A test elnyugatása A tapasztalati világunkat három fő részre lehet osztani: test, érzelmek, gondolatok. Ez nem hagyományos buddhista csoportosítás, viszont könnyebben érthető, hogy miről is van szó és mire figyeljünk. A következőkben a meditáció elnyugtatás (szanszkrit: samatha) és belátás (vipasjaná) két fokozatát mutatom be erre a három részre alkalmazva. A test elnyugatása  A testi érzékelés öt csoportra oszlik: látvány, hang, szag, íz, testérzetek. Hogy testi szinten megvalósítsuk a nyugalmat, először arra van szükségünk, hogy az érzéki benyomásokat lecsökkentsük. Ezért a meditációhoz olyan környezet a legalkalmasabb, ahol nem érnek erős ingerek. Ne legyen túl világos de ne is legyen teljesen sötét. Ha túl világos van, akkor könnyen elkezdünk nézelődni, de ha túl sötét, akkor könnyen elkezdünk ábrándozni vagy akár el is alszunk. A hangok és szagok ne legyenek erősek, mert elterelhetik a figyelmünket, de ha van némi háttérzaj az könnyen figyelmen kívül hagyható. A helyiség hőmérsékletére és például a huzatra is érdemes figyelnünk, hogy ne legyen zavaró. A legalkalmasabb testhelyzet meditációhoz az ülés. Állni hamar kényelmetlenné válik, a fekvés pedig alvássá alakulhat át. Az ülésnél fontos, hogy először is kényelmes legyen, amit hosszabb ideig is fenn tudunk tartani anélkül, hogy mozognunk kellene. A hát legyen egyenes, az izmok ne feszüljenek, de ne is görnyedjünk össze. Akkor jó, ha nem kell erőfeszítést tennünk a hát megtartásához és könnyen, természetesen tudunk lélegezni. Ha a földön ülünk, használjunk párnát, hogy a fenekünk valamivel magasabban legyen a térdeinknél. A lábakat helyezzük keresztbe úgy, hogy a térdek a földön legyenek, mert így az ülés stabil és nem kell külön erőlködni a testhelyzet megtartásáért. Ha széken ülünk, a talpakat tartsuk a földön. A kezeket helyezhetjük az ölünkbe vagy pedig a combokra. A fejet döntsük kicsit előre, mintha magunk előtt néznénk az utat. Hogy megtaláljuk a megfelelő testtartást oda kell figyelnünk a felmerülő érzetekre a testben. Ezzel megtalálhatjuk azt a testhelyzetet, amiben nem jelennek meg erős benyomások. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenféle érzés megszűnne. Már egy pár perc ülés után is késztetést érezhetünk arra, hogy mozduljunk, vakarózzunk vagy valamilyen kellemetlen érzés jelenik meg, mint zsibbadás, szúrás vagy feszülés. Ha nem mozdulunk, vagyis nem reagálunk ezekre az érzetekre úgy, ahogyan általában szoktunk, akkor megjelenhet némi feszültség és fokozatosan rosszabbul érezzük magunkat. Ha viszont megmozdulunk, akkor bár egy rövid időre megszüntettük a gondot, újabb pár perc elteltével megjelenik egy újabb inger. Úgy tűnik akár mozdulunk, akár nem mozdulunk, képtelenség nyugodtan ülni. A megoldás abban van, hogy miközben ott van az érzés, csak vegyük tudomásul, de ne akarjuk megszüntetni. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni és azt érezzük, hogy egyre csak gyűlik a feszültség és csak még jobban zavar az az érzet, akkor irányítsuk a teljes figyelmünket az érzetre, amit kiegészíthetünk azzal, hogy képzeletünkkel az érzetet fokozatosan eloszlatjuk és azt érezzük, hogy az inger egyre halványabb, mígnem teljesen eltűnik. Ezt kiegészíthetjük meleg vagy hűs érzettel, továbbá azzal, hogy képzeletben fénnyel világítjuk meg, ami folyamatosan áthatja és átjárja azt a testi benyomást.  