmint Isten nagy ajándékot.

Hiszen - mint már az előbbitanításaimban is mondottam - nem mindenki élhet a duáljával, de mindenkidolgozhat a duáljáért a házasságban, a duáltörvényben, a szerelmi törvényben;mert hiszen a tökéletlen, éretlen duálfelek hiába is találkoznak, atalálkozásból a hasonló bűnök és tévedések folytán csak nagyobb rombolás ésszétesés származik, amelyekben mindkét fél zúzódásokat és sebesüléseketszenved.

De bármilyen primitív legyen isaz a női lélek a maga egyszerűségében, az ő megérzése és az Isten felé irányulóelfogadó beállítottsága révén mégis érzékenyebb, tisztább és könnyebbenbefolyásolható, mint a férfi, mert a szeretete nagyobb és tisztább, a hitemélyebb, a reménye pedig, amely az ilyen lelken keresztül az eshetőségekvilágába mintegy nyitott ajtót talál, könnyebben megleli a férfi részére isazokat a közel eső lehetőségeket, amelyekkel az az életének mind a közel, minda távol eső problémáit megoldhatja, mint ha a férfi a maga fejlett értelmévelés eszével a külső világban keresgélné azokat a megoldásokat, amelyek lépésrőllépésre adódnak.

Az a férfi, aki az asszonyt, afeleséget a maga kiegészítő részének, az ő lélek szerinti felének tartja, sazzal a szeretettel és megértéssel kezeli, mint a tulajdon énjének egy részét,sokszorta gyorsabban halad előre a hitben, a szeretetben, a bölcsességben és alelki megvilágosodásban, mint hogyha a tudományokkal és az aszkézisseltöri-zúzza és kínozza magát, s ha éjt nappallá tesz és önmagát felőrlő munkátvégez is csak azért, hogy kiemelkedhessék a Föld légköréből - a duáltörvénytekintetében pedig fejletlen.

Az a férfi, aki a nővel szembenfélreteszi az önmagát fölöttébb értékelő gőgöt, s a nőhöz, aki őt szereti,szintén szeretettel, megértéssel, elnézéssel, sőt a hibáit nemcsak megbocsátó,hanem észre sem vevő bizalommal közeledik, s ezzel a nő lelkébenmegelégedettséget és kielégítettséget tud létrehozni: az ilyen bizalommal,megértéssel és szeretettel eltöltött életnek nemcsak az emlékét viszi magával,hanem annak a másik léleknek a megelégedettségét, kielégültségét, ragaszkodásátis, s így egymás lelkére mintegy új fényt vetnek, mintegy új erőket sugároznak,amelyek addig hiányzottak belőlük. Ez mindkettőnek a duálértékét fel nembecsülhető mértékben emeli.

Azután az ilyen kielégített ésmegelégedett női érzések a férfilélekben nyugodtságot, biztonságot,bölcsességet és világos látást éhresztesek, mert azokra a fluidokra, amelyekkelösszekapcsolódnak, tökéletesítőleg, érlelőleg hatnak. Ennek következtében aférfi adö, ténykedő erői biztonságosabbak, bülesebbek tesznek és az a bizonyosféloldalúsága megszűnik, mert az ő férfiúi lelkierői nem lesznek annyiraéhesek, mert betöltődtek. Ennek a folyománya lesz azután az elkövetkezendőidőben, hogy a férfi szerelmi érzései - mivelhogy nem éhesek - nem kapkodnakmohón, nem tapadoznak és ragadoznak azokhoz a női lelkekhez, akik külsőlegtetszetősek és megnyerő formában jelennek meg előtte, mert most már van hozzáideje és megvan a belső kiegyenlítettsége arra nézve, hogy könnyebben ésokosabban, a maga igazi érzéseivel tudja megérezni és megtalálni a hozzá illő,őt kiegészítő részt.

A férfi ebben a lelkikiegyenlítettségben bizonyos semlegességre tesz szert, azaz önmagában is egy énlesz, tehát sokkal inkább egyéniséggé válik, sokkal inkább be tudja tölteni azta hivatást, amit a Gondviselés rábízott, ti., hogy a világnak, és a világállapotainak formálásában tevékenyebb és hatékonyabb részt tud venni, mert nembefolyásolják az ő féloldalú fejetlenségei - önmagában is sokkal inkább egészetképez, mint az a férfi, aki a duális oldalán fejletlen.

Az ilyen férfiszellem a testiállapotba való bekapcsolódásakor több békességet és nyugodtságot hoz magával, snemi vonatkozásban inkább önmagába bezárkózott lesz, semhogy a másik neműfluidok rá nézve kísértést jelentők lennének. Ha pedig nagy dolgok vannakrábízva, amelyekben a családi élet, a feleség, a gyermekek akadálytjelentenének, könnyen le tud róluk mondani, mert hiszen ő már lélekben isvalaki, ti. a lelkében ott vannak és ott élnek a női fluidokkal kiegyenlített,semlegesített erők, már benne vannak a megelégedett, megnyugodott, kielégültnői fluidok, és nincs arra szüksége, hogy új ingerek, új szerelmek által új nőihatásokat vegyen fel.

Ekkor válik igazi férfivá, akiönuralommal és bölcsességgel rendelkezik; most már önmagában egy én; mert márnagy mértékben benne vannak a kétféle nem magasabb rendű erői.

Csak ezekből lehetnek azok anagy, missziós szellemek, akik valami nagy dolognak a véghezvitelére küldetnek,akik valami nagy dolgot adtak és adnak a világnak. Az ilyen férfi - ha a testénkeresztül megnyilatkozó, vagy magáról életjelt adni kívánó nemiség az újtestben ki is bontakozik - könnyűszerrel, egy gondolattal a tudatnak egyeldugott szögletébe tudja azt száműzni, úgy hogy ennek az érzésnek hovatovábbmindig kevesebb és kevesebb megnyilatkozási lehetősége marad, mert a lelki ésszellemi nagy kötelezettségek elfoglalják a lelkét, a gondolatvilágát, avágyvilágát, és uralják az akaratát.

Az ilyen férfi magasabb rendúegyéniség, mint az a nő minden csillagával és ragyogásával együtt, aki mintkísértő követi őt. Ez a férfi már nem reagál az ilyen kísértésre. Megbecsüli,értékeli mindazt a szellemi jót és szépet, ami a női lelken keresztül is minthatóerő a világba jut; a lelkében talán kialakul a női ideál, s talán egypillanatra vágyódva is tekint felé az eszmény felé, akit a lelkében elérni ésmagáévá tenni óhajtana, de azt ritkán találja meg a Földön.

Mivel pedig kiegyenlített érzelmifluidokkal rendelkezik, a szellemvilágban is a nagy, szép és igaz eszményimunkának élhet, és nem zavarják őt azok a gondolatok, azok a be nem teljesítettvágyak, elmulasztott kötelességek, amelyeket a női erőkkel, a női fluidokkalszemben kielégületlenül hagyott hátra. Ott is meglátja a magasabb rendű nőierők munkáját, s megbecsüléssel, szeretettel, örömmel és boldogsággal veszrészt ennek a munkának az alátámasztásában, előresegítésében, és mindeneredménynek örül, amit így az ő érzéseinek és gondolatainak belekapcsolásával teremtenitud.

Nem mondom, hogy nem áll meg egypillanatra a hozzá hasonló női lelkek közt, s nem néz szét, hogy nem hasonlóérzésű és vágyú női szellem közeledik-e feléje; s nem mondom, hogy nincs nagybarátság, nagy megértés és szeretet köztük az ilyen kiegyenlített fluidokonkeresztül; azonban nem kerekedik felül az a türelmetlenül sürgető és mindentmaga alá gyűrni akaró vágy, amellyel a megálmodott női ideált keresi; vanbékessége kivárni azt az időt, amikor azok a fluidok közelednek feléje,amelyekről a lelkében már kialakított egy ideált. És bizonyos munkák elvégzéseés bizonyos igazságok megszerzése után el is következik az idő, amikorcsakugyan ott áll előtte a megálmodott álomkép.

V. FEJEZET

Lelki semlegesség

A semlegesség helyes értelmezése.- Az aszkézist hiába erőlteti az, aki lelkileg nem jutott el a semlegességig. -A külső megjelenési alak a legritkább esetben van összhangban a belsőfejlettséggel. - A szegénység és egyszerűség mint életkeret a legkevésbéakadályozza a szellemet a saját értékének kifejezésében. - A papok és anőtlenségi fogadalom. - Igazán hivatásának élő pap csak az lehet, aki a lelkisemlegesség fokozatát elérte. - Ez a szent semlegesség és szent papság. - Akikönmaguk túlértékeléséből vállalkoznak a semleges életre, azok elbuknak. -Legyetek Isten igazságának szent papjai!

A semlegesség problémájára mégegyszer visszatérek, mert ezt a kérdést könnyen félreértik az emberek, shelytelen következtetéseket vonnak le belőle, aminek egyik formája az aszkéziserőltetése. Pedig az aszkézist hiába eröltetí akár a férfi, akár a nő, ezzelsemmi eredményt sem tud elérni, ha lelkileg nem jutott el arra a bizonyossemlegességre, vagy ha eljutott ís, de más feladattal jött a Földre.

Az ilyen feladat nemszükségképpen valami kiegyenlítenivaló munka - mint ahogyan azt sokan gondolják-, amit még valakivel, vagy valamin el kell végeznie, hanem pl. talán egypéldaadó élet, vagy a duális fejlettségnek egy még kiegészítésre váró része,amit nem aszkézissel, hanem más úton-módon, pl. házasságban kell a szellemnek -ha még olyan fejlett is - elvégeznie. Tehát sokszor nem önmagával, hanemmással, vagy a világgal szemben van feladata, amely feladathoz hozzá vankapcsolva, mert azt ő maga kívánta és akarta, vagy éppenséggel reá ruházták aGondviselés akaratát teljesítő szellemek.

Ezért az embernek az ítélettelminden időben és minden alkalommal nagyon tartózkodónak kell lennie, mivel ittezen a Földön csak látszatállapotok vannak, és végeredményben sohasem tudhatjaa Földön élő ember, hogy akár ő, akár az ő embertársa milyen feladattal, milyenelvégzendő munkával van megbízva. Így ha azt látja, hogy valaki alacsonysorsban, talán szenvedések és nélkülözések között kénytelen az életét leélni,nem mondhatja azt, hogy arra annak azért van szüksége, mert reá okotszolgáltatott és valamit jóvá kell tennie; és nem állapíthatja meg egymásikról, aki nyilvánvalóan sokkal alantasabb szenvedélyekkel megterhelve ismagasra küzdötte fel magát az emberi társadalomban, hogy az meg arra vanhivatva, hogy emberek életét és sorsát irányítsa[13].Nem lehet azt sem mondani, hogy az egyik a fejlődésnek alacsonyabb, a másikpedig magasabb fokán áll, mert itt a Földön minden és mindenki álarcban jár, éssenki sem mutatkozhat a maga valódi formájában.

Éppen ilyen hibás következtetésaz is, ha valakinek tetszetős arca és testalkata van, míg egy másik hibás ésszabálytalanul kiképzett külsővel bír, de amellett jóra törekvő lélek, aki ajónak és igaznak nemcsak szemlélője, hanem cselekvője is, hogy emez talánalacsonyabb fokozatú volna, mint amaz, akinek szabályos és lágy vonású arcotajándékozott végzete. E kettő közt az emberek nagyon sokszor már az elsőpillanatban ilyen megkülönböztetést tesznek.

Ez azután az oka, hogy olyannagyon sokszor csalódnak a kétnemű emberek is egymásban. Mert a lélek ugyanmagával hozza az emlékezést, hogy a jó és igaz szükségképpen minden tekintetbentetszetős megjelenésre jogosult az igazság szerint; azonban itt a Földön mindezcsak álarc; mindezek a formák csak kölcsönvett megjelenési alakok, kölcsönvettruhák, amelyekben minden rendű és rangú szellemek megjelenhetnek; az egyiktalán azért, hogy a fejlődését megkezdhesse, mert fejletlen, a másik, hogyvalami mulasztását helyrehozhassa; a harmadik talán valakiért, akit fel akaremelni, meg akar menteni, hogy így áldozatot mutathasson be; és így tovább:mindenféle formában jelennek meg szellemek, hogy ebben a látszatvilágbanhozzáférhessenek azokhoz, akiken segíteni akarnak az önmaguk megtagadásával,hogy az igazságtalanságból igazságot hozzanak ki.

Hiszen ugyanezt cselekedte a miUrunk és Megváltónk is, aki a fényben, az igazságban, a tökéletes szeretetbenés isteni harmóniában élt, de megszegényítette Magát, odaadott mindent, fokrólfokra vetkőzte le a fény és ragyogás köntöseit, amíg e szegény Földre ért; ésitt sem a királyok pompájában, a főrangúak, a hatalmaskodók életformájában,vagy a gazdagok bőségében kereste meg azokat az életkereteket, amelyekben amunkáját elvégzendő volt, hanem megkereste azt az állapotot, azt a formát,amely a legkevésbé takarja be a lelket, s legkevésbé fosztja rneg attól alehetőségtől, hogy az igazságot érvényre juttathassa.

A szegénységben ugyaniskönnyebben érvényesül a lélek a maga természete szerint, mínt a gazdagoknaktúlzott, felvett, átalakított életkeretei között. Mert a gazdagoknak, afőrangúaknak megvannak a megrögzött szokásaik, beléjük nevelt életfelfogásaik,amelyek mind a léleknek bizonyos erényeit és hibáit csoportosítják, hogy azéletet minél kényelmesebbé és kellemesebbé tehessék azok között a keretekközött, amelyekben a vágyakat kiélhetik.

A szegénységben mindezeknincsenek, csak egy törvény (a természettörvény), amelynek a természet rendjeszerint engedelmeskednie kell az embernek, és egy másik törvény (a szellemiszolidaritás törvénye), amely a helyzetekhez, az adottságokhoz kényszerítialkalmazkodni. Így a szegénység sokkal alkalmasabb az egyéniség kiformálódására,mint a gazdagság. A szegény emberek közt sokkal hamarább kitűnik az, ha valakigonosz indulatoktól és vágyaktól indíttatva leplezetlenül cselekszik rosszat,és sokkal jobban kitűnik, hogyha a szegénységben a jó igazán és becsületesenéli végig az életét, mintha valaki a sokféle takaróval beburkolt gazdagéletkeretben cselekszik jót és igazat.

Tehát a szegénység sokkal inkábbkedvez a lélek kifejezési lehetőségeínek; benne sokkal őszintébben és igazabbanmutathatja meg magát a lélek, mint a gazdagságban. Nem Istentől elvetett ésbűnhődésül adott életek tehát azok, amelyek a szegénység és nélkülözések keretiközt folynak le, valamint nem mindig Isten áldásai azok a jóléttel ésgazdagsággal dúsan megrakott lehetőségek, amelyekre sokan annyira büszkék; sötezek legtöbbször nagy kísértést jelentenek a lélek számára.

A tetszetős formák és a különbözőtehetségek, amelyekre az emberek annyira hiúk és büszkék, és azok a képességek,amelyek az ember létét itt ebben a földi életben sokszor olyan kellemesséteszik, hogy bennük nagyon szívesen időz a földi ember lelke: mind-mind csakálarcok a különböző szellemek megjelenése számára, amelyekben próbákat élnekvégig; olyan alkalmak, amelyek arra vannak hivatva, hogy a szegény szellemeketvalamiképpen megismertessék azokkal a lehetőségekkel, amelyek számukra idáigmég távol voltak, amelyeket még nem ismertek, amelyeknek előnyeit és hátrányaitmég nem tudták maguknak elképzelni.

Annak a szellemnek a szemében,aki már mindezzel tisztában van, nem sokat jelent a szegénység vagy agazdagság, a szépség vagy a rútság, az azt a formát, azt az állapotot ölti fel- mint valami ruhát - amely az ő igazi szellemi céljának elérésérelegalkalmasabb és legtöbb sikert ígérő. Ezek a szellemek rendszerint meg isvannak elégedve azzal, ahogyan van; nem hajszolják a nehezen elérhető és nemtörtetnek utána, hanem belenyugosznak Isten akaratába, aki az ő életútjukrailyen lehetőségeket szabott ki.

Azonban nagyon sokan - mivel nemismerik a testöltés előtti életben az ilyen lehetőségekben bővelkedőállapotokat - megszédülnek s itt a Földön olyan pályákra kívánkoznak, amelyekrelelki adottságok hiányában és fejetlenségüknél fogva még nem alkalmasak. Ezlátható pl. azokon az embereken, akik a papi pályára mennek, de méltatlanokennek a felelősséggel teljes hivatásnak betöltésére.

Annak idején ugyanis azok, akikaz egyházban rendelkeztek, belátták, hogy az az ember, akinek családja van, levan kötve a Föld bizonyos lehetőségeihez; és még ha nagy buzgalommal prédikáljais az igét, és még ha feláldozza is magát, a reá bízott családot nem áldozhatjafel, mert az a család egy más életet, egy más célt van hivatva élni és elérni.Ennélfogva azok a férfiak megértették azt is, hogy Krisztust követni és azemberiségért önmagát feláldozni igazán csak a magános életet élő ember képes,akit nem köt 1e annak a szeretetnek a lánca, amely teljesen eggyé lett vele,nem köt feleség, gyermek, a gyermek jövője, és a szeretet érzésszálán keresztülaz aggodalom, nem viszi őt kísértésbe, nem ráncigálja, hogy mi lesz azután, mithagyhat majd a gyermekére, hogyan nevelje fel, hogy belőle értékes és érdemesember váljék, s igy a házasság révén akarva, nem akarva, kénytelen az anyaggalszorosabb kapcsolatot teremteni magának.

Ezért mintegy önmagától tolódottelőtérbe az a megoldás, hogy csak azok lehetnek hivatásos papok és szerzetesek,akik társtalan életet élnek, akik lemondanak a világ örömeiről, a világhoz valókapcsolódásukról, és egész életüket Isten szolgálatára és a felebaráti szeretetgyakorlására szentelik, s így a kapott lelki eredmények folytán feljebbemelkedhetnek a fejlődés lépcsőfokain, és közelebb juthatnak Krisztushoz.

Mert mint most, úgy azelőtt issokan voltak olyan éretlen szellemek, akiket egy pillanatra megmámorosított aza mennyei fény, amely az isteni igazságon keresztül a lelkükben egy új világotteremtett és új életformát mutatott meg nekik; ezekben fellobogott alelkesedés, s egyszerre készek voltak az elhatározással, hogy csak Istennekfognak élni. Azonban ott volt emellett a földhözkötöttség, a gond, a kötelességérzet,és így nem tudtak tökéletesen elszakadni attól a formától, amely a világot, azéletet jelentette számukra.

Tehát hogy ne legyen ez olyancsábító, hogy ne legyen ez csupán mámorossá tevő vak lelkesedés az emberekben,hanem mindenki a saját képességei és adottsága szerint élje az életét, azzalakarták megszigorítani a papi hivatást, hogy csakis azok az igaz és nemeselhatározással magukat Istennek felajánló lelkek léphetnek erre a pályára, akikúgyszólván születésüktől fogva arra predesztináltattak, hogy az evangéliumothirdessék, és minden másról, ami az ember számára a világot és az életetvonzóvá és kedvessé teszi, már kora ifjúságukban lemondjanak, mivelhogy ezektalán nem is vonzzák őket.

Vannak azonban szülők, akik agyermekükből mindenáron papot akarnak nevelni, holott az lélekben esetlegteljességgel éretlen erre a szent hivatásra, s vannak, akik maguk is úgyszólvánhit nélkül - mintegy foglalkozásszerűen - lépnek erre a pályára. Így sokszoregészen emberi elhatározások döntenek ebben az óriási horderejű kérdésbenahelyett, hogy az isteni Lélek választaná ki az erre éretteket. Ezért ez aszándék is tökéletlenül sikerült, és most is elözönli a papi pályát az éretlenés nem odavaló szellemek tömege, akik ezt a megkötöttséget magukra vállaljákugyan, de meg nem tartják, mert erre nem is képesek, és ahelyett, hogy abbóláldás fakadna, még több tévedés és baj az eredmény.

Mert igazi pap, aki csakugyan aKrisztus szolgálatára kötelezte el magát, csakis az lehet, aki már egy magasabbszellemi állapotból öltött testet, tehát valóban átérzi és értékelni tudja ezta nagy, magasztos, Istentől kijelölt hivatást, és a lelkében szentmegnyugvással tudja magát átadni ennek a szolgálatnak, az Isten szolgálatának,mert a lelkének természetében hordozza azt a benső nyugodtságot, azt akiegyenlítettséget, azt a békességet, amely lezárja a testi életben a lélekduális vágyvilágát, s azt a maga részéről elintézettnek tekinti, annyira, hogyaz öt sem a lelkében, sem a testében nem nyugtalanítja, mert magasabbra, azIsten szolgálatára kötelezte el magát, mivel a léleknek nagyobbik része át megát van hatva attól a világosságtól, attól a titokzatosságtól, attól aszentségtől, amelyben az Isten igazságát és szeretetét megismerte.

Az ilyenek élete napról napravaló önfeláldozás, az emberi énnek napról napra való megtagadása.

Ez azonban számukra már nemvalami kényszerű és nehéz helyzet, nem önsanyargatás, nem bűnhődés, hanem abbana szent lelkesedésben, abban a szent odaadásban való felolvadás ésmegsemmisülés, amellyel mindenre képesek lennének, csak hogy ennek a nagy ésszent igazságnak, amelyet Istenben megtaláltak, kellőképpen tudjanak érvénytszerezni.

Ez az az igazi elhivatott papság,amely megszentelődik; nem a külsőséges ceremóniákban, hanem abban a naprólnapra való önmaga feláldozásában, amelyet az ilyen ember az Isten trónja előttmutat be lélekben és igazságban.

Ezeknek igazán semleges életetkell élniük.

De mint ahogyan említettem, ez asemlegesség nem azt jelenti, mintha ezek számára megszűnt volna a duáltörvényhatása, hanem csak azt, hogy számukra ez a törvény ezen a világon lezáródott,mert az ő lelkük vágya, az ő lelkük kereső érzése nem a testben keresi többé akiegyenlítődést, hanem lélekben és szellemben.

Akik ilyen papságban élnek, akikilyen szolgálatot tudnak bemutatni, azok ezzel sokkal nagyobbat tesznek azönmaguk feláldozása által, mint ha feleséget vennének, gyermekeket nemzenének,és azok anyagi, testi jólétéről, neveléséről és jövőjéről gondoskodnának.

Aki önmagában elhatározta, hogyIstennek szenteli mulandó életét azért, hogy az Isten igazságát, az evangéliumota saját lelkén keresztül embertestvérei lelkébe átsugározhassa, és azoknaklelkéből a rosszat, a helytelent, az igaztalant, a tisztátalant száműzze, ésamellett, hogy a hibáikat, gyengeségeiket, gyarlóságaikat elszenvedi, s haszükséges, még áldozatot is hoz értük, annyira, hogy még a maga mulandó életétis képes feláldozni: az ilyen ember élete mint ragyogó csillag a sötétéjszakában világít és világítani fog az idők végtelenségéig. Ez az élet, amitaz isten igazsága, az Isten evangéliuma tett ilyen világossá, ilyen odaadóvá,engedelmessé, szolgálatra képessé az Istennel szemben: méltó, hogy követésretaláljon, hogy az emberiség előtt példakép álljon; nem azért, hogy az emberiségleboruljon előtte, tisztességet tegyen neki és szentnek ismerje el, hanemazért, mert az ilyen élettől elfogadhatja az igazságot, mert amit az ilyenlélek nyújt, azt igaznak kell hinnie, mert az ilyen élet az igazságmegpecsételése Krisztusban.

