Adamus Saint Germain 1.GYAKORLAT A BŐSÉGGEL KAPCSOLATBAN /2. GYAKORLAT A BŐSÉG MEGTEREMTÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE III/3. GYAKORLAT A BŐSÉG LEHORGONYZÁSÁRA III/4. EGY KIS PIHENŐ III/5. GYAKORLAT AZ EGÉSZSÉG MEGTEREMTÉSÉRE III/6. GYAKORLAT AZ IDEÁLIS TEST MEGTEREMTÉSÉRE III/7. GYAKORLAT AZ ÁLLÓKÉPESSÉG NÖVELÉSÉRE III/8. MEGINT EGY KIS BESZÉLGETÉS III/9. GYAKORLAT A FÖLDELÉS ELŐSEGÍTÉSÉRE III/10. GYAKORLAT A LEFÖLDELT CSERJE TÁPLÁLÁSÁRA III/11. GYAKORLAT A LEFÖLDELÉS STABILIZÁLÁSÁRA III/12. A GYAKORLATOK ÖSSZEFOGLALÁSA Első gyakorlat a bőséggel kapcsolatban Eljutottunk odáig – hogyha figyelmesen végigolvastátok mindazt, amit eddig lefektettem az elmúlt három sorozatban, az alapoktól egészen mostanáig –, hogy elkezdődhet az a munka, amikor átültetjük a gyakorlatba mindazt a tudást, amit az elmétek már remélhetően birtokol. Ez nem csupán magatok miatt fontos, hanem azért is, mivel ti elsősorban „tanítani” jöttetek most a földre, úgy, hogy a tapasztalataitok során megszerzett bölcsességetek által mutassatok példát azoknak, akik szintén ezt az utat kívánják bejárni, természetesen a maguk módján. Megértetek arra, hogy ne csak a szavaitok zengjenek azok számára, akik ezt választják, hanem a konkrét cselekedeteitek által tudjatok nyomatékot adni azoknak; mert azt ti is világosan tudjátok, hogy semmit sem ér a szó, ha a tettek nem támasztják azt alá, sőt, sokszor ez az, ami gyengít titeket, hiszen a hangzatos mondatok és a magatok élete ha ellentétben áll, az bizony hiteltelenné tesz titeket azok előtt, akik nem vágynak másra, mint egy üdvös tapasztalásra, akik nem vágynak másra, mint a saját életüket, a saját tapasztalataikat itt a földön teljesebbé tenni. Hogyan fogjuk ezt a gyakorlati oktatást elkezdeni? Úgy, hogy én minden alkalommal egy feladatot adok nektek, amit ha elvégeztek abban a sorrendben, ahogy én ezeket lefektetem, elindulhattok egy olyan varázsbirodalom felé, amit eddig csak a mesekönyvek lapjain olvashattatok. Csak ez valóság, higgyétek el: ez számotokra is megtapintható valósággá válhat, ha ezt választjátok. Említettem számotokra, hogy összegyűjtöm az energiáit azoknak, akik azt választják, hogy végigmennek velem ezen az úton, megtapasztalva önmaguk hatalmát, és ezeket a személyes választásokat beépítem a munkámba oly módon, hogy mindenkinek a maga választásai, a maga személyes útja megjelenik e gyakorlatok során. Említettem azt is, hogy nem szabad azonnali eredményeket várnotok, hiszen itt egy olyan, hogy úgy mondjam, végtagotokat kell újra mozgásra bírnunk, ami hosszú-hosszú ideje begipszelve, mozdulatlanságra volt ítélve, s most, ha lerobbantottad róla a gipszet, akkor lassan, fokozatosan tudod majd megmozdítani, és az izmokat újra a régi állapotukba visszahozni. Egy olyan képességetek feltámasztásában kívánok a segítségetekre lenni, ami a tietek, ami már egyszer működött, amit használtatok is sokáig, ám az illúziórétegek egy idő után egyfajta gipszbe zárták azt. Tehát lassan, fokozatosan haladunk: ha bárhol megakadnál, visszamész, és addig gyakorolod a tanultakat, amíg nem megy könnyedén, mert ezek a gyakorlatok szigorúan egymásra épülve tudják kifejteni a hatásukat, nem ajánlatos ugrálni köztük, mint ezt sokszor a beszélgetésekkel teszitek; mert addig nem tudsz megtanulni korcsolyázni sem, amíg a járás nem egy automatizmus számodra. Akkor kezdjük hát az első gyakorlattal! Azt már megtapasztaltátok a tájképes, burás gyakorlattal, hogy milyen a kristálytiszta én, a lerakódásmentes, szent isteni én: megtapasztaltátok önmagatokat egy más módon, ha kitartóan és ügyesen végeztétek ezt a gyakorlatot. Majd azt is megtanítottam nektek, hogy hogyan lehet ebbe a szent és teljesen tiszta, biztonságos térbe behúzva az életed egyes tényezőit megtisztítani azoktól a hazugságrétegektől, ami által egyfajta dualitást képviselve voltak jelen az életetekben, és hogyan lehet ezt feloldani egy szent és mindent átfogó egységélménybe. S most akkor továbblépünk, megtanuljuk azt, hogyan lehet új magokat elhinteni a tájképeken, hogyan lehet új, hatalmas lombú fákat növeszteni. Ezt most első körben a bőség oldaláról kívánom megközelíteni, mert sokatok számára ez a legégetőbb, legviszketőbb pont. Szeretnélek titeket figyelmeztetni, hogy amint elkezdjük a mágiát, az működésbe lép; és nagyon kell vigyázni, mely pontodból indítod a varázslatot, mert ha nem a szív igazságából kiindulva kezded el a lerobbantott tájképed újraültetését, előfordulhat, hogy újrateremted azt, amit leromboltál: előfordulhat az, hogy ismét egy hazugság- és illúziórétegekkel terhelt képet hozol létre. A bőség tekintetében sincs másként: ha te ezt a szíved közepéből, a tiszta én állapotából, a vákuumos bura alól teremted meg, akkor egy csodálatos hajót kapsz a bőség lehorgonyzása révén, ami az élet tengerén való nagyszerű hajóúthoz lesz a legfontosabb eszközöd. Ám ha ezt egy alsóbb igazságpontodból hozod létre, a varázslat akkor is működik, ám nem egy csodás luxushajót teremtesz magad számára az utazáshoz, hanem megteremted azt a kincses szigetet, amit egy ladikon evickélve próbálsz minduntalan elérni, persze teljesen reménytelenül: hiszen az eszközből cél lett, és a célok sajátja, hogy miután a jövőben vannak lehorgonyozva, soha nem éred el őket – s ha kezedbe kerül a kincses szigetről egy-egy arany, gyémánt vagy drágakő, te akkor sem leszel elégedett, mert a célod ott fog téged tartani a jövőben, és ennek a kergetésével el is illan a csodás hajóút tapasztalásának a gyönyörűsége. Ülj le egy kényelmes fotelba vagy székbe, de ne feküdj le, szigorúan ülj, mert ez egyfajta jelenlétet igényel a testedtől a teljes elernyedéssel szemben. Ülj kényelmesen, de egyenesen, a fejedet ne billentsd se hátra, se előre, egyenesen tartsd. Legyen az egész testednek egy tartása, egy egészséges izomtónusa, ne legyél se feszült, feszes, de ne válj rongybabává sem. Most vegyél három nagy levegőt a hasadba úgy, hogy mellkasod lehetőleg ne emelkedjék meg, csak a hasadba szívd a levegőt, hogy mint egy kismamának, kiboltosuljon a levegővétel alatt. Majd fújd ki lassan, de határozottan ezt a levegőt, mindezt az orrodon keresztül tedd, a szád legyen végig csukva. Majd helyezkedj bele a már jól begyakorolt burádba, a már remélhetően üresre tisztított tájképeden és időzz el egy picit, magadba szívva a tiszta én érzését. Ha ez megvan, ha sikerült megragadnod ezt az ént, akkor ezt az érzést megtartva, képzelj el egy csodálatos helyszínt, bármit, ami számodra kizárólag itt és most a legnagyobb gyönyörűséget jelenti. Ne ítélkezz a kép felett, ami megjelenik számodra, csak engedd kibontakozni. Ez lehet egy csodás táj, ez lehet egy mozi, lehet akár egy gyönyörű autó, bármilyen helyszín, ahol te most a legjobban érzed magad. Helyezkedj bele, ne teremts köré lehetőleg semmilyen történést, csak a helyszínt hozd létre, de ez természetesen lehet dinamikus: ha te egy autót képzeltél el, ami száguld az üres autópályán, akkor az a kép mozogni fog, csak ne legyen történet köré költve. És akkor elkezdjük használni a már csodálatosan, a sok gyakorlás során kifejlesztett hatodik érzékszervünket, aminek segítségével teljesen belehelyezkedsz a szituációba: érzed az ízeket a szádban, hallod a hangokat, érzel a bőrödön mindent, illatokat is érzel, és a látvány színesen, háromdimenziósan tárul a szemed elé; de ezt nem egyesével, érzékszervről-érzékszervre végigvezetve, hanem egyben, oly módon, hogy a különböző érzékelések és az általuk keltett érzetek összekeverednek, és egy egységes érzéssé válnak. Ha már ebben teljesen elmerültél, hirtelen kikapod magad ebből a csodás közegből és belehelyezed ugyanilyen módon abba a legborzalmasabb helyzetbe, amit csak elképzelni tudsz most magadnak. Legyen borzasztó, valóságosan borzasztó, és ne félj ettől, mert majd meglátod, milyen hatalmat ad a kezedbe ez a gyakorlat, ha jól végzed! Ugyanígy érezd meg magát ezt az egész helyzetet, mint az előzőt, de végig nagyon ügyelj arra, hogy maradj meg az autentikus, tiszta én állapotában; ha kizökkennél ebből, hagyd abba a gyakorlatot, és kezdd elölről a burával! Ez fontos, kérlek, tartsd be! És ahogy megtartod a magad isteni lényének a középpontját, és belerakod ezt a számodra legeslegborzalmasabbnak tűnő helyzetbe, megtörténik a varázslat: nem fog hatni rád, semmilyen módon nem fog hatni rád! Míg az előbb a szíved választásából hozott csodás kép teljesen átjárt téged, e közé a szituáció és az isteni éned közé egy hatalmas vastagságú üvegfal emelkedik, és bár észleled a szituációt, teljesen kívül maradsz belőle. Ízlelgesd ezt az érést, ameddig csak tudod, mert most a célunk az, hogy az agyadban, az elmédben olyan új emlékeket, tapasztalásokat ültessünk el, amik ott megmaradnak, sajátos fiókban eltárolódnak, fogalmilag köthetőek lesznek és mindig a rendelkezésedre állnak. Ha sikerült rögzítened ezt az élményt, tedd vissza magad a csodás helyszínre, őrizd meg azt is, tárold, címkézd, lásd el valamilyen fogalmi jelzővel, mert ezzel az elméd katalogizálta ezt, és majd kiderül, ez miért fontos. Majd ismét három nagy levegővétellel hozd vissza az elméd és a lényed a valóságodba, terjeszd ki a figyelmedet fokozatosan a külvilág ingereire, majd lassan nyisd ki a szemed, nyújtózkodj egy nagyot, és nap hátralévő részében ne foglalkozz a feladattal, ne jártasd rajta az agyad, hagyd leülepedni. Addig, annyi napig végezd, kérlek, ezt a gyakorlatot, amíg nem érzed azt, hogy a tiszta én érzése a két szituációban teljesen valóságos, és amíg nem érzed azt az elkülönültséget, ami te vagy a rémséges helyzethez képest. Ez nagyon fontos, ne haladj addig tovább, amíg ezt nem tanultad meg! Minden gyakorlat kb. fél órát vesz igénybe, több ne legyen, és naponta egyszer végezz el egy gyakorlatot. Egy típusú gyakorlatot maximum egy hét alatt mindenki képes tökéletesre csiszolni – de nem kell megijedni, hogy nem tudtok bármilyen tempót követni. Csak a saját tempótok létezik, és számotokra az az optimális. Bátran hívjatok engem a gyakorlat elején, akinél úgy látom, hogy szükséges egy icipici lökés a kezdésnél, segítek. Második gyakorlat a bőség megteremtésének elősegítésére Az előző gyakorlat során egy nagyon fontos dolgot tanulhattatok meg, ha kitartóan és jól végeztétek azt. Megtanulhattátok megtapasztalni azt, hogy mi az, ami hozzátok tartozik, és mi az, ami nem. Miért mondom ezt? Azért, mert ha a szív igazságának pontjából hozol egy választást, akkor azt – ahogy a feladat során sokan már meg is tapasztalhattátok – azt a sajátotoknak érzitek, az a tietek, azzal eggyé tudtok válni, teljesen természetes és harmonikus módon. Ám ha ezt az igazságpontot belehelyezitek egy olyan szituációba, amely nem onnan jön, ami nem a ti önmagatok számára hozott választásának eredménye, hanem egy félelem vagy illúzió táplálta igazságpontotokból eredeztethető, ti, amikor a szív igazságában vagytok, nem tudtok majd azonosulni ezzel, és ennek az a legnagyobb felfedezése drágáim, hogy ezáltal nem is tud hatni rátok. Ha egy választást hoztok az ego bármelyik – már az előzőekben felvázolt – igazságpontjaiból, az számotokra csak addig válik valósággá, csak addig élitek meg valóságnak, csak addig hathat rátok, amíg azt az igazságot fejezi ki, ahonnan ez belőletek ered. Ezért mondtam azt, drágám, hogy minden külső kontroll, kritika és tükör helyett nem kell mást tenned ahhoz, hogy meghatározd, mely igazságpontodon van jelenleg a hangsúly, mint hogy megvizsgálod az életed. Annak minden tényezőjét. Milyen ez a kép? Mennyiben fejezi ki azt, aki te valójában vagy? Hogy élsz? Hol élsz? Milyenek az emberi kapcsolataid? Mennyire vagy valóban elégedett a testeddel? Mennyire harmonikus annak a működése? Vannak-e anyagi problémáid, kapcsolati gondjaid, egészségi problémáid? Van-e az életedben olyan elem, olyan körülményrendszer, olyan emberi kapcsolat, bármi, amire azt mondod, ezt nem szeretem? Ezt nem akarom, de itt van, és én benne vagyok nyakig? Ha csak egy ilyet is találsz, akkor, ne is áltasd magad, hogy megtaláltad önmagadban, azt, aki vagy, akkor még csak a kereső fázisban vagy; de pontosan azért vagyok, ha azt választod, hogy elfogadod az általam nyújtott segítséget, hogy ezt a keresést felgyorsítsuk, és minél hamarabb az életed minden területén megjelenjenek az eredmények, amik megmutatják, te már tényleg az vagy, aki vagy. És ez nem egy kifelé megmutatandó tett, mint azt már említettem: minél csöndesebb vagy, minél inkább a szavak, az önigazolás helyett a tetteid beszélnek belőled, annál autentikusabb vagy – és hidd el, drágám, ezt mások is látják, anélkül, hogy egy szó is elhagyná az ajkaidat, amiben bármit is bizonygatnod kellene. Fejezzétek be a dolgok mondogatását és éljétek azokat meg a maga teljességében, hiszen ezért vagytok itt: nem azért, hogy fennhangon kiabáljatok valamit, amivel elveszitek az energiát önmagatoktól, hanem hogy meg is találjátok azt, amiről kiabáltok. És most térjünk át a második gyakorlatra, szigorúan azzal a megkötéssel, hogy addig amíg nem olvastad végig az előző fejezeteket, amíg nem gyakoroltad be az eddigi gyakorlatokat, fölösleges továbblépned, mert ez egy olyan munka, amit most együtt végzünk, aminek be kell épülnie az elmébe, mégpedig az alapoktól; be kell épülnie a szívbe azokon az érzéseken keresztül, amik benne vannak ezekben a szövegekben; és a kialakított képességeknek jártassággá kell csiszolódniuk, különben ingatag lesz az építményetek és sikerek helyett kudarcokat fogtok megélni – és akkor hiába hibáztattok engem, vagy a módszeremet, vagy bármi mást, tudnotok kell: nem erős alapokra építkeztetek, és ezért nem állnak meg a falak, amiket felraktok. Csak kitartó, elszánt és türelmes munkával tudtok bármit is elérni, és ez lehet könnyű, barátaim, ennek nem kell nehéznek lennie, ez nem erőfeszítés – de ha megnézitek a növény- vagy állatvilágot, láthatjátok: a Mindenség rend-alapú, és ha ti nem vagytok kitartóak és fokozatosak, mint a rigó, aki kitartóan eteti a fiókáit, amíg azok úgy meg nem erősödnek, hogy egyedül kirepülhessenek, akkor bizony a vakmerő fióka kiugorhat a fészekből, és ő valószínűleg egy macska gyomrában