Itt olvashatod: http://5mp.eu/fajlok/lettudat/osho_batorsag_www.5mp.eu_.pdf   Valahányszor a szüleim megszidtak, vagy olyasmit mondtak rólam, amit bírálatnak éreztem, azonnal bezárultam, elfutottam, és azzal vigasztaltam magamat, hogy jobban meglennék emberek nélkül, többre vinném egyedül. Kezdem belátni, hogy ugyanígy viselkedem a barátaimmal is." Ez csak egy régi szokás, ami rögzült. Próbáld az ellenkezőjét tenni. Valahányszor érzed, hogy bezárulsz, tárulj ki. Ha menni akarsz, ne menj; ha nem akarsz beszélni, beszélj. Ha le akarod zárni a vitát, ne zárd le, inkább hatalmas lendülettel vesd bele magad. Minden félelemkeltő helyzetben két lehetőség között választhatsz: harcolsz, vagy meghátrálsz. Egy kisgyermek általában nem harcolhat, különösen a hagyománytisztelő országokban nem. Amerikában a gyerek olyan hevesen harcol, hogy sokszor a szülőnek kell meghátrálnia! De a régi, hagyomány béklyózta országokban - vagy azokban a családokban, ahol a hagyományos értékek még mindig nagyon erősek - a gyermek nem harcolhat. Az egyetlen lehetősége, ha bezárul, ha védekezésként magába zárkózik. Tehát te is a meghátrálást tanultad meg. Most egyetlen megoldás kínálkozik: valahányszor úgy érzed, hogy menekülni szeretnél, maradj, ahol vagy, makacsold meg magad, és harcolj keményen. Egy hónapig próbálgasd az ellenkezőjét annak a viselkedésnek, mint amire tanítottak, aztán majd meglátjuk. Amint képes vagy az ellenkezőjét cselekedni, megérted majd, miként szabadulhatsz meg mindkettőtől. Mindkettőtől meg kell szabadulnod, mert csak akkor szűnhetnek meg benned a félelmek - és mert mindkettő rossz. Mivel az egyik fajta rossz túlságosan mélyen beléd ivódott, a másikkal kell kiegyensúlyozni. Tehát egy hónapon át légy igazi harcos - minden helyzetben. És nagyszerűen fogod érezni magadat, igazán kitűnően, ugye? Hiszen valahányszor meghátrálsz, rossznak, gyengének érzed magad. Ez gyáva módszer - bezárulni. Légy merész, jó? És azután szabadulj meg mindkettőtől, mert a merészség a mélyben szintén gyávaság. Ha a merészség és a gyávaság egyaránt eltűnik, akkor válhatsz félelem nélkülivé. Próbáld ki! Meditáció a bizalomért  Ha nehézséget jelent számodra a bizalom, vissza kell menned. Mélyen le kell ásnod az emlékeidbe. Vissza kell menned a múltadba. Meg kell tisztítanod az elmédet a múlt benyomásaitól. Bizonyára egy nagy halom szemetet hurcolsz magaddal a múltadból; szabadulj meg tőle. Ennek eléréséhez fontos, hogy ne csak az emlékekhez térj vissza, hanem éld újra a múltat. Tedd meditációvá. Mindennap estéjén egy órán át azzal foglalkozz, hogy visszatérsz. Próbáld megfejteni, mi minden történt a gyermekkorodban. Minél mélyebbre jutsz, annál jobb - hiszen számtalan történést elrejtünk, nem engedjük, hogy a tudatunk felszínére emelkedjenek. Engedd, hogy felszínre bukkanjanak. Ha minden nap megteszed, egyre mélyebben és mélyebben átérzed majd. Eleinte négy-öt éves korod tájékára tudsz visszamenni, és képtelen leszel továbblépni. Hirtelen a Kínai Nagy Fallal kerülsz szembe. De haladj tovább, és lassanként látni fogod, hogy mélyebbre is juthatsz: hároméves, kétéves korodba. Vannak, akik eljutnak addig a pontig, amikor kibújtak az anyaméhből. Voltak, akik felidézték az anyaméhben szerzett emlékeiket, és