Ilyen az igazi semleges szellem,aki nem a külső formában, hanem a lelke legbensőjében tagadta meg a világot, atestet; a testen keresztül a mulandó világhoz való ragaszkodás minden szálát abensőjében szaggatta el, hogy ne kösse őt semmi a mulandó világ káprázatához,még ahhoz a mulandó örömhöz és boldogsághoz se, amit a házasság, a hitves és agyermekek iránt való szereteten keresztül a kiegyenlítettségben hoz magával.Mert az ilyen szellem ezt az életet egészen maradéktalanul Isten és Krisztusszolgálatáért vállalta magára.

Azonban vannak esetek, amikor,bár a szellem eljutott bizonyos fokú semlegességre, de földi beállítottsága,felvett sorsa mégis fenntarthatja részére azt az eshetőséget, hogy szükségesnekérzi, hogy egy meghitt társ legyen mellette, mert a szeretet hiánya túlságosanridegnek és hidegnek tűnteti fel részére a földi életet. Ilyenkor, ha nagyonmélyen beletekint a lelkébe, és elviselhetetlennek találja a külső világot, s avégzete összehozza egy öt megértő és az ő lelki fokozatához közelálló nőilélekkel, a házasság által nem szükségképpen veszít az ő lelki semlegességéből.De ennek a házasság-nak feltétlenül mély lelki érzéseken kell felépülnie.

Sokszor egy ilyen mélyen érző nőilélek, akiben az isteni jó és igaz visszhangra talál, erős támasza és nemcsakmegértő felesége, hanem inspiráló géniusza is lehet a férfinak.

Ez az a szent papság, amelyreIsten igazsága bízva van, hogy mint örökmécs világítson éjjel-nappal, éshirdesse a megtérés szükségességét és a bűnök elhagyását; hirdesse az Istennelvaló megbékülés lehetőségét, a bűnbocsánatot és az üdvösséget, mint az Istennekaz emberek felé megtérésük jutalmául nyújtott kegyelmi ajándékát; hirdesse ahalál utáni életet; és hirdesse a kárhozatot, amely a meg nem térőkre vár.

Ennek a szent papságnak legelsőés főpapja a mi Urunk, aki ezt a papságot megállapította abban az igazságban,amit az ő evangéliumában itt hagyott és az életében megpecsételt ésmegvalósított azzal a példával, amellyel elöljárt. Ő mindent, de mindent, ami aFöldhöz, a Föld mulandó káprázatához fűzhette volna, megvetett, és mindentvisszautasított, ami testi, de mindent két kézzel ajándékozott, ami a lélek, aszellem felemelésére, megtisztulására, megigazulására és újjáteremtésére valóvolt. Ezt az igazságot pecsételte meg földi életével abban az alázatosságban ésengedelmességben, amelyet ismertek, és ezt a példát, ezt az életet hagytaörökségül a Földön élők számára, mint a legmagasabb, legtisztultabblehetöséget, amelyben megjelenhetnek.

Ennél többet ember a Földön nemtehet, mint hogy alázatosságban és engedelmességben szolgálja az örök istenijót és igazat, és időhöz kötött életével meg is pecsételi azt. Ennél nagyobbatsenki nem végezhet; ez a legnagyobb, ami az ember előtt mint cél lebeghet.

Tehát az ember bármit tehet,feláldozhatja a máglyán önmagát, önakaratúlag vérpadra hajthatja a fejét: mégsemérheti el azt a fokozatot, amelyet csak ebben az áldozatban, ebben azengedelmességben érhet el, mert ez felemeli a szellemet a Föld igazságának, atermészettörvénynek legmagasabb szintje fölé.

Amikor azonban az emberszellemezeknek a titkoknak csak legszélső, kicsiny sugárkévéjével is egy kisséérintkezésbe kerül, megszédül, és azt hiszi, hogy most már ő maga is képesmindenre. Innen van, hogy sokszor az alig-alig kiemelkedett szellemek is alegszentebb, a legmagasabban álló célt tűzik maguk elé, azt hívén, hogymindvégig ki tudnak tartani; és nemcsak férfi, hanem női szellemek is erre aszent papságra, erre az áldozatos szolgálatra jegyzik el magukat a léleknek anélkül a felkészültsége nélkül, amelyre már földi születésük előtt éretteknekkellett volna lenniük, hogy ilyesféle szolgálatnak megfelelni képesek legyenek.

De az ember kicsiny, éselőbb-utóbb utoléri őt a saját gyarlósága. Hiába akar felemelkedni, hiába akara templom tornyába kapaszkodni, hogy magasabban legyen, amíg nem tanulja meg alétra alsóbb fokain a felemelkedés munkáját. Hiába akar egy ember olyan életetélni, amilyenre testi adottsága és lelki felkészültsége még nern tud neki annyibiztonságot nyújtani, hogy ha valamennyire fel is emelkedik a lelkében, meg istudjon ott maradni. Az ember esendő, és a hiúságán keresztül nagyon csábító reánézve az a lehetőség, hogy az emberek kiváló tiszteletben és megbecsülésbenrészesítsék. Nagyon csábító alkalom ez arra, hogy a lélekben megbújt éselrejtőzött hiúság érvényre jusson, még akkor is, ha különben a legjobbatakarja, és a legszentebbre határozza is el magát. Ez a hiúság azután lerántjaőt abba az alsóbb létállapotba, amit ő megvetett és más embertársainálkárhoztatott. Így nagyot akar az ember, és bűnbe esik.

Az ember kénytelen újra meg újrabelehelyezkedni abba a törvénybe, amelyet az Isten eléje szabott mint afejlődésnek azokat az állomásait, amelyeken keresztül kell haladnia, amelyállomások mindegyikénél valamit el kell hagynia azokból a hiábavalóságokból,azokból a tévelygésekből és bűnökből, amelyek még a lelkén rajta vannak,amelyektől csak akkor tud megszabadulni, ha az Isten rendelését az életébenpontról pontra megtartja és földi életét azok szerint tölti be, amelyekre őt azIstentől megvilágított természettörvény tanítja, amely természettörvényénkeresztül lassan válik le róla a bűnnek és tévelygésnek eredménye, és válikszabaddá a lélek, s szedheti fel a magasabb szellemi kincseket.

Ezeket ugyan a földi életbenritkán ismeri fel az ember, mert ezek be vannak burkolva, s ezeket aburkolatokat türelemmel és alázatossággal le kell hántania, hogy a szabaddávált szellemi kincsekkel ékesíthesse a lelkét. Az isteni Gondviselés aházasságban rejtette el azokat a szeretetkincseket, amelyeket a földi életbenminden tévelygéstől meg kell tisztítani, szellemivé kell tenni, hogy azok azember lelkének nemcsak a földi életben, hanem az azután következő szellemiéletben is boldogságot és békességet nyújthassanak.

A házasság két ember egymástmegértő szeretete, az ebben a szeretetben fogamzott életek új fokozatra valófelemelése, velük a szellemi világosság közlése s azok lelkében a magasabbrendű szellemi szeretet elhintése. Ez az a nagy és szép munka, amely nemcsakkötelességet jelent, hanem felmérhetetlen örömöket is ajándékoz a földi ember számára.Mert ebben a szeretetben, ebben az együttesben nyílnak ki a Földön megismerhetőés megérezhető mennyei virágok, amelyek hosszú időkre ellátják az ember lelkéta szépnek, a jónak, a békességnek kívánatos hangulatával. A testi, ösztöniszeretet átváltozik magasabb rendű, lelki és szellemi szeretetté, amely nemmúlik el a sírnál, hanem titokzatos erejénél és hatalmánál fogva együvékapcsolja és magasabb munkára képesíti azokat, akik valaha test szerint együvétartoztak.

Ez az a cél, amit a házassággal elkell érnie a földi embernek: megerősödnie lélekben, és békességet, megnyugvásttalálnia, hogy képes legyen a magasabb rendű, isteni dolgokkal minden zavarnélkül, bensőségesen foglalkozni, a szeretetben meggazdagodni, hogy a szellemelfoglalhassa a helyét a teremtettségben és elvégezhesse azt a munkát, amelyetel kell végeznie.

Azonban a nagyot akarás ott állminden rendú és rangú embercsoportnál.

Bármiféle igazságot, bármifélejót akar is az ember megvalósítani, áldozat nélkül, az önmaga feláldozása nélkülképtelen a jóra. Csak az Isten kegyelme az, ami fenntarthatja, hogy el nemerüljön az önmaga gyengeségében, mint a hajdani Péter a tenger habjaiban.Amikor az ember már önmagát valakinek érzi, s benne az emberi öntudat ébredeznikezd: akkor ez máris lehúzza, és nem tud megállni abban a jóban és igazban,amit maga elé tűzött, bárrnennyire szeretné is megvalósítani, mert az emberönmagában képtelen a jóra.

A bűn szférája túl van zsúfolvaeltévelyedett lelkekkel, s azért gyújtotta meg az Isten kegyelme azt a mécsest,amely az igazság világából, ő szellemvilágból sugárzik az élők felé, hogylássák meg az utat, amely összeköti a két világot egymással, hogy belássanak azemberek a szellemvilágba, amely az igazság világa.

Ezen az úton elétek jönnek aszellemek nektek, akik hinni óhajtotok, mert a lelketek érzi, hogy kell lennieegy láthatatlan és csalhatatlan igazságnak; ha ezen az összekötő útonmegindulnak az emberek, és keresik-kutatják az igazságot, akkor a szolgálólelkek, akiket átvilágít ennek a fénynek a ragyogása, eléjük jönnek a földitestben élő szellemeknek, hogy figyelmeztessék őket arra, hogy térjenek visszaa világba, és hirdessétek ennek a világnak a csalhatatlan igazságot: az Istenigazságát, az Isten törvényét, mert a változandó világnak is ez után a törvényután kell alakulnia.

Mert ha ez a változandó világ nemképes ehhez hozzáalakulni, ha a rajta élő szellemek nem tudnak semmi olyaneredrnényt felmutatni, amely itt az igazság hazájában is érvényes, akkor ez avilág hamar eltöröltetik, hamarabb, mint azt az emberek csak gondolnák is.

Van értelme az életnek, vanértelme a lemondásnak, van értelme az Isten iránt való engedelmességnek.

Tehát a szerint az igazságszerint kell élni a változandóság világában, amelyet Isten adott az embereknekaz ő szent Fia által, hogy megigazulhassanak, megtisztulhassanak,megjavulhassanak, hogy ez által az igazság által az Isten az ő szeretetévelmegbocsáthassa bűneiket, megtisztíthassa a lelkeiket, hogy a megengesztelődésisteni ruházatába öltözködhessenek fel, hogy Isten bevihesse őket abba azországba, amelyet az övéinek alapított, az övéinek alkotott.

Ennek az igazságnak a papjaimindazok, akik átérzik ennek az igazságnak nagy, mindenekfeletti értékét, és alelkükben odaajándékozzák magukat ennek az igazságnak a szolgálatára.

Ez az odaadás, ez a napról napravaló önfeláldozás és önmegtagadás: megtagadása az ember külső, hibázó énjének,a külső én igazságának, melyet ezért a másik igazságért minden lépésnél felkell áldoznia; el kell tűrnie a gúnyt, az emberek megvetését, el kell tűrnie ahitetlenek gyanúsítását, és meg kell tanulnia hinni, bízni és várni, míg azok alelkek az ő mentő hálóiba kerülnek, akiket az Isten Lelke meg akar menteni evilágból. E világból, mondom, mert e világ az a háborgó tenger, amely a magaszenvedélyével, örökösen elégedetlen vágyával meg akarja teremteni a mennyet -a sátán elgondolása szerint.

Ebben a szellemi papságban elvésze külső társadalmi beállítottság minden különbsége; elvész a kor, a nem, ésminden más elhatárolás; lelkek, szellemek vagytok, akik a másikban is mindig alelket, a szellemet keresitek, és azon a másik szellemen a ti Uratoknak, aKrisztusnak pecsétjét. S hogyha ezt megtaláljátok, testvéreknek nevezitekegymást.

VI. FEJEZET

A duálérzés, mint avégcél elérésének a tényezője

A semlegesség és a házasság. -Miért tévesztik el egymást a lelkek a házasságban? - Az egymással találkozóduálfelek annál mélyebb nyomot hagynak egymásban, minél fejlettebbek. - A bűvöskulcs. - A megpróbáltatások a fejlődés minden állomásán ott várnak azemberszellemre. - Isten személy szerinti kegyelme van mindazokkal, akik bensőfejlettségük folytán már fel tudják fedezni magukban a hibákat. - A lélekátalakulása csak belülről következhetik be. - A lélek célja: a Krisztushoz valóhasonlóság. - A duálok együttes eredményei sokszorosan felülmúlják azokat azeredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el. - A teremtőerő fogalma.- Maradandót csak az egymásra talált duálok alkothatnak, s igazi boldogságotcsak ezek élvezhetnek. - A régi keresztény elgondolás puritánizmusa. - Az igaziszeretet nem azt nézi, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljonmásoknak.

Az emberies formaságokat csakaddig a határig kell kímélni, ameddig még van bennük olyan elem, amivalamennyire is alkalmas a lelkek táplálására; egyébként ha ez egészenkifogyott belőlük, akkor összeroskadnak és megsemmisülnek. De még az emberielgondolásokban is vannak olyan részek, amelyek egyes csoportokat még táplálnakés szellemi tartalommal látnak el.

Az emberek a semleges szellemiállapot fogalmát is könnyen félreértik, hiszen az éretlen lelkek mindent amaguk ízlése szerint alakítanak át; csak a külső formákra vannak tekintettel,de a tartalommal nem sokat tőrödnek; a külső formába igyekeznek beleilleszkedniés másokat is beleszorítani, holott még ezeket a formákat sem képesek mindenrészletükben betölteni, mint p.o. - ahogyan az előbbi fejezetemben említettem -azok az emberlelkek, akik a szerzetesi pályára adják magukat, holottszellemileg és lelkileg még erőtlenek és fejletlenek arra, hogy ennek apályának megkövetelt formáit lelkileg kitöltsék.

Ugyanígy van a házassággal is:olyan emberek lépnek házasságra, akik ezt nem lépesek betölteni a maguk lelkilényegével. Ezért van a sok boldogtalan és szerencsétlen házasság, amelyek nemörömet, hanem gyötrelmet jelentenek mindkét fél számára. Hiszen az embereksokkal több bűnös és gonosz hajlamot hordoznak a lelkükben, semhogy elsőpillanatra még maguk is át tudnák azt tekinteni. Ezeknek az éretlen lelkeknekéletformája, meghasonlott és hitetlen lelki megmozdulásai, cselekedetei,elgondolásai, ellentétes érzései az Istennek ezt a törvényét is sárba tapossak,megcsúfolják, megutáljzk és megutáltatják másokkal is, akik szintén hiábavalócélokat kergetnek földi életükben.

Az emberek általában véveönmagukban gonoszok és a lelkükben ezer ellentétes indulat, vágy és törekvésél. Ezt az-zal lehetne összehasonlítani, mint hogyha egy zsákot apróbb-nagyobbszegekkel és tűkkel megtöltenének és azokat összeráznák; amilyen képet ezmutatna: szellemszemekkel nézve ilyen az emberi lélek is: megközelíthetetlen ajó és igaz számára, és minden oldalról szúrásra kész.

Az ilyen lelkeknek önmagukban, asaját szenvedéseikből kell megtanulniuk és megismerniük azokat a hiányzó lelkifelkészültségeket, amelyekkel majd az Isten törvényét megtanulják becsülni, ésannak a törvénynek az áldását mint boldogságot megérezni önmagukban. Ameddig azember ellentétes természete nem szenvedett, ameddig a fájdalmak, csalódások,hiábavaló fáradozások meg nem gyötörték, addig semmiképpen sem tudja azIstennek ezt az ajándékát értékelni, mert ellentétes természeténél fogva mindigúgy gondolja, hogy ő jobban meg tudja magának teremteni a boldogságát,bölcsebben be tudja rendezni az életét.

Így van a házasság kérdésével is,amikor azt az emberek a maguk esze szerint tervezik el; amikor mindkét részrőltévelygésekkel, bűnökkel, gonosz és hiábavaló törekvésekkel lévén megrakva,ezeket viszik bele a házasságba, természetes, hogy azután mindkét félelégedetlen, mert a másik nem nyújthat neki örömöt és boldogságot. S mindezezért, mert az ember nem a tökéletest keresi, nem önmagát akarja az Istenelgondolásához alkalmazni, hanem ő alkot magának egy ideált, mégpedig úgy, hogya saját bűnös és elferdült gondolkodásának eredményeit sűríti olyanná, hogy azneki mindenképpen kedvező és előnyös legyen. Így minél komplikáltabb, minélsokoldalúbb egy lélek, annál nehezebb számára mind a világban valóelhelyezkedés, mind pedig a boldogság a házasságban.

Azért ha találkoznak is aduálszellemek - miután természetesen ezen az alacsony fokozaton vagymindkettőben egyformán megvannak a hibák, vagy az egyik még nagyon fejletlen amásikhoz képest - csak igen-igen ritkán ismerik fel egymásban a szorosanhozzájuk tartozó másik lelki felet, mert a bűn mindkettőt megtéveszti éselvakítja.

De minél jobban rneg vannaktisztulva a bűntől, annál mélyebb nyomot hagy a lelkükben ez a találkozás. Ez amélyebb nyom olyan, mint amikor puha viaszba egy különleges zárnak a kulcsátbelenyomjátok; azután belepróbálgathattok akárhány kulcsot abba a nyomba, azoknem illenek bele, s egyáltalában nem nyitják az annak megfelelő zárat.

Így van ez a lélek duálisérzésével is; ennek a formának kell mind jobban és jobban kialakulnia,kiforrnia a lélek vágyvilágában. És ezek a találkozások éppen azért adódnak akevésbé fejlett szellemek világában is, hogy ez a forma kialakuljon alelkükben, s ennek a formának megfelelően képezzék ki a vágyaikat éstörekvéseiket, s ezért a formáért tanuljanak meg dolgozni legelsősorbanönmagukon, hogy azokat a tévedéseket és bűnös hajlamokat, amelyek bennükvannak, semlegesítsék, végül pedig teljesen megsemmisítsék, hogy azok többé neállhassanak ellene ennek a bűvös kulcsnak.

Az embernek a fejlődés mindenállomásánál ott áll a maga megpróbáltatása; ott van akkor is, amikor azöntudata még alig-alig emelkedik a testi szükséglet megszerzésén felül; ésakkor is, amikor már a testi szükségleten felül terjeszkedik szét, hogytájékozódást és tudást szerezzen a világról és annak elrendezettségéről, azigazságról, a rendről, a törvényről, amely ezt a világot igazgatja; ott vanakkor is, amikor már részt kér ebben a rendezésben hiúságból, dicsőségból,becsvágyból és abból az érzésből, amely szüntelenül kergeti felfelé, a többiember felett való uralkodás elérésére. De akkor is megvan még ez amegpróbáltatás, amikor már az emberi lélek mindezeket levetni készül, amikorezer meg ezer sebből vérezve úgy áll meg az élet őszén, mint az űzött vad azerdőben, amelyet már halálosan megsebesített a golyó, de azért még vonszoljamagát, még nem dőlt el, de a kutyák már utolérik és körülcsaholják; ígyrohanják meg az emberi lelket is a csalódások, a kiábrándulások, a szenvedésekfájdalmai, és így húzzák le az elfáradt lelket, mint ahogyan a csaholó ebeklehúzzák a kimerült vadat, amelyet a vadász golyója már halálosanmegsebesített.

Ott van a megpróbáltatás a mégmagasabb állomáson is, amikor már a szenvedések és megpróbáltatások általmeggyógyulva mindenről lemondani igyekszik, amikor a lelkét már sem a dicsőség,sem a hímév, sem a gazdagság nem izgatja, nem kísérti, mert már ismeri mindezekhátterét; amikor már csak az igaznak, a jónak akar élni, azért akarja magátfeláldozni, fáradságot nem kímélve a másokért és az igazságért valómunkálkodásban az életet odaadni: a szenvedések, a csalódások ott sem kímélik,mivel az ember tökéletlen, és így nem tud önmagából még viszonylagosantökéleteset sem kitermelni, és látnia kell, hogy amit a legjobb, legigazibbhittel és törekvéssel áldozott, még azzal sem tudja azt a célt elérni, amitmaga elé tűzött.

Tehát még ekkor is fájdalmas, mégekkor is terhes az élet; mert még ha az Istentől kapott legigazabb, legtisztábbeszmék ragyognak is a lelkében, és azokat akarja is megvalósítani, nem képesvisszhangot kelteni az őt meg nem értő, közönséges, anyagias, testies embereklelkében, sőt talán éppen azok viszik őt a legnehezebb megpróbáltatás ésmegaláztatás elé, akikért a legtöbbet áldozott.

Tehát az ember számára az életbenmindenütt ott vannak a kísértések, csalódások, fájdalmak, sikertelenségek smindazok az akadályok, amelyek ellen úgy kell küzdenie a léleknek, mint ahínáros vízbe esett úszónak; és sokszor minden igyekezete, minden fáradozása ésa kimerülésig való küzdése ellenére is foglyul ejtik és lehúzzák a mélybe ahazugságok és félreértések hívárai, mert megkötözik a lélek érzéseit, béklyótraknak rá, úgyhogy a lélek elveszti azt az erőt, amellyel fenn tudná magáttartani, és fuldokolva adja meg magát végzetének. Csak az segíthet rajta, haIstennek külön személy szerint való kegyelme lenyúl érte, és kivezeti őt olyantisztább vizekre, ahol az életének sajkája szabadabban mozogva juthat előre anagy cél felé.

Istennek ilyen személy szerintvaló nagy kegyelme van mindazokkal, akik küzdésükben és fáradozásaikbaneljutnak az ő benső, lelki világukban azokhoz a megérzésekhez, amelyekkel feltudják fedezní önmagukban a hibákat, azokat a kerékkötőket, mint amilyenek azéletben felszedett rossz szokások, hibás kiképzések, hibás tanulmányok stb.

Aki ezekre ráeszmél, az ezekbenfelismeri az ellentétnek azokat a kisebb-nagyobb tökéletlenségeit, amelyekbelenyúlnak a lelkébe, és amelyekkel az ellentét a lelkének egy bizonyos részétfogva tartja, hogy ne szolgálhasson egész lelkével a jónak és igaznak, hanembizonyos részt tartson meg önmagának, a téves énnek, hogy abban a tévedésben azellentét élhessen tovább.

És én ezt jelölöm meg mint főcélt: hogy akiket az Isten személy szerint kiválasztott, azok teljes odaadássalkeressék és kutassák az igazságot, mert akkor az Isten megvilágosítja éskivezeti őket a hínáros, elferdült téveszmékből, amelyek az igazság világábabelenyúlnak, hogy megnehezítsék azok életét, akik igaz úton kívánnak haladni.

Ilyen téveszméket láttok kinn avilágban azokban a divatos elméletekben és szólamokban, amelyeket a tömeg felkapés hódol nekik egy-egy korban; azután lejár az a kor, elmúlik a divatja, másgondolatok, más eszmék jönnek, amelyek az emberiséget szintén boldogítaniakarják, a lét kérdésének megoldását ígérik, könnyebb előhaladást helyeznekkilátásba. És az emberek mindannyiszor életeket, fáradságokat és rengetegszenvedést áldoznak, hogy az újabb meg újabb eszmét kiemeljék az ismeretlenséghomályából, megragyogtassák a tömegek szeme előtt, és egyúttal a magukdicsőségét, a maguk nagyravágyását is kielégítsék azzal a hiedelemmel, hogy őkezzel valami nagyot cselekedtek.

Ezt látjátok kinn a világbanmindenütt, ahol embercsoportok élnek együtt. Ezek mind jót akarnak, mindboldogítani kívánják önmagukat és a többi embereket.

