Menjünk ahhoz a pillanathoz, amikor valaki haldoklik. Nagyon nehéz elviselni, amikor a haldoklónak fájdalmai vannak, de mégis, aki szellemi dolgokkal foglalkozik, tudnia kell, hogy nagyon fontos, hogy az ember minél tisztábban lépjen át a szellemi világba. A halál előtti pár napban vagy pár hétben, amikor a szellem már kezd kihúzódni a fizikai testből, meglazul a durvább és a finomabb testek közötti kapcsolat. Amikor ez az állapot eljön, az ember védőangyalának és egyéb segítőinek lehetősége nyílik arra, hogy az embert minél jobban megtisztítsák, még mielőtt beállna a halál, a végleges szétszakadás. Ilyenkor, ez alatt a pár nap vagy pár hét alatt a védőangyalunk és egyéb szellemi segítőink annyi szennyeződést próbálnak az éter- és asztráltestünkből kitisztítani, amelynek kitisztítása lehet, hogy életünkben több évet venne igénybe. Ez a nagyon erős tisztítás fájdalomként csapódik le a fizikai testben. A haldokló nagyon erős fájdalmat érez, ami akár az egész testét áthathatja. Sokszor illogikus ez a nagy fájdalom, mert a betegség, ami esetleg fennáll a haldoklónál, nem adna okot ekkora fájdalomra. A halál előtti nagyon erős testi szenvedésnek, fájdalomnak ez a szellemi oka.

Amikor valaki meghal, a fizikai testből kilép a szellem, az Én, és kilép a lélek, az asztráltest. Az étertest is eloldódik a fizikai testtől. Nagyon fontos, hogy a szellem és a lélek, amelyek együtt hagyják el a fizikai testet, hol lépnek ki, ez ugyanis több helyen is megtörténhet. Nem optimális, ha az alsó három csakra valamelyikén történik a kilépés. A szívcsakrán kilépni nagyon jó szint, a legjobb pedig mindenképpen a koronacsakrán keresztül. Itt csak akkor lép ki valaki, ha teljesen tudatosan megy végig a halál folyamatán. Egyelőre nem sok embernek a kiváltsága a tudatos átlépés. Viszont az minden ember számára elérhető, hogy a szívcsakrán lépjen ki, persze ez tudatos munkát igényel. Fontos, hogy a szívcsakra nyitva legyen, mert ha nincsenek nyitva a szirmok, akkor a lélek és a szellem nem tudja áttuszkolni magát a szívcsakrán. Fontos, hogy szép, nagy, nyitott szívcsakrával rendelkezzen az ember. A szívcsakragyakorlatnak van egy ilyen „pozitív mellékhatása” is, hogy általa a szívcsakra olyan állapotba kerül, ami lehetővé teszi az ember számára, hogy képes legyen a halálakor rajta keresztül kilépni. Mivel nem tudhatjuk, hogy mikor halunk meg, ezért mindenkinek javaslom, hogy még ma kezdje el a szívcsakragyakorlatokat, a biztonság kedvéért. Amikor valaki meghal - ezt részben halálközeli élmények, részben szellemi látók közléseiből tudhatjuk -, tulajdonképpen úgy érzékeli a lélek és a szellem, mintha egy spirál alakú fény kihúzná a fizikai testből. A csakráknak tényleg van egy pár centis spirál alakú szakasza - utána következik a tölcsér alakú rész -, ezen keresztül megy ki a lélek és a szellem, amikor az ember meghal. Valószínűleg a csakrának ezen az egyenes szakaszán való áthaladás okozhatja az „alagútélményt”, amelyről szinte az összes halálközeli élményen átment ember beszámol. Dr. Raymond Moody azt gyűjtötte össze könyveiben - több ezer esetet megfigyelve -, hogy a halálközeli élményen átesett emberek mit láttak, milyen fázisokon mentek keresztül. Kiderült, hogy ebben 90%-os átfedés van, attól függetlenül, hogy milyen kultúrkörben halt meg az illető. Mindegy, hogy valaki Kínában, Tibetben, Ausztráliában vagy a Kárpát-medencében hal meg. Azt bizonyították ezek az esetleírások, hogy vannak élmények, amelyeken szinte mindenki keresztülmegy. Ilyen az alagútélmény, és különböző fényeknek vagy fénylényeknek a látása. Az esetek nagy részében békés, nyugodt állapotba kerül az ember, és találkozik a hozzátartozóival. Vannak olyan fázisok, amelyeken szinte kivétel nélkül mindenki átment.

