Akár a numerológia útján, akár az álmaink és a különbözõ jelek révén kapott információ mind mind sorsunkkal, karmánkkal áll szoros összefüggésben. A kérdések kérdése is elõbb-utóbb valahol itt köt ki. Életünk nem csupán örömteli pillanatokból áll, hanem számunkra kellemetlen események is tarkítják. Míg az elõzõeket hajlamosak vagyunk természetesnek kezelni, addig ez utóbbiak gyakran váltanak ki elégedetelenséget, panaszt a sorsunkkal szemben. Vajon miért kell nekem mindezt elviselnem? Vajon miért/mivel érdemeltem én ki mindezt. Miért van az, hogy másnak (talán rosszabb embereknek) jobb a sorsuk, mint az enyém? Hát van itt igazság? - merülnek fel az ehhez hasonló méltatlankodások.  Természetesen vannak sablonos válaszok ezekre a felvetésekre, melyek lényege az, hogy semmi sem történik velünk véletlenül, minden a mi érdekünkben van, illetve mûködnek az ok-okozati összefüggések stb. Hogy egy picikét szemléletesebbé tegyem majdani gondolataimat, mellékelek egy kis animált ábrát. Ezen az ábrán öt figurát, öt különbözõ sorsú embert látunk (A-B-C-D-E-F). A figurák egy-egy négyzetben élik a maguk életét, ez az õ életterük. Ennek a négyzetnek a belsejében a sötétség és a világosság váltogatja egymást, ahogyan szimbolikusan az a való életben is van. Értelemszerûen amikor jól mennek a dolgok, akkor a mezõt világosság, ellenkezõ esetben pedig sötétség tölti be. Az emberek reagálnak erre a változásra, amit a karjaik helyzetével jeleznek. Látjuk, hogy az öt ember mindegyikének saját sorsa van, amiben eltérõ a sötétség-világosság aránya. Különösebb rendszer, vagy értelem abban, ahogyan mindez mûködik nem fedezhetõ fel. Leginkább maguk az emberek nem értik, hogy mikor lesz sötét és mikor lesz világos. Úgy gondolják, hogy egyszerûen ki vannak szolgáltatva ennek változásnak, s ami történik, annak õk sokszor csak szenvedõ alanyai. Különösen a D figurának lenne panaszra oka, hiszen nála soha nem gyullad fel a fény, nagyon ritkán a B figurának is jut egy kis fény, a legtöbb persze a C-nek van.Hát hol van itt az igazság? Kérdezem én is, de ez inkább amolyan költõi kérdés... Hogy hol van az igazság? Erre a kérdésre szinte automatikusan ébred egy ellenkérédés: Vajon ki tudja azt eldönteni, hogy mi egyáltalán az igazság? Mert az egy dolog, hogy a - másokkal egyébként nagyon szorosan összefonódó - sorsunkat illetõen hogyan vélekedünk, hogyan érzünk mi magunk. Az pedig egy más, hogy mások ugyanerrõl mit gondolnak. Nincs két ember a világon, aki ugyanarról ugyanazzal a véleménnyel lenne, sõt mi magunk is folyamatosan változtatjuk a véleményünket a hasonló dolgokról. Hogyan lehetne tehát fixálni az igazságot? Hogyan lehetne létrehozni egy igazságot megtestesítõ világot, legalább mint modellt, amihez aztán mérhetnénk az éppen velünk történt eseményeket? Aztán ki döntené el azt, hogy jól mértünk-e, jól hasonlítottunk-e, vagy esetleg valamire nem voltunk tekintettel? Tapasztalhatjuk, hogy a földi bíróságok is milyen gyakran kerülnek ellentmondásokba, hiszen már maga a törvényértelmezés se egy egyszerû feladat. A sors felett azonban nem szükséges külön bíráskodni, hiszen ez a folyamat a karma törvényének megfelelõen teljesen automatikus, és mindig igazságos! Csak érdekességképpen említem meg (a Szantálon már érintettem), hogy az orosz nyelvben például a sors úgy van, hogy судьба, ami a “суд Бога”, azaz “Isten bírósága” összevonása.  