http://www.mokushozen.hu/zazen A tiszta tudat A sōtō zen lényege a látás az igazi egóban, a természetes egóban, a tiszta tudatban, a tiszta egóban. A kyōsakun, a meditációs boton néha ez áll: „Látnunk kell saját igazi énünkben, vagyis igazán látni a tudatunkban" (a Dainichikjó szútra egyik mondata). A kyōsaku tehát a kontinban vagy sanranban lévők számára alkalmazandó gyógyszer. A gyakorlás első tíz-húsz percében a tudat folyamatosan kerülhet lehangolt vagy izgatott, kontin vagy sanran állapotba, de ha több zazen követi egymást, kinhinnel kísérve, a sanran viszonylag simán abbamarad; de ekkor még mindig könnyű kontinba esni, tehát oda kell figyelnünk arra, hogy elkerüljük ezt az állapotot. Akkor a tudat nyugodttá válik, ahogy egy pohár víz kitisztul, miután a sár leülepedett benne. Így hát tudatunk rendíthetetlen nyugalomba kerül, vagyis semmi sem kavarja fel, nyugodt lesz, nem korlátozzák a konvenciók, nem lesz egy formula rabja sem. Nyitottá, szabaddá válik, és nem zavarják meg a formaságok. Nyíltan, őszintén és függetlenül cselekszik; ártatlanná, naivvá és egyszerűvé válik, de nem érzéketlenné. A tudat kimeríthetetlen, kifogyhatatlan és korlátlan lesz. Eléri az érdeknélküliséget, de nem esik tétlenségbe. Már semmihez sem ragaszkodik, elvágta a ragaszkodást az élethez, a javakhoz, az életkörülményekhez, és ahogy már mondtuk, felad mindent és megkap mindent, mert a semmi kimeríthetetlen : mu shimocusu mujinzó. Hishiryō Dōgen mester azt mondta, hogy aktív és gondolatoktól mentes elme-szívvel kell rendelkeznünk. Hogyan gondolkodhatunk gondolkodás nélkül? Ez a zen lényege, a hishiryō. Ez a zazen titka. Túl van a szubjektív gondolkodáson. Meg kell értenünk a hishiryō értelmét, ami az abszolút tudatosság, amit egyesek „kozmikus elmének” vagy „nem-elmének” neveztek. A hishiryō az elme-szív, az abszolút érzékelés, gondolatok nélkül, míg a fushiryō a nem-gondolkodás. A fushiryō a kihunyás, a nirodha állapota, ahol a testnek és az elmének nincs már semmiféle aktivitása, de a sōtō zen nem ezt, hanem a hishiryōt hirdeti, ami a bölcsesség abszolút állapota, egy buddha tudata, egyéni gondolatok nélkül. Ha nem a személyes elménken keresztül gondolkodunk, de a tudat természetes állapotban van, az a hishiryō. Amikor belemerülünk a zazenbe, felmerülhet valamilyen természetellenes pszichés állapot, de ez ellen sem küzdeni nem kell, sem pedig követni, nem szabad az elmét egyetlen gondolatra rögzíteni, sem pedig egyetlen tárgyra összpontosítani. Úgy kell tekintenünk a gondolatokra, mint az égen tovaszálló felhőkre vagy mint egy folyó sodrára. Ne legyenek egyéni gondolataink, azért, hogy az elmét valamilyen módon áthathassa az univerzális elme, avagy a Buddha gondolkodása. Az elmében semmi sem lehet a miénk vagy általunk alkotott. A tudat üres, ez a ku, vagy a mu. Egyszer Sáriputra megajándékozta Buddhát egy tál étellel. Buddha azonnal odaadta azt egy kutyának, mondván: „Sáriputra, ön nekem adta ezt az ételt, én pedig a kutyának adtam. Íme, ez a nagy részvét.” Sáriputra meglepődött, mert még nem szabadult meg az adás gondolatától, míg Buddha tudata mentes volt e köznapi gondolkodásmódtól. Franciaországban azt mondják: „Alvás közben jön a vagyon”. Ha elmélyítjük ezt a mondást, megtaláljuk benne a nem-ragaszkodás eszményét. Az üzleti életben mindig ott van az adás és kapás ideája, de az igazi adomány csak adás, hishiryō, és az, aki hishiryōban kap, egyszerűen megköszöni, gondolkodás nélkül. A negyvenkét