Az étertest már a halál előtt nagyon erősen elkezd leépülni, ezért egy ideig a haldokló a hozzátartozók étertestéből él. A fejlettebb tudatú, fejlettebb lelkek ilyenkor az isteni forrásból, az isteni fényből merítenek, viszont az átlagemberek a hozzátartozók étertestéből. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a hozzátartozók tudjanak energiát, életenergiát adni. 

Amikor valaki meghal, körbeveszik olyan körülmények, olyan erők és lények, amilyen állapotban átment a halál kapuján. Ez az állapot egy idő múlva megszűnik, és az embert segítő lények hada veszi körbe. Két fő típusa van a lényeknek, akiket ilyenkor megpillanthatunk. Az egyik típus az elementális lények. Vannak olyan elementális lények, akik a születést, és vannak, akik a halált és a halál utáni létet segítik. Az ember halála után a Föld körüli éteri világba kerül, és itt az elementális lényekkel találkozik. A halált segítő lények másik fő típusát az ezotériában a „halál angyalainak” nevezik. Ők az angyalok világának egy olyan része, akiknek kifejezetten a halál körüli segédkezés a feladatuk. Már a halál előtt megjelennek az ember mellett. Megjelenhetnek egy héttel előtte, de sok esetben már egy évvel a halál előtt ott vannak az ember mellett. Ha tisztánlátók valaki mellett meglátnak egy ilyen lényt, akkor tudják, hogy maximum egy éven belül az illető eltávozik ebből a világból. Vagy például ha egy tisztánlátó belép egy betegosztályra, akkor akik mellett látja a halál angyalait, tudja, hogy valószínűleg meghalnak majd, akik mellett nem látja, azoknál van esély és remény a gyógyulásra. Vannak olyan mágusok, akik próbálják elzavarni az ember mellől a halál angyalát, így akarva kikerülni valahogy a halál folyamatát. De ez egy olyan dolog, amibe nem nagyon szabad beavatkozni, tehát semmiféle praktikával vagy mágiával nem szabad ezt a lényt elzavarni az ember mellől. Inkább az ő munkájuk segítésére kell törekedni. Ők segítik a halál küszöbén való átlépést, a halálra való felkészülést, és segítenek a halál után is az átlépett embernek egyes folyamatok átélésében. Ezek az angyalok nagyon szépek, és tekintélyt, tiszteletet sugároznak magukból. 

