Vég nélküli leborulás
Negativitás Megtisztítása
Láma Thubten Jese - A belső Tűz Gyönyöre - részlet
 A tantra nézete szerint a magasabb realizációk megvalósítása, első ízben a negatívumoktól való megtisztuláson múlik. Amíg nem teszel valamit, hogy mérsékeld a realizáció akadályait, addig nincs értelme erőltetni a meditációt. Szerintem gyakran túlerőltetitek. Aztán panaszkodtok, hogy „csak meditálok és meditálok, de a meditációm mégsem fejlődik.” Ez azért is történhet meg, mert még nem hoztátok létre a realizációk elérésének kedvező körülményeket. Erőteljes tisztító gyakorlatokat kell végezned, olyanokat, mint amilyen a Vadzsraszattva meditáció és mantra recitáció, mely az egyik tantrikus előkészítő gyakorlat. Erről a Három Meggyőződésben a részletesen leírást találhattok.
Vadzsraszattva minden buddha tisztaságának a manifesztációja. Általánosságban véve, a Vadzsraszattva gyakorlat tökéletesíti mind a meditációd, mind pedig az életmódod. Ha bármikor problémáid adódnak az életben, vagy akár a Dharma tanulással és gyakorlással kapcsolatos nehézségeid támadnak, akkor csak meditálj intenzíven Vadzsraszattván. Ha elvégzel csupán három hónap Vadzsraszattva elvonulást, akkor biztosan fogsz tapasztalni valamiféle változást, még akkor is, ha nem tökéletes az egyhegyű koncentrációd.
A lényegiség ékessége című indiai tantrikus szövegben az áll, hogy a Vadzsraszattva mantrájának mindennapi huszonegyszeri ismétlése biztosít arról, hogy a se a természetes negatív
tulajdonságok, sem pedig a tantrikus fogadalmak megtörésével járó negatívumok ne erősödjenek. A megtört tantrikus fogadalmak a realizációk legkomolyabb akadályai, ezekhez képest más fogadalmak megszegése szinte jelentéktelenek. A szöveg még hozzá teszi, hogy százezer Vadzsraszattva mantra elismétlésével minden negatívumunktól megtisztulhatunk. Sok hagyományvonal láma mondja, hogy a megfelelően elvégzett Vadzsraszattva elvonulással még azt is megtisztíthatjuk, ha megszegtük volna az összes tantrikus gyökérfogadalmunkat.
Amennyire csak lehetséges használd ki a Vadzsraszattva gyakorlat által nyújtott lehetőséget, főképp, ha még nem végezted el a teljes Vadzsraszattva elvonulást. A Vadzsraszattva megtisztulást összekötheted a belső tűz gyakorlattal (Láma Thubten Jese - A belső Tűz Gyönyöre) úgy, hogy felváltva csinálod őket, így egymást támogathatják. A százezer mantra recitációt elismételheted ily módon is, közben felfedezheted a belső tűz erejét. A tantrikus előkészítők és a beteljesítő szakasz gyakorlatai együtt közösen biztos sikert hoznak. Kezdő gyakorlóknak az a jó, ha reggel a belső tűzet gyakorolják, este, alvás előtt pedig tíz perc Vadzsraszattva megtisztulást végeznek. Így kellemesen aludhatnak, boldog tudatállapotban.
Ha boldogtalan tudatállapotban mész aludni, akkor egész éjjel erős karmát fogsz aktiválni.
A konvencionális, relatív tudat felszínre hozza és növeli a negativitást. Ha azonban képes vagy felismerni, hogy még a negatív energia koncepciója is illúzió és nem-duális természetű, akkor negativitásod csökkenni fog. Csak úgy, mint bármi más, a pozitív és a negatív is kölcsönös összefüggésben van egymással, a saját tudatunkban áll össze a kép.
Az új tanítványok néha úgy gondolják „Túl sok szó esik a bűnről és a negativitásról!” Azt gondolják, hogy isten vagy Buddha teremtette a negativitást, de ez nem így van. Saját tudatunk teremti a negatív karmát. Mi, saját magunk vagyunk azok, akik azt hisszük, hogy negatívak vagyunk. Amíg tudatosan vagy akár nem tudatosan is, de hiszünk abban, hogy tisztátalanok vagyunk, addig az önsajnálás képzete mindig jelen lesz, ezért önsajnáló tetteket fogunk végrehajtani, ugyanis önsajnáló vibrációt sugárzunk magunkból. Ezért ilyen fontos a negativitás megtisztítása.
A megtisztulás azt jelenti, hogy pszichológiailag megfejtjük, kidolgozzuk saját helyzetünket és karmánkat. Erre a legjobb módszer, ha realizáljuk a negativitás és az ego ön-létezésének
hiányát. Ezt elég nehéz megérteni, azonban azokkal a pszichológiai koncepciókkal, melyek mélyre húznak, valamit mégis csak tennünk kell. Határozottan hiszem, hogy Vadzsraszattva száz-szótagú mantrájának akár egyszeri elmondása is már megingatja a negativitást. Tudom, hogy milyen erőteljes. Természetesen óriási lesz a különbség annak függvényében, hogy helyesen vagy helytelenül recitáljuk a mantrát. Ugyanis gyakran recitáljuk a mantrákat figyelmetlenül. Még százezer figyelmetlenül végzett mantra-ismétlés sem ér annyit, mint egy tökéletes mantra
recitáció.
A Három Meggyőződésben Dzse Congkhapa részletes leírást ad a Vadzsraszattva meditációról, én viszont most itt nem merülnék a részleteibe − mivel már máshol 1 úgy is elmagyaráztam ezért − inkább csak egyszerűen elmondom a gyakorlat lényegét.
Vizualizáld, hogy a fejed felett ül lótuszon és holdkorongon Vadzsraszattva és hitvese. Testük ragyogó fehér fényből áll. Ismerd fel, hogy a férfi és női istenségek megegyező realizációkkal rendelkeznek.
A megtisztulás folyamatát háromféle módon kell vizualizálni és mind három vizualizációval egyidejűleg a mantrát kell recitálni.
• Az első módszerben − tejhez vagy ivó-joghurthoz hasonlatos − fehér nektár folyik Vadzsraszattva és hitvese szívéből, mely a központi csatornájukon leereszkedik, áthatolva így az ezekkel kapcsolatos alsóbb csakrákon, majd tovább folyik holdkorongon és a lótuszon keresztül. Mintegy hatalmas vízesés, mely magasról szakad alá, olyan erőteljesen lép be a fejtetődön keresztül a nektár testedbe, ahol a központi csatornádon lefelé sietve végül teljesen megtisztít téged. Minden durva negatív energiád és belső szemeted a tested alsó nyílásain keresztül − kígyók, skorpiók, férgek, hangyák vagy bármilyen más hatásos formában − kilépve távozásra kényszerül. Egy másik alternatíva, hogy a tudat három mérgének − vágy, nem-tudás, harag − szimbólumaiként, azaz kakas, disznó és kígyó formájában képzeled el kilépő negativitást. Minden durva negatív energiád megtisztul, és eltűnik a föld mélyében.
• A második módszerben gyönyörteljes nektár ereszkedik le Vadzsraszattvából és hitveséből, mely a központi csatornádon keresztül lefolyva teljesen megtölti az egész tested, a lábad ujjaitól egészen a koronádig. Majd vizualizáld, hogy minden tisztátalan energiád a nektár által kényszerítve felfelé tör és az orrnyílásaidon, szádon keresztül kilép testedből. Ez olyasmi, mint amikor tiszta vizet öntünk egy piszkos pohárba, és ettől a szennyeződés feljön a víz tetejére. Ez a második módszer sokkal finomabb természetű, mint az első.
• A harmadik technikában folyadék helyett fény energiát vonunk be. Ez az erőteljes és gyönyörteljes fény fehér színű, de van egy kis szivárvány árnyalata. Ettől fénytől egy pillanat alatt megsemmisül a benned lakozó sötétség. Nyom nélkül eltűnik a sötétség a korona-csakrádból, a torok-csakrádból, a szív-csakrádból és mindenhonnan. Az agyad és idegrendszered nem funkcionáló részei aktiválódnak, így nem marad hely a test, beszéd és tudat tisztátalanágainak. Végül az egész tested áttetszővé válik, mint egy kristály.
Ez a három vizualizációs technika a fő meditáció, melyekhez Vadzsraszattva mantrájának recitálását társítjuk. Mivel nagyon jó eredményt hoznak, így gyakorolnotok kell.
Most ajánljuk fel az érdemeket. Ne merüljön fel semmiféle akadály a belső tűz megvalósításában! Mindannyian, még ebben az életben érjünk el megvalósításokat!
Gyémánt Tudat Vadzsraszattva tisztítógyakorlata
részlet Láma Jeshe tanítványának Kathlen Mcdonaldnak - Hogyan Meditáljunk című könyvéből
magyarul a tibetet segítő társaság Sambhala Tibet Központ belső jegyzeteként kapható
Miért van az, hogy amikor leülünk meditálni, tudatunk reménytelenül elkalandozik mindenfelé? Miért olyan nehéz ellenőrzés alatt tartani a tudatot és elérni a megvalósításokat? Talán még könnyebb is volt mindez, mielőtt leültünk meditálni.
A tudat átalakítása nem könnyű, tehát nem meglepő, hogyha akadályokat és nehézségeket tapasztalunk. Ez nem azt jelenti, hogy hiányzik belőlünk a bölcsesség vagy a helyes meditáció gyakorlásának képessége, hogy a tudat mélyére hatoljunk; inkább az illúzióink, hibás nézeteink és érzelmeink miatti negatív energia miatt van mindez, amelyeket kezdet nélküli időktől fogva halmoztunk fel.
Ha leülünk meditálni, ez az energia testi szinten kényelmetlenségként, nyugtalanságként, szellemi szinten pedig álmosságként, izgalomként, feszültségként, kétségként jelenik meg. A bölcsesség lángja gyengén pislákol bennünk, de nem tud elég fényt adni a negatív energia e sötét viharában.
Le lehet csendesíteni azt a vihart, meg lehet tisztítani azt a negatív energiát, amely megakadályoz minket abban, hogy a megvilágosodás útját járjuk. Egy különösen hatékony vadzsrajána módszer erre a Gyémánt Tudat Vadzsraszattva (tib Dorzse Szempa) gyakorlata. Azt mondják, olya hatékonyan égeti el az illúziókat és a negatív energiákat, mint az erdőtűz a fákat. Minden tett következményeire jellemző, hogy azok idővel növekednek, ahogy egy magból is sok gyümölcs származik. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy ezt a negatív tettek esetében megakadályozzuk, szükséges megtisztítani tudatunkat azoktól a benyomásoktól, amelyeket a test, beszéd és tudat negatív tetteivel okoztunk.
A Gyémánt Tudat Vadzsraszattva recitáció legalább huszonegyszeri ismétlése naponta a nap végén, megtisztít minket az aznap felhalmozott negatív karmától és ezzel megakadályozza annak növekedését. Ha megfelelő körülmények között megfelelő tudatállapotban százezerszer ismételjük el, teljesen megtisztít minket összes negatív energiánktól.