De mivel az idö már rövid afájdalmas tapasztalatok árán való előhaladásra, és az emberek nagy tömegei,akik ilyen eszmékben megcsalódva jutnak át a szellemvilágba, nem juthatnakhozzá, hogy ezekből újabb megpróbáltatások sorozatán át kiábrándulhassanak,azért az isteni Gondviselés egyenesen a célba állítja az arra érett ésérettségre hajló lelkeket: a szellemvilág bizonyságai és kijelentései általújból odaállítja eléjük a régi evangéliumi igazságokat, hogy ezeket az ő emberiérzésükkel és fejlett értelmükkel belevihessék az életükbe, és ezek szerint alakítsákát a lelküket, hogy valami eredményt mégis fel tudjanak mutatni arra az időre,amikor a nagy átalakulás megtörténik. Így akiknek lelkében a sok szenvedés,fájdalom és csalódás árán felébredt a vágy a jobb és igazabb után,találkozhatnak az Isten Lelkével, az Isten igazságával.

Mindezek azonban csak utak ésmódok, nem maga az eredmény; utak, amelyeken a célt el lehet érni.

Ilyen út tehát a spiritizmus azokszámára, akik megértek rá, hogy a jobbat, az igazabbat elfogadják, a lelküketbenne kiképezhessék s valami eredményt tudjanak felmutatni az életben.

Tehát próbáknak mindenesetre kellfelmerülniük. Próbának az olyan helyzetet nevezzük, amelyben az emberválaszthat a jó és rossz között. Próbák az ütközések is, amelyeknek lenniükkell, hogy az ütközéseknél kitűnjék, hogy a lélek mit csillogtat elő, igazat-evagy hamisat? Nem mállik-e le az első alkalommal a külső máz, a ráerőltetetttermészet? Nem mállik-e le róla az első akadálynál ez a kölcsönvett köntös, éső ott áll önmaga előtt is megszégyenülve a maga igazi természetében?!

A léleknek nem kívülről kell eztmagára erőszakolnia, hanem a benső érzéseiben kell az átalakulásnakvégbemennie. Hiszen a növény sem kívülről aggatja magára a zöldellő leveleketés virágokat, hanem mindez belülről fejlődik ki rajta; így a léleknek ismindent belülről kell kihoznia és megvalósítania.

Ezért eredménytelen az embernél anevelés, ha a belső lelki természet nem elfogadója a jónak és igaznak; a jónevelés csak külső köpeny lesz rajta. De ha a benső természet fogadja el a jótés igazat, s az érzésvilág dolgozza fel azt az elméletet, amit az embergyermekkorában vagy akár későbben is helyesnek és kívánatosnak ismert fel,akkor ugyanolyanná válhat lélekben is.

A két egymásra utalt lélekhasonlósága nagyon elősegítheti azt, hogy bizonyos összeolvadás, bizonyosátformálódás jöhessen létre; nem egyik formálja át a másikat a maga képére éshasonlatosságára, hanem mindkettőnek egyformán kell annak a hasonlóságáraátformálódnia, aki mint Eszményt a nagy cél szolgálatában felismertek.

Ez a nagy cél a Krisztushoz valóhasonlatosság. Mert akik lélekben nem hasonlítanak Őhozzá, azokon nincsen az őpecsétje; az ő pecsétje pedig az, hogy hasonlítaniuk kell az érzéseknek, agondolatoknak, a törekvéseknek s mindezek megvalósításának az életben aKrisztus érzéseihez, gondolataihoz, cselekedeteihez.

Ha a két lélek mindegyikemegtalálja az ő legbenső énjében ezt az ideált, akkor könnyű a gondolat- ésérzésvilágukban is megtalálniuk a közös utat, amelyen mindegyik levetkőzikvalamit abból, ami a tévelygés útján rajta maradt, mindegyik elhagyja tévelygőénjének azt a szokását, azt az elgondolását, azt a hiábavalóságát, ami útjábanállna a jóban és igazban való együttes munkálkodásnak.

S hogyha mind a két léleklevetkőzi ezeket az ő külső, földi szokásokból, hibás elgondolásokból kialakultrétegeit, akkor puhasággal, melegséggel, megelégedéssel, kielégüléssel és aboldogságnak mind nagyobb és nagyobb fokú érzetével telik meg az életük, éshálaadással borulnak le az életüket rendező és irányító isteni Gondviseléselőtt, amely így mindegyiket eljuttatja a nagy célhoz. És ezen az útonmindegyik eléri az ő kisebb céljait, azaz a saját lelkének mellékesnek ítélt,de a saját lénye szempontjából nagyon is fontos kiegészítő és boldogító célját.

A fő cél, amiben mindenemberléleknek találkoznia kell, amelyre nemzetek, fajok, alacsonyabb ésmagasabb szférabeli szellemek törekvésének irányulnia kell, Isten keresése,Isten törvényének és akaratának kutatása. Aki ezt megérti, az engedelmességgeltekint szét maga körül, hogy meglássa a millió meg millió apró értéket,amelyeket az Isten az életben elhintett azokban a lehetőségekben, amelyekben azemberi lélek megtalálhatja a mennyei kincseket, amelyekkel felékesíthetiönmagát, megépítheti vele a saját énjét, hogy átalakulva, megtisztulva,megszépülve ragyogóan állhasson meg annak az ígéretnek az átvételére, amelyetIsten kezdettől fogva adott nekünk, elesetteknek.

Ezeknek a lehetőségeknek egyiknagy és hatalmas tényezője a szétvált duálok összetalálkozása. Mert ameddigezek nem találkoznak, ameddig nincsenek együtt, addig mindegyik kénytelen másmunkát vállalni, a lelkének erőit más célok szolgálatába állítani; de amikor alelküknek az a szétvált, szétszakadt és mindig örökké fájó része ismétösszevonzatik, meggyógyul, összeforr: akkor egy egészet képezve új munkábaállíttatnak, új célokkal és olyan eredményekkel, amelyek sokszorosanfelülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el.Mert bármilyen nagy gondossággal, bármilyen nagy szeretettel és odaadássaldolgoztak is egymástól különváltan, mégis csak töredékmunka volt az ahhoz anagyhoz viszonyítva, amit együtt végezhetnek.

Hiszen az ember nem tudja, mi aza teremtőerő; fogalma sincs róla; bármennyire töri-zúzza is magát, hogy a magaelgondolásával és igyekezetével valami olyat teremtsen, ami az életet jobbá,kényelmesebbé, szebbé és boldogabbá tehetné: hiába akar ilyet előhozni asemmiből, egyetlen fűszálat sem képes teremteni. Semmire sem képes az ember;mert bármit hozzon is elő, az mindig csak egy kicsiny részlet, éselesettségével s mindenkor kísértésnek kitett gyengeségével ezt a kicsinyrészletet is a rossznak, a tévedésnek a szolgálatába helyezi.

Ellenben amikor már elérkezett alélek ahhoz a beteljesüléshez, hogy a duálfelével együtt egy zárt egészetképez, s már annyira tökéletes, hogy abban a szolgálatban, amelybe őt az isteniGondviselés állította, maradandót is képes létrehozni: akkor az örömnek, aboldogságnak, a gazdagságnak és a hatalomnak olyan mértékét ismeri meg, amelyminden eddig ismertet sokszorosan felülmúl.

Azért hogyha tudnák az emberek,hogy mit jelent a kettőnek egyben való kifejezése, bizony minden áldozatotmeghoznának, hogy azt elérhessék.

Hiszen most is minél bukottabb azember, annál kevésbé keresi a lehetőségeket, hogy bűneit és tévedéseitelhagyja; ellenben hajszolja az élvezeteket, az élet előnyeinek megszerzését,azokat az örömöket, amelyek múlók, és csak egy pillanatra látszanakvalódiaknak, azután pedig undorodva tekint vissza arra a lelkiállapotára,amelyben kívánatosaknak találta azokat, és mindent feláldozott értük.

S éppen, mivel az ember ateherből semmit sem akar hordozni, de a jutalomból és az eredményekbőlkétszeresen ki akarja venni a részét, azért van a Földtín, a változásoknakebben a világában az a nagy hajsza, az a nagy törtetés, amelyben egymástlegázolják és megsemmisíteni igyekeznek, hogy a lelkük ellentétes vágyaitkielégíthessék.

De azért van a lélek ide küldve,azért van megpróbáltatva a kísértések által, hogy vajon azt, amit szellemvilágiálla-potában olyan sok könnyel megsiratott és nagy fogadkozásokkal megfogadott- amikor még magát óriási áldozatokra hitte képesnek - meg tudja-e valósítani?Hogy azért az igaz jóért és szépért, amit ti. ott a valóság világában jónak,igaznak és szépnek látott, mire képes, hogy azt a maga számára megszerezhesse?És hogy a gyötrelmekből és szenvedésekből, a folyton tartó, remény nélkülikínlódásokból kiemelkedhessék és megszabadulhasson, vajon itt a változásokvilágában, a lehetőségeknek ebben a káprázatában legalább megkísérli-emegvalósítani feltett szándékait? Hogy nem válik-e újra hűtlenné a céljához, snem hagyja-e el azt azért a káprázatért, amit neki ez a világ ígér?!

Sajnos, a lélek nagyon kevesetképes megvalósítani abból, amit mint vágyat, törekvést és jóakaratot magávalhozott. Mert ha erős volna azokkal a próbákkal szemben, amelyek körülveszik,amelyeket mint csillogásokat valóságnak hisz, akkor sokkal kevesebbszenvedéssel jutna előre a fejlődés útján.

De az ember minderrőlmegfeledkezik; csak amikor már a fájdalmakban és megpróbáltatásokban gyötrődik,akkor eszmél fel és tér meg; akkor tér vissza újra maga elé tűzött útra. De mégakkor is jó, hogyha önmagát ismét megtalálja.

Ezért azok a tartalmasabb lelkek,akik nagy és nehéz munkát tűznek maguk elé, ritkán keresik fel azokat azéletformákat és körülményeket, amelyek "az embernek" előnyös, azaz atestnek kedvező lehetőségeket nyújtanak; ritkán keresik meg a külsőmegjelenésükben a tetszetős formát, mert tudják, hogy azzal síkos és bizonytalantalajon mozognak; ritkán keresik meg a gazdagságot és a hatalmat, hanemmegelégszenek az egyszerűséggel, az áldozatos és fajdalommal teljes élettel,mert tudják, hogy a lélek az ilyen életben nem olyan könnyen esik a káprázatokáldozatául; a külső csillogást, a külső szépet természetszerűleg megvetik, merta csillogó külső formában mindenütt az ellentétet, az ellentét ravaszságátsejtik.

Ezért a régi keresztényelgondolásban nem jutott szerep a szépnek, a kényelemnek, annak a jónak ti.,ami a testnek kedvez. Igaz, hogy ezekben a külső kedvező körülményekbenmegállni erős, edzett léleknek kell lenni, hogy el ne tántorodjék és el neessék. Úgyszintén erős léleknek kell lennie annak, aki a dicsőségben, aragyogásban el nem szédül.

Azért akik látják, hogy a külsdkívánatos és tetszetős burkolásban mennyien elesnek, mennyien tartós ésmaradandó szomorúságot és nyomorúságot vásárolnak maguknak, azok, bárhováállítsa is őket a végzet, önként keresik és vállalják az életben öltözetül azta darócot, amely nem engedi őket elfeledkezni arról, hogy a szellemi és lelkiigazságokat tartsák szem előtt.

Ez a lelki daróc azoknak a le nemvethető fájdalmaknak és megpróbáltatásoknak a sorozata, amelyeket egy életenkeresztül magukon viselnek, hogy valamiképpen a földi élet el ne fordítsa atekintetüket arról az igazságról, amit otthagytak a szellemvilágban.

Azért az igazi szeretet, amely alélekből árad ki, sohasem azt keresi, aki neki szolgál, aki az ő ízléséhez ésakaratához alkalmazkodik, hanem azt, akinek ő szolgálhat, akinek ő adhat,akiben az ő szolgálatának és ajándékozásának jutalmát megláthatja. Ezt pedigúgy látja meg az ember, mint amikor a magot elveti a földbe, és örömmelszemléli annak kikelését és növekedését.

Ez a szeretet az, ami a lélekrőltanúságot tesz a földi világ előtt és az Isten előtt; ez a szeretet az, amiképesíri őt azoknak az eredményeknek elhordozására, amely eredmények ezekből akikelt magvakból mint virágok és gyümölcsök neki virítanak és illatoznak.

Tehát, testvéreim: szolgáljunk,szolgáljunk azzal a szeretettel, amit az Isten mint mennyei magot elhintett alelkünkben, hogy azt továbbhintsük azokba a lelkekbe, akik szeretetben mégszegények, akik még nagyon kezdetleges talajul szolgálnak az isteni jó számára;irtsuk a gazt, hintsük a jót, az igazat; hirdessük az Isten kegyelmét, akiolyan mérhetetlenül gazdagon jutalmazza azokat, akik a legkisebb jót is megtudták valósítani maguk körül, még ha az áldozatot követelt is tőlük azéletükben.

Ez az a munka, amelyet Istenelvár minden gyermekétől, aki Krisztus áldozatát megértette.

VII. FEJEZET

Házasság és szerelem

A duálok csak akkor ismerhetikfel egymást, ha megszabadultak hibáiktól. - Ha a duálok egyszer összekerültek,s azután ismét szétválnak egymástól, a lelküknek azon a részén, amelyen összevoltak kapcsolva, állandó hiányérzetet éreznek. - Újabb, téves szerelmiébredések a régi emlékekből. - A szerelmi érzés is azé, aki adja, nem pedigazé, aki kapja. - A "higgadt mérlegeléssel" kötött érdekházasságok. -Az anyagias felfogás a duálok találkozásának legfőbb gátja. - A bűnök, mint aszerelmesek közötti drótsövények. - Ezeknek az akadályoknak elhárítása. - Aduálérzés kifejlődésének legfőbb feltétele: meg kell szűnnie a szerelmi életbena változatosságnak, s a két félnek egyenlő jogokkal kell bírnia. - A testiéletben mindenki Isten kegyelmét élvezi. - Az isteni Gondviselés által nyújtottsegédeszközök a testi életben való érvényesülés érdekében. - Akik ezzelvisszaélnek, azok megcsúfolják az Isten kegyelmét. - Ezeknek lelki nyomora aduáltörvényben. - A duáljukkal találkozott szellemek nemcsak gyorsabbanhaladnak, de többet is szenvednek, főképp a női szellemek. - A két duálfélösszekapcsolódásának egyes esetei. - A duálok megismétlődő együttélésénekboldogsága. - A vezető szellemek hatásának mikéntje a földi emberekre. - Aszellem érzésének, gondolatának és akaratának definíciója.

A duálok tulajdonképpen csakakkor ismerhetik meg egészen, és csak akkor nem téveszthetik el egymást, hatöbbé-kevésbé mindketten megszabadultak azoktól a hibáktól, tévedésektől ésbűnöktől, amelyek elszakadásukat okozták. Csak amikor már ezek a nehéz ésáthatolhatatlan kérgek leváltak a lélekről, akkor kezdik megérezni az érnikezdő duálok azt a hiányt, amely úgy jelentkezik, mint az éhség, ami betöltésrevár, de amit minél inkább igyekeznek másvalakivel betölteni, minden ilyenkísérlet után annál kínosabb hiányérzet rnarad vissza.

Nem mondom, hogy ez a hiányérzetéppen szenvedést okoz, de a lélek egy részét nem hagyja békén, nem hagyjapihenni, mert az a rész mindaddig betöltetlenül marad, ameddig a lélek meg nemtalálja az éppen az ő lelki természetének megfelelő kiegészülést, vagyisameddig a lelki természet minden kicsiny rétegében meg nem találja azt akielégülést, amelyre vágyik, amely a tudat alatt ott van és a lelket keresésreösztönzi.

Ameddig a lélek még nernfejlődött odáig, hogy benne ilyen ürességérzet jelentkezik, addig könnyenmegtalálja a kielégülést, az örömét a neki idegen duálfél közelségében is; éshogyha az érzései valamennyire feltisztultak, és magához hasonló fokozatúszellemmel találkozik, még bizonyos pihenést is élvezhet; de valahányszoregy-egy ilyen összeköttetés megszűnik, minden egyes ilyen kielégítettségnekhitt pótlás után csak jobban és jobban felébred benne az az érzés, amely őt asaját duálja felé hajtja.

Hogy ez miféle érzés, azt nemlehet emberi szavakkal megmagyarázni; ennek megközelítő természetes analógja adelejesség, amely egymáshoz vonzza a hasonló delejű egyéneket.

Ha még nem fejlett duálokkerülnek össze, vagyis olyanok, akiknek még sok a hibájuk, de fokozatilag mégisközel vannak egymáshoz - vagy pedig, ha az egyik fél magasabb fejlettségreemelkedett, de segíteni kíván az alacsonyabb fokozaton küzdő duáljának, s ecélból kerülnek egymással érintkezésbe -, ha nem is hosszú időre, hanem csak úgyszólvánpillanatig érintkeznek is, és a bűnök okozta villamosság és a léleknek aforrongásai, amelyeket mindegyik fél önmagában hordoz, el is szakítja őketegymástól - a lelküknek az a része, amelyen egyszer össze voltak egymássalkapcsolva, többé nem képes összekapcsolódni mással; attól kezdve azon részenállandóan hiányérzet mutatkozik. S hogyha megint életek múlnak el, úgy hogy alelkük el is felejtkezik ezekről az átélt alkalmakról - mivel nem tudja, hogyez az érzés miből és hogyan keletkezik, hiszen az emberek legnagyobb része nemis tud róla, hogy ilyen törvény létezik és hogy ez a törvény minek van alávetve- ennek hatását érezni kénytelenek, mert azon az érintkezési ponton az emlékminden egyes alkalommal kiújul.

Hiszen tulajdonképpen ez viszi belea testet öltött szellemeket azokba a nagy tévedésekbe, amelyek nekik sokboldogtalanságot és fájdalmat okoznak.

Ti. a lélek azokat az elmúltérzéseket és hatásokat elraktározta, és azoknak az emlékeknek valamisejtelemszerű felelevenedése a testen keresztül is befolyásolja az ő későbbiízlését, vágyait, elképzeléseit; úgy hogy az érzése néha talán csak egyhangfoszlányra, egy mozdulatra, egy elmosódó kicsiny hasonlóságra is megmozdul,és a testen keresztül máris azt hiszi a lélek, hogy megtalálta azt, akit keres,s abban a pillanatban fellobog, felélénkül az egész érzésvilága, és beleszeret- nern abba a lélekbe, aki azt felébresztette, hanem abba a mozdulatba, abba azarcjátékba, abba a kicsiny hasonlóságba, ami a lelkében azt az elmúlt emléketfelelevenítette; mert ez az ő saját érzését megérintve, felújította benne azemlékezéseket.

Így megint csak azt kellmegállapítanom, amit már más alkalommal is mondtam, hogy nern érdem az, havalaki valakiben nagy szerelmi érzést tudott felébreszteni.

Minél magasabb rendű valakiben aduális fejlettség, annál magasabb rendű és fejlettebb ezen a részen azérzésvilága is, és annál igazabb, odaadóbb, hűségesebb és tökéletesebb aszerelme. Ez éppen úgy az ő lelki világához tartozó járulék, mint a virágnak aszirma, annak bársonyos, hajlékony természete, illata, formája, egész pompázómegjelenése. Minden lélekben ilyen a saját duális fejlettségének a színe,pompája, az érzésének lángolása, és mindannak a sejtelmes csodavilágnak akiépítése, amit az ember szerelemnek nevez. Ez azé, aki érzi, nem pedig azé,aki felébresztette.

De az emberek annyira gőgösek ésönhittek, hogy még ezt az érzést is hajlandók a saját dicsőségük és hiúságukhizlalására beállítani, és azonnal elbizakodottakká, gőgösekké és hiúkkáválnak, ha ilyen nagy érzést fel tudnak kelteni maguk iránt.

Mindenesetre ennek az érzésnek afelkeltésére vannak eszközök, és ezek az eszközök azok a csalóka káprázatok,amelyek mint az ellentét fegyverei készen állanak, hogy az ember lelkétcsalódásba, szenvedésbe és kétségbeesésbe vigyék bele. Ilyen eszköz mindkétlélek részéről a szépség, a fiatalság, a virágzás idejében tündöklő pompábanvaló megjelenés a test szerint.

Mivel pedig a lélek emlékezetébenaz ősrégi múltnak ködében a tökéletes forrna, a szépség van elkönyvelne éselraktározva, mint a benső érték, és benső szépség külső kifejezője, tehát minta boldogság járuléka is, azért azok a lehetőségek, amelyek ezekre az eltemetettemlékekre mindig hatni tudnak és hatni fognak - mert az ember lelke nem tudlemondani arról, amit élvezett, amije akkor volt, amikor még nem esett bűnbe -,mint a szépségre és boldogságra való visszaemlékezések, ejtik annak apillanatnyi káprázatnak a fogságába, ami előtte az időleges életben a testformájában kínálkozik. Hiába van bölcsesség, az ismeret, a tudás: a fiatalképzelőerő, a felgyújtott lobogó emlékezés minden egyes virágzás alkalmávalúrrá lesz a lelken; a meglevő legragyogóbb szellemi képesség sern tud annyirahatni a testben megjelenő szellemre, mínt az ilyen rnegvalósultnak hitt álomkép.

Ez azonban nem jelenti csak magáta testnek szépségét. Hiszen mindenki tudja, hogy bármilyen ragyogó legyen is aszépség, bármilyen elragadó is a külső: a test megöregszik, elhervad, mint avirág, kóróvá lesz, és az enyészet karjaiba dől; elég egy betegség, és a testegészen utálatossá válhat, mert az enyészet törvényének hatása nem kívánatosfolyamat az örök életre előhívott szellem előtt. És mégis a saját álma, annakvélt megvalósulása egy pillanatra megbódítja a lelket, és a széphez köti hozzáaz érzését, a vágyát, a képzeletét, a célját; az lesz az érzéseinek állomása.

Hogy ott csalódhat, hogy ottfájdalom várhat reá, arra abban a pillanatban nem tud gondolni, mert azt hiszi,hogy ezek a hatalmas érzések a halálba, a megsemmisülésbe szállnak alá, mertazt hiszi, azt hiteti el vele a látszat, a bűn, hogy kizárt dolog a csalódás,kizárt dolog, hogy ezek a hatalmas érzések a halálba, a megsemmisülésbeszálljanak alá, mert azt hiszi, hogy ez az érzés örökkévaló. Átálmodja, átéliazt az emléket, amit magával hozott és amit mindenáron valósággá akar tenni.Nem kérdezi, hogy van-e reá érdeme, hogy jár-e az neki, van-e hozzá joga; ő aztakarja és erőszakolja mindenen keresztül.

Pedig ez az az út, amely azembert könnyebb újabb vétekbe, tévedésbe, csalódásba sodorja bele, mert avalóditól, az igazitól, a neki járótól legtöbbnyire eltereli a figyelmét, ésígy a lélek nem képes arra a munkára, amit önmagán kell elvégeznie; ha pedigezt nem végezte el, akkor sokszor annak ellenére, hogy olyan közel áll hozzá azigazi, hogy úgyszólván csak a kezét kellene érte kinyújtania, mégsem nyújtjaki, emuélfogva elsuhan mellette az alkalom, hogy céljait, vágyait csakugyan elis érhesse és megvalósíthassa.

Mikor azután csalódik, amikor asok gyötrődés és önmarcangolás után a lélek elfáradva összeesik, és a vágyaimár-már nem merik kinyújtani azokat a sugarakat, amelyekkel keresgél, akkor egykevésbé szép, kevésbé csillogó és kevésbé káprázatos megjelenésű valakipihenést és megnyugvást nyújt neki; s abban a megnyugvásban kialakul benne egymásik okoskodás, amely talán éppen ellenkezője az elsőnek.

Talán mondanom sem kell, hogy ezmár az ősz hangulata, az ősz elgondolása, amely ha nem is kínálja a léleknekazt az édes gyümölcsöt, amiért először nyújtotta ki a kezét, mégis valamimegnyugvást, valamelyes megelégedést ad.

Ebből a kétféle érzésből: atavasz fellobogásából és az ösz lemondásából és búcsúzkodásából áll elő azemberek gondolkodásában és érzésében az a megalkuvás, amely a"célszerűen" kitervezett házasságokat hozza létre.