Ami szomorú, hogy a mai európai és amerikai kultúra annyira materiális beállítottságú, hogy az emberek nagy része, amikor meghal, nem veszi észre, hogy meghalt. Egyrészt azért, mert amikor az átlagember átmegy a halál kapuján, annyira letompul a tudata, hogy szinte olyan, mintha elaludna. Amikor magához tér az illető, igaz, hogy picit máshogyan, de látja egy ideig a környezetét, látja azokat az embereket, akik körbeveszik őt. Nagyon sok esetben nem fogja föl, hogy meghalt. Mondanék három jellegzetességet, amiről bárki felismerheti, ha esetleg meghalt, hogy veletek ez a hiba ne történhessen meg. Egyrészt az ember sokkal könnyebbnek érzi magát, könnyűnek, lebegőnek. (Ez az egy előnye van a túlsúlynak, hogy ha meghal az ember, megérzi.) A környezetünkben láthatjuk ugyanazokat a tárgyakat, de mindenből fény sugárzik. Olyan, mintha minden tárgy egy fényforrás lenne, fényesebb a tér, amit magunk körül látunk. S még egy nagyon fontos jelzés az, hogy mivel megszakad a testtel a kapcsolat, megszűnnek a testi fájdalmak. Az, ami esetleg napokig, hetekig kínozta a haldoklót, egyszerűen, mintha elvágták volna, megszűnik. Van egy mondás: „Ha elmúltunk 70 évesek, és úgy ébredünk, hogy nem fáj semmink, akkor valószínűleg meghaltunk.” Fontos, hogy az ember felismerje, hogy megtörtént az átlépés, hiszen jó tudatosan együttműködni azokkal a lényekkel és azokkal a folyamatokkal, amelyek az emberre halála után várnak. Sok ember nem érti, hogy miért kell arról tudni, hogy mi történik a halál után, mindenki előbb-utóbb meghal, és majd meglátja, hogy mi vár rá. Pedig nagyon fontos, hogy az ember még életében felkészüljön a halál utáni eseményekre. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a folyamatot, hogy valaki el akar menni egy idegen országba, egy idegen kultúrába, ahol teljesen mások a szokások, teljesen más a nyelv. Az ember megkönnyítheti a helyzetét azzal, hogy próbálja ennek a népnek a nyelvét megtanulni, a kultúráját, a szokásait tanulmányozni. Ez az előzetes tudás nagy segítség lehet. Ugyanígy van a halál tekintetében is, még életünkben lehetőleg minél többet meg kell tudni a halál utáni létről, a halál utáni eseményekről. Például azt, hogy mi történik, amikor átmegyünk a halál után az egyes bolygószférákon, nem elég ott, a halál után megtudunk, erre már életünkben fel kell készülnünk. Az, hogy az egyes bolygószférákban a halál után mi történik velünk, nagy mértékben függ attól, hogy az életünket hogyan alakítjuk. A földi életünk, az, amit itt teszünk és tudunk, kihat a halál utáni létre. Szellemi szempontból nem helyes hozzáállás az, ha valakit nem érdekel a halál utáni léte. Minél több dolgot meg kell tudnia az embernek róla még itt. Például azt, hogy bizonyos tettei vagy cselekedetei az egyes bolygószférákban hogy befolyásolják az ő állapotát, és akkor ennek megfelelően tudja alakítani az életét. Már életünkben tudatosan fel kell készülni a halál utáni létezésünkre. Meg kell ismerkedni a köztes lét eseményeivel, tudatosan ezek szerint alakítani az életet. 

Az ezüstszál, amely a testünkhöz kötött minket, a halál után elszakad, a védőangyal szakítja el. Ha az ember tiszta, nyugodt lelkiállapotban van, akkor halála után meglátja a segítőit, és a fényt követve egy új világba léphet át. Viszont ha az ember lelkében harag, erőszak van, nem látja a segítőit, nem látja a fényt, csak a saját zavart állapotát észleli. Ezt hívják úgy az ezoterikus tanításokban, hogy szürke zóna. A szürke zóna azt az állapotot írja le, amikor valaki negatív lelkiállapotban hal meg, és szürkeség, feketeség, zavarodottság veszi körbe. Ilyenkor a lélek egyedül homályos derengést lát és csak azokkal tud érintkezni, akik ugyanebben a szürke zónában vannak. S ami nagyon érdekes, és az egész köztes létre igaz, hogy mindaz, amit most belső, lelki tartalomnak élünk meg, a köztes létben, halál után mint külső környezet van jelen. Mindaz, ami most a lelkünkben van, a köztes létben szín és forma alakjában körülöttünk jelenik meg. Mindent az „orrunk elé nyomnak”, ami most a saját lelki világunk mélyén zajlik. 

