 Világunk talán legfontosabb és egyben legvitatottabb vallási ereklyéje az a 4,92 méter hosszú és 1,13 méter széles lenvászon, amely a sumérok istenének, Enlil (Én Lélek) fiának, Jézusnak (Izzunak) a testlenyomatát, képmását őrzi. A hagyomány szerint ez a lepel az a halotti kendő, amelybe Jézus testét tekerték miután levették a keresztről. Az antropológusok megállapították, hogy a képmáson megjelenő szakállas, hosszú hajú férfi vonásai klasszikus europid-anatóliai faji jeleket hordoznak, 30-33 éves lehetett, testmagasságát 178-180 cm-ben, testsúlyát pedig 79-80 kg-ban határozták meg. A leplen látható test körvonalát összetömörödött, vagy megpörkölődött lenszálak rajzolják ki. Az ilyen, a szövetet el nem égető felületi perzselés csak olyan sugárzásnak, energia-felszabadulásnak lehet az eredménye, mely a röntgen-sugárnál is rövidebb hullámhosszú, azaz kozmikus fénysugár jelenség. Ennek a kozmikus felvillanásnak a jellemzője a magas intenzitás és a nagyon rövid időtartam, mely nem hosszabb egy ezred másodpercnél. Ott ahol nincs emberi körvonal, az eredeti Z alakú zsávolykötés látható. A közel egy évszázadon át tartó vizsgálatok során újabb és újabb részleteket tudhattunk meg a lepel jellemzőiről. A lenyomatról legelőször Secondo Pia készített képeket egy-egy üveglapra, 1898-ban. Amikor az arcról készült képet előhívta csodálkozva tekintett rá, hiszen az a leplen látható képnél sokkal élethűbben és tisztábban volt látható, mert a fénykép negatívja valójában egy pozitív kép volt. A leplen található lenyomat tehát eleve negatív, amiből arra következtettek, hogy azt a feltámadás ereje vetítette rá az anyagra.  Azt, hogy a leplet esetleg festették, egy 1902-es vizsgálat cáfolta meg. A párizsi Sorbonne egyetemen Paul Vignon és kollégái a lepelről készített fotót tanulmányozva megállapították, hogy annak festett volta kizárható, mivel azon ecsetvonások és más festésre utaló jelek nem láthatóak. Következtetésük szerint középkori művész nem lehetett képes negatív kép megfestésére. 1973-ban a lepelről ragasztószalag segítségével, virágpormintát vettek. Max Frei, a zürichi rendőrség tudományos osztályának vezetője kilencévi kutatás után 49 pollenfajtát azonosított. Ezek közül 11 Franciaországra és Olaszországra, 24 Törökországra, 14 Palesztinára jellemző. Ebből nyolc, sós talajt kedvelő növény, amely a Holt-tenger vidékén, további hat faj pedig csak Jeruzsálem környékén őshonos. 1976-ban a lepel felvételét egy olyan képszerkesztő programmal vizsgálták, amely domborzati képeket tud készíteni a Holdról és más égitestekről. Bizonyítást nyert, hogy a vászon egykor egy emberi testet fedett. Az így kapott kép a lepel szerkezetének sík kétdimenziós képe.  Az 1978-as vizsgálat alkalmával szálmintát vettek a lepel hátsó részén lévő, állítólagos vérfoltból és ragasztószalaggal magáról a lepelről is újabb 32 mintát rögzítettek. Ezeket a mikroszkópia és a mikrokémia amerikai szakértőjének, dr. Walter McCrone-nak a rendelkezésére bocsátották, aki 1979-ben azt közölte, hogy a törvényszéki orvostani vizsgálatok vér jelenlétét nem igazolták, a lenyomaton pedig két színezék, okker és cinóbervörös mutatható ki. Ugyancsak 1978-ban Roger és Marty Gilbert kis kosznyomokat fedezett fel a halotti leplen, a bal térdnél és sarkánál és a törött orrnál. A talpak környékéről vett és vizsgált szennyeződések a jeruzsálemi sziklasírokból ismert édesvízi travertino aragonitból, mészkőből származik. 