 Amint kicsiben, úgy nagyban. Ahogyan egy ember esetében úgy egy család, egy törzs, egy nép esetében. Egy nép sorsát ugyanúgy megfejthetetlen, értelmezhetetlen vagy akár értelmetlen események és viszonyulások jellemzik, amint azt egyetlen ember esetében is tapasztalhatjuk. Vajon miért fordulhat elő az, hogy egy egész életében - mások megítélése szerint - jó emberként élőt tragédia sújtja, míg a mindig rossznak minősített vidáman éli életét? Rákban hal meg az, aki sohasem volt beteg, és túléli őt az egész életében apró betegségtől szenvedő. Tragikus körülmények között, mondjuk közlekedési balesetben meghal egy ártatlan gyermek, miközben vidáman éli életét a csaló gazember. Földi életünk nem arról szól, hogy valamiféle igazságnak kellene győzedelmeskedni. Olyan, hogy igazság ugyanis nincsen.Nem vagyunk azon ismeretek birtokában, hogy kijelenthessük bizton ki az, aki bűnös és ki az aki áldozat. Karmikusan ugyanis mindennek pontosan a fordítottjáról van szó... Ráadásul, amikor egy nép karmikus feladatairól van szó, azt egyetlen ember érzéseinek, gondolatainak tükrében értelmezni szinte lehetetlen... Reinkarnáció Létünknek ezen a szintjén csupán valóságszeletekben vagyunk képesek gondolkodni, mindenségfelfogásunk is ezáltal korlátos. Szükségünk van egy segédváltozóra, amit időnek nevezünk. Előző és következő életekről csakis akkor beszélhetünk, ha az időt, mint – egyébként nem létező – dimenziót is elfogadjuk. A Mindenség teljességében (a végtelen információs térben) természetesen nincs egymásutániság, hiszen minden egyszerre, együtt van jelen. Profán hasonlattal, az összes életünk együtt jelenül meg, mint egy szeletekre vágott tojás a tojásszeletelőben. Önismeret  Minden ember az önmaga világában él: ahány ember annyi világ. Ez a világ azonban mindegyikünk esetében egyfajta tükörvilág, amelynek létezik egy külvilági és egy belvilági összetevõje. E két összetevõt egy törvényszerûség köti össze: ahogyan az egyik változik, úgy változik a másik is. Ebbõl egyenesen következik az, hogy amilyennek én magam látom a külvilágot, olyan vagyok valójában. A külvilágban semmi olyan nincs, amit önmagamban ne találhatnék meg. Mi tehát az önismeret? Az önismeret valójában nem más, mint a világról alkotott képünk, ha úgy tetszik ítéletünk. Mindaddig, amíg a világról alkotott képünk különbözik attól, amit mi önismeretünk információkörébe tartozónak gondolunk, addig van mit tennünk önmagunk fejlesztésén, önismeretünk finomításán. Önismeretünk sohasem lehet teljes és tökéletes, hiszen a külvilágot sem ismerthetjük meg teljesen. Ha már ismernénk, le sem születnénk. Hogy hol tartunk ebben a fejlõdésben, azt kívülrõl senki sem ítélheti meg bizonyosan ... A Sathwikus táplálkozás Testi egészségünket próbáljuk úgy elképzelni, mint egy háromlábú széket, amelynek ülõlapja akkor van vízszintben, ha mind a három láb egyforma hosszú. Ekkor beszélhetünk tökéletes egészségrõl. Ha valamelyik láb erõsebben kopik és megrövidül, a szék arra fog billenni, mintegy jelezvén, hogy valami nem stimmel. Ez a betegség. De vajon mi lehet a három láb megfelelõje? Röviden: 1. láb: amit eszünk, amit iszunk, ahogyan testünket óvjuk; 2. láb: az energetikai környezetünk 3. láb: a világhoz való viszonyunk Étkezhetünk bármennyire is egészségesen (ahogy ma már szinte divat), ha energetikailag szennyezett környezetben élünk, vagy – és ezt külön szeretném hangsúlyozni – ha a bennünket körülvevõ világgal elégedetlenek vagyunk, szinte semmire se jutunk azzal. Az energetikai környezet alatt nagyon sok minden érthetõ, ennek legnagyobb szakértõje itt Sherab. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy itt nemcsak materiális (földi és kozmikus) kapcsolattal rendelkezõ sugárzásokat, hanem ún. más világokból érkező energetikai hatásokat is figyelembe kell vennünk. Ez egy nagyon kényes terület, de nem kell tõle félni. A harmadik láb azonban a legkülönlegesebb, jóllehet sokan erről hajlamosak teljesen megfeledkezni. Pedig ennek ereje, átterjed a másik kettőre is, azaz minél erõsebb ez a láb, annál keményebbé válik a másik kettõ is, és nem fog könnyen kopni, rövidülni. Végezetül egy apró gondolat még. Sokat hallani például rákkeltő anyagokról; nos a legintenzívebb rákkeltő „anyag” az ítélõ és emésztõ gondolat, ami kóros szervezettségû sejtszövetek, daganatok formájában materializálódik bennünk. Életmód Testi egészségünket próbáljuk úgy elképzelni, mint egy háromlábú széket, amelynek ülõlapja akkor van vízszintben, ha mind a három láb egyforma hosszú. Ekkor beszélhetünk tökéletes egészségrõl. Ha valamelyik láb erõsebben kopik és megrövidül, a szék arra fog billenni, mintegy jelezvén, hogy valami nem stimmel. Ez a betegség. De vajon mi lehet a három láb megfelelõje? Röviden: 1. láb: amit eszünk, amit iszunk, ahogyan testünket óvjuk; 2. láb: az energetikai környezetünk 3. láb: a világhoz való viszonyunk Étkezhetünk bármennyire is egészségesen (ahogy ma már szinte divat), ha energetikailag szennyezett környezetben élünk, vagy - és ezt külön szeretném hangsúlyozni - ha a bennünket körülvevõ világgal elégedetlenek vagyunk, szinte semmire se jutunk azzal. Az energetikai környezet alatt nagyon sok minden érthető, ennek legnagyobb szakértõje itt Sherab. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy itt nemcsak materiális (földi és kozmikus) kapcsolattal rendelkezõ sugárzásokat, hanem ún. más világokból érkezõ energetikai hatásokat is figyelembe kell vennünk. Ez egy nagyon kényes terület, de nem kell tőle félni. A harmadik láb azonban a legkülönlegesebb, jóllehet sokan errõl hajlamosak teljesen megfeledkezni. Pedig ennek ereje, átterjed a másik kettőre is, azaz minél erõsebb ez a láb, annál keményebbé válik a másik kettő is, és nem fog könnyen kopni, rövidülni. Végezetül egy apró gondolat még. Sokat hallani például rákkeltõ anyagokról; nos a legintenzívebb rákkeltő „anyag" az ítélõ és emésztõ gondolat, ami kóros szervezettségû sejtszövetek, daganatok formájában materializálódik bennünk. Viszonyunk a betegséghez A sok érdekes, többnyire megtapasztalásokon alapuló és segítőkész hozzászólás után néhány gondolatot magam is hozzátennék az eddigiekhez. Testünk – ahogyan ezt már korábban említettem – a legközvetlenebb üzenethordozó számunkra, melynek minden része, minden megnyilvánulása rólunk és nekünk szól. A legtöbb és a legsürgetőbb mondanivalója akkor van számunkra, amikor nap mint nap vagy már-már a nap szinte minden percében odafigyelünk rá. Erre pedig akkor kerül sor, ha testünk valamilyen alaki vagy működésbeli eltérést mutat egy korábbi, elégedettséget jelentő, illetve egészséges állapothoz képest. A betegség ilyen megközelítésben egy – direkt és sürgős jelleggel – számunkra szóló üzenet, amely mindenekelőtt arról szól, hogy a külvilághoz fűződő viszonyunkra nem az elfogadás, hanem az elvárás és az ítélkezés nyomta rá a