 Talán ez a fogalom, hogy Aranyasszony a mai szóhasználatban csak kevéssé ismert! Azonban aki jártas a magyar őstörténetben, vagy jártas a mitológiában, ez a fogalom az isteni, istennői minőségek földi leképeződése! Az Aranyasszonyok kora egy időre árnyékba került, bár mindig is voltak olyan tudós asszonyok, tudós nők, akiknek a feladata a női beavatottság életre hívása volt! Tanítottak, gyógyítottak, őrizték ennek az ősi tudásnak a fényét és bölcsességét!
Az árnyék azonban elvonulóban van, hiszen a férfi energiák uralta világ, a maga harcaival, törekvéseivel, ambiciózus, önmegvalósító energiáival erősen nélkülöz egy nagyon fontos minőséget, a Szeretetet, mely a női Lélekben lett leoltva! Így a nők és az édesanyák hordozzák magukban ezeket a szeretet kódokat! Ám korunk női személyiségei egy férfitársadalomban szocializálódtak és ebben az értelemben maguk is a férfi erényeket kívánják megvalósítani! Ámbár a női minőségek igazi megvalósulása a szeretet és az élet továbbadása, valamint a megértés, az empátia, a gondoskodás, táplálás, gyógyítás! Valahol minden női lélekben ott vannak ezek a kódok, de sajnos „nem korszerű fogalmak”, így azt gondolják sokan, hogy számukra az önmegvalósítás a férfi értékrend szerinti önmegvalósítás, a karrier, az önállóság, a teremtés, a függetlenség, minden, amit az individualista szellemiség leoltott a lelkekben, kiszorítva ezzel a női minőségeket a lélek minőségek közül! Nem is nagyon kapnak erre külső megerősítést, hiszen már több generáción keresztül a nők a munka világával osztoztak a női szerepekkel sorsukban! Így egy hatalmas kettősség az, ami megnyilvánul világunkban! Keressünk önmagunk, de előbb a női identitást szükséges integrálni, ha már női sorsot választottunk ebben az életünkben! Jó lenne, ha lennének példák, minták a női szerepekre, de a korunkban az anyák nagy nemzedéke már kihalóban van, akik még őrizték a női hagyományt és a női beavatottság misztériumát!
Ám ha egy kissé visszatekintünk a múltba, visszatekintünk az archaikus társadalmakba, amikor még a matriarchátus működött, akkor a család és a szeretet, a béke volt uralkodó! A földi minőségek a női minőségekkel volt analóg! A Természet is, a Föld anya is a termékenység minőségét hordozta és hordozza mai is! Ám ahogyan a Föld anya, úgy gyermekei a nők is erősen sérültek, leraboltak, lepusztultak korunkban!
Így amikor az Aranyasszonyok kor az ismét feltűnőben van, ismét tudatba kell emelni a női sorsok, a női szerepek áldott minőségét, hogy tovább éljen, élhessen az emberiség! Ahogyan a Föld anyánknak is be kell gyógyítani a rajta esett sebeket!
Minden mitológia tartalmazza az istenség női minőségeit! A magyarság is hatalmas tisztelettel tiszteli a Boldogasszonyt, akit Égi édesanyánként tisztelünk, nem csak csalásainkat, hanem nemzetük sorsát is felajánlva oltalmazó kezébe! 
Koruk Aranyasszonyai tehát az Égi Édesanya avatottja, a női isteni minőségeket oltották bele lelkükbe és tudatukba, hogy taníthassanak és átadhassák a mai kor női identitásukat kereső női lelkeiknek, akik keresik önmagukban ezeket a minőségeket!
Ám most egy olyan átmeneti kort élünk, amikor a férfi energiák már hanyatlóban, viszont a nők még nem képesek erre a rájuk ruházott szent szerepben megnyilvánulni!
Az aranyasszonyok tündöklése
Gyógyító aranyasszonyok Az aranyasszonyok veleszületett képessége a gyógyítás. Ez azt jelenti, hogy nem csak a gyógynövényeket és az alkalmazásukat ismerték, hanem érezték a betegséget is, és bölcsességükből, hatalmas tapasztalatukból kifolyólag olyan szellemi csatornák nyíltak meg számukra, ami által átlátták a betegségek közvetlen testi-lelki okait, és azt is, hogy milyen módszerrel lehet a leginkább meggyógyítani ezeket. Látták a lelket, hiszen tudták, hogy a betegségek elsősorban a lélek figyelmeztetései, üzenetei a személyiség felé. Bárki fordulhatott hozzájuk, mindenki a számára legmegfelelőbb szavakat kapta, és mellé gyógyulást, aminek fontos építőköve volt a gyógyulásba vetett hit. Abban az időben a gyógynövények segítették az aranyasszonyokat, az ő tudásukat örökölték meg később a kuruzslók és javasasszonyok.
A mai Aranyasszonyok
Függetlenül attól, hogy az olvasók elfogadják-e az Arvisurát, mint hiteles forrást, vagy nem, az bizonyosan elmondható, érezhető, hogy az asszonyokban, a nőkben a mai napig benne rejlik az eszencia, a lényegi rész, amely őket bármikor aranyasszonnyá teheti. Ehhez azonban fontos felismerni a női és férfi szerepek különbözőségét, fontos lenne megtalálni az egészséges egyensúlyt a női harciasság, küzdelem és a befogadó, feminin minőség között. A nemi identitás kiművelése, fejlesztése a nők esetében azt jeleni, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek a női szerepükben, a férfiaknak pedig azt, hogy a nőket jobban megérthessék, s hogy tudomást vegyenek saját érzelmeikről. Hiszen a 21. századra nyilvánvalóvá váltak olyan változások, mint a tradicionális családmodell átalakulása, a bizonytalanságok, melyek hosszú távon párkapcsolati zavarokat és más jellegű problémákat is okozhatnak, gondolván akár csak a nőgyógyászati megbetegedésekre. A testünk és a lelkünk szoros egységet alkot, hat egymásra.
Mi kell ahhoz, hogy a nő ma is megélhesse aranyasszonyi mivoltát? A teremtésnek, mint spirituális fogalomnak, mint isteni kiváltságnak a gyakorlatban történő legcsodálatosabb megnyilvánulása a gyermekáldás gyermekszülés, ami a nőnek adatott meg ezen a földön. Hogy ezt a kiváltságot megkapta, ezzel megkapott hozzá egy sor más adományt is: az intuíciót, a felelősségvállalás igazságát, az érzések kifejezését, a gondoskodást, a szépséget, a lágyságot, puhaságot. Mindez azonban nem működik kellő önismeret és változni, fejlődni akarás nélkül, hiszen addig ezek az adományok csak szunnyadó eszenciák a lélekben, várva, hogy mikor jön el az ő idejük. A régi aranyasszonyok ismerték önmagukat, ismerték személyiségük napfényes és sötét oldalait, és ráláttak arra, hogy hogyan javíthatják, kovácsolhatják előnnyé kevésbé pozitív személyiség jegyeiket. Amikor a nő elkezdi felfedezni valódi önmagát, akkor kezd felfényleni lélekszikrájának aranysárga fénye, és kezd előtűnni az igazi aranyasszony. Az aranyasszonyok mellett pedig csak az igaz férfiaknak van helyük. Minél több aranyasszony bontakozik ki, annál több igazi férfi jelenik meg. Fordítva is igaz: minél több férfi fedezi fel férfi eszenciájának lényegét, és válik igazi, ám nem érzelmek nélküli férfivá, annál előbb tündökölnek újra az aranyasszonyok. A hatás kölcsönös.http://www.astronet.hu
Tudati minőségeink
Visszatérve az előző gondolatmenethez, hogy kik is az Aranyasszonyok, beavatottak, akik tanítani, gyógyítani jöttek és megadni a női beavatásokat, amiben beavatódnak a női minőségben született lelkek a női sors megélésére!
Hozzuk, vagy tanuljuk ezeket a minőségeket?
Hozzuk is és tanuljuk is egyben! Gyakran a hozott minőségek egy szocializációs folyamat kapcsán elferdülnek, eltorzulnak! Így érdemes végig gondolni, hogy mi a hozott és mi a szerzett tapasztalat!
Először is talán a földi élet értelmén kéne elgondolkodni! Hiszen sokan keresik, de kevesen találják, az okokat vagy az értelmet létezésünkben! A földi életre, a Földre való leszületésre a tapasztalás az egyik fontos minőség, miszerint is a lélek testet ölt, hogy a földi minőségek között tapasztalhasson! Ám azzal hogy testet öltünk két dolgot tapasztalunk meg. Az egyik a polaritás, dualitás, a másik az elmúlás. A poláris világ hívja életre, hogy nemben születünk, férfi vagy női minőségben! Ez a két minőség csak látszólag ellenpárja egymásnak, valójában kiegészítője egymásnak! Az Egy két pólusa a férfi és a nő! A lélek két aspektusa, mely egyben vonzza, de egyben taszítja is egymást! Ez a vonzás és taszítás kíséri végig földi létezésünket és életünket! Ám ez egy egység is lehet, ha a részek képesek újból egyé válni, egyesülni!
A másik poláris minőség a születés és az elmúlás! Születünk, élünk (tapasztalunk), majd a végső visszatérés kapcsán kiszakadunk ebből a világból és újra visszatérünk égi hazánkba!
Tehát tapasztalunk egy poláris világot, benne a saját polaritásukat, nemi és lelki értelemben egyaránt!
A másik fontos értelem, hogy teremtőként érkeztük, Isten társteremtőként küldött bennünket, hogy a földi teremtett világában mi is teremthessünk magunk által, de az Isteni terv részeseként! A női teremtés az élet továbbadása, a szeretet minőségek létrehozása és megélése! A férfiteremtés az alkotás, hogy a világban külső, látható minőségeket hozzanak létre! Tehát a nő belül teremtő, a férfi kívül teremtő, de minkét minőség az isteni minőségek a földi minőségekben való leképeződése! Minden léleknek, akár férfi, akár női testben születik meg van az egyéni szerepe, valamint a női vagy férfi, vállalt sors minősége!
Vajon tudjuk-, éljük-e tudatosan, hogy mi végre vagyunk itt a Földön?
Amikor lélekként megszületünk, manifesztálódunk, még tudjuk, hiszen emlékszünk lélek minőségeinkre, emlékszünk az égi haza tiszta energiáira, tiszta minőségeire! Ám a földi élet tudatszintje nagyon sokban más, mint az égi haza minőségei voltak, így ha nem is könnyen, de egy idő után át szocializálják, átetetik ebbe a földi minőségbe, mintha csak belesüllyedne, bele olvadni ebbe a sűrű és sokszor zavaros földi szférába! Amikor is a „feledés fátyla” ráborul a lélek tudatra, kezd el az ember tudat működni, az összes olyan emberi minőséggel együtt, amitől emberivé válunk az isteni helyett, elfeledkezünk a bennünk leoltott isteni szikráról, vagy ha mégis megmaradna valaki „egy-én-iség”-nek, akkor a nevelések nevezett szocializációs folyamatok bedarálják és a külső világ elvárás rendszere alapján próbál működi!
Hosszú éveken át élünk és keresünk ezekben a földi minőségekben, amikor is elkezdjük letörölni lelkünkről a földi salakot és feltesszük ismét a kérdést, hogy mi is a létünk értelme!
Talán fénybe kerülnek életszakaszainkban a hozott minőségek, hogy a végső visszatérésben már fényes lélekkel kerülhessünk vissza égi hazánkba!