Ha valaki szürke zónába kerül, akkor a hátramaradottak részéről az imádkozás, vagy valamelyik halottaskönyv felolvasása nagyon sokat segíthet. Van egy nagyon fontos alapszabály: a köztes létnek az első pár hónapját nagy mértékben befolyásolja az, hogy a hátramaradottak hogyan viszonyulnak az illetőhöz. Ha nem ragaszkodással, hanem szeretettel gondolunk arra, aki meghalt, akkor a szeretetünk segítség számára a köztes létben. De minden olyan neheztelés, meg nem bocsátás, harag, amelyet felé táplálunk, akadályoztató erővé válik. Ezt sok ember ösztönösen érzi, és az a harag, amit valaki esetleg éveken, évtizedeken át táplált magában, szinte magától megszűnik, amikor megtudja, hogy az illető, aki iránt érezte, meghalt.
A másik visszahúzó erő, ha a gyásznak felfokozott formája alakul ki. Ilyen esetben a lélek az optimális 40-50 napnál hosszabb időre is kötődhet a Föld körüli szférához. Ha nagyon nehezen engednek el valakit, aki meghalt, 40-50 nap helyett akár hónapokig vagy évekig itt ragadhat. Olyan is történhet abban az esetben, ha valaki meghal, és erre nem jön rá, hogy szintén itt marad a Föld szférájában, és ugyanúgy hazamegy, vagy elmegy a munkahelyére, mint korábban. Persze azt nem nagyon érti, hogy miért nem válaszolnak neki, amikor ő próbál a többiekkel beszélni. A Ghost című film elég jól bemutatja ezt az állapotot. A film készítői tanulmányozhattak spirituális irodalmat, mert elég szépen visszaadja ez a film azt, ami ilyen esetben történik. Az elhunyt ilyenkor ugyanúgy viselkedik, mintha élne. Hazamegy, leül a kedvenc fotelébe, próbálja bekapcsolni a tévét, ami nem sikerül, azt gondolja, elromlott, és mondjuk hazajön a párja, és próbálja őt megszólítani. Azért előbb-utóbb rájön, hogy valami nem stimmel, hogy komoly változáson esett át. Próbálnak jelt adni magukról, de csak az igen, érzékeny emberek érzik meg ezeket a jeleket. Ilyen itt ragadt lelkeken imával, fénnyel, szeretettel lehet, sőt kell is segíteni, mert ezen a 40-50 napon túl nem optimális, ha itt ragad egy lény a Föld közelében. Akár azt is lehet tenni, hogy elmondjuk neki naponta: „Te már levetetted a fizikai tested, el kell hagynod a Földet, kövesd az angyali segítőidet, kövesd a fényt!” Biztosítani kell arról, hogy annak ellenére, hogy követi a fényt, a szeretet ugyanúgy megmarad közöttünk.

Ha egy lélek zaklatottan érkezik a túlvilágra, körbeveszik egy védőburokkal, beburkolják, és előbb-utóbb letompult, álomszerű állapotba kerül. Ezt úgy is hívják, hogy a bebábozódás ideje, s ez alatt a lélek elalél, elnyugszik. Azt mondhatnánk, hogy gyógyító hatású álomba merül, egy olyan álomszerű tudatállapotba, amelyben az angyali lények tudják a lelkét tisztítani. Amikor felébred ebből az álomszerű állapotból, akkor már sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban találja magát. Az elhunyt elengedése nagyon fontos, de nehezen megvalósítható feladat. A túl erős gyász, a rendellenes ragaszkodás sajnos a meghalt ember számára hosszú távon akadályt jelent, visszahúzza, a Földhöz köti őt. Nagyon fontos, hogy az ember ilyen esetben segítségül hívhatja az ima erejét. Imádkozhat az elengedésért, imádkozhat a vigasztalásért, imádkozni lehet azért, hogy küldjenek angyali segítőket az elhunytnak, és lehet kérni áldást is arra a lélekre, szellemre, aki átlépett a halál kapuján. Fontos, hogy szeretettel gondoljunk az elhunytra, bármilyen hibát követett el ellenünk, ezt bocsássuk meg neki, mert minden neheztelés akadály a számára. Nagyon fontos az is, hogy egy idő múlva az eltávozott személyes tárgyait el kell távolítani, vagy el kell égetni, mert ezek is ideköthetik őt, főleg, ha nagyon ragaszkodott hozzájuk. Ezt nem rögtön a halál után kell megtenni, mert a személyes tárgyak sok esetben megnyugvást vagy enyhülést adhatnak a hozzátartozóknak. De ez nem minden esetben van így, például házastársaknál előbb-utóbb jó a közös ágyat eltávolítani, nem jó, ha évekig abban az ágyban alszik valaki, amiben előtte a házastársával együtt aludt.