bélyegét. A betegség tehát egy lényeges információ, amely értünk, érdekünkben van. Ily módon a betegség bennünket nem támad, ezért ellene semmiképpen sem kell harcolnunk. A betegség ellen harcolni annyi, mint agresszív módon szembeszegülni a hírhozóval szemben, aki/ami megmutatni szándékozik nekünk, hogy valahol és valamilyen módon megsérült a korábbi harmónia. A beteg ember számára megváltozik a világ értékrendje, valójában semmi sem lesz fontosabb számára, mint az egészség. Az értékrend-változásnak ez a része teljesen automatikus, mint ahogy az is, hogy a betegség az egészség legfőbb ellenségének szerepét veszi fel. És ettől kezdve egy amúgy is legyengült fizikai és lelki állapotú ember harcolni kezd... A betegnek kívülről segíteni szinte lehetetlen, hiszen vajon hogyan lehet neki elmagyarázni, hogy a betegsége valójában miről is szól? A racionális elme könnyebben kezeli az ellenségképet és a harcot, ráadásul úgy tűnik, mintha néha sikerülne is a betegséget legyőznünk. Pedig abban az esetben sem az történik, a győzelem látszata csak a felszín. Belül, a mélyben valahol megindult ama bizonyos harmónia helyreállítása, amihez a harc egyáltalán nem (volt) szükséges, minthogy az csak hátráltatja/hátráltatta a megbékélési folyamatot... A rák Testünk - ahogyan ezt már korábban említettem - a legközvetlenebb üzenethordozó számunkra, melynek minden része, minden megnyilvánulása rólunk és nekünk szól. A legtöbb és a legsürgetõbb mondanivalója akkor van számunkra, amikor nap mint nap vagy már-már a nap szinte minden percében odafigyelünk rá. Erre pedig akkor kerül sor, ha testünk valamilyen alaki vagy mûködésbeli eltérést mutat egy korábbi, elégedettséget jelentõ, illetve egészséges állapothoz képest. A betegség ilyen megközelítésben egy - direkt és sürgõs jelleggel - számunkra szóló üzenet, amely mindenekelõtt arról szól, hogy a külvilághoz fûzõdõ viszonyunkra nem az elfogadás, hanem az elvárás és az ítélkezés nyomta rá a bélyegét. A betegség tehát egy lényeges információ, amely értünk, érdekünkben van. Ily módon a betegség bennünket nem támad, ezért ellene semmiképpen sem kell harcolnunk. A betegség ellen harcolni annyi, mint agresszív módon szembeszegülni a hírhozóval szemben, aki/ami megmutatni szándékozik nekünk, hogy valahol és valamilyen módon megsérült a korábbi harmónia. A beteg ember számára megváltozik a világ értékrendje, valójában semmi sem lesz fontosabb számára, mint az egészség. Az értékrend-változásnak ez a része teljesen automatikus, mint ahogy az is, hogy a betegség az egészség legfõbb ellenségének szerepét veszi fel. És ettõl kezdve egy amúgy is legyengült fizikai és lelki állapotú ember harcolni kezd... A betegnek kívülrõl segíteni szinte lehetetlen, hiszen vajon hogyan lehet neki elmagyarázni, hogy a betegsége valójában mirõl is szól? A racionális elme könnyebben kezeli az ellenségképet és a harcot, ráadásul úgy tûnik, mintha néha sikerülne is a betegséget legyõznünk. Pedig abban az esetben sem az történik, a gyõzelem látszata csak a felszín. Belül, a mélyben valahol megindult ama bizonyos harmónia helyreállítása, amihez a harc egyáltalán nem (volt) szükséges, minthogy az csak hátráltatja/hátráltatta a megbékélési folyamatot... A földi baleseteink ősprincipiumi angyali lények által történő megtervezése Egy ember köszörül a munkahelyén, s a köszörűkőnek feszülő vasdarab a csuklója felett, az ütőere mellé furódva állapodik