A földi életünk a testben való találkozásokra is lehetőséget teremt, hiszen lehet, hogy más nemben vagy más szerepben már találkoztak a lelkek, de ebben az életben most egy új szerepben találkozhatunk egymással! Földi életünk egyetlen találkozása sem véletlen, hiszen válasszuk életünk szereplőit!
Induljunk el egy utazásra a földi életünk tapasztalásai, tudati fejlődése útján!
A születés misztériuma
Mint már megtudtuk a földre való leszületés és egy választás, miszerint a Földre születünk, testben születünk, nemben születünk, jellemző, hogy hol születünk, tehát a földrajzi helyszín, milyen családba születünk, kit választunk szüleinknek és testvéreinknek! Fontos vállalás, hogy milyenek a létbelépés, azaz a születés körülményei, hogy várt, kívánt gyermekként hívtak bennünket, vagy kéredzkedtünk ebbe a világba! Szüleink nevelnek, bennünket vagy mi neveljük szüleinket!
Egy azonban bizonyos, hogy ez a pillanat dönti el a biztonságunkat a földi világba, amit édesanyánk hívatott szocializálni, a másik a bizalom (hit) az életben és az emberi minőségekben, amit viszont édesapánk hívatott képviselni!
Két fontos minőség, bizalom és biztonság! Hiszen Isten a szülők kezébe adja „lélek gyermekét”! A földi vagy testi szülők viszont manifesztálják a bizalom, biztonság, gondoskodás minőségét, cserébe a gyermek szülővé avatja szüleit!
Ám ez a bizalom, biztonság nem mindenkinél sikerül szerencsésen, sokszor sérül a két minőség, amit aztán életre szóló sérülésként hordozunk magunkban, és semmi földi jólét nem kompenzálja!
Nevelés, szocializáció
Nevezhetjük ezt a kort a gyermekkornak is, hiszen gyermekként, talán már nem annyira kiszolgáltatottan, mint csecsemőként, éljük tovább szocializációnkra, ami már a család mellet kibővül a közösségi szocializációra! A család, mint első kőr, kibővül a második kőrre, a közösségre! Mely először a környezetet jelent, majd azokat a gyermek közösségeket, óvoda, iskola, ahol a gyermekek megtanulják helyüket a világban! Ám ez a világ csak akkor fogadja el, fogadja be a gyermek lelket, ha elfogadja szabályait, értékeit, viselkedési normáit! Egyszóval szocializálja! Bár akiben még erősen élnek az egyénisége emlékei ezt nehezen teszi meg! De a „szeretet”, hogy szeressenek bennünket, fontos formáló erő, hogy szerethetővé válhassunk, feladjuk vagy lemondunk olyan belső tartalmakról, amit lényegünk! Szeretnénk „jók, lenni”, azaz a külső várakozásoknak megfelelni!
Gondoljunk csak a szocializációs programokra, amivel próbálnak bennünket a földi értékek szerint „nevelni”, szocializálni! Bár sok gyermek „nem nevelhető, csak szerethető”!
Melyek ezek a programok?
A „Légy tökéletes”!
A „Nyerd el mások tetszését”!
A „Tégy erőfeszítéseket”!
A „Légy erős”!
A „Siess”!
Felnőtt kor
Ezek a programok, de nevezzük inkább kódoknak, működnek életünk minden területén! Nagyon nehéz levetni ezeket a programokat és kikódolni lelkünket ezek közül a programok, kódok közül! Így aztán főleg nem értjük, kik is vagyunk valójában!
Hiszen a programok tükrében nem vagyunk olyanok, amilyennek szeretnék, ha lennénk!
Nem vagyunk tökéletesek, hiszen senki sem az! Ebben a világban nem is létezik a tökéletesség minősége! Talán a fogalom inkább, de a minőség nem!
Ezzel a programmal a lélek a saját tökéletlenségét éli csak meg, vagy maga is perfekcionistává válik, de ez is csak távol sodorja a harmónikus kapcsolatoktól!
Ha mások, illetve a világ elvárásainak akarunk vagy szeretnénk megfelelni, nem a saját életünket éljük! Mindig szerepeinkben létezünk! Gyerek szerep, szülő szerep, dolgozó szerep, barát szerep, stb!
Pedig „nagyon sok szerep van, de csak egy szereplő”! Egész életünkben a „szereplőt” keressük, tehát önmagunkat a „szerepeink” helyett!
Folyamatosan „erőfeszítéseket” teszünk, ahelyett, hogy megtanulnánk az „életfolyó elve” által megvalósulni! Ha életünket egy folyónak tekintenénk, ami a forrástól a tengerig tart, tehát a születéstől, amikor a Forrásból a földi létbe érkezünk, a tengert pedig az égi hazába való visszatérésként, akkor az élet folyók elvisz mindenhová, ahová tanulni, tapasztalni küld bennünket sorsunk! Hiszen mindenkinek egyéni sorsa, egyéni, neki rendelt és neki szabott útja van! Bár egyszerűbb a „széles út” elvét választani, ahol sokan járnak, hiszen más is így él, más is így csinálja! A „keskeny út” inkább ösvény, amin magunk járunk, időnként társak szegődhetnek hozzánk, életünk egy bizonyos szakaszán velünk lépdelnek, de valójában egyedül járunk! Hiszen mindenkinek az útja egyéni és egyedi, bár sokszor az utak keresztezik egymást, vagy bizonyos szakaszok lehetnek közösek!
Gondoljunk csak szüleinkre, akikkel együtt járunk egy szakaszt, majd elállnak mellőlünk!
Vagy gondoljunk gyermekeinkre, akikkel együtt járunk egy szakaszt, majd elállunk mellől-l!
Folyamatosan „erősek” próbálunk lenni,ahelyett,hogy megengednénk maguknak a gyöngeséget,esendőséget! Így az Ego ránk süti a bélyegét, miszerint is „majd én megoldom”, „majd én megcsinálom”! Gondoljunk csak bele, hány lélek esik ebbe a csapdába, hogy képtelen segítséget kérni, vagy segítséget elfogadni! Vagy gondoljunk a mondásra, hogy „rajta nem segíthet sem Isten, sem ember”! A gyöngeségünk, esendőségünk állapotában tudunk csak megnyílni az elfogadás, befogadás előtt, legyen az emberi vagy isteni! Bár tudjuk, hogy az emberiben is Isten dolgozik!
Aki át sieti a napját, átsieti az életét is! A siess -program folyamatos megfeszített tempót diktál, amiben nem érünk rá szemlélődni, nem érünk rá elgondolkodni az élet dolgaink, nem tudunk összegezni, tanulságokat levonni! Nem érezzük hasznosnak magunkat vagy tevékenykedésünket! De sajnos földi életünkben a tér és az idő tengelyére vagyunk felfeszítve! Így tanulandó, hogy hogyan szálljunk le erről a keresztről!
A felnőtt kor nem csak programjaink által van behálózva, hanem tudat fejlődésünk minőségei által is!
Mik is ezek a tudati minőségek, tudati szintek?
A gyermekkort a gyermek-én tudati minőségében töltjük, megtanulva a függés állapotát! Függünk, szüleinktől függünk külső körülményeinktől! Ha jól bánnak velünk, jól vagyunk, ha rosszul bánnak velünk, rosszul vagyunk! Ebben a tudati minőségben a függést tanuljuk meg! De egy másik fontos minőséget is megtapasztalunk, hogy mások döntenek helyettünk, felettünk! De a felelősség is azé, aki dönt! A gyermekkor vége az, a tudati állapot, miszerint is magunk hozunk döntéseket, és döntéseinkért vállaljuk a felelősséget!
Ez a felnőtté válás igazi lényege!
A felnőtt kor tehát az önmagáért felelős felnőtt én minősége! Bár a felnőtt én kialakulásának fontos minősége az „első családról” való leválás és a szocializációs programok lebontása! A valódi én, a valódi életfeladat megtalálása!
A felnőtt kor a kiegészülés időszaka, amikor is társat keresünk! Táras, párt, ahogyan éppen nevezzük a másik felnőtt énnel való találkozást!
Ebben az időszakban alakul ki a kapcsolataink minősége! Hiszen nagyon soká önmagunkat keressük a kapcsolatainkban! Kinek a szemében, arcában láthatjuk jobbnak magunkat! Hiszen jónak szeretnénk látni magunkat, értékesnek, egyedinek, utánozhatatlannak, nélkülözhetetlennek! Egy-én-iség nek!
Itt dől el ebben a tudati fejlődési állomáson, hogy kapcsolataink szimmetrikusak, vagy aszimmetrikusak lesznek! Mindezt a saját tudati minőségünk határozza meg, dönti el!
A szimmetrikus kapcsolatot két felnőtt én hozza létre, akik nem függenek egymástól, nem támaszkodni akarnak egymásra! Ilyenek a baráti kapcsolatok, azzal a különbséggel, hogy általában azonos neműek, azonos értékrendűek hozzák létre! A párkapcsolatok éppen a két pólus, a két lélekminőség egyé válását tanítja! Mindkettő önmagáért felelős, önmaga hoz döntéseket a saját életéről, sorsáról, mint ahogyan azt a kapcsolat legitimizálásában is megteszi, meghozza!
Az aszimmetrikus kapcsolatok két nem felnőtt ént feltételeznek! Általában egy gyermek én találkozik egy szülő énnek! A gyermek én várja, hogy a szülő én mentse meg, hozzon helyette döntéseket és gondoskodjon a biztonságáról! Legyen ez nő vagy férfi az adott aszimmetrikus szerepben! Bár ezek a kapcsolatok csak akkor tartósak, ha a tudat minőségek nem változnak, tehát nem fejlődnek!
A felnőtt kor hozza el a tudat fejlődés harmadik minőségét a gyermekvállalást! Már megtalálta önmagát az hívatását, a párját, eljött az idő az reprodukciós életszakaszra, az élet tovább adására, a szülő én kialakulására, amikor már másokért is képesek vagyunk felelősséget vállalni! Ez a tudat szint adja meg, hogy a hozzánk született lélek a bizalom és biztonság állapotában nőhet fel! Tudván, hogy mi csak ajándékba kaptuk Istentől a gyermekeinket, és ha azt szeretnénk, hogy felnőtté váljanak, akkor el kell engedni őket!
Nem az a fontos, hogy a gyerek azzá váljon, amivé a szülő szeretné, hanem segítsen azzá válni, amivé válnia kell!
Egy másik fontos tanács a szülőknek, hogy nem az a dolguk, hogy megmondják a gyermekeinknek, hogy merre menjenek, hanem, hogy útjelzőket állítsanak, amelyek által eligazodhatnak!
Hiszen csak egészséges szülő tud egészséges gyermeket nevelni!
Felnőttként tehát együtt van az felelős felnőtt én tudatállapota, aki vállalja sorsát, maga hoz döntéseket az életében, keresi a neki szánt utat és életfeladatot, megtalálja párját, tovább adja életét és szülő énné válik!
Idős kor „arany kor”
Az úgynevezett időskor a tudatfejlődésben az Istennel való kapcsolatot keresi és alakítja ki! Mát túl van az önmegvalósításon, az élet tovább adásán, megbékél, elcsendesül, békés és szeretetteljes állapotot hoz létre önmaga körül, ahol a szeretet és a bölcsesség az uralkodó elv!