Ülés közben a meditáció, vagyis a figyelem tárgya bármelyik érzékszervi benyomás lehet. A látvány esetében használhatunk egy konkrét dolgot, amit nézünk. Fontos, hogy ez valami egyszerű legyen, mint például egy egyszínű kocka vagy doboz, de lehet egy darab papír vagy akár párna is. Az egyszerűség jelentősége, hogy elejét vegyük a képzelgéseknek. A hangok figyelésénél az a fontos, hogy mindent vegyünk pusztán hangnak és ne próbáljuk azokat beazonosítani, követni vagy hozzáfűzni valamit. Itt valóban csak arról van szó, hogy az egyik fülünkön be és a másikon ki. A szaglást és ízlelést ritkán szokták meditációs tárgyul választani, mert ezekre általában is kevésbé figyelünk oda és csak bizonyos helyzetekben. A testérzetek figyelésénél érdemes az egész testet beemelni a tudatosságunk terébe és az ingerekbe való bevonódás nélkül érzékelni, hogy épp milyen érzetek jelennek meg. A testérzet figyelésének egy speciális, ám annál népszerűbb esete a légzés figyelése. Ilyenkor figyelhetjük egyrészt azt a pontot, ahol leginkább érezzük a levegő áramlását, másrészt figyelhetjük a has mozgását is a légzés során. Mindkét esetben a feladatunk annyi, hogy figyelemmel kísérjük a belégzés és a kilégzés folyamatát. További használata a légzés figyelésének, hogy a lélegzetünk általában tükrözi a tudatállapotunkat is, legyen szó izgatottságról, haragról, félelemről, álmosságról vagy épp élvezetről. Már csupán a légzés megfigyelésével is fokozatosan nyugalomra tehetünk szert, de ha ez nem megy, akkor szándékosan irányíthatjuk is a légzést, mint például azzal, hogy veszünk pár mély levegőt, vagy ha fáradtak vagyunk, akkor elkezdünk gyorsan lélegezni. Mindezek a gyakorlatok abban nyújtanak segítséget, hogy testileg nyugalomra és békére tegyünk szert, ami természetesen kihatással van lelkiállapotunkra is. Ezért a testi érzékszervi benyomások figyelése mindig hasznos eszközünk lehet arra, ha épp feszültek vagyunk, vagy épp fáradtak. Az ülőhelyzet az ajánlott meditációs testtartás, amit arra érdemes használnunk, hogy eddzük magunkat, az éberségünket, de mivel a testünk minden élethelyzetben ott van, ezért bármikor használhatjuk azt a módszert, amivel növelhetjük a nyugalmunkat és tudatosságunkat. A test szemlélése  Ötféle vágy tartja fogva az embert: vágyakozás látványok, hangok, szagok, ízek és testérzetek után. Hasonlóan ötféle vágy, konkrétabb megfogalmazásban: vágyakozás gazdagság, hírnév, szex, étel-ital és alvás után. Ezek a testi vágyak, amik elégedetlenséget, fájdalmat és csalódottságot okoznak. A test szemlélése A test az öt érzékszervi tapasztalatokból áll. Amikor a testről beszélünk, akkor az az amit látunk, hallunk, érezzük a szagát, az ízét és meg tudjuk fogni. Amit nem tudunk az öt érzékszervi tapasztalat egyikével sem érezni, azt legfeljebb elgondolhatjuk. De ha testileg tapasztaljuk, akkor nincs szükség a képzeletre. Ha kellően elcsendesedtünk, akkor mindenféle magyarázkodás nélkül, pusztán éljük meg, ahogyan az öt érzékszervi benyomás áramlik, megjelenik és eltűnik. Ha az öt egyszerre túl sok, akkor tehetjük ezt egyetlen érzéki benyomással is, bármelyikkel. Ne akarjunk semmit se kezdeni velük, nem döntsük el, hogy ez