Életfeladatunk: a karma

„Ha nem értjük, honnan származunk, nem tudjuk, hogyan éljünk.” A reinkarnáció A buddhisták is hisznek a lélek újjászületésében, halhatatlanságában. A reinkarnáció, szó szerinti fordításban újra testet öltés, egyfajta hit szerint a világot mozgató periodicitásra, időszakos ismétlődésre ad magyarázatot. A lélek halhatatlan, így a fizikai test halála után nem szűnik meg létezni. A folyamatos újjászületés lényege, hogy a lélek végigjárja a számára kiszabott utat, hogy beteljesítse feladatait, melyekből tanulhat, tapasztalatot szerezhet, így folyamatosan fejlődik. Reinkarnáció Életfeladatunk: a karma Az újjászületés előtt az entitás (lélek) megválasztja a következő életében elvégzendő feladatokat, melyek fejlődését szolgálják. A reinkarnációba vetett hit szerint az életfeladatainkat, és a fejlődésünket szolgáló körülményeket magunk választjuk meg. Ezért lehetséges, hogy egyes emberek rosszabb sorssal rendelkeznek (rossz házasságban, vagy rossz anyagi körülmények között élnek), s ez mégis fejlődésüket szolgálja. A kibírhatatlan, intrikus munkatársaink nem feltétlenül jelentenek rosszat, a hasonló környezet türelemre tanít. A családi problémák megtanítanak az összetartásra, a környezetünkben élő ránk szoruló emberektől pedig segítőkészséget tanulhatunk. A legkisebb események is fejlődésünket szolgálják, melynek talán nem ebben az életben vesszük hasznát. Az ezoterika szerint több, különböző karmát különböztetünk meg. Létezik egyéni-, csoportos- és kozmikus karma. Cselekvéseink hatással vannak karmánkra, mely könnyen ellenünk fordulhat. Ha rosszat cselekszünk egy embertársunkkal szemben, azt később törlesztenünk kell. A reinkarnáció rendszere is az Istenhiten alapszik. Lényege az igazságosság és az egyensúly fenntartása. Ha ebben az életben elkövetünk egy rossz cselekedetet, talán következő életünkben ez velünk történik meg. Az egyéni karma saját sorsunk, melyhez azonban mások sorsa (családtagok, barátok, ismerősök) is kapcsolódik. Ha egy családtagunk karmája az, hogy magánéleti problémákkal küzd, az kihat a mi sorsunkra is, mi is tanulhatunk belőle.  Karma és tanulás Akárcsak itt, a materiális világban, a kozmikus létben is a tanulás által fejlődünk. Míg fizikai testünk az iskolapadban, könyveket olvasva sajátítja el a tudást, addig lelkünk a minket ért események hatására fejlődik. Az ember néha gyermekien viselkedik, elköveti ugyanazt a hibát, mégsem tanul belőle. Az események csupán szimbolizálják azt a tulajdonságot, melyet fejlődésünkhöz meg kell tanulnunk, ezért gyakran nem értjük meg az égi jeleket. Vegyünk példaként egy kerékpárral közlekedő embert. Ahányszor az úton közlekedik, mindig az egyszerűbb utat választja, megkerüli az autókat, de mindig baleset éri. Mindaddig, amíg meg nem tanulja, hogy nem járhat minden esetben az egyszerűbb úton, baleset fogja érni. Karmája addig figyelmezteti, amíg meg nem érti az üzenetet. Miért nem emlékszünk korábbi életeinkre? Jó oka van annak, hogy tudatunk nem emlékszik előző életeink történéseire. Bár mi magunk nem érzékeljük, összes előző életünk tapasztalata, ismerete alkotja jelenlegi személyiségünket. Ha tudatosan ismernénk összes előző életünk történéseit, képtelenek lennénk épp ésszel felfogni és feldolgozni tudásunkat. Olykor már egyetlen életünk traumái, rossz tapasztalatai is depressziót okoznak, több száz előző élet negatívumait pedig képtelenek lennénk tudatosan elfogadni. Egy-egy életünk csupán része a hosszas, időtlen ideig tartó fejlődési folyamatnak. Olyan ez, akár egy színész élete; mindig más szerepet játszunk, s tanulunk hibáinkból. Ha két szerep (vagyis két élet) között nem pihenhetnénk meg, ha összes szerepünket (és nem csupán a tapasztalatokat) meg kellene jegyeznünk, azt egy idő után nem tudnánk elviselni. Minden inkarnációban (életben) az elvégzendő feladatokra kell koncentrálni. A reinkarnáció elve a periodikus ismétlődésen alapul. Egy-egy lélek addig születik újra, míg el nem éri a tökéletességet, amikor már mindent (jót és rosszat egyaránt) megtapasztalt. Az újjászületések során karmánk (életfeladatunk) határozza meg, milyen események következnek be életünkben, s mi az, amit az eseményekből megtanulhatunk, hogy folytathassuk fejlődésünket. http://noinet.hu/ezoterika/96 A Tibeti reinkarnációk Azok, akik úrrá lettek a karma törvényén és elérték a megvilágosodást, választhatják azt, hogy életük után visszatérnek az emberi létbe, hogy másokat segítsenek. Tibetben a tizenharmadik századra nyúlik vissza az újjászületettek vagy tulkuk felismerése, amely mind a mai napig élő hagyomány. Amikor egy elismert mester meghal, pontos leírást ad arról, hogy hol fog újjászületni. Egyik közeli tanítványa vagy szellemi társa ezután álmot lát vagy látomása támad, amely megjövendöli a mester közeli újjászületését. Néha a tanítványok felkeresnek egy elismert, neves mestert, aki különös tehetséggel rendelkezik a tulkuk felismerésében. Ilyenkor ez a mester lát álmot vagy jelenik meg számára valami látomás, amely azután iránymutató lesz a tulku újjászületésének felkutatásában. Amikor rálelnek a gyermekre, ez a mester meghatározza, hogy valóban ő a reinkarnálódott mester. Ennek a hagyománynak az a célja, biztosítsa, hogy a felébredt mesterek bölcsességemlékezete nem vész el. Egy újjászületett életének legfontosabb vonása, hogy a bölcsességemlékezetét örökli - öntudatra ébred, s ez valóságosságának igaz jele. Őszentsége, a dalai láma például elmondja, hogy már kora gyermekkorában minden nehézség nélkül képes volt megérteni a buddhista filozófiát és tanítást - ami