Ez a szeretet és bölcsesség bearanyozza családja és környezete életét és példát mutat! Példát a bölcs derűről, hogy az élet szép és érdemes leélni! Hogy az út célja az út maga!
Tudjuk, hogy a vállalt vagy nekünk szánt utunk végén, már sokkal inkább a teremtőnkkel való újbóli találkozásra készülünk!
Hol térünk le erről a szépen felépített tudatfejlődés lépcsőfokairól!
Gyermekkorban gyakran akkor, amikor nem alakul ki a bizalom, biztonság az életünkben! Vagy etán szüleink gyermek énnek hívnak életre bennünket! Lehet, hogy mi válunk szüleink szüleivé! Vagy a szülők közti diszharmónia, foszt meg valamelyik szülőnktől és az általa hordozott minőségtől! Lehet, hogy túl erős a szocializációs kódrendszer, és ahelyett, hogy példát mutatnának, tilalomfákat állítanak mellénk! Lehet, hogy a nevelőket kéne nevelni!
Lehet, hogy nem tudnak el elengedni, hiszen saját sorsukat látják majd gyermekeik sorsában kibontakozni, hiszen maguk is megrekedt lelkek! Lehetnek szüleink pozitív és negatív inspirátorok, miszerint azt tanítják életükkel, hogy így éljünk, vagy ne így éljünk! De tudjuk, hogy szüleiket és körülményeinket válasszuk, így soha nem ítélhetjük meg őket vagy életüket! Lehet,hogy Belső gyermekünket nekünk kell felnevelni,magunk mögött hagyva választott fejlődésünket elősegítő állapotot!
Gyermekkorban még emlékszünk a Forrás energiájára,emlékszünk égi hazánk energiáira! Amíg a gyermek színesben rajzol,meg van a kapcsolat a Forrással. Amikor azonban a rajz fekete-fehérre változik az égi hazáról leszakadnak a szálak! Ez egy fontos energetikai kérdést hoz létre,miszerint is a vertikális energia felvételt horizontálisra változtatjuk! Megtanulunk,megpróbálunk a kapcsolatainkból energiát szerezni! Ezeket nevezzük játszmáknak! Ezek az energia szerzés horizontális módjai,amikor is egy másik embertől,lélektől próbálunk energiát szerezni! Ezek a stratégiák lesznek később az játszmák!
De itt egy másik fogalom is felmerül,ez pedig a szerepszemélyiség,azaz az „álarc”,amit a külvilág felé mutatunk magunkból,ami a szocializációs folyamatunkban kelt életre! Tulajdon képpen a felnőtt kor lenne ennek az álarcnak a lebomlási kora,amikor is nem azt a képet mutatjuk magunkról,amitől is szerethetők vagyunk,hanem a valódi énünket,ha természetesen ismerjük a valódi énünket!
Még egy gondolat a gyermekkorból magukkal hozott minőségről,ez a szeretet és a szeretet szocializáció!
A gyermek én szeretete a függő szeretet,amikor is olyanná kell válni,hogy szerethető legyen,hiszen úgy kap csak energiát!
Itt szocializálódik a szeretet nyelv is,mely a szeretet kifejeződésének a szülők által mutatott minőségeit tükrözi!
Az szeretet öt nyelve!
Az első minőség az elismerő szavak minősége,amikor is megtanuljuk szavakkal kifejezésre juttatni az érzelmeinket! Ehhez azonban szükséges,hogy előbb szüleink mondják ki számunkra,hogy örülnek,hogy mi vagyunk a gyermekeik,örülnek,hogy akár fiú,vagy akár lányként érkeztünk a családba,de őket választottuk szülőnek! Vagy ki tudják-e mondani,hogy büszkék ránk,nem azért mert képesek vagyunk azzá vélni,amivé ők szerették volna ha válunk,hanem azért,amilyenek valójában vagyunk! Ebbe a kategóriába tartozik a hála kifejezése! Amikor a legkisebb dologért is hálásak vagyunk! De a gyermeki hála is ide tartozik! Hála az életért,hála a gondoskodásét,hála a szeretetért! Kölcsönösen tanuljuk és nem csak az óvodai vagy iskolai anyák napja alkalmából hadarjuk el! De talán nem ártana az apák napját is integrálni! Nem csak a kapás örömét megélni gyermekként,hanem az adás örömét is! Bár itt egy fontos törvényt kell megemlíteni! Adni csak felülről lehet,kapni meg csak alulról! Akkor válunk felnőtté,ha adunk és kapunk egyszerre! Tehát a szülő,aki túl ad,egyensúlytalanná tesz ezt a felnőtté válási energetikai folyamatot! Aki a felnőtt gyerekének is tovább ad,mert „legyen neki jobb,könnyebb,mint nekem!”címszóval,egyrészt a hála terhét rakja a gyerekre,másrészt pedig gyermeki tudatban próbálja tartani!
A második szeretet nyelv a minőségi idő,amikor is a szeretet nem a tárgyi minőségektől függ,hanem az együtt eltöltött idő minőségétől! Mely lehet,mese ,játék,kirándulás! De mivel a szülőnek időből van a legkevesebb,hiszen a „családjáért dolgozik”,így a pénzzel vett ajándékokon próbál kompenzálni a nem együtt töltött idő miatt!
A harmadik szeretet nyelv az ajándékok nyelve,amikor a már fenn említett okok kapcsán a szeretet mértékét az ajándékok nagyságának,értékének a mennyiségi és minőségi mértékében mérik! Minél nagyobb az ajándék,annál nagyobb a szeretet! Milyen hamissá válik ez később! „Hát csak ennyit érdemlek?”
A negyedik nyelv a szívességek nyelve,amikor onnan mérhető a szeretet értéke,hogy mit ad,mit várhatunk tőle,mit tesz értünk! Pedig ez egy hasonlóan tárgyiasult módja a szeretetek! Annak is aki adja,annak is,aki elfogadja! Bár tudjuk,hogy van,aki sem kérni nem tud,sem pedig elfogadni!
Végül a negyedik nyelv,talán a legkevésbé szocializált nyelv a testi érintés nyelve! Egy érintés,egy ölelés,egy simogatás vagy csak egy áhított kézfogás! Így aztán sokszor a testiség a szexusban nyilvánul meg! De feltétlen hibás irányba viszi a kapcsolatokat!
Mit nevezünk függések?
A függés a kötődés és ragaszkodás állapota,melyben nem tudunk elengedni senkit és semmit! Nagyon nehéz ezt meghaladni,ha egyáltalán sikerült! A függés a hiányzó biztonság minőség okán alakul ki! Függünk a szeretteink szeretetétől,függünk a körülöttünk lévő világ tárgyi és eszköz minőségeitől! Kapcsolataink is jórészt függőek!
A fenn tárgyalt szeretet nyelv hiányainak vadhajtásai!
Romantika függő az,aki a hiányzó érzelmi minőségeit mástól várja! Igaz maga is teremti,mert azt gondolja,ha én adom,amit magamnak is szeretnék,majd a másik, vagy a külvilág is adja!
A kapcsolat függő,az,aki mindegy,hogy kivel van,csak ne legyen egyedül! Együtt osztják meg társas magányukat,hiszen számukra a kapcsolat energia!
A szex-függő,aki a testi érintés hiánya miatt a szexust éli meg,mint energia forrást! Ez is egy vadhajtás,mely a szeretet hiányából fakadó deviancia! A nők odaadják magukat,hogy azt érezzék,hogy szükségük van a partnerüknek rájuk,a férfiak pedig birtokolni szeretnénk,és tárgyiasítják a szeretetet szexualitássá! Habár a szexualitás a „lettek ketten egy testté” szakrális minősége! Nem a férfi erő igázza le a női erőt,hanem egyesülnek egymással! Lélektől lélekig! Tehát nem közösülnek,hanem egyesülnek!
Végül mi a féltékenység?
A féltékenység a bizalom hiánya! Ami természetesen a gyermekkorban nem lett felépülve! A bizalom önmagunkban,bizalom az életben,bizalom a másik emberben! Még a testi érintést az anya,a bizalmat az apa szocializálja!
Talán hosszú az út a lélek földi tudatfejlődés különböző állomásain, de éppen ez a feladatunk, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, tanítsunk másokat is, alkalmad adva a jóra!
De fontos tudnunk, hogy az egyéni tudat mindig része a csoport tudatnak, legyen az családi, társadalmi vagy a föld emberiség tudata!
Miért nem egységes a személyes és csoport tudat?
Mivel a földre leszülető lelkek különböző fejlettségi, tudatossági fokon vannak, léteznek, a Földet tekinthetjük egy több osztályos iskolának is, ahol különböző korú és különböző tudati szinten lévő lelkek élnek együtt!
A Lelkek kora
A legkevesebb tudattal a csecsemő lélek bír, aki még nem rendelkezik tapasztalatokkal, mástól várja a biztonságát és azt, hogy döntsön helyette!
A gyermeklélek még játékos, kissé felelőtlen, önfeledt lélek!
A tinédzser lélek az „az nekem jár”! Tudatban van, hiszen mindent magának szeretni, amit nem kapott meg eddig
A felnőtt lélek az önmagában is felelős, önálló lélek, aki a saját sorsát önállóan vállalni tudó lélek!
Öreg lélek az életeiben előre haladott bölcs és békés tudatot éli meg!
Égből jött segítők!
Élnek köztönk égből jött segítők, akik egy szebb és egy jobb világból jöttek a földre az itt fejlődő lelkeket és tanítani! Akik nem tanulni jöttek, hanem tanítani!
Élnek köztünk Angyalok, akik az emberi lelkeket jöttek segíteni!
Élnek köztünk Tündérek, akik a természetet és a föld anyát segítik!
Élnek köztünk Csillagemberek, akik a magas tudást és magas lélekminőséget hozzák el a Földre!
Élnek köztünk Bölcs lelkek, akik már év tízezredek óta segítik az Földön élő lelkeket abban, hogy tanulhassák az élet nagy igazságait!
Talán nem egyszerű átlátni a földi életet élő lelkek sokszínűségét, de talán nem érdektelen!
Hiszen a lelkek mind-mind egy szál virág Isten virágcsokrában!
Hogyan élhetjük meg magunk által vállalt női sorsunkat, női szerepeinket harmonikusan?
Fontos feladatot kaptunk az Istenanyától, miszerint hogyan szolgálhatnak útmutatásai eligazodásul a nő sorsunk és női szerepeink megélésében?
Mai világunkban a női szerepek elvesztették heroizmusukat és a maszkulin világban a női szerepek értékválságban, szenvednek. Már anyáink sem tudtak átadni azokból az értékekből, amit talán az ő anyáik és nagyanyáik még megéltek. Ez az állapot tükröződik a mai kor emberében. A férfiak a nőket vetélytársaiknak tekintik, és sok feszültség halmozódik, rombolván a társkapcsolatokat. Nem társnak tartván párjukat az élet útján, hanem folyamatos preztizs harcot folytatva, gyakran képtelenek harmóniát kialakítani saját anima részükkel. A nők, akik ebben a harcban egyenrangú félként lépnek fel a „szingli” lét zászlaja alatt felsorakozva várják a tökéletes férfi megjelenését, de az animuszukat magukban építik fel.