1988-ban a Római Katolikus Egyház hozzájárulását adta a C14-es radiokarbon kormeghatározó eljárás alkalmazásához. A vizsgálatot a vakpróba elvén ejtették meg: minden laboratórium három darab, számozott vászonmintát kapott, amelyekről nem tudták, melyik a valóban vizsgálandó anyag. Az egymástól független három különböző egyetemen (Oxford, Zürich, Arizona) végzett eredmény ugyanazt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető.Sue Benford állítása szerint azonban az 1988-as vizsgálatok eredményei tévesek voltak, ugyanis akkor a kutatók nem vették figyelembe a lepelre varrott, minden bizonnyal későbbi foltok hatását. Ugyanígy véli Raymond N. Rogers amerikai kutató, aki szerint a radiokarbonos vizsgálatokat azokon a szövetdarabkákon végezték el, melyekkel a leplet 1534-ben befoltozták. Az eredeti szövet kémiai vizsgálatának eredményei arra utaltak, hogy sokkal régebbi. Egyébként, amikor Rogers 1978-ban elkezdte a leplet vizsgálni, épp azt a területet tanulmányozta, amelyből az 1988-as vizsgálatokhoz is vették a mintát, és gyapotot talált benne. A gyapotszálak teljesen be voltak vonva festékkel, azaz átfestették őket, hogy azonos színűek legyenek a lepellel. A mintákat tehát akkor éppen a legalkalmatlanabb részből vették. Újravizsgálás után a nagy felbontású képen megtalálták a vitatott területen az újraszövés nyomát. Gilberto Raes a Genti Egyetem textil szakértőjének hivatalos véleménye szerint a textil nem lehet középkori eredetű. A radiokarbonos kormeghatározás eredményét gyengíti az 1192-95 között íródott, a Halotti beszédünket is tartalmazó Pray-kódex, amelynek lapjain Jézus passióját és a feltámadást ábrázolják. Ennek egyik képén egy hosszú szövetdarabbal burkolják be a megváltó testét. A kép készítője ezt a leplet két jellegzetes tulajdonsággal, a halszálkás mintázattal és négy L alakot formáló lyukkal ábrázolta. Ezek a jellegzetességek megtalálhatók a torinói leplen is.  A test balzsamozása és a feltámadás   Az L alakot formáló lyukak Később az Amerikai Torinói Lepel Kutató Társaság (AMSTAR), melyet a rejtélyes torinói lepel vizsgálatára alapítottak, bejelentette, hogy az 1988-as C-14 vizsgálatot nem a lepel eredeti anyagán végezték, hanem egy újraszőtt toldáson, amely így a lepel korának téves megállapításához vezetett. 1999-ben a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson ismertetett eredmény szerint, melyet izraeli és amerikai professzorok által végzett vizsgálat mutatott ki, a leplen talált pollenek olyan virágokból származnak, amelyek együtt csakis a Jeruzsálem–Hebron régióban találhatók meg. Mi több, éppen március és május között nyílnak, abban az időszakban, amikor Jézust keresztre feszítették. A sebek környékén, a leplen fellelt vöröses anyag a korábbi elképzelésekkel szemben nem festék vagy állatból származó vér, hanem emberi vér, és a Közel-Keleten gyakori AB vércsoportba tartozik. Dr. Giovanni Tamburelli egy számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy a gép kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált, aminek konklúziója alapján kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre. A kormeghatározás szempontjából fontos megemlíteni, hogy a leplen lévő képmás szemein pénzérmék nyomai láthatók. Francis L. Filas jezsuita professzor a lepel számítógépes vizsgálatakor beazonosította az egyik érme négy betűjét (UCAI) és egy botszimbólumot. Poncius Pilátus korában forgalomban volt olyan rézérme, amelyen egy botszimbólum, a római augurok görbe botja volt, és a görög TIBERIOU CAISAROS felirat szerepelt. Ezt a lepton aprót Kr.u. 29-ben adták ki. A zsidó temetkezési hagyomány, a pénzérmék szemre helyezését nem alkalmazta. A temetkezésnek ez a formája a Belső-Ázsiában élő lovaskultúrák népei, a szkíták, hunok, avarok, onogur-bolgárok és magyarok, között volt elterjedt.  