különben nem könnyű feladat, s általában több évet igényel, hogy valaki elsajátítsa. A tulkukat nagy gonddal nevelik. Még mielőtt tanításuk elkezdődne, utasítják a szülőket, hogy különös gonddal foglalkozzanak a gyermekkel. Tanításuk sokkal szigorúbb és intenzívebb, mint a közönséges szerzeteseké, mivel sokkal többet is várnak tőlük. A tulkuk néha emlékeznek előző életeikre, vagy figyelemre méltó képességekről tesznek tanúságot. Mint a dalai láma mondja: "Teljesen természetes, hogy az újjászületett gyermekek emlékeznek tárgyakra, emberekre előző életeikből. Néhányan még a szent könyveket is idézni tudják, még mielőtt tanították volna nekik". Sok újjászületettnek kevesebb gyakorlatra és tanulásra van szüksége, mint másoknak. Ilyen volt Rinpocse mestere, Dzsamjang Khjence is, akinek fiatalkorában nagyon szigorú tanára volt, ennélfogva igen magas követelményeket állított tanítványa elé. A fiúnak együtt kellett vele élnie remetelakjában, a hegyekben. Egyik reggel mestere elment a szomszédos faluba, hogy megtartson egy szertartást egy éppen meghalt emberért. Mielőtt elment, adott egy könyvet Rinpocse mesterének, amelynek "Mandzsusri neveinek felsorolása" volt a címe. "Estig tanuld ezt meg!" - ezekkel a szavakkal búcsúzott el. Az ifjú Khejence olyan volt, mint bármely gyerek, ahogy mestere kitette a lábát, játszani kezdett, egészen addig, amikor már a szomszédok is aggódni kezdtek, s dorgálták:" jobb lenne, ha elkezdenél tanulni, különben majd verés lesz a vége." Tudták, hogy milyen szigorú és hirtelen haragú volt a mester. Ő azonban oda sem hederített, csak játszott tovább. Végül már naplemente előtt, mikor tudta, hogy mestere hamarosan hazatér, átolvasta egyszer az egész szöveget. Majd, mikor megjött a mestere és kikérdezte, szóról-szóra felmondta az egész könyvet. Általában egyetlen mester sem adna ép ésszel ilyen feladatot egy gyermeknek. Azonban a tanító szíve legmélyén tudta, hogy Khjence Mandzsusrínek, a Bölcsesség buddhájának újjászületése, s a feladattal mintegy próbálta lépre csalni, hogy mutassa meg magát. Maga a gyermek azzal, hogy tiltakozás nélkül elfogadott egy ilyen nehéz feladatot, hallgatólagosan elismerte, hogy ki is ő. Később Khjence leírta önéletrajzában, hogy mestere - bár nem ismerte el - erősen az esemény hatása alá került. Mi folytatódik a tulkuban? Pontosan az a személy, mint akinek az újjászületése? Igen is, meg nem is. Ugyanúgy el van kötelezve, és ugyanolyan indíttatása van, hogy segítsen mindenkin, de valójában nem ugyanaz az ember. Ami az egyik életről a másikra folytatódik, az az áldás, amit a keresztények "kegyelem"-nek hívnak. Az áldásnak és a kegyelemnek az átvitele pontosan szabályzott, és megfelel minden egymást követő kornak, az újjászületett mindig olyan módon jelenik meg, hogy a legjobban illeszkedjék a saját korában élő emberek karmájához, így tud a legtöbbet segíteni nekik. Az újjászületések rendszerének gazdagságát, hatásosságát és finomságát talán legmeghatóbban őszentsége, a dalai láma példázza. A buddhisták Avalokitesvara, a Végtelen Együttérzés buddhája megtestesüléseként tisztelik. Tibetben istenkirályként nevelkedett, részt vett a hagyományos gyakorlatban, megismerkedett elődeinek legfőbb tanításaival, s a tibeti hagyomány egyik legnagyobb élő mesterévé vált. Mégis az egész világ egyszerűségéről, hétköznapi külsejéről ismeri. A dalai lámát erősen foglalkoztatják a modern fizika, neurobiológia, pszichológia kutatásai, valamint a politika. Nézeteit, egyetemes felelősséget hordozó üzeneteit nemcsak a buddhisták fogadják el, hanem világszerte a különféle meggyőződést vallók is. Az erőszak-nélküliséghez való elkötelezettségéért, amelyet a tibeti népnek a kínaiaktól való függetlenségükért negyven éve tartó élethalál harcában tanúsított, 1989-ben Nobel-díjat kapott. Egy különösen háborgó időszakban példája bátorította a szabadságukért küzdő embereket a földünk valamennyi országában. A dalai láma az egyik vezető szóvivője a környezet megőrzésének, fáradhatatlanul megpróbálja ráébreszteni embertársait önzésük, anyagias filozófiájuk veszélyességére. Az értelmiségiek, a vezetők mindenfelé tisztelik. Sok- sok mindenfajta , mindenféle nemzetiségű egyszerű ember életét a dalai láma magasztossága, sugárzása, öröme változtatta meg. A dalai láma nem más, mint az Együttérzés buddhájának arca, amelyet a veszélyeztetett emberiség felé fordít, Avalokitesvara újjászületése, aki nem csak Tibetért, nem csak buddhistaként, hanem az egész világért él, amely soha nem látott szükséget szenved a gyógyításban, az együttérzésben. Személye a béke iránti teljes elkötelezettség példája. A nyugati világ számára meglepő lehet, hogy milyen sok újjászületett él Tibetben, s hogy nagy többségük mester, tudós, író, misztikus és szent lett, akik jelentősen hozzájárultak a buddhizmus tanításához, és Tibet társadalmában jelentős szerepet játszottak. Az újjászületések folyamata bizonyára nem korlátozódik csupán Tibetre, hanem minden országban, mindig megtörténik. A történelem során voltak kiemelkedő művészi zsenik, akik hatalmas szellemi erővel és humánus szemlélettel bírtak, segítették az emberiséget, hogy előbbre jusson az útján: Gandhi, Einstein, Abraham Lincoln, Teréz anya, Shakespeare, Szent Ferenc, Beethoven, Michelangeló, stb. Amikor a tibetiek ilyen emberekről hallanak, azt mondják, ők bodhiszattvák. Amikor munkájukról, látomásaikról hallunk, megrendít a buddhák és mesterek hatalmas fejlődési folyamatának kiterjedtsége, amely elindítja az egész emberiség felszabadításának folyamatát, és jobbá teszi a világot. Ismeretlen