Negatív energiáink teljes megtisztítása, amely biztosítja számunkra, hogy nem tapasztaljuk többé a negatív tettek következményeit, az erős, őszinte megbánástól függ. Ennek a főleg belső gyakorlatnak négy lépése van, amelyet A Négy Gyógyító Hatalomnak neveznek. A Lama Thubten Zopa Rinpocse által összeállított két meditáció Gyémánt Tudat Vadzsraszattva vizualizációt tartalmaz A Négy Gyógyító Hatalommal: az egyiket ülve végezzük, a másikat leborulva.
Az ülőgyakorlat
A bizalom hatalma
Fejtetőnktől négy hüvelyknyire vizualizáljunk egy kinyílt fehér lótuszt, amelynek közepe egy holdkorong. Ezen ül Gyémánt Tudat Vadzsraszattva. Fehér, áttetsző, mennyei selyemből készült ruhát és gyönyörű ékszereket visel. A vizualizáció minden része fénytermészetű. Két keze van, amelyet a szíve előtt keresztez: a jobb kezében vadzsrát, vagyis gyémántjogart a nagy boldogság szimbólumát, a bal kezében gantát vagyis csengőt, az üresség bölcsességének szimbólumát tartja.
A vadzsra és a ganta együtt a megvilágosodott állapot elérését jelenti, az üresség bölcsessége és a belőle megjelenő formák elválaszthatatlan egységét. Szívénél holdkorong van, amelynek közepében a HUM szótag található, körülötte pedig az óramutató járásával ellentétes irányban a Százszótagú Mantra.
Ezt a vizualizációt tartsuk meg tudatunkban tisztán, és recitáljuk a következő imát, amely menedékvételre és a bodhicsitta felébresztésére irányul:
Menedéket veszek a Három Drágaságban; a tudat teljesen megvalósított állapotában - a Buddhaságban, a Dharmában - a tanításokban, a Szanghában a gyakorlók közösségében
Megszabadítom az összes érzőlényt;
És a megvilágosodás felé vezetem őket;
Ennek érdekében felébresztem magamban a megvilágosodás tudatot a bodhicsittát.
A megbánás hatalma
Idézzük fel mély megbánással azokat a jellemző negativitásokat, amelyeket felhalmoztunk. Ezután meditáljunk a következőn:
A negatív karma, amit kezdettelen időtől fogva felhalmoztam, olyan méretű, mint egy nagy király kincstára. Noha minden egyes negatív tett számtalan világkorszaknyi szenvedéshez vezet, mégis egyebet sem teszek, mint negatív tetteket hajtok végre. Noha el akarom kerülni a nem erényes tetteket és gyakorolni az üdvöset, éjjel-nappal, szünet nélkül negativitás és erkölcsi bukás esőjét hozom létre. Hiányzik belőlem a hibák megtisztításának képessége, úgy, hogy nyomtalanul eltűnjenek; és ezekkel a negatív benyomásokkal a tudatomban egyszer meg fogok halni, és rossz újraszületésben lesz részem. Mit tehetnék? Kérlek, Vadzsraszattva, nagy együttérzéseddel szánj meg és vezess ki engem a sötétből!
Az ellenerő hatalma
Vizualizáljuk, hogy minden irányba fény sugárzik ki a Gyémánt Tudat Vadzsraszattva szívében lévőHUM szótagból a buddhákhoz azzal a kéréssel, hogy adják áldásukat. Ők meghallgatják a kérést és fehér fényt, valamint nektárt sugároznak, testük, beszedük és tudatuk bölcsességének esszenciáját. A nektár úgy hullik, mint tej-eső, majd beolvad a Vadzsraszattva szívében található HUM mantrába. Teljesen megtölti testét, kiemeli gyönyörűségét, növeli a mantra ragyogását, míg végül az százezer hold fényében tündöklő havas hegy fényével ragyog.
Ezután a Százszótagú Mantrát recitálva képzeljük el, hogy fehér fénysugarak és nektár áramlik a HUMszívszótagból és a Vadzsraszattva szívénél lévő mantrából. Fejtetőnkön keresztül belénk áramlik, végtelen áldással töltve meg testünket és tudatunkat.
OM VAJRASZATVA SZAMAJA MANU PALAJA
VAJRASZATTVA DENOPA TITHA DIDO ME BHAVA
SUTO KAYO ME BHAVA
SUPO KAYO ME BHAVA
ANURAKTO ME BHAVA
SZARVA SZIDDHI ME PAR YA CA
SZARVA KARMA SU CA ME
CSITAM SHRI JA KURU HUM
HA HA HA HO BHAGAWAN
SZARVA TATHAGATA VAJRA
MA ME MU CA
VAJRA BHAVA MAHA SZAMAYA SZATTVA AH HUM PE
tibeti kiejtésben: BENZA SZATO HUNG
Folytassuk a mantra recitálását és képzeljük el magunkban a nektár áramlását, miközben sorban a következő négy vizualizációt látjuk és érezzük.
A test megtisztítása – Illúzióink, negativitásaink, különösen a testünk által elkövetett cselekedetek, fekete tinta formájában jelennek meg. A rossz szellemek által okozott betegségek, szenvedések, skorpiók, kígyók, békák és rákok formájában jelentkeznek. A fény és nektár kimossa ezeket belőlünk alsó testnyílásainkon keresztül, ahogy a szennyvíz távozik a szennyvízelvezető csőből. Teljesen megszabadulunk ezektől a szenvedésektől; és nem fognak létezni többé soha.
A beszéd megtisztítása – A beszéd által elkövetett negativitások, illúziók folyékony kátrányként jelennek meg. A fény és a nektár megtölti testünket, mint a víz egy piszkos poharat: a negativittások, mint a piszok, felemelkednek, majd felső testnyílásainkon keresztül eltávoznak. Teljesen megszabadultunk a szenvedésektől; nem léteznek többé soha.
A tudat megtisztítása – Tudatunk illúziói és negativitásai sötétségként jelenek meg a szívünkben. Ahogy eléri a fény és a nektár erőteljes áramlása, a sötétség hirtelen eloszlik. Teljesen megszabadultunk ezektől a problémáktól: nem léteznek többé sehol.
A test, beszéd és tudat egyszerre történő megtisztítása – Végül egyszerre vizualizáljuk mind a három megtisztulást; elsöprik a finom akadályokat, amelyek meggátolják, hogy helyesen lássuk a létező dolgokat. Teljesen megszabadultunk ezektől a problémáktól: nem léteznek többé sehol.
Ha nincs sok időnk, vagy csak lusták vagyunk, és nem tudjuk megcsinálni a fentebbi vizualizációt, van egy rövidebb változat is.
Minden illúzió és negativitás, amelyet kezdet nélküli időktől fogva gyűjtöttünk össze, sötétségként jelenik meg a szívünkben. Ahogy ismételjük a mantrát, mérhetetlen, erőteljes fehér fénysugarak és nektár áramlik Vadzsraszattva szívéből a fejtetőnkön át belénk. A sötétség a szívünkben hirtelen eloszlik, ahogy egy szobában levő sötétség azonnal eltűnik, ha meggyújtják a lámpát.
Az ígéret hatalma
Ígérjük meg Vadzsraszattvának a következőket (akár meg is határozhatjuk azt az időtartamot, amíg azt be akarjuk tartani):
Ezeket a negatív tetteket nem fogom elkövetni mostantól.
Vadzsraszattva örül és így szól:
Lényegiség gyermeke, minden negativitásod, zavarodottságod és be nem tartott fogadalmad teljesen megtisztultak.
Ezután Vadzsraszattva fénnyé válik és belénk áramlik. Testünk, beszédünk és tudatunk elválszthatatlanul eggyé válik Vadzsraszattva magasztos testével, beszédével, tudatával.
A meditáció végeztével a következő imát recitáljuk:
Ezen érdemek által
Bárcsak hamar elérném Gyémánt Tudat Vadzsraszattva állapotát,
és kivétel nélkül minden lényt a megvilágosodás
ezen állapotába vezethetnék.
A megvilágosodás tudat bodhicsitta páratlan drágaköve,
amely nem keletkezett, keletkezzen és növekedjen,
és amely keletkezett, ne csökkenjen,
hanem növekedjen és növekedjen.
A leborulás közben végezendő gyakorlat
 A bizalom hatalma
Képzeljük el Vadzsraszattvát magunk előtt, és mindenérzőlényt magunk körül emberi formában. Vegyünk menedéket és gondoljunk erre:
Hogy átalakíthassam testemet, beszédemet és tudatomat Gyémánt Tudat Vadzsraszattva szent testévé, beszédévé és tudatává, minden érzőlényt kik már előzőleg anyáim voltak, a megvilágosodás felé vezetésüknek egyedüli szándékáért, nagy tisztelettel leborulok.
A megbánás hatalma
Idézzük fel mély megbánással azokat a jellemző negativitásokat, amelyeket felhalmoztunk.
Az ellenerő hatalma
Mialatt leborulunk, ismételjük Gyémánt Tudat Vadzsraszattva mantráját. A mantrát fényből levő fehér betűk soraként képzeljük el, amelyek Vadzsraszattva homlokán levő fehér OM szótagból áramlanak és beolvadnak a mi homlokunkba, megtisztítva minden elhomályosulástól testünket.
Ugyanekkor a mantrát fényből levő vörös betűk soraként is elképzeljük, amelyek Vadzsraszattva torkában levő vörös AH szótagból áramlanak és beolvadnak a mi torkunkba, megtisztítva beszédünket minden elhomályosulástól.
Ezzel egyidőben vizualizáljuk a mantrát fényből levő kék betűk soraként, amelyek Vadzsraszattvaszívében levő kék HUM szótagból áramlanak és beolvadnak a mi szívünkbe, megtisztítva minden elhomályosulástól tudatunkat.
Ahogy ilyen módon megtisztítjuk magunkat, képzeljük el, hogy a körülöttünk levő összes többi érzőlény is leborul, és megtisztítja saját testét, beszédét és tudatát.
Minden egyes leborulás után egy Vadzsraszttva képmás olvad belénk és minden lénybe. Gondoljunk arra, hogy a mi és minden lény teste, beszéde és tudata tökéletesen megtisztult és eggyé váltVadzsraszattva testével, beszédével és tudatával.
Az ígéret hatalma
Az ülés végén tegyük meg ígéretünket, vizualizáljuk Vadzsraszattvát, amint belénk és minden érzőlénybe beolvad, és a két felajánlóimával ajánljuk fel a gyakorlás érdemeit.