jó vagy rossz, ne akarjuk fenntartani vagy elzavarni, csak hagyjuk nyitottan az érzékszerveinket. Ha így figyelünk, akkor ezek a tapasztalatok nem kint és nem bent vannak, nem kintről jönnek befele és nem bentről mennek kifele. Csupán jönnek és mennek. Sőt, ha jobban megnézzük, még csak azt sem tapasztaljuk, hogy valahonnan jönnének, valahol lennének vagy valahova mennének. Ekkor van az, hogy az érzékszervi tapasztalatokat a közvetlen valójuk szerint szemléljük, mint amiket sem lerögzíteni, sem megragadni nem lehet.  Miközben nem lehet a tapasztalatokat lerögzíteni valahol, mégis a dolgok összefüggnek egymással és kölcsönhatásban állnak. Annak, hogy épp ülünk, állunk, fekszünk vagy sétálunk, különböző hatásai vannak. Ha sokáig felemelve tartjuk a karunk, elfárad, ha pedig ráfekszünk, akkor elzsibbad. Tehát a tapasztalatok változnak, áramlanak és folyamatos hatással vannak egymásra. Amikor a nevünkön szólítanak minket, akkor először odafordítjuk a fejünket, majd odamegyünk, utána pedig beszélgetünk. Fordított sorrendben nem igazán szokott ilyen történni. Ez is a dolgok természetes rendje, aminek megértésével képesek vagyunk a világban mozogni, tevékenykedni, kocsit vezetni és házat építeni. Bár a különféle érzékszervi ingerek folyamatosan áramlanak, ezek többségéről nem veszünk tudomást, míg egyeseket megragadunk, kiemelünk, mint szépek vagy csúnyák, élvezetesek vagy visszataszítóak. Ez az érdektelenség, sóvárgás és ellenszenv hármasa, amivel megkülönböztetjük a látott, hallott, érzett dolgokat. Amint megragadunk az öt érzékszervi benyomás közül egyet, megjelenik az elégedetlenség. Ha tetszik, akkor elégedetlenek vagyunk, mert el fog múlni. Ha nem tetszik, akkor elégedetlenek vagyunk, mert megjelent. Ezt figyeljük meg a saját tapasztalatainkban is, ahogyan egy szép látványra rátapad a szemünk, vagy ahogy egy kellemetlen íztől eltorzul az arcunk. Elég lehet az is, ha ezekre csak gondolunk, máris magukkal ragadnak. Mindezen alkalmakkor nem ismerjük fel a testi tapasztalatok valódi természetét, mint folyamatosan változóakat. Ha viszont látjuk, hogy a ragaszkodásból hogyan következik elégedetlenség, a nem ragaszkodásból pedig elégedettség, akkor képesek vagyunk elengedni a kötődésünket. Mikor elnyugtatjuk a testünket, akkor ideiglenesen eltűnnek az olyan késztetések, mint a vágyódás és az utálat, de a meditációt követően ezek visszatérnek. Ha viszont belátjuk, hogy milyen módon jelenik meg az elégedetlenség és ez hogyan szüntethető meg, akkor ezzel magát a késztetést, ami az elégedetlenséghez vezet, folyamatosan gyengítjük. Ezért van az, hogy az elnyugtatás gyakorlását a belátás gyakorlása kell kövesse. Másrészt azonban, ha a tudat nem nyugodt, akkor képtelenek vagyunk felismerni a helyzetet, mert teljesen magukkal ragadnak az érzéki tapasztalatok. A gondolatok elnyugtatása Az elme olyan, mint az ágról ágra, fáról fára ugráló majom, ami egyik dolgot ragad meg a másik után. A gondolatok áramlanak, mint a hegyről leömlő zúgó folyó. Egyetlen pillanat alatt is tucatnyi gondolat jelenik meg és foszlik szét. De mindaddig észre sem vesszük ezt a hatalmas hangzavart, amíg el nem kezdünk odafigyelni, mi is történik a tudatban. A gondolatok elnyugtatása Minden olyan tapasztalatot, amit nem az öt testi