Nem érdekházasságot értek én ezalatt, amelyet kizárólag az anyagiakért kötnek, hanem azt, amelyben a lélekmegalkuszik, mert eltompult, s amelyet "higgadt mérlegeléssel" köt, samelyhez ennélfogva az érzéseinek, a virágzó, lobogó szerelmi érzésnek talánalig van valami köze. Ilyen esetben úgyszólván a test követelményeinek élvemorzsolódik le az élet, a nélkül az eszményi törekvés nélkül, ami az embert egylépcsőfokkal feljebb emelhetné az álmainak megvalósulása felé.

Ezek a megalkuvó lelkek húzzák azélet igáját. Gyermekeket nemzenek, akiket magukhoz hasonló hajlamokkal,redukált lelki vágyakkal, anyagias törekvésekkel és megalkuvó gondolkodássalnevelnek. A lélek hovatovább eltompul az igaz és nemes iránt, és csak az anyaghatása alatt, az anyag szolgálatába helyezve éli az életet, s ezt a tendenciáthagyja a gyermekeire is.

Így alakul ki a kétféle élet, akétféle törekvés. Az egyik, amely majdnem teljesen a testi szükségletekreirányul, amelynek az az elgondolása, hogy ez az élet a valóság, s hovatovábbminden lelki és szellemi törekvés elfakulva, elhervadva ebben vész el, a másikirány pedig, amely az ideális törekvésekből áll, s minden szép, jó és igazmegvalósulását keresi.

Ez utöbbi kénytelen megütközni azelőbbinek megvastagodott és elszíntelenedett, testies törekvéseivel, amelyekminden szépet, jót és felemelőt beburkolnak, s amelyek az ideális törekvésűemberlelkek útjába - akik nem akarnak és nem tudnak megalkudni - csakfájdalmat, szenvedést és megpróbáltatást szórnak.

Mivel pedig a földi életben aházasság is, a szerelem is, a gyermekek nemzése, nevelése, és az új embereknekaz életbe való beállítása ebbe a megvastagodott, elszürkült életfelfogásbasüllyedt bele, azért nagyon nehéz itt a duálok találkozása és boldogulása;nehéz a jobb és igazabb törekvésű szellemeknek az elgondolásaikat, ideáliseszméiket megvalósítaniuk; mivel először meg kell kezdeniük ezzel a sűrűszürkeséggel, azokkal a fogalmakkal, amelyeket a szüleiktől kaptak, ésamelyeket az általános társadalmi élet még csak megerősített bennük. Innen van,hogy ha mégoly igaz és tiszta törekvéssel lépnek is az életbe, ezek atörekvések elkopnak, elszíntelenednek; az érzéseik fénye és csillogása elfakul,mert a világ és az embereknek a természet törvényébe belekevert ez a lelkiszürkesége az ő lelki szemük előtt is elködösíti a látóhatárt.

Mi, akik azokat a törvényekethirdetjük, amelyeket az Isten az emberek megtisztulása, javulása ésmegigazulása érdekében adott, azért küldettünk, hogy ezekről az igazságokról azanyag és a tudatlanság porát, füstjét, hamuját lesöpörjük, és az emberi lelketmegszabadítsuk azoktól az előítéletektől, amelyeket elődeiktől örökölt, samelyeknek nyomása alatt az embernek meg kell alkudnia, minden szép és igaztörekvését és álmát oda kell adnia és be kell váltania a test követeléseire,mert azt hiszi, hogy azoknak úgysem lehet megvalósulniuk.

Mi azonban azt mondjuk, hogyigenis a férfi és a női lélek közelebb juthat egymáshoz és ahhoz az álomhoz,amit a lelkében hordoz; és leszakíthatja a boldogság rózsáját, de nemmeggondolatlanul, hanem felkészülve arra, hogy a rózsának tövise is van. Előbbtehát meg kell tisztítania a rózsa szárát a tövisektől, és csak azután szabadodanyúlnia, hogy leszakítsa. Mert aki botor fejjel, készületlenül nyúl érte,megsebzi magát, és könnyen meglehet, hogy a sebesülése halálos is lesz.

Azt jelenti ez, hogy az emberneknem szabad a vágyainak és álmainak csillogó káprázatába vakon beleadnia azegész lelkét a maga bűneivel, hibáival és fogyatékosságaival, hanem mind anőnek, mind a férfrnak le kelt magárt tisztítania azokat a búnőket éstévedéseket, amelyek reá rakódtak, és egészen be kell töltenie ernberihivatását; igaznak, jónak, becsületesnek, szorgalmezsnak és torekvőnek kelltennie; egész lelkével kell önmagán dolgoznia, és lelkének minden jó és igaztörekvését bele adva kell elvégeznie azt a munkát, amit földi életében vállalt,s be kell töltenie annak az életpályának követelményeit, amelytől a megélhetésefügg, és amely az ő emberi értékét jelenti.

Mert hiszen nyilvánvaló, hogy másértéke van az egyszerű földmunkásnak, és más annak, aki alkotó munkára vanhivatva; és megint más értéke van annak, aki ezt az alkotó munkát a gyakorlatiéletbe átviszi és megtestesíti. Tehát az ember értéke a külső világban isaszerint számít, hogy milyen értékű munkát végez.

Azonban az emberi hiúságelfelejtkezik arról, hogy ne csak azt nézze, hogy forma szerint kire milyenmunka van bízva, hanem azt, hogy annak a feladatnak lélek szerint hogyan felelmeg az illető, mert ez adja meg az ember igazi értékét.

Ennyit az általános emberről.

Aki egészen, a szó szorosértelmében becsülettel tölti be azt a hivatást, amelyet vállalt, annak lelkébenkinyílik az a virág, ami őt a házasságba bevezeti; megszeret valakit, és ajobbik esetben viszonzásra talál. Ha tehát igazán becsületes ember, aki emberihivatását mindenképpen be akarja tölteni, akkor nem szabad arra számítania,hogy majd az, akit feleségül vesz, minden tekintetben hibátlan angyali lénylesz, hanem számítania kell arra is, hogy annak a nyíló rózsának tövisei isvannak, és mint a pompázó virágnak, levelei is vannak s van szára, és gyökereis, amely a földből táplálkozik.

Persze minderre nem gondol afiatal férfi és leány a lángolás idejében, amikor csak a vágyak szemüvegénkeresztül tekint a másikra, hanem mindenre, a legnagyobb áldozatra is képesnekhiszi magát, csak hogy a vágyát megvalósíthassa, mert a másikban mindegyiktökéletes eszményi lényt sejt és óhajt, akivel paradicsomi életet fog élni.

Azonban a dolog nem úgy van, mertitt ezen a Földön mindegyik lélek sokrétegű tévedésekbe, bűnökbe keveredve mintmegannyi tüskés akadállyal van körülfonva, amelyek mint a bűnökből, hibákból,téves elgondolásokból és nézetekből kialakult elképzelésekből, önzésből,gőgből, hiábavalóságokhoz való ragaszkodásból és hiúságból összeszövődöttdrótsövények állanak útjába a lelki összeolvadásnak és eggyélevésnek.

Sőt vannak esetek, hogyegyik-másik ezeket a bűnöket és tévedéseket eltitkolandó, felveszi a hazugságálarcát, és tetszetős formában igyekszik a másik előtt megjelenni, mert fél afelfedeztetéstől, hogy a szép és kívánatos külső alatt nyilvánvalóvá talállenni az ő nem kívánatos, sőt talán utálatos, elrettentő, bűnös szokása,érzése, gondolata, vagy cselekedete, amiről ez idő szerint még nem esnék jóllemondania, mert megszokta, és a lelkének téves beállítottsága folytánnélkülözhetetlennek is tartja.

Ezek azok a drótakadályok,amelyek a két lelket egymástól elválasztják.

Mikor tehát a szeretettel teltlélek ezen a drótsövényen keresztülnyújtja a kezét, mert megsimogatni óhajtja amásikat, vágyódik utána, vágyódik a boldogságra, a kiegészülésre, akkormegütközik a szúró, elválasztó akadályokban. Végül pedig mindkét fél megsebzimagát a tövisekben, és fájó lélekkel vonal vissza a saját énjébe, s többé nemtalálja olyan elragadónak, bájosnak, szépnek, imponálónak a másikat, mert egészközelről nézve bizony csak gyarló embert talált, hibákkal és tévedésekkelmegrakva. És akkor átlendül a másik végletbe: amilyen kívánatosnak látta atökéletesnek, ideálisnak elképzelt embert, éppen olyan gyötrelmesnek találjaannak közelségét, miután megismerte.

Ennek oka az, hogy azt az önmagaszemüvegén keresztül látta, a saját képzeletének csodafátylán keresztülszemlélte.

De hogyha mindkét fél önmagábatekint, és meglátja önmagában is azokat a hibákat és tévedéseket, amelyek őtfogva tartják, és arra az Eszményképre tekint fel, aki előtte követendőpéldaképül áll, és a lelkét napról napra jobbá, becsületesebbé, alázatosabbá ésszeretetteljesebbé igyekszik kialakítani: akkor ebben az igyekezetbenhovatovább sok lehetőség alakul ki előttük az egymással való összeolvadásra,mert ebben a nagy, nemes, szent és igaz törekvésben a köztük fennálló akadályokerejüket vesztik, meglágyulnak, puhákká lesznek, végül teljesen megsemmisülnek,s akkor egymásra talál a két lélek. S hogyha nem is olyan eszményi ragyogásbanlátja egyik a másiknak földi megjelenését, mint az ifjúság mámorában, de látjaazt a nemes és igaz törekvést, amely új emberré teszi mind a férfit, mind anőt: akkor ebből az igazabb és jobb új emberből mindig többet meglátnakegymásban, és anélkül, hogy nagy erőfeszítést fejtenének ki, szinteészrevétlenül megszeretik egymást. Ez a szeretet aztán sokkal mélyebben, sokkalerősebben kapcsolja őket össze egymással, mint az a káprázat, amely ezt azérzésvibrációt megindította; mert az ifjüság virágzása elmúlik, a virág szirmalehull, a báj elmúlik, a ragyogó álmokat keltő külső elhervad: de a lélekgyümölcse megmarad, és ez mindennél értékesebb eredmény.

Ilyen két lélek között, akikmegértik és szeretik egymást, akinek közös a céljuk az Isten felé vezető úton,közös a munkájuk, az elgondolásuk, a megállapításaik: ez az összekapcsolódásnagyobb hatalommá válik, mint az ifjúság virágában fellobogó, mindent felégetőszerelmi érzés. Mert ez a megértő szeretet arra van hivatva, hogy azt azifjúkori álmot megőrizze, megvalósítsa, szépé, igazzá és ragyogóvá tegye, s aházasságban olyan soha ki nem alvó, hanem folyton egyenletesen parázsló melegérzéssé tegye, amely az élet kietlen, kegyetlen és megpróbáltatásokkal teljessivatagában mindig felelevenítő, megbékéltető és megnyugtató otthont nyújthatkettőjük számára.

A folyton megújuló izgalmakkaljáró szerelmi örömök hajszolása kifosztja a lelket az álmokból, ésmegszegényíti azt. Minél többet szeretett valaki, minél többre pazarolta el aszerelmi érzéseit, annál szegényebbé lesz már a földi életében is, s annálszegényebb lesz a szelleme a duáltörvényben.

Mivel pedig így elfakul éselszíntelenedik a duálérzése, annál kevésbé tudja megtalálni azt, aki az övé,még ha tud is a duáltörvényről, s ha belátja is annak szépségét, jóságát, igazés kívánatos voltát, mert a lelkében elkopik az a vonzóerő, ami mind a földi,mind a szellemi világban érzékeny az ő lelkéhez tartozó másik féllel valóösszekapcsolódásra, s így erre a megérzésre alkalmatlanná válik.

Az ilyen lelkek elsuhannak egymásmellett; egymás mellett élhetnek, és mégsem tudják kifejleszteni önmagukban ezta megérzőképességet, mert ez el van tompulva. Ha érez is az ilyen emberhízonyos szerelrní vágyakozást, de nern képes a lelkében lévő hibákat éstévelygéseket leküzdeni, akkor ez az érzés, ez a vonzódás a bizonytalanságbanés céltalanságban vész el. Mert ha erősebb az önzés, a őgg, a gyűlölködésérzése, vagy mondjuk, a testiség érzése, akkor a duális érzés képtelenáthatolni a tévedéseknek és bűnöknek ezen a megvívhatatlan bástyafalán, és hamégúgy vágyakozik fi a duálviszonyhan való boldogulásra, erőtlenül esík vissza.

Mindebből az a tanulság, hogy azembernek a lelkét minden oldalról ki kell képeznie, át kell alakítania, jobbá,igazabbá, tökéletesebbé kell fejlesztenie, tehát meg kell térnie bűneiből. Aduáltörvényben pedig meg kell szűnnie azoknak a változatosságoknak, amik azembert érzékibbé teszik. De le kell az embernek mondania arról is, hogy aházastársát a saját képére és hasonlatosságára akarja átalakítaní; le kellmondania arról a törekvésről és vágyról, hogy az ő bűnös, hibás, tévelygésekrehajló természetéhez keresse azt, aki ahhoz hozzáilleszkedjék. Isten nem abűnökhöz és tévedésekhez alakította a duálfelet, mert a tökéletességre eljutottemberszellem másik fele az, akivel majd találkozni fog.

Tehát hiába keresi azelbizakodott, zsarnok, gőgös férfi a neki mindenben engedelmeskedő, elvtelen,elgondolásokban és kezdeményezésekben szegény női lelket, aki éppen csakvégrehajtója és kivezetője az ő akaratának: abban nern találhatja rneg aduálját, hanem csak a szolgálóját. Ameddig a férfi így gondolkozik, ameddig anőt szolgálójának akarja látni, addig szó sem lehet arról, hogy a hozzá hasonlóés vele egyérzésű másik felét megtalálhassa; sőt ha meg is találta, mint kétüstökös, amely száguldásában találkozik egymással, s egy pillanatnyi érintkezésután messzire elvágódik egymástól: úgy szakadnak el ők is a hasonló tévedésekés bűnös hajlandóságok ütközése folytán.

De a nő is, ameddig ravaszkodik,hazudozik, s ameddig a férfit a saját akaratának és céljainak szolgálatábaakarja állítani, és a szerelmével azért ajándékozza meg, hogy a saját céljaitezzel is megközelíthesse: az ő szépségének hódoló ifjú szerelmesében hiábakeresi a lelkének másik telét, hiába tetszik neki a hódolat és a magasztalás,hiába tetszik neki a férfi önfeláldozása: nem találhatja meg benne azt, aki aző lelkéhez tartozik, mert az éppen olyan zsarnok, éppen olyan saját céljaithajszoló valaki az életben, és éppúgy fel akarja használni, és ki akarja őtzsákmányolni, mint ahogyan ő cselekszik azzal.

Ha pedig valaki balgán mindenétodaadja annak a számító és más célokat hajszoló férfinak vagy nőnek, csak arraad ezzel alkalmat, hogy kihasználják, ellopják azt a szeretetet, azt aszerelmet, amit ő a másikra rápazarolt.

Viszont aki a másik fél vonzalmátarra használja ki, hogy ezáltal magának dicsőséget, jólétet, kényelmet, vagymás földi előnyt szerezzen, az ellopja a lelki értékeket, hogy anyagiakatvásároljon rajtuk. Pedig aki valamit ellop, ugyanazt ellopja tőle más. Amennyicsalódáson valaki keresztülvezeti az őt szerető lelket, ugyanannyi csalódásonkell neki is keresztülmennie, mert arra szolgált rá; és amikor a csalódásokbankeserű könnyek és fájdalmak között a saját lelkébe tekint, abban a fájdalombanés megnyugvás utáni vágyban alakul csak ki az igazi érzés a lelkében; és haaddig a dús ajándékot lábbal tiporta, azután már mint a koldus a kenyérhéjat ismeg fogja becsülni, és nagyobb örömöt szerez neki az alamizsna, mint annakidején azok a nagy áldások, amelyeket ajándékképp kapott, de amelyeket nemérdemelt meg.

Én azt mondom, hogy akikcsalódások és fájdalmak közepette szenvednek, akik nem kívánatos életet élnek aFöldön, akik vágyódva tekintenek a szépségre és boldogságra, azok sokkalközelebb vannak álmaik megvalósulásához, mint akik ma érdemtelenül fürödnekabban a boldogságban, abban a káprázatos életben, amelyet ezren és ezrenirigyelnek tőlük.

Csak a szenvedéssel, csak a lélekhibáinak, bűneinek és tévedéseinek porrá zúzásával tud a Gondviselés hozzáférnia lélek mennyei természetéhez. Csak akkor érti meg a lélek az igazság szavát,az Isten szavát, amikor lehullottak róla azok a kemény rétegek, azok a kérgek,amelyek őt a bűnnel, a tévelygéssel, a bűnre való hajlandósággal beburkolták.Hiába adja az Isten a legnagyobb ajándékot is a tévelygő földi embernek,elszórja azt az úton, és felszedi a sátán, s vesz magának rajta hatalmat,uralmat az ember fölött.

Ezzel a sátánnal küzdve kellazután járnia a földi embernek az élet útjait. Mert minden ilyen csalódásban,szenvedésben, fájdalomban benne van az ellentét elgondolása, az ellentétfélrevezetése, csábítása, suttogása, amely ennél az ébren maradt vágynál fogvahol űzi-hajtja, hol csalogatja az embert, hogy minél többet vehessen el tőle.

Az ember ebben a múló világban,ebben a múló életben megkoronázott király; megkoronázta őt a kegyelem,megajándékozta mindazzal a szépséggel, jósággal és mindazokkal alehetőségekkel, amelyekkel felruházottan ha az isteni szóra figyel, ha azisteni törvényt követi, hamarosan, minél előbb elérheti a teljes megtisztulásés megigazulás állapotát.

A testben minden emberi lélek -bármilyen fogyatékos legyen is - Isten kegyelmét élvezi; éppen ezértláthatjátok sokszor, hogy nagyon alacsony szellemi fokozaton álló lelkekragyogó külsőt, jó egészséget, erős testalkatot kapnak a kegyelem ajándékaképp,amellyel sok mindent elérhetnek és kívánatossá válhatnak a másik nemű emberekelőtt; holott, hogyha egy-egy ilyen lélek a maga fokozatának megfelelő külsőbenjelennék meg, akkor a többi emberek félelemmel és rettegéssel menekülnénektőle, hogy ne is lássák, és vele ne találkozhassanak, mert tudják, hogy nemvárhatnak semmi jót azon a fokozaton lévő lélektől.

Azonban a Gondviselés angyalaiazt akarják, hogy itt a mulandó életben az alig fejlődő, ezeket a külsőburkokat még alig levetkőzni készülő lelkek is érezhessék a jobbnak, azigazabbnak közvetlen hatását, hogy legyen fogalmuk a jóról és igazról; hogy meggyőződvéna jó és igaz létezéséről, lélekben előrehaladva fogékonyabbakká váljanak azisteni jó és igaz megértése és elfogadása iránt, hogy így kívülről a jótmegérezzék és megszeressék, a szépet megláthassák, és törekedjenek maguknakmegszerezni s a lelküket ékesíteni vele; hogy az ilyen elesett lelkeknekfogalmuk legyen a hűségről, a ragaszkodásról, arról a boldogító melegségről,amely biztonságot nyújt a léleknek, amire építkezhessék, amiből az érzéseibenmagasabbra emelkedhessék.

Azonban mint árnyék, mintlehetőség ott áll a sátáni gondolat, hogy az előnyösnek látszó, kívánatosdolgokat az önzés folytán igyekezzék magáévá tenni, s érte semmit nem adni;kihasználni és ellopni az élet értékeit; visszaélni a szeretettel, abizalommal, a hűséggel; félrevezetni azt, aki hisz és bízik benne, megszereznimagának mindazokat az előnyösnek látszó gyönyörűségeket, amelyeket helyzete ésadottsága mint eshetőségeket hozzáférhetőkké tesz számára. Pedig mindehhez az őbenső, lelki törvénye szerint, azaz igazság szerint nem lenne joga, mert hiszenmindenért, amit az ember a Földön élvez, valamit adnia kell; magáért az életértis fizetnie kell, az élet terhét hordoznia kell, az élet terhével ráróttkötelességeket teljesítenie kell, mert csak amennyi kötelezettséget teljesít,igazság szerint csak annyi örömhöz, boldogsághoz, előnyhöz van joga.

Az ilyen lelkek azok, akik azIsten kegyelmét sietnek megcsúfolni, az adott helyzeteket kihasználva magukkörül mindenféle csalódást és fájdalmat okozni, és ezáltal az emberek lelkébenminden szépet és jót halálra ítélni. Ezek csinálják a zavart, ezek állítják mega fejlődést, a haladást, mert mindenütt űr képződik körülöttük, mivel alelkükkel semmit sem töltenek be, s így a ténykedéseik nyomán hiányok,örvények, forrongások keletkeznek.

De maguknak is csak gyötrelmetvásárolnak ezek a lelkek, akik pusztán kegyelemből vannak itt; mert amikor ahalál törvénye levetkőzteti őket, még szegényebbekké lesznek, mint amilyenekvoltak. Ezeknek nagy szenvedés lesz az osztályrészük, és ez a szenvedés, ez aszegénység, ez a fájdalom és az elvesztett jók visszaszerzése utáni vágy mintlobogó láng égeti a lelküket, s arra indítja őket, hogy újabb meg újabbharcokba és próbálkozásokba bocsátkozzanak, amik azután a fejlődésüketszolgálják.

Az ilyen mélyen elesett lelkek azélet többi oldalán vallott kudarcokon és megpróbáltatásokon kívül a duálisoldalon is éppen ilyen gyarlóságokkal, visszaesésekkel, csalódásokkal,fájdalmakkal és szenvedésekkel találkoznak, illetőleg töltik meg az életet;horzsolódnak, súrlódnak abban a törvényben, amelyet a maga világában minden népés faj többé vagy kevésbé tökéletes vagy tökéletlen formában a házasságintézményében ismer. Az egyenlő fokozatra jutott duálok összecsapódnak, meginteltávolodnak, majd újból összesodorja őket az élet, hogy ismét eltávolodjanakegymástól; azonban mindannyiszor egy-egy fokkal több érzés marad nyitva azöntudatuk előtt, egy fokkal mindig feljebb emelkednek - de egy fokkal mindigtöbbet is szenvednek.

Ez a szenvedés áll őrt, és azettől való félelem az, ami őket nem engedi az elért fokozatról leszédülni; mertaz egymás iránt megmaradt érzés mindig arra indítja mindegyiket, hogy hasonlótkeressen ahhoz, akinek emlékét őrzi a lelkében. Ez az a titokzatos erő,amelynek nern tudnak ellenállni, akik ezt egyszer rnegismerték; ezért haladnakgyorsabban, és ezért szenvednek többet.

Főképp sokat szenvednek aduáljukkal összetalálkozott nőí szellemek, mert az áldozatos életeknek egészsorozatát élik végig, részben azért, hogy önmagukat minél tökéletesebbé ésjobbá képezzék ki, részben azért, hogy a közéjük állott akadályokateldolgozzák.

Abban az esetben, ha igen nagy akét szellemfél között a fokozati különbség, éspedig a női fél van magasabbfokozaton, akkor megeshetik, hogy a nő mint gyermekét fogadja magához aduálfelét, hogy önmagából többet adhasson, hogy úgyszólván testileg és lelkilegis felnevelhesse őt. De ez igen ritkán megy teljesedésbe; legtöbbnyire aztörténik, hogy vagy az anya hal meg a gyermek fejlődési idejében, vagy agyermek hal meg, még mielőtt a nemiség tudata felébredne benne, hogy az érzésemindenképpen tiszta maradhasson.

Továbbá előfordul, hogy mintszerelmesek kerülnek össze, s akkor, hogy az tiszta érzés maradhasson, afejlettebb lélek még a házasságkötés előtt eltávozik a szellemhazába.