A gyermekek, akik jövetelük és nevelődésük a női karrierrel van folyamatos harcban, valamint a párok önmegvalósitó és a fészekrakásért folytatott anyagi megvalósulásnak vannak alárendelve. Nincs meg az anyaság presztízse, ha valaki mégis a családot és az anyaságot válassza, szembesül a karrier orientált világban a saját értéktelenségével. A családok szinte megszűntek, helyette gazdasági közösségek vannak, akik a közös költségvetés megvalósulását tartják követendőnek. A felbomlott családok szereplői, apák, anyák és gyermekek, mind elszenvedik a magára maradottság összes nehézségeit. Hány nő vállal társ hiányában egyedül gyermeket? Nincs kétpólusú nevelés, amelyben az apa a morális értékeket valósítja meg, képviselve az égi és földi törvényeket, az anya, aki a szeretetet és a biztonságot adja, azt az életre szóló muníciót, amelynek hiányát most a sok pánik beteg, depressziós, izolált lélek tükröz. Szinte alig vannak példa értékű életek, akiket másolni érdemes. Ezért várjuk annyira az új évezred energiáit, amikor a női értékek visszakapják rendeltetésüket. Nem szeretném sötétnek láttatni ezt a helyzetet, de ahhoz, hogy megtalálhassuk a kiutat szükséges feltárni az előzményeket.
Okai a poláris, duális világban keresendők. Minden a mindenségben, folyamatos változásban, fejlődésben van. A polaritás feszültségének gerjesztő energiái oppoziói által fejlődünk, és a ciklikusság jellemzi ezt a fejlődést. A matriarchális társadalmakat, amelyben a család és a szeretet működött felváltotta a patrialchátus, a férfiak által vezetett világ, ahol megjelent a harc és a hatalomért folytatott erős törekvés. Az addigi családközpontú világot, ahol nem volt harc és háború, felváltották a hatalomért folyó küzdelmek. Ma ennek a harcnak a végét éljük. Ismét felmerül az igény a békén, szereteten, bensőségességen alapuló világra és ehhez van szükségünk az Istenanya útmutatásaira. Hiszen a kettősség nem harcolhat egymással, hanem kiegészítője, kiteljesítője egymásnak. Ezért a bennünk élő anima és animusz, személyiségünk férfi és női részei egyensúlyba kívánkoznak, megélve a belső teljességet. Kapcsolataink ezért a belső harmóniánk kivetülései. Gyermekként szüleinket tükrözzük, az apát és az anyát, az ő általuk megteremtett értékeket. Párkapcsolatunkba felnevelt személyiségünket visszük, így hát sikeressége is ezen alapul, hogy belső rendünk hogyan működik és ez által milyen tükörképet kapunk vissza társunkban. Anyaságunk az élet alapvető törvényét fejezi ki, az élet továbbadását, értékeink továbbélését. A gyermek nevelés a példa értékű életünk követendő vagy kerülendő mintáján alapul.
Gyermekeinknek a példánk lesz tanító, hiszen csak boldog szülő tud boldog gyermeket nevelni. A boldogság pedig belül van, habár a jelen kor értékrendje kívülre helyezi, későbbre és a külsőségek, a díszletek megteremtése által. Elveszett a család, az egymásra figyelés, a megértés, a szeretet. A belső diszharmónia tükröződik világunkban és egészségünkben. Beteg a világ, betegek az emberek és betegek a kapcsolatok is. Gyógyulásunk és egyben a világ gyógyulása is ennek a harmóniának a meglelése által lesz teljes. A nők, a leendő édesanyák szerepe kimagasló ebben a fejlődésben, felvállalva ismét a szeretet értékeit. Magukra találva a női sorsot nem valami féle halmozott feladat rendszernek értékelni, hanem az élet tovább adásának felemelő lehetőségeként. A ma született gyermekek egy teljesen más szeretetet és nevelést igényelnek és tanítanak bennünket felülírni addig tapasztalatinkból felépült rendünket. Ők tanítóul jöttek közénk és azért, hogy rávilágítsanak hiányosságainkra és arra, hogy máshogyan és másképpen kell tovább haladnunk jövőnk felé. Hiszen földi utunk szeretet tanulásának útja, ezt az utat tükrözi életünk, hiszen csak az érték, amit a vízen átvihetünk, ezért a szeretetünkben való gazdagodás a jövő lehetősége. A szeretetet tanulnunk kell, erre szolgálnak kapcsolataink is.
A szeretet tanulásának állomásai
A szeretet tanulásának első színtere a család, amelybe beleszületünk, választván magunknak szülőket ehhez a leckéhez. Itt tanuljuk édesanyánktól a biztonságot, amely aztán az egész életünkre jellemző majd. Édesapánktól a rendet és a tartást, amely az önértékelésünket és a világ rendjébe való helyünket tükrözi. Várt gyermekként érkezve fontosságunk érzését és azt, hogy nélkülözhetetlen részei vagyunk a világnak és feladattal érkeztünk. Ebben a kettős rendszerben felnőve egész életünk alapjai teremtődnek meg. Személyiségünk táplálva van mindkét energia által, megértve és megérezve helyünket és életünk fontosságát a világban.
Érezzük szüleink szeretetén át, hogy biztonságban lehetünk, és értékeinkkel gazdagodik a világ. Együtt van az elváró rend és rendszer, valamint az éltető szeretet.
Ha sikerült felnőnünk ebben a rendben indulhatunk a második állomás felé, a társkapcsolat felé, amikor is párunkat találjuk meg, aki visszatükröz bennünket, akinek szemében láthatjuk magunkat, nem várva a szeretetet, hanem adva, hiszen szeretetet csak adni lehet, és nem lehet kapni. Ha elég sok szeretet muníciót hoztunk gyermekkorunkból ez az egyensúly fenntartható.
Kapcsolataink harmonikusak lehetnek, két felnőtt, teljes lélek által támogató, közös úton haladó és együtt fejlődő minőségben.
A kapcsolati harmónia nyomán feléled az élet alapvető értelme, az élet tovább adásának igénye, amikor is egy új szerep és egy úgy szeretetminőség jelenik meg, a szülői szeretet. Két ember szeretetsugarán behívódik a gyermek és kialakul a szent hármasság, és a gyermekkel együtt megszületik a szülő is. Egy újabb állomás a szeretetében, hiszen a szülő nem a saját képére kell, hogy formálja gyermekét, hanem segítségére kell lennie önmaga kibontakozásában. Hiszen gyermekeink Isten ajándékaként jönnek közénk és ezt az ajándékot, kell legjobb tudásunk és legnagyobb szeretetünk által kibontakoztatni. Gyermekeink megtanítanak a szeretet mindent elfogadó, mindent elviselő és mindent kibíró minőségére. Ők tanítanak meg erre a szeretetre és az elengedésre is, tisztelvén sorsukat és életüket. Benne van az elengedés is, amikor a saját útjukra kelnek majd.
Az élet utolsó szakasza az Isten szeretet szakasza, amikor is megértjük, hogy egyetlen kapcsolat sem örök, csak önmagunkkal és Istennel való kapcsolat, amikor is szüleink elállnak mellőlünk és gyermekeink is saját útjukat, járják. Ez az élet spirituális szakasza.
Felfedezni az Élet értelmét, azt, hogy életünket ajándékban kaptuk Istentől, hogy szeretetet tanulhattunk, és szeretettel élhettük életünket, magunk kibontakoztatására és mások javára. Amikor azt gondoljuk, hogy másokért éljük életünket, gondoljunk arra, hogy hogyan is segítik mások életünket, és hogyan adnak alkalmat a jóra. Ebben az életszakaszban tudjuk összegezni életünk értelmét és azt, hogy vállalt, választott feladatainkat és élet leckéinket hogyan is oldottuk meg és ezt a tapasztalatot, és békét adhatjuk utódainknak tovább. Gondoljunk csak a több generációs családokra, ahol ez a rend működött, mindenkinek helye és szerepe volt és példaértékű volt bölcsességük utódaiknak, tisztelvén a másik sorsát, a tradíciókat és az isteni rendet.
Hogyan működik ez a rend mai világunkban?
Nézzük az első állomást, a családot, ahová beleszületünk. Gyakran nem várt gyermekként érkezvén, csak kohéziós erőként jelenik meg a gyermek. A szülők nem készültek fel erre a szerepre, hiszen sokszor még maguk is „gyermekek” ezért függenek. Sokan a saját szülői értékrendjüket próbálják ráerőltetni a gyermekeinkre, akik nem követendő példákat látnak, hanem dogmákat, amik nem alkalmasak egészséges lelkületű felnőttek felnevelésére. Gyakran kell elszenvedni a szülők belső viszályait, amit a belső rendezetlenségük kapcsán élnek meg egymással. Gyakran élnek meg elszakadást, a rend és biztonság teljes megbomlását. Egy pólusú nevelést, amelyben csak a küzdelmet látják, és nem tanulják meg, hogy az életet szépnek lássák. „Beteg kapcsolat, beteg gyermek!”. A szocializáció égisze alatt nem az egyéniséget bontakoztatják ki, hanem ráerőltetik azokat a sémákat, amelyek már rég működésképtelenek és sokszor csak felnőtt korban réved fel, hogy „hol is vagyok én ebben a történetben, hiszen eddig nem a saját életemet éltem.
A második állomás a kapcsolatok szintje. Mivel nem tanítottak meg önmagunk és az élet szeretetére, mástól várjuk ezt, és örökös hiányérzetünk alakul ki miatta, hogy nem szeretnek bennünket eléggé. Nem alakul ki önbecsülésünk és mindig másnak akarunk megfelelni, és nem azt tesszük, amit szeretnénk, hanem amit vélten elvárnak tőlünk. Megint csak mások életét próbáljuk élni és azt hisszük, ha kilépünk a kapcsolatból jobbá, válik életünk, vagy másik kapcsolatot keresve próbáljuk megszerezni a szeretetet és a biztonságot, amely saját lényegünknek kéne lenni. „Tenni kell a szeretetért!” hisszük, pedig önmagunk szeretete és harmóniája adná a boldogságot és azt a képességet, hogy megteremtsük magunknak a szükséges feltételeket. Például egy olyan munkát, amelyet szeretettel végzünk, ami nem robot, és ami megteremti életünk alapvető biztonságát.
Következik a harmadik szint, a szülői szerep, amelyet gyakran az előző állomások hibái alapján szintén elhibázunk és csak saját boldogtalanságainkat és a rossz mintákat, adjuk tovább. „a nevelőket kéne nevelni!”. A szülők tárgyiasult szeretettel és mellé elvárásokkal próbánk nevelni, szocializálni, pedig elfogadó, megengedő és segítő szeretetet kéne a gyermekeik kibontakozásához teremteni. A hiányzó családot kéne megteremteni, ahol az isteni rend uralkodik. Ehelyett rábízzuk gyermekeinket a külvilág értékeire, elvárásaira. A szülők a megélhetésért folytatott harc mögé menekülnek alkalmatlanságuk elől.
A két szülő fél diszharmóniája, valamint a gazdasági szükségletek folyamatos kielégítése oltárán elveszik valami fontos, a szeretet és bensőségesség.
A szülők nem töltik gyermekeiket és önmaguk is belső viszályaikkal, foglalkoznak az éltük viharaiban. „a szülőnek nem az a dolga, hogy megmondja, merre menjen a gyermeke, hanem, hogy útjelzőket állítson, hogy eligazodhasson az életben!”. Gyermekeink saját belső állapotunk tükörképei. Ha beteg a gyermek, ha problémás a gyermek, magunkba kell keresni az okokat. A mai kor különleges gyermekei erre a diszharmóniára világítanak rá, és azért jöttek közénk, hogy figyeljünk hibáinkra és korrigáljuk értékrendünket.