érzékszervvel fogunk fel, gondolatnak nevezhetünk. Az érzelmekről volt már szó, ezek a legerősebb, legáthatóbb gondolatok, amik betöltik a tudatot. Amikor képzelődünk, vagy ábrándozunk, az elmében az érzékszervi benyomások jelennek meg, mint látványok, hangok, érzetek. Gyakran van, hogy magunkban beszélünk, megfogalmazunk az elménkben mondatokat, véleményeket, elképzeléseket, ezeket szoktuk általában gondolatoknak hívni, illetve fogalmaknak. Csakhogy nem kell kimondani, szavakba önteni mindent magunknak ahhoz, hogy el tudjunk igazodni a dolgok között, egyszerűen tudjuk, hogy mi micsoda, elég csak ránézni, ezeket mondhatjuk képzeteknek. Összefoglalva, a durvább, feltűnőbb tudattartamoktól a legfinomabbakig, vannak érzelmek, képzeletek, fogalmak és képzetek. Hogy lecsendesítsük a gondolatainkat, ehhez meg kel kötnünk az elménket, miként egy hajót is le kell horgonyozni, hogy ne vigyék el a hullámok. A hétköznapok során amikor azt mondjuk, hogy lekötjük magunkat, az azt jelenti, hogy valami érdekes vagy fontos dolgot csinálunk, ami igen sok elmebeli tevékenységgel jár. A meditációban a lerögzítés az az egyetlen tárgyon való tartózkodást jelenti, amitől nem térünk el. Ez az összeszedettség.  Az összpontosítás tárgya bármi lehet. Ami fontos, hogy egyetlen dolog legyen és lehetőleg olyan, ami nem további gondolatok létrehozására serkent. Gyakori meditációs tárgyak a légzés, mantra, buddha szobor vagy kép, kavics, bot. Az összpontosítás minősége sokkal fontosabb azonban a tárgynál. A figyelem legyen szilárd és nyugodt. Ha túl feszes, akkor az fárasztó és izgatottságot teremt az elmében, ami akár testi fájdalomként is megjelenhet. Ha túl laza, akkor a figyelem tompa és homályos lesz, aminek eredményeként akár el is alhatunk. A szilárd figyelem megmarad a tárgyon, a nyugodt figyelem nem kalandozik el a tárgytól. A nehézség az összpontosítás során, hogy nagyon könnyen elkalandozunk. Az éberség a meditáció során az, amikor észrevesszük, hogy eltértünk a meditációs tárgytól és visszatérünk a tárgyhoz. Fontos, hogy mikor észrevesszük az eltérést, akkor ez ne további gondolatok oka legyen, ne kezdjünk új gondolatmeneteket ebből kiindulva, hanem minden magyarázat és fogadkozás helyett csak térjünk vissza a tárgyhoz. Ne feledjük, hogy az elme képzése gyakorlást igényel, ezért a fokozatos edzéssel egyre tovább tudjuk fenntartani az összeszedettséget. De ne erőlködjünk rajta és ne bánkódjunk miatta, mert mindkettő eltérít a szilárd nyugalomtól. Mialatt a meditációs tárgyra figyelünk, természetszerűleg jelennek meg benyomások a hat érzéktartományban. Különféle hangokat hallunk, viszketést, meleget, zsibbadást érzünk, eszünkbe jutnak múltbeli, jelenbeli és jövőbeli dolgok. Mindezekkel semmi dolgunk sincsen, ne foglalkozzunk velük, maradjunk meg a meditáció tárgyánál. Ha fenn akarjuk tartani vagy meg akarjuk szüntetni őket, azzal eltérünk a tárgytól, a figyelem meginog, a nyugalom elvész. Az is lehet, hogy ha valamikor egy meditáció alatt valamilyen kellemes érzésünk volt, akkor azt szeretnénk, hogy megint jelenjen meg az az érzés, csakhogy ezzel szintúgy eltérünk a tárgytól. A légzés figyelését véve példaként, a gondolatok elnyugtatásának különböző fokozatai vannak. Hogy az éberséget fenntartsuk, először számoljuk a