Jézus zsidó származását kérdőjelezi meg az is, hogy a lepel megfeszítettje a pártusokra jellemző, két részre osztott szakállt viselt. A jézuskorabeli zsidók a kor divatja szerint az orr és száj közötti részt gondosan borotválták, vagy pedig a Tórában előírt torzonborz, nyíratlan szakállt viseltek.   A kor szokásai szerint a kivégzettek holttestét egy év múltán adták oda a családnak, addig közös sírban nyugodtak. A későbbi azonosítás megkönnyítése céljából a halott nevét általában az arc környékén a lepelre rögzítették. A feliratok keresésével először Alan Whanger a durhami Duke Egyetem professzora és felesége Mary foglalkozott. Az általuk feltalált PIOT módszer alkalmazásával a vászonról készült fotókon több tárgyat és felirattöredéket mutattak ki. Később Barbara Frale úgy fogalmazott: a leplen megtalálta a Názáreti Jézus 'halotti bizonyítványát' görög, arámi és latin nyelvű feliratokban. Mint mondta, bár sok betű hiányzik, mégis sikerült rekonstruálnia a feliratokat.  A Jézus testét állítólagosan fedő két lepel közül a kisebbiket az észak-spanyolországi Oviedo katedrálisában őrzik. Ennek az ereklyének hivatalos neve szudárium, vagyis arctörlő kendő. A 84 x 53 cm-es leplen nem látható arcmás, csupán vérfoltok. A spanyol szindonológusok által végzett tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a leplen található foltok egy rész vérből és hat rész tüdőváladékból állnak, amely a keresztre feszített fulladásos halálával, illetve az eközben bekövetkező tüdőödémával függhet össze. A virágporvizsgálatok kimutatták, hogy a lepel útja valóban Jeruzsálemből Afrikán keresztül vezetett Spanyolországba. A "lepeltanászok" 1994-es oviedói kongresszusán ezt még azzal is megtoldották, hogy mirha és áloé nyomokat is sikerült mikroszkopikusan kimutatni a szöveten. Az utóbbi időben egy különleges fotóeljárással végzett vizsgálat kimutatta, hogy a szudáriumon és a torinói leplen több mint 130 egyező pont található.  Veronika kendője Nemrég a Ray Downing vezette grafikus csoport a legújabb számítógépes technológia segítségével életre keltette a leplen látható Jézus képmását és alakját. Felerősítették a testi sérülésekből származó vérnyomokat, elkészítették az arc 3 dimenziós képét, végezetül a program segítségével valósághűvé tették az arcot és az egész testet.  Az arc 3D-s képeA sovány, de izmos test, súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Bőrén tetőtől talpig korbácsütések nyomai láthatók. Kilencvennél több sebet ejtettek rajta, valószínűleg fémvégű ostorral. A vállaknál a bőr igen súlyosan sérült, alaposan fel is horzsolódott, mintha valami nehéz, rücskös tárggyal verték volna. Az oldalán lévő mély seb erősen vérzett. Mind a két, de különösen a bal térdkalács annyira összezúzódott, mintha az illető valami magas helyről esett volna le. Az arc felduzzadt és csupa seb, mintha azt is korbáccsal verték volna, a koponya pedig hegyes tárgyaktól származó szúrások nyomait viseli. A szögek okozta sebek elhelyezkedése a kézen pontosan megegyezik azzal, ahogyan az egyetlen ismert, keresztre feszített és exhumált áldozaton, a Jeruzsálem óvárosában, a Damaszkuszi kapu közelében talált csontvázon látható. A szögeket nem a tenyérbe, hanem a csukló tövébe verték be úgy, mint ahogy az a leplen látható.  