fogja végezni. Legyetek természetesek mindenben, természetes ritmusban, természetes fokozatossággal haladjatok! Üljetek le ismét a fotelbe és végezzétek el a már ismert légzést. Ez is legyen könnyed, ez energiamozgatás és azt nem lehet erővel végezni, csak könnyedén áramolva. A légzés elsajátítása, a tudatos légzés elsajátítása alapvető fontosságú, és amit ti ezzel néha műveltek, az egész egyszerűen elképesztő. Toljátok, húzzátok a levegőt, erőltetitek a légzést, nem áramoltok a levegővel, hanem pumpáljátok azt, mint valami rossz biciklipumpa, sóhajtoztok a tüdőtök felső csúcsába – aztán csodálkoztok, ha közben elszédültök. Nem kell hangokat kiadni: csukott szájjal, orron át, lazán, könnyen áramolva lélegezz, de mélyen. Amikor kifújod a levegőt, az űr okán, ami ekkor a tüdődben keletkezik, automatikusan indul be a légzés, és a telítettség automatikusan indítja be a kilégzést. Ez egy áramlás, egy energiamozgatás, de ha ezt erőltetitek, az energia is nyomást fog rátok gyakorolni az ellenhatás révén, és ez kellemetlen tapasztalatokban részesíthet titeket. Amint megvolt a három könnyű, mély és áramló lélegzeted, belehelyezkedsz önmagadba most oly módon, hogy lassan – olyan lassan, ahogy csak elképzelni tudod – elkezded lehajtani a fejed. Nem lebiccented, hanem nagyon lassan, mintha egy gép csinálná ezt veled, lehajtod. Majd mikor már az állad szinte a mellkasodat érinti, nézel a csukott szemeden keresztül előre. Üres vagy és nem gondolsz semmire, csak nézel bele a semmibe. És akkor az tágulni, és egyben szűkülni kezd, ahogy a végtelen elkezd megjelenni a te bensődben, ez egy természetes folyamat, nem szabad akarni, csak engedni. Semmit sem akarattal végeztek, csak megengeditek magatoknak ezeket a folyamatokat! Majd mikor megtörtént a tágulás-szűkülés (ezt azonnal érzékelni fogod), megint nagyon lassan felemeled a fejedet és elképzelsz egy ragyogó, fénylő gömböt. Nem irányítod a képet, nem vizualizálsz, az tilos, megint csak engeded, hogy kibontakozzon az a maga teljességében. Ez a gömb lehet pici, lehet nagy, lehet sima felületű, lehet érdes, lehet könnyű, lehet nehéz, a lényeg, hogy fényes legyen és lehetőleg tömör. Ne labdát képzelj el, hanem egy anyaggal telített gömböt. Ez lehet fém, papír, fa, műanyag, kő, bármi, csak homogén legyen és azonos sűrűségű minden pontján. Ha a kép megvan, és sikerült stabilan rögzítened – továbbra is természetes és szabályos lélegzetvételek kíséretében – odaképzeled a már ismert bábudat, vagy figurádat a gömböd elé. Ez lehet nagyobb, mint a gömb, lehet kisebb, ahogy neked megjelenik a kép, csak hagyod, továbbra sem irányítasz semmit. S ekkor megvizsgálod a gömbödet; megérinted, érzed a felületét a hőmérsékletét, az anyagát, a vibrációját, megnyalod, hogy érezd az ízét, megszagolod, érzed az illatát, jól megnézed a színét, a fényét, a méretét, hozzáhajolsz és belehallgatsz, hallod a hangját, hogy kongó, csengő, esetleg tompán koppanó, hallod a hangokat. És most jön a kihívás, most jön az első komoly feladat, ami elé állítalak, barátom: ezek után, ha érzed minden érzékszerveddel ezt a gömböt, megpróbálsz belemenni. Próbálsz finoman, könnyedén, nem erőlködve belesimulni a gömbbe. Nem lesz egyszerű, és addig nem is fog menni, sem oldalról, sem felülről, sem alulról, míg rá nem jössz a mágia alaptitkára, a transzmutáció lényegére. Hogy mi a megoldás, én ezt most neked nem árulom el, csak a következő gyakorlat elején, mert azt szeretném, ha magadtól jönnél rá. Ha nem megy, akkor szépen megsimogatod a gömbödet és visszahelyezkedsz lassan önmagadba, majd három könnyű és mély légzéssel befejezed a gyakorlatot, többet aznap nem gondolva rá. Ám ha megfejted a titkot és sikerül belehatolnod a gömbbe, akkor ott időzöl egy darabig, eggyé válva a gömbbel, majd fogsz egy dolgot, bármit, ami számodra a legeslegnagyobb probléma, vagy kihívás az életedben, és behúzod ugyanazzal a módszerrel a gömbbe, amire az imént rájöttél. Legyen az bármi, amit választasz: egy kapcsolat, a bőség, egészség, bármi. Az egyetlen dolgod, mielőtt behúznád, hogy ellátod egy szimbólummal, bármivel, ami számodra azt a helyzetet, megoldásra váró problémát szimbolizálja: lehet az egy szív, egy levél, egy pénztárca, egy toll, bármilyen szimbólum, ami számodra teljességben kifejezi azt a bizonyos dolgot. S amikor behúzod ezeket a gömbödbe, szépen eggyé válsz vele, a gömbbel együtt, és vársz. Érzed a fényt, ami belőletek árad, érzed az egységet, amit ezáltal teremtettél, és egy picit elidőzöl ebben. Arra kérlek, egyszerre három dolognál többet ne húzz a gömbödbe, ha több dolgot szeretnél átalakítani, akkor végezd el egymást követő napokon a gyakorlatot, mindig maximum három elemet használva. Amikor úgy érzed, a dolog és te, teljes egységbe kerültetek a gömbben, szépen kisétálsz a gömbből, megáldod azt, majd lassan visszahelyezkedsz önmagad valóságába és három könnyű, de mély lélegzettel visszatérsz a valóságodba. Kérlek, ne foglalkozz már aznap a feladattal, ne járjon rajta az agyad, hagyod dolgozni azokat a folyamatokat, amiket ezzel a gyakorlattal megmozgattunk. Jó gyakorlást, drágáim! Harmadik gyakorlat a bőség lehorgonyzására Az előző gyakorlat során adtam egy elsőre tán sokatoknak nehéz feladatot, mégpedig azt, hogy hatoljatok bele egy tömegében telített gömbbe. Bizony sokatoknak, akik elvégezték a gyakorlatot, ez meglepően jól sikerült, s akiknek nem, azoknak elárulom: a gömbbe nem tudsz másként behatolni, mint úgy, hogy te magad leszel a gömb. Amíg te kívülállóként tekintesz bármire, ami téged körülvesz, nem tudsz rá hatással lenni, mert az nem más, mint amivel ilyenkor próbálkozol, mint hogy kívülről próbálsz erőt kifejteni, kívülről próbálsz valamire hatni, erővel nyomod, elmével próbálod manipulálni; és ez semmire, de semmire nem jó. Ez nem mágia, maximum manipuláció, ami, mint tudjuk, mindig valamilyen módon visszacsapódik rád, tehát érdemes azon a szinten, ahol ti vagytok, drágáim, ezeket az ósdi és nem működő dolgokat végre kidobnotok a kukába. Tehát ha képes vagy arra, hogy eggyé válj a gömbbel, akkor tudsz beléhatolni, és akkor tudsz rá hatást kifejteni, ha ezt választod. Amikor az alkímia szent tudományába vezetlek titeket, nem teszek egyebet, mint megmutatom számotokra, hogy az alkímia sohasem kívülről hat valamire, mindig belülről hatkifelé, mindig az adott dolog esszenciájával való azonosulás hozza el az átváltozás csodáját. Ez nem bonyolult, ez egész egyszerűen egyfajta nézőpontváltás eredménye, hogy erre képesvagy; és azért mutatom meg számotokra ezeket a gyakorlatokat, hogy ezzel ráérezzetek ennek az ízére, ami csak akkor történik meg, ha valamilyen kézzelfogható eredményt tudhattok a magatokénak a gyakorlatok végén, különben az egész nem marad más, mintszemfényvesztő hókuszpókusz. S azért, hogy még véletlenül se érezzétek így, olvassátok el végig az alapoktól az eddigieket – nem azért, mert ezek az elméleti tudások bármiféle örökérvényű igazságot tartalmaznának, hanem pusztán azért, mert amíg nem érted a létezésed alapjait, amíg nem érted a kollektív létezés lényegét, amíg nem érted, nem érzed meg ennek a Mindenségnek az egységét, addig nem lehetsz jó gyakorlati alkimista, vagyköznapi értelemben, nem válhatsz igazi mágussá a magad világában. S az elmélet miért feltételezi a gyakorlatot? Azért, kedveseim, amiért egy szakácskönyvben sem tudsz hatékonyan eligazodni, ha nem vagy tisztában a felsál, a habarás, a rántás, a szűzpecsenye, a párolás és a fokhagyma fogalmaival. Úgy nem tudsz összeállítani a recept alapján egy csodás étket, ha felsál helyett májat teszel a lábosba, és bors helyett szerecsendiót szórsz rá. Higgyétek el, az építkezésnek megvan a maga fokozatossága, amit szívesen átugranátok, de ezzel csak a magatok munkáját ássátok alá. És most áttérünk a harmadik gyakorlatra, megint azzal a feltétellel, hogy az előző kettőt minden fennakadás nélkül már tökéletesen végrehajtottátok. Ülj le ismét a fotelbe, a megtanult légzés segítségével hozd magad az itt és mostba, miközben ellazítod magad, de az általános izomtónusodat megtartod. Kicsit elforgathatod a fejed jobbra-balra, lassan és nem sokszor. Majd elhelyezed magadat a tájképedre, ismét oly módon, hogy önmagadat egy bábuként látva állsz ott, lehetőleg mozdulatlanul. Ráereszted a már megszokott burát erre a bábura, majd belehelyezkedve a bábuba (ez fontos!) elkezded a légzésed ritmusában egyre tágítani azt, addig a pontig, amíg az természetesen tágul. Ott megállsz, és magadba szívod önmagad tiszta lényét, és érzed a vákuumot, ami a burábanvan, átérzed azt a semmit, amiben te most elhelyezkedsz. Ha stabilan megvan az érzés, felidézed magadban azt a három dolgot, amit az előző alkalommal bevontál a gömbödbe, s ezáltal teljesen eggyé váltál velük, a gömbbel egyetemben. (A feladat lényege az volt, hogy te, a gömb és az általad vágyott dolgok egy egységet alkossanak.) Majd ekkor benyúlsz a zsebedbe és előveszel három magot, amit ebből az egységből teremtettél önmagad számára. Ezután a bura alatt, a tájképed egy tetszőleges pontján, elásod az első magot. Nem kell túl mélyre sem, de azért a földbe ásd bele, ne csak hintsd le azt. Majd temesd be, és képzeletben öntözd meg. Ezek után áldd meg a teremtésedet, majd rögtön képzelj el egy képet, amibe belehelyezed magad, ami már ezt a megvalósult teremtést szimbolizálja a lehető legplasztikusabb módon. Megint minden érzékszerveddel részt veszel a folyamatban, és addig időzöl a képben, amíg az számodra kényelmes és kellemes. Majd visszahelyezkedsz a bura alá, és a további két maggal is megteszed mindezt. Minden ültetés után megáldod a teremtésedet, majd mikor végeztél, megjegyzed, hová ültetted a magokat és megköszönöd önmagadnak a véghezvitt teremtést. Ezt a gyakorlatot végtelen számú dologgal elvégezheted, de ezt mindig előzze meg a gömbös eggyé válás, mert csak azt tudod valójában legyökereztetni, és valós tapasztalássá alakítani, amivel egyfajta egységet vagy képes megélni. Ennél a gyakorlatnál ajánlom, hogy a képet, ami már a megvalósult teremtésedet jelképezi, hívd elő, amilyen gyakran csak tudod, elég egy villanásra, elég csak egy pillanatra, de játsszál vele, hogy minél inkább rögzülni tudjon benned. És az adott dologgal kapcsolatban, amit ily módon lehorgonyoztál a magad valóságába, mostantól csak ily módon lépj kapcsolatba, a hiány oldaláról ne közelíts felé, mert ezzel kikapálod a már elültetett magodat. Légy tudatos, ennek a folyamatnak a manifesztálódása bizonyos időt vesz igénybe, ám ha kellően fegyelmezett vagy az elmédben és kitartó a szívedben, garantálom, az eredmény nem marad el. A következő alkalommal egy kis pihenőt kívánok tartani, és szeretném elmagyarázni számotokra e gyakorlatok hatásmechanizmusát, megpróbálom számotokra megvilágítani, hogyan és miért működnek ezek a gyakorlatok, és mi módon tudnak titeket segíteni. Gyakoroljatok szorgalmasan, felszabadultan és játékosan! Nem szabad ezt túl komoran venni, komolyan igen, mert szent mágiát gyakoroltok, még ha sokatok számára kissé bolondosnak tűnnek is ezek a feladatok, de az a sok összeszorított fog, a sok izzadság, nem szükséges. Ez egy játék, egy édes, felszabadító kaland, ami lehet rendkívül élvezetes, könnyű és beteljesítő, ha így választotok. Gyakorlat helyett egy kis pihenő Az előző három alkalom során megmutattam nektek, hogy milyen rendkívül egyszerű az, amit ti mindig is hajlamosak voltatok misztifikálni, hogy az alkímia, a mágia nem más, mint energiamozgatás, aminek egyetlen titka van, hogy ez sohasem kívülről, hanem mindig belülről történik. Tehát amikor te megpróbálsz oly módon hatni az életedre, a körülményeidre, a testedre és bármi egyébre – nevezd azt bárhogyan –, hogy ezt az adott dologhoz képest kívülről próbálod, nem teszel egyebet, mint tolsz, nyomsz, húzol valamit, mert ugye ez sem más, mint egyszerű fizika. Az igazi beavatott mesterek egyetlenegy dolgot tudtak, mégpedig, hogy te nem kívül vagy, te egy vagy mindennel, és ahogy ezt az egész-séget megtapasztalod (nem csupán felfogod, hanem empirikusan megtapasztalod), akkor képes leszel uralni mindent, képes leszel a leghajmeresztőbb átalakításokat véghezvinni, és ez akkor számodra nem lesz nagyobb kihívás, mint most felemelni a bal karod. Miért nem gond neked most felemelni a bal karod, miért nem jelent kihívást megvakarni a hátad, miért nem jelent kihívást a lábaiddal lépkedni egymás után? Mert ezt te egy egységből teszed, az „én vagyok X Y” igazságából teszed, tehát ebből a tudati rétegből belülről mozogsz, és nem kívülről próbálod azt megtenni. Szép kis kaland lenne, ha úgy járnál, hogy ezt valahogyan önmagadból kívülre helyezkedve próbálnád megtenni, oly módon, hogy a kezeddel nyomnád, húznád a lábadat: valószínűleg az első próbálkozásnál hasra vágódnál. És amilyen nevetséges most számodra ez a hasonlat, amennyire elképzelni sem tudod, hogy hogyan lehetne a járást önmagadból kikerülve előidézni; nos, számomra sokszor ugyanilyen nevetségesnek tűnnek azok a próbálkozások, ahogyan hatni próbáltok dolgokra erővel, hihetetlen energiákat mozgatva meg, amik aztán szépen betemetnek titeket a visszacsapódás révén (hasra esés). Nem válhattok addig igazi „mágusokká”, igazi alkimistákká, amíg nem vagytok önmagatok egységében, amíg a lábatokat nem érzitek a sajátotokénak. Amíg egy dologgal nem vagy képes a legbensődben eggyé válni, drágám, addig átalakítani sem tudod folyékonyan, csak erővel tudsz hatni rá, s miután ti ezt már régóta próbálgatjátok, lassan rá kell jönnötök, hogy ez már nem igazán szolgál titeket, nem a leghatásosabb módja a teremtésnek. Ideig-óráig lehet eredményeket elérni ezzel a húzás-vonással, ám miután ez csupán ráhatás, szépen idővel ott lesz mindennek az ellentéte, jól arcul csapva titeket. Ráadásul a linearitás révén sokszor nem is akkor és nem is úgy jön ez a csapás, hogy egyáltalán kapcsolni tudjátok ezt az eredeti kiváltó tetthez. Ezért mondtam, ezért ismételtem és most megteszem harmadszor is, és nem véletlenül: ha nincs meg az elméleti alap, ha az elmédben nem értetted meg kristálytisztán e rendszer működését, a gyakorlatban se várj eredményt, mert akkor