A kollektív tudat

A kollektív tudat "Amit gondolsz, az energiát gerjeszt az univerzumban. Ha elég gyakran és elég sokáig gondolod, az tényleges fizikai eredményt hoz létre az életedben. Megtapasztalta már valaki a jelenlévők közül? Biztos vagyok benne, hogy a többségünk. Egy New Age-es fickó, dr. Norman Vincent Peale, még 1946-ban írt egy óriási könyvsikert erről, A pozitív gondolkozás ereje címmel. A teremtés második szintje a szó. Ahogy beszélsz, amit mondasz, úgy és az valósul meg a cselekvésben. A szavad tényleges energiaforma. Ténylegesen energiát hozol létre a térben, azzal, amit mondasz. És ez az energia teremtő erejű. Ha elég gyakran, elég hangosan mondasz valamit, biztosan meg is történik. Ezt nevezik csoporttudatnak, és mellesleg ez az oka annak, hogy olyan a világ, amilyen. Mert a kollektív tudatunk nem emelkedett sokunk egyéni tudatának a szintjére. A feladatunk tehát a kollektív tudat felemelése. Ebben a világban semmi sem erősebb a kollektív tudatnál. Minden szellemi hagyomány, minden spirituális mester a bolygón valamilyen formában azt mondta: ahol ketten vagy többen összegyűlnek... És ez igaz. A világ, amit látunk, és minden, amit látunk benne, gondolat volt egykor. És a legtöbb dolog, amit látunk, olyan gondolatokból keletkezett, amiket sok személy gondolt. Ez teljes mértékben igaz a legtöbb intézményünkre, politikai, nevelési, spirituális és társadalmi építményeinkre, gazdasági létesítményeinkre. Vagyis, ha megváltoztatjuk a kollektív tudatot, azzal a tapasztalatunk egész fogalomrendszerét megváltoztatjuk ezen a világon. Ezért törekszik erre mindenki. Erről szól a média. Erről szól a politika: a tömegtudat megváltoztatására és az újrateremtésére tett kísérlet. Most abban kell meglátnunk a változást, hogy hogyan próbáljuk megváltoztatni a kollektív tudatot. Már éppen elég politikai és társadalmi hatás éri; mit szólnátok - a változatosság kedvéért - némi spirituális hatáshoz? Ha létrehoznánk a spirituális igazságunk új kollektív tudatát, a mélyen bennünk lakozó legfennköltebb igazságot, szó szerint egy nap alatt megváltoztatjuk a világot. Egyik napról a másikra!   Ezért olyan fontosak ennek a bolygónak az olyan jellegű könyvek, mint a Beszélgetések Istennel, és ezért jelentenek akkora fenyegetést bizonyos helyeken a vezetés számára. Mert közvetlen csatornát hoznak létre a kollektív vagy a csoporttudathoz. Fontos-e a csoporttudat? Az nem kifejezés! Ezért kell nagyon gondosan eljárnunk, hogy mit engedünk a tévé képernyőjére, a mozivásznakra és a könyvekbe. Ügyelnünk kell rá, minek tesszük ki a szellemünket, és hogy miként döntünk arról, minek legyen kitéve a mások szelleme. Az igyekezetünknek új kollektív tudatot és közös tudomást kell létrehoznia, mely utóbbi alatt a kollektív tapasztalatunk közös tudatosulását értem. Igazából arról van szó, hogy az egységünk egyetemes tudatosulására van szükségünk - annak a ténynek a tudatosulására, hogy valójában egyetlen Összesség, egyetlen Kollektív létezik, és mindannyian hozzá tartozunk. És senki sem áll kívül rajta. Ezen az összességen belül senki sem jobb másnál, ami igazán tüneményes elképzelés. ( NEALE DONALD WALSCH ) Ugyan ez más megfogalmazásában:   "Ami a világban történik, tükörképe annak, ami itt és most bennünk, az egész emberi fajban játszódik. Mi hoztuk, hozzuk létre ezt a valóságot. De hogyan? Ellentétben azzal, amit az orvostudomány megszállottan szajkóz: a fizikai test nem a teljes emberi lény. A test fantasztikus fizikai héj, mely révén örökkévaló önmagunk