cikkelyes szútra azt írja az alamizsnáról és az adakozásról: Élelmet adni száz rossz embernek nem ér fel egyetlen jó embernek adott ételadománnyal. Ezer jó embernek adni nem ér fel azzal, mint egyetlen olyan embernek adni, aki betartja az öt előírást. Tízezer olyan embernek adni, aki betartja az öt előírást, nem ér fel azzal, mint egyetlen olyan embernek adni, „aki belépett a sodrásba.” Egymillió olyan embernek adni, „aki belépett a sodrásba”, nem ér fel azzal, mint egyetlen olyan embernek adni, „aki már csak egyszer tér vissza”. Tízmillió olyan embernek adni, „aki már csak egyszer tér vissza”, nem ér fel azzal, mint egyetlen olyan embernek adni, „aki már nem tér vissza”. Százmillió olyan embernek adni, „aki már nem tér vissza”, nem ér fel azzal, mint egyetlen „beteljesült bölcsnek” (arhatnak) adni. Egymilliárd „beteljesült bölcsnek” adni nem ér fel azzal, mint egyetlen „önmaga révén buddhának” (pratyékabuddhának) adni. Tízmilliárd „önmaga révén buddhának” adni nem ér fel azzal, mint egyetlen „három világ buddhájának” adni. Százmilliárd „három világ buddhájánkak” adni nem ér fel azzal, mint olyasvalakinek adni, aki nem ítél meg semmit, nem csinál semmit, nem gyakorol semmit, és nem nyilvánít ki semmit. Dōgen mester azt írja a Sōbōgenzō Élet és halál című fejezetében: „Ha feladjuk testünket és tudatunkat, elfelejtjük énünket és ráhagyatkozunk a Buddha erejére, akkor nincs szükség a tudatunk használatára, és abban a pillanatban képesek leszünk arra, hogy megváljunk élettől és haláltól, hogy satorink legyen és buddhává váljunk.” Ez a hishiryō filozófiája. Dōgen mester azt mondta erről az abszolút hishiryō állapotról: „Ez a buddhák tudatának jelentése, a buddhaság tudata, ami nem az egóból vagy önmagunkból ered. Fel kell adnunk a vizsgálódást, a jó és rossz gondolatokhoz való kötődést, el kell metszenünk a mindennapi élet bosszúságait, abba kell hagyni mindent.” Ha igyekeztek megállítani a gondolatokat, nagyon nehezen fog sikerülni, de ha feladjátok a gondolatok kényszerét, a könnyedség megjelenik. Ezt a majomcsapdával lehet szemléltetni: a csapda egy erősen rögzített kókuszdió, amelyen szűk nyílás található, és a belseje tele van földimogyoróval. A majom bedugja a kezét és megfogja a mogyorót, de kihúzni már nem tudja, mert nem akarja elengedni, ami a kezében van. Így csapdába esik. Ha eszébe jutna, hogy elengedje a mogyorót, újra szabad lenne. Dógen mester azt mondta: „Ha nyitva van a kezetek, mindent megragadhattok, a lemondással minden a tiétek lehet.” Ha az üveg tele van vízzel, nem tudjátok megtölteni borral, de ha üres, megtehetitek. Az összezárt kéz és a teli üveg az egó. Az univerzális gondolkodás, a nyitott kéz és az üres üveg a buddhák tudata és a legmagasabb rendű bölcsesség. Emlékezzetek annak a tudós filozófiaprofesszornak az esetére, aki meglátogatott egy zen mestert. Bőbeszédűen és tudálékosan beszélt a zenről, a feje tele volt érvekkel. A mester fogta a teáskannát és elkezdett teát tölteni a professzor csészéjébe. A csésze hamarosan megtelt, de a mester csak töltött tovább, míg a tea túl nem csordult. A professzor fölkiáltott: „Kifolyik a tea!” „Akárcsak az ön elméje: kifolyik, semmit sem képes befogadni.” A helyes tudati hozzáállás meghatározása a shikantaza: csak ülni. A tartásra kell összpontosítanunk, figyelve az öt pontra: medence, hüvelykujj, áll, nyelv, szem, és kezdetben különösen az első kettőre, a medencére és a hüvelykujjra. Tudatállapotok zazen alatt A