olyan leszel, mint az a sofőr, aki bár rendkívül technikásan képes vezetni egy autót, ám sem a KRESZ-t, sem a forgalom szabályait nem ismervén, az első alkalommal összetöri az autóját, minden gyakorlati tudása ellenére. Tehát menjetek vissza az alapokhoz, és mindaddig menjetek, menjetek vissza, amíg az nem kristálytiszta, és utána lehet továbblépni. Használjátok a segédleteket, használjátok az egységben rejlő azon erőt, amit az egymás támogatása során a magatok számára fel tudtok használni, ne legyetek szégyenlősek, ott vannak bennetek a kérdések, idegesen toporogva, és ti nem meritek kinyitni előttük az ajtót, mert lám, még mindig azt hazudjátok magatoknak, hogy nincsenek kérdéseitek. Megígértem nektek, hogy megpróbálom elmagyarázni, a fenti gyakorlatok milyen módon működnek, mi az ún. hatásmechanizmusuk. Azért mondom azt, hogy megpróbálom, mert itt olyan dolgokat kell világossá tennem számotokra, aminek a befogadásához a ti fogalmi gondolkodásotok nem a legjobb terep, de megpróbáljuk ezt oly módon átadni, hogy amennyire lehetséges, mindent megértsetek. Amikor egy képet látsz a fejedben, hogy így mondjam, az nem azt jelenti, hogy te elképzelsz valamit, ami aztán megjelenik a fejedben. A vizualitás ennél sokkal több, és pontosan emiatt, a hatása túlszárnyal minden képzeletet. Amikor a földre születsz, nem látsz tisztán, a szemed funkcionálisan még nem működik úgy, hogy te képes legyél oly módon látni, ahogy most. Ez nem a szem felépítésében lévő fejletlenséget jelenti, hanem azok az agyi idegpályák, amik a látásban részt vesznek, még nem épültek ki oly módon, ahogy akkor te a mai látásoddal láthattál volna. Amikor látsz egy képet, akkor a szemed előtt lévő kép a fény egyfajta megtörése, ami meg nem más, mint egy energiatörés – s ekkor a szemed egy ingerületet küld az agyba, olyan ingerületátvivő anyagokon keresztül, amik ezt a képet továbbítják. Az agyad ekkor értelmezi ezt az ingert, tehát láttatja veled egyfajta képi formát adva neki, és ellátja az életed során megtanult hozzárendelt fogalommal is. Pl.: „Ez egy öngyújtó.” Tehát elmondható, hogy te nem a szemeddel látsz, hanem az agyaddal, ami viszont érdekes felismeréshez vezethet téged, mert ha te az agyaddal látsz, azaz a kép, amit te képnek érzékelsz, az az agyban van, akkor ez azt feltételezi, hogy az agyad képes akár a szemedtől függetlenül is képeket létrehozni, hiszen a szem jelen esetben nem való másra, mint az általatok valóságnak megélt világ egy szeletét, cikkelyét, elküldeni képi értelmezés végett az agyba. Gondoljatok azokra, akik elvesztették a szemük világát, nekik is vannak képek a fejükben, sőt akik vakon születtek, még ők is látnak képeket, színeket, formákat, ugyanis ők más érzékszerveiket igénybe véve, ugyanezt a hatást képesek előhívni az agyukban; magyarán tapintás útján alkot az agyuk egy képet, ami nem sokban különbözik attól, amit ti láttok, csak más módon strukturálódik. Tehát az agyatok képes képeket létrehozni, a kérdés már csak az, hogyan teszi mindezt? Hát úgy, hogy a tudat mint ezt a testi létezést összefogó hatalmas halmaz, számtalan képet tárol, végtelen számú képet, amik nem képileg vannak ott, hogy úgy mondjam, elraktározódva, hanem egyfajta energetikai gondolatcsomag formájában, amit te itt az elméddel ki tudsz bontani fogalmi síkon, de ki tudsz bontani képi síkon is. Amikor beszélsz, nem teszel egyebet, mint a tudatodból leáramló gondolatcsomagokat bontod ki szavakká, mondatokká, s amikor képzelődsz – hogy nevezzük ezt most ilyen profánul –, akkor sem teszel mást, mint a tudatod éteri gondolatcsomagjait bontod ki, csak most nem szavakba, hanem képekbe, pontosan azt az agyi funkciót használva, amit a látás során használsz. Tehát elmondható, hogy a képeket nem az agyad „hozza létre”, az agy csak kibontja azt a gondolatot, energetikai csomagot, amit megkap, mint egy szorgalmas postás, aki kibontva a beérkezett nagyobb szállítmányt, azokat kisebb csomagokba rendezve, elhelyezi a megfelelő polcon. És mindez miért mutatja meg, hogyan működnek ezek a feladatok? Úgy, hogy amikor én azt mondom neked, hogy képzelj el egy gömböt, vagy azt mondom neked, képzeld el a burát, az nem azt jelenti, hogy te a kis agyadban létrehozol egy képet, hanem én ekkor nem teszek mást, mint arra kérem a tudatodat, hogy küldjön le számodra egy olyan gondolatcsomagot, amiben benne van a te burád, a te gömböd, mert az ott van, drágám, az a tiéd és az nem egy képzelgés, hanem egy konkrét energia. Miután beszéltünk már arról, hogy az, hogy te ki voltál és annak az összes lehetősége, hogy kivé válhatsz, mind ott van egyszerre egy időben, ebből következően nem nehéz belátnotok, hogy képesek vagytok megmozgatni egy olyan lehetséges energiacsomagot, ami eddig még nem volt számotokra nyilvánvaló, pontosabban eddig még nem találkoztatok vele. Tehát ezek a képek, amik az imagináció során spontán felbukkannak bennetek, nem azt jelentik, mint az erőltetett vizualizáció esetében, hogy már az agyadban elraktározott képekből alkotsz – tudatosan összerakva annak már meglévő elemeit – egy újat, hanem azt, hogy egy magasabb szintű tudást áramoltatsz be önmagadba, amit az agyad ugyanúgy képes kibontani, mint egy általad sohasem látott tárgyat. Ezek a gyakorlatok végül is nem tesznek mást, mint megtanítják az agyadat egy más módon, egy kiterjedtebb módon működni, mégpedig azáltal, hogy ezek a beáramló képek – miután számotokra önmagukban eddig ismeretlenek voltak – nincsenek egyfajta fogalmi struktúrába ágyazva, és miután az agynak ez a fő feladata, kénytelen ezt megtenni, és ezáltal egy olyan működésre késztetjük a gyakorlatok során, amivel az eddigi kapacitását megsokszorozhatjuk. Ez azt jelenti, hogy amikor azt mondom, képzeld el magad egy babaként, vagy menj bele a gömbbe, akkor ezek nem agyi képzelgések, hanem a tudatod leküldi az agyba azt a gondolatcsomagot, vagy nevezzük akár információnak, hogy egy nagyobb egységhez képest te valóban egy bábu vagy, egy nagyobb holografikus részlet részletezettségéhez képest egy kisebb holografikus képrészleten te egy pálcikaemberke vagy, és amikor ezt az információt az agy kibontja, automatikusan beáramoltatja magába ennek az információnak minden elemét, nem csupán azt, amit lefordít képpé, mert csak így tudja értelmezni azt. Ezzel olyan hatalmas információmennyiséget kezd el rövid időn belül rendezni, strukturálni, katalogizálni, ami több szempontból is egyfajta agyi kihasználtság-ugrást eredményez. S ezeknek a gyakorlatoknak van egy másik leírhatatlan hatása is: minden, ami ily módon az agyadban megjelenik, azt az agy mint teljes valóságot rögzíti, mert számára nincs különbség illúzió, és valóság között. Tehát azzal, hogy fogalmilag rendszerezi, egy hatalmas információ-háttérrel együtt, olyan mértékben tekinti valóságnak, mint most a kezedet az egéren, vagy a klaviatúrán, számára nincs különbség. És ha úgy tekint arra, hogy te eggyé váltál a gömbbel, hogy te valóban, fizikailag eggyé váltál a gömbbel, akkor ez egy valósággá válik, beépül, és onnantól ezt te bármikor elő tudod hívni a magad számára. Remélhetően sikerült valamelyest átadnom ezeket az információkat, a legkevesebb torzulással, és bízom benne, továbbra is kedvetekre válik a gyakorlás, ez a szent és csodálatos közös játékunk! A következő alkalommal folytatjuk a gyakorlatokat a fizikai egészség, a testi harmónia megteremtésére irányulva. Negyedik gyakorlat az egészség megteremtésére Most a kis pihenő után áttérnénk egy másfajta gyakorlatsorozatra: a következő három gyakorlat az egészség helyreállítását hivatott szolgálni, beindítva azokat az öngyógyító mechanizmusokat, amik természetesen vannak jelen a testben, pontosabban annak olyan elengedhetetlen funkcionális részei, ami nélkül képtelen lennél életben maradni. A tested egy olyan komplex egész, amely pont ebből az egész-ségből képes magát újrateremteni pillanatról pillanatra, hihetetlen módon képes alkalmazkodni a környezetéhez, és csodálatos regenerációra képes. A testet nem az elme, hanem a tudat irányítja, mégpedig oly módon, hogy az általatok szemmel látható, fizikai testnek nevezett, hogy úgy mondjam, egységes „rendszert” körbeveszi egy olyan energetikai mező, ami számos réteggel rendelkezik, mégpedig funkcionális megosztásban. Ugye azt már régen megtanultátok, hogy az energiának nincs iránya, nincs előjele, és nincs semmiféle jellemzője; az energia nem más, mint egy lehetőség, amit a szolgálatotokba tudtok állítani a magatok módján. Az energia önmagában nem létezik, nem értelmezhető, csupán mindig a valamire való ráhatása révén vagyunk képesek meghatározni. Ha nagyon profánul szeretném meghatározni, mi az energia, azt mondhatnám, nem más, mint egy mindig készenlétben álló, hihetetlenül sokoldalú szolgáló, aki megkérdezi: „hogy tudnálak szolgálni?” És a meghatározott módú szolgálatai révén lehet őt is meghatározni. Ez minden síkon, minden létezési forma számára így van; az energia csak van, az nem valami; az egy mód, egy lehetőség, amit a Minden Létező a maga részein keresztül kvázi működtet a szolgálat révén. Az új energia, amiben most ti már dolgoztok, és ami meg fogja határozni ennek a földnek a fejlődését, evolúcióját, az sem azt jelenti, hogy az egy „másféle” energia, ez képtelenség; az energia az van, nincs ilyen, vagy olyan energia – a másfajta mód, amitől ez az új energia az elnevezését kapta, a felhasználás olyan újszerű módját takarja, ami által ez az energia megújul, mint mikor a szolgálót kitanítod egy olyan tevékenységre, ami által ezerszeres hatékonysággal lesz képes elvégezni számodra a dolgát, mint eddig. Tehát ott tartottunk, hogy a testedet körbeveszi egy hatalmas energiamező, ami funkcionálisan rétegekre bomlik. (Számtalan elnevezéssel illetitek ezeket a rétegeket, ismét hatalmas fogalmi zavart és felfordulást teremtve ezáltal, de most nem célom ezt megvilágítani, inkább a test működési módját kívánom megmutatni számotokra.) A ti tudatotok, az jóval nagyobb, hogy úgy mondjam, mint a testetek, és a tudatban tárolódik az összes, ismétlem, az összes információtok. A tudat ezek közül az információk közül, ami a tested mostani működését szolgálja, azokat kvázi leküldi a testbe, hogy az ezek által az információk által képes legyen működni, működtetni magát pontosabban. Azonban ennek az információnak kell, hogy legyen egy ún. kommunikációs csatornája, ezt nevezi a legmodernebb orvosi tudomány testmezőnek: ez az az energetikai réteg, ami ennek az információnak a szállításáért felel. Ha megbetegszel, elveszíted az egész-ségedet, az nem jelent mást, mint hogy ebben a hármas rendszerben, pontosabban annak működésében, amit a tudat – információ (testmező) - test jelent, olyan zavar áll fenn, ami információveszteséghez vagy torzuláshoz vezet. Ez a torzulás két ponton mehet végbe: vagy a testmező, mint egy vezérlőpult, az információt – valami zavar miatt – tévesen juttatja a testbe (ami ezen vezérlőpult által működtetett gépnek is tekinthető), vagy a test téves információkat küld vissza a vezérlőpulthoz, ami ezáltal olyan jelzést ad a pilótának (tudat), ami miatt az már eleve egy téves információt küld a vezérlőpultnak – a torzult kommunikáció miatt –, s ez a gép meghibásodásához vezethet. Amikor meg szeretnél gyógyulni egy egészségtelen állapotból, akkor nem szeretnél mást, mint ennek a rendszernek a folyamatos és torzulásmentes információáramlását helyrehozni, és ezért van az, hogy amikor kívülről próbálod ezt a torzult rendszert helyrehozni, sokszor csak rövidtávú eredményeket érsz el, illetve olyan mellékhatásokkal kell számolnod, amik annak a következményei, hogy nem oki-terápiát alkalmaztál, csupán tünetit. Csodálatos módszerek vannak már az információalapú gyógyulás elősegítésére – de nektek, akik a tudatosságotok olyan szintjén álltok, ahonnan képesek vagytok megérteni, hogyan működik az információalapú gyógyítás, nem kellenek segédeszközök. A lényeg itt nem más, mint először is fel kell térképezni, hol vannak a torz, hiányos információk, ezek a fizikai tünetek mentén szépen lassan felgöngyölíthetőek (ugye az evidencia, hogy egy-egy fizikai tünet nem feltétlenül lokalizáltan ott jelentkezik, ahol az ún. probléma kialakult, azaz ahonnan a torzult információ származik), és akkor el lehet jutni a kiváltó okig. Ez olyan, mint az általatok ismert kedves kis súgós játék, amikor feláll egy sor gyermek, és egyesével elkezdenek egymás fülébe súgni egy bonyolult mondatot, majd a sor végére érve összevetik az első gyerek által mondottakat az utolsó gyermek által hallott mondattal, kellemesen derülve a torzult információn. Itt is ez a helyzet: a tünet, az utolsó gyermek, nem „oka” az információtorzulásnak, ő hogy úgy mondjam, csupán az „áldozata”; a „tettes” az a harmadik kisfiú volt, aki vajon helyett azt értette, hogy majom. És ez a torz információ végigfutott a soron, elérve az utolsó gyermekig, aki a mondatot már rosszul értelmezte, és azt mondta: a sonkán fekszik a majom, ahelyett, hogy a sonka fekszik a vajon. És bizony azt beláthatjátok, hogy egy ilyen pici torzulás – egy teljes szervezet működésében – már igen komoly zavarokat okozhat. A következőkben megmutatok nektek három olyan feladatot, három olyan gyakorlatot, ami a szervezet öngyógyító, regeneráló képességét ébreszti fel. Itt is fontos a sorrend, és az általam lefektetett gyakorlatok módjának betartása. Feküdjetek le hanyatt egy kényelmes ágyba, kezeteket tegyétek a testetek mellé, párnát lehetőleg ne használjatok. Három könnyű, ám mély lélegzetvétellel nyugtassátok meg az elméteket, nyissátok meg a szíveteket, hogy egyfajta nyugodt jelenlét állapotába kerüljetek. Hunyjátok be a szemeteket, majd kezdjétek el megkeresni a testetekben önmagatokat. Ezt meg is fogjátok találni, nagyjából a szívetek tájékán. Ha megtaláltátok ezt az „én vagyok itt” pontot, szép lassan kezdjétek el kiterjeszteni a testetek minden részébe. Nem kell alulról felfelé, felülről lefelé, a sorrend legyen esetleges és spontán – a lényeg, hogy testrészről testrészre mindenhová beszivárogjon a tudatotok. Addig nem állhattok meg ebben a folyamatban, amíg – a szemöldökötöktől a legkisebb