megtapasztalja a fizikai világot. Messze többek vagyunk, mint a testünk. A Teremtés … és az igazság felszabadít nem más, mint az egyetlen, végtelen Szellem önkifejezése. Minden életforma az egyetlen Szellem – amit sokan Istennek hívnak – egy-egy aspektusa (megjelenési módja, arculata, nézőpontja - a ford.). Egymás vagyunk. Mindannyian Isten vagyunk – ha ezt a megnevezést kívánod használni. A Tudat, a Forrás-Tudat – amit én vakító fényként látok, és amely minden mást létregondol – e Szellem közepén van. A Teremtés a valóság végtelen számú dimenzióiból, hullámhosszaiból és frekvenciáiból áll. A fizikai világ csak egy közülük. Az említett frekvenciák ugyanazt a teret foglalják el, mint a mi fizikai világunk. Pontosan úgy, mint ahogy az összes, a környékedre sugárzott televíziós, rádiós és telekommunikációs frekvencia egyszerre foglalja el azt a teret, ahol most éppen a tested van. Nem lépnek kölcsönhatásba egymással, mert különböző frekvenciákon, dimenziókban vannak, különböző sebességgel rezegnek. Abban a pillanatban, amit halálnak hívunk, elménk-érzelmeink-lelkünk – tehát gondolkodó és érző részünk – kilép a testből, vagy ahogy én hívom: a „genetikus űrruhából”. A mindörökké létező Szellem aspektusa, a lélek továbbhalad a valóság másik hullámtartományába, egy másik „világba”, hogy ott folytassa fejlődését. Mindössze ez történik a „halálközeli” vagy „testen kívüli” élmények alatt is, amikor a lélek egy kis időre elhagyja a testet, majd visszatér oda. Az ilyen élményeket átélők feltűnően egyező tapasztalatokról számolnak be. Az élet mindörökké tart – mindenki számára.   Szellemi, érzelmi, lelki énjeink mágneses energiamezők sorozatai, amelyek kölcsönhatásban állnak egymással olyan energiaörvényeken keresztül, amelyek a hindu vagy szanszkrit eredetű csakra – fénykerék – néven ismertek. Ezek az örvények energiaspirálok, amik keresztezik lényünk minden síkját, és energiát közvetítenek közöttük. E rendszer következménye, hogy az érzelmi sík kiegyensúlyozatlan állapota – amit talán stressz okozott – átterjed lényünk más szintjeire, beleértve a fizikai testet is. Így okozhat a stressz betegséget. Amit „fizikai” betegségnek hívunk, az valójában többdimenziós diszharmónia, avagy a lelki nyugalom, jóllét, az egész-ség hiánya. A kozmoszból folyamatosan mágneses energiát szívunk magunkba, főként a gerincoszlop alján lévő ún. „gyökércsakrán” át. Ez az életerő áthalad lényünk síkjain, és rezonanciába lépünk ránk jellemző frekvenciáival, majd az így egyénivé vált, lenyomatunkat tartalmazó energiát csakráinkon át szétsugározzuk a környezetünkbe... (1. ábra) Ezt az energiát érzékelik az emberek, amikor arról beszélnek, hogy valakiből jó vagy rossz „rezgések” áradnak. Ugyanerről van szó, amikor azt mondjuk egy házról vagy egy helyről, hogy „kellemesnek”, „hívogatónak” vagy éppen „ijesztőnek” érezzük. Az „atmoszféra, a légkör” valójában az emberek által – a jelenben vagy a múltban – keltett rezgések, energialenyomatok összessége.   Régi csaták helyszínein gyakran kényelmetlenül érezzük magunkat, mert érzékeljük az energialenyomatot, amit a résztvevők fájdalma, agressziója és szenvedése hagyott ott. Alapvető különbség van a gyökércsakrán át felvett energia, és az általunk kibocsátott energia között. Ez azért van így, mert az energia természete és formája megváltozik, miközben áthalad rajtunk. Rákerül a mi egyedi energiamintánk lenyomata, és ez a minta pontosan tükrözi azt, ami bennünk, abban a pillanatban történik gondolatilag, érzelmileg és lelkileg. Pillanatról