A mentalizmus azt mondja, hogy az egész világról való tapasztalatunk nem más, mint gondolatok sora. Ezeknek a gondolatoknak, ahogy később látni fogjuk nincs folyamatos létük, eltűnnek, hogy hasonló (de nem azonos) gondolatok követhessék őket: innen van a folytonosság illúziója. Így a világ, amelyet ismerünk, inkább egy örök valamivé válás állapotában van, mint megállapodott létben. Így a mozgás törvénye szabályoz minden materiálist és mentálist egyaránt. A mozgás magában foglalja a változékonyságot, egy régi helyzet feladását, egy új dolog vagy gondolat másikkal való kicserélődését; vagyis magában foglalja a változást. De ez az univerzumot nem annyira szerkezetté, mint inkább folyamattá alakítja. A világ valósága nyugtalanságában van. Az a magasabb stabilitás és szilárdság, amelyről érzékeink beszélnek, csupán látszat – ez az ész ítélete. Ilyen tehát a forma elkerülhetetlen illuzórikussága, amelyet az emberi tapasztalat észlel.

Ezt jól illusztrálja az esti reklám mechanizmusa. Ha két kis, szomszédos betűt égőkkel illesztenek össze, amelyek felváltva gyulladnak ki, egy pillanatban vagy az egyik vagy a másik ég, vagy egyik sem. Mégis, állandó fényt látunk, hátra, előre, balról jobbra és ismét hátra kigyulladva. Még abban a pillanatban is, amikor egyik égő sem ég, a szemünk az ellenkezőjéről informál minket! Itt emlékeznünk kell egy korábbi vizsgálatunkra, amely azt demonstrálta, hogy a látás érzékillúziójában és a látás ún. materiális tárgyaiban lévő szellemi folyamatok hasonlók.

Megfelelő nagyságú hő esetén – feltéve, hogy ilyet elő tudnánk állítani – eltűnne az anyag; még a legkeményebb fém is gázzá alakulna. És ha megfelelő erősségű mikroszkóp lenne birtokunkban, azt láthatnánk, hogy egy gáz állandó mozgásban levő szcintillációs fénypontokból tevődik össze. És mégis rendszerint érzékeink semmit sem mondanak nekünk erről a fényről, az univerzum végső anyagáról, vagy arról, hogy az univerzum végső állapota a nyugtalanság lenne!

Soha sincs egy pillanat sem, amikor az örökös világ-vibráció szünetelne, egy pillanat tört része alatt sincs, amikor az atom oszcillációja nyugalomba jutna. Semmi nincs nyugvó állapotban. A tudomány újabban a Természetet úgy fogja föl, ami nem dolgokból áll, hanem inkább események szövevényéből, a történések folyamatos sorából; vagyis a világ: folyamat.

Nem bízhatunk a szemünknek, fülünknek, kezünknek ezzel a dologgal kapcsolatban, mivel ezek észlelési tartománya túl korlátozott, hogy feltárja nekünk a Természet valódi állapotát. Csak a tanulatlan és tudományosan nem képzett ember hihet naivan abban, hogy a világ szilárd, stabil és stacionárius. Ezek az emberek a mindennapi ismerős tapasztalatot fogadták el magyarázat-standardjuknak. Az ő nézetük a  „kéz-filozófia”, ami azt fogadja el a végső realitás kritériumaként, ami kézzel érinthető és érzékelhető. A világnak ez az általános felfogása természetesen a gyakorlati életben jó, mivel korlátozott mértékben igaza van, de amikor a filozófiai nézőpontra emelkedünk, felfedezzük, hogy ez a felfogás az alapos vizsgálatot nem állja ki. Legyen a maga helyén tökéletesen megfelelő is, ezen a nézőponton az ilyen nézet mégis teljesen rossz, mivel nem tárja föl az univerzum összes lehetőségét. Így az ész megmásítja az érzékek ítéletét és a filozófia elhallgattatja a vélemény hangját. „A kultúra kiszélesedése átalakítja a Természetről általánosan elfogadott nézeteket... Gyerekek, az az igazság, hogy hinni kell a külső világban. Az a hit, hogy a világ látható, csak egy utógondolat” – volt Emerson bölcs megjegyzése a Természetről írt esszéjében.

Amit a tudomány fejlett eszközök segítségével felfedezett, a régi bölcsek már felfedezték több mint 2000 évvel ezelőtt egyedül a koncentrált gondolkodás segítségével. „Nem léphet az ember kétszer ugyanabba a folyóba” – jegyezte meg a görög Herakleitosz. „Aki bölcsen észreveszi, mennyire változnak a dolgok ebben a világban, semmiről sem fogja állítani, hogy ez van” – mondta az indiai Buddha, aki szintén rámutatott, hogy semmi nem marad ugyanaz két egymás után következő pillanatban.