akadtak, akik azon is túljutottak, a korábbi életükbe, az előző haláluk pillanatáig.Ha azonban sikerül eljutnod a születésedig, és újra tudod élni azt a percet, heves gyötrelemben és fájdalomban lesz részed. Majdnem olyan érzés, mintha újra megszületnél. Megeshet, hogy felsírsz, ahogy a gyermek sír fel először életében. Fuldokolsz, ahogy a gyermek fuldoklik, amikor először kerül az anyaméhen kívülre, hiszen az első néhány másodpercben még nem tud lélegezni. Szörnyen fuldoklik: aztán felsír, és megindul a légzés, kinyílnak a járatok, működni kezd a tüdeje. Talán sikerül egészen addig eljutnod Aztán visszatérsz onnan. Menj el újra, és gyere vissza minden éjszaka. Legalább három, kilenc napig tart de minden nappal kevesebbnek érzed a terhet, egyre jobban felszabadulsz, és ezzel egy időben ugyanolyan mértékben kel életre a bizalom. Ha megtisztul a múltad, és ha már láttál mindent, ami történt, megszabadulsz a tehertől. Ebben rejlik a titok: amint tudatosul benned az emlék, azonnal meg is szabadulsz tőle. És akkor lehetségessé válik a bizalom. A tudatosság felszabadít, az öntudatlanság béklyókat kovácsol. Meditáció a félelem szeretetté alakítására  Ülj le egy székre, vagy vegyél fel olyan testhelyzetet, amit kényelmesnek találsz. Aztán kulcsold össze a kezedet az öledben, a jobb kezed simuljon a bal alá. Fontos az elhelyezkedésük, mert a jobb kéz a bal agyféltekéhez kapcsolódik, és a félelem mindig a bal agyféltekéből érkezik. A bal kéz pedig a jobb agyféltekéhez kapcsolódik, és a bátorság a jobb oldalról érkezik. Az agy bal fele az érvek központja, és az érvelés gyáva. Ezért nem találsz olyan embert, aki egyszerre merész és intellektuális. Ha merész emberre bukkansz, észre fogod venni, hogy nem intellektuális. Irracionálisan gondolkodik, ez elkerülhetetlen. A jobb agyfélteke intuitív, a megérzések központja… vagyis ez csupán jelkép, de mégsem csak jelkép: egy bizonyos helyzetbe, egy bizonyos kapcsolatba tereli az energiát.  Tehát a jobb kéz a bal alá simul, és a két hüvelykujj Összeér. Lazulj el, hunyd le a szemedet, és hagyd, hogy az alsó állkapcsod kissé elernyedjen – de ne erőltesd -, egyszerűen lazulj el annyira, hogy a szádon keresztül lélegezz. Ne az orrodon vedd a levegőt, lélegezz szájon át; az még jobban kikapcsol. És ha nem az orrodon át lélegzel, az elme régi, berögzült sémái sem működnek többé. Ez egyfajta újdonság, az új légzésmód segítségével könnyebben alakíthatsz ki új szokásokat. Másodsorban, ha nem az orrodon át érkezik a levegő, nem ingerli az agyadat sem. Egyszerűen nem jut el az agyig: közvetlenül a mellkasba fut. Máskülönben állandóan az agyat ingerli és masszírozza. Ezért váltakozik folyton, hogy éppen melyik orrlyukunkon át lélegzünk erőteljesebben. Az egyik orrlyukon keresztüli légzés masszírozza az agy egyik felét, a másik orrlyukon keresztül pedig az agy másik féltekéje ingerlődik. Negyvenpercenként cserélnek. Tehát egyszerűen ülj ebben a pózban, és lélegezz szájon át. Az orr kettős szerv, a száj nem az. Ha szájon át veszed a levegőt, nincs váltás: ha egy órán át ülsz ott, akkor is végig ugyanúgy fogsz lélegezni. Nem lesz változás; ugyanabban az állapotban maradsz. Ha az orrodon keresztül lélegzel, nem tudsz ugyanabban az állapotban