pillanatra energiamezőt sugárzunk ki, amely tükrözi, hogy mit gondolunk magunkról. Úgy tűnhet, ennek semmi köze a világ befolyásolásához, pedig ténylegesen ebből fakad mindaz, ami történt és történni fog. Valahogy úgy lehetne elképzelni ezt a folyamatot, mintha mágneses köpenybe, aurába burkolóznánk. A „hasonló hasonlót vonz” elve szerint mágneses energiamezőnk – belső személyiségünk külső tükröződése – vele csereszabatos, összeegyeztethető energiamező-azok vagyunk, amit gondolunk ket vonz magához. Minden,ami létezik, energia..... Az energia tudatosság, a tudatosság.... Azért vonzódunk bizonyos emberekhez, helyekhez, élményekhez és életmódokhoz, mert mágnesesen vonzanak magukhoz. Ez a vonzás „köpenyünk” mágnesességéből fakad. Köpenyünk viszont pusztán tükre annak, amit hiszünk, vélünk, gondolunk magunkról. Az életünk pontos fizikai másolata a tudatalatti elménknek. Ahogyan az gondolkodik, érzékeli önmagát, másokat és a világot, pontosan az kel életre fizikailag a magunkhoz vonzott emberekben, helyekben és tapasztalatokban. Amikor gyerek voltam, az a mondás járta: „Gondold, hogy szerencsés vagy, és az leszel!”. Örök igazságot tartalmaz ez a mondás, bár a szerencséhez semmi köze. Olyan embereket, helyeket és tapasztalatokat vonzunk magunkhoz, akik mágnesesen kapcsolódnak a „köpenyünkhöz”.   Ezért ha belül azt hisszük, mindig szegények és elnyomottak leszünk, ezt a mintát tartalmazza majd köpenyünk. Azt mondhatnánk, a reménytelenség köpenyévé válik. Ez a mágneses minta magához vonzza azokat a tapasztalatokat, amelyek biztosítják, hogy szegények és elnyomottak maradjunk. Már meg is teremtettük a saját valóságunkat. Annyira, de annyira életbevágónak tartom, hogy megértsük: Mi teremtjük saját valóságunkat! 1. ábra: a mágneses köpeny … és az igazság felszabadít Az évezredekre visszanyúló vallások és ősi szövegek közös témája: „amint vetsz, úgy aratsz”, „szemet szemért, fogat fogért”, és „amit másokkal teszel, azt teszik majd veled is”. A szó, amivel mostanában legtöbbször jelölik ezt a folyamatot: a „karma”. Nagyon gyakran a karmát csak negatív értelemben tárgyalják. Valami kellemetlen dolog történik valakivel, és erre azt mondja, ez biztosan az ő „karmája” miatt volt. Majdhogynem a büntetés formájának tekintik. Egy bizonyos szinten valóban büntetés – önbüntetés. Mi hozzuk létre, nem valami dühös, ítélkező, ujjával fenyegető Isten! Szerintem, amit karmának hívunk az csak egy másik szó arra, hogy kifejezzük, miképpen teremtjük saját valóságunkat. Ha kiegyensúlyozatlanok vagyunk, és ez oda vezet, hogy másokkal rosszul bánunk, ez a kiegyensúlyozatlanság fizikai tapasztalatot vonz hozzánk: „tükröt”, ami megmutatja, mit gondolunk saját magunkról. Ily módon, amit másokkal teszünk, visszatér majd hozzánk, mert még mindig ragaszkodunk ahhoz a kiegyensúlyozatlansághoz, az önmagunk-iránt  érzett-szeretet hiányához, ami odavonzza majd a megfelelő eseményeket. Ha jó viszonyban vagyunk saját magunkkal, és pozitív felfogásunk van az életünkről, akkor a jelenben ennek megfelelő világot teremtünk magunk körül. Ez a pozitív „karma”. Az én felfogásom eltér a New Age áramlat karmaképétől, mely szerint: ha egyszer elkövettünk valamit, akkor arra mindenképp karmikus választ kapunk, nem számít, hogy a későbbiekben mit teszünk. Úgy érzem, ha valakivel negatívan viselkedünk, majd felismerjük, miért tettük, és megváltoztatjuk azon tettünk belső okát, vagyis megváltoztatjuk mágneses kisugárzásunkat, köpenyünk természetét, akkor nem vonzzuk a „karmát”. Nincs rá szükségünk, mert felismertük benső egyensúlyvesztésünket. Ez minden, amiért a karma létezik. A Teremtés a szeretetről szól. Önmagunk szeretetéről és mindenki más szeretetéről. A karma része ennek a szeretetnek. Eszköz, amely lehetővé teszi, hogy szembenézzünk magunkkal, ledobjuk negatív málhánkat, és haladjunk tovább. Segítség a fejlődéshez, ajándék, nem büntetés – hacsak úgy nem döntünk, hogy azzá tesszük.   