Mert mi történik akkor, amikor mi elégedetlenkedünk a sorsunkkal szemben? Az történik, hogy bíráljuk a mindenség részét képezõ események közül azokat, melyek bennünket kellemetlenül érintenek. Az mondjuk, hogy az nem jó és nem igazságos velünk szemben. De mire alapozva állíthatunk ilyesmit? Tudjuk vajon, hogy mi az igazság? Nem tudhatjuk, hiszen igazságmodell nem áll rendelkezésünkre. Egyszerûen arról van szó tehát, hogy önhatalmúlag ítélkezünk a sorsunkat alakító körülmények felett, azt rossznak tartjuk, nem szeretjük. A mindenség egy részéhez tehát elutasítással nem pedig elfogadással viszonyulunk. Magunkat ezáltal a Mindenható fölé helyezzük, hiszen az általa alkotott Mindenséget kritikánkkal illetjük. Mindez fõként azért van, mert csak belülrõl szemlélünk kifelé, s nem láthatjuk, hogy mindaz, ami bennünket érint egy sokkal nagyobb valaminek, egy csodálatosan mûködõ mindenségorganizmusnak csupán a része. Ha elégedetlenek vagyunk a sorsunkkal, akkor tulajdonképpen nem tetszik a feladatkiosztás, ami ránk esett, és tiltakozunk. Lázadunk, amivel gyakorlatilag automatikusan megbontani igyekszünk egy magasabb szintû rendet. És most térjünk vissza az animált ábránkra, amely itt kiegészítve látható. Az A-E figurák, a maguk kis négyzet életterükkel beilleszkedtek egy nagyobb rendszerbe, ahol számukra a sötétség és világosság váltakozásának üteme ugyanaz maradt. Úgy néznek ott ki, mintha egy emeletes ház ablakaiban állnának, s a szobákban hol felkapcsolják, hol pedig eloltják a lámpát. Aki belül van a szobában, nem érti, éppen mikor/miért gyullad ki az a lámpa és mikor/miért alszik el.  Nem fogja fel ennek az egésznek az értelmét. Ám az, aki ezt a házat kívülrõl szemléli, rögtön látja az összefüggést, a rendszert a rendszertelenségben. Igen, az ablakok egymással valamilyen összehangolt rendben világosodnak ki, majd borulnak sötétségbe. Ha megfigyeljük jobban, akkor egy dobókocka jut eszünkbe, ahol az 1-tõl 6-ig terjedõ számok jelennek meg egymás után sorban. Mindennek kapcsán mondhatjuk hát, hogy egy nagyobb rendszer egy-egy összetevõjének helyérõl nem látható át, nem érthetõ meg, mivel az összefüggések rejtve maradnak. Az, ami rendszertelen és értelmetlen a maga szûk környezetében, lehet rendezett és értelemszerû nagyobb távlatból tekintve. Ehhez hasonló az emberi sors is, amely a karma törvényének van alárendelve. A karma azonban nem egy önálló és mindenki számára külön mûködõ valami, hanem egy egységes összefüggõ nagy karmikus gépezet. Ahogyan ennek a gépezetnek a szerkezeti elemei (fogaskerekei) kapcsolódnak egymáshoz, ennek megfelelõen a sorsunk is szoros összefüggésben van a másokéval: a szüleinkével, a gyermekeinkével, az általunk szeretett emberekével, a volt/jelenlegi/leendõ élettársunkéval stb. Nem változhat meg úgy a mi saját sorsunk önmagában, hogy ezzel egyidejûleg ne változna meg mindazon emberek sorsa is, akikkel karmikus kapcsolatban állunk. De vajon ki vagy mi irányítja ezt a karmikus gépezetet? Mielõtt rátérnénk arra, hogy az ún. karmikus gépezetet mi vagy ki irányítja, idõzzünk el egy kicsit annál a gondolatnál, hogy sorsunk csupán része egy magasabb szinten zajló eseménynek, melybe teljesen logikusan épül be. Felületes megközelítéssel ebbõl az következhet, hogy életünk eleve elrendelt és mi magunk tehetetlenül szemléljük, miként vagyunk általunk be nem folyásolható események tehetetlen szereplõi. Ez persze messzemenõen nem így van, hiszen sorsunk irányítása - a szabad akarat révén - igenis a kezünkben van, csupán nem egészen úgy mûködik ez az irányítás, ahogyan azt mi hajlamosak vagyunk gondolni.    