De e két embernél még korábban a régi bölcsek már tanították ezt a tant Kelet-Ázsiától Nyugat-Amerikáig. Az tanították – pontosan a modern tudósokhoz hasonlóan –, hogy az egész univerzum szünet nélküli forgó, kerékhez hasonló cirkulációs mozgást végez. Mint ahogy a körön sem lehet megjelölni azt a pontot, ahol kezdődik illetve azt, ahol végződik, úgy azt sem ahol az univerzum kezdődik vagy befejeződik. A bölcsek a világ kialakulását és a dolgok folyását Swastika-kerékkel szimbolizálták. Ennek keresztküllői a poláris és egyenlítői átmérőkkel azonosak, forgása pedig azt jelzi, hogy a föld dinamikus és nem halott „anyag” csupán.

A tudomány a szilárd anyagot kifordította és azt találta, hogy gyakorlatilag üres. Az anyag üressége aránytalanul és fantasztikus méretekben nagy, ha összehasonlítjuk a benne megállás nélkül mozgó elektronok kicsinységével. Ez azt jelenti, hogy amin sétálunk, az majdnem teljesen üres tér. Tapintásunk azonban azt mondja nekünk hogy szilárd, kompakt, mozdulatlan és áthatolhatatlan. Ez a sajátos észlelésünk valójában illuzórikus tapasztalatot eredményez, természetesen azon a korlátozott területen belül, ahol működik. Ezért nem meglepő, hogy amint a még ennél sokkal fontosabb tények feltárják magukat, néhány prominens tudós már megkezdte revideálni az új felfedezések fényében a régi nézetet. Ezek szerint a materializmus, az a doktrína, hogy minden, ami fizikailag tapasztalható, az a végső valóság; az a hit, hogy az anyag fogalma olyasvalamit reprezentál, ami a végső létező dolog az ilyen tapasztalaton belül; az a nézet, hogy az univerzum csak ilyen, mozgásban levő anyagból áll, tarthatatlan elmélet.

A régi tudomány azt mondta, hogy a fizikai világ csupán a hideg, halott anyag szilárd darabjainak, az atomnak nevezett oszthatatlan részecskéknek mozgó tömege. De arra a kérdésre, hogy mi is az anyag, amit annak neveznek, csak zavaros választ tudott adni. Nem tudta megmagyarázni anélkül, hogy el ne ismerte volna, a feleletben nagy adag megoldatlan misztérium rejtőzik. És végül az új, XX. századi tények, amelyeket először a vákuum-cső látszólagos ürességéből fedeztek fel, és amelyek később az atomok világának kísérleti kutatásából adódtak, arra kényszerítették a régi tudományt, hogy adja fel téves nézeteit. Ezzel megszűnt a térben létező és időben változó, és az univerzum alapját képező végső anyagban való hit. Az új tudomány világosan feltárta, hogy az atomok sem a végső elemek. Az atomok hullámokból állnak. De minek a hullámaiból? – kérdezhetnénk. Nem anyagnak a hullámaiból, hanem energiahullámokból – mondja a tudomány. Dinamikus folyamatokkal helyettesítették így a régi idők iners anyagát. De a radioaktív kutatás felfedezésén túl a forradalom a relativitás elméletével, majd később a kvantummechanika kidolgozásával kezdődött. Ez ui. az iners anyagból álló régi világszerkezetet egy sor dinamikus eseménnyel helyettesíti. A világ anyaga nem stabil, hanem egy történés-folyamat. Az univerzum egy valamivé válás, nem pedig valami dolog és nem anyagi dolog. A világ anyaga nem iners tömeg, hanem egy sor változó történés. Röviden, olyan világban élünk, ahol az első és utolsó valóság nem mozdulatlan dolog, hanem örök, aktív erő, amely meglepő, de igaz; úgy jelenik meg, mintha egy dolog lenne.

Így a tudós, aki eldobta az anyagba vetett hitét, mégis hisz: az energiában. Ez lett az ő végső „anyaga”. De ez az energia, amelyből a világot származtatják, éppen olyan bizonytalan, mint maga az anyag. Mert amikor azt kérdezzük, mi is ez az energia, csak a feltételezett transzformációt, mint pl. a fényt, hangot, meleget stb. kaphatjuk magyarázó válaszként. Nem tudjuk a magában lévő tiszta energiát megtalálni. Miért? Mert ez olyan fogalmi kreáció, amely csak gyakorlati célokra alkalmas. A tudósok sohasem észlelték az energiát. Az összes, amit észleltek belőle, az az energia megjelenési formája, mint pl. a hang, fény, hő stb., de soha nem az izolált energia maga. Mint az észlelhető valóság, éppen olyan megfoghatatlan még, mint az anyag. Mint matematikai elmélet – gyakorlati célokra és mint számítási szimbólum – technikai célokra hasznos, de mindeddig csak feltevés maradt. Feltételezik, hogy az univerzális mozgás mögött működik, de eleddig sohasem lehetett még látni.

