Indulatok és a plexus solaris

A régi taoisták úgy gondolták, hogy az emberi test nem egy hanem két agy ellenőrzése alatt áll. Az ismert, fejben székelő agyon kívül létezik még egy, éspedig az alhasban. Tulajdonképpen itt arról az idegrendszerről van szó, amely az egész test aktivitását szabályozza. Amikor az idegekről beszélünk, mindig az agy jut eszünkbe. De a régi taoisták a másik agyat éppen olyan fontosnak tartották. Ma ezt az alhasi idegközpontot úgy hívjuk, hogy ,,plexus solaris". Ez egy fontos idegsejt hálózatból áll, a mellkasban, a szív alatt és a gyomor mögött helyezkedik el. Mivel közelebb áll az alhasi részhez, mint az agy, az altesti szervek és a plexus solaris idegei közötti kapcsolat sokkal szorosabb, mint az aggyal. Ezért hívták a plexus solarist a régi taoisták „altesti agynak". Ez utóbbi működteti és egyensúlyban tartja a belső szervei funkcióit. Csak akkor vesszük észre jelenlétét, amikor harag, öröm, bánat, szerelem, gyűlölet vagy más erős érzelemfog el, ami a belső szervekből ered. Az érzelmek akkor születnek, amikor valami megzavarja a belső szerveket, de érezni a plexus solarisban érezzük, és fiziológiai reakciókban nyilvánulnak meg. A taoista elméletben az érzelmek születése és észlelése inkább az altest tájékának feladata, mint az agyé. Az agy inkább egy könyvtárféle, ahol minden adat (élettapasztalat, nevelés, ismeretek stb.) elraktározódik. Modern szavakkal úgy mondanánk, hogy egy központi számítógépre emlékeztet. A plexus solaris működése minden altesti szervet érint. A taoisták szerint az izgalom a szívvel áll kapcsolatban; a harag a májjal; a nyugtalanság a léppel és a hasnyálmiriggyel, a bánat a tüdővel; a félelem a vesével. Az öt elem elméiele szerint a túlzott izgalom árt a vékonybélnek, a nemi szerveknek, szívnek és a véredényeknek; a harag megzavarja az idegrendszert, a májat és az epét; a nyugtalanság vagy a túlzott lelkiismeretesség az izmokat, a gyomrot, a lépet és a hasnyálmirigyet; a túl sok bánat a tüdőre hat, a vastagbélre, a bőrre és a hajra; a nagy félelem a csontrendszerre, a vesére és a hólyagra. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy az indulatok károsak a szervezetre. A plexus solaris az első láncszem, amely a szerveken keresztül befolyást gyakorol. Ha ezek a szervek egészségesek és rendesen működnek, az indulatok is természetesen azzá válnak. A belső békét nem tudja befolyásolni a gondolat vagy a logika. Ezt csupán egy olyan erő képes irányítani, ami független a gondolattól. Amikor jól működik a plexus solaris, a belső szervek hamarosan túlteszik magukat az izgalmakon és továbbra is jól funkcionálnak. De ha felborul az egyensúly, akkor álmatlanság, magas vérnyomás, érbetegségek, szívgyengeség vagy krízis, infarktus következik be; bronchitis ami krónikussá válik, nyombélfertőzés, szorulás, hasmenés, impotencia, mensturációs fájdalmak és más egyéb ehhez kapcsolódó bajok léphetnek fel. Hogyan zavarható meg a plexus solaris egyensúlya? A taoisták szerint az újszülöttnél, az altesti második "agy"-nak sokkal nagyobb szerepe van, mint a fejben lévőnek. Az agyuk még érintetlen, mentes minden információtól amit pedig a felnőttek rendkívül fontosnak és követendőnek találnak; és nem szenvednek olyan betegségben, ami a felnőtteket akár meg is ölheti. A mesterséges nevelés és az élettapasztalatok révén az agy fejlődése lassan megindul. Egyes kultúrák lobban értékelik az adatgyűjtést, a memória fejlesztését, a racionális agyműködést mint a belső (érzelmi) fejlesztést. Ez oda vezet, hogy visszaszorul az altesti agy, majd feledésbe is merül. Ekkor válik az agy nagy könyvtárrá, ahol minden információ lerakódik (az agy térfogata mind nagyobb is lesz). Ezzel testi és szellemi betegségek sorozata járhat együtt azok, melyeket fent már felsoroltunk, melyeket a modern idők betegségeinek neveznek. Valódi érzelmeik tagadásával