Csak az erősen fejlett duálok,akik már több próbát végigéltek és mindenben levizsgáztak, élnek együtt végigegy-egy hosszabb vagy rövidebb emberi életet. De ilyen esetben is bizonyos cél,bizonyos elvégzendő munka az, ami eléjük van tűzve, amit kiegyenlítettfluidjaikkal hivatva vannak együtt elvégezni: az emberiségért valami nagyobbmunkát vagy valami nagy áldozathozatalt, amelyben egymást támogatva, egymástkiegészítve igyekeznek a helyüket betölteni a földi életben.

Azután ez az élet is elmúlik;hiszen a test elhervad, megöregszik, meghal. Azonban ilyen egymásra találtduálok, amikor a szellemvilágban ismét találkoznak, már nem az elhervadt testemlékével, hanem új formában, hogy úgy mondjam, lelki újjászületésben, újalakulatban, új körülmények között, új ragyogásban, új szépségben látjákviszont egymást. Ehhez az új élethez a régi emlékek úgy tapadnak, mint a virággyökerei a földhöz, és nem képezi legfőbb örömüket és boldogságukat, hogyegymást megszerették és egymással élve bizonyos célt elértek - az csak egykedves emlék marad. Ők maguk azonban - mint ahogyan a növény jobb talajbaáthelyezve és nemes ággal beojtva új életet él - a rájuk virradó új életnek újlehetőségeivel, új ismereteivel, új tanulmányaival, új körülményei között, újformában, új célokért lelkesedve, új életlehetőségek között, új egymásraismerésben, új érzéseket keltő mámorban kezdik meg újabb feladatukat.

Az ilyen felfejlett duálok mindenegyes fokozaton, minden egyes emelkedési lehetőség alkalmával ilyenátalakuláson mennek keresztül. A lélek mélysége kiapadhatatlan forrásávalgazdagítja a lét szépségeit, és a lélek minden egyes álmának, gondolatának,érzésének valóra válásával jobban és jobban egymásra ismernek. Minden egyesegymásra ismeréssel nagyobbakká, erősebbekké, hatalmasabbakká, jobbakká,igazabbakká és tökéletesebbekké válnak úgyannyira, hogy akik itt éltek aFöldön, ebben a szegényes lehetőségekkel teljes világban, el sem gondolhatják,el sem képzelhetik, milyen eshetőségek azok, amelyek az élet szépségeit megszámlálhatatlanváltozatokban még eléjük tárhatják.

A szenvedés, a megpróbáltatás, anyomor, a csalódás, a kételkedés, a bizonytalanság érzései itt maradnak abűnnel, a tévelygéssel az ő levetett formájukban, a testben.

És mindaz maradjon is itt, hogy aminősítés törvénye minden egyes atomot átdolgozva megtisztítson és felemeljen,hogy az élet napja átragyogja és mennyei anyaggá változtassa át, és ezek azanyagok, amiket a mennyei Nap átvilágított, itt maradjanak a Földhöz kötve; denem azért, hogy a Föld lehúzhassa őket, hanem, hogy ebből az átdolgozottanyagból mint az örökkévaló Isten kegyelméből gazdaggá lett gyermekek, ők isajándékozhassanak a Föld megsűrűsödött, megkeményedett, nehezen feldolgozottlelkierőinek, és ezeken az erőkön keresztül ők is segíthessenek felemelniazokat, akiket szerettek, vagy akik őket szerették, akik valami érzés folytán,akár a hála, akár a részvét, vagy a jóra való igyekezet folytán érzéseketébresztettek bennük, vagy ők ébresztettek azokban, hogy azokat segítségükkelelláthassák.

Mert ne úgy képzeljétek aszellemek pártfogását, hogy azok az egész idejüket az emberek mellett töltik ésóvják őket, hogy szakadékba ne essenek! Nem; hanem azok az átdolgozott fluidok,a megvilágosított erők, amelyek felett a Földtől megszabadult ilyen szellemekrendelkeznek, a szeretet által összekapcsolódnak a földiekkel, a földieklelkével, a földiek lelkének vágyódásával, javulni akarásával, tisztaelhatározásával, törekvésével; s ezek az erők, ezek a fluidok azok közt avágyak és akaratok közt, amelyek az eltávozottal és az élővelösszekapcsolódhatnak, hidat képeznek, és ezen a hídon közlekednek a Földönélőnek a lelkével az eltávozottól eredő gondolatok, érzések, akaratok és vágyakanélkül, hogy annak a gondolatait pontról pontra lefoglalnák, vagy őt az őIstentől kapott enyhületet és boldogságot nyújtó életében zavarnák.

Ezek a tiszta erők nemcsak arrahatnak, akit szerettek, hanem arra is - akár emberek, akár test nélküliemberszellemek is azok, és ha alacsonyabb fokozaton állnak is - akin így áthaladnak,és aki a maga életerejével akaratlanul is, öntudatlanul is továbbítja az ígyrajta keresztüláramló éter-rezgéseket.

Mert hiszen az éterrezgések ístovábbítják a szellemi gondolatokat, érzéseket és akaratokat, tníután a szellemgondolata, érzése, akarata sem más, mint az ő életével telített erő, azaz őmaga; mert a gondolat és érzés az az erő, amely mindig keresi azt a célt, hogyhol és hogyan teljesedhetik ki és valósulhat meg.

Mert hiszen ha ez nem volna ilyenhatalom, akkor az anyag a maga tompa elesettségében és életnélküliségébensohasem lenne képes erővé és szellemi közvetítővé lenni.

VIII. FEJEZET

Elfajulások

A szerelmi érzés elfajulásánakkülönböző okai. - A szerelmi érzéssel való visszaélés és taktikázás kárhozatoskövetkezményei az öregkorban és a szellemi életben. - Örök értékű és mulandóértékű munkálkodás. - A különböző munkák egymásrautaltsága. - Hogyan jutnakészrevétlenül a testöltésbe a gyarló lelkek? - Fogyatékosságuk következményei aszerelmi életben. - A hasonneműek összeköttetése. - Az érzékiség fokozódása akielégítetlenség folytán. - Elbátortalanodás a szerelmi életben. - A tüzesfluidgömbök. - Lelki és szervi elfajulások. - Mik az okai, hogy a női lélekkevésbé van kitéve az elfajulásoknak? - Az anyaság lelki áldásai a nőkre nézve.- A hipokrata társadalom és a leányanyák.

Vannak emberek, akik visszaélneka másnemű emberek szeretetével, jóságával, ragaszkodásával és hűségével,ennélfogva ezekért a visszaélésekért nekik is szükségképpen hasonlóban vanrészük.

A szellem érzi a törvénynek ezt akikerülhetetlen folyományát, de az ilyen szellemek gőgjükben a reájuk várószenvedéses állapotot nem akarják magukra venni, s ez indítja őket arra, hogy amásneműektől elforduljanak. Ezek azok, akiket a szeretetlenség bűne hajt ahasonló neműek felé.

Azután vannak, akik az érzékiségtúlhajtása folytán kerülnek erre a lejtőre. Ilyenek azok a gyenge szellemek,akik hiúk, gőgösek, önzők, szeretet pedig nagyon kevés van bennük, s ennélfogvasenkit sem tudnak annyira szeretni, hogy ez a vonzalom egyhez tudná őketlekötni, ezért folyton cserélik vonzalmuk tárgyát.

Mikor pedig ezen a téren egy kissikert érnek el, a gőgjük még jobban felduzzad, annyira, hogy ezeket asikereket hajszolva még többet és többet próbálnak meghódítani, s a lelkükettöbbé nem a szeretet ösztönzése, hanem a mindig éhesebb hiúság kielégítésevezérli.

Az ilyen ember hiúsága abbanelégül ki, ha egyikre is, másikra is hatást tud gyakorolni, leköti azérdeklődésüket, szeretetet, illetőleg szerelmet ébreszt maga iránt; mikor pedigmár azt az eredményt elérte, hogy valakinek az érzéseit hatalmába kentette,akkor elhagyja azt, mivel ő nem szeretni, hanem csak szerettetni akar.

Azok a fájdalmak azután, amelyekaz ilyen magatartás következményeképpen rnás nemű lélekből feléje irányulnak,mint kielégítetlen lelki vágyak kísérik az életen keresztül.

Majd pedig mikor már közeledik azöregség, az ilyen ember - még ha házasságot kötött is - még mindig bizonytalanállapotban van, mert az ilyen természetű lélekben mindig ott él az elégedetlenségérzése, azt gondolván, hogy ha másvalakivel kötötte volna össze az életét,talán nagyobb boldogságban lett volna része, talán több földi eredménytérhetett volna el, pl. nagyobb gazdagságba juthatott volna azzal aképességével, amellyel maga iránt a másneműekben szerelmet tudott ébreszteni.

Ebben a folyton tartókielégítetlenségben és elégedetlenkedésben éri utol a hervadás és a halál.

Az öregségben ugyan pihenni tér aléleknek ez a része, mert az öregségben más oldalról kell magát képeznie; deazért ez az oldal félbemarad a fejlődésben, mert annak alkalma elmúlt. Azonbanamikor az öregség bénító terhe a testtel együtt elmúlik - tehát a szellemátkerül a szellemvilágba - ekkor ezek az érzések, amelyek a lélekben mintegy levoltak sajtolva, új életelemekhez jutva tovább izzanak és úgyszólvánkielégíthetetlen szomjúsággal gyötrik a lelket.

A szellemi életben ugyanisnormális körülmények között az öregség tapasztalata és gazdagsága bizonyosbölcsességgel, előrelátással és helyes ítélettel egyensúlyba hozza a lélekkülönböző erőiben lévő azokat a kifejezési lehetőségeket, amelyek az elmúltföldi élet folyamán a gyermek játékos kedvében, az ifjú vidámságában éslelkesedésében, és a férfikor gyümölcstermő eredményeiben mutatkoztak. Dehogyha nincs minden oldalról kifejlődve, vagy legalább egyensúlyi állapotbahozva, akkor a szellemi életben folytonos kilengésekre válik hajlamossá, éssemmiképpen sem tudja azt az eléje szabott feladatot elvégezni, amittehetségéhez képest el kellene végeznie.

Hiszen éppen, mivel az ilyenlelkek semmi eredményre sem tudnak jutni a szellemvilágban, azért szükségesekaz anyagi és félanyagi világokon a testöltések, hogy ezeket a hiányos lelkiképességeket egyensúlyba hozzák az emberi adottságaik által, és azokat, amelyekel vannak maradva, kiegészítsék, kifejlesszék; amelyek pedig ferdén fejlődtek,azokat addig tanulják és fejlesszék, ameddig a rendes kifejezési formát el nemérték, hogy velük az örökkévalóságban is hasznosan munkálkodhassanak.

Mert az örökkévalóságban nemlehet féleredményeket produkálni, valamit elkezdeni és félbehagyni. Azértféloldalú fejlettséggel lehetetlen a továbbmunkálkodás, mivel a befejezésheznincsen meg a léleknek a megfelelő képessége.

Pedig ez alatt még nem örökkévalójellegű munkát értek, sőt még csak nem is örökkévaló értékű részletmunkát,hanem legalább olyan részletmunkát, amit az elsőrendű munkában is fel lehethasználni.

Hiszen a ti világotokban is úgyvan az, hogy ha valaki építeni akar, először tervet készíttet. Ez az alkotömunka. Azután, hogy kivitelezni lehessen, el kell készíteni a részletrajzokat,azaz minden legkisebb részletnek meg kell állapítani a helyzetét és egymáshozvaló viszonyát. Ekkor már a szellemiben kész a munka. Csak azután jönnek akivitelező munkások. Azonban nem az ássa ki a földet és hordja össze azanyagokat, amelyekből építeni fognak, aki az alkotó munkát elvégezte, vagyisaki a terveket elkészítette, hanem mindent az végez el, kinek mihez vanképessége; a kőműves rakja a falakat - de ő is aszerint a terv szerint, amit atervező készített -; a földmunkás is a szerint emeli ki a földet, és ígytovább, mindegyik aszerint végzi el a maga részletmunkáját. Azonban a téglátmár nem ezek a munkások készítik el, hanem olyanok, akik viszont ebbenrendelkeznek megfelelő ismeretekkel.

Ilyen sokféle szakmát ésrészletkidolgozást igényel még egy ilyen mulandó életre szóló elgondoláskivitelezése is, amely pedig csak egy eszköz arra, hogy amikor megvalósul, azembereket megvédje az időjárás viszontagságai ellen, és otthont adjon nekik.

Viszont azok az emberek, akikmajd ebben az épületben laknak, ismét mással foglalkoznak, talán éppen magasabbrendű dolgokat hoznak ki a lelkükből; de ez az épület is hozzátartozik, tehátez is egyik eszköz a céljuk eléréséhez; mert amíg ebben laknak, addig nincsenekkitéve az időjárás viszontagságainak, s így lelki erőiket abban az iránybanműködtethetik, ami az ő élethivatásuk.

Így hozza létre egyik szükségleta másikat.

Az örökkévalóban is valamelymunkánál, amely talán egy nagy, magas célt, egy isteni elgondolást szolgál, alegjobb akaratú lélekre sem bízzák mindjárt megtérése után a legmagasabb rendűfeladatot, hanem mindenki a maga képességéhez, a maga szellemi fejlettségéhezmért részletmunkát kap, amelyben foglalatoskodnia kell; de azt a munkát, amit aGondviselés angyalai rábíznak, jól és tökéletesen kell elvégeznie.

A tökéletlen emberszellem azonban- aki a lelkének milliárd és milliárd téves életatomja szerint isbizonytalanságban él, s abban a káoszban tévelyeg, amely felett úrrá lenniképtelen - mert ha úrrá tudna lenni, akkor az első pillanatban látnia kellene,hogy nem jó az elv, amelyen elindult, az út, amelyen halad, hogy a boldogságotkeresse - az életnek minden egyes kifejezési lehetőségével újabb meg újabbdifferenciákat hoz létre, s ezeknek a differenciáknak következményeitőlszenvedni kénytelen.

Az ilyen szellem teljességgelhasználhatatlan a szellemvilág részére, mert az ő munkája az igazság ésörökkévalóság törvényében még egyáltalában semmire sem alkalmas. Az ilyennektehát a magasabb rendű életben nem is lehet helye, mivel nincsenek meg benne azahhoz való előfeltételek. Mert a jóban és igazban csak annak van helye, és csakannak van joga a békességre és maradandó állapotra, aki ebben a jóban ésigazban valami hasznavehető, értékesíthető munkát végez vagy végzett.

Tehát az olyan szellemek, akikneklelkében egyik válság a másikat követi, a szellemvilágban bizony nagyonszegények, úgyhogy csak hulladékokból élősködhetnek, és nagyon szűk a mozgásilehetőségük; és így nem élvezhetnek szabadságot, mert a jóban nincsen semmineműletéteményezett vagyonuk, amely után bizonyos eredményt élvezhetnének.

Az ilyen gyarló, félbemaradtlelkek a Föld légköréből - amely csak úgy hemzseg az ilyenek sokaságától -megint visszadeportáltatnak a földi életbe. Ti. az ő nagy szegénységükben éskielégítetlenségükben állandóan mohón vetik rá magukat a kielégülésnek azokra alehetőségeire, amelyek a természeti világ fluidjaival való kapcsolatban várnakreájuk, amely kapcsolat azonban mindig közelebb és közelebb vezeti atestesüléshez, a szervek kényszerű viselésének állapotához.

Ebből természetszerűlegkövetkezik, hogy ezt a kiegyenlítetlen és kielégítetlen érzést a lelkükbenmagukkal hozzák. Még súlyosbító körülmény, hogy a reájuk következő élet pedigmár szegényesebb a kielégülés és kiegyenlítődés lehetőségei tekintetében, mintaz előbbi volt[14].

Az ilyeneknek rendszerint még máskörülmények is megszűkítik a lehetőségeiket, pl. esetleg nyomorék testben kellmegjelenniük, vagy másféle gátlással vannak terhelve, pl. elveszítették valamiolyan képességüket, amellyel a másik nemre vonzólag hathatnának éskívánatosaknak tűnhetnének fel előtte.

De ez nem is lenne rájuk nézvekívánatos azokkal a más nemű alantas lelkekkel, akik az ő állapotukhoz mintkiegyenlitő lehetőségek rendelkezésre állhatnának. Mivel pedig gőgösek éselbizakodottak, mert a lelkükben az előző életeikben elért hódítási eredményeikemlékét hozzák magukkal, azért megalázkodni nem hajlandók. Most azonban nemrendelkeznek azokkal a vonzó külső adottságokkal, de az egyéniségükben mégisúgy érzik, hogy megvannak bennük a hódításhoz való kellékek, s így a másneműekkel szemben rátarti módon viselkednek, mivel pedig amazok egyáltalán nemvonzódnak hozzájuk, ezáltal a velük való együttélés lehetőségét úgyszólvánmaguk zárják el maguk elől. Így tehát visszahúzódnak, és a benső lelkikielégítetlenség és hasonlóság folytán a hasonló neműek felé vonzatnak, sezáltal a hajlamaik természetellenes elfajulást szenvednek, ami azután a lelkiés fluidi világukban még sokkal nagyobb elégedetlenséget eredményez, és rnégsokkal villamosabb visszahatás képződik körülöttük.

Mivel pedig az ilyen külső ésbelső elváltozást az első időkben nem veszik észre, közben a lelkükben is nagyváltozás megy végbe s bátortalanokká válnak a másik neműekkel szemben, smintegy önmaguk felé, befelé húzódnak az érzésszálacskáik, befelé hajolnak afluidi felvevő áramcsövecskéik s így fokról fokra elcsenevészednek.

Ezek az áramok azután egyelváltozott fluidburkot alkotnak az ilyen szellemek körül.

Tudniillik ezek a szellemek az őérzés-, gondolat- és vágyviláguk szerint képeznek, ennélfogva egy közös burkotalkotnak maguk körül, s ez a burok őket addig eggyé teszi, ameddig el nemfogynak azok az elfogadó fluidok, amelyek az ő testükben is meg a lelkükben isegyensúlyban tartják egymást. De araikor azok az elfogadó fluidok felégnek éselhasználódnak, akkor ezek a fluidburkok felrobbannak, s ők erejüktőlmegfosztott szellemekké válnak[15].

Azután pedig mindenféle elfajuláskövetkezik, amely az eljövendő testi életben vár reájuk: lelki és szervielváltozások mindenféle variációkban, amelyek tökéletlenül tudják kifejezni atermészeti világban.

És ez áll mindkét nembeliemberekre, illetőleg emberszellemekre.

Pedig ezeknek az elfajultfluidoknak is ismét össze kell találkozniuk.

Az ilyen elfajulásnak az elfogadó(női) fluidok kevésbé vannak kitéve, mert a női fluidok a kifejezésre valótörekvésben nem annyira erőszakosak. Továbbá a női fluidoknak a normális felévaló gravitálása sokkal nagyobb, mint a férfi fluidoké, mivel a női fluidoktöbbet szenvednek a testöltés, a szülés, a szoptatás, az anyaság önmagafeláldozása által, s ezekből a fluidokból ezen a réven sokkal nagyobb mennyiségdolgozódik fel a duáltörvényben, mint a férfi fluidjaiból.

Innen van, hogy ha a női szellemalacsonyabb rendű is, mint a férfi szellem, de ha anyává válik, az anyaságbantöbb érzéki fluidja dolgozódik fel és szellemesül mint a férfinál az apaságrévén, mivel a férfi sokkal inkább kivonja magát ezen a téren is a törvénykötelezettsége alól, mint a nö. Hiszen a kicsiny gyermek nevelése csaknemegészen az anyjára hárul, mert a férfi többnyire nem érzi a lelkében azt akötelezettséget, amely őt az általa nemzett eredményhez fűzi.

Ezért az emberi társadalomnaksokkal több gondot kellene arra fordítania, hogy a férfit a családi élet és azegymásért való önfeláldozás jármába hajtsa a törvény. Mert ha az első időkbenlázadozik is ellene a fejletlen szellem, de a családban való együttélés, naprólnapra való összeszokás, a gyermekeinek szemlélése hovatovább a szeretetnekmégis egy bizonyos lépcsőfokára vezeti el őt is, úgy hogy a lelke minden egyesélettel jobban kimélyül és nagyobb mértékben termeli ki magából az összetartószeretet érzését, mint hogyha elszigetelve kivonhatja magát a következmények, aterhek viselése alól. Mert ha ezt teheti, akkor az önzése még sokkal inkábbfelerősödik, a kötelességérzete meglazul, a szeretete pedig, ez az összetartó,egység felé vonzó erő, teljesen megsemmisül.

Pedig ha valaki a közvetlenvéreit sem tudja szeretni, hogyan lehessen attól magasabb, eszményibbszeretetet várni, mondjuk a fajtájához, nemzetéhez való szeretetet? Hogyanlehet attól a férfilélektől valami olyan eredményt vámi, amely az egész világelőmenetelét mozdítaná elő? Az ilyen félrefejlett férfilelkekben akegyetlenség, a zsarnokság, a durvaság, a gőg üt tanyát.

A mellőzött, megcsalt, kijátszottnői lelkek viszont a ravaszság, a hamisság és mindennemű álnokságkifejlődésének melegágyaivá válhatnak, mivel az ilyen női lélek nem fejezhetiki magát sem az anyai érzésben, sem az összetartó szeretet érzésében, amelybena női lélek a maga finomabb érzését kifejezésre juttathatná.

lgy hozza létre egyik bűn amásikat.

És ma, a ti mostani korotokban ésállapototokban, amikor a társadalmi álszemérem és álerényesség megszólja éselítéli a leányanyákat, ugyanakkor a férfit nem ítéli el, hanem mintegyhallgatólag felmenti az alól a természetes kötelezettség alól, amellyel Istenés emberek előtt mégiscsak felelős az anya és a gyermek sorsa tekintetében.

Ez az eltévelyedés, ez azálerényeskedés, a mérhetetlen gőg, anyagiasság és testiség, amely az emberektársadalmában mind olyan nagy szerepet játszik, megakadályozza, hogy az ifjúsága fiatal években, az Isten által előírt úton-módon érvényesíthesse az egymásiránt való érzését, mivel nem adja meg a lehetőséget arra, hogy mindkét nembentörvényesen élhesse ki magát a szerelmi érzés, hogy magasabb rendű, jobb éstisztább nemzedéket hozhasson létre. Ahelyett az emberi önkényes gondolkodásmegnehezíti a házasságok létrejöttét; az emberek túligényessége megnehezítiazt, hogy ezek az érzések egyszerűen, minden külső követelmény nélkül élhessékki magukat, és hozhassanak létre eredményeket.

Ez sem csupán azok bűne, akik ezta féket nem tartják magukra nézve kötelezőnek, hanem azoké is, akik önzésbőlolyan erényeket találnak ki és olyan állapotokat hoznak létre, amelyek azemberi lelket ferde irányba terelik, s olyan korlátokat építenek ki, amelyeketaz érdekeltek nem tudnak respektálni - mert sokszor lehetetlen is, hogy respektálják- s azért kénytelenek olyan irányban keresni a vágyaik érvényesülését, amelynem felel meg az Isten akaratának.

Tehát nemcsak azok vétkeznek,akik "félrelépnek", hanem azok is, akik önzésükkel ésálokoskodásukkal elterelik a természet útját, meg azok is, akik ezeket azigényeket a gyermekeikben felettébb megnövelik, akik bennük a munkától valóiszonyodást kiépítik. Tehát vétkesek ebben a szülők és azok az emberek, akikálszenteskedésükkel és álerényeskedésükkel a lehetetlent akarják másokkallehetővé tétetni.