Végül is a materialista utolsó bizonyítéka nem az ész, ahogy olyan naivan gondolja, hanem a puszta hit. Csak a puszta hite az, amivel elfogadja az érzék-tapasztalat bizonyosságát. A XIX. századi tudomány azzal dicsekedett, hogy egyedül ő foglalkozik a valódi világgal. A XX. századi relativitáson alapuló tudomány kezdte elismerni, hogy ő csak egy absztrakt világgal tud foglalkozni, mivel azt találta, hogy a dolognak csak bizonyos tulajdonságaival képes foglalkozni, és bizonyosan nem a magában levő dologgal. A tudomány azonban állandóan előrehalad, ami arra fogja kényszeríteni – és ez a jóslat még ebben a században valóra fog válni –, hogy végül felfedezze saját tényei és ésszerű gondolkodása segítségével, hogy a világ-anyag ugyanabból a szövetből készült, mint amilyenből a saját ideánk. Akkor a tudomány segítségével is látni fogjuk, hogy az energia nem az univerzum elsődleges gyökere; hogy a végső realitás – lévén szellemi – nem korlátozható az energiára, és hogy az energia is csak e valóság fő aspektusainak egyike és magában nem független erő. Az elme maga az energia forrása, és az energia az elme egyik attribútuma, olyan valami, ami az elme tulajdonsága, hasonlóan a beszédkészséghez, ami az ember egyik képessége. Ez természetesen nem valami erőtlen dolog, ahogy mi, emberek az elméről gondoljuk, és amely nemcsak árnyék, hanem a valóság, ami az árnyékot veti, az univerzális Elme valamennyi kis elménk mögött.

A modern tudomány már megkezdte a dolgok tulajdonságainak tanulmányozását és leírását, ami ezek végső lényegének felfedezésével végződhet. De hogy erre a befejezésre juthasson, lassan kényszerítve van – saját felfedezéseinek forradalmi jelentőségével –, hogy fordulatot vegyen, amely a metafizika felé tereli. A tudomány végső konklúziójának végül is a metafizikai következtetéseibe kell belemerülnie, amelyek szerint az anyag nem több, mint pusztán szó-kitalálás, az energia sem több, mint az elme működése.

A tudósok a beható kutatással bebizonyíthatják nekünk, hogy a fizikai anyag állandó mozgásban van, és hogy az atomok forgó energiatömegek; de valamennyit egyaránt szilárd és stabil dolognak látjuk. Semmiféle érv nem pusztíthatja el ennek a mindennapi tapasztalatnak a sima tényét. Így meglepő paradoxon közepén állunk. Hogyan lehet ezt megoldani? Lehetne két egymástól teljesen távol álló és egymással ellentétes felfogást összehozni? A felelet igenlő. A napfény, amikor egy üvegprizmán áthalad, alkotó színképeire bomlik: másnak látszik, holott ugyanaz. A gyémánt a fényben szcintillál, pedig kémiai összetételében nem különbözik a feketeszéntől. Az első megjelenés ezért nem szükségszerűen a helyes látás. Az érzékek arról informálnak bennünket, hogy a dolgok megjelennek, de kevésbé informálnak arról, hogy milyenek ezek a dolgok valójában. Az előző kötetben az illúziók vizsgálatakor láttuk, hogy teljesen lehetséges olyan különböző formákat és alakokat látni, amelyeknek csak szellemi létük van.

Ha egy dolgot a teljes nyugalom állapotában látunk, és a tudomány ennek az ellenkezőjét állítja, akkor bátran állíthatjuk, hogy az eltérést a két tapasztalat között saját korlátozott felfogóképességünkben – amely végső soron a tudatunk – kell keresnünk. Az a stabilitás, amit látunk, semmi más nem lehet, mint szellemi képzet. Ezért a dolog aktualitását azon a területen kell keresnünk, ahol mindig is volt: az elme birodalmában. Ez valamennyi formaváltozás alapjelenése, mint ahogy ez az alapjelenése valamennyi relativitásnak is. A paradoxon ésszerűen megmagyarázhatóvá válik és így eltűnik, ha realizáljuk, hogy amikor tér-idő-anyag világunk tapasztalatát nyomon követjük egészen a rejtett eredetéig, kiderül, hogy szellemi szerkezetű.