az emberek a plexus solaris működésének létezését tagadják s ez együtt jár a szervek működésének zavarával és az élet megrövidülésével. A plexus solaris sorvadásának legegyértelműbb jele a has túlfeszítettsége, melynek oka, hogy ott halott sejtek gyűlnek össze, s egyéb selejtanyag is összpontosul. Mindez azt jelzi, hogy a plexus solaris elsorvadása előrehaladott állapotban van. A nagy has s az ezzel járó egyéb panaszok nem az egészséges gyereket jellemzik. A valódi indulatok inkább a plexus solarisban találhatók mint az agyban. Ez utóbbi csak az emlékeket rögzíti. Gyakran arra tanítanak, hogyan fojtsuk el indulatainkat ésszel, vagyis gondolkodással. Pedig ezzel megakadályozzuk a plexus solaris működését. A fizika törvénye szerint, minél nagyobb a nyomás, annál több esélye van a robbanásnak. Ezért az elfojtással elősegítjük a testi és pszichológiai problémák megjelenését, s a tiszta agy emelte szép épület összeomlik. Amikor a szervezetet fenntartó szervek már nem működnek normálisan, zavarossá válnak az agyban tárolt adatok és elködösítik a valós bölcsességet és az intelligenciát. Ha meg vizsgáljuk jelenlegi társadalmunkat, megállapíthatjuk, hogy az ész felhasználása az indulatok visszaszorítására milyen rendkívül káros. Ennek nyomán alakult ki nagyon sok egyén testi és pszichológiai betegsége. (részlet: dr. Stephen T. Csang, Az öngyógítás teljes rendszere könyvéből) http://ezotop.hu/ A napfonat Az emberi testben számtalan idegdúc van, mégis közülük csak egy, a napfonat (plexus solaris) az, amely általánosan ismert. A napfonat abban is egyedülálló, hogy a néphit szerepet tulajdonít neki az érzelmek és a lelki élet terén – míg orvosi szemmel nézve a napfonat mint idegdúc csak a testi szervekre hat. Christopher Vasey utánajárt, hogy van‑e alapja a fenti, általánosan elterjedt véleménynek, és van-e összefüggés a Bibliából ismert ezüstfonal és a napfonat között. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a napfonat (plexus solaris) valóban központi szerepet tölt be az emberi létezés folyamán, amely messze túlmutat az anyagi síkon. A napfonat a szívgödörben (más néven gyomorgödörben) található A napfonat (plexus solaris) feladata Az idegfonat (plexus) egy idegcsomó, ahol olyan idegek találkoznak és lépnek kapcsolatba egymással egy kis „központban”, amelyek egyébként egymástól elválasztva működnek. A központnak az a feladata, hogy összehangolja és szabályozza az egyes szervek működését. Ez alapján az idegfonat a vegetatív idegrendszerhez tartozik, amely a szervek működéséért felelős, és nem a központi idegrendszerhez, amely hatásköre a mozgásra és az érzékszervekből érkező információ továbbítására terjed ki. Napfonat - a fogadás szerve A napfonatnak, amely a szívgödörben (más néven gyomorgödörben) található, kizárólag azokra a szervekre kellene hatást gyakorolnia, amelyekkel idegi kapcsolatban van: a májra, a hasnyálmirigyre, a vesékre, a gyomorra és a belekre. Mégis azt mondják, hogy azoknak az embereknek, akik idegi feszültség miatt nehezen lélegeznek, „görcs” van a napfonatában vagy ott „blokkolva” vannak – annak ellenére, hogy a légzés szabályozása nem a napfonat feladatai közé tartozik! Másik példa: A napfonat masszírozása és borogatása mély ellazulást vált ki az egész szervezetben – ez is egy olyan tapasztalat, mely szintén azt mutatja, hogy a napfonat nemcsak az élettani folyamatokra lehet hatással. Úgy tűnik, hogy a napfonat által ellátott feladatok valóban túlnyúlnak azon a hatáskörön, amelyet általában neki tulajdonítanak. A fenti feltételezést megerősíti a napfonat anatómiai felépítése: Az idegi központok – ahol „döntéseket hoznak”, pl. az agy – felszíne rendszerint szürke (innen a „szürkeállomány” elnevezés), belseje azonban fehér. Ez azért van így, mert a „döntésben aktív”, információkat feldolgozó szürke sejttestek a felszíni részen vannak, míg a fehér