Amikor valaki meghal, beíródik a lelkébe az a csillagállás, ami a halál pillanatában az égbolton található. Az asztrológiában van úgynevezett halálhoroszkóp, ezt elég kevés asztrológus szokta felállítani, és kevesen tudják jól értelmezni. A halál szellemi szempontból egy születés. Amikor megszületünk ide a földi világba, meghalunk a szellemi világ számára, és amikor meghalunk itt, akkor megszületünk a szellemi világokba. Tulajdonképpen a halálhoroszkóp a szellemi születésünknek a horoszkópja, és a köztes létnek egy részére ténylegesen kihat ez a csillagállás. Ha valaki ért egy ilyen halálhoroszkóp felállításához, és felállítja a halál időpontjára, akkor egyet s mást megtudhat arról, hogy milyen hatások fogják érni az elhunytat a halál utáni létben. Ugyanúgy, ahogy a születési horoszkópból a földi életre, a halálhoroszkópból a halál utáni létre lehet következtetni.

Van két nagyon szép mű, amelyek segítséget jelenthetnek a haldokló számára, illetve halál után is. Az egyik Kempis Tamás: Krisztus követése című munkája. A másik Jézus búcsúbeszéde (János evangéliuma 14-17 fejezet), amelyet halála előtt az apostolokhoz, a tanítványaihoz intézett. Ez két olyan erőket tartalmazó szöveg, amit nyugodtan lehet akár a haldoklónak, akár halál után az elhunytnak felolvasni. 

Amíg a lélek itt van a Föld körüli szférában, addig ezek a felolvasások eljutnak hozzá. Felolvasás előtt üljünk le, nyugodjunk meg, és képzeljük magunk elé minél tisztábban, hogy ott ül velünk szemben egy fotelben, vagy egy székben az, aki nemrég eltávozott a földi világból. S miután úgy érezzük, hogy már nagyon pontosan sikerült őt elképzelni, akkor utána kezdődhet a felolvasás. Arra kell gondolni, hogy amit mi olvasunk - nem kell hangosan -, eljut az elhunythoz, megkapja, és tud belőle meríteni. Részben a Krisztus követését, részben Jézus búcsúbeszédét, de a legtöbb szellemi témájú könyvet, főleg azokat, amelyek a köztes lét eseményeiről szólnak, a halál utáni 30-40 napban eljuttathatjuk ilyen felolvasás által az elhunyt személyhez. Ez tényleges táplálék számára, ugyanolyan, mint nekünk itt a fizikai síkon a földi étel. Ettől a lélek töltekezik, viszont e nélkül egyfajta lelki-szellemi éhségérzetet élhet át. Segíthetünk az elhunytnak a szeretetünkkel, imáinkkal, áldás kérésével, szellemi témájú könyvek felolvasásával. Ha hálát érzünk felé, ha felidézzük azokat az eseményeket, amikor nekünk vagy másoknak az illető segített, szintén hatalmas ajándék az elhunyt számára. Elképzelhetjük magunk előtt azt az embert, aki jobblétre szenderült, azt, hogy a szívünkből fény és szeretet árad az ő szívébe, és ez őt táplálja, fényesíti. Imádkozhatunk a halott védőangyalához is, mert egy jó ideig az a védőangyal, aki kísérte őt egész életében, segíti a halál után is. Bármilyen szellemi gyakorlatot, meditációt vagy böjtöt, amit végzünk, azt felajánlhatjuk az illető lelki üdvéért, ez is segít. Teszünk valamilyen lemondást, vagy hozunk valamilyen áldozatot, s arra kérjük a magasabb hierarchiákat, hogy ezeknek a pozitív karmikus visszahatása ne ránk hasson, hanem lemondunk erről, és azt kérjük, hogy az elhunytra legyen hatással, az ő tisztulását segítse.

Ismeretlen