Vérfoltok a leplen  Jézus orcájaForrás:Magyar Paleoasztronautika oldal ----------------------------------------------- Torinói lepel A 19. század végén a Vatikán nyilatkozatot tett közzé, amelyben kimondta, hogy egyetlen relikvia, „légyen az a legszentebb a kereszténységben" sem tekinthető eredetinek. Ezzel a kijelentéssel szembe kívántak helyezkedni egy korabeli francia tudós, dr. Yves Delage állításával, aki szerint az az anyagdarab, amely a szent torinói lepel néven vált ismertté, Krisztus eredeti halotti leple.
A lepel A torinói lepel egy négyszögletes, 4,36 méter hosszú és 1,1 méter széles halszálkás szövéső textil. Két életnagyságú, halvány sárgásbarna lenyomat bontakozik ki rajta: az egyik szemből, a másik hátulról mutatja egy meztelen férfi alakját. Sötétebb foltok - a feltételezés szerint vérnyomok - is vannak a leplen, a fej, a csukló, a láb tájékán, és a bordák körül. Korunk tudományos vívmányai lehetővé tették a férfialak rekonstruálását, miszerint egy szakállas, hosszú hajú, harminc-harmincöt év közötti, körülbelül 180 centiméter magas és 79 kilogramm súlyú férfi látható a leplen. A sovány, de izmos test súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Bőrén tetőtől talpig korbácsütések nyoma látható, feltehetően ketten kínozták. Kilencvennél több sebet ejtettek rajta, valószínőleg fémvégő ostorral. A vállaknál a bőr súlyosan felhorzsolódott, mintha valami nehéz, rücskös tárggyal verték volna. Az oldalán lévő mély seb erősen vérzett. Mindkét térdkalács összezúzódott, mintha az illető valami magas helyről esett volna le. A csukló és a lábfej sebei arra utalnak, hogy szegecseket ütöttek át rajtuk. Az arc felduzzadt és csupa seb, mintha azt is korbáccsal verték volna, a koponya pedig hegyes tárgyaktól származó szúrások nyomait viseli. Minden jel arra utal, hogy a férfit megkorbácsolták, fejére töviskoronához hasonló tárgyat nyomtak, vállán pedig nagy súlyt kellett cipelnie, aztán végül szegecsekkel keresztre feszítették a csuklóknál és a bokáknál. A test elbomlásának nyoma sincs. A hasüreg duzzadt, ami a keresztre feszítés miatt bekövetkező fulladásos halál tünete. A képet a lenvászon felületi rostjainak „megpörkölődése" rajzolta ki. Ilyet elvileg létre lehetne hozni, ha egy felforrósított szoborra vásznat borítanánk - viszont kísérletek bizonyítják, hogy ez kiterítve egy deformálódott, széles arcot és alakot mutatna. A történet A lepel Bizáncba kerülése VII. Konstantin bizánci császár nevéhez kötődik, aki 942-ben sikeres hadjáratot fojtatott a bagdadi kalifa ellen. A győztes császár különös ajánlattal állt elő: kivonja katonáit a megszállt területekről, sőt az okozott károkat is enyhíteni fogja, ha viszonzásként megkaphatja a híres leplet. A kalifa természetesen elfogadta az ajánlatot, így az ünnepélyes keretek között a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyházba került. A leplet a Konstantinápolyt 1204-ben kifosztó keresztesek hozták magukkal Európába, majd 1453-ban került az olasz királyi család, a Savoyák tulajdonába. Egy speciális, ezüsttel keretezett ereklyetartóban helyezték el Chambéry-ben a Sainte Chapelle kápolnában. 1532-ben tőz ütött ki a kápolnában, és a forróság megolvasztotta a relikviatartót. Az olvadt ezüstcseppek több helyen kiégették a leplet, hiába mártották szinte azonnal vízbe. A legcsúnyább lyukakat megfoltozták, s az égésnyomokat, valamint a vízfoltokat a későbbi századokban is gondosan figyelemmel kísérték. 