IX. FEJEZET

A női lélek

Az embert nem az értelmi, hanemaz érzelmi világának a fejlettsége kvalifikálja. - A férfi és a nő egységében anői elv a tartalmi rész, a férfielv pedig a külső burok. - A férfi és női elvnem lelki, hanem szellemi princípiumok. - Az érzelmi világon keresztül sokkalkönnyebben fogadunk el valamit, mint az értelmin keresztül. - A női elv szerepea Megváltó testbeöltözésénél. - Megtérés nélkül a duálok nem találkozhatnak. -Duálszeretet és anyai szeretet. - A nő szeretete mélyebb és önzetlenebb, mint aférfié. - "A férfi sorsa a nő" - a szellemi fejlődés szempontjából isigaz. - A női lélek a hit, remény és szeretet tartálya. A szeretet igazságnélkül, és az igazság szeretet nélkül eltéved. - Az alázatos női lélek - még haegészen jelentéktelen helyzetben él is - jobban gazdagítja a világot, mint agőgös férfi, bármily magasan áll is értelmileg. - A jó nők az emberi társadalomigazi fenntartói. - A női lelkek munkája a szférákban a csalódottságukbangyötrődő férfilelkekkel szemben. - Valamely világ fokozatát a rajta élő nőkátlagos színvonala adja meg.

Az ember általában nagy rejtély.Azért mondta az Úr; "Ne ítélj, hogy ne ítéltessél", mert az embertsohasem a külső, testi megjelenéséről vagy műveltségéről, még csak nem is az értelmességérőllehet és szabad megítélni, hanem az érzelmeiről és az elveiről, mert csak ezena két oldalon árul el a benső énjéről valamiféle bizonyságot.

Az én kijelentéseimbenmegtalálható, hogy a nő általában sohasem egyfokozatú a férfival, mert a nő amaga megjelenésében is mint ember vagy felette, vagy alatta áll a férfifokozatának.

A nő, mint a férfival képezettegység egyik elválasztott princípiuma, magában hordozza azt a titokzatosvalamit, aminek megértésére soha senki sem tud eljutni: az életet. Mert bár aférfi testében, a férfi fluidjaiban is képződik az élet továbbfejlődéséhezszükséges hordozó közeg (vehiculum), mégis a lebukott szellemi elvnek ő csak akülső burkát, mintegy a kérgét képviseli. Nem mondom ezzel, hogy alacsonyabbrendű, hogy kevesebb értékű, vagy hogy nem képes oda felemelkedni, ahova a nő;távol legyen tőlem ez a félremagyarázás. Azt jelenti ez csak, hogy a kettőnekegyben való kifejezésénél ő az erősebb, keményebb, nehezebben áthatolható külsőburok, nehezebben befolyásolható, ellenállóbb, pozitívabb rész, mintegy azegységnek az a reprezentáló megjelenési alakja, amely mindig, minden világokon,mindenféle formákon és állapotokon keresztül ki van téve az ütközéseknek;továbbá ez a közeg van hivatva a benső forrongó életelveknek, lelkitermészeteknek még meg nem érett, ki nem élt, még tapasztalatokat nem szerzetteredményeit a külvilággal közölni, és a külvilág hatásait közvetíteni a belsőfelé.

Önként értetődik, hogy ha aztmondom valamire, hogy az a külső réteg, az a héja, akkor abból az következik,hogy a belső az egységnek folyékonyabb, érzékenyebb, puhább, életteltelítettebb része; ez az elfogadó princípium, amelynek hatására a külsőnek isfinomulnia kell, illetőleg az ő eredményeinek is mindig szebb, igazabb,tisztultabb és magasabb rendű formában kell megjelenniük.

A férfi a nő nélkül és a nő férfinélkül csak fél, egy hibás valami, mert egyik a másik nélkül az élettovábbfolytatását nem képes önmagából kihozni, előállítani; erre csupánegymással képesek.

És mert ez így van, minélmélyebbre bukik mind a kettő, annál nagyobb köztük a formában, megjelenésben,erőbeli és anyagbeli feladataik elvégzésében való elkülönülés. Mivel pedig ígyelkülönülnek egymástól, ennélfogva a tévedéseknek mindig több és több rétegeáll közéjük, úgy hogy e kétféle szellemi princípium[16]közül mindegyik a maga külön életét hordozó elveivel áll ott elkülönülve azokbaa rétegekbe burkoltan, amelyeket tévedéseikkel sűrítettek meg maguknak.

Ez az elkülönült állapotelsősorban a gondolataikban, érzéseikben és törekvéseikben, azután pedig azezek megvalósítására szolgáló eszközök megteremtésében és hajszolásában nagyoneltér egymástól. Hiszen láthatjátok, hogy minél alacsonyabb rendű valamelyembercsoport, annál inkább elkülönül benne a n6 és férfi élete és feladataegymástól.

A nő hibája, a nő tévedése azelfogadó princípiumnak Istentől való elhajlása folytán átragad a férfilélekreis, és a férfilélekben mind maradandóbb, erősebb és keményebb kialakulásokathozott létre. Ezért a férfi nehezebben tér meg, nehezebben fogad el valamit, éshogyha elfogad - bármennyire különösnek és szokatlannak tűnik is fel - nőilelken keresztül könnyebben és hamarabb fogadja el. Ennek magyarázata pedig az,hogy a női lélek az érzelmi világához közelebb van, mint az értelmi világához.

S most hivatkozom egy nagytitokra, amelyet hiúságában és gőgjében az ember általában, s a férfi különösennagyon nehezen képes feldolgozni magában - a Megváltó születésére. Íme, azIsten Szentlelke nern a férfi lelkét sugározta át, nem teremtett új anyagot,nem teremtett egy csodaszerű megjelenést, hanem a Megváltó az asszony méhébő1született, de nem a férfi természetétől.

Tehát a visszaindulás az elbukásútján, vagyis a szabadulás mozzanata - mintegy örök jelképezésül - nem aférfiból indul ki, hanem a nőből: az elfogadó szellemi elv hajolt el azIstentől, s fogadta el a csábítótól a téveszmét, tehát ugyancsak az elfogadónakkell felemelnie a szemét és a szívét, az elfogadónak kell a kapcsolatotkeresnie, mivel az ő lelkében vannak elrejtve azok az életlehetőségek, azok akötelékek, amelyek a bűnbeesés folytán elszakadoztak. Tehát az elfogadón, a nőilelken keresztül válik testté az Ige, az Isten Szentlelke; a nő, a feltisztultnői elv - a férfi hozzájárulása nélkül! - lett ennek az Igének megvalósítója,testbeöltöztetője, hogy ezen a megvalósult, testté vált Igén keresztüllehajolhasson a bűnhődések pokláig.

És a Szellem - aki felvette atestet, aki formába öltözött, hogy ezt a formát, ezt a testet, ezeket afluidokat átvilágítsa az ő mennyei világosságával, a szeretetnek azzal azújjáteremtő erejével s az értelemnek azzal a mennyei világosságával, amely alegkisebb, a legelrejtettebb tévedések helyére, a lélek legmélyénekéletparányaiba is bevilágíthat - megküzdi a maga harcát, és a szenvedéseken keresztülfelemeli a kárhozatba zuhant szellemi szikrákat, amelyek az anyagba, a halálbavoltak száműzve, hogy ismét erővé váljanak, olyan erővé, amelyben megépülhet aszellemeknek az az örök otthona, amelyben az Isten lesz ismét mindenben minden,s az Isten törvénye, az Isten akarata nyitja meg az életnek azt a titokzatosfolyamát, amely addig nem ismert örömökkel és boldogságokkal gazdagítja az őszellemgyermekeit.

Tehát nem szükséges a test. Mertha a szellem elfogadja az isteni igazságot, és bele tud merülni az életnek afeléje özönlő folyamába, akkor új alakulatok, új lelki és testi megjelenésiformák képződhetnek körülötte csak abból az egyetlen mozzanatból kiindulva,hogy elfogadta az isteni igazságot.

De ameddig a férfi meg a nő elnem fogadja az Isten ke gyelmét és meg nem tér az Isten törvényéhez, és alelkét ehhez a törvényhez hozzá nem alakítja, s bele nem illeszti azok közé akorlátok közé, amelyek fokról fokra új alakulatokkal várják őt, amelyeket arámért feladatok elvégzésével be kell töltenie, addig semmiképpen meg nemtalálhatja egyik a másikat.

Tehát megtérés nélkül a duáloknem találkozhatnak. Ha találkoznak is - mert hiszen a lebukott szellemeknekebben a rajában nincsen kizárva a találkozás lehetősége - nem ismerik felegymást, mert közéjük áll a bűn, a tévedés, a gőg, a hiúság, a türelmetlenség,a makacsság, az önmaguk felmagasztalásának vágya, az önzés, a telhetetlenség, afösvénység, az irigység, a gyúlölet, a hazugság, és megsemmisíti a szellemnekmindazt a törekvését, amely talán az ő hosszú - hosszú tapasztalatokból leszűrtigazságában mintegy kibontakozva, felcsillámlik. Mert ha csak egy kicsinysértődés jön is létre, ami egy kissé megkarcolja a gőgőt: már az indulat aharag, a bosszú, a kegyetlenség, a gyűlölet kerekedik felül; vagy csak egyárnyalattal vezesse félre egyik a másikat: már vége a bizalomnak, s gyanakvás,óvatoskodás, kételkedés, anyagiasság, testiség áll a két lélek közé; és akkor,még ha az érzéseik vonzódnának is egymáshoz, mégsem képesek egymást elérni, éscsak annyit ér a találkozásuk, mint hogyha két lángoló parázs egymást érinti:körülöttük felgyújtanak mindent, ők maguk azonban kihamvadnak, mert a bűnelfojtja a  további érzések tüzét.

A nőben van az a folyékonyabbéletáram elrejtve, amely nem testi, hanem lelki természet; őbenne van azéletnek nagyobb, puhább, alakíthatóbb princípiuma, gazdagabb, színesebb,világosabb és ragyogóbb része. A férfi erősebb, kitartóbb; hogy úgy mondjam,megbízhatóbb, mert nehezebben alakul, nehezebben befolyásolható, konzervatívabb,nehezebben mozgó, sűrűbb és keményebb.

Bukottságában e kétféleprincípium mindegyikét a saját törvényének kell átalakítania és megtisztítaniaa hiábavalóságoktól, a felszedett téveszmék által átitatott gondolatoktól éstörekvésektdl, és az ezekből származó csalódásoktól, hogy    bizonyos fejlődési színvonalon túl márritkuljon körülöttük a köd, és képesekké váljanak az egymástól eredőérzésrezgések felvevésére és visszhang adására.

A nő a földi világonéletlehetőségek tekintetében szegényesebben van elbocsátva, mivel az ő hibája,illetőleg tévedése folytán nem felfelé, Isten felé irányult a tekintete;ennélfogva, mivel ő a befolyásolhatóbb, a puhább, az alakíthatóbb, azért azisteni Gondviselés a keményebb, erősebb, nehezebben befolyásolható férfitrendelte arra, hogy körülzárja a nő életét - mint ahogyan a fa kérge és héjakörülzárja és megvédi a külső hatásoktól a fa belsejében a nedveket hordozósejteket - hogy a nő minden olyan hatástól meg legyen védve, ami nemcsak az őszámára, hanem az egész emberiség számára lefelé süllyedő eredményeket hozhatnalétre.

Ez a lefelé süllyedő eredmény azutódok elkorcsosulásában, elanyagiasodásában és az Istentől mind messzebb valóeltávolodásában nyilvánul meg; sőt nemcsak ebben, hanem abban is, hogy testilegis mindig betegebb, satnyább, erőtlenebb utódokat nemzenek, akik a bűnnelszemben mindig kevesebb ellenállásra képesek.

Ezért az egészséges lélek - mertminden fokozaton vannak egészséges emberlelkek - akképpen nyilatkozik meg anőben, hogy ragaszkodik ahhoz, ami az övé, és megvédi vele együtt a családjátés ami a család fenntartásához szükségeltetik: megvédi a szeretetet, a jövőt.Ez a tendencia a nőben a legkiválóbb formában, az anyai szeretet alakjában nyerkifejezést.

Az anyai szeretet nem nagyobb ésmagasabb rendű érzés, mint a duálszeretet, amely a nőt a férjéhez köti, és nemnagyobb és értékesebb, mint az, ami a gyermeket a szülőhöz köti, mert mindez aszeretetnek csak különböző elrészleteződése; de az anya szeretete az erősebb,áldozatosabb, mert az ő gondjaira van bízna a jövő. A nő lelkében érik a jövő,s azért az anyai szeretet formájában a legészrevehetőbben jelentkezik a nőiléleknek ez a titokzatos törvénye, amely bizonyos ösztönöket is felébreszt,amely ösztönök az állatvilágban éppúgy feltalálhatók, mint az emberekvilágában.

Ezek az ösztönök a mulandóhoz, atesthez kötik ezt a szeretetet, és ennek a testben való kifejezését tartják alegmagasabb rendű érzelemnek, mert a lélekben, a szellemben való kifejezésremég nem eléggé érettek, hogy azt a földi életben is megvalósítsák. Ezért van,hogy a mai fejlettségi fokon a szemetek előtt az anyai szeretet áll mint aszeretet legcsodásabb ragyogása, mert a mennyei törvény így írta elő, ígytalálta ezt jónak. Csak egy betűje ez a mennyei törvénynek, amely íme a természetenkeresztül is megnyilatkozik.

A nő nem az értelmével fogja eztát, ő ezt csak azért követi, mert így érzi jónak, helyesnek, igaznak, mertennek a törvénynek a hatalmával nem bír. És még ha máskülönben el is van esve,és az értelme el is van homályosodva, szellemi és lelki tapintó érzéke meg isvan bénulva, ez él benne, és ebben él az ő tulajdonképpeni lényegtörvénye.

A nő nemcsak a gyermekét tudjaigazabban és mélyebben szeretni, de általában mindent és mindenkit; az ó lényefelolvad a szeretetben.

És én azt mondom, hogy ha a férfiboldogabb jövőt akar 1átni, jó, hogyha ezt a szeretetet mint világító fáklyáttartja maga előtt, mert ez a világító fáklya vezeti őt keresztül ezzel atévedésekkel, gonoszságokkal, hamisságokkal megrakott sötét rengetegen, ahovanem süt be, vagy csak igen gyéren az Istentől jövő szellemi világosság napja.

A férfi elmélkedik, tanul,bölcselkedik; megtanulja az anyagi életnek azokat az előnyösebb, helyesebb,rendesebb és biztosabb részeit, amelyeken keresztül lelkileg is, szellemileg isbizonyos kincsekkel, tapasztalatokkal ékesíthetik fel az életét. És sokanvannak, akik nem lépnek házasságra, nem tartanak el családot, mert a magukhelyén és állapotában fontosabbnak tartják, hogy amit az ő férfiértelmükkel,helyesnek és bölcsnek tartott elgondolásukkal kivívtak maguknak, abból őket nezavarja ki a bizonytalan nő, s rajta keresztül a bizonytalan jövő és amindenféle eshetőségekkel és kellemetlenségekkel megrakott helyzetek ésállapotok, amelyek kilátástalan és bizonytalan formában reájuk zuhanhatnak, sezért agglegények maradnak.

De amikor elérkeznek ahhoz azidőhöz, lwgy le kell vetkőzniük a földi megjelenés összes járulékait,ottmaradnak gyengén, fáradtan, reménytelenül és bizonytalanul. Mert hiábavoltak a maguk igazságában rendíthetetlenek és biztosak, de érzelmi világukelmaradt a fejlődésébent. És amikor azokat az igazságokat, amelyeketvalóságoknak hittek és megvalósíthatóknak reméltek, csakugyan meg is kellenevalósítaniuk, s amikor a szellemi életben valami érdemeset akarnának végezni:hiányzik hozzá a ragasztóanyaguk. Pedig ahogyan az építéshez szükséges a tégláttéglához ragasztó habarcs, nekik is szükségük lenne erre a ragasztóanyagra;mert bárha megvannak az igazságaik és a helyes tapasztalatokból leszűrttudásuk, mint nagy és értékes kövek, sót talán szépen megmunkált márványlapok,amelyekből monumentális műveket építhetnének, de egyszerre azt veszik észre,hogy nincsen meg hozzá annak a világnak az a bizonyos ragasztószere, amellyelfelépíthetnék az ő elgondolt és kialakított szellemi eredményeiket.

Ez a ragasztóanyag csak a nőből,a nőtől és a nőn keresztül szerezhető meg, mert a női lélek a szeretetnek, areménynek, a hitnek a tartálya. A női lélekben van meg mindez, mivel ezfolyékonyabb, puhább, nyújthatóbb, alakíthatóbb; a női lélek kilép a maga szűkelhatároltságából, és finom észrevevőképességével és megsejtésével messzebbrehat, mint a férfi a maga tudásával és lerögzített igazságával.

Mert a férfi lerögzíthet valamelyigazságot, de mivel a külső világban és az ő külön rétegein keresztül szerezteazt meg, nem bizonyos, hogy a helyes igazságot rögzítette-e le, nem szorul-eátalakításra még akkor is, ha a jónak bizonyos részét tartalmazza? És amíg eztaz átalakítást véghez nem viszi, addig nem juthat el az ő szellemi céljainakelérésére, sőt meg sem közelítheti azokat, mert lekerülhet a rendes útról éseltévedhet.

Az érzelmi világon keresztülazonban ritkábban tévedhet el a szellem. Ott is eltévedhet ugyan, de aki keresiés kutatja az igazságot, annak okvetlenül meg is kell találnia az igazság bensőlényegét: a szeretetet és a szereteten keresztül a szeretet külső burkát: azigazságot. Mert a szeretet igazság nélkül és az igazság szeretet nélkülönmagában eltéved.

Alázatosságával, egyszerűségévelés szeretetével a legegyszerűbb, a legkevesebb tudású nő is több értéketjelenthet a világnak, mint az értelrnileg nagy világosságra jutott és nagyeredményekkel rneggazdagodott férfi. Mert az egyszerű és alázatos lélekközelebb van Istenhez és a lelki igazságokhoz, mint az a művész vagy író, vagybármiféle, akár a legmagasabb rendű alkotó-munkát végző férfi is, aki gőgös éshiú a maga erejére, és a maga tudásában bizakodik; mert ez az ő ragyogóértelmével, a lelkéből kipattanó ellentétes igazságok szétszórásávalrombadöntheti a világot, ellenben az egyszerű, tanulatlan, de alázatos ésszeretetteljes női lélek mindig alkalmas arra, hogy rajta keresztül magasabbszellem ölthessen testet, aki megállítsa a féktelenségekbe és gonoszságokbasüllyedt emberek tömegeit, és megállítsa a lefelé zuhanó világot amegsemmisülés útján.

Az alázatos női lelken keresztülmagasabb rendű férfiszellemek jöhetnek le a Földre, és gazdagíthatják avilágot. De az elbizakodott férfin keresztül - bármilyen csillogó értelműlegyen is, és még ha a világot meghódította is - nem testesülhet, nemkapcsolódhat mennyei igazság, mert az ilyen elbizakodott férfilélek eltaszítjamagától az egyszerű és lelki értékekkel megáldott női lelket; az ő figyelmét akülsőség, a szépség, a ragyogás, az értelmileg hozzá hasonlóan fejlett, vagyravaszkodásban nagy gyakorlottságra szert tett női lélek ragadja meg, mertérzi, hogy az a hozzávaló.

Ez pedig mindig veszteségetjelent a világnak. Minél nagyobb, minél magasabb pozíciót teremtett magának azértelmileg fejlett férfilélek, ha érzelmileg fejletlen, megjelenése annálnagyobb veszedelmet jelent a világ számára.

Tehát ha én a ti mostanikorotokban újból szólok a nőhöz, azt mondom, amit régen is mondtam, hogy a nőkékessége ne a külsőben nyilatkozzék meg, mivel a női szív érzésében elrejtettérték az Istennel szemben való engedelmesség és alázatosság; az Isten igazságátkereső, kutató, imádkozó, hívő, felfelé törekvő érzések és gondolatok azok,amelyek a világnak új átalakulást, új formát adhatnak.

Az ilyen nők, akik a lelkükbenhordozzák az örök Évát - amely név annyit jelent, mint "életethordozó" - tehát akik az isteni természetet hordozzák magukban - azok avilágnak ékességei; ők azok az önfeláldozó anyák, akik imádkozva várjákmagzataik világrajövetelét; ők azok az éjjeleket átvirrasztó anyák, akikaggódva lesik gyermekeik pihegését, vágyait, kívánságait; ők azok, akik azsenge gyermeket megtanítják az Isten megismerésére, és javulásra, igazságranevelik őket, megtanítják az engedelmességre, az Isten iránt való hódolatra, embertársaikszeretetére. Ők azok, akik igazságosan büntetik, megfeddik ugyan gyermekeiket,de aggódnak értük, hogy a lelkükben kár ne essék; istenfélő emberekké nevelikőket, igazi jellemekké, s ezáltal ebben a mulandó életben örök életre szólópalántákat ültetnek el.

Ezek azok az Évák, akikfeláldozzák magukat a családjukért, a férjükért; eltűrik a férfi szeszélyeit,eltűrik maguk felett az uralkodást; ők azok, akik lemondanak, s beérik - mertbe kell érniük - az érzéseknek azokkal az apró morzsáival, amelyek hosszúidőkig eltöltött együttélésben is csak ritkán hullanak részükre.

Az ilyen anya és feleség mindezekellenére szeretettel ragaszkodik mindegyikhez az övéi közül; szereti azt, akita végzet mint házastársat rendelt számára, szereti a gyermekeit, a szüleit, atestvéreit; szereti és eltűri barátainak gyengeségeit, hibáit; s amikor magáramarad, lélekben összeroskadva, könnyezve borul le az ő Istene előtt, és kéri,hogy adjon neki erőt az élet terhének továbbhordozására.

Mert bármennyire megbántották, bármennyirea szívébe döfték is gőgből, elbizakodásból a szeretetlenség tőrét, s asemmibevevésnek azokat a töviseit, amelyek a tökéletlen emberi lélekben olyanbőven teremnek: ő mégis érzi, hogy szükség van arra, hogy az ő lelkéből eredőszeret táplálja és áthidalja azokat az állapotokat, amelyek még azokat alelkeket hordozzák, akik hozzá vannak kapcsolva, hogy kiegyenlítse éskiegészítse a nézeteltéréseket, és megbékéltesse egymással azokat, akik, hogyhaő eltávoznék közülük, szétszóródnának a világ minden tájára.

Ez az igazi nő, aki számáraszükségképpen ritkán nyílik ki a boldogság virága ezen a Földön, és ritkán hullreá a hála, a szeretetet harmatja, hanem legtöbbnyire csak töviskoszorú jutneki a földi életben. Mert ezeket a lelkeket az isteni Gondviselés azért küldiés hinti el a világban, hogy a nagy, felduzzadt lelki kinövéseket kiirtsák,amelyek mint valami nagy pöfetegek megdagadnak és felfakadnak, mindenfelémérgező hatást hintve szét. Azért élnek ezek, hogy azoknak az idejétmegnyújthassák a kegyelem világában, akik még az ilyen lelki kinövéseketmagukban hordozzák, hogy legyen alkalmuk még egy utolsó próbálkozásra a jóval,mielőtt leesnének s hosszú időre elnyelné őket a sötétség, ahonnan nincsfeltámadás, ahol többé nincs jóvátételre való lehetőség.

És hogyha az ilyen áldozatosléleknek a testbeöltözéssel csak egyet vagy kettőt sikerül is az élet számáramegmentenie, vagy annak a veszedelembe rohanó kocsiját megállítania, már nemélt hiába, még ha a lovak meg is tapossák s el is gázolják. De legalább annyitelért, hogy egy pillanatra megállította útjában a lefelé rohanót s az ezáltalnyert annyi időt, hogy körültekinthetett és megláthatta azt a veszélyt, amelyelőtte állt s így megtérhetett és visszafordulhatott kárhozatos útjáról.

S ekkor azok az igaz érzések,amelyeket látszólag hiába szórt szét, amik számára csak csalódást és fájdalmattermettek, - amelyeket a földi életben sokszor kiirtani igyekeznek az ilyen nőilelkek magukból[17], -új ragyogásban, új szépségben törnek elő a lelkéből, és mint új ékszerek, mintragyogó lelki képességek hullanak a lelki ruhájára, és ettől megszépül,meg-erősödik, meggazdagodik, és ismét sokkal-sokkal közelebb jutott céljához: aboldogsághoz az örökkévalóság világában.