maradni. Az állapotok automatikusan változnak, anélkül hogy mindez tudatosulna benned. Ezért ez egy nagyon-nagyon csendes, nem kettős, új, ellazult állapotot eredményez, az energiáid újfajta áramlásba kezdenek. Egyszerűen ülj csendesen, és ne csinálj semmit legalább negyven percen át. Ha egy órán keresztül fenn tudod tartani az állapotot, az nagy segítség. Ezért, ha lehetséges, kezdd negyven perccel, azután fokozatosan menj fel hatvan percig. Végezd el a gyakorlatot mindennap. És közben ne szalassz el egyetlen lehetőséget sem; amint felbukkan egy lehetőség, vesd bele magad. Mindig válaszd az életet, és mindig válaszd a cselekvést; soha ne hátrálj meg, sohane menekülj. Élvezz ki minden cselekvési lehetőséget, ami az utadba kerül, légy kreatív. És az utolsó kérdés: Az istenfélelem  Semmiképpen sem lehet hasznos egy oltalmazó, személyes Isten képzete, még ha ez csupán feltevés is? Tudniillik elviselhetetlen félelem tör rám már a gondolatától is annak, hogy elvessem Isten képzetét. Miért félsz attól, hogy megszabadulj Isten képzetétől? Bizonyára ez az istenképzet oltalmaz meg a félelemtől. Vagyis abban a pillanatban, hogy elveted, félni kezdesz. Ez egyfajta pszichológiai védelem, semmi más. A gyermek szükségszerűen fél. Az anyaméhben nem fél. Nem hallottam róla, hogy az anyaméhben bármelyik gyermeknek eszébe jutott volna, hogy zsinagógába vagy templomba menjen, a Bibliát, a Koránt vagy a Bhagavad-gítát olvassa, vagy arról gondolkodjon, hogy vajon van-e Isten vagy nincs. Kétlem, hogy a gyermek az anyaméhben egy fikarcnyit is érdeklődne Isten, az ördög, a mennyország vagy a pokol iránt. Miért tenné? Már a Paradicsomban van. A dolgok nem is mehetnének jobban körülötte. Tökéletesen védett, egy meleg, kényelmes otthonban, tápláló anyagban lebeg. És meg fogsz lepődni: az arányokat tekintve abban a kilenc hónapban a gyermek többet fejlődik, mint a következő kilencven évben. Kilenc hónap alatt nagyon hosszú utat tesz meg; szinte a semmiből válik lénnyé. Kilenc hónap alatt megjárja az evolúció több millió éves útját, a legelső lénytől a jelenig. Minden fázison végigmegy. És az élet tökéletesen biztonságos: nem kell dolgoznia, nem fél az éhezéstől; mindent elvégez számára az anya teste. A méh teljes biztonságában eltöltött kilenc hónap szüli azt a problémát, amely az úgynevezett vallásokat kitermelte. Ahogy a gyermek kijut az anyaméhből, az első dolog, amit érez, a félelem Ez nyilvánvaló. Elvesztette az otthonát, elvesztette a biztonságát. A melegség, a környezet, minden, amit a világaként ismert, eltűnt, és egy idegen világba került, amelyről semmit sem tud. El kell kezdenie önállóan lélegeznie. Beletelik néhány másodpercbe, mire felismeri a tényt, hogy önállóan kell lélegeznie – az édesanyja légzése már nem segít. Hogy eljusson eddig a felismerésig, az orvos fejjel lefelé lógatja, és erősen rácsap a hátára. Micsoda kezdet! És milyen szívélyes fogadtatás!  