1578-ban a lepel utoljára kelt át az Alpokon Piemontba, ahol a savoyai herceg udvartartásával együtt letelepedett. A szent ereklye a torinói katedrálisban helyezték el, s ott is maradt, leszámítva azt a kis időt, amikor a 2. világháború alatt levitték a pincébe. 1983-ban bekövetkezett haláláig Itália exkirálya, Savoya hercege, Umberto rendelkezett a lepel felett. ő hagyományozta a Vatikánra. A leplet mind a mai napig a torinói katedrálisban tartják, püspöki felügyelettel. Megdöbbentő felfedezés A szemtanúk kezdettől észrevették, hogy valami nincs rendjén a lepel körül, de csak 1898-ben derült fény a furcsa titokra. Akkor történt, hogy egy torinói fényképész, Secondo Pia megtisztelő megbízást kapott: készítse el róla az első fényképet. A fényképész amikor előhívta a lemezt, azt a meglepő dolgot fedezte fel, hogy a negatívon nem homályos körvonalak jelentek meg, hanem egy tökéletesen kiformált emberalak. Tehát maga a lepel volt a „negatív"!
Dr. Delage ekkor határozta el, hogy megpróbálja megfejteni, hogyan kerülhetett a lepelre egy ilyen kép 500 évvel a fényképezés felfedezése előttő Számos középkori festékanyagot megvizsgált, és végül arra a következtetésre jutott, hogy a képet biztosan nem festették rá az anyagra. Aztán abból indult ki, hogy az anyag valakinek a temetési leple. Ilyen anyagot a IV. század előtt Palesztinában használtak, s a rajta látható foltokat valószínőleg az ebben az időben általánosan használt temetési balzsam hagyta. A rajta lévő jelekből arra is lehet következtetni, hogy bárkit temettek is el benne, ugyanolyan a kínzásokon ment keresztül, mint Krisztus. Összegzéseként határozottan kijelentette, hogy a lepel Krisztus halotti leple. Meglepő módon a Francia Tudományos Akadémia aggódva a súlyos következtetések miatt, visszautasította Delage eredményeit, sőt, azonnal megtiltotta a gondosan válogatott bizonyítékok kinyomtatását, közzétételét. A téma körül három évtizeden át csend volt, majd egy másik francia, dr. Pierre Barbet törvényszéki orvosszakértő 1932-ben orvosi szempontból vizsgálni kezdte a lepelről készült fotókat. Dr. Barbet első meghökkentő felfedezése szerint a szögek által okozott seb a csuklókon volt, és nem a tenyéren, ahogy hagyományosan szokták ábrázolni. Azt, hogy a keresztre feszítést valójában így hajtották végre, nem régóta tudjuk, s középkori hamisítók nem tudhattak róla. Ezen kívül, ha egy szög keresztülhatol a csuklón, megsérti a középső ideget, ettől pedig a hüvelykujjak akaratlanul visszahúzódnak a tenyérbe. Ez megint megegyezik azzal, amit a leplen lévő figurán lehet látni. A jól látható foltok az alak oldalsebe körül valami világos nedvre utalnak, egybehangzóan a bibliai szöveggel, mely szerint „vér és víz" csordult ki Krisztus oldalából. Újkori kutatások A lepel 1973-ban került újra kutatók kezébe. Ebben az időben már alkalmazták az ún. Carbon-14 eljárást, mellyel meg lehetett állapítani az anyag korát. De minthogy ennek a módszernek a használata tönkretette volna a lepel egy részét, nem engedélyezték a vizsgálatot. Ehelyett Európa két leghíresebb, hagyományos módszerekkel dolgozó tudósát kérték fel - a svájci Max Frei és a belga Gilbert Raes professzort. A két tudós először megállapította, hogy „a kép teljesen felszíni, ugyanis az anyagrostoknak csak a legfelső rétegét érinti. Semmilyen festékanyag