lábujjatokig – nem érzitek a testetek minden pontjában önmagatok tudatos és aktív jelenlétét. Elég nehéz koncentrációt igénylő része ez a gyakorlatnak, de érdemes próbálkozni vele, mert ezzel megint valami olyat tanítunk meg a testnek, ami számára eddig ismeretlen volt, ám az eredmény idővel nem marad el, ezt én garantálom, barátaim! Amikor sikerült ezt a teljes „testtudatosságot”, hogy így mondjam, létrehoznotok, keressétek meg azt a pontot a testetekben, ahol valamiféle fájó tünet, rossz közérzet lakozik. Mindig a legégetőbb, legfájóbb pontot kell megkeresni, ha netán több lenne. Ha nincs ilyen pont, akkor megkeresel a testedben egy olyan pontot, amit gyengének, fáradtnak, esetleg nem harmonikusnak tartasz. Amint megvan ez a pont, ezt az egész testre kiterjedő tudatosságot behúzod abba az egy pontba, ügyelve továbbra is a légzésedre és arra, hogy mindenhonnan beáramoljon a tudatosság, magyarán koncentrálódjon azon a ponton, azon a területen. Majd megfogalmazod fogalmilag a problémát (pl. remeg a kezem), és amint ez megvolt, megint, amilyen gyorsan csak erre képes vagy, kiterjeszted a tudatosságodat ismét az egész testbe, mint az imént. Majd keresel egy olyan pontot a testedben, ami jelen pillanatban a legegészségesebb, legharmonikusabb, legerősebb, legtisztább. Ugyanúgy, mint az imént, most oda sűríted, oda koncentrálod az egész testre kiterjedő tudatodat, és ott tartod egy kis ideig, megfogalmazva, fogalommal ellátva az egészséges részt is (pl. életerős a lábam), majd ismét elvégzed a kiterjesztést és a tökéletes és a „beteg” pont között létrehozol egy energetikai hidat (ezt vagy érzed, vagy látod, ez teljesen lényegtelen), és a jó pontból elküldesz rajta egy golyót. Ezt is vagy érzed, vagy látod, ez is lényegtelen. Majd kicsit megpihensz, nem gondolva semmire, megáldod a gyógyulásod, és pár könnyű és mély lélegzettel visszahozod magadat az itt és mostodba. Ezt a gyakorlatot bármikor elvégezheted, nem kell hozzá különösebb előkészület; sőt, egy rövidített változatával is dolgozhatsz olyan esetekben, amikor hirtelen fellépő fájdalmat szeretnél rapid módon eltüntetni (pl. fejfájás). Ilyenkor nem teszel mást, mint megkeresed a két pontot, és az energetikai csövön átlököd a golyót a fájó pontba az egészséges pontból. Csodálatos az emberi szervezet, olyan lehetőségek végtelen tárháza, amiről nektek most még fogalmatok sincs. Ha sikerül a testetekre nem mint valami tőletek független burokra tekinteni, hanem egységben létezve vele a hatalmatok alá vonjátok annak működését, csodás gyógyulásokban lehet részetek, ha ezt választjátok. A következő alkalommal folytatjuk egy másik gyakorlattal a test harmonizálását. Kitartó és örömteli munkát kívánok, drágáim! Ötödik gyakorlat az ideális test megteremtésére Az előző gyakorlat során segítettem nektek megmutatni egy olyan eljárást, amit sokan talán ismerhettetek, s ez nem áll másból, mint hogy az egészségesen működő sejtek információt juttatnak a torzult információ alapján működő részek felé, azokhoz a sejtekhez, akik ennek a mintának az alapján képesek önmaguk működését korrigálni. Ez rendkívül hatékony eljárás – s túl azon, hogy a hatása viszonylag rövid időn belül jelentkezik – ráadásul tartós is, hiszen azzal, hogy a sejtek megkapják azt a helyes információt, aminek révén képesek korrigálni az eddigi működésüket, mint egy láncreakció eredményeként az egész szervezetben elindul az öngyógyítás. Azért mondtam, barátaim, hogy mindig a legsürgetőbb, legégetőbb részetekkel kezdjétek a munkát, mert ez úgy működik, mint a dominójáték: a sor végén lévő dominót megbillentve végigfut ez az egész soron, ledöntve annak minden tagját. Ha sikerült hatékonyan beindítani a testben ezt a fajta „dominó-effektusként” működő öngyógyító mechanizmust, az magától végigfut az egész rendszeren, bár az nem árt, ha némely kanyarban, vagy elágazásnál ti is besegítetek, hogy a tudatotok végig kontroll alatt tarthassa a folyamatot. Igazából tökéletes kiegyensúlyozás itt a földön nem lehetséges, mert folyamatosan ki vagytok téve a környezetetek hatásainak, a nagy energiamezőknek, a föld mágnesességének, a különböző galaktikus energiáknak, s akkor még a földi hatásokról nem is tettem említést. És emiatt a szervezetetek egy folyamatos utána-állítást kell, hogy végezzen, de ez egyáltalán nem egy természetellenes eljárás a részéről, hogy úgy mondjam, hiszen ez is az áramlás része. A folyamatos alkalmazkodás egy olyan aktív, cselekvő folyamat, ami pont hogy segíti a szervezetet a helyes működésben, hiszen minél hathatósabban áramlik az információ a test részei között, annál hatékonyabb a megújuló képessége; s ehhez az információáramláshoz szükséges, hogy a sejtek egyfajta folyamatos aktivitásban legyenek, mert a passzív sejt, hogy úgy mondjam, halott sejt. Tehát a környezethez való folyamatos alkalmazkodás az élet áramlásának egyfajta feltétele; nem kell valami rosszra gondolnotok, ha meghalljátok ezt a kifejezést. Sokan féltek az ún. környezeti ártalmaktól, ami azért butaság, mert ilyen nincs, csupán környezet van, ami nem más, mint hihetetlenül és végtelenül alkalmazkodó létezők szimbiózisa; s bizonyos perspektívából bátran mondhatom, semmi okotok az aggodalomra e tekintetben. Ez megint egy olyan hazugságréteg, egy olyan tömegtudatos „hisztériahullám”, hogy úgy mondjam, ami inkább szolgál gazdasági érdekeket, mint konkrétan környezetvédelmit. És te kellően tudatos létezőként, a szív igazságából tekintve önmagadra és a világra, soha nem fogsz tudni sem a földnek, sem egyik létezőjének, sem önmagadnak ártani, hogy így mondjam. Ezért sincs szükségetek már „Gaiára”: ő egy sofőr volt, aki titeket furikázott, lemosta az autótokat, intézte az autóval kapcsolatos papírmunkákat, de most lassan kezetekbe kapjátok a magatok jogosítványát, és a sofőr ekkor átadja az összes papírt és átadja nektek az autótokat is, hogy bizony használjátok most már ti, teljes felelőséget vállalva felette. S mindezt a kitérőt azért tettem, mert sok kérdés irányul felénk a föld sorsát illetően, és szerettelek volna titeket megnyugtatni: semmi ok, barátaim, az aggodalomra. Olyan tudatváltást fogtok tapasztalni az elkövetkezendő szűk négy évben, hogy magatok is rájöttök: annyi felelősségteljes autótulajdonos kap végre jogosítványt, hogy a földötök állapota és benne az emberiség életminősége is javulni fog, ugrásszerűen javulni fog. Ahogy megtanulsz felelőséget vállalni a saját életedért, megtanulsz felelőséget vállalni a saját testedért, ahogy az életedre és a testedre már nem mint valami tőled független és szeszélyes, téged ilyen-olyan helyzetbe, betegségbe sodró kényúrra tekintesz; képes leszel ezt a fajta felelősséget kiterjeszteni mindenre, ami téged körülvesz, legyen az állat, növény, vagy akár egy másik ember. Ez nem azt jelenti, drágám, hogy neked kell felelőséget vállalnod mások helyett önmaguk felett; ez inkább azt jelenti, hogy ha mindenki önmagára egészként tekint, kezébe véve önmaga felett a hatalmat, akkor ez a fajta felelősségvállalás összeadódik, és egyfajta kollektív jelleget ölt. Ahogy most a hazug tömegtudat határozza meg az egyének létezési módját, ez a tudatváltással pont megfordul: autentikus egyének alkotnak majd egy egységes, színes és szabad közös tudatot. És akkor jöjjön a következő gyakorlat, ezt mindenkinek ajánlom, aki valamilyen módon nem elégedett a testével, tehát annak bármelyik részét nem találja megfelelően harmonikusnak. Feküdj ismét le kényelmesen, párnát ne használj! Három könnyű, de nagyon mély lélegzetvétellel kerülj önmagad közepébe a testeden belül, majd kezdd el megint az egész tudatodat kiterjeszteni a tested minden pontjába. Ne hagyd ki a számodra „nem érző” részeket sem; hajat, körmöt, szőrzetet; mindenhová terjeszd ki magad, lassan és mindenféle kényszertől mentesen. Amint ez megvolt, egy darabig megőrzöd az érzést tudatosan, stabilizálva ezt az állapotot. Majd megpillantod magad felett önmagadat abban az ideális formában, amit csak el tudsz képzelni. Ott áll ez az ideális éned feletted, és minden porcikáját megvizsgálod, a bőrét, a haját, az izmait, az alakját, mindent. És ide nem a legújabb szépségideálnak megfelelő képet rakjuk, ugye, mert nem rontjuk el a gyakorlatot azzal, hogy egy ocsmány hazugságot rakunk rá, nem: itt önmagadat látod, Önmagadat legtökéletesebb formájában, s nem az aktuális sztárjaitok idealizált képét! Ez fontos, kérlek, a magad közepéből alkosd meg ezt a képet! Érezd ennek az ideális énnek az izomtónusát, a bőre tapintását, a hajszálainak a vastagságát, minőségét, a belső szerveinek harmonikus működését, és amikor már tisztán látod a képet, és a jól kifejlesztett hatodik érzékszerveddel tökéletesen bele is tudsz helyezkedni, lassan elkezded húzni magadba. Nagyon lassan, nagyon kedvesen, de szépen kezdesz összeolvadni vele. Ezt sem kell kitalálni, hogy hogyan történik, a lábadból felfelé, vagy fölülről beléd olvadva, ez magától fog megtörténni. Majd mikor sikerült az eggyé válás, ez az ideális test szép lassan felülírja a mostanit oly módon, hogy csodálatos harmóniában magába olvasztja azt, amíg az teljesen el nem tűnik. Ekkor kicsit megállsz és elkezded érezni az új testedet, elkezded magadba szívni annak minden érzetét, s ha jól végezted a gyakorlatot, érezni is fogod, hogy ez most más, ez olyan „furcsa”, ahogy ti mondanátok, más az izomzat, más a légzés, más az egész érzés. Majd mikor már megszoktad ezt az újdonságot, elkezded a tudatodat lesűríteni a lábfejedbe, és centiről-centire haladva végighúzod ezen az új testeden, mint valami átvilágító berendezés csíkját, szép lassan lefényképezed mintegy porcikáról-porcikára haladva, amíg el nem éred a fejtetődet. Majd megismétled mindezt lefelé haladva, s amikor elérted ismét a lábad, hirtelen megint kiterjeszted a tudatod az egész testedbe; és megáldod a teremtésedet, és három könnyű lélegzetvétellel visszatérsz az itt és most valóságába. Nagyon fontos eleme ennek a gyakorlatnak az ideális én elképzelése, s figyelmeztetlek titeket: ne kitaláljátok, milyenek szeretnétek lenni, mert az elmejáték, hanem csak engedjétek meg magatoknak, hogy az a határtalan bölcsesség, ami bennetek rejlik, megmutassa számotokra, milyenek vagytok ti a testetekben, amikor azok vagytok, akik vagytok. Az emberi test végtelenül változatos és mindig gyönyörűséges, ha egy autentikus létező birtokolja, hogy ezt a kifejezést használjam. De ti uniformizálni próbáljátok azt, olyan kis „majmokat” faragva magatokból, akik még azt sem merik megtenni, hogy a saját testükben jól érezzék magukat, ha az csak egy kicsit is eltér a megszokott majomjelmeztől. És itt megint nem azokról a lázadókról beszélek, akik a feltűnő ruházatukkal és hajviseletükkel próbálják magukra felhívni a figyelmet, amivel nem tesznek egyébként mást, mint azt kiabálják: íme egy tömegtudatba ragadt, kapálózó ember, aki egyre mélyebbre ássa magát ebbe, hiszen ami ellen megmutat valamit, azt bőségesen táplálja is, és ezáltal egyre mélyebbre ássa magát benne. Az önkifejezés és a magamutogatás nem ugyanaz; az autentikus, önmagát a végsőkig felvállaló, önismerettel rendelkező bölcs nem ugyanaz, mint az önmagát mindenáron mutogatni kívánó, jelmezekkel a valóságot leplező cirkuszi bohóc. Mindezt csak azért mondom most nektek, hogy amikor elképzelitek önmagatok ideális testi kifejezését, ezt is a szív igazságából tegyétek és merjetek mások lenni, mint a többiek, hiszen azok vagytok, eredendően mások, nincs köztetek két egyforma tojás. Mindannyian egy csodás, egyedi, sajátos kifejeződése vagytok ennek a sokszínű világegyetemnek, és ehhez az egyediséghez körömszakadtáig ragaszkodjatok, mert ez a tietek, ezek vagytok ti, ez az egyetlen, ám a legcsodálatosabb igazi kincs, ami a tulajdonotok. A következő gyakorlat során a fizikai és lelki állóképességet fogjuk kicsit megerősíteni, „felturbózni”, ahogy ti mondanátok. Hatodik gyakorlat, amely során növeljük az állóképességeteket Az előző két gyakorlat során megtanítottuk a testnek, hogy melyek azok az információk, amik alapján újrarendezheti magát, regenerálhatja magát az általatok kívánt módon. A mostani gyakorlat során megtanítjuk a testnek és legfőképpen az idegrendszernek, hogy hogyan tud titeket hatékonyabban szolgálni, egyfajta életerős, kiegyensúlyozott módon. Ez nem jelent mást, barátaim, mint azt, hogy a ti magatok forrásenergiája, ahogy most éltek, elenyésző mértékben hasznosul; egyrészt, mert nem jut át bizonyos, hogy úgy mondjam, pszichés korláton, másrészt nem tudjátok a kellő módon hasznosítani azt. És hogyan függ ez az állóképességtől? Hát úgy, hogy az nem más, mint hogy az életenergia – ami titeket átjár, áthat – ha nem kellő intenzitású, vagy nem kellően mozog, áramlik, magyarán pang – akkor ahhoz, hogy cselekedni, létezni tudjatok, kénytelen a testetek pár olyan része átvenni ennek a szerepét, ami nem erre a feladatra hivatott; és emiatt ez olyan, mintha az autódban a négy gyertya helyett csak egy működne. A testnek ezek a részei az agyban helyezkednek el, ti központi idegrendszer néven ismeritek, ami egy rendkívül bonyolult fiziológiai és kémiai rendszer; ám itt most számunkra legyen elég annyi, hogy ennek a bonyolult, nevezzük komputernek, az lenne eredetileg a „dolga”, hogy a ti éteri energiátokat, a forrásenergiát megfelelő módon strukturálja, hasznosítsa. Ha neki kell azt létrehoznia – aminek elvileg a szabályozásáért felel –, az komoly zavarokat okozhat, aminek legfőbb tünetei a kimerültség, fásultság, fáradékonyság, a lelki és testi igénybevétel kapcsán fellépő kóros reakciók és leginkább a folyamatos energiahiány érzése, ami sokatok minden napját végigkíséri. Ezzel a mostani gyakorlattal segítünk feloldani azokat a gátakat, amik a forrásenergia áramlásának az útjában állnak, kiépítünk egy olyan csatornát, ahol ez szabadon beáramolhat, és megtanítjuk az agynak, hogyan kell ezt kezelni, szabályozni a megfelelő módon; s ezzel ismét újfajta munkába állítjuk a régi berögzött működés helyett. Amikor fásultnak, fáradtnak érzed magad, amikor nem bírod a fizikai és érzelmi stresszt, az mind egy olyan állapotra utal, amikor te nem vagy kellő