légzéseket, ahol egy teljes belégzés és kilégzés számít egynek, egészen tízig, majd kezdjük elölről. Itt a légzésre figyelünk, miközben a számolással egyrészt rásegítünk a figyelem erősségére, hogy ne kalandozzunk el, másrészt támogatjuk az éberséget is, hogy könnyebben észrevegyük, ha már nem a légzést követjük. A nehézsége, hogy a légzés figyeléséről áttérhetünk a puszta fejben számolásra, tovább menve pedig a számolás automatikussá válik és teljesen elkalandozunk. Tehát a légzés a figyelem tárgya, a számolás a segítség. Ha fenn tudjuk tartani a figyelmet a légzésen, akkor a számolás idővel felesleges teherré válik, ezért el is hagyhatjuk, megmaradva a légzésnél. Még ha rövid időre el is kalandoznánk, a figyelmet könnyen vissza tudjuk helyezni a légzésre. Ahogy figyeljük a légzést, eljutunk arra a pontra, ahol a lélegzés folyamata teljesen magától történik, ami azzal az érzéssel járhat, hogy nem mi lélegzünk, csupán megfigyeljük. A figyelem ezzel fokozatosan leválik a légzésről, aminek eredményeképpen elérjük azt a pontot, hogy nem tapasztaljuk a légzést, de a figyelem szilárd nyugalma megmarad. Ez az, amikor a meditáció tárgy nélkülivé válik. A nehézség az elején az, hogy megijedünk és azt gondoljuk, meg fogunk fulladni, ami természetesen nem következik be. Az eltérést a mozdulatlan összeszedettségtől itt elég könnyű észrevenni, mert általában együtt jár azzal, hogy újra megjelenik a lélegzet érzete. Ha eljutottunk a tárgy nélküli szilárd nyugalomhoz, akkor továbbra sincs más dolgunk, mint megtartani az összeszedettséget. A fenti példa a meditáció fokozatairól nem arra szolgál, hogy valamilyen útvonalat vagy célt jelöljön ki, csak megmutatni, hogy a gondolatok elnyugvásával egyre kevesebb szükség van arra, hogy valamilyen konkrét tárgy legyen a tudatnak az, ami megköti. A lényeg minden esetben az, hogy a figyelem legyen mozdulatlan és éber. Az érzelmek elnyugtatása Rengeteg érzelmünk van és ezek az érzések különböző intenzitással jelennek meg egyetlen napon belül is. De ha leegyszerűsítjük, akkor három fő érzelemről beszélhetünk: vágy, harag, érdektelenség, melyek a kellemes, kellemetlen és semleges érzéssel járnak együtt. Ami kellemes, azt akarjuk; ami kellemetlen, azt nem akarjuk; ami semleges, az nem érdekel. Az érzelmek elnyugtatása  A történetekből, melyeket gyerekkortól kezdve hallgatunk, azt tanuljuk, hogy az érzelmek jók, az érzelmek tesznek minket emberré. Azt is megtanuljuk, hogy mikor mit kell(ene) éreznünk, mikor szomorú az ember, mikor boldog, mikor nevet és mikor sír, mikor jogos a harag és mikor jogtalan, mikor felemelő a szerelem és mikor vak. Van, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk van, és van, hogy azt, amihez nincs. Sokszor pedig megesik az is, hogy számunkra teljesen érdektelen amit csinálunk. Vannak jó és vannak rossz pillanatok, mondják, ez az élet. Amúgy pedig élvezni kell az életet, ki kell élni magunkat, különben megbánjuk. Így az érzelmek egyrészt a kulturálisan meghatározott életfilozófia szerves részei, másrészt a személyes életünk szembetűnő meghatározói.Hogy képesek legyünk elnyugtatni az érzelmeinket, először is tudatában kell lennünk a jelenlétüknek. Ameddig észrevétlenül is az érzelmek hatására cselekszünk, lehetetlen bármit is kezdeni