A mantra magyarázata
Az om a buddhák testének, beszédének és tudatának tulajdonságait szimbolizálja. Ugyanakkor azt is jelenti minden, ami kedvező és legmagasabb értékű.
vadzsraszattva: (tib Dordzse Szempa) a bátor, aki rendelkezik
az elválszthatatlan transzcendens bölcsességgel;
samaya: fogadalom, amit nem lehet megszegni;
manu palaja: vezess végig az általad megjárt úton a megvilágosodásig;
vadzsraszattva teno pa: hogy közelebb legyek a szent vadzsra tudathoz;
tistha: kérlek tarts ki mellettem;
dido: szilárd; stabil, mert az abszolút természetre támaszkodik;
me: én, engem;
bhava: kérlek, add meg a képességet, hogy meglássam a jelenségek valódi természetét;
suto kajo me bhava: kérlek, legyél nagyon elégedett velem,
supo kajo me bhava: hadd maradhassak magasan kifejlesztett nagy boldogság állapotában;
anu rakto me bhava: kérlek, időzz a szeretet természetében, amely a Te állapotodba vezet el;
sarva siddhi me par ja ca: kérlek, add meg nekem a tényleges megvalósításokat;
sarva karma su ca me: kérlek add, hogy az erényes tetteket gyakorolhassam;
ci tam shri ja kuru: kérlek, add meg nekem valamennyi dicsőséges tulajdonságodat;
hum: a szent vadzsra tudatot jelentő magszótag;
ha ha ha ha ho: az öt transzcendens bölcsesség megnyilvánulása;
bhagavan: az, aki minden elhomályosulástól megszabadult, minden megvalósítást elért és minden szenvedésen túljutott;
sarva tathagata: mindenki, aki bejutott tér ürességébe, úgy,
ahogy az van;
vadzsra: elválaszthatatlan;
ma me mu ca: ne hagyj el;
vadzsra bhava: az elválszthatatlanság természete;
maha samaya sattva: a nagy bátor, akié a fogadalom, a szent tudat;
ah: a szent vadzsra beszédet szimbolizáló magszótag;
hum: a nagy boldogság transzcendens bölcsességét szimbolizálja;
pe: megvilágítja az elválszthatatlan boldogság és üresség
transzcendens bölcsességének megértését. Lerombolja a dualisztikus tudatot, amely ennek a bölcsességnek az ellentéte;
Összefoglalva, a mantra jelentése: Ó Te Rendíthetetlen Hatalmas, kinek magasztos tudata minden buddhák gyémánt természete, megsemmisítettél minden elhomályosulást, elérted az összes megvalósítást és túljutottál a szenvedésen, te már szabad vagy de szabadíts fel igéretednek megfelelően
A rövid Gyémánt Tudat Vadzsraszattva mantra:
OM VADZSRASZATTVA HUM
tibeti kiejtésben: OM BENZA SZATO HUNG
VIZUALIZÁCIÓ II.
Kathlen Mcdonald mesterétől Láma Jeshe másik szívbéli tanítványától
Lama Thubten Zopa Rinpocse: Daily Purification - A Short Vajrasattva Practice LYWA 2001
Napi megtisztulás Vajrasattva rövid gyakorlata vizualizációja
Fejem felett lótuszon és holdon Gyémánt Tudat Vadzsraszattva Apa és Anya. Testük fehér; mindegyiknek egy arca és két karja van. Gyémánt Tudat Vadzsraszattva gyémántjogart és csengőt tart, párja görbe kést és koponya csészét. Átölelik egymást. Az Apa hat mudrával van díszítve míg az Anya öttel. Az Apa vadzsra ülésben ül míg párja lótusz ülésben.
„Gyémánt Tudat Vadzsraszattva a gyökérmesterem, minden buddha szent tudatossága, az Igazságtest a Dharmakája aki a végtelen együttérzéséből, ami átölel engem és minden lényt, most megjelenik ebben a formában, hogy megtisztítson engem és mindenlényt.”
Ezen a módon a tudatod odaadással fordul a Mester Vadzsraszattva felé aki a forrása minden áldásnak és megvalósításnak a megvilágosodás ösvényén.
„Gyémánt Tudat Vadzsraszattva szívében a holdkorongon áll a HUM szótag körbe véve a száz szótagú mantrával. Erőteljes fehér nektár áramlat folyik a HUM ból és a mantra koszorúból és megtisztulok minden betegségtől, ártó szellemektől, negatív karmától és elhomályosulástól.”
Recitáld a mantrát hétszer vagy huszonegyszer vagy annyiszor amennyiszer lehetséges, gyakorolva a három technikát; a lefelé tisztítás, a felfelé tisztítást és az azonnali tisztítást.
Javasolt napi tisztító mantra gyakorlás (a szerk.):
minimum 21 százszótagú + 108 rövid hatszótagú gyémánt tudat mantra
ajánlott 108(egy malányi) százszótagú + 108 rövid hatszótagú gyémánt tudat vadzsraszattva mantra így kb. 3és fél év alatt elvégezhető a negativitások alapvető megtisztítása a 111111 ismétlés.
http://tibetijogak.blogspot.hu/p/belso-t.html
Vég nélküli leborulás
2011. május 18. | Lílávadzsra (Pressing Lajos)
Az 1994-es lelkigyakorlaton elhangzott előadás rövidített és szerkesztett változata. Köszönet Dignága Erdélyi Zsoltnak a tanítás lejegyzéséért és előszerkesztéséért.
A szellemi úthoz elengedhetetlen, hogy tanítványságunk művelésével, odaadásunk révén tanításokban részesüljünk, vagyis hogy saját Dharma-gyakorlatunk is tanítónkká váljék. Személyes beszélgetésekből az derült ki számomra, hogy ez sokaknak okoz gondot. Kezdetben nagy lelkesedéssel fogunk hozzá a gyakorlatok végzéséhez, de hamar eljutunk egy olyan pontra, ahol a gyakorlásunk kiüresedik: elveszítjük az érdeklődésünket, s ennek következtében meditációnk unalmassá és mechanikussá válik. Egy ideig még kötelességtudatból ismételgetjük a gyakorlatokat, de mivel az ilyen módon végzett tevékenységből sem öröm, sem felszabadulás nem származik, nem lehet más vége, mint hogy elkedvetlenedünk és abbahagyjuk.
Az elkedvetlenedés és a motiválatlanság annak jele, hogy nem találtunk rá arra a hozzáállásra, amellyel ezekhez a gyakorlatokhoz és általában a Dharma gyakorlásához viszonyulnunk kellene. Ha rálelünk a helyes attitűdre, akkor a meditáció kifejti a maga sajátos hatását, életre kel és növekszik bennünk. Ha viszont csupán mechanikusan ismételgetjük az előírt szövegeket és technikákat, tehát a gyakorlatnak csak a külsődleges aspektusát végezzük, ez nem következik be, s a lelkesedésünk gyorsan elillan. Az a fajta gyakorlás ugyanis, amely nem hatol a gyakorlatok mélyére, hanem megragad a formai elemeknél, hamar kiszárad és elfárad.
Olykor egy híres tanító inspiráló előadása nyomán esetleg elmélkedünk egy kicsit, vagy elfantáziálunk arról, milyen lehet Padmaszambhava, amint a zangdokpelri palotájában trónol, de miután sem fantasztikus élmények nem érnek bennünket, sem alapvető változások nem következnek be ennek nyomán az életünkben, a gyakorlás végül szinte törvényszerűen abbamarad. Ez azért sajnálatos, mert ezáltal elmulasztjuk az esélyt a változásra, vagyis arra, hogy alapvető irányváltást hajtsunk végre a hozzáállásunkon és a szemléletünkben.
Mivel általános problémáról van szó, mely a gyakorlás döntő fontosságú aspektusát érinti, az alábbiakban egy konkrét gyakorlat elemzésén keresztül megkísérlem bemutatni, miképpen juthatunk túl ezen az akadályon.
A probléma kulcsa, hogy a gyakorlatok csak akkor fognak életre kelni, ha kapcsolatba hozzuk őket a hétköznapi életünkkel. Amíg a gyakorlásunk és a mindennapi életünk közé falat húzunk, meditációnk steril és élettelen marad. Márpedig legtöbbször ez a helyzet. Van egy hétköznapi életünk, ahol sohasem érünk rá, hanem a szokásos gondjainkkal és ügyeink intézésével vagyunk elfoglalva, és ettől elkülönítve van egy időnként ismétlődő helyzet, amit gyakorlásnak hívunk, valójában azonban inkább spekulációkkal, ábrándozással és fantasztikus elképzelések szövögetésével töltünk.
Ha a gyakorlatokat élővé kívánjuk tenni, és azt szeretnénk, hogy azok képesek legyenek átalakítani bennünket, akkor nem elég a meditációban szereplő szövegrészeket pusztán fölolvasni, esetleg elvont és kinyilatkoztatott „Igazság”-okként tisztelni, hanem elmélkednünk is kell rajtuk. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit jelentenek azok számunkra aktuálisan, a konkrét mindennapi élethelyzeteinkben? Miként vonatkoznak ránk? Hogyan tudjuk őket a hétköznapjainkban alkalmazni? S ne csak a formális meditációs ülés alatt elmélkedjünk ezen, hanem akkor is, amikor felkelünk a párnánkról, és visszamegyünk a családunkhoz vagy a munkahelyünkre. Minden átélt hétköznapi szituációt vizsgáljunk meg a tanulmányaink és a meditáció során szerzett belátásaink fényében.
Vegyük például azt a gyakori helyzetet, amikor nagyon szerencsétlennek érezzük magunkat, mert úgy érezzük, hogy nap mint nap túl sok problémával kell megbírkóznunk. Ilyen esetben elővehetjük az Előkészítő gyakorlatok Négy gondolat című elmélkedéséből azt a részt, amely a szabad, szerencsés emberi születésről szól. Ha felidézzük, hogy „nem élünk rabszolga sorban”, van mit ennünk, van fedél a fejünk fölött, alapvetően egészségesek vagyunk és így tovább, rájöhetünk, hogy egyáltalán nem vagyunk annyira szerencsétlenek. Sőt, tulajdonképpen mindenünk megvan nemcsak a normális élethez, de még a Dharma gyakorlásához is. Akkor miért is érezzük magunkat annyira szerencsétlennek? Nem lehet, hogy mások sokkal mostohább körülmények között élnek, és sokkal komolyabb problémákkal kell szembenézniük?
Amikor elkezdünk ezen elmélkedni, a gyakorlásunk túlnő a meditációs párna keretein, s elkezdi áthatni a mindennapi életünket, emberi kapcsolatainkat, egész életszemléletünket is. Ezen a ponton válik a meditáció élővé, és tudja kifejteni azt a hatását, amely a megszokott hozzáállásunk feloldásával és új szempontok tudatba emelésével átváltoztat bennünket. Fölismerhetjük például, hogy a problémánk inkább csak a helyzet szűk látókörű értelmezésének köszönhető. Vagyis nem maga az adott helyzet annyira rettenetes, hanem csak a helyzetértékelésünk mutatja azt ilyennek. A probléma gyökere saját nézőpontunk, ami helyett nyugodtan felvehetünk egy másikat. Ha megértjük, hogy szenvedésünket saját tudati konstrukcióink okozzák, akkor ezzel fel is szabadulhatunk a szenvedés alól. Képessé válunk arra, hogy az addig helyesnek hitt merev értelmezésünket elengedjük, s a megszokott helyett más lehetőségeket is meglássunk.
Ez a rövid példa jól mutatja, hogyan lehet egy mechanikusnak látszó gyakorlatot életre kelteni azáltal, hogy azt a mindennapi helyzeteinkben is használjuk. Így végezve a gyakorlatot, az sohasem válik unalmassá, még akkor sem, ha a meditáció formális része ugyanaz marad. Hiszen az életünk minden nap más, s a helyzetek, amelyekre az elmélkedést alkalmazzuk, pillanatról pillanatra változnak. Ha nem félünk attól, hogy a meditációt a párnán kívül is folytassuk, és elvegyítsük a nap mint nap megélt eseményekkel, akkor az élet dinamikája a gyakorlásunkat energiával tölti fel. Az addig unalmasnak vagy egysíkúnak hitt gyakorlatok elveszítik monotonitásukat és elvont jellegüket, s ahogy az élet állandóan megújul, úgy újul meg az is, amit a gyakorlatokon keresztül, illetve azok fényében megláthatunk. A meditációnk elevenné válik és fejlődni kezd, újabb és újabb rétegek tárulnak fel benne, és ezek egyre mélyebb belátásokhoz vezetnek bennünket.