Internetes forrásból http://www.asztralfeny.hu/kincs/kincs.php?kincsid=134&temaid=10&mindet=nem VÁLTOZTASS AZ ÉLETEDEN सेप्टिक में कर्म पुनर्जन्म चिकित्सा Kovácsoljuk jól sorsunkat! Mit tartogat számunkra ez a különös szó? Vajon sorsunk rabszolgái vagyunk-e, ismeretlen szeszélyeknek kiszolgáltatva? Vagy bármit megtehetünk, s ha jól sakkozunk, kijátszhatjuk az égi igazságszolgáltatást? A karma szanszkrit szó, fordítása tett, cselekedet. Azt a törvényt jelenti, hogy bármit teszünk, az következményekkel jár. Sőt, ez nemcsak fizikai működésünkre, hanem szavainkra és gondolatainkra is vonatkozik. Legapróbb cselekedetünk is komoly hatással bír, ahogyan elég egyetlen égő gyufaszálat eldobnunk, s egy egész erdőt felperzselhetünk vele. Ugyanakkor a legparányibb magból gyönyörű virág vagy hatalmas fa sarjadhat. A karma nem jutalom vagy büntetés! Egyszerűen csak az ok és okozat törvénye, ahogy a fizikai törvények is működnek a természetben: ha elengedek valamit, le fog esni. Miért fontos ez számunkra? Mert az ember saját sorsának kovácsa! Ha elindítunk valamit, legyen az jó vagy rossz, bizton számíthatunk rá, hogy következményekkel fog járni. Gyakran kételkedünk benne, hogy életünk eseményei igazságosak. Különösen akkor, ha bántanak, ha szenvedünk, ilyenkor átkozzuk balvégzetünket. Bezzeg, ha valami jó történik, juhéjj, a szerencse fiai lettünk. De a bölcsek azt tanítják, hogy semmi sem véletlen! Nem a szeszélyes sors játszadozik velünk kényére-kedvére. Megeshet, hogy nem látjuk a magyarázatot, és értetlenül állunk a dolgok előtt. Hiszen a karma „gyümölcse” néha csak jóval később érik be, s ki emlékszik már, mi lehetett az előzménye. A sors tehát nem pikkel ránk, akkor sem, ha mindent „megtesz”, hogy ezt hitesse el velünk. A természet nem küldi ránk a bosszú angyalait! Ehelyett tanít minket: a leckéket mi más adhatná, mint a velünk történt események és azok, akikkel találkozunk. Ha rosszul szerepeltünk, sebaj! Kapunk új lehetőséget – lehet, hogy máskor, más formában, más emberektől. De ha elég szemfülesek vagyunk, rájövünk, hogy ez ugyanannak a témának a variációja. Így a karma máris nem tragédia. Egy szerencsétlenség a változás lehetőségét tárja fel előttünk, sőt, tán ez nyitja fel hirtelen a szemünket. Ha pedig szerencse ér, vagyis pozitív dolog érik be életünkben, ugródeszkának használhatjuk, hogy kibontakoztassuk képességeinket. A karma felvet egy jogos kérdést: életünk ösvénye előre ki van taposva vagy arra mehetünk, amerre csak látunk? Vajon az eleve elrendelés működik vagy a szabad akarat? Cseréljük fel a vagyot éssel! Elképzelhető, hogy mindkettő él: követünk egy ösvényt, de közben saját döntéseket hozhatunk. Hiszen szabadságunkban áll eldönteni, hogy mit kezdünk azzal, amivel találkozunk. Azt is mi választjuk meg, hogy hogyan járjuk be utunkat – egyenesen vagy vargabetűkkel, eltévedünk, vagy állandóan megállunk pihenni, és az sem utolsó szempont, hogy mit hogyan fogadunk. Ha az ösvényt szakadék keresztezi, mondhatjuk, hogy csak velem történhet ilyen szerencsétlenség, jaj, a sors ártatlan áldozata lettem! Vagy vegyük elő kalandos szellemünket: ez aztán a jó buli, de jó, hogy ilyen kalandba sodort az élet, most aztán kipróbálhatom magamat! Akkor fogjuk jobban érezni magunkat, ha vígan fütyörészve haladunk, ahelyett, hogy végighurcoljanak saját ösvényünkön, miközben kétségbeesve kapálózunk. Éljük át a jelent teljes szívvel, hiszen ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy cselekedjünk! Tanácsos itt és most helyrepofozni életünket, mert, ahogy egy tibeti tanító mondta: „Holnap vagy a következő élet – ki tudja, melyik jön el hamarabb!” De azért semmi ok a pánikra. Van időnk. Ha állandóan rohanunk, hogy elcsípjük a buszt, hogy ne maradjunk le semmiről, hogy elkerüljük a főnök letolását, elrohan az életünk is. Inkább éljünk örömmel és derűsen, úgy, hogy közben figyelünk gondolatainkra, szavainkra és tetteinkre, a karma törvényének tudatában. Ahogy egy tibeti mester tanította: „Ha meg akarod ismerni a múltadat, akkor mérd fel jelen körülményeidet, ha tudni akarod, milyen lesz a jövőd, nézd meg mostani cselekedeteidet!” Változtass az életeden a karmád szerint! A hindu szentírások szerint bármit tegyen is az ember, az előbb-utóbb vissza fog rá hatni. Ha nem is pont ebben az életében, akkor következő születései valamelyikében. Ezt hordozza magában karmánk, vagyis az ok és okozat közötti összefüggés törvénye. De nemcsak a hinduk és a buddhisták gondolják így. Minden nagyobb vallásban említést tesznek a karmáról - más-más összefüggésben. A keresztények például nem hisznek a lélekvándorlásban, mégis azt mondja a Biblia: „Amint vetsz, úgy aratsz." Ha az ok és okozat közötti összefüggés nem létezne, ha a cselekedeteinknek nem lennének következményei, miért hirdetnék a világvallások, hogy jónak kell lennünk? Az élet célja a hinduk és a buddhisták szerint az, hogy megszabaduljunk a karmától, és ezzel kilépjünk az ismétlődő születés-halál körforgásból. Például ha az előző életedben megfogadtad, hogy egy barátodat kisegíted a bajból, de ő hamarabb meghalt, mint ahogy ezt megtehetted volna, biztos, hogy újra találkozni fogtok. Ha karmikus tartozásod van valaki felé egy korábbi életedből, azon kaphatod magad, hogy az illetőnek most mindenáron segíteni akarsz, mert valahonnan olyan ismerősnek tűnik... A karma tulajdonképpen mint törvény hat ránk szellemi fejlődésünk során. Ha a szabályait betartjuk, jutalomban részesülünk, ellenkező esetben szankciókkal kell számolnunk. Bár a kar- ma hívei szerint mindkettő fejlődésnek számít, az első esetben a