Az ilyen női lelkek szeretetükkelsokszor felkeresik azokat a szférákat, amelyekben magukba zárkózottan,elkülönülve időznek azok a férfilelkek, akik földi életükben fenékig ürítettékaz élvezetek poharát, akik részt kértek maguknak a dicsőségből és elsőségből,és bizony annak idején meg sem látták - mert nem is voltak rá kíváncsiak - azegyszerű, szürke női lelkeket, akik a szívük vérével táplálták a család életét,hogy fenntarthassák azt a szellemi színvonalat, amelynek megvédéséért ésfelélesztéséért hivatásszerűen küldettek a Földre.

Mint mondom, ezek aférfiszellemek csalódva, mogorván, elégedetlenül, a lelkükben forrongó ezer megezer kérdéstől kínoztatva várják elsatnyult lelkiállapotukban a lehetőséget,hogy újból próbálkozhassanak, és a szeretet tűzhelyénél felmelegíthessék alelküket, megismerhessék az élet nagy titkát és nagy céljait. Sóvárogvatekintenek le azokba a szférákba[18],amelyekben a hozzájuk hasonló fokozatú nők vannak, mert már érzik - mivel alelkük természete már megsúgta nekik - hogy csak a nőn keresztül, a nő általjuthatnak el az érzelmi kielégültségnek abba a melegébe, ahol az őszorongásoktól és reménytelenségektől fáradt lelkük - mint ahogyan a hidegtőlösszezsugorodott test a langymelegben felduzzad és megnagyobbodik -felduzzadhat és kielégülhet. Le-letekintenek, de mindannyiszor csalódvafordítják el a tekintetüket a velük egyenszerű női lelkek csoportjától, mertutálják őket és irtóznak tőlük, és lélekben kétségbeesve menekülnek egy másiklehetőséghez, mert sem anyának, sem testvérnek, sem feleségnek nem óhajtanak ésnem kívánnak közülük egyet sem.

S ha nem volnának felettükmagasabb rendű női szellemek, akkor bizony a férfiszellemek fogva maradnának asaját elkülönített szférájukban, amelyet maguk alkottak maguknak azáltal, hogya nőt nem becsülték, nem adták meg neki azt, ami őt megillette volna, mertmagukat különbnek tartották értelmileg, sőt érzelmileg is, s a nőt csak azérzékeik kielégítésének eszközéül tekintették és az ő szolgálatukra rendeltalsóbbrendű lénynek minősítették.

Ezekben az elvekben, ezektőlbezárva és körülhatárolva kilátástalannak látszik az életük. És szükséges is,hogy a megtévedt férfiszellemek ebben a saját maguk által alkotott börtönbenszenvedjenek és kínlódjanak a saját hibáik és tévedéseik következtében.

Mikor azután azok közül a sokatszenvedett női lelkek közül jelenik meg egy-egy felettük, akkor - mivel olyanrégóta keresik azt, akivel boldogok lehetnének, akivel a lelkük kiegyenlítődéstés kiegészülést tudna elérni, aki mint elképzelt eszménykép, mint ideál lebegelőttünk - mindegyiknek a lelkében felviharzik az érzés: "ilyent kívánnékén! Igen, erről álmodunk, ezt akarjuk, ez után vágyunk, efelé törekszünk, errevan szükségünk, mert ezen a jobb, igazabb, szeretetteljesebb női lelkenkeresztül épülhet meg a lelkünk; mindegy, akár anyának, akár feleségnek, akártestvérnek, bárminek, csak ehhez közel lehessünk!"

Ez a sóvárgó érzés új alapokrafekteti a férfi fejlődésének és javulásának azt az eltökéltségét, amelyetegy-egy ideálnak a megpillantásával új életre érez ébredni a lelkében.

És a nő, ha annak a férfiléleknekcsak valami lelki vonása hasonlít is az ó lelki természetéhez, ha csakvalamelyik gondolatával és törekvésével azonosíthatja is magát a lelkébenhiányt érző szeretet, új folyamatot indít meg, és beburkolja a férfit azzal azérzéssel, ami az övé, s kiemeli őt a kétségbeesés szférájából, és vagygyermeke, vagy hitvese, vagy barátja lesz, vagy más egyéb nemes vonatkozásúösszeköt6 érzés, összekötő kapcsolat keletkezik közöttük, és kész az újéletprogram. Csak még az elhelyezkedés lehetősége hiányzik, az a feladat,amelyet be akar vele tölteni.

Más esetben a feladat van készen,és ahhoz keres megfelelő szellemet, aki őt abban támogatja.

Sokkal ritkábban fordul elő az,hogy a férfi vállalja el a női lelket, de nagyon sűrűn fordul elő, hogy a nővállalja a férfilelket.

Valamely világ fokozatát mindigaz mutatja rneb, amely fokozaton annak a világnak női szellemei nagy átlagbanállanak.

X. FEJEZET

A duálérzés lassúkibontakozásának nehéz időszaka

Minden szellem helye üresen állIstennél, de mindenki csak a saját helyét képes betölteni. - A hasonló lelkitermészetűek vonzódása egymáshoz. - Az érzéki túltengések féke a betegség, azérzelmieké a csalódás. - A megérző fluidok kibontakozása. - A szimbólumdefiníciója. - A megérző fluidok és az igazi médiumitás. - Akinek a megérzőfluidjai kifejlődtek, annak az életcélja a testben is csak szellemi lehet. - Aduálfelek összekapcsolódása a földi életben. - A nő lelkileg nagyobb, mint aférfi. - A fejlődés törvénye a nő által viszi előre az emberi nemet. - A nőitermészet kilenc hónapos periódusai. - A férfi a saját romlását idézi elö a nőszenvedtetése által.

Az ember nem az, akinek hiszimagát, mert egy életen keresztül nem mutatkozik meg az egész én, csak az énnekegy bizonyos vetülete.

A lélek minden egyes lapjánaképpen úgy bizonyos törvényt kell követnie, mint ahogyan a gyémántot semcsiszolhatják össze-vissza, hanem annak is bizonyos szabályos formát kellfelvennie, amilyenre azt a szakértő, a gyémántcsiszoló kikészíti. Ugyanúgymindegyik lelket, amikor a csiszoló a kezébe veszi, az ő egyéniségének atörvénye szerint átalakítja, és mindegyikből azt hozza ki, amire tulajdonképpenteremtetett.

Ez a csiszoló sors.

Nem mindenkinek ugyanaz a sorsa aföldi életben, és nem mindenkinek ugyanaz a feladata a szellemi életben. Mindenszellemcsoport más-más feladatot van hivatva betölteni, és más kérdéseket kellkibogoznia az életével. Ezek a különböző kérdések és feladatok mind aztmunkálják, hogy a harmónia az Isten és a teremtett mindenség között mind tökéletesebbéés tökéletesebbé legyen.

Nincs egyetlen szellem sem,akinek a helye üresen nem állna Istennél, a tökéletesség világában, és azt azüres helyet senki és semmi be nem töltheti, egyedül csak ő; a saját különcsiszolásával, az Istentől elrendelt külön faunájával egyedül csak az illetőszellem képes oda beilleszkedni.

Ha az ötvös elgondol valami széptárgyat, valami ékszert, amelynek valamit ki kell fejeznie, abban mindegyikdrágakőnek megvan a maga külön foglalata. Ugyanígy az égi elgondolás sem keveriössze az egyeseket, hanem a maga feladatával mindenkit a maga helyére állít,hogy ott a helyét tökéletesen és hiány nélkül töltse be. Tehát minden léleksorsmozgása abban az irányban van előkészítve, amely irányban fejlődnie kell.És amikor ez a sorsmozgás forgatja és csiszolja a lelket, új színeket, újgondolatokat, új érzéseket vált ki belőle, s minél tökéletesebbé, minélszínesebbé, minél gazdagabbá lesz a lélek ezekkel az új gondolatokkal ésérzésekkel, annál tökéletesebben képes betölteni a rábízott feladatot.

Tehát nem mindegyik lélek ugyanaza lélek. Azonban mindegyik lélek akkor éri el a maga lelki természete szerintireménységének és vágyának beteljesedését - ami benne valaha is élt, mozgott éshajtotta őt - amikor a saját hivatási pontját elérte. Mikor ezt elérte, akkorbeteljesedett minden vágya, és boldog.

Ekkor már nem kívánkozik semegyik, sem másik arra a helyre, ami nem az övé, mert elért tökéletességében mártudja azt, hogy ő egy másik helyet, legyen az bár nagyobb elhivatás, a magalelki képességeivel sohasem tudna hiány nélkül betölteni.

Ezért az Isten országában nincsenolyan vágy, arnely be nem teljesedhetik, nincsen olyan remény, amely rneg nemvalósulhat, inert ott mindenki a maga helyére kerül.

A szellemek az őket körülfogólelki burokkal együtt sohasem egészen egyenlők. Vannak kisebbre hivatott, ésvannak nagyvonalú szellemegyéniségek, akiknek nagyvonalú életeket kellbetölteniük. Ezeket úgy forgatja és csiszolja a sors - a saját sorsuk -, hogymindig abban a formában és abban a gondolatban fejlődnek, amely az ő lelkitermészetüknek felel meg. És mindaddig kell csiszolódniuk, mindaddig kellszenvedniük, tanulniuk, amíg a számukra előírt követel-ményeket be nem tudjáktölteni, illetőleg ameddig a mindenség Ura által kívánt eredményt el nem érik.

Példát hozok fel: vegyetek egynövényt, pl. a rózsát. A rózsának is különböző részei vannak: a gyökér, a szár,a levél, a virág; s bár ezek teljesen különbözők egymástól, mégis ugyanegygondolat, ugyanegy elvet szolgálnak; de ugyebár a rózsa levele, szára, vagyéppen a tövise nem neheztelhet a maga hivatása miatt, és nem törekedhetik oda,ahol a rózsa szirmai vannak, mert mindegyik rész ott tökéletes, mindegyiknekott kell a hivatását betöltenie, ahova a természete predesztinálja: a levélbenvagy a szárban, s ezek nem neheztelhetnek azért, mert nem olyan színdúsak, minta szirmok. De a szirmok is hiába panaszkodnának azért, hogy a levelet nembántja senki, hanem az továbbélhet, tovább élvezheti a napsugarat, a harmatot,a szellőt, míg a virágot leszakítják s el nem kell hervadnia, a szirmoknak lekell hullaniuk. Ez a virág sorsa, amaz pedig a levélé; mindegyiknek megvan amaga elhivatása, amit be kell töltenie. Így az emberi sorsok is mindkülönbözők.

Ezek mellett a nagykülönbözőségek mellett mégis mindig azok vonzódnak egymáshoz, akiknek a lelkitermészetük valahogyan kiegészítheti és kiegyenlítheti egymást; ezek a barátok,a rokonok, vagy a fajok csoportjai.

A lelkek egy-egy fejlődésiállomáson sokszor az örökkévalóságban is hosszú-hosszú ideig vannak együtt; ezalatt az együttidőzés alatt azután kibontakozik egyik-másiknak a tudattalantermészete, azaz tudatossá válik, és amikor ez a lelki természet mint tudatosmegjelenik, egyszerre csak ez a gondolat születik meg bennük: "Nini,hiszen mi nem is vagyunk egymáshoz valók!" Mert az a felébredttulajdonság, amely a lelki természetben megvan, nem hogy nem vonzódikegymáshoz, hanem inkább elűzi egymástól az addigi barátokat, sőt a fajokat,népeket, nemzeteket is; és ez az elidegenedés annyira elfajulhat, hogyháborúkat viselnek egymás ellen, megölik, megsemmisítik egymást, szeretethelyett gyűlölet támad bennük. Így sokszor nagy fluidi egységek olvadnak fel,és olvadnak össze más családokba, más nemzetségekbe, s a barátok sokszorellenségekké válnak.

De ez csak a fejlődés vonalán vanígy, olyankor, amikor a tudattalanból a tudatosba lép a latent pihenőtermészet.

Ugyanígy van ez a szerelemmel ésa házassággal is. Amikor a különböző duálfelek nagy nehezen kezdenek az anyagivilág kötelékeiből kibontakozni a szabadság felé, az érzelmeik új szférátteremtenek, és keresik azt, akivel és akiben kiegyenlítődhetnének éskiegészítődhetnének. Így mindinkább vonzza a hasonló a hasonlót - bár vannakesetek, hogy éppen az ellenkezőben találják meg a maguk kiegészítő részét. Ezmár a lélek keresgélése, a lélek szabadsága felé való vágyódásának nagymegmozdulása.

És ennek így is kell lennie; mertminél nagyobb érzelmi szabadságot képes a lélek kivívni magának, annál messzebbérnek el az ő kutató érzésszálacskái a fluidi világban, a megérzés, amegsejtés, a rokonszenv, vagy ellenszenv mindig tudatosabbá válik, úgyannyira,hogy ezeken az érzésszálacskákon keresztül a testbe zárt szellem jobban tudtájékozódni, mint az, akinek ezek a szálacskái még nem fejlődtek ki, aki még csaka testen keresztül és az érzékek útján képes valamennyire tájékozódni.

Az érzéki túltengéseket akülönféle betegségek szabályozzák, hogy a lélek az egryenes úton maradjon, azérzelmi túltengéseket pedig a csalódások. Ez sokszor annyira megy, hogy vannakszellemek, kik az ő finom érzelmi tapogató és tapadó fluidjaikkal már nemmernek sem egyikhez, sem másikhoz tapadni, mert mindenünnen fájdalomra éscsalódásra számítanak, s azért ezeket az érzelmi tapogató szálacskáikat egyidőre befelé fordítják és nem törődnek senkivel és semmivel.

A léleknek ez a túlérzékenységeis betegség. A második szféra felső felében és a harmadik szféra alsó felébenfordulnak elő ezek a lelki betegségek.

Ez azonban nem tarthat túlsokáig, mert idővel megint csak ráéhezik a lélek arra, hogy érzelmi hatásokatfogadjon el, s akkor újra rákényszerül az érzelmi tapogatódzásra. A harmadikszféra felső felében tehát megint újrakezdődik a tapogatódzás, a keresés. Báritt még meglehetősen tompák ezek az érzékszervek, de mellettük megerősödik azakarat és sokszor az alázatosság, és ezek a szellemet arra teszik képessé, hogylegyen ereje elviselni azokat a fájdalmakat és szenvedéseket, amelyek ebben azállapotban reá várnak.

Ekkor, amikor az igények mindszerényebbekké lesznek, kezdi el a befelé élést, az önmagába tekintést, ekkormár nem kifelé néz, ítél és elítél, hanem befelé tekint. Ekkor kezdiészrevenni, hogy önmagában is sok hiba, sok fogyatékosság van, és megtanulja amegbocsátást, az elnézést, a békességes tűrést, és ezzel egy másféle tapogatószerve kezd kifejlődni. Ez az a tapogató szerv, amely a jót és igazat, arosszat és elvetnivalót úgyszólván csalhatatlanul kezdi megérezni.

Ekkor kezd kigyógyulni a lélek avakhitből, a formákból; ekkor kezdi csak az igaz Istent és az ő félremagyarázhatatlantörvényét keresni és megérteni. Mert hiszen eddig mindenben és mindenholcsalódott. Ekkor kezdi el önmagán is a munkát, amikor már megszokta az önmagábatekintést és a bírálatot a saját cselekedetei és érzései felett, s ekkor kezdcsak kissé érdemesebb, s a külvilágban is hasznavehető munkát végezni.

Eddigi munkája csak a testfenntartására, a test vágyainak és törekvéseinek kielégítésére irányult.

Ezekkel az új tapogató szervekkelkezdi megérteni a kereszténység eszméjét: a Krisztus szeretetét, a kegyelmet,amit eddig hiába akart megtanulni, képtelen volt asszimilálni. S ekkor kezd alélek átalakulni, és megy át azon a nagy átváltozáson, amikor a lelki test, aperiszprit lemarad róla, és helyette alakítható fluidburok képződik körülötte,s abban éli további életét.

Amikor pedig újból testet ölt, eza fluidburok nem szűnik meg, nem oszlik szét, mert ez a fluid az, amiveltestbenléte alatt is a szellemi jó és igaz világában időzhetik; ez az a jobbmédiumitás. Ebben a fluidban él az ő törvénye. Ez az a fluid, amin aszellemvilági események, dolgok, igazságok áttükröződnek. A médium lelke ez atükör.

Ebbe a tükörbe vetítem én beleképekben az én mondanivalómat; ebben a tükörben alakulnak ki szimbolikusképekben a szellemvilág igazságai, dolgai.

A szimbólum nem más, mint azigazságnak, a valóságnak őt megillető formája és képe, amelybe a gondolatbeöltözködik.

Ez a fluid áthatja az éteritestet is, és általa az éteri test is magasabbrendűséget nyer, egy magasabbállapothoz, a fejlődés vonalán egy szellemibb állapothoz való érkezést jelent,azaz ezáltal az éteri test is alakíthatóbb, nyújthatóbb, puhább, könnyebbenkezelhető anyaggá válik a szellem kezében, valamint a megnyilatkozni kívánóidegen szellemek kezében is.

Azonban ez az éteri test atulajdonképpeni anyagi testnek a szervező életerővel való kapcsolatánál fogvahozzá van kötve ahhoz a sorshoz, ahhoz a formához, amely mindig annak afeladatnak a szolgálatát van hivatva elvégezni, amely célból a szellem testetöltött, jóllehet, az ilyen fluiddal rendelkező szellemnek nem lehet többé az acélja és rendeltetése, hogy a Földet, a Föld és a test céljait és érdekeitszolgálja, egyszóval, hogy az anyagvilág céljait vigye közelebb amegvalósuláshoz, hanem már szellemi céljai vannak.

Hiszen különben nincs is másindok, ami a test anyagához kapcsolja, nincs más magyarázat reá, mint ez ahivatás. Mert a szellem természeténél fogva már nem lefelé néz, nem az alsócélokat akarja elérni, nem az alsóbb állomásokat keresi, amelyeket márelhagyott, ellenkezőleg, a kapcsolódás által az anyag szellemét istörvényszerűleg feljebb emeli. Tehát mindig szellemi célok azok, arníkért ez afluid az éteri testekkel és a szervező életerővel kapcsolatot teremt.

A magasabb rendű én sokszor túlterhesnek találja azt a hivatást, amiért őt a sorsa az anyaggal összekapcsolja,különösen, ha még nincs hozzászokva ahhoz, hogy nagyobb feladatokat végezzen,tágabb térre kiterjedő kérdéseket oldjon meg és hozzon összhangba Istentörvényével. Ilyen esetben ebben az összeköttetésében sokszor vergődik aszellem, s a lélek és az éteri test nem olyan könnyen találja meg egymással aharmóniát, és mindez igen sokszor betegségeket hoz létre a testben.

Tehát amikor a szellem abban amagára öltött ruhában egy-egy ilyen élet, egy-egy feladat előtt áll, sokszormaga sem tudja, mit hoz eléje a sorsa, a rendeltetése, hivatása, mert nemmindig képes mindazt áttekinteni, ami egy ilyen testöltéssel együtt jár. Mertha áttekinthetné, nem ijedne meg azoktól a nagy hullámzásoktól, amelyekenkeresztül kell mennie.

Tehát amikor a szellemek ebben atestben - egyik kisebb, másik magasabb fokozatot - elértek, mert már a testbenbizonyos kérdéseket jól-rosszul megoldottak, akkor már ezekkel az ő tapogatófluidjaikkal mind messzebbre képesek kisugároztatni az érzéseiket, s akkor azegymáshoz lelki természet szerint közelállók úgy vonzzák egymást, mint a mágnesa vasrészecskéket, mert az érzésszálaik a dolog természeténél fogva keresik azőket kiegészítő és kiegyenlítő részt. Így vonzódnak egymás felé aduálszellemek.

De ha még sok olyan van a lelkitermészetükben, ami valaha őket szétrobbantotta, akkor hiába találkoznak, sőthiába élnek egymás mellett: akárhányszor igyekeznek is összekapcsolódni, alelki természetükben lévő ellentétes robbanó elemek ugyanannyiszor szétvetikőket, úgyannyira, hogy ha ilyen fejletlen duálszellemek a Földön találkoznak éstalán házasságra is lépnek, még annyira sem képesek egymás mellett megmaradni,mint akik nem duálok, csak a lelki természetük hasonlósága és a fokozatukegészíti ki egymást valamennyire; ez utóbbiak még jobban ki tudják töltenisemleges erőkkel azokat a hézagokat, amelyek a két lélekfél között a bukás éssüllyedés folytán támadtak.

Ezeket a hézagokat, amelyek a kétfél kettészakadása folytán keletkeztek, sokszor szinte lehetetlenösszeilleszteni; vannak, akik egyáltalában nem tudnak egymás felé még csakközeledni sem, vagy ha közel vannak is, áthidalhatatlan űr marad közöttük, amitsemmivel sem lehet kitölteni. Az ilyenek egyáltalán nem képesek teljesíteniegymás iránt való kötelességeiket.

Azonban mivel a házasság törvényeitt ezen a Földön annyira kezdetleges, és az emberlelkek fejletlensége folytánannyira tökéletlen, azért itt sokkal inkább a testtel töltődnek ki ezek ahiányok, mint a lélekkel. De mivel a testi énben sok hiba, sok akadály van,azért ez az élet nagyon sok szenvedéssel és gyötrődéssel jár, különösen a nőrenézve, aki a Földön a hatalmon lévé férfival szemben gyengébb és védelemreszoruló.

A nő azonban lelkileg nagyobb,lelkileg kiépítettebb, dúsabb, mint a férfi, ennélfogva többet képes eltűrni,többet tud megbocsátani, többet tud elfelejteni, mert az ő természete azátalakulás, a fejlődés.

Tulajdonképpen a fejlődéstörvénye a nőben, az elfogadóban van; azon keresztül hajtja előre az embert ésa lelket; hiszen az egész természet úgy van berendezve, hogy az adó fél azelfogadón keresztül jut mindig a jobbhoz, a tökéletesebbhez - de a rosszabbhozis. És mégis az elfogadónak kell minden rosszat, minden tökéletlent az önmagalelkén és testén keresztül rnegszűrnie.

A test is követi ezt atermészettörvényt, és a peteérlelés idején ugyancsak azt a szűrő törvénytérvényesíti a vérben s az egész nyirokrendszerben; így a testöltés törvénye,amely a női fluidokhoz, a női természethez van kötve, 9 hónap alatt érleli mega megtermékenyített petét, s ugyancsak 9 hónap alatt termeli ki magából atáplálékot. A nő teste úgyszólván minden 9 hónapban átcserélődik, átváltozik,megújul, megtisztul.

Az ember azonban bűnösségefolytán a természettörvénnyel mindig hadilábon állott, és sohasem aztcselekszi, amit cselekednie kellett és kell, hanem tévelygő és hibáselgondolásával a természetben is mindig azt akarja megvalósítani, amit ő látjónak, és így mindig abba a hibába esik, hogy mindent a saját képére éshasonlatosságra akar átteremteni. Így a nőt is a maga természete szerint, amaga elgondolása szerint akarja átalakítani, és ez téveszti őt rneg.Legtöbbnyire ezen múlik a házasságok felbomlása, így következik be azelhidegülés, mert a férfi nem hagyja meg a nőt a maga természete szerintifejlődésében és törekvésében, hanem ahogyan ő akar, ahogyan az ő rosszabb énje,az ő tévelygő természete alakított ki bizonyos elvet, aszerint akarja a nőt isátalakítani. Ha a nő ellenáll, és nem hagyja magát átalakítani, akkormeghasonlás áll be, s a férfi az ő természetéhez adott előnyöket a sajátromlására használja ki, mikor a nőt szenvedteti, mert az a szeretet, ami alélekben volt, elmúlik, mint a köd, a boldogság megszűnik, és csak a terheskötelesség marad meg a házasságban. Ez mint rabbilincs fonódik mindkettőnek alelkére, s ők ezt a bilincset vonszolják magukkal az életen keresztül, ha akötelességüket teljesíteni akarják.