Az ütés hatására azonban elkezd lélegezni. Megfigyelted már, hogy amikor félelem tör rád, megváltozik a légzésed? Ha még nem figyelted meg, megteheted most is. Ha félsz, a légzésed azonnal megváltozik. Ha viszont nyugodt vagy, otthonosan érzed magad, nem félsz semmitől, a légzésed egyre kiegyensúlyozottabbá válik, mély harmóniát tükröz, egyre jobban elcsendesül. Mély meditációban megesik olykor, hogy úgy érzed, mintha megállt volna a légzésed. Pedig nem áll meg, csak majdnem. A gyermek számára a kezdet azt jelenti, hogy mindentől fél. Kilenc hónapig sötétségben élt, de a modern kórházban, ahol megszületik, mindenfelé ragyogó fénycsövek vannak. Az ő szemének, a retinájának, amely még sosem látott fényt azelőtt, még gyertyafényt sem, ez túl sok. Ez a fényesség sokkot jelent a szemének. Az orvos azonban még pár másodpercet sem vár, elvágja a kapcsolatot, amely még mindigaz anyához köti, a biztonság utolsó reményét… pedig milyen parányi lény. És pontosan tudod, hogy senki sem tehetetlenebb az embergyermeknél, egyetlen kölyök sem, sehol, az egész létezésben. Ezért nem találták ki maguknak a lovak Isten képzetét. Az elefántok nem gondolkodnak Istenről; nincs rá szükségük. Az elefánt kölyök azonnal járni kezd, körbetekinget, és felfedezi a világot. Nem olyan tehetetlen, mint az embergyerek. Sok minden épül az embergyerek tehetetlenségére A család, a társadalom, a kultúra, a vallás, a filozófia – minden a kisgyermek tehetetlenségére épül. Az állatvilágban nincsenek családok, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kölyöknek nincs szüksége a szüleire. Az embereknek ki kellett alakítaniuk egy bizonyos rendszert. Az apának és az anyának együtt kell maradnia, hogy gondoskodhassanak a gyermekükről, aki szerelmi viszonyuk következménye; tehát a felnevelése is az ő feladatuk. Ha azonban az állatkölykökhöz hasonlóan a kisgyereket is magára hagyják, elképzelhetetlen, hogy életben maradjon: lehetetlen! Hol találna magának élelmet? Kitől kérne? Mit kérne? Talán túl korán érkezik? Néhány biológus úgy gondolja, hogy az embergyerek koraszülött kilenc hónap nem elegendő -, hiszen olyan tehetetlenül jön világra. De az emberi test olyan, hogy az anya nem tudja kilenc hónapnál tovább hordani a gyermekét, abba belehalna, és halála egyúttal a gyermek halálát is jelentené. Kiszámolták, hogy ha a gyerek legalább három évig élhetne az anyja méhében, akkor talán nem lenne szüksége apára, anyára, családra, társadalomra, kultúrára, Istenre és papokra. De a gyerek nem élhet három évig az anyja méhében. Ez a különös biológiai helyzet erősen meghatározza az egész emberiség viselkedését, gondolkodását, a család és a társadalom szerkezetét; és ez okozza a félelmet. A gyermek első élménye a félelem És az ember utolsó élménye is a félelem. Ne feledd, a születés is egyfajta halál; csak nézd a gyermek szemszögéből. Élt egy biztos világban, amely tökéletesen kielégítette. Nem volt szüksége semmi egyébre, nem vágyott semmi többre. Egyszerűen élvezte a létezést, élvezte a fejlődést – és akkor hirtelen kitaszították belőle.  A gyermek számára ez a tapasztalat a halál megtapasztalása: elpusztul az egész világa, a biztonsága, a kellemes otthona. A tudósok azt mondják, még nem sikerült olyan kellemes otthont teremtenünk, mint amilyen az anyaméh. Szüntelenül próbálkozunk: minden otthon annak a kényelmes otthonnak a megteremtése érdekében tett igyekezet. Még vízágyak gyártásával is próbálkoztunk, hátha sikerül elérni ugyanazt az érzést. Fürdőkádunk is van; benne fekve egy kicsit újra gyermeknek érezhetjük