energia birtokában, amit a magad módján hasznosítani tudnál. Amilyen módon ti most az energiával gazdálkodtok, az, sajnos, még mindig a régi paradigmákat követi: az energiát nem egyfajta folyamatos áramlásban tartva hasznosítjátok egy újfajta módon, hanem pumpáljátok azt magatokba, mindig egy olyan vákuumot képezve ezáltal, ami kimerít titeket. Ez alatt azt értem, hogy nem egy szabad be- és kiáramlás folyik bennetek energetikailag, hanem azt teszitek, mint a buta strandoló, aki belefújja a matracba a levegőt, majd az újabb lélegzetvétellel ki is engedi, amit befújt, és így nem igazán hatékony az, ahogy ő a matracot fel kívánja tölteni levegővel. „No de, Adamus, akkor hogy kell ezt csinálni, mit jelent a folyamatos áramlás? Ez nem olyan, mint a levegővétel, hol megtelik, hol kiürül a tüdő?” Nem, nem, drágám, az energiaáramlás, az teljesen más, mert az nem egy adott rendszeren keresztül zajlik, hogy így fejezzem ki magam (tüdő), hanem az egész lényeteket (még csak nem is csupán a testeteket ) átjáró folyamatos áramlás. Elvileg az energiának nem lenne szabad sem pangnia (mint ahogy sokatokban ez megtörténik, beragadt energiacsomókkal vagytok tele), sem nem lenne szabad, hogy energiahiány lépjen föl. Ezt úgy kell elképzelnetek, mint egy csőbe áramló levegőt, folyamatosan áramlik be fölül, és ugyanebben az ütemben ürül ki alul. És ez azért fontos, mert, mint azt már mondottam, az energia semleges, az nem tesz semmit, az csak van; az csak áramlik és szolgál téged, hogy hasznosíthasd a magad módján. Na mármost, ha te nem vagy egy folyamatos energiatelítettségi állapotban, akkor nincs, ami szolgáljon: nincs szolgálód, tehát neked magadnak kell nekiállnod a padlót súrolni, és ebben bizony idővel kifáradsz. Ám ha az energia egy helyen megreked, akkor azon a részen nincs meg az áramlás; és a beragadt energia olyan, mintha a szolgálót bezártad volna a fürdőszobába, és ott már lesúrolta a csempét is a falról, ám a lakás többi része meg ragad a mocsoktól. És ilyenkor mindig a beragadt energia helyén lépnek fel a legláthatóbb tünetek, mert ez a beszorult szolgáló ott ténykedik, nagy zavarokat okozva ezáltal maga körül, de a többi helyiség is idővel jelezni fogja a szolgáló hiányát. Amikor az energia zavartalanul áramlik, az olyan, mintha minden pontján a lakásnak lenne egy csodás univerzális szolgálód, és emiatt soha sem kell sem a kosztól, sem a felfordulástól tartanod. Hogyan lehet ezt az energiát áramoltatni? Nagyon egyszerűen: meg kell nyitnod magad előtte alul-felül, hogy ezt mondjam: tehát nem egy zárt rendszerként tekinteni önmagadra, hanem inkább egy nyitott egységként, amely számos ponton össze van kapcsolva önmaga nagyobb részeivel, és azzal a hatalmas energiamezővel, ami számára szolgáltatja az energiát; ami nem egy külső forrást jelent, hanem egy belső, hatalmas aggregátort, ami folyamatosan biztosítja a szükséges energiát számotokra. S miért pang és ragad be az energia? Ennek számos oka van, de összességében elmondható, hogy nem másért, mint hogy ti képtelenek vagytok magatokat oly módon megnyitni, hogy egyfajta csőként áramolhasson az bennetek; és ez azért van, mert egész egyszerűen féltek az energiáktól, féltek a rátok gyakorolt hatásoktól, és ezért lezártátok magatokat. A mai napig hisztek a „jó és rossz” energiákban, és hisztek abban, hogy ez hatni tud rátok. Ismét egy ősi hiedelemrendszer, amit ideje lebontani. Ha te egy cső vagy, semmi, de semmi nem rekedhet meg benned, minden átfolyik rajtad harmonikusan, és csak akkor hasznosítod, és csak oly módon, ahogy neked tetszik. Amikor számodra „rossz” energiát érzékelsz, az nem más, barátom, mint hogy a tiszta, üres energiának a mások általi felhasználását is érzékeled, pontosabban azt az előjelet és irányt, amit ő az energiának adott; de ez ő volt, ez nem te vagy, és ez rád semmilyen, de semmilyen hatással nem lehet, hacsak nem veszed át ezt az irányt és előjelet tőle. Ez olyan, mint egy nyílvessző: egyfajta erővel, céllal és irányba valaki kilövi, te meg ahelyett, hogy ezt elfogadva, arrébb löknéd a magad szabta irányba, akár le is lassítva így a mozgását, eléállsz, és amikor hason szúr, azt mondod: ez egy rossz nyílvessző volt, sötét nyílvessző, gonosz nyílvessző. Nem, nyílvessző az csak egyféle van: semleges, de az már nem mindegy, hogy kedves kis madárkára lődöz vele valaki, vagy céltáblára. De ismétlem, ennek nem lehet hatalma felettetek, hacsak nem adtok neki hatalmat önkényesen. És most lássuk a feladatot: Ismét lefekszel a már ismert módon, lélegzel, majd meghatározod önmagadat a testeden belül. Ennek a pontnak általában a szív körül kell lennie. Ha megvan ez a pont, elképzelsz a helyére egy izzó vagy lángoló gömböt, ami folyamatosan mozog, forog vagy pulzál, ahogy számodra megjelenik a kép. Egy darabig hagyod, hogy nyerje el a végleges sebességét, és közben érzed, ahogy hihetetlen forróságot áraszt magából. Majd, amikor ez már megvan, elkezded növelni, lassan és úgy, hogy sem az intenzitását, sem a hőfokát, sem a mozgásirányát és sebességét nem változtatod meg. Addig növeled, míg túl nem nő rajtad, teljesen magába zárva téged. Nem kell megijedni, ha a gyakorlat alatt forróság borítja el a testedet, vagy elkezdesz izzadni, ez csupán annyit jelent, hogy jól végzed a gyakorlatot. Amikor már benne vagy, teljesen bezárva ebbe a tűzgömbbe, elkezded magadat ehhez a hőmérséklethez és intenzitáshoz szoktatni oly módon, hogy próbálsz kvázi akklimatizálódni hozzá, amíg a forróságérzet és az intenzitásból fakadó esetleges fokozottabb izomtónus és szívdobogás el nem múlik. Egy pillanatig sem szabad megrémülni ettől a gyakorlattól, semmilyen kárt nem tudtok ezzel magatokban tenni, még annyit sem, mint egy kiadós futás esetén, szóval legyetek bátrak, barátaim! És amikor már akklimatizálódtál, és nagyon jól érzed magad ebben az állapotban, előveszel 3-3 olyan élethelyzetet, amiben te sorozatosan enervált, energiahiányos, vagy fásult vagy. Legyen ez 3 lelki szituáció (pl. általános rosszkedv) és 3 fizikai (pl. nehéz ébredés). Mind a hat szituációt, egyesével, végigéled – megint maximálisan minden érzékszerveddel (a „hatodik érzékszerveddel”), és belehelyezkedve – lehetőleg egyesével váltogatva a fizikai és lelki helyzetek közt; és amikor megvan a teljes átélés, belehúzod ezeket a szituációkat ennek a tűzgömbnek a belsejébe, amiben te is vagy, lehetőleg annak a leges-legközepébe, és megvárod, hogy ezt is teljesen átjárja a tűz, az izzás és a forróság annyira, hogy a kép szintén átvegye ezt az intenzitást: tehát érezned kell, hogy mondjuk a reggeli felkelésnél érzett ólmos fáradságot elégeti a tűz, és egy intenzív lendületté alakul. Ez nem annyira vizuális része a gyakorlatnak, mint egyfajta átélése ezeknek a helyzeteknek, de ez nagyon könnyen, magától fog jönni, ha a gyakorlat első felét jól elvégeztétek. Amint megvolt mind a hat szituáció, általános élethelyzet átalakítása, energetizálása, elkezded ezt a tűzgömböt összébb húzni addig, amíg el nem éri az eredeti méretét. Majd, kicsit még pihenve, pár levegővétellel visszatérsz az itt és mostod-ba, és megáldod a teremtésedet. Ezt a gyakorlatot érdemes addig minden nap (akár rögtön ébredés után) elvégezni, amíg nem érzitek azt az állandósult energiatelített állapotot, amit ez a gyakorlat állandósít bennetek. Akkor abba lehet hagyni, mert ha az energia elkezdett szabadon áramolni, akkor az már önmagát áramoltatja, mint a csőben fújó szél. A következő alkalommal megint egy kis pihenőt tartunk, hogy aztán áttérhessünk a harmadik gyakorlatsorra, amivel elő fogjuk segíteni a sokatok számára oly nehezen megvalósítható földelést, ami a teremtéseitek manifesztációjában is komoly segítségetekre lesz. Hívjatok most is e gyakorlat során, és a bátrabbaknak – s akik képesek érezni az energiámat – szívesen tartok egy kis bemutatót arról, milyen érzés az, amikor az energia szabadon áramlik! Gyakorlat helyett megint egy kis beszélgetés Most, hogy már két gyakorlatsorozat után vagyunk, ami nem segített másban, mint abban, hogy mindazt, amit már tudtok, meg is teremthessétek a valóságotokban, picit megint megállunk, és pár dologról elbeszélgetünk, amik kérdésként hozzám eljutottak. Ezekben a hozzánk érkező kérdésekben pár olyan dolgot feszegettek, ami a ti szemszögötökből teljeséggel jogos, és nem szeretnénk mellette szó nélkül elmenni; mert ha valamit nem értetetek, valamit nem tudtok önmagatok számára teljesen világossá tenni, az eredményezheti azt, hogy akár ezt, akár más tanításokat buta hókuszpókusznak, szemfényvesztésnek tartsatok. Mi kell ahhoz, drága barátaim, hogy valamit igazságnak tartsatok a magatok valóságában? Ehhez két dolog szükségeltetik, mint azt már sokszor említettem, egyrészt, hogy az a tanítás az életetekre adott magyarázat legyen, s egy logikus, az elme által is feldolgozható rendszert alkosson; tehát annak minden eleme ellentmondásmentesen és logikusan kapcsolódjon egymáshoz, s valóban választ adjon azokra a kérdésekre, amiket ti itt a földi életetek alatt feltesztek. Számos ilyen tanítás van, számos olyan munka, ami mindenféle kötelezettség nélkül, mindenféle különösebb ráhatás nélkül, mindenféle kötöttségeket magában foglaló „szervezeti tagság” igénye nélkül lefekteti számotokra a létezéseteknek az elméleti alapjait, és olyan világos módszereket nyújt nektek, amit aztán, a tapasztalataitok által, igazi próbának vethettek alá; mert hiábavaló bármilyen csodás, logikus és rendszerezett elmélet, ha nem állja ki a valóság próbáját – azaz nem tudjátok ezt semmilyen módon átültetni a gyakorlatba. Óvakodjatok minden olyan állítólagos tanítótól, minden olyan „tanítási irányzattól”, ami bármilyen kötöttséget, bármilyen elkötelezettséget vár el tőletek, s óvakodjatok, angyalaim, minden olyan földi, magukat „mesternek” kikiáltó manipulátortól, aki bármilyen módon hatalmat próbál szerezni fölöttetek azzal, hogy titeket kicsi, még az útjukon botladozó tanítványként, a „hatalmas tudásával” kíván kihúzni az állítólagos csávátokból. Hazug, önáltató kuruzslók ezek mind, mert nem tesznek mást, mint táplálják önnön hazugságaikat a keresők energiáival, és ezáltal őket lenyomván, magukat próbálják egyre magasabbra emelni. Ha valamely földi lehorgonyzónál azt tapasztaljátok, hogy kínálgatja magát, hogy mindenáron rátok akar tukmálni valamit, anélkül, hogy azt ti találnátok meg a magatok szent és szabad választásai alapján; ha azt tapasztaljátok, hogy bármely tanító önmaga dicsőségét kívánja minduntalan – bármilyen tanítás által – emelni; meneküljetek, mert ezek csalók, és határozottan állítom, a nyomaitokba sem érnek, drágáim! Mindezt csak azért kívántam most megbeszélni veletek, mert látjuk, ahogy sokatok keresgél a különböző irányzatok, tanítások között, ami csodálatos dolog, hiszen, csak ha az egész palettát látjátok, akkor tudjátok kiválasztani a számotokra leginkább szívbemarkoló irányzatot; de azt is látjuk, hogy sokszor még nem látjátok a fától az erdőt, és emiatt gyakran aljas manipulátorok csapdáiba estek, ideig-óráig. Mindig vizsgáljatok meg egy dolgot az életetekben, legyen az bármi; legyen az egy kapcsolat, egy tanítás, egy eszme, hogy mennyiben hagy számotokra szabadságot, mennyire lehettek ezen a dolgon belül valóban azok, akik vagytok. S ha csak egy piciny jel is arra utal, hogy – ocsmány manipulációval – mások titeket kihasználva, manipulálva próbálnak valamiféle hatalomhoz jutni, meneküljetek, mert mire kettőt pislogtok, már le is ereszkedett a börtönrács, amiből elég nehéz aztán szabadulni. A tanítások, gondolatok olyan széles palettájáról válogathattok most, amire más korokban soha nem volt példa, és ezek között számos valóban csodálatos, felemelő, mély és számotokra akár igaz tanítást is találhattok, ha a szívetek rezonál rá. Legyetek résen, drágáim, ezt rajtatok kívül senki sem tudja megtenni, magatoknak kell vigyázni önmagatok szabadságára! A második kérdés, ami kis tisztázásra vár a számos felvetés, kérdés okán az nem más, mint a tömegtudat és a társadalmi adottságok – nevezzük kultúrkörnek – közti különbség, pontosabban határ kérdése. Meddig tart az autentikusság egy adott társadalmi közegben, és hol kezdődik az a pont, ahol már a társadalmi szabályok veszik át az egyén feletti irányítást? A legjobb példa ennek a kérdésnek a jogosságára az illem, az az illem, ami koronként változó képet mutat, de minden társadalom fontos szervezőereje. Kérdezitek sokan, bogaraim, akkor, Adamus, ha én autentikus vagyok és kilépek a tömegtudatból, akkor ez azt jelenti, hogy nem leszek illedelmes? Vagy nem leszek a kor kritériumainak megfelelően ápolt? Vagy nem fogok a jövőben részt venni semmi olyan cselekvési formában, ami kulturálisan meghatározott? Barátaim, ezek olyan bölcs és egyben olyan együgyű kérdések, hiszen ti pontosan tudjátok a választ; de mérhetetlen bölcsességetekről tesztek tanúbizonyságot, amikor ezeket felteszitek, hiszen akik nem ástak még elég mélyre, és most találkoznak először ezekkel a gondolatokkal, valóban elsőre zavarodottságot érezhetnek, mondván, „akkor most hogy is van ez, Adamus?” Egyszerű magyarázattal szeretnék szolgálni, hogy egy látszólag bonyolultnak tűnő kérdést már ne bonyolítsunk túl: te egy adott társadalmi közegbe születsz, sőt egy adott éghajlat által meghatározott helyre, nagyjából meghatározott testi adottságokkal, s adott szülői háttér indít el életed első lépéseinél, és még sorolhatnám. Ezek adottságok, amelyek itt, a háromdimenziós valóságotokban, teljesen valóságos körülményrendszert jelentenek számotokra. Ez az a terep, hogy úgy mondjam, ahol neked meg kell majd határoznod önmagad, meg kell tudnod határoznod magad oly módon, hogy ezen adottságokat figyelembe véve – de azokat önmagad számára nem mint valami korlátokat, hanem mint lehetőségeket figyelembe véve – légy autentikus. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hát azt, barátom, hogy te a 21. század elején nem fogsz sem konflissal közlekedni, sem szamárháton, és amiatt, hogy beülsz egy autóba, és azzal jutsz el egyik helyről a másikra, az még nem jelenti azt, hogy emiatt a tömegtudat rabja vagy. Ha holnap szamárháton kívánnál munkába menni, teljesen tisztában vagy vele, hogy ez nem jelentene mást, mint ócska magamutogatást, bolondos lázadást egy olyan körülményrendszer ellen, amit alapvetően a szolgálatodba is állíthatnál, önmagad hiteles módján. Ha számodra egy autó nem jelent mást, mint egy kényelmes, a saját igényeidnek megfelelő, téged hűen kifejező közlekedési eszközt, akkor te attól még autentikus maradtál, sőt ezzel is kifejezed valamilyen módon magad itt, a háromdimenziós valóságban. Ha te azonban önmagad kicsinységét, torzult énképét – ami valamelyik „ego-pontból” meghatározott – egy autóval próbálod leplezni, ocsmány hazudozó vagy, és a tömegtudat egyik legnagyobb áldozata. Tehát egy luxus Jaguár lehet egyfelől önmagad hű kifejeződése – annak a nagyságnak a tiszta és szent manifesztációja, aki vagy – és lehet a legocsmányabb hazugságréteg is, amit az agyonkozmetikázott egódra pakolsz még egy rétegként, elfedve alatta azt a „pici ént”, akinek valóban gondolod magad. Ha a Jaguárod önmagad megismerésének a gyümölcse – ami a bőség lehorgonyzása révén fejezi ki azt, aki vagy, egy meghatalmasodott ember-istent –, akkor ez soha nem lesz fontosabb önmagadnál, soha nem fog túlnőni rajtad, hogy úgy mondjam, hanem egy hűséges és csodálatos szolgálód lesz. Ám ha nem önmagadból kiindulva tekintesz mindenre, hanem társadalmi divatok által meghatározott módon, megpróbálod standard elemekből, kívülről felépíteni magad, akkor lesz egy uniformizált, düledező tákolmányod, ami alatt ott remeg egy „icipici, elnyomott én” – és akkor számodra az autó egy céllá válik, egy kényúrrá, akit te szolgálsz, s aki átveszi fölötted idővel a hatalmat. Ugye, nem kell ezt tovább ecsetelgetnem, barátaim, mert tudom, hogy ti pontosan értitek, és a szívetekben érzitek is, hogy mi a különbség. Ha te megtalálod önmagad szent igazságát, a szív igazságát, akkor neked bőség jár osztályrészül; hiszen a bőség e világegyetem alapja, és akkor semmi sem akadályozhat meg, hogy te ezt, hogy úgy mondjam, „birtokold”, mint bármely más létező; hiszen ez nem más, mint legyökereztetése annak, akinek gondolod magad, aki te vagy valójában. Ha te szegénységben élsz, ha te nem vagy a testedben erős és egészséges, ha te ki vagy szolgáltatva a beteges kapcsolataid által másoknak, ha te robotként létezel a munkádban, ahelyett, hogy önmagad kreativitásának és szenvedélyének hódolván töltenéd a napjaid – akkor te, drágám, még nem találtad meg önmagad isteni közepét, mert a kettő teljesen kizárja egymást. Egy hírhedt „létidőmben” én egészséges, örökifjú, rendkívül gazdag, híres személy voltam, akinek számos olyan élményben volt része, amikről az akkori korban élők csak álmodoztak. Nem vetettem meg az élet földi javait, mindig önmagam voltam, képtelenség volt engem például zavarba hozni – ellentétben azzal, ahogy ezt veletek egy pillanat alatt még mindig meg tudom tenni – de társadalmilag nézve nem voltam egy bolond lázadó, pedig áttörtem egy-két akkori tudatossági gátat, mégis a legillemtudóbb, legműveltebb és legkifinomultabb emberként voltam számon tartva. És emiatt nem vesztettem el az autentikusságomat, és nem is adtam abból fel egy jottányit sem, és soha senkinek sem voltam a kiszolgáltatott bábja, sem egy embernek, sem bármilyen közösségnek, kollektívának. Ez a cél, barátaim, hogy úgy határozzátok meg magatokat, hogy törjétek le a korlátokat, lépjétek át a határokat, és építsétek az egészet magatok újra, és akkor azzal sem lesz semmi bajotok, ha az netán pontosan olyan lesz, mint amit lebontottatok, mert az onnantól a tiétek, a ti szabad választásaitok gyümölcse, és csak ez a lényeg, semmi több. Legyetek szabadok, és legyetek mindig résen! A következőkben folytatjuk a gyakorlatokat, mint már említettem, a bőség, az egészség lehorgonyzása után, mindezek kellő leföldelését elősegítendő. Hetedik gyakorlat a leföldelés elősegítésére Miután tartottunk egy kis pihenőt, továbblépnénk az utolsó gyakorlatsorra, ami abban segít titeket, hogy legyetek kellően földeltek, mert borzalmas a kép néha ez ügyben. Megnyitottátok a tudatosságotokat, kinyíltatok eddig általatok nem érzékelt birodalmak felé, és ez sokatoknál azt eredményezte, hogy valamelyest elszakadtatok a földi élettől, valamelyest átmentetek egyfajta lebegő állapotba, ami nagyon nem tanácsos dolog itt a földön. Miért mondom ezt? Mert te, amikor megszülettél, azt választottad a magad számára, hogy tapasztalatokat gyűjtesz önmagadról egy anyagi, háromdimenziós, objektív valóság talaján, és nem azt, drágám, hogy lufiként lebegve vonulj át az élet felett, szinte csak érintve azt. Ha te nem vagy képes azt a csodálatos és igazán nagy munkát igénylő tudást – amit bátor harcosként megszereztél magadnak – legyökereztetni a földbe, az körülbelül olyan, mintha egy csodálatos, egzotikus nyaralás megtapasztalása helyett csak az útikönyvet nézegetnéd, és elméletben már mindent tudnál az adott országról, de soha nem tapasztaltad volna meg a pálmafák árnyékában az azúrkék tengert, és a játszadozó delfinek érintését a kristálytiszta vízben úszkálva. Vagy ha egy étterembe betérvén, végignézve az étlapot, gondolatban megízleltél volna minden különleges ételt, majd távoznál, mondván: én már mindent tudok ezekről az étkekről! Amíg azt te nem ízlelted meg a szádban, te bizony semmit sem tudsz arról az ételről, maximum tudod a nevét és azt talán, hogy miből készült. Menj el az utazásodra, ülj be az éttermedbe és tapasztalj, ne csak a gondolatodban létezz, mert ezzel értelmetlenné teszed idővel az ittléted! S mi eredményezi sokatoknál ezt a lebegő állapotot? Az, hogy amikor megtapasztaltok egy másfajta horizontot, amikor kitágul a perspektívátok, amikor rájöttök és még tapasztalásokat is gyűjtötök arról, hogy valami van, ami ezen a földi létezésen túlmutat, van valami „odakint”, akkor ez akkora csodát jelent számotokra, hogy nehezetekre esik „ismét” visszazökkeni a „valóságba”, mert attól féltek, ez a hús-vér fizikai valóság megöli, kiirtja azt a csodát, amit megtapasztaltatok. Ez nem így van, barátaim! Amit te megtapasztaltál a bámulatos utad során – annak eredményeként, hogy bátor, erős és elszánt voltál – az nem valami üres étlap, amihez nem tartozik étterem, vagy színes fotókkal telitűzdelt útikönyv, amihez nem tartozik utazás. Nem, nem! Ezt azonnal verjétek ki a fejetekből, nektek pont, hogy – ezért a csodálatos és sokszor számunkra is megható munkáért cserébe, hogy úgy mondjam – a legcsodálatosabb élet kell, hogy az osztályrészetek legyen; bőséggel, gazdagsággal, egészséggel, csodás, beteljesítő kapcsolatokkal, kreatív önkifejezéssel, és sok-sok örömteli, boldog tapasztalással. Ehelyett mit tesztek? Begubóztok valami álomvilágba, és ott élitek meg mindazt, amit a földön is meg tudnátok élni, ha nem félnétek annyira, hogy ez a sárgolyó majd bemocskolja a legszentebb álmaitokat. Nem, drágáim, ti megalkottátok a receptet és eljött a főzés ideje, hogy meg is kóstoljátok végre azt a csodás eledelt, aminek a kitalálásán annyit fáradoztatok. Már csak meg kell venni a hozzávalókat, és irány a konyha! És ezt most azért mondom, mert szörnyű nekünk azt látni, hogy némelyetek számára az utolsó létidő itt a földön egyfajta nyitott szemű álmodozással telik, ahelyett, hogy belevetnétek magatokat a tapasztalásokba nyakig, ha nem fejtetőig. Sokan elmenekültetek ez elől a számotokra talán túl durvának és nyersnek tűnő valóság elől valamiféle csipkerózsika-álomba, bújjátok a könyveiteket, kutakodtok újabb és újabb megerősítések után, ahelyett, hogy mennétek és megélnétek mindazt, amit már rég tudtok. Nem kellenek már nektek sem könyvek, sem cikkek, és ezt akár az én tanításaimra is mondom, drágáim; ha úgy érzitek, már nem szolgál titeket, dobjátok el és menjetek tapasztalni! Mint a felnőtt gyermek, akit az apja kitessékel az ajtón, mondván: fiam, ideje világot látnod! Én is ezt teszem veletek, drága, imádott barátaim, arra ösztökéllek titeket, hogy menjetek világot látni! És ha igényetek van rá, találkozunk itt ezen a felületen, vagy bárhol, ahol szükségetek van rám, de legyetek szabadok és függetlenek tőlem is és mástól is! Élvezzétek az életeteket, mert ti már mindent tudtok ahhoz, hogy ezt szabadon megtegyétek! Legyetek szerelmesek, utazzátok be a világot, teljesítsétek ki magatokat a magatok módján és fejezzétek be az állandó elmében létezést, a már rég begyógyult sebeitek nyalogatását, a sok felesleges egymás győzködését és menjetek, menjetek! Induljatok és tapasztaljátok meg ezt az új éneteket, aki már megszületett, megerősödött és szeretne végre a maga lábára állni! Legyetek bátor felfedezői ennek a világnak, legyetek mindenkitől független, szabad kalandorok, akik megmutatják a világ „másik oldalán” élőknek, hogy lehet ezt így is! Lám, lehet élvezni is ezt a csodás életet félelmek, gátak, elnyomás, másoknak való alárendelés, viszályok és szegénység nélkül! Mutassátok meg, hogy hogyan kell élni, mert ezt csak ti tudjátok megtenni; lehetünk mi a „legmeghatalmasodottabbak”, erre képtelenek vagyunk a pozícióbeli különbségek révén. Hiszen ti ezért jöttetek, hisz ezért választottátok magatoknak ezt a változatos és színes cukorkákkal teli díszdobozt, hogy minden szemét megkóstoljátok! Sokan már az életetek felénél jártok, és elmondható rólatok, hogy szinte robotként éltétek az életetek nagy részét. Elég volt; most kezdjetek élni, most és ne holnap! A következő három gyakorlattal ebben szeretnélek segíteni benneteket, hogy ezt könnyedén, gördülékenyen, és most már erősen a földbe vetett lábbal tegyétek meg, hasznosítva mindent, amit magatoknak megszereztetek az eddigi életutatok során. Az első gyakorlat nagyon egyszerű, és miután nem szeretitek, ha valami egyszerű, talán banálisnak is tűnhet, de pont az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége: Vegyetek elő egy papírt és írjátok le minden nap, hogy aznap mi az a három csodás dolog, amit meg akartok tapasztalni a maga teljességében. De nem csak úgy érintve, hanem belemerülve fejtetőig, mint amikor a hűs habok alá meríted a fejed. Három dolgot, és lehetőleg olyat, amit eddig még nem tettetek. Lehet ez bármi, egyetlen kritérium van: semmi nem irányulhat másra, csak és kizárólag rólatok szólhatnak ezek a megtapasztalások; most egy kis időre felejtsétek el az összes jótékonysági késztetéseiteket, és ne az kerüljön a papírra, hogy „elviszem az unokákat fagyizni”. Nem! Ez most te vagy, ez most rólad szól, legyél most ezen a papíron önző és erre tiszta szívemből, és bátran biztatlak! Ha felkerült a lapra a három dolog, akkor egy kis időt töltsetek el mindegyikkel és ízlelgessétek azt, képzeljétek el ezeket a helyzeteket a legbeteljesítőbb módon! Lássátok, érezzétek a helyzeteket; használjatok mindent, amit eddig tanultatok! Legyetek kreatívak! És jut eszembe, drágáim, a többi gyakorlatnál is legyetek kreatívabbak! Sokatok úgy végzi ezeket, mint amikor egy mérnök konstruál meg egy bonyolult épületet: „jaj csak nehogy 2 mm eltérés legyen, mert összedől a toronyház!” „Jaj, Adamus azt mondta, így meg úgy kell elvégezni, bár nekem máshogy esne jól, de ő a főnök, azt mondta, hogy így kell, akkor nem is csinálom máshogy.” Ami olyan elem, amit fontosnak tartok, hogy betartsatok, azt mindig kiemeltem, de ez a patikamérleg-játékotok, hogy úgy mondjam, rendkívüli módon tanúskodik arról, hogy mennyire igénylitek még azt a fajta vezetést, amiről épp leszoktatni szeretnélek titeket! Legyetek kezdeményezők, legyetek kreatívak, és legyetek önmagatok! Játsszatok bátran, tapasztaljátok meg, nektek mi a jó, mert ha nektek akkor úgy és az a jó, mondhatok én bármi mást! Visszatérve a gyakorlathoz, ha megízleltétek ezt a három szituációt teljesen életszerűen, akkor vágjatok neki a napnak, és egyetlen egy feladatotok van aznapra: ezt a három dolgot meg kell tapasztalnotok! Nincs mentség, nincs kibúvó, nincs felmentés, mert ezzel nem engem csaptok be, hanem magatokat és aláássátok az önmagatokba vetett bizalmat! Szóval, mint egy kalandjátékban, tessék megtapasztalni azt a három dolgot! És amikor este hazatértek, vegyétek elő a papírlapot, és mind a három szituációhoz írjátok hozzá, hogy milyen volt megtapasztalni! Ne azt, hogy mit tapasztaltatok meg, hanem az érzéseket, hogymilyen volt ez az élmény. Fontos a leírás, mert ez a legyökereztetés egyik fontos pontja, a cserje elültetése a földbe, hogy úgy mondjam. Minél színesebben, részletgazdagabban tudod leírni a tapasztalásaidat, annál földeltebb vagy. Egy hétig végezzétek ezt a gyakorlatot és meglátjátok: hogy kiszínesedik a világ! Meglátjátok, nem közhely és mendemonda, hogy élni jó! Meglátjátok, hogy mennyivel beteljesítőbb élni és tapasztalni ezen a csodás bolygón, mint a képzeleteddel játszadozni! Hogy mennyivel beteljesítőbb megfogni egy jó barát kezét, mint különböző felületeken félmondatokban kommunikálni. Látjuk, hogyan mentek el a valós élet mellett, és összeszorul a szívünk, hiszen annyi csoda, annyi gyönyörűség lehet az osztályrészetek a földi megtapasztalás által, amiről nem is álmodtok most – feltéve, ha ezt választjátok. A következő alkalommal meglocsoljuk ezt az elültetett kis cserjét, hogy hatalmas gyökeret eresztve, a lombkoronáját is az égig növeszthesse. Nyolcadik gyakorlat a leföldelt cserje táplálására Az előző gyakorlatban megmutattam nektek, hogy milyen pofonegyszerű módon vagytok képesek mindazt, amit egyfajta szubjektív valóságként megéltek, átültetni az objektív valóság keretei közé. Ez igazából magát a teremtést jelenti, ami ugye tudjuk, hogy először mindig egy idea formájában jelenik meg, és csak utána manifesztálódik. Ha azonban ti nem tanuljátok meg az idea legyökereztetését a valóság talaján, akkor az egy elvesztegetett teremtés: hogy úgy mondjam, éli tovább a maga életét idea formájában és ti, mint hús-vér emberek, nem találkozhattok vele a fizikai síkon. Pedig az igazi varázslat ez, hogy megtanuljátok: amit képesek vagytok elképzelni, azt képesek vagytok ugyanolyan módon megélni. Manapság az emberek döntő többsége ezt pont fordítva teszi: megél egy szituációt, megtapasztal egy dolgot, aztán elképzeli, na ezt hogyan is kellett volna csinálni. Vagy a már megélt