rövidebb és boldogabb, a másodikban a hosszabb és gyötrelmesebb utat választjuk. Tehát csak rajtunk múlik, hogyan formáljuk a jövőnket! Kezeld jól az „edényedet" A karma működését úgy kell elképzelni, mint egy tárolóedényt, melyet életeken át cipelünk magunkkal. A tartalmát vétkeinkkel növelhetjük, helyes cselekedeteinkkel pedig csökkenthetjük. Születésünkkor a karma-edény magával hozza előző életeink „üledékét". Ezt a kezdeti tartalmat az adott létünk során folyamatosan módosítjuk. Értelemszerűen mindjobban megtelt az edény, annál több és súlyosabb problémával kell szembenéznünk. Mivel ronthatsz a sorsodon? Hogy mi tartozik a vétkek sorába a karma működésének szempontjából? Röviden megfogalmazva: ha elégedetlenül viszonyulsz a világhoz vagy annak részeihez, az megnehezíti a jelenlegi vagy az elkövetkező életedet. A bűnök sorában például első helyen áll az, amikor valamely földi dolognak túlzott jelentőséget tulajdonítunk. Idealizálni azonban nemcsak az anyagi javakat, a hatalmat, a karriert, a hírnevet, a népszerűséget, a tekintélyt és a szépséget nem szabad, de a hitnek, a társadalmi megítélésnek, az intellektusnak sem tulajdoníthatunk túl nagy szerepet. Ez utóbbiak azért számítanak vétkezésnek, mert amikor valamit idealizálunk, akkor párhuzamosan elítéljük mindazt, ami annak nem felel meg. Ekkor ugyanis ismét elégedetlenül viszonyulunk a világhoz, és ítélkezünk. A legszemléletesebb példa ennek alátámasztására az, amikor egy hívő, vallásos ember pálcát tör afelett, aki nem úgy éli az életét. De ugyanúgy nincs jogunk erkölcsi, családi, társadalmi vagy bármilyen alapon elítélni a hűtlen házastársat vagy azt a jómódú embert sem, aki nem ad pénzt az utcai koldusnak. Hiszen mindenki maga alakítja a karmáját, és sosem tudhatjuk, ki mit hozott az előző életéből. A karmaedény tartalmát növelő dolgok kölön külön kategóriát képeznek téves meggyőződéseink. Itt a büszkeségre, a hiúságra, a túlzott önértékelésre, a magunkkal vagy az életünkkel való elégedetlenségre, a környezetünk irányítására, a hatalomvágyra és a féltékenységre kell gondolnunk. Idetartoznak a tudatos rossz cselekedetek, és az el nem végzett karmikus feladatok is. Javíts a jövődön! Mit kell tennünk annak érdekében, hogy az edény tartalma csökkenjen, és ezáltal a sorsunk jobbra forduljon? Jó cselekedetnek tekintendő - a karma hite szerint a világnak minden fenntartás és ítélet nélküli elfogadása és szeretete. Idesorolhatjuk a tudatos, de nem öncélú jó cselekedeteket, az együttérzést, a szent célok önzetlen szolgálatát, a hasznos ismeretek terjesztését, a jóságot, a jószívűséget, a jólelkűséget, a vidámságot, a humorérzéket, az optimizmust, valamint karmikus feladataink végrehajtását. Ez minden olyan lélekből eredő tevékenység végzése is lehet, mint például hivatásunk megfelelő gyakorlása. Jól látható, milyen kevés embernek sikerülhet eljutnia oda, hogy a karma-edénye teljesen kiürüljön. Hiszen ritka az, aki vétkektől mentesen képes élni, és olyannak szereti a világot, amilyen. Ez leginkább azokra a - például Tibetben élő - vallásgyakorlókra igaz, akik egész létezésüket az előbb leírt „törvényeknek" rendelik alá. Éld át a jót és a rosszat is! A karmánk magában hordozza azt is, hogy ha nem hozzuk helyre korábbi hibáinkat, újra és újra szembe kell néznünk velük. Például ha megbántottunk valakit, de nem tettük jóvá, akkor ugyanazt a fájdalmat kell elviselnünk később valaki mástól. Ezt nem büntetésként, inkább egyfajta lehetőségként, leckeként kell felfognunk. Mindez abból fakad, hogy állítólag életeken át folyamatosan tanítjuk egymást, hogy egyre jobbá válhassunk. Karmikus adósságaink pedig koloncként lógnak a nyakunkon, egészen addig, amíg nem látjuk tisztán az ok és okozati összefüggéseket. A karma azonban nem egyezik meg a szemet szemért elvvel. Azokat az érzéseket kapod majd vissza valamikor, valahol, valakitől, amiket te okoztál egykor. Ha valakit, mondjuk, meg pofozol, nem az ütést fogod ugyanúgy elszenvedni később, hanem azt az érzést, amit azzal kiváltottál a másikból. Ha indulattal pofozol, az lelkileg is fáj, így téged is hasonlóképpen fognak egyszer megalázni. Viszont ha az a pofon azért csattant el, hogy, mondjuk, magához térjen valaki, aki előzőleg elájult, akkor téged is ugyanolyan jó szándékkal fog egyszer „felébreszteni" egy másik ember, amikor nem akarsz meglátni valamit. A visszahatások természetesen átnyúlhatnak az elkövetkező életekre is. A még meg nem történt következményeket a földbe vetett magokhoz hasonlítják: amikor a környezeti hatások megfelelőek, csak akkor csíráznak ki. A másik, amit megtehetsz egy jobb élet reményében, ha nem szaporítod „negatív" karmáid számát. Vagyis igyekszel nem ártani másoknak sem gondolatban, sem érzelmekben, sem szavakban, sem tettekben. Ehhez komoly önfegyelemre vagy belátásra van szükséged. Az indiai bölcsek azt tanítják, hogy a negatív élményekre nem szabad ösztönből reagálni, hanem el kell gondolkodni azon, vajon miért kaptad, mit akarhat tanítani neked? Ehhez arra van szükség, hogy engedd magadba az olyan rossz érzéseket, mint a harag, a féltékenység, a düh vagy a félelem. Hagyd, hogy átjárjanak, nézz szembe velük, értsd meg, és fogadd el őket. Ugyanígy elemezd ki magadban a kellemes, pozitív hatások által kiváltott érzéseidet is. Azáltal, hogy nem fogsz ragaszkodni a már megélt jó érzéshez, és nem kell félned a kellemetlentől - hisz már túl vagy rajta -, sokkal felszabadultabban és boldogabban élheted majd a hétköznapjaidat. Egy próbát azért megér.