Nem számít, életedben milyen élmények értek eddig, vagy érnek most, te teremted őket, senki más. Két dologra érdemes emlékezni, amíg e könyvet olvasod és életed folyamán is folyamatosan: az áldozati gondolkodásmód, lelki beállítottság áldozati valóságot teremt! Valamint: ha hiszel valamiben, azt meg fogod valósítani! A valóság teremtése sok szinten történik. Az egyének közti kölcsönhatások összessége felhalmozódik az emberiség kollektív elméjében. Minden faj rendelkezik kollektív elmével, s ezzel a faj minden egyede össze van kapcsolva. Gondolati mintáinkat folyamatosan hozzáadjuk a kollektív szinthez, és hozzáférésünk van a többi kollektív szinten tárolt mintához. Ez kétirányú áramlás: adunk és kapunk. A tudósok kimutattak valamit, amit úgy hívnak, a századik majom jelenség: felfedezték, hogy ha egyszer egy faj bizonyos számú egyede megtanul valami újat, hirtelen a faj többi tagja is meg tudja azt tenni anélkül, hogy megmutatnák neki. Egyszerűen ösztönösen teszi. Habár a hivatalosan elismert tudományok nem tudják megmagyarázni a jelenséget – lévén hihetetlenül szűk a rálátásuk az élet természetére – a folyamat rendkívül egyszerű. Amint egy fajon belül bizonyos számú egyed kollektív szintre továbbítja az új tudást, a kollektív elme változása eléri a „kritikus tömeget”. A tudás eléggé megerősödik a kollektív elmében ahhoz, hogy a faj minden egyes tagja hozzáférjen. Miután ráhangolódtak a rezgésre, a gondolati mintára, ami az adott tudást tartalmazza, tudják, hogyan tegyenek meg valamit anélkül, hogy bárki megmutatná nekik, mert a gondolati minta vezeti őket. Mi ezt ösztönnek vagy ihletnek hívjuk, pedig valójában ráhangolódás egy rezgésre, frekvenciára, amely tartalmazza az új xvi azok vagyunk, amit gondolunk információt. Mindaz, amit elmondtam arról, hogy az egyén hogyan teremti saját valóságát, ugyanúgy vonatkozik a kollektív emberi tudatra is. Tükrözi az emberi gondolkodás végeredményét, annak összességét, amit az emberi faj, mint egész gondol magáról. Ha az emberiség nem kedveli önmagát, nem szereti és nem tiszteli magát, akkor ezen a bolygón ezt a valóságot fogja megteremteni.   Annak megfelelő fizikai megnyilvánulásokat vonz magához, ahogyan a saját értékeit és lehetőségeit látja. A különbség csupán annyi, hogy ez alkalommal a mágneses köpeny nem egy embert borít be, hanem az egész bolygót. Ez teremti a világméretű valóságot. A mindennapi életünkben nézd meg ennek a folyamatnak a következményeit. Az emberiség egésze szeretné elhárítani a felelősséget azért, ami a világban történik. Ha bármi rosszul megy, halljuk az aggódó kérdést: „Mit tesznek majd ők ezzel kapcsolatban?” Ritkán tekintünk önmagunkra, amikor felelősségről van szó. Lehet, hogy szeretünk panaszkodni a politikusokra, a bankárokra, de azért a legtöbb ember még mindig inkább azt szeretné, hogy mások működtessék a világot, minthogy elfogadja a részvétel felelősségét. Ezek azok a gondolati minták, melyek uralják a kollektív elmét, és ezért az, ezt a valóságot teremti meg kollektív, világméretekben – a saját képére és hasonlatosságára. A kollektív elme válaszként