szituációkat kozmetikázgatván próbál hatással lenni az élete körülményeire, ami azért hibás, mert már egy meglevő helyzetet alapul véve, abból kiindulva indítja el a következő teremtését, és így szépen beleragad a körülményeibe, egyfajta áldozat tudatot hurcolva ezáltal magával. De ti, barátaim, eljutottatok a tudatosodásotok útján egy olyan pontra, amikor pontosan tudjátok: minden belőletek fakad, és akik most vagytok, akiknek most látjátok magatokat, azok a múltbeli „én vagyok” elképzeléseinek a gyümölcsei, de ezen bármelyik pillanatban képesek vagytok változtatni. Amikor képes vagy arra, hogy elképzelj egy lehetséges megtapasztalást és belehelyezd magad abba minden érzékeddel, akkor ezt már létrehoztad, megteremtetted, ott van az a mag a tenyeredben, de az is egy döntés, hogy ezt elülteted, vagy gyűjtögeted a zsebedben. Ha belegondoltok, drágaságaim, hogy azok a számotokra negatív események, amik megtörténtek veletek, miért kerültek az empirikus tapasztalataitok közé, akkor megint egy nagyon érdekes dolgot vesztek észre: mégpedig, ha félsz valamitől, tartasz valamitől, azt hihetetlen átéléssel teszed, és miután ez az átélés nagyon erős tud lenni, ennek gyakran egy olyan fogalmi keretet adsz, ami aztán abban a pillanatban jó mélyre elülteti azokat a magokat. Amikor azonban valami kellemesre, valami általatok kívánatosra gondoltok, mindig ott van egy „de jó lenne” feltételes módú hozzátoldás, ami mindezt a levegőben tartja egyfajta lebegő állapotban. Tehát elmondható, hogy a félelmeitek által teremtett dolgok azért nyilvánulnak meg sokszor sokkal pregnánsabban, mert egész egyszerűen a félelem, mint érzés egyrészt hihetetlen intenzitású lehet, másrészt a félelem számotokra oly valóságos tud lenni, hogy minden olyan mondat, amit ezzel kapcsolatban kimondotok, kijelentő módú és azonnal gyökeret ereszt. (Attól félek, nem jutok be időben a munkahelyemre, ellenben a de jó lenne időben bejutni a munkahelyemre – ugye érzitek a különbséget?) Miért olyan fontos ez a fogalmi lehorgonyzás, miért fektetek – más elméletekkel talán ellentétben – különös hangsúlyt erre? Mert én az én nézőpontomból, az én tudásom révén azt mondom, hogy ti a fogalmi gondolkodás által meghatározott lényként nem vagytok képesek nem fogalmilag gondolkodni, és meglátásom szerint a fogalmi struktúrák számotokra azok a kerti szerszámok, amivel a leghatékonyabb módon tudtok ültetni és gyomlálni. Miért mondom ezt? Ehhez picit bele kell merülnünk a fogalmi gondolkodás és az ún. „éteri gondolatcsomagok” kérdéskörébe. Minden fogalmi gondolat mögött létezik egy éteri gondolatcsomag; ez egy olyan, nem lineáris gondolatsor, hogy így nevezzem, amivel például én „kommunikálok” a többi létezővel. Ez egy érdekes dinamikán alapuló egység, ami nagyon könnyen megérthető, ha az alábbi példát használjuk. Vegyünk egy gondolatcsomagot, ami azt tartalmazza, hogy „Nyuszi ül a fűben”, ezt természetesen nem ilyen lineáris, fogalmi szinten, hanem energetikai módon. No mármost, ez attól gondolatcsomag, hogy az elemei összetartoznak, mégpedig egy érdekes módon. Nézzük meg ezt a mondatot: „Nyuszi ül a fűben.” Melyik az, az elem, ami a gondolatcsomag mindegyik eleméhez kapcsolódik? A nyuszi? Az ül? Vagy netán a fű? Ezt úgy tudjuk meghatározni a legegyszerűbben, ha megnézzük, melyik ennek a gondolatcsomagnak az az eleme, ami mindkét más elemre vonatkoztatva kifejez valamit. A nyuszi nem, mert az csak az ül-höz tartozik; mert ha nincs ott az ül, akkor a „nyuszi fűben”, nem fejezi ki a lényeget; mert ennek a gondolatcsomagnak az a valós jelentése, hogy egy nyuszi ül a fűben. Nézzük meg a fű esetében: ugyanazt kapjuk, mint a nyuszinál: hiszen a „fűben nyuszi” esetében megint hiányos a tartalom, hiszen hiányzik a lényeg, hogy mi történik a nyuszival a fűben. Elég lenne ide egy van létige, de mindenképpen meg kell határozni a gondolatcsomag lényegi jelentését egy ige által, vagy nevezzük inkább állítmánynak. (Mert azt már mondhatjuk, hogy „nyuszi ül” valamint azt is, hogy „ül a fűben”.) Megállapíthatjuk tehát, hogy ez a gondolatcsomag összekötő eleme, és ezzel azt is, hogy a gondolatcsomagokat mindig egy központi elem – nevezzük ezt a ti meghatározásotok szerint állítmánynak, azaz egyszerűbben fogalmazva bármilyen létezésre, vagy cselekvésre utaló kijelentésnek – tartja össze. És ez azért van, angyalaim, mert maga a Mindenség is egy ilyen létezésre utaló első gondolatcsomag eredménye, ebből fakad maga a létezés („Én vagyok”). És ezek a gondolatcsomagok aszerint bővíthetőek, amennyire részletezett maga az a dolog, amit leír, amit kifejez, például: „Selymes fehérszőrű, angóra húsvéti nyuszi ül bánatosan a frissen nyírt, harmatos, hajnali napsugár által megvilágított, haragoszöld fűben.” És akkor eljutottunk oda, kedveseim, hogy az alap „nyuszi ül a fűben” ezt mind kifejezi, mert miután nincs ily módon kibontva részletezettségében, hogy milyen az a fű és milyen az a nyuszi, ezáltal az összes potenciál, az összes lehetőség benne van, mindent magában foglal, ugyanúgy, ahogy az „én vagyok” kijelentés is magában foglalta ezt a végtelen változatosságú omniverzumot a maga teljességében. És most az én drága barátaim közül sokan a homlokukra csapnak, mondván: Adamus! Ezzel te azt mondod, hogy ezek a gondolatcsomagok nem mások, mint maga a tudat megnyilvánulásai? Hiszen a tudatról is azt mondtad, az nem más, mint az „Én vagyok” kijelentés és annak árnyalása! – Így van, a gondolatcsomag az magának a tudatnak egy adott dologra irányuló kifejeződése, azaz a tudat egy holografikus darabja. És most jutottunk el a lényeghez, mert ez azt jelenti, hogy a tudatodban „tárolt” éteri gondolatcsomagok nem mások, mint azon ideák összességei, amik meghatározzák mindazon potenciált, amik mentén meghatározzátok, megtapasztaljátok magatokat. És amikor ti ezeket lefordítjátok a fogalmi struktúrátokon keresztül földi gondolatokká, akkor ti ezeket lehozzátok, mint konkrét tapasztalásokat a saját valóságotokba. Ezért van az, hogy sok olyan eljárást tanítanak világszerte, amik a pozitív megerősítéseken, a mantrák mondogatásán alapulnak, mert rájöttek ezek a drága emberek arra, hogy amit te fogalmilag kibontasz, amit te képes vagy fogalmakká formálni, azt le is gyökerezteted, pontosabban létrehozod a legyökereztetés potenciálját; mint amikor az elültetett magokat meglocsolod, ahelyett, hogy hagynád kiszáradni a földet. Csak én ebben továbbmegyek, mert azt mondom, hogy amíg te csak mondogatsz egy mondatot, addig nem teszel mást, mint a már meglévő készleteidből gazdálkodsz és semmi újat nem hozol be; mint az a háziasszony, aki csak a kamrájában található ételeket variálja, azzal szemben, aki mindennap lemegy a boltba valami új hozzávalóért. Tehát maga a mantrázás több szempontból sem kielégítő eljárás: egyrészt nem hoz új elemet a teremtésedbe, a tapasztalásaidba, csak a meglévőket variálja, másrészt miután nem a lényed legmélyéről fakadó gondolat kibontása történik fogalmi szinten, hanem egy már meglévő mondat ismételgetése az elméből, bizony sokszor magában hordozza a mondat ellenkezőjét is. (Mert ugye azt mondtuk: a dualitásból az egység megtapasztalása révén lehet kitörni, a szív igazságából kiindulva, ami nem azt jelenti, hogy a világotok onnantól nem lesz duális, nem lesz nappal és nem lesz éjszaka, csupán azt, ahogy ti ezt megélitek: már nem egymás ellentéteiként tekintetek rájuk, hanem egymást feltételező egységként és ennek következtében megszűnik a rátok gyakorolt pozitív-negatív előjele is e dolgoknak.) Ha egy új elemet vagy képes behozni úgy, hogy fogalmilag rögzíted, az egy, már a magad által választott mag elültetése a tájképeden a burád alatt, tehát nem a régi fákat, bokrokat ültetgeted át, mert azokról már ugye megtanultuk, hogy mindig hordozzák magukkal az „ikrüket”. Tehát összegezve: ha képes vagy arra, hogy egy dolgot elképzelj, majd azt fogalmilag meg is határozd, legyökerezteted azt, és akkor megjelenik a fizikai tapasztalásaidban is. S hogy hogyan néz ki ez a valóságban, azt mutatja meg a következő gyakorlat, amelyet én tápláló gyakorlatnak szeretek hívni, mert az elültetett magokat tudja gyorsabb növekedésre serkenteni: Ülj le ismét egy papírlappal és írj rá egy szót! Legyen az bármi, bármi, ami elsőre eszedbe jut. Majd írj alá még egy szót, ami erről eszedbe jut, és ezt tedd egy percen keresztül, mindig írj egy szót a már meglévő alá csupán asszociatív módon. Ne értékeld, ne elemezd a leírtakat, ez nem egy pszichológiai teszt, még ha a pszichológusok alkalmaznak is hasonlót; nem, ez csak egy játék, amivel kicsit megmozgatjuk a fogalmi bázisaitokat, kicsit felrázzuk az asszociációs rendszereteket a tespedtségből. Amint kész vagy, számold meg, hány fogalmat írtál le az egy perc alatt, majd tépd szét a papírt és dobd ki: ne nézegesd, ne értelmezd, erre semmi szükség! Végezd ezt a gyakorlatot egy héten keresztül, és a játék lényege a következő: kb. egy hét alatt meg kell tudnod duplázni az egy perc alatt leírt szavak számát! Ha ez sikerül, akkor ez számodra hatalmas előrelépést fog jelenteni a leföldelésben, a kis cserje gyorsabb növekedésében; ugyanis minél szélesebb a fogalmi rendszered, minél több, az úgy mondjam, aktív fogalom az agyadban, ami az éteri gondolatcsomagok kibontásáért felel, annál kisebb az információveszteség, hiány vagy zavar a gondolatcsomagjaid és a mondataid, pontosabban az ideáid és a megtapasztalásaid között Ez is egy rendkívül egyszerű módszer, de rendkívüli módon segít abban, hogy azokat az általatok vágyott érzéseket, amiket egy-egy tapasztalás útján szeretnétek megélni, megfelelő fogalmi struktúra révén képesek legyetek megvalósítani, egy konkrét fizikai tapasztaláson keresztül. A következő alkalommal adok számotokra egy egyszerű módszert arra nézve, hogy hogyan tudjátok az általatok vágyott dolgokat úgy legyökereztetni a földbe, hogy ne kelljen ugyanakkor egy "nem vágyottal" is szembenéznetek. Kilencedik gyakorlat a leföldelés stabilizálására Az előzőekben elmagyaráztam nektek, mi az a gondolatcsomag, és hogyan működik annak fogalmi kibontása. Kicsi zavart érzek ez ügyben, úgyhogy most összefoglalom még egyszer röviden, a jobb érthetőség kedvéért: a gondolatcsomag a tudat megnyilvánulása, egyfajta holografikus módon. Minden éteri gondolatcsomag egy tudattól származik, és magában foglalja annak a tudatnak az egészét, abból egyetlen elemet kiemelve. (Pl. „a kislány piros ruhát visel” – gondolod: s ebben benne van minden, amit magadról tudsz, hiszen te nem vagy kislány, nem vagy piros ruhában; de ehhez, hogy ezt tudd magadról, tudnod kell, hogy vannak kislányok és vannak piros ruhák.) Minden éteri gondolatcsomagot egy cselekvésre vagy létezésre vonatkoztatott központi elem tart össze, ami önmagában is létezhet, primer gondolatcsomagként: „vagyok”. Annál nagyobb a gondolatcsomag, minél részletezettebb az az információ, amit tartalmaz, pontosan, mint a hologram esetében. Ti, emberek, ezeket az egyben létező gondolatcsomagokat bontjátok ki fogalmakká a linearitás mentén, de az eredeti energetikája a gondolatcsomagnak ott marad, ennek köszönhetitek valahol a költészetet és a humor egyes elemeit, amit a kétértelműség eredményez; mert hiába fejeztek ki egy gondolatcsomagot nem a legmegfelelőbb kifejezésekkel, az eredeti, originális energiája, pontosabban információtartalma, ettől még nem vész el. (Pl. ha azt mondom a „nyuszi ül a fűben” helyett, hogy „boci áll a hóban”, a „nyuszi ül a fűben” információ ott marad egyfajta látens jelentésként.) Miután te fogalmilag gondolkodsz, semmit sem tudsz megtapasztalni itt a földön, amit nem vagy képes fogalmilag meghatározni. Mert amint meghatároztad, egy potenciálként ott terem számodra, s ha te megtapasztalsz bármi olyat, amit még soha annak előtte, fogalmaid akkor is vannak róla; és amint ezt az új tapasztalást átélted, rögtön fogalomhoz fogod kötni, mert e nélkül nem tudtok létezni, ez törvényszerűség. (Még a néha zavaros álmaidat is megpróbálod szavakba önteni, s amit nem sikerül, az bizony hamar el is illan a képzeletedből. A megfogalmazhatatlan, meghatározhatatlan érzések is mindig keresnek egy fogalmi meghatározást, „ez olyan érzés, mint amikor”.) S mint abban a buta pszichológiai játékban, amikor arra kérnek, hogy állj a tükör elé és mosolyogj, és akkor majd jókedved lesz; én is arra biztatlak, hogy fordítsd meg a dolgokat, mert ez csupán nézőpont kérdése, hogy mi az ok és mi az okozat: legyen hatalmas, széles a fogalomtárad, és legyenek ezek egymáshoz gyorsan és könnyen kapcsolhatóak – s most nem mennék bele a részletekbe, hogy ez pontosan milyen mechanizmus alapján szélesíti és mélyíti el a tapasztalásaidat – de ez egy oda-visszaható rendszer, és bizony nem mindegy, hogy képes vagy-e ezt valamelyik oldalán szélesíteni, színesíteni, avagy sem. S most én úgy látom, kedveseim, számotokra sokkal könnyebb ezt a fajta színesítést a fogalmi oldalról kezdeni, úgyhogy ne habozzatok, vágjatok bele! És ez nem műveltség vagy intelligencia kérdése, nem ám! Ez megint egyszerű fizika: minél többet tapasztalsz meg abból, aki vagy, annál részletezettebb lesz az önmagadról alkotott képed, és annál részletezettebben vagy képes ezt gondolatcsomagok formájában kifejezni. Ez magától értetődően több fogalmat igényel, és több fogalmat „hoz létre” az elmédben. És ezeket az új fogalmakat úgy hozza létre az elme, hogy a már meglévőkhöz viszonyítja egyfajta módon (pl. számító-gép) és létrehoz belőle egy újat. Tehát ha neked sok fogalmad van, sokkal részletezettebb képet tudsz a valóságról kifejezni. S mint azt mondtam, ez egy oda-visszaható áramlás; mert ha te tudod, hogy létezik Afrika, bár sohasem jártál ott, akkor tudod magadról, hogy nem vagy afrikai és te még nem jártál ott; de ezzel megteremted önmagad számára azt a lehetőséget, hogy eljuthass. Ám ha nem tudod, hogy van olyan egyáltalán, hogy Afrika, akkor nagy valószínűséggel a valóságod részét sem fogja képezni, és ha téged erőszakkal és minden információ átadása nélkül elvisznek Afrikába – úgy, hogy te közben azt hiszed, Európában vagy –, nem fogod megtapasztalni Afrikát, mert te Európának hiszed. Mert