velük, hiszen nem is tudunk róluk. Ezért elengedhetetlen először is az erkölcsi előírások követése általában - amik korlátok közé szorítják a cselekedeteket, megakadályozva ezzel az érzelmek felügyelet nélküli kiteljesedését - másrészt a meditációs gyakorlat során a test fegyelmezése, ami szinte kényszeríti a figyelem irányának átmozdulását a külső eseményekről a belsőre. Számos módszer létezik a buddhizmusban, amikkel kezelésbe tudjuk venni a saját érzelmeinket. Az egyik ilyen általánosan használható módszer, ha a légzésre összpontosítjuk a figyelmünket. A légzés gyakran tükrözi az érzelmi állapotunkat, ezért ha visszatérünk az egyenletes, nyugodt légzéshez, az az érzelmeket is elcsendesíti. De ha csak annyit teszünk, hogy a figyelmünket megtartjuk a légzésen, függetlenül attól, hogy az milyen, akkor már ez az összeszedett figyelem is hagyja az érzelmeket elnyugodni, egyszerűen azért, mert nem tápláljuk azokat tovább. Ha konkrétabban a vággyal, haraggal és érdektelenséggel dolgozunk, akkor ellenszerekről beszélünk, amik orvosolják a problémát. A vágy ellenszere a visszataszítóság, a harag ellenszere az együttérzés, az érdektelenség ellenszere a Buddha felidézése. Amire vágyunk, az szép, tiszta, kiváló és tökéletes. De ha valami ronda, undorító, koszos, torz, hiányos vagy törött, akkor azt egyáltalán nem akarjuk magunknak. Mivel a vágyak közül a legerősebb a nemi vágy, továbbá a saját testünkhöz való ragaszkodás, ezért hagyományosan a test visszataszító voltán való meditációt gyakorolják a szerzetesek, ami elsősorban a holttest bomlásának tíz szakaszát jelenti, másodsorban a harminckét testrész feletti szemlélődést. Mindezt leegyszerűsíthetjük magunknak a hajra, testszőrzetre, körmökre, fogakra, bőrre és belsőségekre, avagy a test külső és belső részeire. Az idő szempontjából pedig az öregségre és a test lebomlására. Például van egy számunkra vonzó arc (eleve, ha már csak azt nézzük, hogy egy arc az, ami vonzó, nem pedig egy ember, csökkentheti a vonzódást), akkor elgondoljuk, hogy ez az arc hogyan öregszik, a bőr miként lesz ráncos, száraz, foltos, egyenetlen; a haj megőszül, megritkul, töredezett lesz; a fogak megkopnak, elszíneződnek, meghibásodnak, kihullanak. Ez az öregedés elkerülhetetlen folyamata, amit megannyi kémiai és sebészeti úton próbálnak álcázni. A saját testünk is ugyanígy öregszik, mi több, egyszer meg is halunk, a test pedig fokozatosan elbomlik, felpüffed a has, elszíneződik a bőr, férgek lepik el, a bőr és a hús leválik, a megmaradt csontok pedig széthullanak és elporladnak. Azt is el lehet gondolni, hogy az embereket legfeljebb a bőrükig tartjuk szépnek - de még ekkor is csak ha távolabbról nézzük, míg közelről a bőr nem épp kívánatos - a bőr alatt azonban megannyi undorító dolog van. Úgy is mondhatjuk, az ember két lábon járó szarzsák. A testen kívül természetesen bárminek a visszataszító voltán szemlélődhetünk, figyelembe véve azt, hogy minden különböző részekből van, illetve hogy a felszín alatt már egészen mást találunk, mint amit elsőre látunk. Például vannak, akik azért mondanak le a húsevésről, mert felismerték, hogy mekkora szenvedéssel jár az az állatoknak. Vagy vannak, akik nem vásárolnak olyan termékeket, amikkel bűnözőket, diktatúrákat és h  áborúkat támogatnak. Ez