Az alábbiakban szeretném mindezt egy alapvető buddhista gyakorlat, a leborulás példáján részletesebben is bemutatni. E példa nemcsak a gyakorláshoz való helyes hozzáállást segít megvilágítani, hanem támpontokat ad e konkrét gyakorlat alaposabb megértéséhez is; a leborulás ugyanis egy olyan gyakorlat, amelynek mélyebb jelentésrétegei a gyakorlók előtt gyakran rejtve maradnak.
A leborulás – amennyiben valaki fő gyakorlatként, napi 108-szor vagy többször végzi –, jellegzetesen egy olyan gyakorlat, amelynél igen nagy a veszélye annak, hogy előbb-utóbb mechanikus ismétléssé, egyfajta gimnasztikává váljék. Amikor elkezdtem gyakorolni a leborulást, magam is keresztülmentem ezen: a gyakorlás néhány hónap múltán monotonná, mechanikussá, unalmassá kezdett válni, és egy időre abba is hagytam. Később újrakezdtem, de megpróbáltam másképp hozzáállni, és végül ez vezetett el oda, hogy elkezdtem felfedezni e gyakorlat mélyebb értelmét. Az ennek során szerzett tapasztalatokat, a felfedezett összefüggéseket szeretném itt közzétenni.
Amikor a leborulás gyakorlatát tanuljuk, általában azzal a fajta értelmezéssel találkozunk, hogy a kezek összetételével egyesítjük az energiáinkat, majd ezt átvezetjük a három felső csakrán: a szív-, torok- és fejtető központon. Ez a mozdulat egyben azt is jelenti, hogy a testünket, beszédünket és tudatunkat felajánljuk aBuddhának, a Dharmának és a Szanghának, majd a leborulással megvalósítjuk a bódhiszattva útját. Nem szoktuk azonban továbbgondolni, mit is takar ez az értelmezés? Ezt szeretném most pótolni, bemutatva egyszersmind azt is, miként változhat meg a gyakorlás hatására a hozzáállásunk.
A leborulás, mint a gyémántút buddhizmus alapgyakorlata, aBuddha-Dharma lényegére világít rá, vagyis a jelentése kevéssé egyéni. Azt azonban, hogy mi a relevanciája ennek az általános jelentésnek saját egyéni életünkre, ki-ki megkeresheti magának, és ezt a vizsgálódást érdemes is elvégezni. Nézzünk magunkba, és tegyük fel magunknak a kérdést: „Milyen érzésem van ma a leborulással kapcsolatban?” „Unom? Ha igen, akkor miért? Mire világít ez rá?” „Mit tanulhatok ebből a gyakorlatból önmagamról?” Ugyanis minden, amit a gyakorlás során átélünk, rólunk magunkról szól.
Egy másik lehetséges megközelítés konkrét hétköznapi élethelyzetek kapcsán elgondolkodni azon, vajon mi lenne a leborulás gesztusa az adott szituációban? Mi történne, ha megtennénk azt, amit a leborulás megfelelőjének érzünk? De ne csak gondolkodjunk erről, hanem próbáljuk is ki! Figyeljük meg, mi történik? Szert tett-e ezáltal a helyzet valamilyen új dimenzióra, új jelentésre? Ha igen, akkor ezáltal mi magunk is átalakulunk, és a gyakorlatunk is gazdagodik, új értelmet nyer. A gyakorlás ezáltal egyfajta mélységre tesz szert, és a következő nap már nem ugyanaz a leborulás lesz, mint ma, hiszen megváltozott a tudat, amelyik a leborulást végzi.
A konkrét gyakorlatot illetően megfigyelhetjük, hogy az három részből tevődik össze. Ez a hármas felosztás leképezi azt a három alapvető szakaszt, amelyből minden igazi szellemi út felépül, az ösvényre lépéstől kezdve egészen a felszabadulásig. Ez azt jelenti, hogy ha az ember a leborulás egyes gesztusait tökéletes tudatossággal és értő módon hajtja végre, akár egyetlen leborulásban elérheti a megvilágosodást. A leborulás egy olyan állandóan velünk lévő tanító, amely mindig, amikor csak felé fordulunk és kapcsolatba lépünk vele, erre akar emlékeztetni bennünket.
A leborulás nem más, mint maga az út.
Ahhoz lehetne ezt hasonlítani, mint ahogy A Mester megidézése című néhány soros gyakorlat is egyenértékű a teljes guru-jógával, hiszen tartalmazza annak lényegét. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ezt a rövidített formát ténylegesen megértve és átélve gyakorolja, ezzel tulajdonképpen végrehajtja a teljes guru-jógát. Sőt, egy kiváló képességű jóginak elég lehet akár csak a „Namo Gurave” formulát elmondania.
Ugyanígy a leborulás is magába sűríti a teljes buddhista szellemi utat. Ha valaki ezen a szinten képes ezt végezni, akkor pusztán a leborulás gyakorlása által is elérhet mindent, ami a buddhista szellemi úton realizálható. Természetesen a leborulás ebben az értelemben felfogott gyakorlása nem a kezdők gyakorlata, hiszen az út elején rendszerint nem rendelkezünk ilyen mélységű belátással. Mivel a szemléletünk még nem elég tiszta, sok más gyakorlatot is végeznünk kell. A leborulást csupán a megvilágosodott, vagy majdnem megvilágosodott jógik képesek a buddhista út minden összetevőjét magába foglaló gyakorlatként gyakorolni.
Vizsgáljuk meg közelebbről e gyakorlat három fő részét. Az első szakasz abból áll, hogy a két kezünket összetesszük a szívünk előtt. A másodikban az összetett kezeinket felvisszük a koronacsakrához, majd lehozzuk a torok csakrához, végül pedig visszavisszük a szív csakra elé. A harmadik rész a tulajdonképpeni földre borulás. Amikor egymás után több leborulást végzünk, ugyanezeket a szakaszokat ismételjük. Az ismétlések a vég nélküli leborulást fejezik ki. Azt jelzik számunkra, hogy a szellemi ösvény nem egy adott kiindulópontból valamiféle végleges állapotba vezető lineáris útszakasz, hanem folytonos, soha meg nem szűnő, mégis határozott iránnyal rendelkező változás. Egy olyan eleven folyamat, melynek nincs sem kezdő-, sem végpontja, és amely még a megvilágosodás után is tovább folytatódik.
Az első szakasz, amikor felemeljük a kezeinket, és összetesszük őket a szívünk előtt, a létforgatagban eltöltött világi életünket fejezi ki a kezdet nélküli kezdetektől egészen aDharmával való találkozás pillanatáig. ADharmával való találkozás itt nem azt jelenti, hogy hallottunk vagy olvastunk róla, esetleg megnéztük a tv-ben a „Megvilágosodás ösvényén” című filmet. Ebben az esetben a találkozás mélyebb szintjéről van szó, amikor a Dharma annyira megérint bennünket, hogy alapvető irányváltást idéz elő az életünkben. Lehet, hogy korábbi, megszokott életstílusunkat e kezdeti belátást követően is tovább folytatjuk, de már nem azonosulunk vele többé. Felismerjük, hogy ez a fajta élet hamis, és tudjuk, hogy egy új irányt kell felvennünk. Egyfajta irányváltás megy végbe a szívünkben, még ha ennek a mindennapi életünkben történő tényleges végrehajtása hosszabb időt vesz is igénybe.
Erről a fajta találkozásról van szó, amikor a leborulás első fázisában összetesszük a szívünk előtt a két kezünket. A szívünkre összpontosítunk, mert itt történik meg az a fordulat, ami után semmi sem lehet többé ugyanaz, mint előtte volt. Látszólag ugyanabban a világban élünk tovább, valami mégis megváltozott; már nem vagyunk teljesen benne a megszokott életünkben. Egyszer átláttunk rajta, és ez az intuíció nem engedi többé, hogy visszamerüljünk ugyanoda, s tovább folytassuk ugyanazt az öntudatlan, kába világi életet.
A gyakorlat második része, a három csakra „megérintése”, a szisztematikus gyakorlásra utal. Ez az a szakasz, melyben az alapvető irányváltás után hozzáfogunk a Dharmatanulmányozásához és gyakorlásához, és ezen keresztül az addig megszokott világunk helyébe elkezdünk egy új világot építeni. Belátjuk, hogy világunk nem más, mint a saját tudatunk megismerési struktúráinak kivetülése. Így lehetőségünk van arra, hogy tanulás, átszoktatás és irányított meditációk segítségével új struktúrákat hozzunk létre. Észrevesszük, hogy eddigi világunkat a nyereség és veszteség, dicséret és megszégyenülés, siker és kudarc, érvényesülés és jelentéktelenség kategóriáiból alkottuk meg. Mindezt átalakíthatjuk oly módon, hogy a „nyolc világi szél” helyébe a Dharma struktúráit állítjuk. Tanulmányaink és gyakorlásunk segítségével változtatunk saját tudatunk beállítódásán, és ezen keresztül egy másfajta világképet konstruálunk.
A kéz összetétele, mellyel ez a szakasz indul, azt is jelzi, hogy túllépünk a világi megismerést jellemző ellentétpárokon, és egy másfajta, központosabb, kevésbé kettősségeken alapuló nézőpontot kezdünk felvenni. Megértjük, hogy az élet valódi értelme túl van a kettősségeken.
A végső ellentétpár, amelyből az összes többi generálódik, nem más, mint a tudat energetikai aspektusának vagy tartalmainak, valamint a tudat megismerő aspektusának a megkülönböztetése, más szóval a szubjektum és objektum vagy a megismerő és megismert látszólagos kettőssége. Ennek feloldásáig kell eljutnunk. Ez egy hosszú és fáradságos folyamat, s a végső nem-kettős megértést csak a rendszeres Dharma-gyakorlás legvégén érhetjük el.
A kézmozdulat hármassága is jelzi, hogy itt szisztematikus önfejlesztésről, tudat- és világformálásról van szó. A mozdulatsort nyilvánvalóan sokáig kell ismételni ahhoz, hogy teljesen felszámoljuk a hétköznapi szemléletmód nyomait, és el tudjuk kezdeni valóban más nézőpontból szemlélni a világot. Miután ez megtörtént, visszatérünk a szív-központhoz, a megvilágosodás helyéhez, ahol kezdetét veszi a tudati struktúrák teljes átlátása és feloldása. Ekkor lépünk át a harmadik szakaszba, amit maga a leborulás fejez ki.