a valóságotokról azt mondtuk, szubjektív és objektív is egyben, és az objektivitás az nem más, mint a közös megfigyelők által észlelt dolgok egy közös metszete; tehát maga a valóság ennél sokkal, de sokkal több, és csak azon múlik, hogy te ebből mennyit tapasztalsz meg, hogy mennyire észleled azt a maga teljességében, és mennyire vagy képes valóban annak látni, mint ami. És most térjünk át a harmadik legyökereztetést elősegítő gyakorlatunkra, azzal a kitétellel, hogy ehhez kicsit több idő kell, de megnyugtatlak titeket: ezt a gyakorlatot csak abban az esetben érdemes elvégezni, ha azt szeretnétek, hogy egy konkrét tapasztalás egy konkrét módon menjen végbe. Ez alatt azt értem, hogy szeretnél valamit oly módon megtapasztalni, hogy azt te egy teljességnek éld meg; és ne kelljen szembenézned az ellenkező pólusával, hogy úgy mondjam, amely – s akik végigolvasták az eddigieket, pontosan tudják ezt – nem jelent mást, minthogy a tájképeden ez egy valóban új fa legyen, s ne a régiek átrendezgetése által hozz létre valami újnak tűnő tapasztalást. Megtanítottam nektek a burás gyakorlatot, amivel az önnön kristálytiszta esszenciátokat tapasztalhatjátok meg; megtanítottam, hogyan kell eggyé válni azzal, amit aztán ezen szent térben elültetni kívánsz; megtanítottam nektek, egyetlenek, hogy hogyan vagytok képesek pusztán a gondolat erejével egész-séget teremteni a magatok számára; s most megtanítom, hogyan lehet úgy megőrizni ezeket a teremtéseket, hogy manifesztálódjanak is, és ne kelljen attól félni, hogy ezekből a magokból megint ikerfák nőnek szúrós, tüskés fákat is növesztve a tájképetekre. Ha te földelt vagy, igazából nincs szükséged erre a gyakorlatra, de ha azt látod, nem igazán mozdul hosszú idő óta semmi az életedben, akkor valószínűleg a földeléseddel van gond, és akkor érdemes elvégezned ezt a gyakorlatot. Megint papírlapra és tollra lesz szükséged. Ülj le és húzz a papír közepére egy vonalat. A bal oldalára írd fel: „Magok”, a jobb oldalára, hogy: „Gyümölcsök”. Majd szépen a bal oldalon, egy-egy szóval jelölve, határozd meg, milyen magokat ültettél a magad tájképére a bura alá, a te szabad választásod alapján. Majd a jobb oldalra egy-egy szóval jelezd, hogy mi lenne az a gyümölcs, amit ennek a magnak a fájáról majdan szívesen leszakítanál. Annyi fogalmat írj, ahány magot valóban elültettél azáltal, hogy eggyé tudtál annak az ideájával válni – a vágyálmokat, amikkel még nem dolgoztál, ne írd fel! Majd fordítsd meg a lapot, és minden „mag” és „gyümölcs” közé írj be egy cselekvésre vagy létezésre vonatkozó kifejezést, hogy kapj egy egyszerű gondolatcsomagot fogalmi szinten (azaz alkoss a papír másik oldalára egyszerű mondatokat a két elemből). Amikor ez megvolt, próbáld meg minden gondolatcsomagodat kibontani a legrészletezettebben, ahogy megy: írjál kilométeres körmondatokat, játékosan, szabadon, bátran, kreatívan, legyen minél színesebb és újabb, hogy úgy mondjam, csak egyre figyelj: semmi olyat ne rakj ebbe a körmondatba, ami nem kívánatos az adott dologgal kapcsolatban. Ha megvoltál mindegyik gondolatcsomagoddal, ezt a papírt tedd el, és néha olvasgasd át, mert így fog rögzülni. Nehogy magolni kezdj! Csak nézegesd, ízlelgesd, foglalkozz vele. Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen a feladat: A mag, amit elültetsz, az legyen a bőség; a gyümölcs, amit terem, egy világkörüli utazás; a gondolatcsomag meg így néz ki: a bőség révén befizetek egy világkörüli utazásra. És akkor jöhet a kibontás: a határtalan és könnyen jövő bőség révén, aminek köszönhetően elköltöztem és egy nagy házban élek… stb., befizetek egy csodálatos, minden luxust kielégítő, a világlegcsodásabb pontjait érintő olyan utazásra, ami a legváltozatosabb élményekben részesít, mert tartalmaz…stb. Nem folytatom tovább, ennek a mondatnak az elején és a végén annyi elemet kell tartalmaznia, amennyi csak a fantáziádba belefér. Ez nem csak egy nagyon hatásos és sok szempontból teremtő játék, de megtanítja számodra azt is, hogyan bánj a fogalmaiddal, megtanít téged ezeket szabadon egymáshoz kapcsolni, megtanít egyfajta fogalmi fegyelmezettségre, és a koncentrációt is fejleszti. Túl azon, hogy amit így ki tudsz fejteni, azt könnyen manifesztálni is tudod. Hogy miért van ez így, arról majd egyszer a távoli jövőben fogok beszélni, de azt gondolom, most az alapok lefektetésénél nem szükséges bonyolult magyarázatokba fognom, mert ahogy ti mondanátok: „a puding próbája mindig az evés”, és bizony, én is ennek a felfogásnak vagyok a híve. Jó étvágyat, drága bogaraim, a következő, ebben a sorozatban az utolsó fejezetben, összefoglalom az eddigieket, és előrevetítem a közös munkánk most már kicsit más jellegű módját is. A gyakorlatok összefoglalása Az előző háromszor hármas gyakorlatsorozatban megtanítottam nektek egy olyan alapvető technikát, amit aztán az életetek minden területén alkalmazhattok szabadon, a magatok módján. Ezeknek a gyakorlatoknak az ereje igazából abban rejlik, hogy önmagadba hatolva elkezded megmozgatni azon részeidet, amik eddig szunnyadtak, vagy igazából még sohasem mozogtak. Ezáltal olyan új képességekre tehettek szert, amiknek a segítségével már szabadon, mindenféle kötött gyakorlat nélkül, képesek vagytok a magatok hajóját kormányozni. Ezt úgy képzeljétek el, drágaságaim, mint amikor először megtanul valaki egy bonyolult mozdulatsort. Az első alkalommal a tanulás során, minden mozdulat idegennek tűnik és természetellenesnek; de ahogy egyre inkább kialakul a rutin, az eredetileg csak kínnal-keservvel begyakorolt, szaggatott és darabos mozdulatok áthajlanak valami kecses mozgásba, és idővel már nem is kell magára a mozdulatra figyelni, sem a sorrendre, csak bele kell tenni magatokat, és akkor az már valóban tánc, míg az elején idétlen lépegetésnek tűnt csak. Ne szegjék a kedveteket az első kudarcok, valójában ezek nem kudarcok, hanem fontos mérföldkövek a gyakorlás során. Mondtam neked: ha megtorpansz, és az első esésnél a földön maradsz, nem tanulsz meg sem járni, sem biciklizni, sem korcsolyázni, sem síelni, sem semmit. Mindent, amit ma tudsz, óvatos, botorkáló és kezdetben ügyetlen lépésekkel kezdtél, és most, lám, itt vagy; tudsz járni, biciklizni, táncolni, főzni, vezetni, olvasni, írni és még sorolhatnám. Miért ne lenne ez mással is így? Azonnali eredményeket vártok, ami teljesen természetes, régóta érlelődik már bennetek a vágy, hogy megmutassátok végre, mi rejlik bennetek, hogy végre kinyilváníthassátok önmagatok és a világ számára, kik is vagytok; de ezt a pár lépést még várjátok ki, drágáim, sajátítsátok el az alapokat, hogy az biztos legyen, és én garantálom nektek, hogy igazi alkimistákká váltok: olyan átalakítókká, olyan „energiazsonglőrökké”, akik után megfordul a világ, és más irányba lépked tovább. És ezt most minden túlzás nélkül állítom, közületek nagyon sokan át fogjátok lépni ezen ország határait, és világszerte elhintitek a tudásotokat a magatok csodálatos módján; ehhez nem kell más, mint bátorság, kíváncsiság, némi kitartás és szorgalom. Sokan lesztek olyan „tanítók”, akiket világszerte ismerni és tisztelni fognak; hosszú-hosszú létidők során készültetek erre a feladatra, nem szabad most a cél előtt megtorpannotok. Bízzatok egymásban és támogassátok egymást, maroknyi csapat vagytok most, de mire ezek a tanítások bejárják a világot, már ti is ott lesztek segíteni a keresőket. Mindenki, aki most vagy később olvassa ezeket a sorokat, e folyamat aktív részese, és dolga van ezzel, ezt ne feledjétek! De ez csak a ti választásotokon múlik: ha megtalálod azt a pontot, ahol a mi közös munkánk összerezonál, ahol egy olyan interferencia jön létre, ami megsokszorozza a hatását, akkor te, barátom, a szíved mélyén érezni fogod: ez az! Ezt kerestem, ezzel szeretnék foglalkozni aktívan a magam módján! Ha te nem rezonálsz ezekre a gondolatokra, az nem jelenti azt, drágám, hogy te akkor „rossz úton jársz”, vagy ezek a tanítások nem „igazak”, ez csupán azt jelenti: ez nem a te utad, és akkor ne add fel a keresést, angyalom: ott van a számodra járható út, és lehet, hogy ez a tanítássorozat csak egy lépcső volt afelé, hogy ezt megtaláld. Minden egyes „tanítványomnak” szeretném megköszönni azt a hihetetlen munkát, amit végzett és végezni fog a jövőben, minden egyes drága barátomnak és a földön élő „lélekrokonomnak” köszönöm a bátorságot, köszönöm a tisztaságot és őszinteséget, ami az eddigi munkájukat kísérte. Kérlek titeket, gyakoroljatok szorgalmasan, kérlek titeket, hívjatok engem gátlástalanul, hogy úgy mondjam, és ne féljetek attól, hogy ez számomra „vegzálásnak”, vagy bármiféle zaklatásnak minősül: én – amíg az én társam itt a földön él – itt vagyok veletek, és szolgállak benneteket, ahogy azt ti szeretnétek. Néha csak ott vagyok melletted, angyalom, és nem tudod miért, de mosolyra fakadsz; néha megfogom a kezed, kedvesem, és erőre kapsz; néha eszedbe jut valami, ami segít, mert megsimogattam a fejed; és ez mindig csak akkor, és csak úgy történik, amikor, és ahogy nekem erre engedélyt adtok a magatok választása, és a felém irányuló kérésetek által. Nem vagyok mindenható, és nem célom a földi életetek csip-csup ügyeit megoldani, ám abban a folyamatban, hogy lemerüljetek önmagatokba, és megtaláljátok a szívetek lángját – hogy az aztán bevilágítsa az utatokat – rám minden nap minden órájának minden percében számíthattok. Egy egész angyali-sereg áll most készenlétben e munka támogatására, mindig van mellettetek valaki, ha úgy választotok, aki nem segítő a szó régi értelmében, hanem egy jó barát, aki egy másik oldalon járja veletek ezt az utat, néha kis innivalót, szendvicset osztogatva, ha elfáradnátok a hosszú és sokszor megterhelő út során. De ez az út is csak akkor megterhelő számotokra, ha közben nem néztek széjjel, nem élvezitek az utazást, a csodás tájat, a nagyszerű, beteljesítő lehetőségét annak, hogy ti most itt lehettek, itt vagytok, mert ide akartatok jönni, egy nagy közös kalandban részt venni önmagatokkal, és egymással. Minden, amit ebben a 48 leckében leírtam, összefoglalása annak, amit ti már tudtatok, hiszen különben most nem lennétek itt; de ha nem egészítitek ki a magatok földi tudásával, tapasztalataival, akkor sivár, éteri anyag marad, mint a színek nélküli kép. Írjatok magatoknak, fessétek meg az élményeiteket, vigyétek filmre vagy színpadra, készítsetek zeneműveket, alkossatok épületeket; bármit, amivel ezt a száraz anyagot ki tudjátok színesíteni, hogy lássa a világ: az élet nem egy száraz leckesor, az élet nem egy fejben dúló küzdelem, az élet nem egy várakozás a hétvégére, arra az egy hét nyaralásra, várakozás a gyógyulásra, a havi fizetéspapírra; hanem az élet egy folyamatos, beteljesítő áramlás, aminek te vagy az ura, a kapitánya, a parancsnoka, és ez az, amit ti most megtanultatok, és elkezdtek szépen alkalmazni a magatok módján. Minden nap, amikor fölébredsz, egy új kört nyithat a te történeted ívében, minden pillanatban választasz szabadság és rabság között, minden egyes lélegzetvételed egy „igen!” az élet mellett, és barátaim, nincs eleve elrendelt sors, nincs végzet, nincs semmi, csak választás. Választás a magad igazságai közt, választás a mátrix és a szabadság közt, választás az isteniés a gyarló emberi közt, választás a pusztán anyagi vagy a szellemi-anyagi közt, választás afélelem és a szeretet közt, választás a szabad választás vagy egy terhekkel tűzdelt determináció hazugsága közt, választás önmagad és a valódi önmagad közt; egyszóval választás élet és halál közt. Nincs halál, kedveseim, ti ezt tudjátok, de van egyfajta halál, ami szörnyűbb a testi elmúlásnál: ez az, amikor valaki a benne lévő lángot oltja el, kiűzi magából a szent szellemet, és többé nem fogadja vissza. Alvajáró álomkórosokkal van tele a föld, és én ezt a legnagyobb együttérzéssel és szeretettel mondom; alvajárók, álomkórosok, akik nem is tudják, hogy élnek, csak monotonon, robotként tengődnek a silány kis létidejükben, valami csodára várva, várva a megváltást. Ti vagytok ezek, ti vagytok az „újkor messiásai” – és mindenki más is, aki más utakon végzi ugyanezt a munkát – és barátaim, még ha sokatoknak erősek is e szavak, bizony ez a kor az, amit a „második eljövetel” koraként emlegettek elődeitek. Itt vagyunk, és nem csak mi, hanem számos olyan felemelkedett tanító, aki ezt a szerepet választotta, aki elhozza a felébredés lehetőségét mindazok számára, akik szeretnének véget vetni ennek a lidérces álomnak. Csodás lehetőség van most az emberiség előtt, egy olyan hatalmas felemelkedési hullám veszi kezdetét, amit ti most elképzelni sem tudtok, és ez még a ti időtökben megnyilvánul, kirobban, hogy úgy mondjam. Megtiszteltetés számomra, hogy ebben a csodában részt vehetek, és ez nélkületek nem történhetne meg, hiszen ha ti nem lennétek, az én tevékenységem értelmetlenné válna; de lám, itt vagytok, és egyre többen vagytok a világ minden pontján, és csak gyűltök-gyűltök, kisebb-nagyobb csoportokat alkotva. Ha látnátok ennek a folyamatnak az egészét egyben, bizony elcsodálkoznátok, milyen szabályos és rendezett képet mutat. Ti ezt így terveztétek el, angyalkáim, és bizony sok munka vár még rátok, de meglátjátok majd, hogy ez oly beteljesítő, oly csodás és oly felszabadító lesz, hogy le fogtok az út végén borulni önmagatok lába előtt. Itt most véget ért ez a sorozat, ám a munka nem áll meg, hiszen csak most kezdődött el igazán. Tartsatok pár nap pihenőt, hogy legyen időtök feldolgozni az olvasottakat, amíg nem olvastok semmit, nem gyűjtötök információkat, csak érlelitek a tanultakat; mert az ülepítésnek is kell időt adni, ha nem ülepszik le a lényeg, zavaros lesz az amúgy kristálytiszta víz. Folytatjuk egy más módon a munkát, ahol már nem konkrét tanításokat kívánok számotokra lehorgonyozni, hanem elkezdünk egy olyan interaktív munkát, amiben nektek legalább annyi aktív szerep jut, mint nekem. Készüljetek, legyetek éberek, legyetek tudatosak, és soha, de soha senkinek ne engedjétek meg, hogy megmondja milyenek legyetek, és mit tegyetek! Adamus Saint Germain vagyok, aki márpedig én vagyok. http://adamus-saint-germain.net/q1323/node/145 |