Tudjuk, hogy a gondolkodás és az érzés építi föl a világot. Ha az ideákat és érzéseket nem tekintjük, miben áll ez a világ? Nincs más, ami fölépítené. Nincs fizikai világ olyan értelemben, ahogy a megvilágosulatlan ember gondolja, hogy van. Csak folyamatos gondolatsor van, ezek a gondolatok manifesztálódnak pillanatról pillanatra, a mély alvás állapotát kivéve. Az észlelés és gondolat csak az elmeműködés fázisai, az első az utóbbi függvénye. Gondolkodunk, és a világ megjelenik. Ha eltűnnek a gondolataink, a világ is eltűnik. Az a következtetés, hogy az elme és a világ kibogozhatatlanul összefonódik, ebből kifolyólag elkerülhetetlen. Arra a végső következtetésre kell jutnunk a világ vizsgálatával kapcsolatban, hogy teljesen más, mint amilyennek látszik, amilyennek megjelenik. Minden individuális anyagi tárgy ui., a kemény kőzettől a bárányfelhőig tulajdonképpen az elme egy része, vagyis idea. Ilyen részek és töredékek óriási sokasága, amelynek az összessége alkotná az univerzumot, tulajdonképpen nem más, mint egy egyszerű eredeti elemnek, az Elmének a változó módosulása. Meg kell sejtenünk ezt a nagy igazságot, hogy az Elme ez a nem materiális lényeg az a végső lét, amelyből mind az anyag, mind pedig az energia születik.

http://www.napimado.ro

Telekinézis


Többféle eszközzel állhatunk neki a gyakorlásnak, íme, a legkönnyebb és legelterjedtebb változata. Ha mozgatását élőben akarod látni, keress rá Youtube-on arra a szóra, hogy: psi wheel.

A pszi-kerék készítése




1. Fogj egy négyzet alakú papírlapot (vagy egy alufóliát). Bármi jó, akár egy jegyzettömb papír lapja is, de ne legyen nagyobb kb. 10x10 cm-nél.

2. Hajtsd meg a kép szerint, hogy háromszöget kapj.

3. Majd nyisd szét és a másik irányban hajtsd meg ugyanígy. A hajtás ugyanazon az oldalon legyen.

4. Most egy X-nek kell lenni a papírlapodon.

5. Fordítsd meg a lapot.

6. Hajtsd félbe a lapot.

7. Nyisd szét majd a másik felét is hajtsd be.

8. Most ezen az oldalon egy meg (+) jelnek kell lenni.

9. Ha jól csináltad így fog kinézni a lapod.

10. Most fogj egy tűt vagy egy fogpiszkálót. Szúrd bele egyenesen egy gyurmába, radírba, vagy bármilyen alapba, ami megtartja. Az ernyõ lehet kicsit nyitottabb is, mint a képen.

A mozgatás
Számos módszert leírnak, hogy hogyan is mozgasd. Én a legegyszerűbbet írom le.
Ülj le a kerékkel szemben. Viszonylag közel, de olyan távol, hogy a lélegzeted ne mozgassa. Figyelj arra is, hogy ne legyen körülötted semmilyen melegítő test vagy ventilátor.
Lélegezz és relaxálj. Érezd, ahogy az energia áramlik benned. Engedd át magad az érzésnek. Mindenki másként érzi, van, akinek olyan mintha egy folyóban feküdne, másnak mintha egy elektromágneses mezőben ragadt volna.
Figyelj a kerékre. Érezd, vizsgáld meg és koncentrálj rá. De ne érintsd meg. Gondolatban érezni fogod anyagát, a papír érintését.
Ha már tökéletesen érzed a kereket és lassan eggyé válsz vele, gondolj az irányra, amerre mozgatni szeretnéd a kereket. NE próbáld meg mozgatni. Ne próbáld meg mentálisan ellökni vagy mozgatni. Ez így nem fog működni.
Ekkor gondolatban kérd meg a kereket, hogy forogjon. Tudom, bután hangzik, de próbáld meg.
Ekkor a kerék mozogni kezd.
Egyéb tanácsok és tapasztalatokNe várj rögtön csodát, van, akinek napokba telik egyszer is megmozdítania, van, akinek hetekbe. De az általános eredmény pár nap után látható. Lehet nem fog rögtön pörögni, csak elmozdul egy kicsit.

A kicsi billegés még nem eredmény, próbálkozz tovább.

A kezed ne használd, néhányan ajánlják, de ha csak az elméd használod, késõbb jobban fog menni.