A második fázisban még a struktúrák világában mozgunk. Noha a nem üdvös, világi megismerési sémák helyébe üdvös és aDharmának megfelelő világlátást fejlesztünk ki, ettől még továbbra is struktúrákban létezünk és gondolkodunk. Szert teszünk bizonyos értelmi és érzelmi szintű belátásokra, de nem történik meg a megvilágosodás, a végső valóság közvetlen és minden fajta struktúrán túllépő fölismerése. Utóbbihoz ugyanis aDharma-gyakorlatunk által létrehozott üdvös struktúrákat is fel kell adnunk és le kell bontanunk. Ezt fejezi ki a harmadik rész, a tulajdonképpeni leborulás. Ez a közvetlen belátás, a megvilágosodás szakasza. Amikor leborulunk, bizonyos értelemben összeomlunk, és velünk együtt összeomlik minden struktúránk és felépítményünk. A leborulás ennek az összeomlásnak vagy feloldódásnak a testi leképezése.
A test és a fizikai forma az egyik legalapvetőbb struktúránk, ez hordoz és tart bennünket. Világi szinten testi struktúránk a zavartságunkat, hányt-vetettségünket, különféle indulatok és érzelmek általi mozgatottságunkat, tudati örvényléseinket tükrözi. A leborulás megkezdésekor viszont egyenesen megállunk, abbahagyjuk a kapkodást és a sürgölődést, tartásra teszünk szert, összetesszük a kezünket, és szép, szabályos, harmonikus mozgásba kezdünk. A cselekvésünk rendezetté és kiegyensúlyozottá válik. Testi megnyilvánulásunk emelkedett, magasztos formává alakul. A megvilágosodás azonban nem a formák szép rendje, mely a csúnya és kavargó rendetlenség helyébe lép, hanem minden forma ürességének, szubsztancia-nélküliségének közvetlen belátása. Fényében minden forma összeomlik, és az összes struktúra szétoszlik. A szellemi út a magasabb világok bejárása után továbblép a minden világon túl lévő, transzcendens tartományba. Ezt fejezi ki a földre borulás, a gyakorlat harmadik szakasza.
Ha a gyakorlat mozdulatait összefüggésbe hozzuk napi tapasztalatainkkal, mindhárom szakasznak további, rendkívül mély és messzire vezető szimbolikus jelentései tárulnak fel. A két kéz összetétele például azt is jelenti, hogy egyesítjük az energiáinkat. Ahhoz, hogy az életünket alapvetően átalakítsuk, sőt, már ahhoz is, hogy a gyakorlást ténylegesen elkezdjük – tehát átlépjünk a második fázisba –, minden energiánk összpontosítására és bevetésére van szükség. Ez csak akkor sikerülhet, ha a szellemi út válik életünk legfontosabb kérdésévé. Amíg bármi más fontosabb számunkra, mint hogy megértsük életünk értelmét és a végső valóságot, valójában el sem indulunk a Dharma ösvényén, még akkor sem, ha formálisan gyakorolunk. Ha viszont megértjük, hogy ez a legfontosabb, és hogy végső soron semmi másnak nincs jelentősége és értelme, ettől kezdve minden élettevékenységünket és összes energiánkat e távlati cél irányába rendezzük.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden világi tevékenységgel felhagyunk, hiszen akkor az életünk összeomlana anélkül, hogy eljutottunk volna bármilyen belátáshoz. Egyelőre szükségünk van a testünkre is meg a világunkra is, de az életünket el kell kezdenünk minden szinten olyan módon átrendezni, hogy az energiáinkat fokozatosan más irányba, a távlati célunk felé tudjuk terelni.
Ha a kezek összetételét ebben az értelemben gyakoroljuk, tapasztalni fogjuk, hogy hihetetlen erőforrások tárulnak fel. Azáltal, hogy nem kötődünk többé bizonyos világi tevékenységeinkhez, szokásainkhoz, tárgyi és mentális struktúráinkhoz, az ezekbe fektetett és bennük megkötött energiák felszabadulnak, és aDharma-gyakorlatunkat kezdik támogatni és növeszteni. Ezek az energiák mindig is a rendelkezésünkre álltak, csak korábban elfecséreltük őket abban a folyamatban, amellyel szamszárikusvilágunkat, a karmánkat teremtettük.
Amikor felismerjük a közönséges életvitel értelmetlen és szenvedést gerjesztő voltát, az első lépés, hogy megállunk. Abbahagyjuk az állandó sürgölődést, tevékenykedést, az energiáink pocsékolását. A leborulás kiindulópontja, hogy nem csinálunk semmit; ez a puszta éberség gyakorlásának felel meg. Ennek fényében felfedezzük, hogy akár fel is hagyhatunk a szamszára gerjesztésével, és lehetőségünk van fokozatosan kivonódni abból. A korábban megkötött energiák ekkor lelkesedés, tetterő, új anyagi és szellemi lehetőségek formájában jelennek meg, melyeket választott új célunk, a végső valóság felismerésének szentelhetünk.
A kéz tipikus működésmódja a megragadás. A világi ember tudatában ez a megragadó attitűd rendkívül hangsúlyos, hiszen kézzel megragadni ugyanaz, mint a tudattal megragadni. Ez a megragadás köt bennünket nemcsak a dolgokhoz, de a dolgokról kialakított képzeteinkhez és illúzióinkhoz is. Amit megragadunk, ahhoz egyben hozzá is tapadunk, s a dolog azután nem enged el többé bennünket.
A kezünkkel végzett másik jellegzetes tevékenység a küzdelem, az eltaszítás és távoltartás, ami az ellenszenv tudati attitűdjének megnyilvánulása. A nem kívánt jelenségek elleni küzdelemben épp úgy belebonyolódunk a dolgokba, mint a megragadás révén, ráadásul az ebben megnyilvánuló gyűlölet súlyos karmikus terheket generál.
Amikor a két kezünket összetesszük, ezzel egyszersmind le is vesszük őket a dolgokról, a világról és az illúzióinkról. Megragadó és elutasító hozzáállásunkat az elengedés attitűdjével váltjuk fel. Hagyjuk, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy vannak. Ezáltal felszabadulnak mindazok az energiák, amelyek a dolgokhoz való kötődésben vagy a velük való küszködésben voltak megkötve, és egyszer csak kiderül, hogy bőven van energiánk, erőnk, pénzünk, időnk sít., amit a Dharmagyakorlására fordíthatunk. Ha viszont nem történik meg ez a fordulat, sohasem lesz elegendő ezekből: mindig kimerültek leszünk, kevés lesz a pénzünk, az időnk pedig nagyon gyorsan elpereg.
Legtöbben közülünk egyébként ezen a szinten tartunk: éppen hogy megálltunk, összetettük a kezünket, s próbálunk kivonódni az állandó sürgölődés, megragadás és elutasítás erőteréből. Ha ezt megértjük és fölismerjük saját életünkben, élővé tehetjük a leborulásnak ezt a mozzanatát. Fölfedezhetjük, hogyan kötik meg energiáinkat a vonzások és taszítások saját konkrét, hétköznapi életünkben. Megfigyelhetjük, mikor tudunk megállni és elengedni a megragadási vágyat, milyen tudati hozzáállással oldhatjuk fel belebonyolódottságunkat a különféle élethelyzetekben. Ezáltal a leborulásnak már ez az első gesztusa is átitatja és átalakítja viselkedésünket. S maga a formális gyakorlás sem válik szárazzá, hiszen nem csak egy mozdulatot ismételgetünk, hanem a formán keresztül egy újfajta tudati attitűdöt gyakorolunk be, amit átviszünk a hétköznapi életünkbe, ahol mindig új, állandóan változó helyzetekben alkalmazhatjuk azt.
A gyakorlás tehát nem attól válik élővé és izgalmassá, s nem azáltal tartogat minden nap valami új felfedezést, hogy állandóan új leborulási formákat találunk ki, hanem attól, hogy kivisszük azt az életbe, és ott megfigyeljük, milyen az, amikor nem bonyolítjuk tovább világunkat, hanem visszalépünk egyet, és elengedjük görcsös ragaszkodásunk tárgyait, amelyek voltaképpen teherként nehezednek ránk.
Amikor visszavonjuk kezünket és tudatunkat a világról, már nem merülünk bele abba annyira önfeledten. Visszatérve saját szívünkhöz, létünk középpontjába, immár kívülről tudjuk látni a dolgokat, s ekkor minden másmilyennek kezd mutatkozni. Amíg nem gyakoroljuk be ezt a megállást, nem lehetséges a második fázisba lépni. Csak ennek megértése és a gyakorlatba való átültetése révén juthatunk el oda, hogy egyszer csak tényleg összetesszük a kezünket.
A fenti megfigyelés a szellemi út belátás oldalához kapcsolódik, de ugyanez a mozdulat, a kezek összetétele, megközelíthető a koncentráció irányából is. A buddhista szellemi praxis a belátás és a koncentráció gyakorlásának kettős, egymást kölcsönösen segítő műveleteire épül. A kezek visszavétele és szívünk előtt történő egyesítése tudatunk összpontosítását is kifejezi. Felhagyunk a csapongással, pillanatnyi ösztönzéseink követésével, és ehelyett összefogjuk a tudatunkat.
Az összeszedettség és elmélyedés gyakorlásával tudjuk elhárítani azt az öt akadályt, amelyeket hagyományosan a belátás, illetve a megszabadulás útjában álló tényezőknek tekintenek. Ezek a vágy, ellenszenv, tompaság, nyugtalanság és kétely. A koncentráció gyakorlása egyfajta szellemi fegyelem elsajátítását jelenti, mely megszünteti ezeket az akadályokat. A szellemi fegyelem önmagában nem hoz létre belátást, és ezért megszabaduláshoz sem vezet, azonban ez tudja megteremteni annak előfeltételeit. Összpontosítás nélkül az ember csak hánykolódik a világban az éppen aktuális ösztönzéseit követve, és nagyon kevés az esélye arra, hogy megteremtse a belátáshoz szükséges nyugalom és tisztánlátás körülményeit.
Az a mozdulat tehát, amikor a kezünket visszavonjuk a világról, egyaránt magában foglalja az összpontosítás és a belátás gyakorlását. Az összpontosítás révén hozzuk létre azt a nyugalmat és kiegyensúlyozottságot, aminek a talaján ki tudunk emelkedni hétköznapi világunkból, és szert teszünk arra a távlatra, ahonnan meg tudjuk érteni az élet valódi természetét.
Az összpontosító meditációk valósítják meg az úgynevezett meditációs elmélyedéseket. A leborulás második szakasza e meditációs elmélyedések vagy dzshánák gyakorlásaként is felfogható. Ezekben számoljuk fel végleg a vágy és elutasítás nyomán fellépő tapadást, a világi ösztönzések uralmát, a tudat renyheségét és szétszórtságát, valamint a szkeptikus kétely velejárójaként kialakuló hánytvetettséget.
A leborulás három szakasza megfeleltethető mindazoknak a hármasságoknak, amelyek a szellemi transzformáció útját jellemzik. Párhuzamba állítható többek között a tantrikus jóga műveleteivel is. A kezek szív előtt történő összetétele fejezi ki a jógának azt a kezdeti szakaszát, amikor a két szélső energiacsatornában, azídában és pingalában egyensúlyba hozzuk az energiák áramlását, s a középponti csatornához igazítva harmonizáljuk azokat. A második szakasz, az összetett kezek vertikális mozgatása annak a műveletnek feleltethető meg, amikor az energiákat és ezzel tudatosságunkat teljesen visszavonjuk a két szélső nádíból, és a középső csatornában mozgatjuk fel-alá, megnyitva ezzel a csakrákáltal képviselt tudatcentrumokat. Végül a harmadik szakasz, a földre borulás az elkülönült egyéni tudatosság visszaoldódását képezi le a tudat őseredeti természetébe, a végtelen szabadság és világosság terébe.