(ananke) http://lelekmagusangyalklub.network.hu/blog/lelek-magus-angyal-klub-hirei/valtoztass-az-eleteden ---------------- ----------- Az indiai kultúrkörökben a hatás és ellenhatás törvényének magyarázatán túl a karmák fajtáit is megkülönböztetik, eszerint a múlt, a jelen és a jövő összefonódik: I. Dridha karma: szilárd, rögzült sors, lehetetlen megváltoztatni, rendeltetésünk, hogy ezt mindenképpen megtapasztaljuk. Dharma karma: a velünk született egyedi felelősség, amellyel tartozunk a környezetünknek, felettes énünknek. II. SaBija karma: a karma magvetése - az ember a korábbi életeiből hozott karmával születik meg. Alapjait a születés előtti időszakban gyűjtjük, alkalom esetén aktivizálódnak. Agami karma: tetteink fejleménye, gyűjtögetés - a szunnyadó magvak bármelyik pillanatban kisarjadhatnak. Megfelelő érzések feltámadásakor elér minket, mi magunk szedjük össze anyagát jelenlegi életünkben. Prarabdha karma: a kinetikus karma - benső világunkban kicsírázott, beteljesedett dolgok következménye, nyilvánvaló következmények. Ezt a karmát éljük meg. III. Sanchit karma: összegyűlt és felhalmozódott karmák, ismeretlen múltba, inkarnációkba nyúlnak vissza. Pralabdh karma: végzet, sors, rendeltetés, a jelen élet, amely elől lehetetlen elmenekülni. Kriyaman karma: mostani földi életünket szabad cselekvő erővel, Szabad Akarattal élhetjük meg, meghatározhatjuk jövőnket - az lehet jó vagy rossz. http://lelekmagusangyalklub.network.hu/blog/lelek-magus-angyal-klub-hirei/valtoztass-az-eleteden                        Karma-oldó program Ez a gyakorlatsor az egyik legerősebb karma oldó módszer. Évente 1x-2x érdemes elvégezni. Ajánlatos újhold napján kezdeni. Erre a 9 napra ki kell iktatni minden hírközlő eszközt (pl. televízió, rádió, újságok, telefon, számítógép)! Ezt hívják médiaböjtnek. Mind a 9 napon el kell végezni a 9 gyakorlatot. 1. Ne elégedetlenkedj! Ne méltatlankodj, ha valami nem úgy történik, ahogyan vártad. Fogadj mindent örömmel a sorstól. Keresd meg minden eseménynek a fejlesztő és tanító aspektusát. 2. Ne kritizálj! Ne bírálj se embert, se tárgyat, de még magadat sem. Legyél ítéletmentes mindennel és mindenkivel szemben. 3. Figyelj magadra! Valósíts meg egy folyamatos önreflexiót. Figyeld éberen, ahogyan a gondolataid felmerülnek és eltávoznak. Légy tudatos tetteid végrehajtása közben is. 4. Kelj korábban! Mind a 9 napon kelj fel 1 órával előbb a szokásosnál. Ezt az 1 órát használd ki a szellemi fejlődésedre. A lehető legjobb valamilyen spirituális témájú könyv figyelmes olvasása. 5. Étkezz helyesen! A kilenc nap alatt ne fogyassz állati eredetű ételeket (hús, hal, zsír, tojás, tejtermék). Csak nyers gyümölcsöt, zöldséget és magvakat egyél. Igyál sok tiszta vizet. Naponta csak 1 főétkezés legyen. 6. Meditálj! Minden nap találj alkalmat a magányos, visszavonult meditálásra. A meditációs gyakorlatot bevezetheted a légzésed, vagy egy gyertyaláng figyelésével. Próbáld meg teljesen kiüresíteni magad. Üríts ki magadból minden akarati, érzelmi és gondolati megnyilvánulást. 7. Tegyél valamit naponta, amit egyébként nem tennél! Naponta legalább egyszer tegyél olyasmit, amit nem szeretsz megcsinálni, és egyébként nem is kellene elvégezned. Olyan tevékenységet válassz, ami nem fontos a mindennapi létfenntartáshoz. 8. Légy önzetlen! Minden nap hajts végre legalább egy önzetlen cselekedetet, amiről senki sem szerez tudomást. Tegyél valamit mások vagy a világmindenség érdekében, de maradj a háttérben. Olyan tettet hajts végre, ami áldozattal vagy lemondással jár. 9. Nézd vissza a napod! Minden este lefekvés előtt nézd végig a napodat fordított sorrendben, a lefekvéstől a felkelésig. A nap visszanézése ne tartson tovább 10-15 percnél. Értékeld ki a napodat. Ha olyan ponthoz érsz, ahol szerinted máshogyan kellett volna viselkedni, akkor képzeld el az általad helyesnek tartott viselkedési módot. Fejlődés, karma és újjászületés Azon a futó éjszakán, amelyen Buddha elérte a megvilágosodást, mondják, a felébredés különböző fokozatain ment át. Az elsőben "összpontosított, megtisztult, tisztátalanság nélkülivé vált, lággyá lett, munkálhatóvá, rögzítetté és mozdulatlanná", tudatát, figyelmét előző életeinek emlékezetébe idézésére fordította. Élményeit így meséli el: ...Visszaemlékeztem sok-sok korábbi létemre, amelyeken keresztül haladtam: egy-két születés, három, négy, öt... ötven, száz... százezer, más-és más világkorszakokban. Mindent tudtam ezekről a születésekről: hol történtek, mi volt a nevem, milyen családba születtem, mit tettem. Ismét átéltem minden életemnek jó és rossz sorsát, s minden életemet bevégző halálomat, s minden életemet bevégző halálomat, s ismét életre keltem. Ily módon visszaemlékeztem számtalan létezésemre, jellemző vonásaikra, körülményeikre. Erre a tudásra az éjszaka első felében tettem szert... A történelem hajnala óta a világ szinte minden vallásában a reinkarnáció, a halál utáni életbe vetett mélységes hit jelentős helyet foglalt el. Az újjászületésbe vetett hit létezett a keresztények között, a korai kereszténységben, s különböző formákban tovább élt a középkorban is. Origenész, az egyik legbefolyásosabb atya, aki hitt a "lelkek ével megerősödve érkezik erre a világra." Bár a kereszténység gyakorlatilag visszautasította a reinkarnációba vetett hitet, nyomait mégis megtalálhatjuk végig a reneszánsz kort nyomon követve, a legnagyobb romantikus írók műveiben - mint pl. Blake, Shelley, de még Balzacéban is, akiről ezt talán nem is gondolnánk. A keleti vallások iránti érdeklődés megélénkülése óta - amely a múlt század végén kezdődött - számos nyugati kezdte elfogadni a hindu és buddhista