arra a vágyra, hogy „csinálja valaki más”, egymáshoz vonzotta az energiamezőket – embereket –, hogy építsék föl a titkos hálózatot, mely most irányt szab mindenki életének. Megkaptuk, amit kértünk, amit „létregondoltunk”. Ugyanez igaz a vallásokra is. Őket is a kollektív elme gondolatmintái hozták, hozzák létre, éppúgy, mint a médiát és más intézményeket, amelyek félelmet és bűntudatot használnak a manipulációhoz és az irányításhoz. Kollektív szinten tükrözik, amit az emberek milliárdjai mindennapi életükben tesznek. Félelemmel és bűntudatkeltéssel manipulálnak, hogy elérjék céljaikat. Figyeld magad néhány napig, és nézd meg, hányszor használsz félelem- és bűntudatkeltést, hogy kézben tarthass egy helyzetet. Megtesszük, anélkül, hogy tudatában lennénk, és ezt a viselkedésmódot adjuk tovább a gyermekeinknek. Mert mit is mondunk nekik? „Rossz fiú vagy! Ha még egyszer ilyet teszel, elnáspángollak! Várj csak, amíg apád hazajön! Majd megkeserülöd!” – félelem „Rossz kislány vagy! Hogy tehettél ilyet anyáddal és apáddal? Hogy okozhattál nekünk ilyen bánatot, amikor annyi mindent megtettünk érted!” – bűntudat Ezek csak apró példák arra, hogyan használjuk a gyerekkel szemben a félelem- és bűntudatkeltést. A gyerekek már korán megtanulják, hogy ugyanezt tegyék másokkal. Mire elérjük a felnőttkort és e korra jellemző viszonyokat, az irányítás és manipulálás céljából használt félelem- és bűntudatkeltést művészi szintre emeljük. Díjakat kellene osztogatni érte, mint annyi minden másért! Következésképpen ez a gondolati minta eluralta az elmét, tudatot, majd ez megteremtette ennek kollektív fizikai tükörképét, a vallásokat és más intézményeket, amelyek megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk, valamint mesterségesen félelmet és bűntudatot ébresztenek, hogy irányítsanak. Őket is mi teremtettük, saját képünre és hasonlatosságunkra. Ők a mi tükörképünk, legalábbis a kollektív önmagunké. Ez azonban jó hír, mert így hatalmunkban áll a világméretű manipulációt megszüntetni xvii … és az igazság felszabadít xviii egyszerűen azzal, hogy mi magunk felhagyunk a manipuláció használatával. Az emberi felfogás ilyesfajta átalakulása létfontosságú e bolygó jövőjére és a világra nézve, amit gyermekeinkre hagyunk! Az emberiség vágya, hogy átruházza a döntés felelősségét, lehetővé tette olyan rendszer kifejlődését az eltelt évezredek folyamán, amely rendszer ma egy világméretű fasiszta diktatúra megteremtésének küszöbén áll. Hogy a fasizmus Adolf Hitlerrel véget ért!? Bárcsak úgy lenne! Ma is ugyanaz a fasiszta gondolkodási séma irányítja a világ titkos kormányát, ami percről-percre úgy manipulálja az emberi elmét, hogy elfogadja a központosított világméretű zsarnokságot.   Ezt a zsarnokságot úgy hívják Új-VilágRend! És hacsak fel nem rázzuk magunkat spirituális szendergésünkből, akkor ez Világkormány létrejöttében fog megnyilvánulni, valamint központi Világbankban és fizetőeszközben, Világhadseregben, és olyan népességben, amelyet beültetett mikrochipek kötnek össze a központi számítógéppel. Ha bárki úgy gondolja, hogy ez nevetséges, akkor neki a következő néhány száz oldal nagyon is kijózanító lesz! Elképesztően közel vagyunk mindezekhez. Itt az ideje felnőni és felébredni! Miközben annak történetét olvasod, hogy hogyan irányították és manipulálták ily mértékben életedet és az egész bolygóét, kérlek, ne téveszd szem elől: ezt közösen hoztuk össze. Az emberek, akiket megnevezek és az események, amelyekről írok, csak tükrök, amik visszatükrözik az