magunkat. Azok, akik tudják, milyen egy igazi forró fürdő, sót is tesznek a vízbe, mert a magzatvíz nagyon sós – pontosan ugyanannyi sót tartalmaz, mint a tengervíz. De meddig fekhetsz egy fürdőkádban? Izolációs tartályokat építünk, ami nem más, mint az elvesztett anyaméh újbóli megtalálására tett kísérlet. Sigmund Freud nem volt megvilágosodott ember – sőt tulajdonképpen egy kicsit bolond volt, de olykor a bolondok is énekelnek gyönyörű dalokat. Néha neki is voltak jelentőségteljes gondolatai. Például úgy vélte, hogy amikor egy férfi szeretkezik egy nővel, az igyekezete mélyén valójában a méhbe való visszajutás vágya él. Ebben lehet némi igazság. Ez az ember őrült, az elképzelés egy kissé túlzó, de még az olyan bolondokra is, mint amilyen Sigmund Freud, nagyon oda kell figyelni. Úgy érzem, van ebben némi igazság: a vágy a méh után, a csatorna után, amelyen át a világra jöttünk… A férfi nem érheti el a méhet, ez igaz Ezért aztán mindenféle dolgokat alkot: Barlangokat, házakat, repülőgépeket. Nézd meg a repülőgép belsejét – nem lenne csoda, ha egy nap a repülőgépen az emberek forró, sós vízzel töltött kádakban lebegnének. A repülő pontosan ugyanazt a helyzetet biztosítja, mint az anyaméh, mégsem lehet ugyanolyan megnyugtató. A gyermek nem ismert semmi mást. Megpróbáljuk a gépet ugyanolyan kellemessé tenni: Csak nyomd meg a gombot, és ott terem a légiutas-kísérő. A lehető legkényelmesebbé varázsoljuk, mégsem lehet olyan kényelmes, mint amilyen a méh volt. Ott még a gombot sem kellett megnyomni. Még mielőtt éhes lettél volna, táplálékhoz jutottál. Még mielőtt levegőre lett volna szükséged, megkaptad. Nem nehezedett rád semmiféle felelősség.  Tehát amikor a gyermek előbújik az anyaméhből, ha érzi egyáltalán, halálnak kell éreznie. Nem érezheti születésnek, ez lehetetlen. Ez a mi elméletünk. Azoknak az elmélete, akik kívül állnak. Mi nevezzük ezt születésnek. És aztán másodszor, egy nap ismét, egy egész élet erőfeszítése után… Képes elérni valamit egy kis házat, egy családot, egy kis baráti kört, egy kis melegséget, egy kis sarkot valahol a világban, ahol megpihenhet, és önmaga lehet, ahol elfogadják. Nehéz – egy egész élet küzdelme, és egy nap hirtelen megint azon kapja magát, hogy kihajították. Megint eljön az orvos, ugyanaz a férfi, aki valaha megütötte! De akkor a légzés elindítása volt a cél; most pedig, amennyire tudjuk… Most ezen az oldalon vagyunk, nem ismerjük a túloldalt. A túloldal a képzeletre van bízva; ezért van mennyország és pokol… a képzelet könnyen szárnyra kap. Ezen az oldalon vagyunk, és ez a férfi haldoklik. Számunkra haldoklik; pedig talán éppen újjászületik. De ezt csak ő tudja, és nem tud visszafordulni, hogy elmondja: Ne aggódjatok. Nem vagyok halott, élek. Ahogy nem tud megfordulni az anyaméhben, hogy még egyszer visszapillantson, és elbúcsúzzon mindenkitől, most sem tud visszafordulni, nem tudja kinyitni a szemét, hogy mindenkitől búcsút vegyen, és azt mondja: “Ne nyugtalankodjatok. Nem haldoklóm, éppen újjászületek. Az újjászületés hindu elmélete nem más, mint a közönséges születés kivetítése. A méh számára – ha a méh gondolkodik – a gyermek halott. A gyermek számára – ha gondolkodik ez haldoklás. Pedig éppen megszületik; ez nem halál, hanem