Utolsó, spirituális életszakaszunk nehézsége az elmagányosodás. Gyermekeink kiröpültek, gyakran kapcsolataink felbomlottak, szüleink már nincsenek velünk és gyakran munkánk is feleslegessé vált, úgy érezzük, hogy életünk értelmetlen. Pedig ennek az életszakasznak feladata az elengedés. Elengedni szüleinket majd gyermekeinket, elengedni elvárásainkat magunkkal, másokkal és az élettel egyaránt. Egyedül vagyunk, és csak hiányainkat érezzük. Gyakran magányosan vagy betegen tengődünk, nincs helye életünkben Istennek. Úgy érezzük, hogy eltelt az életünk és nem értük el a vágyott beteljesülést. Talán nem jó célokat tűztünk ki magunk elé, talán nem találtuk meg belső önvalónkat, talán nem a saját utunkat jártuk, talán a felénk visszasugárzódó történések nem az általunk vágyott képet adják. Befelé fordulva, befelé figyelve, kérdéseinkre a válasz belülről keresve, szemlélődő módon kéne keresni lelkünk békéjét és harmóniáját és a valódi értékeket. Végig gondolni, hogy mindenki, akik életünk részese volt, csak szerepet játszott fejlődésünk színpadán, hogy nem mi voltunk értük, hanem ők voltak értünk, hogy mi tanulhassunk, fejlődhessünk. Kijárhassuk az élet, a szeretet tanulás iskoláját. Életünk szereplői hol pozitiv, hol pedig negativ szerepet vállalnak fejlődésünkben. Ahhoz hogy életünket szépnek láthassuk, Isten szemével kell tudnunk látni azt. Ebben a korszakban már nem csak részeket látunk az életből, hanem átlátjuk, rálátunk életünkre és megértjük azt, hogy Istentől indultunk el és hozzá érkezünk vissza.
A női sors szakaszai
Ahhoz, hogy újra formáljuk értékeinket, újra kell gondolni azokat. Egy más világ más energiáit érezzük, de talán nincs bátorságunk lelépni az eddigi útról, vagy egyszerűbb hibáztatni másokat, szüleinket, társainkat, gyermekeinket vagy a társadalmat a problémánkért. Először is meg kell látnunk az életben a rendet, a törvényszerűségeket, a működéseket, mozgató tudatosságot. Életünk nem elszenvedői vagyunk, hanem tudatos teremtői. Teremthetünk magunknak fényes, boldog utat vagy sötét és nehéz útvesztőket. Mindenki a saját valóságában él. Hatnak ránk külső értékek és életeink tapasztalatai is. Életünket és életünk körülményeit magunknak válasszuk. Magunknak válasszuk nemünket is. Érezzük tehát csodálatos lehetőségnek a női élet és a női sors felvállalását, hiszen ezzel az élet továbbadását vállaljuk fel. Erre a nemes életfeladatra készülni nemes feladat, magas tudatosságot igényel.
A női élet szakaszai
Fehér liliom Felnövő lány
Amarillisz Párválasztás
Királyliliom Anyává válás
Sárga liliom Anyaság
Lila liliom Bölcs asszony
A fehér liliom korszaka a női testben és női lélekkel való születés. Társadalmunk és főleg a megelőző társadalmak a fiúgyermeket tartották értékesebbnek, hiszen ő lesz, aki majd dolgozik, harcol és védelmez. A lánygyermek születése nem feltétlenül van azon az értéken, ahol kezelendő. A női élet értéke az élet misztikumának, az élet továbbadásának a lehetősége. A nőség lényege a befogadás, a melegség és a szeretet képviselése. Ezért már az érkezéstől kezdve ezt a heroizmust kell sugározni. Ma a gyermekeket, a lányokat is, teljesítmény és karrier orientáltan nevelik, legkevésbé a női sors nemességére. Nem tanulják meg a családi tűzhely melegének, az asztal áldottságának tiszteletére és nem szocializálják a gondoskodásra, hanem az animusz részek erősítésére. A gyermekkor szituációs játékai is ezt a mintát kéne, hogy hozzák, a gondoskodásét és a törődését. Már az édesanyának is erre a „kis anyaságra” kéne nevelni. Főleg, ha nagyobb testvérként érkezik, belevonva a kistestvér gondozásába. Azon erőlködünk, hogy a testvérek közti egyenlőség érvényesüljön, kikerülve az esetleges féltékenységet. Főleg, ha a testvér fiú és más szempontok szerint kezelik őt. Fontos a női példa, az anyák és nagyanyák szerepe és az, hogy lányunkban erősítsük a női energiákat. Régi korokban ez a polarizáció, amikor is a női közösségek életmintát jelentettek természetes volt a női sors. Ma egy lánygyermek azt érzékeli, ugyan úgy kell teljesíteni, karriert alakítani, majd felvállalni a társkapcsolat ráháruló részét, ehhez felnőtt, felelősség teljes személyiségnek kell majd lennie és a karriert, és emellett a gyermekvállalást, ami majd megállítja az „önmegvalósítást” és a két szerep között őrlődve látja női elődjei életét is.
A nemi érés időszakában, amikor a termékenységi ciklus megjelenik inkább a teherbeesés veszélyeit, nevelik a serdülő kislányba, mint azt, hogy vele most nagydolog történik, az életet lesz lehetősége átadni. Nem véletlen a menses problémák fiatal korban való megjelenése. A görcsös menses jelentése, görcsösen éljük meg a saját nőiségünket, illetve a rendszertelen "menses" pedig, a „nem tudom felvenni az élet e ciklikusságát”. A menses egy eltitkolandó esetleg szégyenkendő állapotnak tekintik és ebben az időszakban is ugyanolyan teljesítményeket várva önmagunktól és kényszerítve önmagunkra, például, ha sportol. Régen a hold járása segítette ezt a ciklikusságot és a telihold jelentősen, megkönnyítette az állapotot. A hold fázisai a női sors jellemzői. Az újhold a női születést, a növő hold a termékenységet, a telihold az anyaságot, a fogyó hold a menopausát, vagyis a termékenységi ciklus lezajlását, a bölcs asszonyt jelölte, amikor is a nő visszakapta az életét. A női életvitelt nem egy szükségszerű rossznak, tehernek kell tekinteni, hanem az élet alapvető rendjének megvalósulásának, a „láthatóvá tett szeretet” kifejezésének. Így az otthont, mint belső rendünk és harmóniák színtereként tekintve ápolni, gondozni szükséges. A terített asztal, mint az oltár megtermése, hiszen a terített asztal a nő szeretete lesz. Fontos hatás ebben a korban a szülők kapcsolta, azt, hogy lát e maga körük harmonikus párkapcsolatot, vagy csak azt látja, hogy mindenki hajt és rohan az élet viharaiban, hogy a gyermekek, akikért ez a harc folyik mennyire perifériára, kerülnek. Ha pedig a kapcsolat felbomlik szükségszerűen ítéletet, kell hoznia az elhagyó szülő félről, általában az apáról, amely majd a későbbi társkapcsolatát teszi problémássá. Nem jön létre a két pólus, azaz az elváró és megengedő pólus, amikor megtanulja a kereteket és korlátokat, valamint a biztonságot és szeretetet, a hibákból való tanulást.
Fontos a közösségek szerepe is. Túl korán kénytelenek elszakadni a családtól és elkezdeni a „munkás” életet, amikor is a gyermek többet van távol otthonától, mint a szülő. Fontos, hogy öt évek korban szakad el a láthatatlan köldökzsinór ameddig az anyával, van szoros összekapcsolódásban. Ezért ha bármi ez időben megjelenő probléma adódik, akár viselkedési probléma, akár betegség az anyát kell gyógyítani. Sajnos az ideológia, hogy az anyának vissza kell menni, dolgozni, mert kellenek az anyagiak és mi lesz a munkahelyével, ha túl sokat kimarad. Mivel a gyermek érzékeny műszer betegségeivel jelzi a diszharmóniáját, a szerepei között őrlődő anya energiáit. A gyermekkori allergiák is a külvilág energiáinak hárítását jelölik. A gyermekkor betegsége a bőr, a légutak ritkábban az emésztőrendszeri problémák.
Az iskola sem feltétlen alkalmas a „boldog gyermek” éltetésének. Itt az elvárásoknak való megfelelés, a teljesítmények és ezek értékelése lesz a mérce, nem pedig a képességeink felismerése. Jönnek a különórák, a sport és a zenetanulás, sokszor a szülők be nem teljesült vágyai beteljesítése. Rengeteg ismeret, kevés tapasztalás és kevés szeretet illetve a szeretet a teljesítmények elismeréseként megjelenő szeretet, amely később hibás irányba visz, hiszen a „tenni kell a szeretetért” elv mindkét fél számára nehéz. A gyermeknek, mert nem feltétlen mindenben tehetséges, amit várnak tőle és a szülőnek, hiszen azért dolgozik, hogy a gyermeke tanulhasson. Fontos a pedagógus szerepe, aki az egész életre szocializálja a tanulásra, ha sikeres a szocializáció szeret majd tanulni, ha pedig nem kudarcokkal és szorongásokkal teli a tanuláshoz való viszonya. Szinte idő sem marad a női szerepre való felkészítésre intézményesen az otthonteremtésre, például asztalkultúra, főzés, és egyéb ház körüli teendőkre, mint régen tették. Fontos, hogy a szülővel együtt a gyermek érdekeit képviseljék, és ne álljon a szülő a bal agyféltekés nevelés intézménye mellé. Fontos lenne a vallásos nevelés is, a rítusok, rituálék megélése, az ünnepek valódi átélése, szeretet és összetartozás érzése. Ha átvergődte magát az iskolákon és a teljesítmények rendszerén még nem volt ideje a kapcsolatait építeni, barátságokat, együttes érdeklődést, örömteli, önfeledt időket tölteni játékkal, közös élményekkel. Kevés az a barátság, amely életre szólóan kitart, hiszen ezek a kapcsolatok vezetnének át a Hieralchikus kapcsolatok rendszeréből az egyenrangú, úgymond tárkapcsolatok felé. Túl sok a külvilág kísértése, amit a család vagy túlzott féltéssel próbál kikerülni, vagy inkább engedi, hogy a közértékeknek megfelelhessenek. Ebben a korszakban első helyen szerepel a család, majd a személyes kapcsolatok, amelyben tükröződünk. Sajnos túl korán keltődik fel az érdeklődés a másik nem iránt, ami a családon belüli hiányzó gyengédséget próbálja pótolni, ahelyett, hogy a család tanítaná meg önmagát szeretni és becsülni drága gyermekét. Ma már nem jelent értéket az első éjszaka misztikuma, hanem, mint valami ódivatú dologtól próbálnak megszabadulni, nem pedig értéknek, erénynek érezni azt. Nagyon fontosak a kapcsolatok önmagunk megismeréseshez, de a legfontosabb, hogy felnőtt önvalónk felnövekedhessen és a függő kapcsolatokból kilépve felnőttként, felkészüljünk a Felelősségteljes életre, egyenrangú kapcsolatok kialakítására, valamint önmegvalósításunk, önkifejezésünk útjára.