nem látszik a mikroszkóp alatt sem." Frei pollenanalízist végzett a leplen, s 48 különböző virágport különített el. A virágporszemcsék szinte érintetlenek maradnak a legkedvezőtlenebb körülmények között is, így azonosításuk a modern törvényszéki tudomány egyik legpontosabb módszere. A legtöbb virágporszemcse Franciaországból és Észak-ltáliából származott, ahogy várható is volt, viszont hét szemcse olyan ún. ha-lophylic (sót kedvelő) virágtól eredt, amely a Holt-tenger környékén, illetve Palesztina más részein él. A tudósok felfedezése bár alátámasztotta elődük feltételezését, mégsem bizonyíthatta egyértelmően a lepel eredetét, ugyanis a virágpor nagy távolságokat járhat be a széllel vagy az utazók ruháján - a leplet pedig írásos történetének kezdetén gyakran bocsátották közszemlére. 1974-ben az Amerikai Egyesült Államok légierejének két kutatója, John Jackson és Eric Jumper a VP 8 elnevezéső képanalizátorral letapogatta a leplen lévő képet. A szerkezettel összekötött számítógép pedig megrajzolta a leplen látható alak megdöbbentően élethű, háromdimenziós modelljét. Ez hihetetlen fejleménynek számított, ugyanis a VP 8 kizárólag valódi háromdimenziós objektumokat tud reprodukálni, kétdimenziósakat, mint a fénykép, nem. Számos amerikai tudóst ez győzött meg arról, hogy érdemes a leplet komolyan tanulmányozni, kutatási programot készítettek, s Umberto ex-király 1977 márciusában engedélyezte, hogy megkezdjék a vizsgálódást olyan tesztekkel, amelyek a leplet nem veszélyeztetik. Miután közszemlére bocsátották a leplet, 1978. október 8-án kivették nitrogénnel teli tartályából, s a torinói királyi palotába vitték, ahol 36 tudós 72 féle ultramodern felszereléssel látott a vizsgálathoz. A szakemberek között volt fizikus, biokémikus, törvényszéki orvosszakértő, patológus, mikrofotográfus, elemző vegyész. Néhány órai intenzív munka után a tudósok ismételten kizárták, hogy az alakot ráfestették volna a lepelre. A cáfolat Az eddigiektől eltérő véleményt dr. Walter C. McCrone fogalmazta meg, aki egy vegyelemző magánvállalat vezetője volt Chicago-ban. ő nem a királyi palotában dolgozott, így elemzéseit valószínőleg mintákból végezte. 1980 szeptemberében, angliai előadássorozatán bejelentette, hogy mikroszkópos vizsgálatai vasoxid nyomokat mutattak ki, ami hagyományos festék alkotóelem. „Azt nem tudom megmondani, hogyan csinálták - mondta dr. McCrone -, de szerintem a lepel hamisítvány, csak nem tudom bebizonyítani." A Vatikán 1988-ban engedélyezte a lepel radikarbon-kormeghatározását. A vizsgálatokat lefolytató oxfordi, a zürichi és arizonai laboratórium arra az eredményre jutott, hogy a lepel középkori hamisítvány 1260 és 1390 közötti időszakból. Sokan nem fogadják el hitelesnek ezeket a vizsgálati eredményeket, mondván a kutatók nem vették figyelembe a rá varrott, minden bizonnyal későbbi foltok hatását. A lepelről a mai napig nem sikerült bebizonyítani sem azt, hogy valódi ereklye, sem azt hogy hamisítvány. Mindmáig megoldatlan az a rejtély, hogyan keletkezett a lenyomat. A tudósok, meglehetősen szárazon, annyit tudnak közölni, hogy a vászon dehidratív sav-oxidációja és egy sárga karbonil kromofor „formációja" alkotta a képet. De hogy került a kép a lepelre? A technikai adatok sorra cáfolták az eddigi hipotéziseket, s ha a lenyomatot valóban „hirtelen hősugárzás" hozta létre, akkor is megválaszolatlan marad egy kérdés: mi okozta a sugárzást... Forrás: internet |
Főoldal > Érdekességek >