újjászületés elméletét. Egyikük, a nagy amerikai gyáros és emberbarát, Henry Ford, így írt: "... akkor fogadtam el a reinkarnáció elméletét, amikor huszonhat éves voltam. A vallás nem mondott erről semmit. A munka nem elégített ki teljesen. Tevékenységünk kárba veszett, ha az összegyűjtött tapasztalatainkat nem használhatjuk fel egy következő életben. Amikor megismerkedtem a reinkarnációval ... az idő végtelenné vált. Többé már nem voltam az óra mutatójának a rabszolgája... Szeretném másoknak átadni azt a nyugalmat, amit az élet meghosszabbításának tudata jelent az embereknek" Egy 1982-ben végzett Gallup közvélemény-kutatás kimutatta, hogy négy amerikai közül egy hisz a reinkarnációban. Megdöbbentő statisztikai adat - tekintettel arra, hogy a materialista és tudományos filozófia mennyire uralja az élet szinte valamennyi területét. Persze, a legtöbb embernek még csak valami homályos elképzelése van a halál utáni életről, s nem tudják, milyen is lehet. Az emberek újra és újra elmondják, nem tudják rábírni magukat arra, hogy valami olyasmiben higgyenek, amire nincs bizonyíték. De ugye, ez aligha bizonyíték arra, hogy nem létezik? Mint Voltaire mondta: "...végül is semmivel sem meglepőbb dolog kétszer megszületni, mint egyszer." Ha éltünk volna előzőleg - teszi fel gyakran a kérdést - akkor miért nem emlékszünk rá? De az a tény, hogy többnyire nem emlékszünk előző életeinkre, miért jelentené, hogy soha nem éltünk azelőtt? Hiszen gyermekkori élményeink, vagy a tegnapiak, vagy éppen amit egy órával ezelőtt gondoltunk, élénkek voltak abban a pillanatban, amikor lezajlottak, de emlékük csaknem szertefoszlik, mintha sohasem történt volna meg. Ha nem emlékezünk arra, hogy mit csináltunk, mit gondoltunk a múlt hétfőn, hogyan képzelhetjük azt, hogy könnyű vagy természetes lenne emlékeznünk arra, amit az előző életünkben tettünk. Néha adódik a kötekedő visszakérdezés kényszere: miért vagyunk olyan hajthatatlanok abban, hogy nincs élet a halál után? Milyen bizonyítékok lennének erre? S milyen lesz, ha rájövünk arra, hogy van élet a halál után is, amikor már meghaltunk, miközben életünkben kategorikusan tagadtuk azt? Mit tennénk akkor? Nem korlátozzuk-e magunkat a tagadáshoz való ragaszkodással? Nem lenne vajon bölcsebb megadni a lehetőséget, hátha van élet a halál után, megtartani a kételkedés jogát, vagy legalábbis nyitva hagyni a kérdést, még akkor is, ha semmi nincs, amit "konkrét bizonyosságnak" nevezhetnénk? Mi lenne a halál utáni élet konkrét bizonyossága? Meg kell kérni az embereket, tegyék fel maguknak a kérdést: "mit képzelsz, miért hisz valamennyi világvallás az ez utáni életben, s miért van az, hogy a történelem során százmilliók - beleértve a legnagyobb filozófusokat, tudósokat, Ázsia alkotó géniuszait - úgy vélik, hogy életük jelentős része ez a hit. Talán mindnyájukat egyszerűen félrevezették? Térjünk most vissza a konkrét bizonyosság kérdéséhez. Csak azért, mert soha nem hallottunk Tibetről, vagy csak azért, mert nem voltunk ott, ez nem jelenti azt, hogy Tibet nem létezik. Mielőtt az óriási földrészt, Amerikát "felfedezték", ki gondolta volna Európában, hogy ott van? Még felfedezése után is sok ember vitatta a tényt, hogy ott lenne. Talán éppen drasztikusan korlátozott életszemléletünk akadályozza meg, hogy elfogadjuk - vagy akár csak elkezdjünk komolyan gondolkozni a újjászületés lehetőségéről. Szerencsére, nem ez a történet vége. Azok, akik vállalkoztak közülünk egy szellemi feladat végrehajtására, - mint pl. a meditációra - sok eddig még ismeretlen dolgot fedeztek fel saját tudatukról. Amint tudatunk egyre jobban és jobban kinyílik saját természetének rendkívüli, hatalmas és eddig nem is gyanított létezésére, kezdünk bepillantást nyerni egy teljesen más dimenzióba, ahol minden eddigi elképzelésünk személyiségünkről, a valóságról - amelyet úgy gondoltunk, hogy jól ismerünk - egyszer csak elkezd elenyészni, s amelyben ezen kívüli más életek lehetősége legalábbis lehetségessé válik. Kezdjük megérteni, hogy minden, amit a mesterek életéről és haláláról és az azutáni életről mondanak nekünk, valóságosak. Az újjászületés néhány "meggyőző bizonyítéka" Ma már gazdag modern irodalom adja közre azok a történeteit, akik állítják, hogy visszaemlékeznek előző életeikre. Azoknak, akik valóban meg akarnak tudni valamit az újjászületésről javasoljuk, hogy előítéletek nélkül tanulmányozzák ezeket, józan ítélőképességüknek alá vetve. A reinkarnációról szóló több száz történetből, amelyet itt elmesélhetnénk, az egyik különösen kedvelt. Egy idősebb ember története ez Norfolkból, Angliából, akit Arthur Flowerdew-nak hívnak. Tizenkét éves korától kezdve megmagyarázhatatlan , igen élénk látomásai voltak, egy hatalmas város jelent meg előtte egy sivatag közepén. Az egyik leggyakrabban felmerülő kép egy sziklába vágott templom volt. Ezek a furcsa látomások vissza-vissza tértek, különösen akkor, amikor rózsaszín és vörös kavicsokkal játszott a házukról nem messze, a tengerparton. Idősebb korában a látomásaiban megjelenő város képe egyre tisztább lett, több épületet látott, az utcák elrendezését, katonákat, s azt is látta, hogy a várost egy szűk kanyonon keresztül lehet megközelíteni. Arthur Flowerdew egyszer - sokkal később, véletlenül - látott egy dokumentumfilmet a jordániai ősi Petra városról. Az első pillanatban döbbenten fedezte fel, hogy ugyanazokat a képeket látja, amelyeket éveken keresztül hordozott magában. Később elmondta, hogy soha nem látott még egy könyvet sem Petráról. Végül is víziói ismertté váltak, s a BBC televízióban vetített - vele