 Az amarillisz korszak,
azaz a párválasztás korszaka a női sorsban. Egy olyan állomásához érkeztünk a női sorsnak, amit mindenki vágyna és szeretne pozitívan megélni, de gyakran nem valósul meg várakozásainknak megfelelően. A párkapcsolat felnőtt éneket igényel mindkét fél részéről, boldog kiegyensúlyozott és a saját sorsáért felelősséget, vállaló feleket, akik útjukat szakaszosan vagy véglegesen megosszák egymással. Gyakran a szenvedélyek, a birtoklás vágya motivál, kikerülve az első családból egy újbóli függő helyzetbe szeretnének kerülni, a biztonságot keresni mások által, a másiktól várják a hiányzó szeretet megszerzését, és ez a hiány vezeti kapcsolatról kapcsolatra az embereket. Ha a bennünk élő gyermek nincs felnevelve, mindig kívülről várjuk a szeretetet vagy a biztonságot, megrekedve gyermekkorunk sebeinek kielégítetlen fájdalmában és várva a gyógyírt a másoktól elvárt szeretet kapcsán. Kortünet illetve kórtünet az, amit a mai világ tükröz. A másik tendencia, amikor előtérbe helyezik az önmegvalósítást, a tanulást, a karriert. Amikor is „majd ha… majd akkor…” elv működik majd az életünkben, ha ezt vagy azt elérünk. Nem felvállalva a kapcsolatokat, vagy valami álmot kergetve, álomvilágba menekülve építünk fel magunknak egy vágyott világot, ami nem teljesülhet, hiszen nem vagyunk képben sem, önmagunkkal sem pedig a másik világával. Akkor alakíthatunk ki jó kapcsolatot, ha nem a hiányainkat kívánjuk a kapcsolatainkkal pótolni, hanem adni akarunk. 
Ennek feltétele a harmonikus belső világ, amelyben megtaláltuk önmagunkat, utunkat és életünkért felelős, önértékeléssel és önmegvalósítással közös értékeinket, amit aztán megoszthatunk másokkal. Együtt tanulhassuk egymást és a világot. Együtt ugyan, de mindenki a saját sorsát és életét megvalósítva. Megosszuk örömeinket, de nem egymástól várjuk azokat. Egymás arcába, szemébe lássuk önmagunkat, társunkban tükröződve jóságunknak és szeretetünknek. Itt válik a testiség a lelkiség társává és kiegészítőjévé. Nem azért adjuk oda magunkat, hogy szeressenek, hanem hogy szerétünket, örömeinket egymásban is átélhessük.
Hiszen a testiség a lelkiséggel együtt emel arra a szintre, amikor a „lettek ketten egy testté!” állapot egekbe emeli az embert. Nem könnyű megvalósítani, hiszen minden ember külön világ. Minden nem sajátos módon közelíti meg a kiegészülés vágyát és képességét. A férfiak a munkát és karriert tartják elérendőnek, valamint azokat az elérhető javakat, amit maguk elé tűztek, álmodtak, így a kapcsolat csak második helyre kerül. A nők a szeretetet, gyöngédséget, biztonságot keresik, ami egyébként gyermekkoruk megrekedt vágyai lehettek, és nem adni akarnak szeretetet, megértést, melegséget, elfogadást, ami a női elv része. Ha pedig túl sok maszkulin energia lett szocializálva, inkább a függetlensséget, az alárendeltség elutasítását, a függés minden nemű hárítását valósítják meg. Ahogy már elhangzott az ellentéteknek nem harcolni kéne, hanem kiegészíteni egymást. A társnak nem a saját vágyaink tárgyának kell lennie, pótléknak, amit ha hiányokat élünk meg szükségszerűen megkaphatunk, hanem igazi társnak, barátnak, útitársnak és tanuló társnak. Nem könnyű korszak, hiszen az én-kereséses és a társ-keresés párhuzamosan dolgozik ebben a korszakban.
A társainkban is önmagunkat keressük, de ebben a keresésben hiányainkkal találkozunk inkább, mint erényeinkkel. Vagy olyanná válni, amilyenné a társunk szeretné, ami később, mint álarc ragad ránk, és elégedetlenné válunk alatta. Vagy pedig elszigetelődve, elkülönülve, csalódottságaink rácsai mögül figyelve csak az életet és azt gondolván, hogy ez nekünk nem jár. Fontos végiggondolni ezeket, a tanításokat, végiggondolni gyermeki vagy felnőtt énünk működik inkább, vagy pedig már gyermekkorunkban is felnőttként működve társunkkal „szülői attitűdöt” gyakorolunk, és megmenteni készülünk őt minden áron. A boldogság egy képesség, amit csak önmagunkban élhetünk meg, legfeljebb megosztva másokkal. A szeretetet pedig csak adni lehet, kapni, legfőképpen elvárni sohasem. Mégis fontos, hogy mindenkinek megvan az égi párja, akivel az élete bizonyos útszakaszát megoszthatja. Ez a társ barát és szerelem együtt, együtt de mégis szuverén személyiségként járni az élet útját. A társunk is minket minősít, a modern pszihológia elvei szerint a saját árnyékunk, árnyékszemélyiségünk, aki rávilágít még meg nem oldott hibáinkra. Illetve a harmónikus kapcsolatok mutatják meg számunkra, hogy elfogadó és megengedőkké váltunk magunkkal és a külvilággal, amely egy újabb szerepre készít fel, a szülői szerepre.
A királyliliom életszakasza, a női sors kiteljesedéséé az anyává válás. Ennek alapfeltétele az önismeret, önmagunk életéért vállalt felelősség, társunk, lelkünk másik félnek megtalálása, amelyből felnövekedhet az az élet nagy misztériuma, a gyermekáldás, az élet továbbadása. Amikor is már képesek vagyunk egy új, születő életért is felelősséget vállalni. Két szerető ember szeretetsugarán jön be az új lélek, alkalmat adva a szülő feleknek erre az új szerepre.
De a születendő gyermekkel nem csak egy új élet születik meg, hanem egy anya és egy apa is, létre jön a szent-hármasság és ebben az új energetikában, kell megtalálni az egyensúlyt. Fontos, hogy gyermekünket várjuk, hívjuk, hiszen ez a várás egyrészt megnyílást jelent, másrészt tudatos vállalást, hogy életünk egy bizonyos szakaszát most megosszuk az élet nagy misztériumával. Mivel mindkét fél élete sokat változik majd, fel kell készülni ezekre, a változásokra. Az anya biológiai és emocionális változásokon megy keresztül. Fontos, hogy terhes vagy áldott állapotba kerül. A terhesség terheket feltételez, míg az áldott állapot kivirágzást, az élet varázsos állapotát, a női sors kiteljesedését. A férfi életében a felelősségek már nemcsak magáért, hanem a gyermekért is. Az összegyűjtött szellemi, lelki muníció továbbadását, a tradíciók, a földi és égi értékek, átadását jelenti. Az eddigi oppozíció helyett a háromszög, amely a teljesség körében a legharmonikusabb egyensúly. Mégis ez az állapot gyakran szül feszültségeket. Egészséges lesz ezen a gyermek?
Fontos, hogy egészséges kapcsolatból egészséges gyermek születik. Illetve ha a gyermekkel mégis valami gond lehet lesz elég szeretet a kegyetlen kegyelmet is megélni. A másik, lesz ezen elég anyagi a felneveléséhez, ami azért nem reális kérdés, mert minden dologhoz, amely áldott az életünkben megteremtődnek a feltételek. Harmadik kérdés, hogyan változik a felek szerepe az új energetikában, amikor a gyermek már az anya hasában is „közéáll” a feleknek. Ha a kapcsolat nem függő, tehát nem elváró, felnőtt ének által létrehozott, átmenetinek tekinti a súlypontok áthelyeződését és megtalálja a módját egymás szerepeinek a támogatásához. Az életünket csak átmenetileg kell, átadunk gyermekeinknek, mint ahogyan ezt elődeink is tették a mi érkezésünkkor.
Társadalmilag is nehéz kiesni a szerepünkből, hogyan és mikor kerülhetünk vissza. Fontos, hogy a női test 21 - 24 éves korban a legalkalmasabb az élet tovább adására, sok nő mégis 30 év utánra tervezi ezt a feladatot, pedig mimnél később kezdi az anyai szerepet annál később lesz ismét a saját élete birtokosa. Beszélni érdemes még a nagy családok, a több generációs életről, ami régen lehetővé tette a nagymamai szereppel, hogy a szülők a megélhetés és a kapcsolat feltételein is dolgozhassanak. A nagymamák, nagyszülői szeretetedével pedig a gyermek is gazdagodhatott. Több életmintát is begyűjthetett épülésére. Az anyaság korszaka következik, az élet virága. A sárga liliom korszak, az anyaság, az erőtől duzzadó nő életszakasza, hiszen sok erő, energia és bölcsesség szükséges erre az időszakra.
Az élet átadásának misztériuma után az otthonteremtés varázsos korszaka. Az otthon nem csak egy hely a világban, hanem egy intézmény melyet a nő, az anya energiája ragyogja be. Valamikor a tradicionális rend időszakában, amikor az apa szerepe a kapun kívül működött, ő teremtette meg a megélhetés egzisztenciális biztonságát és a morálos elismertséget, addig az anya szerepe a kapun belül működött, ő őrizte a családi tűzhely melegét. A mai női szerep sokkal bonyolultabb, de sokrétűbb is.
Megosztva energiát a kapun kívül és belül is. Nem mindegy milyen lélekkel teszi ezt. Az emberi élet prioritásában első helyen áll, hogy embernek születünk megvalósítandó életfeladattal, második helyen áll a nemi identitás, hogy nőként születünk, aminek fő tanítása az elfogadás, befogadás, szeretet, harmadik szerepe az anyaság, az élet továbbadása. Ha emberként megbecsült, elismert önértékeléssel valósítjuk meg magunkat ez a harmónia, átsugárzik női életünkre, kapcsolatainkra, ha a kapcsolataink, párkapcsolatainkat is beleértve ez a szeretetet energia teljesedik ki anyaságunkba. A boldogságot, az életörömöt, az életigenlést adjuk tovább utódainknak, azt, hogy az élet szép. Akkor tekinthetjük teljesnek az életünket, ha minden szerepünkben örömtelien élhetünk. Ha valamiről mégis lemondunk és hiányokat élünk meg vakum, keletkezik, és valakitől visszavárjuk azt, amiről magunk mondtunk le. Pedig gyermekeinknek az élet örömét kell átsugározni, hogy őket is boldog emberré segítsük válni, aki majd tud döntéseket hozni élete kérdéseiben. Nem a szerepek ma fontosak, hanem az életminták.