meg. Egy kislány átszalad az úttesten, s biztosan állítja, hogy még egy teknősbéka sem tartott feléje éppen, amikor egy kamion majdhogynem lepényt formál belőle. Egy fiatalember a kisfiával felmászik a vasúti tartálykocsi tetejére, felegyenesedve megközelíti a nagyfeszültségű felsővezetéket, az ívfény a nyakszirtjén éri és leég róla a ruha és a bőr. A kisfia segítséget hoz, de ő már menthetetlen élő halott, csupán a fájdalmán tudnak enyhíteni. Méghogy ő a vagon tetején!? Dehogy volt ő ott! (Nem emlékezett semmire)... Amennyiben az ember, élete folyamán (éppen) a dolgát végzi, akkor ennek a leghűbb visszaigazolása a többé-kevésbé töretlen egészségi állapota. Ám ha ugyanez az ember, gondok terhei közé kerülve elveszíti magabiztosságát, s helyt ad az aggodalmaskodásnak, élete folyama rossz irányba terelődik. Ilyenkor, a saját Isteni Önvalója, vagyis Magasabb Tudatossága jóváhagyásával beavatkoznak életébe - az angyalok. A jelenség, melyet képzelhetünk éppen romantikusnak vagy szörnyűségesnek, mégsem befolyásolja az „emberi szabad akaratunkat" (hiszen folyvást ezt érzékelhetnénk a legsérelmesebbnek), hanem e helyett olyan új élethelyzeteket teremt, amelyek gondolkodásra és változtatásokra késztethetnek bennünket. Ha az ember elveszíti a fonalat, a Sors ezernyi szálon kezdi feléje küldeni az intő és segítő jelzéseket, de ezt mi, a földi Egónk nyomása alatt már nemigen érzékeljük. Pedig ilyen figyelmeztető jelzések, s történések: a körülöttünk lévő növények és állatok apró rezdülései, viselkedésük, a velünk (és értünk) történő, s látszólag esetleg kellemetlen dolgok (lopás, rablás, munkanélküliség., partnerkapcsolati problémák, stb.), s ha ezeket nem értjük és nem érzékeljük, akkor e jelzések súlyosbodni fognak. Közös ismérve e jelenségeknek, hogy amikor valamely baj már megtörtént, akkor, utólag, már igen pontosan képesek vagyunk összerakni ezeket az előzetes, ám idejében nem értelmezett figyelmeztető jelzéseket. E jelzések pedig, ha nem figyelünk oda, erőszakosabbá válhatnak, mígnem látványos baleseteket vagy betegségeket követően a Sors leállít bennünket, s visszaszólítva minket, tulajdonképpen véget ér a földi életünk.Sajnos mi annyira nem vagyunk ezeknek a nem várt eseményeknek a fogadására felkészülve, hogy emiatt számunkra képtelenségnek tűnik ezek előzetes értelmezése, s ne is említsük az esetleges saját halálunkat, amelyet - mint elmúlást -, páni félelmek közepette próbáljuk tagadni. Pedig a törekvő földi ember igazán tisztában lehetne azzal, hogy valódi elmúlás nem létezik, s földi életünk során nem az élet hossza a mérvadó.Jelzett balesetek és történések, amelyek fékezik a rossz irányba történő lépéseinket, gondolkodásra késztetnek bennünket, vagy lefékezik lehetőségeinket. Mert hát hogyne lenne fékező megoldás, ha netán éppen külföldre készültünk, s „váratlanul" eltörik a lábunk? S hogyne késztetne gondolkodásra bennünket egy esetleges anyagi csőd? Nos, a törekvő ember nem babonás!! Hanem az életeseményei alakulását, az emberi kapcsolatai éleződését, a környezetében élő állatok viselkedését, a növényvilág rezdüléseit, a fuvallatok, esőcseppek és öröm, bánat-arányok alakulását TUDATOSAN figyeli! Mert a szimbólumok nyelve egyidejűleg minden dimenzióban megnyilvánulva üzen, s aki „több nyelven" képes érzékelni, az biztonságosabban tájékozódhat ezen üzenetek lényege felől. /Szőke Lajos/ Forrás: http://auranka.hu/shift-sorsrol-karmarol |