További hármasságok, amelyek a leborulás három fázisával kapcsolatba hozhatók a test, beszéd és tudat szintjén végzett gyakorlás, vagy a buddhista utat rendszerbe foglaló Nemes Nyolcrétű Ösvény három összetevője: az erkölcsi fegyelem (kezek visszavonása), meditáció (kezek vertikális mozgatása) és belátás (földre borulás).
A második szakasz függőleges mozgásában szerepet játszó három felső csakra, bár más értelemben, de szintén megfeleltethető ugyanezeknek a hármasságoknak. E három felső központ leképezi emellett a szellemi elmélyedésekben megélhető három lokát vagy létsíkot is, ahol a vágyvilág a szívközponttal, a tiszta eszmeiség világa a torokcsakrával, míg a formákon túli tapasztalás síkja a fejtető-központtal kapcsolható össze. Magasabb szinteken pedig a három központ megérintése kifejezi a Buddha (fejtető), Dharma(torok) és Szangha (szív) szolgálatát, illetve a Buddhaság három testének (dharmakája, szambhogakája és nirmánakája) realizálását.
Érdemes megfigyelnünk azt is, hogy a leborulás mindhárom szakaszát különböző mozgásirány jellemzi. Az első fázisban vízszintesen mozgunk. Ez a szamszárai világ, a hétköznapi világunk síkja, melyre az a jellemző, hogy a szakadatlan aktivitás és állandó sürgés-forgás ellenére soha nem jutunk sehová, és semmit sem tudunk realizálni. A világi élet olyan, mint egy cölöphöz kikötözött csónak: hiába evezünk teljes erőbedobással, ettől csak egyre jobban himbálózunk, de nem haladunk semerre. Másképpen fogalmazva, bármilyen világi eredményt érünk is el, az soha nem vezet ki bennünket a szamszárából. Bármekkora hatalomra vagy bármennyi pénzre teszünk is szert, mindig a vízszintes síkban maradunk.
Reális helyzetünk viszont mégis csak az, hogy ebben a világban élünk, és először csak horizontális mozgásra vagyunk képesek. Ezért elkezdünk olyan viselkedési és tapasztalási formákat felvenni, amelyek nyomán megváltozik az attitűdünk, és egyszer csak megnyílik a világból való kivonódás útja is. Ez az első szakasz jelentheti például a fegyelmi szabályok vagy sílák gyakorlását. Ezek értelme pontosan abban áll, hogy enyhítik a világba való beleveszettségünket.
Bizonyos sílák esetében a leborulás első szakaszával való analógia egészen nyilvánvaló, hiszen az ölést vagy a lopást a kezünkkel hajtjuk végre. Ha például elveszünk valamit, amit nem adtak oda, valójában nem az eltulajdonított dolog kerül hozzánk, hanem mi magunk billenünk ki a létcentrumunkból, és tapadunk hozzá az adott dologhoz. S ha ez az attitűd jellemző ránk, akkor az érzéki jelenségek állandóan ide-oda rángatnak bennünket a horizontális síkon, hiszen minden lehetséges helyzetben utánuk fogunk nyúlni. Egyedül a síla betartása segíthet abban, hogy meg tudjunk állni egyhelyben.
De a többi fegyelmi szabály is a kibillentségünket igyekszik korrigálni, illetve a középpontunkba való visszatérést segíti elő, felismerve, hogy igazi elindulás csak a saját középpontunkból lehetséges. E szabályok közül talán a legfontosabb az igazsághoz való ragaszkodás. Ez nem csupán annyit jelent, hogy ne hazudjunk. Minden erőnket összeszedve kutatnunk kell az igazságot, hogy ahhoz minden körülmények között hűségesek lehessünk. Hiszen lét-hazugságaink átlátása jelenti az egyetlen esélyt arra, hogy ki tudjunk emelkedni hamistudati világunkból. Nyilvánvaló, hogy minden hamissággal megmérgezzük saját létünket és mások életét is, és tovább gerjesztjük azt a káprázatvilágot, amelyben élünk.
A megállás és kiegyenesedés gesztusa a leborulás első szakaszában a függőleges gerincoszlopot állítja fókuszba. Ez a lét tengelye, maga az igazság, a szanszkrit szat. Az erre vonatkozó fegyelmi szabály neve pedig satya, vagyis az „igazsághoz való hűség”. Amikor bármilyen más szempontot állítunk előtérbe, mint ami a saját létcentrumunk, nemcsak hazugságot követünk el, hanem létrongálást és léthamisítást is. Ennek megszüntetése szinte a legfontosabb szellemi gyakorlat. Az sem számít, ha ennek következtében magunkra maradunk, mert egyedül maradni az igazságban szellemi szempontból sokkal nagyobb érték, mint az, hogy hányan követnek bennünket.
A leborulás második szakaszában a mozgás iránya függőlegesre vált. Ha az éberség, a koncentráció és a fegyelmi szabályok gyakorlásán keresztül sikerült megállítanunk a sürgölődésünket, kiemelkedtünk a világba való belebonyolódásból, megváltoztattuk a hozzáállásunkat, felszabadultak az energiáink és bizonyos belátásokhoz jutottunk, kezdetét veheti a tulajdonképpeni szellemi út. Ettől kezdve egész életgyakorlatunk függőleges irányú mozgásra áll át, mely hol felfelé, hol lefelé halad. Az igazi szellemi út ugyanis nem áll meg a szentségnél, hanem állandó mozgás jellemzi, melynek során különböző szellemi létsíkokon hatolunk át. Ettől kezdve már nem ugyanúgy tapasztaljuk a világot, mint világi tudattal rendelkező emberként: az élet eseményei szellemi jelenségekké válnak, s mindent tanításként fogunk fel. Megszűnik a hétköznapi élet és a szellemi út elkülönülésének problémája. Voltaképpen nincs is többé életünk: az életből átléptünk a lét függőleges tengelyébe, ami a szat.
 Ha a leborulás fázisait az ősi buddhista kozmológiai modell képeivel szeretnénk analógiába állítani, akkor az első szakasz, amikor kivonódunk a világból, és a kezünkkel elindulunk a perifériáról a gerincoszlopunk felé, megfeleltethető aDzsambudvipáról, a Déli Kontinensről a Méru hegy felé történő hajózásnak. A kezek visszahúzásának folyamata azt is jelenti, hogy az éberség gyakorlásával és a fegyelmi szabályok betartásával átküzdjük magunkat lelki akadályainkon és görcseinken, vagyis azon a hét körgyűrűs hegyláncon, amelyek a Méru hegyet övezik. Ezek akadályozzák ugyanis a saját létcentrumunkba való visszatérést.
A második szakasz, a vertikális mozgás akkor kezdődik, amikor megérkezünk a Méru hegy tövéhez. Érdemes megjegyezni, hogy ez valójában nem a hegy alja, hanem körülbelül annak közepe, mert a hegy fele víz alatt van, hasonlóan ahhoz, mint ahogy a gerincoszlop esetében is a „víz szintje” a szív magasságában található. Ami ez alatt van, az alsó csakrák és az elemi világok, a tudattalan tartományát képezik. A szellemi út második szakaszában elkezdünk fölmászni a Méru hegyre, majd innen még tovább emelkedni a magasabb létsíkokra a meditáció segítségével, majd visszafordulunk, s fel-le mozgunk e létsíkokon keresztül.
E szakasz legfontosabb jellemzője a tisztulás. Megtisztítjuk önmagunkat és a világot azáltal, hogy a tudatunkat egyre szubtilisebb szintekre emeljük. Másik jellemző vonása az átvilágítás: tudatossá és világossá tesszük, megismerjük világunk azon dimenzióit, amelyekről eddig fogalmunk sem volt. Végül a harmadik jellegzetesség a transzformáció: a megtisztítás és megismerés által mind a tudatunkat, mind pedig a világunkat átváltoztatjuk.
E függőleges mozgást úgy is leírhatjuk, hogy a karma rendjét egy, az igazsághoz igazodó renddel cseréljük fel. Míg gondolati és érzelmi világunkat eddig a csapongó, örvénylő karmikus ösztönzések uralták, ennek helyére most a Dharmavalóságértelmezése kerül. Mindazt, amit a horizontális síkban még ténylegesen létező dolognak érzékeltünk, ezen a szinten ürességként ismerjük fel. Az állandónak hitt dolgok mulandónak, az áhított jelenségek nem kielégítőnek kezdenek mutatkozni. Röviden, a zűrzavar világa az igazság világává változik.
Az ember e függőleges úton egyfajta mennyei világba tudja magát emelni. Ez a rendezett és felemelt világ, mely a megtisztított tudat tükröződése, mérhetetlenül felülmúlja ugyan a közönséges ember örvénylő és zavarodott világát, a lényegét illetően azonban még mindig világ. Jobb, harmonikusabb, szellemibb és igazabb az utóbbinál, de még mindig nem a végső valóság. A szellemi út igazi célja a világon túli, a transzcendens. Hiszen még ha a legmagasabb dimenziókba emelkedünk is, a szamszára újból ki tud bontakozni. A megszabadulás csak akkor lehetséges, ha teljesen ki tudunk lépni a világból. De hogyan lehetséges ez?
A megvilágosodást a leborulás harmadik szakasza, a földre borulás fejezi ki. Amikor ezután felállunk, már nem tudunk visszatérni aszamszárikus, horizontális világba, hanem ettől kezdve csupán a függőleges dimenzióban mozgunk – vég nélkül. A megvilágosodásban az ember annyira keresztüllát az egész világon, s oly mélyen megérti annak lényegét, hogy ettől kezdve a világban való létezése nem tud többé a világba való beleveszés alapjává válni. Ettől kezdve a világban való létének nincs más tartalma, mint hogy megvilágosodásától inspirálva a világot folyamatosan transzformálja és jobbítja.
 Miért nem elég az, hogy a karma rendjét felcseréljük egy szellemi renddel? Miért a leborulás jelenti a megvilágosodást? Azért, mert a megszabaduláshoz minden, a tudat által konstruált renden túl kell lépnünk. A világon csak akkor jutunk túl, ha mindent, ami hozzá tartozik, feladunk. Még az olyan végsőnek hitt kategóriákat is – például a végtelen teret –, amelyeket a legmélyebb elmélyedési szinteken élünk át. Csak ha felismerjük, hogy még ezek is saját tudatunk konstrukciói, juthatunk el a végső valóság közvetlen felismeréséhez és megéléséhez.
Amikor a szellemi rendet is feladjuk, egyszer csak az ürességben találjuk magunkat, túl mindenféle struktúrán. Lényegében ez történik a vizualizációs gyakorlatokban is: előbb felépítünk egy mennyei Buddha-világot, majd ezt a Buddha-világot is szétoszlatjuk. Csak ekkor ismerhetjük fel azt a végső lényegiséget – önmagunk tiszta természetét –, mely az egész látomást létrehozta.