Ha pedig a kötelességeketlerázzák magukról, akkor mind a kettő hull, süllyed abba a bizonyos fluidikárhozatba, amely mindkettő lelkét megfertőzi, s megfertőzi az utódok lelkétis; és maguk után zűrzavart, valóságos lehetetlen állapotot hagynak hátra.

Pedig ezekbe az állapotokbavissza kell térniük, s a tévedésükért, a tévelygésükért meg kell lakolniuk, atévelygéseik következményét fel kell dolgozniuk; és ez a feldolgozásmindenesetre sok fájdalommal és szenvedéssel jár.

Ha az ilyen rosszul végződöttházasságban a két egymáshoz tartozó duálfél találkozik, olyan esetben a lélekérzése nem szűnik meg, az együvétartozás hatalmas ereje, vonzása nem foszlikszét, mint alrogyan más, egymáshoz nem tartozó duálfelek között; az rnegmaradelérhetetlennek látszó vágy alakjában, mert a lélek képzelete kiszínesíti,kiformálja azt a tökéletes beteljesedést, amelyre vágyik.

XI. FEJEZET

Egyszerű, józan,becsületes élet a duálérzés kibontakozásának

melegágya

Ne akarjon az ember szent lenni,míg az Isten meg nem szentelte. - A kötelességteljesítés a családban az érzékifluidok szellemesítésének legegyszerűbb és legkönnyebb módja. -Az Isten azemberre a továbbteremtés nagy misztériumát ruházta. - Ha a házasfelek nemszeretik egymást, akkor a gyermekeik külső és belső fogyatékosságokkalszületnek. - A fejlődés útján Isten nagysága és jósága mind világosabbá válik aszellem előtt.

Az ember ne akarjon szent lenni,ameddig őt az Isten kegyelme rneg nem szentelte. Élje a maga emberi életétlsten törvénye szerint; szeresse a házastársát, áldozza neki az életét; éljenés rnunkálkodjék azokért az eredményekért, amelyeket a szerelme létrehozott: éljena gyermekeíért, és végezze el azt a feladatot, amelyet a jó Isten eléjeszabott; nevelje a gyermekeit istenhitben, istenfélelemben, egyszerűségben ésigénytelenségben, gondoskodjék számukra a betevő falatról: és akkor elvégezte amunkát, arnelyet egy ember e1végezhet.

Eközben az ő érzéki fluidjaiészrevétlenül szellemesülnek és átolvadnak abba a szeretetbe, amellyel önmagátmegtagadva a családért dolgozik és áldoz.

Ne legyen az apa zsarnoki hataloma felesége és a gyermekei felett, de ne is legyen pipogya nádszál, hanem józanés erős, Isten útján haladó, öntudatos lélek, aki bölcsen és szeretettelkormányozza azt a kis világot, amelyet az Isten kegyelme reá bízott; legyenigazságos, legyen jutalmazó, de legyen büntető is, amikor arra szükség van;azonban legyen megbocsátó, bölcs és szeretetteljes, amikor azt látja, hogy abüntetés elvégezte a maga munkáját azon a lelken, akinek az szánva volt.

Hogy valaki szeretetteljes férjés bölcs apa lehessen, ahhoz sokat kell tanulnia; az apának és az anyának jólkell nevelnie gyermekeit, hogy a következő nemzedék magasabb rendű lelki ésszellemi tulajdonságokkal tudjon megállni az életben, hogy azokban apróbaéletekben, amelyeket Isten ezeknek a kiegyensúlyozatlan szellemeknek aditt a Földön, meg tudják állni a helyüket, és a mulandóban örökkévaló értékeketszerezzenek maguknak.

Mert nem az az érték, amit ittezen a Földön elértek - ez is valami, de még a legnagyobb érték is mulandó -,hanem az, amit önmagatokkal visztek a lelketekben. Ez az, amit senki és semmiel nem vehet tőletek.

Mert nem azért kell itt a Földönélnetek, hogy itt valami nagyot, valami hatalmasat műveljetek, hanem hogy a tilelketek gyenge erőivel az igazihoz hasonló mulandó értékeket próbálgassatoklétrehozni, hogy amikor itt ebben az életben levizsgáztok, s az örökkévalóhozvalamennyire is hasonló értékű munkát végeztetek, ezzel a lelketekbenképesítést nyerjetek, hogy majd az örökkévalóban is bízhassanak rátok olyanmunkát, amellyel a ti ottléteteket megrögzítve a magatok békéjét, boldogságát iskimunkálhatjátok.

Mert ha itt a mulandóbanhaszontalan életet éltek, ha a munkátok semmit sem hasonlít az örökkévalóhoz,akkor újra meg újra vissza kell jönnötök, hogy a kísérletezésből tanuljatok mega mulandóban az örökkévaló élethez hasonlóan érezni és élni.

Mert itt minden mulandó; mulandóaz összetartozás a házastárssal, a gyermekkel, a szülővel, a testvérrel.Mindezek a léleknek csak apró szárnypróbálgatásai a szeretet törvényében.Hiszen minden újraszületéssel új feladatok, új lehetőségek nyílnak meg,amelyekben a léleknek a maga erejével kell az általa kialakított eszményhezigazodnia és az életet és az életnek különböző viszonylatait megoldania.

Rajongva szereted a feleségedet,vagy a férjedet, és odaadnád az életedet is érte, s ez a szeretet felolvasztjaaz egész lényedet, hogy benne felolvadva önmagadat is odaadd, s a szeretetoltárán hamvadj el, de boldogtalan vagy, mert nem találsz megértésre? Negondolj vele; te magadért élsz, magadért szeretsz, ennek az érzésnek a magadlelkében kell a tökéletesség színvonalát elérnie. Mert ha elérted, és egészenfel tudsz olvadni a szeretetben, akkor már alkalmassá váltál arra, hogy majd haa tiéddel találkozol, akí téged megért, aki a te lelked minden gondolatával,vágyával és törekvésével eggyéolvad: vele a teljes boldogságot élvezhesd.

Fel tudsz olvadni a gyermekeidiránt való szeretetben, oda tudod értük adni magadat, mert mindennél drágábbakneked? Az Isten nagy titkával, az élet titkával állasz szemben, s neked abbankell levizsgáznod, ami teáltalad nyilvánul meg, amit általad akar az Istenvéghezvinni: a teremtés folytatásában, abban a szeretetben, amit te érzel agyermekeid iránt; hogy az Istennek ezeket a nagy élettitkait, amelyeket rádbízott, hogyan, miként tudod megvalósítani, hogyan tudod feldolgozni abban aszeretetben, amit az Isten beléd helyezett el, hogy te folytasd azt, amit Ő megakar valósítani. Ő a lét nagy titkát bízta reád, a továbbfejlődést, atovábbteremtést. És hogyha te az egész lelkeddel nem tudod magadat ebbe aboldogító munkába beleadni, akkor hogyan bízhatja majd reád az Isten az őSzentlelke szeretetének, akaratának továbbfolytatását?!

Láthatjátok a Földön, hogy ha aházasfelek nem szeretik egymást, ha nem az egész lelküket olvasztják bele aszeretetbe, akkor a gyermekeik megjelenési formái is tökéletlenek, nem szépek,nem vonzók; valami hiányzik belőlük, valami tökéletlenség ül ki a vonásaikon, amegjelenési formájukon; nem erőteljesek, nem ellenállók, nem éles elméjűek;hanem gyengék, tompa a fogékonyságuk a jóra és az igazra; sőt az ilyen szülőkbűnre és tévelygésekre való nagymértékű hajlandóságot adnak át a gyermekeiknek.

Nagy titkok vannak atermészetben, amelyeket az ember nem képes megérteni, mert nem tud belemélyedniazokba az apró, kicsiny törvényekbe, amelyekben benne él, amelyek az. ő életétis hordozzák, amelyek továbbviszik azokat az eredményeket, amelyeket itt ezen aFöldön is percről percre megpecsétel a maga életével és cselekedeteivel,amelyeknek a gondolataival, érzéseivel, vágyaival ad formát, alakot.

Az emberi értelem és érzés azIsten törvényét csak mint üres vázat látja, és nem tudja megmagyarázni magának,hogy miért van ez így, és miért van amaz úgy. Csak akkor látja a kiteljesedést,amikor már belenőtt, amikor lényével az Isten törvényének ezeket a vázait mát kitöltötte;akkor álmélkodik, és bámulattal szemléli, hogy az Isten milyen bölcs, milyenigaz, milyen szeretetteljes, és mennyi jót, mennyi áldást helyezett el azokbana ridegnek látszó törvényekben, amelyek az embert körülfogják, de amelytörvényektől az ember bukottságánál fogva mindig messze akart elmenekülni, hogyezek a törvények utol ne érjék.

Csak amikor már engedelmesenmeghajtja a fejét az Isten rendelkezései előtt, és azok minden pontjánakalárendeli magát, és amikor azok eredményeit az ő szelleméletében látja ésszemléli, akkor ad hálát az Isten jóságáért, mert akkor már a maga életénekeredményeiben látja a legérthetőbben és legfelismerhetőbben az Isten jóságát.

Addig hiába beszél neki egy másikszellem ezekről az isteni nagy mélységekről és gazdagságokról, mert a lélekezeket fel sem tudja fogni, el sem tudja képzelni. Csak amikor már szemléli,amikor már körülötte az Isten kegyelme sok-sok sugárban való ragyogással testetöltve jelenik meg, akkor csodálkozik el, s ez adja a léleknek a mindig több éstöbb boldogságot: az isteni kegyelem fokról fokra való kitöltésének aszemlélése.

Azért én azt mondom nektek,emberek: bárha hibáztok, mert gyengék, gyarlók, tökéletlenek vagytok, de Istenmegkeresett titeket: hajtsátok a fejeteket engedelmességgel Isten törvénye alá,s ne féljetek attól, hogy szenvedés, megpróbáltatás, nélkülözés és nyomorúságvár reátok az igazság betöltése során. Hogyha mindezzel nern törődtök, hamindennek ellenére igazak vagytok, mindennek ellenére engedelmeskedtek, akkormeglátjátok az Isten dicsőségét az életetek eredményeiben ragyogni. És ez alegnagyobb és legigazibb ajándék a ti részetekre.

XII. FEJEZET

A beteljesülés felé

A duálfelek találkozásuktól fogvamagasabb törvény alá kerülnek, amely őket sokkal szigorúbb mértékkel méri. - Atalálkozás nyoma az elválás után mint égő seb marad vissza a lelkükben. - Aduálok egymásra találásától fogva az érzékiség elveszti velük szemben a hatótörvény erejét. - Ettől kezdve a haladásuk rohamosan meggyorsul. - Ha újratestet öltenek, mindig áldást hoznak a Föld számára. - A beteljesedés útja.

A duálfelek összetalálkozásukkalúj állomáshoz érkeznek el, amely állomás más törvénnyel ítéli meg mindencselekedetüket, minden elgondolásukat, mint amilyennel a fejlődés vonalán idáigmegítéltettek. Ez a törvény feljebb emeli őket; és mivel ezáltal magasabb fokúlelki érzéshez jutottak és magasabb rendű igazság az, amely nekik irányt szab,ennélfogva hogyha ugyanazokat az eszközöket akarják a fejlődésükhözfelhasználni, amelyek őket idáig szolgálták, akkor ez magában véve is bukásukatokozza.

Ez azt jelenti, hogy mindazok azéletörömök és életcélok, amelyek idáig hevítették és vezették őket, úgy, mint atöbbi átlagembereket, nekik ezentúl már nern szolgálhatnak céljaikul és nemképezhetik örömeiket, mert magasabb törvénybe léptek át.

Így az a férfi vagy nő, aki ilyenduális kapcsolatba kerül, nem hasonlíthatja össze többé a maga életét egyalacsonyabb fokú férfi vagy nő életével, így gondolkozván: "mivel ez vagyaz a dolog annak nagyon jó és annak örömöt okoz, tehát én is megengedhetemmagamnak ugyanazoknak az alacsonyabb rendú céloknak a hajszolását". Azesetleg amannak a számára még nagyon jó lehet, sőt annak a fokozatához képesttalán majdnem törvényes is, aki még nem emelkedett fel emennek a fokozatáig, deaki már erre a magasabb fokozatra eljutott, az nem térhet vissza az alacsonyabbrendűhöz, hanem kénytelen a magasabb rendű törvényt követni, mert azalacsonyabb rendűben úgysem képes boldog lenni, egyszerűen azért, mert lelkiérzései magasabb fokozatra emelkedtek.

Az ilyen lelket ezután már azérzéseinek magasabbrendűsége űzi-hajtja, úgy, hogy még ha valóban jobb, igazabbés becsületesebb életet él is, mint más emberek, a saját törvénye még így issokkal hamarább megbosszulja a legkisebb visszaélést, a legkisebb visszaeséstis, mint a nála alacsonyabb rendűt annak az élettörvénye; mindenért többet kellszenvednie és erősebben fizetni, és ez a szenvedés, ez a fizetés - hogy úgymondjam - külön erkölcsi korlátokat képez körülötte, hogy valamiképp ismét amélyre ne süllyedhessen alá.

Azért az ilyeneknek már itt aFöldön mindig kevesebb és kevesebb lehetőségeik adódnak, hogy a test szerintélhessenek; éppen mivel azokat az erőket nem lehet újra visszasüllyeszteni ésmegmeríteni a szennyes atmoszférában, hogy azok a szellem, illetőleg a lélekkörül ismét mint homályosságok és tévelygésre való lehetőségekhelyezkedhessenek el.

Azért ezeknek a lelkitermészetüket olyan simává és átlátszóvá kell kidolgozniuk, hogy a magasabbrendű erkölcsi felfogással, amely bennük automatikusan kialakul, meg neütközhessenek. Mert ha megütköznek, akkor újra meg újra szétválás, fájdalmasmegpróbáltatás és szakítás lesz a sorsuk.

A lehetőségek sokszor megvannak,hogy a majdnem egy fokozatú, vagy egymástól nem messze eső duálfelektalálkozhassanak, hogy amely hibák és tévedések meg félreértések még a lelküköntapadnak, azokat egy élet terhes, vagy kevésbé terhes körülményei közöttmagukról lehánthassák. De ezt a kegyelmet a földi ember nagyon ritka esetbentudja felismerni, és a legtöbbször az következik be, mint amikor két meteortalálkozik egymással: ha a lelki fejlődésük egy ponthoz el is vezeti őket, aholtalálkozhatnak, de ha a szellemi felébredésük, a szellemi világosságuk még nemérkezett el ahhoz a ponthoz, hogy egymást szellemileg is megértve éskiegyenlítve együtt maradhassanak, akkor ismét csak szétválnak és mindegyik félhordozza tovább a lelkében azt a sebet, a szétválásnak azt a fájdalmát, amelylelki fejletlenségük és szellemi homályosságuk következménye.

Ennek az érzésnek a maradványamint valami égésnek a nyoma ott marad a lelkükben, és nem hagyja őket nyugodni,mert külön-külön rnindegyik elégedetlen, mivel nem tudják többé azokat a lelkiés szeretetigényeket senkivel és semmivel kielégíteni, amelyek a lelkükben felébredtek,hagy ez a sajgó, vágyódó seb megnyugodjék, meggyógyuljon.

Csakis az Isten útján, a szellemifejlődésnek Krisztus által megjelölt útján találkozhatnak; és csakis ottmaradhatnak együtt, kéz a kézben, egymást támogatva, egymást segítve s egymást azélet göröngyös útjain azzal a szeretettel erősítve, amely többé már nem földi,nem testi és nem ingadozó lelki érzés, nem bizonytalan vonzalom, hanem a lélekkiforrott bizonyossága a szeretetben, amely mintegy összenő a lélekben,szellemileg pedig összeforr abban a világosságban, abban a hitben és abban amegtisztult szellemi szeretetben, amely az Istent érzi önmagábanmegnyilatkozni.

Az ilyen duálok, akik Isten útjánegyütt haladva levetkőzik a földi életben a hiábavalóságokhoz, tévelygésekhezvaló ragaszkodásukat, továbbra is együtt maradnak a szellemvilágban, mert atesttel együtt levetnek minden érzéki kapcsolatot, mert hiszen a testikapcsolat tulajdonképpen már el is veszítette rájuk nézve a ható törvényerejét, amely az alacsony világokon mint összekötő törvény nagyon is hivatvavan arra, hogy a szétesni készülőket, az egymással meghasonlani készülőket amaga kíméletlen és nyers erejével összekösse és elvezesse azokhoz azeshetőségekhez és lehetőségekhez, amelyek a lélek útján a megismerés által tisztábblégközt nyithatnak meg számukra.

Ennek a törvénynek azután márnincsen semmiféle szerepe többé, mert a lélekben kifejlődött a testiségmenteskapcsolódás, s a szellemí összeolvadás olyant tiszta boldogságot nyit rnegmindkettőjük számára, hogy mínden külön tanulás és ismeretszerzés nélkülráeszmélnek arra, hogy ők tulajdonképpen egy szellemet képeznek, a gondolatuk,a törekvésük, az akaratuk egy, az érzéseik elválaszthatatlanok, mertösszeforrtak eguznással; érzelmi világukkal egy célt keresnek és egy cél felésietnek, rnivel a céljuk, a munkájuk, az érdeklődésük, a vágyuk, a törekvésükszintr egyet képez. Ezért nincs többé hatalom, amely őket egymástólelválaszthatná,

Tulajdonképpen csak ezutánkezdődik meg számukra az a munka, amely mintden egyes teremtett szellem elé kivan szabva, hogy rníndazokat elvégezve és betöltve elnyerhesse a magaörökségét, amely az Istennél van fenntartva és elkészítve számára.

Ettől fogva rnegszúnnek alelkükben azok a különböző rétegek, azok a homályosságok, amelyek tévedésbehozhatnák őket; ekkor épül ki bennük az Isten felé az igazi nagy vonzódás és azegymás iránti nagy szeretet és a testvéri közösség érzete; ekkor veszi kezdetétaz összhangban való végleges elhelyezkedés, az igazi munka.

Ezután már nincs sem elernyedés,sem elrestülés, mert a vágy mind nagyobb és nagyobb hevülést fejt ki alelkükben; hiszen sok az elérnivaló, mert sok az elmulasztott alkalom; és alélek apróbb-nagyobb hiányérzetei lassan betöltődnek azokkal az eredményekkel,amelyeket fejlődésük további útján elérhetnek.

És minden egyes eredménnyel, amitelértek, nagy boldogság, megelégedés, békesség és öröm tölti el őket, és ebbena megelégedésben, ebben az örömben, ebben a boldogságban olyan nagy szeretetfejlődik ki bennük, hogy valóságos önmagukról való megfeledkezéssel vetik belemagukat az örvénylő erőhullámzásba, amely őket az áldozatos szeretet munkájábasodorja bele, és hoznak fel másokat is a mélyből magukkal azok közül, akiketszerettek, akik valaha valami jót cselekedtek velük, akik valaha melléjükálltuk a szeretetükkel, akik valaha a küzdelmeikben, a fájdalmaikban egy-egy jószóval, bátorítással, vigasztalással szolgálták őket.

Ezért sokszor újra felveszik aföldi test terhét; és ekkor egy pillanat alatt egymásra találnak, és soha többéel nem válnak, s nagyot mozdítanak a haladás szekerén a Földön: a fejlődés újvonalát, új lehetőségeit nyitják meg a földi emberek előtt.

Van rá eset, hogy áldozatul isesnek, illetőleg földi életük az áldozati oltáron hamvad el.

Ezek mindighoznak a világnak valamit a szeretetük bőségéből; szeretetük gazdagságábólbőkezűen ajándékoztak; a hit világosságát gyújtják fel a tévelygok előtt,valamely igazságot hoznak felszínre és ragyogtatnak meg a földi ember keresőszeme előtt - azután újra eltűnnek a küzdés színhelyéről, hogy ismétbelevegyüljenek zavartalan boldogságuk világába.

Sokszor itt élnek a szférákon ésazokért dolgoznak, akiket szerettek; és az emberek nem is tudnak róluk, nemismerik őket, akik az ő sorsukat intézik; s ha csak egy család mellett állnak is,ha csak egy ember mellé állnak is oda - egy csetlő-botló ember mellé - ésmegerősítik őt, akkor is küldetést töltenek be.

De ez nekik nem áldozat, mert őka sokból adnak; ráemlékeznek arra, hogy ők is szenvedtek, küzdöttek abizonytalanságban, a sötét tengeren, a bűn tengerében, és szívesen vállalnakmunkát az Úr szőlőjében s kisebb-nagyobb küldetésükkel előbbre segítik azokat,akik gyengék, akik tántorognak.

Kisebb őrszellemi tisztségeket isbíz reájuk a Gondviselés a nagyobb őrszellemek, az Isten kegyelmének hordozóimellett.

Ez az útja ama ragyogó életelérésének, amelyről minden lélek álmodik; ez az a valóság, amely a bűnök,félreértések, hibák és tévelygések levetkőzésével vár az emberre. Ez az azállapot, ahová a szigorú törvények könnyek között és vércseppek hullatásávalvezetik a végzet útján a lelket.

Ez az, aminek nem lehetellenállni, mert bennünk van és bennetek van a lélek legmélyén ez azalaptermészet, a mennyei természet.

Ez az, amit a sátán is tud éskihasznál, amit ki akar kerültetni az emberek lelkével, hogy tegyék félre azigazságot, mert ő ezt a boldogságot ígéri azoknak, akik őt követik, akik az őigazságát fogadják el, amely azonban nem más, mint az igazságnak utánzata,árnyéka: hazugság.

Ne higgyetek hát neki, mertminden tévedésért, minden bűnért, minden mulasztásért a lelketek vérével,keserű fájdalommal, kínos, szenvedésteljes csalódással és gyötrelemmel kellmajd megfizetnetek. Mert sokat kell szenvedni, ameddig az ember a tapasztalásútján ismeri meg az igazságot!

Isten azonban azt akarja, hogyezektől a keserű szenvedésektől és fájdalmaktól megkíméljen benneteket; ezértmondja az Úr: "Bízzatok, én meggyőztem a világot!" Ez a világ atévedések és hazugságok világa.

Hiszen éppen azért kell azembernek a tapasztalás keserű könnyeivel fizetnie, mivel valóságnak hitte ahazugságot, mivel elhitte, hogy munka és fáradság nélkül is könnyen boldogéletet szerezhet magának. Ezért nyúl ahhoz a lehetőséghez, amely előtte állmint válaszút; s mikor cselekedhetnék irgalmasságot és jót, cselekszik rosszat,botorul azt hívén, hogy most valami jót csikart ki abból a kézből, amelyben jóis, rossz is van; kicsikarta a nagyon is mulandö, rövid életű, kicsiny kedvezőjót, de vele együtt a szenvedés és csalódás fájdalmát is.

Mert hamar elfogy a sátán általnyújtott bőség, és hosszú, kiszámíthatatlan időkig tart az ínség, amely azutánkövetkezik a lélekre és a testre egyaránt.

Tehát ne higgyetek a hazugságszellemének, hanem higgyetek az igazságnak; és ha már az igazságértszenvednetek kell is, ha ma megköveztetés, keresztre feszítés jár is érte, aholnap, a feltámadás a tiétek!

Ne féljetek!

Ha a ma pillanata az uralkodáselőnyét ígéri is nektek, ha az indulatotokat, a bosszúságotokat makiönthetnétek is embertársatokra vagy ellenségetekre, és az a ti lelketeknekbizonyos megnyugvást szerezne is, ne cselekedjétek, mert ha cselekszitek,önmagatokra öntitek ki, mivel a rossz él és azzal találkoztok!

De ha megölitek magatokban arosszat, akkor megszabadultok tőle, nincs tovább; legyőztétek a gonosztmagatokban, s kinyílik előttetek a Menny, és mennyei erők emelnek benneteketabba a világba, ahol minden kiegyenlítődik, s egy szempillantás alatt mindenfájdalom és szenvedés feledésbe merül.