születés. A hinduk ugyanezt az elvet vetítették ki a halálra is. Erről az oldalról haldoklásnak tűnik, de a túloldalról… A másik oldal azonban a képzeletünk terméke; olyanná alakítjuk, amilyenné akarjuk. Minden vallás másképpen képzeli a másik oldalt Mert minden társadalomnak és minden kultúrának különbözőek a földrajzi adottságai, különböző a történelme. Például a tibetiek nem képzelhetik a másik oldalt hűvösnek, hiszen a hideg félelmetes, a hideg szörnyű. A tibetiek úgy gondolják, hogy a halott ember meleg, és az új világban mindig meleg marad. Az indiaiak nem hihetik, hogy mindig meleg ma rad. Indiában még a négyhavi forróság is túl sok, hát még az örökkévalóságig tartó meleg – abban megfőnének! Nem ismerik a légkondicionálást, a hinduk Paradicsom-képe mégis szinte légkondicionált: ott mindig hűvös a levegő, nem meleg, nem hideg, hanem hűvös. Mindig tavasz van, indiai tavasz: minden virág teljes pompájában tündököl, a szél illatokkal terhes, a madarak énekelnek, minden élettől duzzad; de nem meleg, hanem hűvös a levegő. Erre újra és újra figyelmeztetnek: hűvös levegő áramlik. Az elméd az, amely kivetíti az elképzelését; máskülönben nem különbözne a tibetieké, az indiaiaké és a mohamedánoké. A mohamedánok nem képzelhetik a másvilágot sivatagnak olyan sokat szenvedtek már az arábiai sivatagban. A másvilág egy oázis, végtelen oázis. Nem afféle kicsi oázis, ahol több száz kilométer után végre egy kis vízre és néhány fára bukkansz, nem; mindenütt oázis van, sivatag pedig nincs sehol. Mi kivetítünk, de az előtt, aki haldoklik, ugyanaz a folyamat játszódik le, amelyet egyszer már megtapasztalt. Közismert tény, hogy a halál pillanatában, ha az illető nem veszíti el az eszméletét, ha nem esik kómába, visszaemlékszik az egész életére. Visszamegy élete elsőpercéig, amikor megszületett. Úgy tűnik, nagyon meghatározó, hogy amikor elhagyja ezt a világot, visszatekintsen mindarra, ami történt. Néhány másodperc alatt az egész naptár végigpereg, mint a film a moziban. Pereg a naptár, hiszen egy kétórás filmben sok évet kell végigvenni… Ha a naptár a szokványos sebességgel haladna, két évig kellene ülnöd a moziban azt pedig ki engedheti meg magának? Nem, a naptár pereg, pereg, a dátumok villámgyorsan változnak. A halál pillanatában pedig mindez még gyorsabban halad. Egyetlen másodperc alatt az egész élet felvillan, és megáll az első pillanatnál. Ugyanaz a folyamat zajlik le újra – az élet egy teljes kört írt le. Miért akarlak emlékeztetni minderre? Mert a te Istened nem más, mint az első napod félelme, amely elkísér az utolsó pillanatig, és közben egyre nagyobb és nagyobb lesz. Ezért lehet az ember fiatalkorában ateista, megengedheti magának, de ahogy öregszik, az ateizmus egy kissé problémássá válik. Ha közelebb jut a sírhoz, ha fél lábbal már a sírban áll, és megkérdezed tőle: Még mindig ateista vagy? Azt feleli: Már más a véleményem. Mert retteg attól, ami történni fog. Egész világa eltűnőben van. Azt mondod: abban a pillanatban, hogy Isten képzetének elvetésére gondolsz, feltámad benned a félelem. Ez egyszerűen azt jelzi, hogy Isten képzetének sziklájával nyomod el magadban a félelmet; vagyis abban a pillanatban, amikor felemeled a sziklát, a félelem feltör. Ha megjelenik a