készült - riportfilmre felfigyelt a Jordán kormány, amely javasolta, hogy repüljön Jordániába a BBC egyik riporterével, s vegyék filmre, hogyan hat rá Petra városa. Ezelőtt egyetlen egyszer járt külföldön, egy rövid tengerparti látogatást tett Franciaországban. Mielőtt az expedíció útnak indult, Arthur Flowerdew-t bemutatták Petra város egy világhírű szakértőjének. Aki könyvet írt az ősi településről, és aki részletesen kikérdezte őt. Megdöbbent, hogy milyen részletesen ismeri a helyet, olyan dolgokat is tudott, amelyeket csak egy, - a helyszíni ásatásokat végzett - régész ismerhetett volna. A BBC a látogatás előtt felvette Arthur Flowerdew Petráról szóló elbeszélését, hogy össze tudják hasonlítani azzal, amit ott tényleg találnak. Flowerdew három helyszínt emelt ki Petráról való vízióiból: egy különös, a városon kívül fekvő, vulkán alakú sziklát, egy kis templomot, ahol úgy gondolta, megölték a Krisztus előtti első században, s a város egy szokatlan építményét - amelyet a régészek jól ismertek - de nem tudtak rájönni, hogy milyen célt szolgálhatott. A Petra-szakértő nem emlékezett semmiféle ilyen alakú sziklára, s kételkedett, hogy lett-e volna egyáltalán ilyen. Amikor megmutatta Arthur Flowerdew-nak egy fényképet a városnak arról a részéről, ahol a templom állt, megdöbbent, hogy majdnem ugyanarra a helyre mutatott, ahol az tényleg állt. Majd az idős ember nyugodtan elmagyarázta a különös építmény célját. Erre nem is gondoltak eddig: az őrök szobája volt, amelyben mint katona szolgált kétezer évvel ezelőtt. Az előre leírt helyszínek nagy része valósnak bizonyult. Ahogy az expedíció közeledett Petra felé, Arthur Flowerdew rámutatott a különös sziklára, amikor pedig beértek a városba, egyenesen az őrök terméhez ment, anélkül, hogy egyetlen pillantást vetett volna a térképre, s bemutatta, miképp is működött a speciális ellenőrző rendszer, mielőtt az őrök beengedtek valakit. Végül elment arra a helyre, amelyről azt gondolta, hogy ott egy ellenséges lándzsa megölte őt Krisztus előtt az első században. Megmutatta a helyet és elmagyarázta a helyszínen lévő más - még feltáratlan - szerkezetek szerepét. A szakértő, és Petra régésze - aki elkísérte Arthur Flowerdew-t - nem talált magyarázatot arra, hogy ez a nagyon egyszerű angol ember honnan veszi a városról való tévedhetetlen ismereteit. Így beszélt: "...nagyon sok új részletet tárt fel, s ezek beleillenek a már ismert régészeti és történelmi tényekbe. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen szövevényes, hamisleírást adjon visszaemlékezéseiről, egészen másfajta embernek kell lennie. Legalábbis, amit nekem elmesélt. Nem hiszem, hogy csaló. Nem hiszem, hogy rendelkezik annyi tudással, hogy ilyen szinten csalhasson..." Mi mással magyarázható Arthur Flowerdew rendkívüli tudása, mint az újjászületéssel? Mondhatnánk, hogy könyveket olvasott Petráról, vagy hogy telepátia útján tett szert tudására, mégis az tagadhatatlan tény, hogy néhány információja még a szakemberek számára is addig teljesen ismeretlen volt Vannak aztán furcsa esetek, amelyek gyerekekkel történtek meg, akik spontán ódon emlékeznek előző életük részleteire. Dr. Ian Stevenson, a Virginia Egyetem tanára sok ilyen esetet gyűjtött össze. Az egyik gyermeknek előző születéséről való meghökkentő emlékei felkeltették a dalai láma érdeklődését is, aki elküldte hozzá képviselőjét, hogy beszélgessen el a kislánnyal, és győződjön meg arról, hogy igaz-e amit mesél. Kamaldzsit Kour-nakhívták, aki Indiában, Pndzsábban egy szikh tanító lánya volt. Egy napon elment apjával a helyi falusi vásárba, s hirtelen azzal a kéréssel állt elő, hogy vigye őt egy másik, távolabbi faluba. Az apja meglepetten kérdezte, hogy miért. "Itt nincs semmim - válaszolta a kislány. - Ez nem az én otthonom. Kérlek, vigyél el engem abba a faluba. Az egyik osztálytársammal bicikliztünk, amikor elütött egy busz. A barátom azonnal meghalt. Nekem a fejem sérült meg, a fülem és az orrom. A baleset színhelyéről egy közeli kis házhoz vittek, s lefektettek előtte egy padra. Azután elvittek a falu kórházába. A sebeim nagyon véreztek, a szüleim és a rokonaim odajöttek hozzám. Mivel a helyi kórház felszerelése nem volt megfelelő a gyógyításomra, elhatározták, hogy elvisznek Ambalába. Amikor az orvosok azt mondták, nem lehet meggyógyítani, megkértem a rokonokat, hogy vigyenek haza." Az apját megrázta a történet, s mivel lánya annyira erősködött, végül beleegyezett, hogy elviszi a másik faluba, bár azt gondolta, hogy az egész csak gyermeki szeszély. Együtt mentek el a másik faluba, ahogyan ígérte, s amikor közeledtek, a kislány felismerte a helyet. Megmutatta, hogy hol ütötte el a busz, majd kérte, hogy üljenek riksába, s mutatta a hajtónak az utat. Amikor egy csoport házhoz értek megállította a riksát, s azt állította, hogy ott lakott. A kislány - s most már dühös apja - odamentek a házhoz, amelyről a gyerek azt állította, hogy abban korábbi családjával lakott. Apja - aki még mindig nem hitt neki - megkérdezte a szomszédokat, hogy lakott-e ott egy olyan család, mint amelyről Kamaldzsit Kour beszélt, akik elvesztették egyetlen lányukat. Megerősítették a történetet, s a kislány elképedt apjának elmesélték, hogy Risma, a család lánya 16 éves volt, amikor elütötte a busz, az autóban halt meg, amely otthonról a kórházba szállította volna. Az apát nagyon feldúlta a dolog, és azt mondta Kamaldzsitnek, hogy menjenek haza. Azonban a kislány bement a házba, elkérte az iskolai képeket, s örömmel nézegette. Amikor Risma nagyapja és nagybátyjai hazaérkeztek, a kislány