Lehet valaki jó édesanya, ha az életét teljességben éli és ezt a pozitiv életmintát adja át. Ha meg tudja őrizni társát a gyermekének, ha valódi otthont teremt, ahol a szeretet az úr és feltöltődnek benne az emberek. Hiába van otthon egy nő anyai szerepben, ha feszült, keserű, kényszeredett, az otthon csak hely, a társ inkább pénzkereső csak, a kapcsolatuk csak a gondokkal teli, ő maga frusztrált, depressziós. Mit tud átadni életmintaként? Pedig az anyaság szerepét vállalta, mégsem pozitiv az életmintája. A gyermek számára az első öt év a legfontosabb érzelmileg, eddig tart a szocializáció, eddig épül fel érzelmi életünk. Minden, amit eddig megkaptunk lesz muníciónk az életre és minden, amit nem kaptunk meg ebben az időszakban lesz a hiány, amit folyamatosan kívül keresünk. Ennek tudatában kéne az édesanyáknak döntenie a fontossági sorrend felől. Fontos tehát az otthon, amit a nő lélek leng majd be, ahol feltöltekezhet a család szeretettel, ahol rend és béke uralkodik. Fontos a család minden tagjának, az igényeinek teljesülése. Ami természetesen nem csak anyagi igény, hanem a teljesség igénye. Fontos az egymásnak szánt idő minősége, ami nem feltétlen függ az együtt töltött idő mennyiségétől. Fontos a társak egymásnak szánt percei, órái, ahol is feltöltik egymást energiával a rájuk váró feladatokhoz. Nagyon fontos a női erő, hiszen az anyákra van bízva az élet, ők a tartópillérei a családnak és az életnek. Legyünk büszkék anyai mivoltunkra, ne tehernek és többlet feladatként lássuk, hiszen áldott ez az életszakasz, a táplálás szakasza testben és lélekben egyaránt. A sorsunk tehát nem „áldozat-mártír” sors, hanem varázslat, a varázslás, ahol ezek a képességek százszorosan megtérülnek gyermekeink és családunk életébe. 
„Csak boldog szülő tud boldog gyermeket nevelni!”. Ne tekintsük, tehát tehernek életünk e szakaszát és ne várjunk hálát, viszont tanítsuk meg szeretteinknek mindig kifejezni örömüket az együtt töltött időért és gondoskodásért, amivel hálatelten csak azt adjuk tovább, amit mi is kaptunk gyermekként, és most van módunk továbbadni. A táplálás szakasza a mely a szoptatással kezdődött, amely a női, anyai önátadás fontos kifejeződése, majd a biztonság, szeretet, bizalom átadása. Az iskolás években végigkísérni gyermekeinket utunkon, nem elvárva többet, mint amit adni képesek és önmagukhoz segíteni őket. Tudni az iskola a tanítás, a család a nevelés színtere. Segiteni őket választásaikban, de soha nem helyettük dönteni. Eljön az idő mikor az elengedés a feladatunk, bízva abban, hogy égi segítőik terelik majd tovább útjukon.
Gyermekeink Isten ajándékaként érkeztek hozzánk ezért az elválás, leválás törvényszerű. Az anya éli meg tragikusan ezt a leválást, aki erősen azonosult szerepével és elfeledkezett önmagáról és most csalódott, hogy „feláldozta” életét gyermekéért, aki most elhagyja. Pedig gyermekeinkre nem rakhatjuk a „hála terhét!” ők is majd saját gyermekeinknek adják tovább, amit tőlünk kaptak. Ez az élet rendje, gyermekeinek meg kell tanítani, repülni, elhagyni a családi fészket és saját útjukat, életüket élni. Ma nem sokan látnak másolandó életet, a férfiak nem nősülnek félve az intézménytől, a nők későn vállalnak anyaságot a társ hiányában és jócskán az önmegvalósítási korszakukból elcsípvén az erre szánt időt.
A lila színű liliom korszaka a bölcs asszony életszakasza, amely lehet magasztos és felemelő, hiszen visszakapjuk az életünket, de lehet keserű, magányos, kiüresedett is.
Gyakran érezzük olyannak, mint a viharos tengerről megtért hajó, aki alaposan megsínylette a viharokat, az élet viharait. Átküzdötté az életét másokért, bár lehet, hogy céljai önmaga számára sem voltak egyértelműek. Elvesztette társát, aki más módon próbált élni és fejlődni, gyermekei kiröpültek, bár dolgozott egy életen át és még lehet, hogy most is dolgozik, ezért nem tud nagymama lenni. Kevés az öröm, hiszen eddig sem tanulta meg a saját életét élve örömtelien átélni, esetleg betegségek gyötrik, magányos, szomorú és elhagyatott. Ennek a korszaknak a női sorsban, a bölcs asszony életfeladata beteljesítése a feladata. Az élettapasztalatai átadása, az életleckék megoldásnak lehetőségeinek az átadása, ha kérik. Hiszen a másik nagy lecke, hogy csak akkor segítsünk, ha kérik azt. Egy biztos, a szeretetért eljönnek. „a nő vár!”, ez a biztos, ez jellemzi életét, ahogy a petesejt is vár, gyermekkorban, hogy eljöjjön a nemi érés, fiatal korban, hogy eljöjjön az anyaság, felnőtt korban, hogy felnőjön a gyermeke, érett korban, hogy visszajöjjön. Megindítóan szép, hiszen a türelem és a várakozás bölcsessége ritka erény, mindent most és azonnal akarunk.
Társat, gyermeket, szabadságot, hálát, unokát, stb. Pedig ez a szakasz a türelemé és bölcsességé. „Minden értelmet, meghaladó türelmet és bölcsességet!” mondta Jézus. Várjuk meg, hogy kérjen, várjuk meg.  Hogy jöjjenek és életünket visszakapván ismét lehetőségünk, van teremteni Isten hőn szeretett gyermekeként. Keressük Istent, kérjük tőle a szeretet bölcsességét, engedjük el szüleinket és gyermekeinket, mi pedig ne a betegséget válasszuk menedékül és a figyelem szerzés módjául. Fontos feladat a „szeretet szolgálat”, azaz az önzetlen adás, amely a kegyelemben jön majd vissza hozzánk. Átlátjuk életünket, újraértékeljük kapcsolatainkat, tanulunk hibáinkból, hogy tanulhassanak belőle utódaink is. Összegezzük életünket, mit értünk el, mit gyűjtöttünk erényekben, mi az, amit átvihetünk a vízen, ha majd visszatérünk égi hazánkba, a fénybe. Hálatelt szívvel éljük meg női sorsunkat, szerepeinket, beteljesítvén vállalt feladatunkat és az élet nemes céljait teljesítve. Mi is hoztunk magunkban földi éltünkhöz egy szikrát isteni lényünkből, amit most fénysugárként csokorba gyűjthetünk. Köszönjük az Istenanyának tanításait, bátorítását és azt, hogy megmutatta hibáinkat és tanulandó feladatainkat. Áldását, védelmét és kegyelmét kérve életünkre, szeretteink és gyermekeink életére valamint a Föld életére.
Férfisorsok
Kevés gondolat születik a férfisorsokról, amely a kapcsolatok megoldásának fontos pólusa, hiszen általában a nők foglalkoznak a kapcsolatokkal és általában a rossz vagy problémás kapcsolatokkal. Ahhoz, hogy megértsük, a másik oldalt meg kell tekinteni ezen oldal, illetve energia azonosság tudatát.
A mai férfiak egy letűnőben lévő kor harcosai, akik nem tudnak a régi módon működni, de még nem találták meg az új azonosságukat. A lélek kettészakadása óta a jin és jang folyamatos harcban és nem kiegészülésben működik, amit egyébként a polaritás tanítana. Hol a női energiák túlsúlya, hol pedig a férfi energiák túlsúlya jellemzi a kort, történelmileg és társadalmilag egyaránt.
A valamikor harcos férfinép történelmi és társadalmi szerepe a védelem volt, a család, a társadalom illetve a javak védelme. Dicső nemzedékek védtek országokat, hiteket és családokat, őrizték az értékeket. De eljött a kor, amikor a szerzés, a hatalom és a harc vált a férfias értékek vezérelvévé és az igazán férfias erények ösztönös hatalom és önkifejezés értékeivé váltak. Elindult a harc és a harcban nem számított már az ember, a család és semmi fennkölt érték, csak a hatalom. Elhagyták az isteni Tanitások mezsgyéjét, miszerint a „harcnak nincs győztese csak vesztese”, és a vesztesek az emberi értékek lettek, a szeretet, a család, a kapcsolatok, a kiegyensúlyozott energiák. Észrevétlenül sodrottak örökös háborúba, a hatalomért és a javakért folytatott harc részeseivé. A pusztulással együtt járt az értékek elvesztése is és ezen már nem volt áldás. A dicső és nemes férfiak helyett katonák lettek, akik meghaltak valami elvakult hatalomvágyért vagy valakik álságos ideológiai befolyásáért. Generációk haltak meg harcmezőkön és maradtak apa és ezzel együtt férfikép nélkül fiúgyermekek. A nevelés és példamutatás az anyáké és nagyanyáké lett. Mind addig, míg a családok egy újabb traumát éltek meg a nők munkába állását, ami a családi értékek teljes felbomlásához vezetett. Megszűntek az iskolák eszmei szerepei és a nagy csapda a teljesitmény került helyükbe. Így a férfisors nevelési elve a teljesitmény lett, amely nem túl felemelő érték, hiszen a „mit tudsz felmutatni!” elv nagyon erős kényszerpályára vitte a férfi értékékeket.
Mivel hiányzik a példa, a nemes példa, marad a már gyermekkorban is működő teljesitmény és kemény elszánás. Tanulás, sport, a rangsorban vala hányadiknak lenni, hiszen csak ez nyerhet elismerést. A fiúgyermek várása, aki majd tovább nevet a régi polgári értékekből maradt ránk. A dinasztikus nevelésből, miszerint bármi más lenne a képessége, azt kell tovább éltetni, amit az őseink is tettek. A másik az apa meg nem élt, be nem teljesült vágyainak beteljesítése. A harmadik az éppen aktuális társadalmi értékek beteljesítése. De a tapasztalat az, hogy bármit is érhetünk el, illetve bármit is nem tudunk beteljesíteni a kívánt boldogulás, elmarad és a megrekedt életek tömegével, találkozhatunk. A mai kor férfii még egy hatalmas társadalmi és rendszerváltást is meg kellett, hogy éljenek, amikor a hitek és eszmék devalválódása kapcsán ismét a korrupt értékek válnak értékké. Hiányzik a vallás, a filozófia, a nemes eszmék rendszere és marad a stressz, a harc, a verseny és a kemény elvárások rendszere.
Eljutottunk egy fontos felismerésig, miszerint a férfiak a munkájukból töltekeznek, a nők pedig a kapcsolataikból töltekeznének, de mind két nem más irányokat tűz ki zászlajára és elmennek egymás mellett. A nők biztonság irányi igényüket, amit a férfiaktól vártak maguk elégitik ki, sokszor kényszerűségből. A hiányzó családi értékek miatt felbomlott házasságok csonka családot hoznak létre, ahol az anyagi megléte vagy nem megléte a téma a szeretet és a tisztesség helyett. A férfiak így a nőket ellenfélként kezelik, gyakran félnek a kapcsolattól és félnek a nőktől, ami a sok szexuális neurózisban is megtestesül. Gyakran a felnőtt lét a gyermekkorban meg nem kapott javak megszerzésesből áll, azt gondolván, ha mindent megszereznek, boldogok lehetnek, és ha minden javat megteremtenek, a körülüttök lévők is boldogok, lehetnek. Hol az igazság? Ha a nőket hallgatjuk kevés a szeretet, meghittség, amit az anyáknak kellett volna szocializálni, kevés a biztonság, hiszen sérült gyökér csakrád emberek tömege alkotja világunkat, akik aztán kompenzálnak, ki hangosan, hiszen az kiabál, aki fél, ki pedig visszavonulva, depresszióba, lehangoltságba, testi és lelki bajokba burkolva éli életétét. Ha a férfiakat hallgatjuk önző nőket, látunk a szemeiken keresztül, akiknek a karrierjük a fontos és nem akarják a családi tűzhely melegét őrizni. Félnek a felelősségtől, hiszen egy életen átfizetendő kölcsönök és tartásdíjak terhe alatt fél lélekkel félig élnek csak. A fallikus önértékelésű férfiak vagy hajszolják az élvezeteket, vagy önértékelésük sérült mivolta kapcsán frusztrált és agresszív módon működnek. Amit ma látunk és tapasztalunk férfisorsokban egyén szólva is szomorú és kilátástalan. A problémák felismerése fél megoldás lenne.