félelem, az azt jelenti, hogy szembe kell nézned vele; semmit nem segít, ha Isten képzetével próbálod elfedni. Nem lehet újra hited, azt leromboltad. Nem hihetszIstenben, mert a kétség valóság, a hit pedig fikció. És semmiféle fikció nem állhat meg a tények előtt. Most már Isten csupán hipotézis marad számodra; imád haszontalanná válik Tudni fogod, hogy feltételezés, nem felejtheted el, hogy feltételezés. Ha egyszer eljut a füledig az igazság, nem felejtheted el többé. Az igazság természetéhez tartozik, hogy nem kell emlékeztetned magadat rá. A hazugságra szüntelenül emlékeztetned kell magadat; azt elfelejtheted. A hazugsághoz szokott embernek jobb memóriára van szüksége, mint annak, aki az igazsághoz szokott, mert az igaz embernek nincs szüksége memóriára. Ha csak igazat mondasz, nem kell emlékezned. Ha viszont hazudsz, akkor szüntelenül emlékezned kell, mert az egyik embernek ezt hazudtad, a másiknak azt, másoknak megint mást. El kell raktároznod és meg kell őrizned az elmédben, kinek mitmondtál. És valahányszor rákérdeznek egy hazugságra, megint hazudnod kell, tehát ez egy végtelen láncolat. A hazugság nem hisz a születésszabályozásban. Az igazság örök szűz, nincsenek gyermekei; nem köt házasságot. Meg kell értened, hogy Isten nem más, mint feltételezés Isten a papok, a politikusok, a hatalmon lévő elit, a pedagógusok teremtménye Azok hozták létre, akik lelki rabságban akarnak tartani, akiknek érdeke fűződik ahhoz, hogy rabszolga légy… Azt akarják, hogy félj, hogy szüntelenül rettegj, hogy reszkess mélyen belül, mert ha nem félsz, veszélyes vagy. Lehetsz olyan ember, aki gyáva, retteg, kész engedelmeskedni, meghajolni, olyan ember, akiben nincs méltóság, nem tiszteli a saját lényét – vagy lehetsz félelem nélküli ember. De akkor lázadó leszel, ezt nem kerülheted el. Vagy a hit embere leszel, vagy lázadó szellem. Ezért azok, akik nem akarják, hogy lázadó légy – mert a lázadásod ellentétes az érdekeikkel, erőnek erejével kereszténységgel, judaizmussal, mohamedán tanokkal töltik meg az elmédet, hogy mélyen belül állandóan rettegj. Erre épül a hatalmuk, ezért mindenki, aki hatalomra tör, akinek az életében nincs más, mint hatalomvágy, kitűnő hasznát veszi Isten hipotézisének. Ha félsz Istentől – és ha hiszel benne, akkor félned is kell tőle Követned kell utasításait és parancsolatait, szent könyvét, messiását, megtestesülését. Követned kell őt és a képviselőit. Ő valójában nem is létezik; csupán a képviselői léteznek. Ez egy nagyon különös üzlet. A vallás a legkülönösebb üzlet. Nincs főnök, közvetítők azonban vannak: a pap, a püspök, a bíboros, a pápa, a Messiás, egy egész hierarchia – legfelül azonban nincs senki. Jézus azonban Istentől eredezteti a tekintélyét és a hatalmát – ő az egyszülött fia. A pápa Jézustól eredezteti a tekintélyét – ő az egyetlen igazi, tévedhetetlen képviselője. És így tovább, a legutolsó papig… de Isten nincsen; ő csupán a félelmed. Te kérted, hogy találják ki Istent, mert nem tudtál egyedül élni. Nem voltál képes szembenézni az élettel, annak szépségeivel, örömeivel, szenvedéseivel, gyötrelmeivel. Nem voltál kész, hogy mindezeket magad tapasztald meg, valaki más oltalma nélkül, anélkül hogy valaki tartaná föléd az ernyőt. Te kérted