a felszín megkapargatása.A harag ellenszere az együttérzés, illetve a négy mérhetetlen (kedvesség, együttérzés, együtt örvendezés, egykedvűség). Az együttérzés annak megértéséből fakad, hogy mások is ugyanúgy éreznek fájdalmat és szenvedést, mint mi magunk. A meditáció a négy mérhetetlenen csökkenti és megszünteti a haragot, amit másokkal szemben érzünk. Először az egykedvűségen érdemes szemlélődni, ami azt jelenti, hogy minden lényről belátjuk, hogy ugyanúgy éreznek, mint mi magunk. Nincs különbség egyik és másik ember, ember és állat, nő és férfi, magyar és szlovák, felnőtt és gyerek között abban, hogy éreznek. Ezért is nevezik összefoglalóan a buddhizmusban mindet érző lényeknek. Éreznek fájdalmat ugyanúgy, mint örömet. Ahogyan én magam tudom jól és rosszul is érezni, úgy mindenki más is. A kedvesség az a szándék, hogy a másik személy, a másik ember, az összes érző lény legyen boldog és legyen meg az oka a boldogságra. Vagyis azt akarom, hogy mindenki legyen elégedett, békés, örömteli, boldog, érezze jól magát, továbbá legyenek meg számukra mindazok az okok és feltételek, amik ezt megadják. Ebbe beletartoznak az emberek testi és lelki igényei is, mint az étel, az életkörülmények, a biztonság és megannyi más. Az együttérzés az a szándék, hogy senki ne szenvedjen és ne legyen okuk a szenvedésre. Akik betegek, gyógyuljanak meg; akik félnek, ne féljenek többé; akik elkeseredettek, legyenek reményteliek. Az együtt örvendezés az a kívánság, hogy mások ne veszítsék el a boldogságukat. Ahelyett, hogy irigységet és féltékenységet táplálnék azok iránt, akikről azt látom, hogy jól érzik magukat, inkább örülök a boldogságuknak. Végül az egykedvűség, ami a gyakorlat megalapozása is volt, az az indíttatás, hogy minden érző lény érje el az egykedvűséget, a vágytól és haragtól mentességet. Az érdektelenség a nemtörődömséget, a tudat tompaságát és az unalmat is jelenti. A gyakorlás során az érdektelenség a legkevésbé feltűnő akadály, mert míg a vágy és a harag tettekben nyilvánul meg, az érdektelenség a tétlenségben, a halogatásban, a lustaságban és a szétszórtságban. A Buddha felidézése, avagy megemlékezés a Buddháról, egyike a tíz felidézésnek (Buddha, Dharma, Szangha, adakozás, erényesség, istenek, halál, test, lélegzet, béke). Ezek olyan témák, amiken a szemlélődés célt, eltökéltséget, összeszedettséget, erőt, kitartást, bátorságot, ihletet, hitet és további olyan érzéseket és gondolatok ébreszt, amik újra lendületet adnak a tanuláshoz és gyakorláshoz. A Buddha felidézése azért az elsődleges, mert ő testesíti meg a legfőbb megvalósítást, ő a legnagyszerűbb példája az ember képességének a tökéletességre, ő mutatta meg a megszabadulás útját a lényeknek, ő alapította meg a buddhista közösséget, ő elérte a teljes és tökéletes megvilágosodást. A Buddhán való szemlélődéshez felhasználhatjuk az életének történetét, szemlélődhetünk a kiváló tulajdonságain, de meditálhatunk egy buddha-szobor előtt is azt nézve, vagy elménkben elképzelve. Jusson eszünkbe, hogy miként a Buddha elérte a megszabadulást, úgy nekünk is lehetőségünk van rá. Ahogyan a Buddha is sokak javát szolgálta a tanításával, úgy mi is sok embernek segíthetünk. A Buddha a legjobb példakép, akit mi követhetünk. http://lelegzes.blogspot.hu/ |