buddhista szútrák tíz tudatállapotot írnak le, a naraka, a pokoli szenvedés állapotától egészen a buddha állapotig. A buddhizmusban a narakának (a tudat pokoli állapotának) eltérő a jelentése, mint más vallásokban, épp úgy, mint a déva állapotnak (az angyali tudatállapotoknak). A buddhizmust megelőző védikus vallásokban például ezeknek az állapotoknak többé-kevésbé ugyanaz volt a jelentésük, mint a katolicizmusban. Ez ugyanígy igaz néhány kevéssé művelt buddhistára is, és napjainkban láthatunk olyan buddhista képeket is, melyek Dante leírásaira hasonlítanak a pokolról és a paradicsomról. Ám a buddhizmus valódi megértésében ezek az állapotok csupán tudatállapotok. Különösen a zenben ezeket az állapotokat egymást követő szakaszonként magyarázzák, amelyeken a tudat áthalad a zazen gyakorlása közben. Ez a tíz szakasz egy változó folyamatot alkot, de nem létezik köztük igazán éles határvonal, hiszen mindegyik átfedésben van a közvetlenül előtte és utána jövő állapottal. Leírom ezeket a szakaszokat a szútrák szerint. – Naraka (zsigoku): a pokol és a szenvedés állapota, amit a zazen gyakorlás kezdetén szenvedünk el. A tudat zavarodott, a testtartás helytelen. A tanítvány görcsös, nyugtalan, zaklatott, türelmetlenül várja a zazen végét. A test a zazen tarásban gyűlöli a zazent, a térd, a láb, a váll, a gerinc, stb. kínjai miatt. Mivel a mester a gyakorlók háta mögött ül, minden tartásban felismeri a gyakorló tudatállapotát. A naraka állapot a fájdalom okozta feszengő mozgással társul, az arc összerándul, merev, kemény. – Preta (gaki): A preták olyan halottak, akik állandóan éheznek, de nem tudnak enni; a vágy és a falánkság jellemzi őket. Zazen közben ebben a szakaszban sóvárgunk a szatorira, a békére, az egészségre, erőkre vágyunk, a gondolatok leállítására, és megvilágosodásra. A gyakorlók ebben a szakaszban nem tudnak uralkodni szerzési vágyaikon. A mester fölfedezi a tartásban a mohóságot és a vágyat. A fej előredől, a megragadás attitűdjében. – Tirijag zsoni (sikuso): az állati szakasz. (Ez a szó szanszkritül „állati méhet” jelent.) Ebben a szakaszban a gyakorló olyanná válik, mint egy állat. Állati vágyak tartják megszállva, az élelem utáni vágy, az érzéki vágyak, és a tompaság is, egyre gyakoribb lesz az álmosság, az állati tehetetlenség és a kontin állapot. A mester konstatálja az eltompult hozzáállást, azt, hogy a száj nyitva maradt, néha nyáladzik, a légzés zajos, zavarja a többiket. – Asura (sura). Az asurák harcias lények, állandóan harcban állnak, folyton háborúznak. Az asura állapot a veszekedés, agresszivitás és felsőbbrendűségi vágy állapota. Zazen gyakorlás alatt ebben a szakaszban „meg akarjuk nyerni a versenyt”, hogy jobban csináljuk, mint a többiek, és hogy biztosítsuk felsőbbrendűségünket. Amikor halljuk, hogy a kjószaku megüt valakit, azt gondoljuk: „az én zazenem jobb”, és nem akarjuk elfogadni a botot. A mester felismeri az asura állapotot az agresszív, harcias hozzáállásról, és az összerándult, indulatos arckifejezésről is. – Manusja (ningen): a tartás jó, emberi, természetes, de nem fénylő, mint a felsőbb szakaszokban; ez a hétköznapi, normális ember tartása. A tudatot ebben a szakaszban főként az életkörülmények, a családi ügyek, a munka stb. foglalkoztatja. Nem képes elszakadni az élet ügyeitől, teljesen elfelejteni őket. – Déva (tennin): egy professzor, egy európai buddhista lexikon szerzője a dévát „godnak”, istennek fordította, de ez a fordítás nem helyes, még akkor