Isteni, mert féltél. Szélhámosok pedig mindenütt vannak. Te kérsz valamit, és ők előteremtik neked. Meg kell szabadulnod ettől az istenképzettől, amely segít neked távol tartani a félelmeket. Keresztül kell menned a félelmen, és el kell fogadnod az emberi valóság részeként. Fölösleges menekülnöd előle. Épp arra van szükség, hogy belehatolj, és minél mélyebbre hatolsz a félelmeidben, annál kevésbé rettegsz majd. Amikor végre megérinted a félelem sziklájának alját, már csak nevetni fogsz, nem félsz többé semmitől. Mikor a félelem eltűnik, ott lesz az ártatlanság Ez az ártatlanság pedig a summum bonum, a legfőbb jó, a vallásos ember legvégső lényege. Az az ártatlanság hatalom. Az az ártatlanság az egyetlen létező csoda. Abból az ártatlanságból bármi megszülethet, de nem leszel keresztény tőle, és mohamedán sem leszel tőle: Az ártatlanságtól egyszerűen hétköznapi, emberi lény leszel, aki maradéktalanul elfogadja a hétköznapiságát, és örömmel éli meg, hálás a létezés egészének – nem Istennek, mert azt a képzetet mások erőltették rá. A létezés azonban nem képzet. Ott van körülötted mindenütt, belül és kívül egyaránt. Ha tökéletesen ártatlan vagy, mély hála – nem nevezem imának, mert az imában kérsz valamit, inkább mély hálának nevezem -, tehát mély hála születik benned. Nem azért, mert kérsz valamit, inkább mert köszönetet mondasz valamiért, amit már megkaptál. Annyi mindent kaptál! Megérdemelted? Megdolgoztál érte? A létezés olyan sok mindennel halmozott el, hogy ennél többért esedezni rút dolog. Amit kaptál, azért kellene hálásnak lenned. És az benne .1 legcsodálatosabb, hogy ha hálás vagy, még több és több létezés árad feléd. Körforgássá válik: minél többet kapsz, annál hálásabb leszel; minél hálásabb leszel, annál többet kapsz… És sosincs vége, ez egy végtelen folyamat. De ne feledd: Isten hipotézise nincs többé; abban a pillanatban, hogy Isten képzetét feltételezésnek nevezed, már meg is szabadultál tőle. Akár félsz, akár nem, már nem tudod meg nem történtté tenni; bevégeztetett. Most már egyetlen út maradt: behatolni a félelmeidbe Csendesen lépj be, akkor megtalálhatod a legmélyét. És olykor megesik, hogy nem is olyan mély. Egy történet: Egy férfi éjszakai sétája közben megcsúszott egy sziklán. Tudta, hogy alatta egy nagyonnagyon mély szakadék húzódik, és attól tartva, hogy több száz métert zuhanhat lefelé, megkapaszkodott egy ágban, amely a szikla fölé nyúlt. Éjszaka volt, nem látott mást, csak a feneketlen szakadékot. Kiabálni kezdett; a kiáltása visszhangzott, de senki sem hallotta meg.  Elképzelheted, micsoda szenvedést állt ki egész éjszaka. Minden pillanatban ott várta a halál, a keze elgémberedett, alig tudta tartani az ágat… Aztán feljött a Nap, a férfi letekintett, és elnevette magát: nem is volt alatta szakadék. Tíz centivel alatta állt egy sziklapárkány. Pihenhetett volna egész éjszaka, kialhatta volna magát – a párkány elég nagy volt hozzá -, de az egész éjszaka rémálom volt. A saját tapasztalatom alapján elmondhatom neked: a félelem nem mélyebb tíz centiméternél. Már csak rajtad múlik, hogy az ágon akarsz-e csimpaszkodni, és az egész életedet rémálommá változtatod, vagy szeretnéd inkább elengedni az ágat, hogy a saját lábadra állj. Nincs mitől félned. |