A harmadik fázisra jellemző mozgás tulajdonképpen irány nélküli: egyfajta összeomlás, ami után már nincs semmi – nincs ember, nincs tudat, nincs tér, nincs világ. A föld, amelyre leborulunk, jelképezi ezt a végső alapot, amely mindent hordoz, és amelyhez a megvilágosodásban visszatérünk.
A tantrában különösen fontos, hogy így értsük meg a leborulás gyakorlatát, illetve magát az egész szellemi utat. Sok olyan történettel találkozhatunk, melyben a szerzetes, miután végigjárta az erkölcsiség és a meditáció összes fokozatát, s megvalósította a szellemi rend lehetőségeit, azt az utasítást kapja mesterétől, hogy menjen ki a világba, keressen magának egy társat, s éljen vele. De nem azért kapja ezt a feladatot, hogy az erkölcseit próbára tegyék, hanem hogy a kolostorban, a világtól visszahúzódva felépített szellemi rendet és struktúrákat is lebontsa. Ezt csak az életben tudja megtenni, mely elsöpri ezt a rendet. Csak ekkor tud rádöbbenni a végső valóságra. Ezt a végső mozzanatot nagyon jól megfigyelhetjük a mahásziddhákról szóló történetekben.
 Ne gondoljuk azonban, hogy a második szakasz kihagyható a szellemi útból. Igaz, az aszkézis, a meditáció és a világ szellemi renddé történő transzformálása nem vezet el a megvilágosodáshoz, és nem emel ki bennünket a világból, másfelől viszont enélkül sem születhet bennünk igazi belátás. Szisztematikus szellemi gyakorlás nélkül meghatározóak maradnak a káosz erői és a karmikus ösztönzések. Ha azonban utóbbiakat előbb felcseréljük a szellemi út során kialakított szemlélettel, majd utána ezt is elengedjük, valóban nem marad vissza semmilyen káprázat. A tudat takaróit a durvábbtól a finomabb szintek felé haladva hánthatjuk le magunkról. Először a durva anyagi káprázatokat fenntartó ösztönzésektől kell megszabadulnunk, melyek a legerősebb tudati béklyók, ehhez pedig elengedhetetlen egy tisztább, rendezettebb szellemi struktúra felépítése. Majd amikor ezt is feloldjuk, akkor juthatunk el a végső megvilágosodáshoz.
Ezt követően pedig az egész folyamat kezdődik előlről, mert a megvilágosodás nem egy statikus állapot, amit az ember egyszer elér, majd utána nyugodtan megpihen, mint akinek nincs többé semmi dolga. Épp ellenkezőleg: miután leborultunk, ismét felállunk, és kezdjük előlről; vagyis mozgásban maradunk. A különbség a leborulás előtti állapothoz képest abban áll, hogy most már nem zuhanunk vissza a világba. Amint felálltunk, ismét felépítünk egy szellemi rendet, mely által jobbá tesszük az életet, inspiráljuk a lényeket, és jelenvalóvá tesszük a Tant a világban; ezt követően pedig ismét visszaoldódunk saját létünk alapjába, az ürességbe. A leborulás tehát, éppúgy mint a megvilágosodás, egy vég nélküli gyakorlat, melyben előbb átváltoztatjuk és felemeljük a világot, majd pedig feloldjuk és felszabadítjuk azt azáltal, hogy állandóan visszatérünk tudatunk valódi, őseredeti természetébe.
http://www.kvanumzen.hu/hu/content/gyakorlat
---------------------
Ácsán Szumédhó Csittavivéka - A csöndes tudat tanítása könyvében ezt mondja a Menedékről
"Ezután következett a menedékvétel a három menedékben,a Buddhában, a Dhammában és a Szanghában.
Mit értetek azalatt, hogy menedéket vesztek a Buddhában? Gondoljatok arra,hogy a menedék olyan hely, ahová biztonságért fordultok; aBuddha mint menedék pedig a bölcsesség. Ez nem valamiféleelméleti, távoli dologra utal, hanem arra, ami bölcs mibennünk,ami bölcs, felébredett és tiszta az univerzumban. Ezért amikormenedéket veszünk a Buddhában, az nem csupán üres recitáció,hanem saját magunk figyelmeztetése, amire igencsak szükség van,hiszen folyton megfeledkezünk a bölcsességrôl, és hagyjuk, hogyérzéseink és gondolataink elragadjanak minket. „Dhammam szaranam gaccshámi.” A Dhamma páli szó, ésannyit tesz: „végsô igazság”, az, ami végsô soron igaz. Menedéketveszünk a nem mulandó Igazságban, figyelmeztetjük magunkatarra, hogy azzal legyünk, ami igaz. „Szangham szaranamgaccshámi.” Menedéket veszünk a Szanghában, az erényesekgyülekezetében, akik a nemesség és erényesség szabályai szerintélnek. Ez a Bhikkhu-Szangha, a szerzetesrend, de e cselekedet aztis jelenti, hogy menedéket veszünk a közösségben vagy mindenerényes emberi lényben. Kedvességgel, együttérzéssel, erkölcsö-sen viszonyulunk egymáshoz, nem használjuk ki egymást önzô módon. Így figyelmeztetjük magunkat arra, hogy a Szanghábanvegyünk menedéket."
Gyakorlat
Mi a zen gyakorlat? Mit teszel most? E két kérdés csak látszólag különbözik. Amit ebben a pillanatban csinálsz, amilyen irányba mész, amilyen eredményt létrehozol – az vagy. A kérdés megválaszolásához semmilyen név és forma sem használható. Ezeknek önmagukban nincs semmilyen meghatározó jellegük: minőségük, tartalmuk, nem jelentenek semmit, egymással viszont van kapcsolatuk, működésüknek van eredménye.
Lényegünk az egész világ lényege. Ezt eredeti, név-és-forma előtti minőségében tapasztalni a zen elsődleges feladata.
Ekkor tudatunk nem-tudat. A nem-tudat tiszta tudat. A tiszta tudat olyan, mint a végtelen tér, mint a határtalan tükör.
Ebben a tükörben minden tisztán látszik. Az ég kék, a fű zöld. A hegy kék, a folyó folyik. Ez az igazság: minden éppen ilyen.
De ez a tiszta, tükörhöz hasonlító tudat nem tétlen és nem céltalan – cselekszik: ha valaki éhes, enni adok neki. Ha valaki szomjas, inni adok neki.
Lényeg, igazság, cselekvés: gyakorlatunk három alappillére. Ha ezek világosak és jól működnek, akkor a megfelelő helyzetfelismerés, kapcsolatteremtés és cselekvés is jól működik.
(Dae Bong Zen Mester szavai a gyakorlásról)
A meditációs gyakorlat
A zenben a meditáció nem egy különleges tevékenység vagy állapot. Nem válik el a mindennapi élettől. Amikor valamit csinálsz, csak csinálod. De ez az embereknek nagyon nehéz, ezért a gyakorlásban nagyon egyszerű formákat követünk a formális meditáció, az ülés, a leborulás és az éneklés során. Azután ezeket az egyszerű formákat használjuk a karmánk eltüntetésére is, és végül, amikor valamit teszünk, képesek vagyunk „csak csinálni”. Ekkor a meditációnk és a hétköznapi életünk már nem különböznek. Ekkor az egész életünk spirituális gyakorlássá válik. Tehát, ebben a világban, sok ember érti a meditáció szó jelentését, de azt hiszik, hogy az valami különleges, és nem értik a valódi és helyes meditációt. Ezért csodálatos a zen tanítás, nagyon tiszta és világos.
Formák
A gyakorlás során a formák igen fontosak. Lényegük, hogy segítenek félretenni a véleményeinket és megtapasztalni az eredeti tudatot. Mindennek, amit az életünk során teszünk, megvan a maga formája.
Tehát az, hogy egyszerű formákat követünk, és együtt csináljuk, egyszerűen, lehetővé teszi számunkra, hogy lássuk a véleményeinket pillanatról pillanatra, félretegyük mindet, és hirtelen megtapasztaljuk az eredeti tudatunkat, amely nyitott, tiszta, tág és szabad.
A legtöbb ember, aki szereti a szabadságot, különösen Amerikában, ragaszkodik a szabadságához, és emiatt valójában nem szabad. Amikor egy összetettebb szituációban találják magukat, megjelenik a „szeretem” és „nem-szeretem” tudatuk, és nem képesek magát a helyzetet követni. Ha igazán szabad vagy, az azt jelenti, hogy szabad vagy a véleményeidtől is, a „szeretemektől” és a „nem-szeretemektől”. Még akkor is, ha van véleményed, szeretemek és nem-szeretemek, nem azok irányítanak.
Szóval bármilyen formát követhetünk azzal a céllal, hogy másokon segítsünk, és az egyik ok a formák követésére az az, hogy segítenek letenni a véleményeinket és megtapasztalni az eredeti tudatot.
A másik ok a formai szabályok követésére a harmonikus együtt cselekvés. Szung Szán zen mester gyakran mondta: „kövesd a helyzetet, és légy boldog!” Tehát a tanítás minden helyzetben az, hogy kövesd a helyzetet. Ha egy Tibeti templomba mész, tibeti stílusban gyakorolj! Ha japán templomba mész, kövesd a japán stílust! Ha ezt megtanulod és így élsz, akkor bármilyen helyzetben harmóniát tudsz teremteni, megszabadulhatsz a véleményeidtől és megtapasztalhatod az eredeti tudatot, bölcsességre tehetsz szert és nagy segítséget jelenthetsz mások számára. Ez azt jelenti, hogy a formák segítenek megtartani a nagy elhatározást.
A helyes irányvétel és az igyekezet
Szung Szán zen mester gyakran mondogatta, hogy a gyakorlásban 2 fontos dolog van: a helyes irányvétel és az igyekezet. A helyes irányvétel azt jelenti, hogy meg akarjuk találni valódi természetünket és meg akarunk menteni minden lényt a szenvedéstől. Az igyekezet azt jelenti, hogy csinálj valamit, mindegy mi az, bármit! Csak csináld, próbáld! Egy nap Szung Szán zen mester azt mondta: „ha erősen próbálkozol és az irányvételed helyes, akkor a gyakorlásod is helyes. Így egy nap ráébredsz, hogy az igyekvő tudat és a helyes irányvétel maga a Megvilágosodás.” Tehát a helyes irányvétel az, amelyet a Dharma tanítóinktól kaphatunk meg, az, amelyre a tanítók és a zen mesterek rámutatnak. De az igyekvő tudatot csak mi magunk hozhatjuk létre. Ezért mindenki számára nagyon fotnos, hogy próbálkozzon.
(Dae Bong zen mester tanítása a leborulás gyakorlatáról)
A leborulás gyakorlása azt jelenti, hogy a tested és a tudatod villám gyorsan eggyé válik. Egyúttal nagyon jó módszer a lusta tudat, a vágy és a harag megszüntetésére.
Amikor alszol, a tested az ágyban fekszik, de a tudatod össze-vissza szálldos, folyton megy valahová. Talán éppen Las Vegas-ba, vagy az óceánhoz, vagy New York-ba, az is lehet, hogy éppen valami szörnyeteg üldöz. A tested az ágyban van, de a tudatosságod már valahol egészen máshol jár.