emberi fajra és a Földre a saját gondolatmintáinkat. Ez a világ csupán fizikaivá vált emberi gondolat. Amikor felismerjük, melyek a káros gondolatminták és eltávolítjuk azokat, a fizikai valóságunk meg fog változni, és a világ is meg fog változni. De nem előbb! Ez a történet velünk kezdődik és velünk is végződik" . (David Icke:És az igazság felszabadít!) David Icke – Álom az álomban Minden Tudat, de a tudatosságnak különböző szintjei vannak aszerint, hogy valami milyen mértékben csatlakozik a Végtelen Egy-séghez. Az önmaga tudatában lévő Végtelen Egy-ség összevetve azzal, amit mi emberi „elmének” nevezünk, olyan, mintha Einsteint egy tányér babfőzelékkel akarnánk összehasonlítani. Ténylegesen, a különbség oly mérhetetlen, hogy nincs is összehasonlítási alap. Így, amikor tudatosságról beszélek, akkor azalatt az elmén és a Mátrixon túli ébredtség fokát értem. (Sri Aurobindó Szupramentális, azaz elméntúli állapotnak nevezi.) Amikor elfelejtjük, hogy az illúziót megélő Végtelen Tudatosság vagyunk, minden kiesik a megfelelő megvilágításból. DAVID ICKE Egyik délután egy kompon utaztam Jaymie fiammal, hogy megtegyük a tizenöt perces átkelést Angliából Wight szigeti otthonunkba. Amint elhagytuk a kikötőt, köd ereszkedett ránk, ami minden irányban eltakarta szemünk elől a szárazföldet. Normális esetben a komp néhány percig a part vonalát követi, majd élesen jobbra fordul, és a sziget felé veszi az irányt. Függetlenül egymástól, Jaymie és én is azon kezdtünk csodálkozni, hogy ez alkalommal hogyhogy nem fordulunk. Elhaladtunk az egyik nagy vízben álló „betonerődítmény” mellett, ami az utolsó lehetőség a kanyarodásra, még ha apály idején a hajó nagy ívben kanyarodik is. De még mindig úgy tűnt mindkettőnknek, hogy továbbra is egyenesen haladunk, távolodva Angliától és a szigettől.  Éppen, amint azon csodálkoztunk, hogy mi a fene történik, feltűntek a sziget mólójának fényei, és rájöttünk, hogy egész idő alatt jó irányba haladtunk. Eltájoltak, „elveszettek” lettünk azáltal, hogy elvesztettük a kulcsfontosságú viszonyítási pontot – a szárazföld látványát, amitől a történtek, és a haladási irány nyilvánvaló lett volna. De miután az elveszett, minden más koordináta, mint például az erődítmény, elvesztette perspektíváját. Valójában elfordultunk az erődnél, de mivel nem láttuk a szárazföldet visszaigazolásként, ezt nem érzékeltük. Ez történik velünk a Mátrixban is. Ha egyszer elveszítjük a kiindulási pont látványát – hogy az illúziót megélő Végtelen Tudatosság vagyunk –, azzal elveszítjük a viszonyítási pontot, amiből minden más dolgot megérthetünk. Úgy hisszük, egy bizonyos irányba haladunk (hogy „valódi” testben egy „valódi” világot megélő emberek vagyunk), miközben valójában az egész egy manipulált álom. Egy másik szempont az, hogy Jaymie és én is ugyanazon illúzió csapdájába estünk, ami azt jelenti, hogy megerősítettük egymás valóságát, még „valósabbá” téve azt. Ugyanez a jelenség alakítja ki az emberiség valóságát – „azt márpedig mindenki tudja”! A Frankenstein Mátrix egy minket álomvilággal etető szuperhologram. A hologramot Gábor Dénes fedezte fel az 1940-es évek végén, és munkájáért Nobel-díjat kapott.  