De késõbb még erre is kitérünk. Egyelõre annyit fogadjunk el, hogy ebben a földi életben nem egyetlen szereplõként élünk, hanem sokadmagunkkal választottuk a mostani életet, melyben sorsunk egymással kapcsolatban áll. Sorsunk révén mi magunk is úgy kapcsolódunk egymáshoz, mint egy-egy sejt a szöveten belül. Míg egy sejt önmagában nem igazán érdekes, és a benne zajló folyamatok önmagában sokszor nem igazán értelmezhetõk, addig a szövet már egy logikus szerkezettel rendelkezõ, valamilyen funkciót ellátó magasabb szervezõdés. Nos, valahogy így kell elképzelnünk magunkat is: beépülünk egy magasabb szintû organizmusba. Tekintsünk most egy ilyen bonyolultabb organizmust, s annak is a legeslegközepében lévõ egységét, sejtjét (1. képkocka).  Azt látjuk, hogy a világos és a sötét, valamint a közbensõ árnyalatok rendszertelenül váltogatják egymást. Értelmezhetõ rendszer, logika nem fedezhetõ fel. Ez a sejt nyilván nem is sejti (Mit tehet a sejt../Aki mit se' sejt?), hogy õ valaminek igenis a középpontjában található. Valószínûleg úgy gondolja, hogy élete az egyszerû szürke sejthétköznapok jegyében zajlik, s akárcsak a többi, õ is csak egy sejt a sok közül. Ha most eltávolodunk el egy kicsit ettõl a középponttól, látni kezdjük a szomszédos sejteket is (2. képkocka). Itt már kapcsolódásokat és egyfajta mintázatot láthatunk, amely - ha nem is egészen érthetõ rend szerint - változik. Most már felfedezhetõ, hogy az, amit az elõbb érzékeltünk, itt az események középpontjában zajlik (ez a részlet arányosan lekicsinyítve látható), s minden eköré épül. Ha most még tovább távolodunk ettõl a ponttól, akkor már kezd összeállni egy valamilyen értelmezhetõ ábrasor, egy ritmikusan váltakozó szimmetrikus mintázat (3. képkocka). Sokan talán már innen egyértelmûsitik, hogy ez egy folyamatosan változó szerkezetû hópihe közepe. Ez már egy önmagában is értelmezhetõ/élvezhetõ mozgó ábra, ám még mindig csak egy kicsi része egy valami még nagyobbnak. Ez a nagyobb pedig a teljes hópihe (nagy kép). Mi viszont tudjuk, hogy a hópihe is csak egy építõelem, ebbõl áll össze a nagyobb hópehely, abból pedig maga a hó. És a hó is csak egy alkotóelem... Most pedig látszólag ugrunk egyet, és egy másik szálon folytatjuk a korábbi gondolatmenetet: megnézünk egy, a Mindenség leírásában fontos szerepet játszó jelenséget, szabályt. A fraktálokról már tettem említést Nektek, hozzátéve, hogy személy szerint nagyon érdekelnek ezek a beszédes formációk. A fraktálokkal nagyon sokan foglalkoztak már, fõként matematikusok (pl. Mandelbrot), többnyire kapcsolatba hozván egyfajta káoszelmélettel. Ezoterikus megközelítésben jómagam eddig még nem találkoztam a fraktálokkal kapcsolatos gondolatokkal, jóllehet az egyik "alapmû", a Tabula Smaragdina gyakorlatilag erre utal:   Quod est inferius, est sicut quod est superius, et quod est superius est sicut quod est inferius ad perpetranda miracula rei unius. Et sicut omnes res fuerunt ab uno, meditatione unius: sic omnes res natae fuerunt ab hac una re, adaptatione - Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának mûveletét végrehajtsd. Ahogy minden dolog az egybõl származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egybõl keletkezett. Ezen alapvetõ princípium egyszerûbb megfogalmazásaival lépten nyomon találkozhatunk: Amint fent, úgy lent; Ahogyan kicsiben, úgy