felismerte őket, s hibátlanul megmondta a nevüket is. Megmutatta, hogy melyik volt az ő szobája, s végigvezette apját a ház többi szobáján is. Azután elkérte a könyveit, két ezüst bokaperecét, két szalagját és új gesztenyebarna ruháját. A nagynéni megmagyarázta, hogy mindezek a dolgok Rismáé voltak. Azután a kislány megmutatta, hogy hol lakott a nagybátyja, ahol még további tárgyakat ismert fel. Másnap meglátogatta valamennyi korábbi rokonát, s amikor eljött az idő, hogy még elérjék a hazafelé induló buszt, nem akart menni. Bejelentette apjának, hogy még ott akar maradni. Végül is, azért csak sikerült meggyőzni, hogy haza menjen. A család elkezdte összerakni a történetet. Kamaldzsit Kourt tíz hónappal azután született, hogy Risma meghalt. Bár a kislány még el sem kezdte az iskolát, gyakran úgy tett, mintha olvasna, s emlékezett valamennyi osztálytársának a nevére, akik Risma iskolai fényképén szerepeltek. Kamaldzsit Kour korábban is mindig gesztenyebarna ruhát kért. Szülei megtudták, hogy Risma kapott egy új gesztenyebarna ruhát, amire nagyon büszke volt, de soha nem került rá sor, hogy viselje. A legutolsó dolog, amire Kamaldzsit Kour előző életéből emlékezett, a mentőkocsi lámpája volt, amint otthonról a kórház felé tartottak, ez lehetett az a pillanat, amikor meghalt. Nyilván vannak, akik hajlamosak kételkedni a történetben, s különböző kérdéseket vetnek fel. Egyesek azt állíthatják, hogy az egész történetet a kislány családja találta ki, hogy saját hasznukra fordítsák és hogy gyermeküket Risma reinkarnációjaként állítsák be. Risma gazdag farmercsaládból származott, azonban Kamaldzsit Kour saját családja sem volt szegény, s a falujukban az övék volt az egyik legszebb ház, udvar, kerttel. Ami gyanús ebben a történetben, az az, hogy a kislány családjának elég kellemetlen volt ez az eset, és azon izgatták magukat, hogy mit szólnak a szomszédok. Ami igazán sokatmondó talán az az, hogy Risma családja elismerte, hogy bár ők maguk nem sokat tudtak saját vallásukról, s arról, hogy vajon a reinkarnáció elméletét elfogadják-e a szikhek, kételkedés nélkül meggyőzőnek érezték, hogy Kamaldzsit Kour valójában az az ő Rismájuk volt. Azt gondolom, hogy aki komolyan tanulmányozni akarja a halál utáni élet lehetőségét, vegye figyelembe a halálközeli állapotot átélt személyek megrázó tanúságtételeit. Megdöbbentő azok száma, akik átélve ezt az élményt, meg vannak győződve, hogy az élet folytatódik a halál után. Sokan közülük azelőtt egyáltalán nem voltak vallásosak, vagy nem volt semmiféle lelki tapasztalatuk: ... most már teljes életem során a kételkedés legkisebb árnyéka nélkül meg leszek győződve arról, hogy van élet a halál után, többé nem félek a haláltól, nem én. Néhány ismerősöm annyira fél, annyira riad. Mindig mosolygok magamban, amikor azt hallom, hogy az emberek kételkednek a túlvilági életben, vagy azt mondják, "amikor meghaltál elmentél". Azt gondolom magamban, "fogalmuk sincs a dolgokról". ... ami akkor történt velem, az a legkülönösebb élményem, amelyet valaha is átéltem. Megértette velem, hogy van élet a halál után... ... tudom, hogy van élet a halál után. Senki nem ingathatja meg a hitemet. Semmi kétségem nincs - békés és nem valami, amelytől félni kellene. Nem tudom, hogy azon túl, amit átéltem, mi van, de az nagyon sokat jelent nekem... ... választ adott nekem arra a kérdésre, amit, gondolom, élete során mindenki előbb-utóbb feltesz magának. Igen, van túlvilági élet! Sokkal gyönyörűbb, mint amit egyáltalán el tudunk képzelni! Ha megismered, rájössz, hogy semmi hozzá hasonló nincsen. Egyszerűen tudod... A téma tanulmányozása azt mutatja, hogy azok, akik átélték a halálközeli élményt, sokkal nyitottabbá válnak, és hajlanak arra, hogy elfogadják a reinkarnáció létezését. Nem magyarázható-e néhány zenei és matematikai csodagyerek elképesztő tehetsége azzal, hogy képességeiket már előző életükben fejlesztették ki? Gondoljunk csak Mozartra, aki már ötéves korában menüetteket komponált, és nyolcévesen szonátákat alkotott. Felmerülhet a kérdés, hogy miért olyan nehéz emlékezni rá, ha létezik halálon túli élet. Platón az "Er látomása" című művében javasol egy magyarázatot erre a memória kiesésre. Er katona volt, akit egy csatában megöltek, és úgy tűnik, hogy átélte a halálközeli élményt. Sok mindent látott, amíg "halott" volt, majd azt az utasítást kapta, keljen életre, hogy elmondja a többieknek, milyen is a halál utáni állapot. Mielőtt visszatért, látta azokat, akik éppen készültek megszületni. A borzalmas "oblivion síkságon" keltek át. Egy sivatagon, ahol sem fa, sem semmiféle növényzet nem volt. "Amikor leszállt az este - írta Platon - letelepedtek a Felejtés Folyójának partján, amelynek vizét semmiféle edénnyel nem lehetett kimerni. Mindenkit megkértek, hogy igyon egy kicsit a vízből, s néhányan nem voltak elég bölcsek, hogy megtartóztassák magukat attól, hogy többet igyanak. Mindenki, akik iszik a vízből, mindent elfelejt." Ernek nem engedték meg, hogy igyon a vízből, s amikor felébredt, egy halottégető máglya tetején találta magát, s emlékezett mindenre, amit hallott és látott . Van valamiféle egyetemes törvény, amely lehetővé teszi számunkra, hogy emlékezzünk arra, hogy hol és mit éltünk át korábban? Vagy csupán tapasztalataink befogadásának szűkös képessége, terjedelme és intenzitása az, ami kitörli emlékezetünkből elmúlt életeinket? El lehet merengeni rajta, segítene-e rajtunk, ha emlékeznénk rájuk. Vagy csak még jobban megzavarna minket? http://lelekmagusangyalklub.network.hu/blog/lelek-magus-angyal-klub-hirei/karma-oldo-program