Fényérzékeny lemezen frekvenciamintává alakított egy háromdimenziós tárgyat, majd visszaalakította 3D-s holografikus képpé. A hologram úgy jön létre, hogy lézersugarat irányítanak egy fényérzékeny lemezre. A lézert egy féligáteresztő tükrön keresztül sugározzák a lemezre. A lézerfény egy része eltérül, a fényképezni kívánt tárgyra. Így kapsz egy lemezre eső lézersugarat (referenciasugarat) és egy tárgyról visszaverődő lézersugarat (adathordozó sugarat). Ez az adathordozó sugár tartalmazza a tárgy rezgés-képét, és viszi a fényérzékeny lemez felé. Amikor ez eltalálja a lemezt, ott „beleütközik” a referenciasugárba – a „másik felébe” – és ez az összeütközés, egymásrahatás (interferencia) hozza létre a kettő között azt, amit interferencia- mintaként ismerünk.  Ahhoz hasonlíthatjuk az elvet, mintha két követ dobnánk egymás mellé egy tó vizébe, és néznénk, hogyan ütközik egymással, hat egymásra (interferál) a két hullámforma. Egy mintát formálnak, ami a két kő hullámalak-képviselője, hogy hol és milyen sebességgel estek a tóba. Az interferencia-minta, ami a holografikus filmre ég, nagyjából úgy néz ki, mint a hullámok a tóban. Körkörös vonalak sorozata, ami látszólag teljesen véletlenszerű és értelmezhetetlen. Ha azonban egy ugyanilyen lézerfényt irányítasz erre a mintára, hirtelen megjelenik a tárgy világos képe. A képek szilárdnak tűnhetnek, de kinyúlva értük a semmibe markolsz, és amint lekapcsolod a fényt, a hologram azonnal eltűnik, mert csak illúzió. Azért használnak lézert, mert stabil (intenzitású, hullámhosszú és fázisú párhuzamos sugarat bocsát ki, amit „koherens fénynek” hívnak. A koherens fény az, ami keskeny, egyenes sugarat tart fent nagyon hosszú távolságon anélkül, hogy szóródna, és ezért gyengülne, mint ahogy a zseblámpa fénye. Mátrix, a virtuális valóság-játék egy szuperhologram, ami más, végtelen számú hologramot vetít, beleértve az emberi testet, és ezek mind természetüktől fogva illúziók. A holografikus felvétel egyik elképesztő különlegessége, hogy minden része az egész kép kicsinyített változata. Nem számít, mennyiszer vágod szét kicsi és még kisebb darabokra a lemezt, amikor megvilágítod a lézerrel, mindegyik darabka egy kicsi, de egész képet fog adni.  Ha egy normál fényképet négyfelé vágsz, minden egyes darab „nyilvánvalóan” az egész kép negyedét tartalmazza csupán, de nem így a hologram esetében! Bármelyik része a teljes kép kicsinyített változatát fogja adni. Így tehát az emberi test is az egész Mátrix hologram egy kicsinyített változata. Feltételezem, akár mondhatnád azt is, hogy a Mátrix az „embert” saját képére és hasonlatosságára alkotta. Ez azt jelenti, hogy mivel az emberi test hologramjának van egy agya, ami a test minden részével kommunikál, és dekódolja a visszaérkező információkat, így a Mátrixnak, mint egésznek kell, hogy legyen egy verziója ugyanebből.  Kommunikál a „sejtjeivel” (emberi testekkel és más életformákkal is), és feldolgozza a tőlük érkező információt. Így kapjuk kollektív valóságunkat, és így is változtatjuk meg a jelek révén, amelyeket tudattalanul küldünk vissza a Mátrix „agynak” – a központi számítógépnek. Az emberi test minden részlete az egész test kisebb változata, és ezért van az, hogy az összes sejt tárolja az emberi alak megalkotásához szükséges információt. A hivatalos tudomány azért volt képtelen meghatározni az agy azon területét, ahol minden emlék tárolódik, mert amit mi emléknek hívunk, az az agy egészében és a testben, sőt minden egyes sejtben is létezik (a sejtek elméje). Ez kell, hogy legyen a helyzet, mivel a test hologram.  