nagyban; Ahogyan a mikrokozmosz úgy a makrokozmosz stb. A fraktálokat megismerve, láthatjuk, hogy azok ugyanezen elv, az önhasonlóság elve alapján épülnek fel, minthogy a fraktál a nagyhoz (az egészhez)hasonló kicsiny egységek együttese. Ezek után kijelenthetjük, hogy - a smaragd tábla alaptétele értelmében - a Mindenség egy "fraktálszerû képzõdmény". Két nagyon egyszerû animációt mutatok be a kétdimenziós önhasonló alakzatok szemléltetésére, azaz ahogyan a kicsibõl a hozzá hasonló nagy összeáll. A mozgás (is) ezt a hasonlóságot próbálja szemléltetni, de az ábrákat nézve bizonyára mindenkinek ébrednek saját benyomásai, gondolatai ezzel kapcsolatban. Ezek az ábrák síkbeliek, de a fraktálok a három- sõt még az ennél magasabb - korlátlan - dimenziójú terekben is léteznek... Az itt olvasható gondolatmenettõl elszakadva, de ebbe a témakörbe tartozó kérdésben szólalok most meg. Tegnap kaptam egy érdekes - többeknek szétküldött - levelet. Ennek a tartalmi lényege a következõ: E héten csütörtökön, 19-én sorsfordító nap lesz.1 Asztrológiailag egy különleges bolygóállás alakul majd ki, amely nagy hatást gyakorol ránk.2 Ezen a napon gyökeres változásokat indíthatunk el életünkben. Átírhatjuk a karmánkat is.3 Egy mester azt tanácsolta ma, hogy ezen a napon reggel, illetve este mélyedjünk egy kicsit, egy-egy meggyújtott mécses, gyertya mellett és gondolkodjunk el komolyan azon, mit akarunk az életünkben, merre akarunk menni, mit akarunk megváltoztatni.4 Erre most lehetõségünk van.5 Idõnként kapok hasonló leveleket, sokszor annak a továbbküldését is kérve (és ez utóbbi esetében természetesen kilátásba helyezve némi kis jutalmat vagy ellenkezõ esetben "büntetõ" szankciót). Ezekre többnyire úgy reagálok, hogy nem teszek semmit, most azonban úgy érzem, hogy el kell térnem ettõl a gyakorlattól. Annál is inkább, mert nyilvánvaló az, hogy aki e levelet küldte, illetve továbbküldte, jó akarattal, segítõ szándékból tette. Azok között, akik e levélbõl kaptak, bizonyára vannak páran, akik nem igazán értik mirõl is van akkor szó. Éppen ezért a fentiekhez az alábbi gondolatokat szeretném hozzáfûzni: 1 - Minden nap lehet sorsfordító. Sorsunk változása nem egy kitüntetett naptól, hanem önmagunktól és a karmikus kapcsolatoktól függ. Kitüntetett napok persze vannak az életünkben, de az kinek-kinek egyéni. 2 - Lehetséges, hogy a planéták különleges helyzete nagy hatást gyakorol ránk, de a külsõ hatás önmagában semmilyen sorsváltozást nem idéz elõ. 3 - Nagyon sok olyan nap van, amikor gyökeres változtatásokat indíthatunk el az életünkben, elképzelhetõ, hogy ez a nap is ilyen. A ránk legnagyobb hatást gyakorló Hold azonban éppen olyan fázisban van (29. holdnap), ami ennek pontosan az ellenkezõjét mutatja (ti. a mai napon inkább indokolt a sorsunk elfogadása és a megbékélés, mintsem a változtatásokara irányuló gondolatok táplálása). Ezen túlmenõen a mai nap számainak rezgése sem támaszt alá semmilyen ilyen lehetõséget. Természetesen lehetséges a mai napon is fordítani a sorsunkon (akár úgy is, hogy végre elfogadjuk azt), de a karmánk "átírása" nem egy nap, nem a mai nap függvénye. A karmánkat ugyanis folyamatosan írjuk/átírjuk. 4 - A mester bölcs tanácsot adott, oly annyira bölcset, hogy ezt nemcsak a mai napon, hanem még sok másikon is érdemes megtennünk. 5 - Erre mindig van lehetõségünk, még e földi életünk utolsó napján is... Forrás: www.shift.lapja.hu http://ezotop.hu/shift-sorsrol-karmarol/ |