Amikor felébredsz, gyakran előfordul, hogy a tested és a tudatosságod nem tud gyorsan eggyé válni. Csak jössz-mész a házban, iszol egy kávét, megbotlasz ebben-abban…
Aztán lassan-lassan a tudatosságod és a tested találkoznak. Ezért van az, hogy reggel az az első dolgunk, hogy csináljunk 108 leborulást. Ez alatt a száznyolc leborulás alatt a test és a tudatosság villám gyorsan eggyé válnak, lehetővé téve a tiszta tudatot és a tiszta cselekvést.
Mindig 108-szor borulunk le. A 108-as szám a hinduista és a buddhista hagyományban egyaránt előforduló szám, amely a tudat 108 féle tisztátalanságát jelenti. Minden leborulás eltüntet egy-egy ilyen tisztátalanságot, megtisztítja a tudatod egy kis kamráját. Tehát a leborulás gyakorlása egy ismétlődő ceremónia minden reggel.
Nap közben, álmunkban, a tudatunk elszáll valahová. Akkor is, ha éppen csinálunk valamit, közben egy csomó más dolgot csinálunk a tudatunkkal. Azután meg megbánjuk! Ekkor jöhet a 108 leborulás, amely buta gondolatok megbánásával egyúttal el is söpri a buta gondolatokat.
Néhányan nem tudnak ülni. Egészségügyi okok miatt, vagy túl sok gondolat jár a fejükben, és ha ülnek, nem tudják kontrollálni a tudatukat. Ekkor a leborulás nagyon hasznos. Nagyon fontos, hogy így használd a testedet!
A leborulás irányvétele is nagyon fontos: szeretném elengedni a kis-énemet, meglátni valódi természetemet és segíteni minden lényen. Tehát, akármilyen gyakorlat segíthet, hogy a tested és a tudatod eggyé váljon, de ha csak csak úgy gyakorolod, az irányvétel gyakran nem tiszta. Van, amikor az egészégemért teszem, néha azért, hogy jól nézzek ki, és van, amikor meg valami versenyt szeretnék megnyerni, de a buddhizmusban mindennek ugyanaz a célja: megtapasztalni valódi természetemet és megmenteni minden érző lényt a szenvedéstől.
Ha leborulunk, az elviszi a karmikus tudatunkat, a gondolkodó tudatunkat, és visszatérünk ehhez a pillanathoz nagyon tisztán, és meg akarjuk találni a valódi természetünket és megmenteni minden érző lényt a szenvedéstől. Ezért olyan fontos a leborulás gyakorlása. Ha valakiben sok a harag vagy a vágy, esetleg hajlamos a lustaságra, akkor csináljon minden nap akár 300, 500, 1000 leborulást! Akkor a központja megerősödik, és képes lesz uralni a karmáját, és tisztán tartani a tudatát. Ez magát a gyakorlót is segíti, és az egész világot.
http://www.kvanumzen.hu/hu/content/gyakorlat ------------------
A TEST GYAKORLÁSA
A leborulás, mint aktív meditáció.
1, 3 vagy108 leborulást végzünk, mielőtt helyet foglalunk a szertartásra kijelölt teremben, vagy állómeghajlást is végezhetünk.
Szimbolikus jelentése:Tiszteletadás a megvilágosodott tudat, eredeti igaz természetünk előtt és felébredettek előtt, akik az utat előttünk járták.
A leborulást egy meghajlás előzi meg, amivel tiszteletünket fejezzük ki a hely előtt, ahol a gyakorlást végezzük.
Kiindulási helyzet:
Álló-helyzetben, kezünket összetéve, a tenyerek egymással szemben, a szívünk előtt.
Az álló helyzetből letérdelünk, és a felső-testünkkel előrehajlunk, a homlok a földet érinti.
A kezek, a fej mellett, tenyérrel lefelé fordítva, majd felajánlásunk jelképeként felfelé fordítjuk, rövid ideig ebben a helyzetben maradunk, fel állunk és a kezek ismét a szív elé kerülnek egymás felé fordított tenyérrel. Az utolsó leborulás után ismét meghajlást végzünk, gyakorlásunk minden érdeméről lemondva.
A SZÓ GYAKORLÁSA
Közös mantra-vibrációt végzünk!A közös mantra ismétlés, összehangolja a tudat működést, az éberséget szinten tartja és feloldja, a szeparált én-tudatot, az egyetemes hangvibrációban.
Ezek a szakrális hangok, eredeti szanszkrit, mantrák és dháranik, amelyeket a meditációs tapasztalat felidézéséhez és a rejtett tudás hordozójaként használunk, illetve páli nyelvű emlékeztetők a tanítások legfontosabb részeiről.
A TUDAT GYAKORLÁSA
A tudat nyughatatlansága csak nyugalmi helyzetben észlelhető és befolyásolható, és
az uralom ebben a belső csendben valósulhat meg, amit aztán képesek vagyunk
kiterjeszteni valamennyi élet területünkre. Az ülőmeditáció, az alkalmas helyen, és
alkalmas időben, megfelelő rendszerességgel végzett gyakorlást tesz lehetővé.
Minden mozgásban és állandó változásban van a tudatlanság, vágyakozás és
ellenszenv örvényében. Először észlelnünk kell ezt, aztán hagyni, lelassulni, majd az
irányításához szükséges erőket megszerezni, hogy felismerhetővé váljon, hogy a forrása önmagunkban van.
A test, a szó és a szellem működésének elcsendesítése, és felajánlása a felébredés, és valamennyi lény megszabadítása érdekében. Ez a megvilágosodás magvának elültetése, Ennek a szándéknak felidézése és megerősítése a bódhi-csitta, a megvilágosodás csírájának ápolása. A teljes létünk erre szentelésének gesztusa, a bodhiszattva fogadalom. A fogadalmunk megerősítése az elkülönült én tudat feloldásának biztosítéka.
A meditáció időtartama nem meghatározott, de célszerű naponta öt lehetőség
biztosítása. Az első a kora reggeli órákban, az utolsó késő esti időpontban szükséges. Így egy kedvező tudati alaphangoltságot érünk el, ami biztosítja a tudati éberséget.
A meditációs ülést a test teljes átlazításával kezdjük, a fej, a nyak, a vállak, a törzs és a gerincet, kilazítjuk, a csípő, térd és boka izületeket előkészítjük. Az ülésmódnak leginkább a lótusz, és a fél-lótusz ülés alkalmas. Ha ezt valami akadályozza, akkor az egyenes gerinccel, szabályosan végrehajtott ülésmód is megfelelő, szilárd kényelmes ülőhelyen.
Az ülőmeditáció testtartása:
Laza, egyenes tartás, a szem negyvenöt-fokos szögben magunk elé tekint, félig -lehunyt szempillával.
A látás a valósághatáron élesítve, kezünk dhyána - tartásban van, a köldök magasságában. A légzés kiegyensúlyozott és lassú, de nincs mesterkélten szabályozva.
Ha bármilyen okból kényelmetlenül érezzük magunkat ebben a testhelyzetben,
akkor lassú mozgással felállunk, és egy meghajlást végzünk. Maradjunk állva addig, míg szükségesnek látjuk.
Nem az a cél, hogy a meditáció helyett saját testiségünk kösse le a tudatunk tevékenységét.
Hosszabb meditációs szakaszok között célszerű sétáló meditáció beiktatása.
Meditáció az elemi energiák kiegyensúlyozására.
Ülj szilárdan és kényelmesen, egyenesítsd ki a hátad, a fejed legyen lazán felemelve, szempilláid félig lehunyva. Lazítsd el az arcizmaid egy mosollyal. Legyen ez szíved mosolya. Részvéttel teli és ragyogó. Mint az életadó Nap.
Csendesítsd el gondolataid csapongását és egyensúlyozd ki a légzésed. Tudatosítsd légzésed folyamatát. Nincs határ, csak átmenetek vannak, mint ha felhők sodródnának az égen. Minden felmerülő gondolat, része a meditációnak nem pedig akadálya. Légy békés és megértő a tudatfolyammal szemben, amelyet teremtettél. Ha a tudat lecsendesül - megadja a lehetőséget a belső tapasztalásra.
Ahogy az óceánnak hullámai, a napnak sugarai vannak, úgy a gondolatok és az érzelmek a tudat saját tündöklései. Az óceánt hullámai mégsem háborgatják különösebben. Hozzátartoznak az óceán valódi természetéhez.
Most ott vagyok - a KEDVENC HELYEMEN. Tisztán és világosan érzékelem a környezetem hatásait: a szilárd talajt amin ülök, a természet hangjait, a levegőt ami körülvesz, a boldog békés harmóniát, ami ezen a helyen mindig áthat. Igen, haza érkeztem, ez az én igazi otthonom.
Figyelmem a kilégzésekre irányítom, érzem ahogy feloldódik a térben.
Éber szelídséggel koncentrálok a testemre. Látom , ahogy megjelenik körülöttem egy villódzó , aranysárga kocka, ékszerdobozként körülfogva alakomat. A FÖLD energiája ez, ami mindig Velem van. Bármikor felidézhetem erejét. Most létrehozok magam körül az arany színű kockában egy fénylő, fehér színű gömböt. Mint ha párából volna, - úgy áramlik körülöttem. Ez a VÍZ energiája, éltető elemem, az állandóan változó és befogadó, tiszta energia forrása, békés és csendes pajzsként oltalmaz engem. Elképzelem, ahogy ennek a fehér színű páragubónak a belsejében, felizzik egy vörös színű, csúcsán álló piramis. Pontosan olyan méretű min én. Nagyszerű érzés átélni benne az izzó energiák lobogó játékát. Ez a TŰZ elem! Az izzó energia piramisban megjelenik, egy kékes-zöld színű, fluoreszkáló holdsarló. Ezen ülök most, mint egy bárkában, élvezve annak csodás ragyogását. Ez a legnagyszerűbb jármű, ami átvisz az élet viharain. Ez a LEVEGŐ elem. Finom sugárzása áthatja minden sejtemet.
És végül a holdsarlón létrehozok egy színtelen, tisztán fénylő kristálykagylót Éppen hozzám és rám illő, finom vibrációjú gyémánt csigahéj. Ez az ÉTER elem hordozója. Áthatol mindenen és tartalmaz minden dimenziót. Ez az én valódi természetem. Itt időzőm most ebben a tiszta térben.
Most telve vagyok az öt elem kiegyensúlyozó energia vibrációjával, lassan kifelé haladva lebontom ezeket.
A belégzésre koncentrálva, mintha visszavonnám a létüket,
oszlanak szét a körülöttem létrehozott alakzatok :
Először a közvetlenül körülvevő gyémánthéj porlik szét rajtam.
Majd a holdsarló foszlik szét csillámló részecskékre.
Ez után a tűz-piramis lobban el.
Majd a páragubó foszlik harmatcseppekre.
Legvégül pedig az aranyló ékszerdoboz tűnik el.
Újra itt vagy ezen a helyen,melyet megszenteltél az energiáid kiegyensúlyozott áramlása által. Minden csendes és békés akár csak Te, idebent.
Nyisd ki teljesen a szemed - és mosolyogj !
Vidd át ezzel a mosollyal azt a harmóniát, amivel feltöltődtél a külső világba és tapasztald meg, hogy a külső és belső nem különböznek egymástól.
Légy boldog és szabad !
http://mahamaitri.mindenkilapja.hu/html/ |