sem, ha a déva szó rokona a görög teosznak, a latin deusnak, és a francia dieunek. Ez a szó a görög mitológiában nyert értelmet. Valójában a dévák fénylő, sugárzó lények, (tehát a latin dies, nap szóval közös a gyökerük). Létük annyira kellemes, hogy nárcizmusba esnek. Ez az állapot a zazen alatt nagyon boldog gyakorlók sajátja. Nagyon elégedettek magukkal, és tetszelegnek önmaguk előtt. Egyesek közülük ezt az állapotot a szatorinak, megvilágosodásnak vélik, de ez nagy tévedés. – Sravaka (somon). Ebben az állapotban azt gondoljuk, hogy szatorink van, de valójában ez a dogmatikus biztonságérzet állapota. Azt gondoljuk: „Értem a kut, az ürességet, értem a Buddha tudatát, a szútrák tudatát, szatorim van.” De ez valójában csak intellektuális megértés, a filozófia és a dogmák diszkurzív megértése. Az a benyomásunk, hogy buddhák vagyunk, de ez hamis, és nem az igazi szatori. – Pratyéka buddha (engaku): ez az állapot a somonéhoz hasonló. Akkor jelenik meg, amikor valaki hosszú ideig mester nélkül, tanulmányok nélkül, magányosan és dogmatikusan gyakorol. A mester felismeri ezt az állapotot a tartásról, ami merevvé válik. A gyakorló nem fogad el tanításokat, azt gondolja: „tökéletes buddha vagyok.” Túlzott magabiztossága miatt tudata rideggé válik, a többi lény iránti végtelen együttérzés nélkül. Így nem képes előrelépni, követni az Utat. Megáll. – Bódhiszattva (bózacu). A mahajána szerint ez az igaz állapot. Tartása hasonló a manusja állapotéhoz, de a tudat a buddháé, aki megértette az ürességet, bizonyos módon élő buddha. A buddhaszobrok nincsenek földíszítve, nincs rajtuk ékszer, a bódhiszattvák szobrain viszont van. A bodhiszattva nem önmagáért keresi a szatorit, hanem minden érző lényért. Megértése minden érző lényé. Japánban az utak szélén, a kereszteződéseknél lehet látni bódhiszattva szobrokat (zsizó bózacu), amelyek elhelyezésük révén mutatják a bódhiszattva jellemét, aki mindenki szolgálatára áll, nem zárkózik be egy templomba. Egyes nyugati zazen gyakorlók a dódzsót nem tartják elég megfelelőnek, zavarja őket a többi gyakorló, tehát otthon, magányosan gyakorolják a zazent. Ez a somon attitűdje; a többiek másokkal együtt gyakorolják a zazent, anélkül, hogy azok zavarnák őket, függetlenül a helytől és a fejlődési szakasztól. Ez az igazi bózacu hozzáállás. – Buddha (bucu, hotoke): ez a legmagasabb, legvégső szakasz. Az igazi ku, az igazi üresség, a hisirjó, amit már leírtam ebben a könyvben. A tartás beteljesedett. A tudat eléri a teljes megvilágosodást, a legmagasabb rendű bölcsességet, a samjak szambódhit. Japánul a buddha egyik neve hotoke, ami azt jelenti: kibont, kibogoz, kibontakozik, nyitva hagy, meztelenre vetkőzik, és „semmivé” válik. Így hát ezek a tudatállapotok a bölcsesség felé vezető lépések. Leírtam ezeket az állapotokat a legalsótól a legfelsőig. A zazen révén elérhetjük a legvégső bölcsességet, és eljuthatunk a naraka állapotból a Buddha állapotba, az örökké boldog és békés tudathoz. Meg kell értenünk, hogy a zazen alatt ezek az állapotok nem szükségszerűen a fenti sorrendben követik egymást, hanem egyetlen zazen alatt egymástól távol eső állapotokat is meg lehet tapasztalni. Ha nagyon hosszú ideig folytatjuk a zazent, biztosan elérhetjük a legvégső állapotot. Már mondtam, és újra elismétlem: a tartás nagyon fontos, mivel buddha-tartásban lenni azt jelenti, hogy buddhává válunk és szatorink van. A zazen tényleg a szatori: hishirjó. http://www.mokushozen.hu/zazen |