Agydaganatos betegek, akiknek agyuk nagy részét eltávolítják, nem veszítik el specifikus memóriájukat. Lehet, hogy úgy általában nem emlékeznek dolgokra, talán azért, mert a holografikus emlékezés egy alacsonyabb szintjére kerülnek, ami nem olyan tiszta, mint a teljes, vagy az agyműtét kiváltotta sokk okolható. De nincs olyan, hogy egyik emléküket elveszítik, egy másik meg kristálytisztán előjön, ami akkor történne, ha az emlékezet egyetlen területre korlátozódna. A testhologram az összes érzékszervből tárol információkat, így ha szagolunk valamit, az ugyanolyan erősen elő tud hívni egy emléket, mint a látás vagy a hallás. Még ez sem más, mint az illúzió egy másik szintje, hiszen ha az agy is hologram, akkor annak is illúziónak kell lennie. Mint minden ebben a valóságban, ez is egy frekvenciamező vagy rezgés „fizikai” megnyilvánulása. Mellesleg a test holografikus természete azt jelenti, hogy az egész agy és a test, sőt minden egyes sejt is részt vesz az öt érzékszerv dekódolásában, nemcsak a „látásért felelős agykéreg” vagy az agy hasonló feladatok ellátásáért felelőssé tett területei. Sokkal könnyebb most, mint korábban elmagyarázni a valóságunkat irányító rendszert, mert már létezik számítógép, Internet, holografikus fényképezés és televízió, amelyek nagyon sok szempontból modellezik a Mátrixot. De hangsúlyozom, hogy amikor azt mondom, hogy a Mátrix olyan, mint egy számítógép vagy szoftverprogram, akkor csak azért használom ezeket a kifejezéseket, hogy érzékeltessem a lényegét annak, amire gondolok, mert a mai számítógépek technológiája segít abban, hogy leírjam ezeket az elképzeléseket.  Amikor a Mátrixról beszélünk, még a ma létező legfantasztikusabb számítógépek és szoftverek is olyanok, mintha a görkorcsolyát az űrhajóhoz akarnánk hasonlítani, és még ez a hasonlat is sántít, mint minden hasonlat, minden modell. Egyébként, ha nem tudsz semmit a számítógépekről: a szoftver elektromos parancsok sorozata, amit a számítógép kiolvas a memóriájából, és válaszol rájuk.  Egy másik segítség illuzórikus világunk leírására, a Mátrix filmtrilógia, ami kiváló vizuális élményt szolgáltat a tapasztalt virtuális valóság bemutatására. Nem hittem a szememnek, amikor először láttam, mert elképesztő érzékletes képekkel fejezte ki azt, amit én addig csak szavakkal próbáltam. Enélkül és a számítógép technológia nélkül nehezen tudnám, hol kezdjem elmagyarázni a Mátrix működését, de így sokkal könnyebb dolgom van. A virtuális valóság-játék egy magasan kifinomult változatában „élünk”, vagy másképpen mondva egy 3D-s illúziót nyújtó holografikus Internetben. Az egyik gyakori kérdés, hogy ha mi magunk teremtjük illuzórikus világunkat, akkor miért van az, hogy mindnyájan ugyanazt az alapvető világot látjuk: az utcai jeleneteket, az embereket, autókat, utakat, erdőket és hegyeket? A válasz: a Mátrixot irányító erő folyamatosan jeleket sugároz felénk, és mi egy kollektív valósággá dekódoljuk ezeket – és ezt a kollektív valóságot hívjuk világnak. Ehhez hozzáadjuk a magunk csavarját azzal, hogy különböző véleményt, nézőpontot alakítunk ki arról, amit közösen „látunk”, de mindannyian ugyanabban az alapvető valóságban részesülünk, mivel ugyanazokat a jeleket dekódoljuk a Mátrixtól. Ez a valóság nem odakint van, hanem „idebent” – a fejünkben. Vagy pontosabban fogalmazva, a genetikai adatbázisunkban, a DNS-ben. Ahogy az író, Edgar Allen Poe írta: „Minden, amit látunk, és látszik, csak álom az álomban”  egy hologram a hologramban. Írta: David Icke - Szerkesztette: Galactus http://www.tudatvaltas2012.blogspot.hu/ /Forrás:David Icke: Infinite Love is the Only Truth Everithing Else is Illusion/ http://rejtelyekszigete.com/tanitok-erdekes-emberek/david-icke-alom-az-alomban/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=david-icke-alom-az-alomban