idegkötegek (az idegsejtek axonjai és azok elágazó nyúlványai), amelyek az üzenetek fogadásáért és továbbításáért felelősek, belül helyezkednek el. A napfonatban ez fordítva van: a fehérállomány kívül van, a szürkeállomány pedig belül. A sejtek e különleges szerveződése egy olyan szervvé teszi a napfonatot, amely inkább az üzenetek fogadására és továbbítására alkalmas, mint azok feldolgozására. Ennek az adottságnak különös figyelmet kell szentelnünk. Az általánosan elterjedt nézet szerint a napfonat a vegetatív idegrendszer vezérlő központjainak információit továbbítja. Ahhoz azonban, hogy ezt a feladatot el tudja látni, nem szükséges, hogy a fehérállomány a felszínen helyezkedjék el. Hogy kívül túlnyomórészt mégis fehérállomány van, az arra utal, hogy a fogadó működés rendkívül fontos. De honnan származnak azok az impulzusok, amelyek fogadását szemmel láthatóan segíti ennek az idegfonatnak a felépítése, ha sem a központi idegrendszerhez nem tartozik, sem az öt érzékszerv által továbbított információból nem jut el hozzá semmi? Impulzusok a szellemből Az imént feltett kérdésre a Grál-üzenetben találhatunk választ. Itt azt olvashatjuk, hogy a napfonat feladata arra is kiterjed, hogy az ember nem anyagi, belső magjából – a szellemből – érkező információkat fogadja. Ezeket továbbítja az ember anyagi burkának, a fizikai testnek, egészen pontosan az agynak és ezáltal a nappali tudatnak. Az ember központja a nem anyagi szellem, az agy csupán annak eszköze. Ez egyébként csak egy a sok eszköz közül, melyet a fizikai test az inkarnációkor a szellem rendelkezésére bocsát. Hogy az ember tudattal rendelkező szelleméből kiinduló információ elérje az agyat, szükség van egy összekötő útra. A fizikai testben ez az út a napfonatnál kezdődik, amely olyan, mintha egy testbe nyíló „bejárati kapu” lenne a szellem számára. A képen az egyes idegdúcok láthatóak, köztük a napfonat pirossal kiemelve. A látó emberek képesek érzékelni a napfonatból kiinduló un. "ezüstfonalat" vagy "ezüstzsinort" Napfonat és ezüstfonál A napfonat a látó emberek test és lélek kapcsolatáról szóló leírásaiban is fontos szerepet játszik: Innen indul ki az úgynevezett „ezüstfonál”, egyfajta éterikus köldökzsinór, amely lehetővé teszi a lélek számára, hogy a testet megelevenítse. Az „ezüstfonál” illetve „ezüstzsinór” létezéséről már a Bibliában is szó esik (vö. Préd 12, 6), ahol az ezüstfonálról a halál, tehát a test és a lélek különválása kapcsán írnak. A test és a lélek természetes összekapcsolódása, amely a napfonat környékére vezető ezüstfonálon keresztül valósul meg, a halálkor fokozatosan megszűnik – míg az alvás során csak fellazul. Ezért fordul az elő, hogy nagyon érzékeny emberek, akiket váratlanul felébresztenek, érzik a napfonat környékét. Feszültséget és meleget éreznek, s néha még arról is beszámolnak, hogy érezték, ahogyan beléptek a testükbe – de ez nem akárhol történt, hanem egészen konkrétan a napfonaton keresztül. Egy ilyen élmény természetesen elsősorban az érintett személy számára jelent sokat. Mégis nemde mindannyiukban öntudatlanul is jelen van a tudás, hogy hol van a szellem bejárati kapuja a testbe? Ha valaki szólít minket, és biztosak akarunk lenni abban, hogy ránk gondolt, akkor azt kérdezzük: „Ki? Én?” – és a kezünk automatikusan nem a fejre mutat, hanem… a napfonat környékére. Hiszen itt van a kapu önmagunkhoz, énünkhöz. Ez az új tudás a napfonat feladatáról segíthet bennünket, hogy mélyebben megismerjük önmagunkat. Az életünk nemcsak a fejünkben játszódik le. A gondolataink keletkezésénél persze szerepet játszik az agy, de az, ami igazán emberi, a lelkesedés, az akarat, a szeretet, benső lényünkből, a szellemből származik. A szellem pedig a napfonaton keresztül kapcsolódik a testhez. Ezen idegdúc rendkívüli feladata tehát a szellem impulzusainak fogadásában rejlik. http://www.gralvilaga.hu/