Gyermekkor
Férfiként már megszületni sem könnyű, gondoljunk csak az elektroszmog következtében elpusztult Y kromoszómákra. Nagyon sok visszautasított élet (abortusz) miatt lélekcsoportok sorsa nem teljesül be a le nem született lelkek kapcsán. Ha mégis megszületik, és vár gyermekként érkezik rajta a családi felelősség és tradíció, elvárások tömege. Ha nem az apák, elvárásait kell beteljesíteni akkor a rossz kapcsolatok miatt az anyák szeretetlensége következményében a fiaikban, próbálják azt a férfit kinevelni, akit nem találtak a férjükben. Vagy az apa vagy az anya szemében kell teljesíteni. Ha válás a kapcsolat vége a folyamatos választás a két fél között, vagy a két fél harcának az ütközőjeként folyamatos választóvonalként élni. Vagy az anya szidja az apát, amivel a férfias önbecsülés károsodik, hisz lénye egyik fele az apa, vagy az anyát szidja az apa, ami pedig a nők tiszteletét szünteti meg. Hiszen annyira tiszteli majd a leendő társát, ahogy ezt meg tanulta gyermekkorában tisztelni.
Érzelmi fejlődésünk öt éves korunkig tart, amilyenek most vagyunk az akkori körülményeinket, tükrözi. Az életre szóló biztonságérzetünket az édesanyánktól kapjuk szeretetteljes gondoskodása által. A hitet az életbe, Istenbe, a világ isteni rendjén édesapánktól tanuljuk. Hiszen a nevelés fő erénye a példaértékű élet. Ha a szülői minta sérült, hiszen a szülők vagy nem tudtak, hiszen maguk sem kaptak, példát mutatni, esetleg nem várt gyermekként érkezett az önértékelés sérült lesz. Ha a gyermek beteg a családot, a szülőket, főleg az anyát kell gyógyítani! Itt alakul ki a meghittségre való képességünk, az érintés, az érzelmek kifejezése által. A másik szélsőség a túlságosan elváró család. Nem az egyéniséget keresik a gyermekben, hanem a szerepeket kívánják szocializálni. A teljesítmények keresztüli értékelést már gyermekkorban meg kell tanulni, és harcolni kell az elismerésért, a rangsorért és a sikerekért. Meg kell tanulni megvédeni magát.
Légy erős!
Légy tökéletes!
Nyerd el mások tetszését!
Tégy erőfeszítéseket!
Siess!
Kamaszkor
Önmagunk megtalálásának időszaka, amikor is lázadunk minden és mindenki ellen. Nem könnyű időszak egy felnövő férfi számára. Már nem gyerek, tehát nem akar alárendelődni, még nem felnőtt, mert még nem tud felelősséget vállalni. Keresi önmagát, keres a világban értékeket, hiszen ez az időszak a világgal, barátokkal való kapcsolatteremtés időszaka valamint a másik nem iránti érdeklődés kialakulása, a férfi azonosulás tudat kialakulása. A szülő szerepe ilyenkor a bizalom és a baráti viszony kialakítása, amely a gyermek sorsa iránti tiszteletből alakul ki. „a szülőnek nem az a dolga, hogy megmondja, mivé legyen, hanem, hogy segítsen azzá válni, amivé válnia kell!”. Nem a tiltások, hanem a másolandó életminta lesz érték a kamasz számára. Hiába a tiltás, ha nem látja megvalósulni szülei életében az elveket. A férfi élet dübörgő időszaka ez, amikor minden, ami lázadás, pl. zene, motor, kimaradás, dohányzás, alkohol a lázadás egy-egy formája. Nem hogy a hivatását, gyakran önmagát sem találja. Gyakran már ekkor elvárják, hogy élet irányt válasszon, és mivel ez nem látszik, vagy nem elérhető maradnak a sémák, mire van elég pontszámom? És ismét a teljesitmény. Gyakran szembesül azzal, hogy az eddig presszionált és oly sok energiát igénylő tevékenységei, pl. sport, zene mégsem hozták el a vár eredményeket és sikereket. Elpazarolt időnek tűnik, pedig csak nem volt az útja. A barátságok ideje ez az időszak, ahol is a közös érdeklődés, a közös tervek és célok, a férfias viselkedés, gyakran falka szellem erősít. Itt jelenik meg az intimitás igénye, gyakran a szexualitás idő előtti keresésese, ami tulajdon keppen az érzelmek, kifejeződése kellene, hogy legyen, helyette a sexcsatornák szocializálják a test örömeit. Önmagát keresi ebben is, nem a kiegészülést, hiszen a kiegészüléshez tudni kelleni, hogy ki is vagyok valójában, mit adhatok, és mit szeretnék kapni. Az idő előtti szexualitás a családból meg nem kapott gyöngédség keresése, de mivel mindkét fél keres és vár, nem az adás kap hangsúlyt, hanem a várás. Ezért gyakran csak a fizikai részeinket viszik bele.
Felnőttkor
A felnőtt kor nem a korhatárt jelenti 18 vagy 21 évet, nem az érettségit, a jogosítványt, az egyetemi felvételit, hanem a felelősség vállalást önmagamért, majd később másokért. Ez az önállóság állapot gyakran későn, de lehet, hogy soha sem következik be, így a felnőtt én felépülése sem jön létre. Odáig gyakran eljutnak, hogy miért nem sikeres az életük, de addig ritkán, hogy mit kéne tenniük önmagukért, saját értékeikért, saját boldogságukért és boldogulásukért. A dübörgő évek utána az „akkor majd!” – „akkor ha!” időszak következik. „Majd ha elvégzem az iskolát, majd ha jó állások lesz, majd ha lakásom és kocsim lesz!” hiszen nem értik, hogy „az út célja az út maga!” az úton önmagunk megtalálása, mások szemébe, arcába való meglátása önmagunknak, barátok, társak megtalálása. Mikor eléri a Krisztusi kort, teszi fel a kérdést: „hol vagyok én ebben a történetben?” azt teszem, amit szeretnék? Azt az életet élem, amit szeretnék? Azt a társat választottam, akivel boldog vagyok? Akartam ezen a gyermekem, vagy csak készült hozzánk? Akartam e húsz éven át kölcsönöket fizetni? Kérdés hátán, a válaszok pedig nem jönnek meg, ezért a legkönnyebb ellenállású hely sérül a kapcsolat, a családnak nevezett gazdasági közösség.
A mókuskerékbe beszállva nincs sok kiút, fizetni, vagy ha a család egzisztál, vagy ha nem fizetni a tartásdíjat, elosztani a kínnal megteremtett javakat, keresni esetleg egy másik társat, akinek a szemében jobbnak látom magam! Dolgozni, hogy fizetni lehessen? Ez lenne az ember élete értelme?
A felnőtt élet lényege rátalálni önmagunkra és az életfeladatunkra. Már gyermekként, öt éves korunkban tudjuk, mi végre vagyunk itt, tűzoltók leszünk vagy katonák? Ám a szocializáció miatt vesztijük bátorságunkat azzá lenni, amivé szerettünk volna lenni. Ha valaki megtalálja azt, mait tennie kell a dolog, megáldatok és a munkaáldássá, örömmé és láthatóvá tett szeretetté válik. Biztosítja megélhetésünket, persze nem a fogyasztói társadalom által diktált szintet kell tekinteni.
Leválva a családi hieralchia rendjéről önálló lényként örömét párjával megosztva társsá válhat. Fontos, hogy nem kapni kell akarni, hanem adni. Közös élet, közös felelősség, közös értékek, közös örömök.
A kapcsolat minőségét mindig önmaguk határozzuk meg, és a felnőtt én, dönti el minőségét.
Végül az élet továbbadása, értékein továbbadása, amit és hogy ezt mi is kaptuk valamikor.
Társkapcsolat
A társkapcsolat érettségünknek megfelelően alakul majd. Ha a felelősség teljes „felnőtt énünk” működik, rátalálhatunk a másik „felnőtt énre”, aki majd társunk lehet utunkon, kialakíthatjuk a Filosz tipusú szeretetet, amelynek alapja az adás és elfogadás. Barátai, szerelme, társa lehetünk választottunknak. Ha „gyermek énünk” működik akkor társunk „szülő énjével” találkozunk majd, és kapcsolatunk függővé válik, kapcsolatunk Erosz tipusú lesz. Itt jelenik meg a birtokló szeretet. Ha gyermekkorunkban idő előtt lettünk felnőttek és a szüleink szülei lettünk, „szülő énünkkel” egy „gyermek én”-es társat vonzunk be, kapcsolatunk Agape típusúvá válik, és megmentőként működik a kapcsolatunk. A két utóbbi kapcsolatnál a játszmák működtetik a kapcsolatot.
Házasság
;)
A kiegészülés képessége. A gyermekkorban megélt tapasztalatok határozzák meg az igényünket a kiegészülésre, valamint a felelősség önmagunk és mások iránt. Mivel a felelősség a felnőtt én jellegzetessége, hiába ért el bizonyos kort nem vált felnőtté és sokan nem is válnak egész életükben, mindig függenek valakitől, vagy a szüleiktől, vagy a társaiktól, valamitől, vagy valakitől. A függés a fel nem nőtt felnőtt énünk jelölője. Mindenki pontosan tudja mit kéne kapnia a kapcsolattól, de azt már nem mit kéne adnia. Mivel hiányzik az önismeret, én-ismeret, nem tudjuk mik igazi értékeink, így azt sem tudjuk, mit adhatnánk. Viszont tudjuk, hogy mit nem kaptunk, meg és ezt várjuk, amit természetesen a társ nem tud megadni, illetve nem oda épül ahol a hiány, van. Marad a javak általi önkielégítés, munkamánia vagy a hajszolása az élvezeteknek, az a nekem jár elv alapján! Hajszolása az izgalmaknak, a „legyen már valami elv” keresésese! Belső elégedetlenségünket kapcsolataink is tükrözik majd és ismét kudarcokat élünk meg. A másik probléma a kapcsolatokban a kommunikáció hiánya. Mivel nem egyenrangú nem képes áramolni. Nem elemző beszélgetésekre lenne szükség, hanem arra, hogy hangot adhassunk érzéseinknek és gondolatainknak. De a párok elbeszélnek egymás mellett, a férfiak a teljesítmények felé mennek, a nők meg folytonos hiányérzetükkel gyötrik a férfiakat. Nem növelvén egymás önbecsülését. Harc és játszmák a szeretet megszerzéséért! Mindennek a harcnak legfőbb vesztesei a meg nem született gyermekek, a nem várt gyermekek, az elvált, fészekből kipottyant gyermekek. Csak boldog szülő tud boldog gyermeket nevelni. Mégegyszer, az anya feladata a biztonság és szeretet, az apa feladata hit, az erények, az eszmék, az Istenbe vetet bizalom felépitése. Az anya az otthont, az apa a világot jelenti szimbolikusan.
Szülő-ség, szülővé válás apaság
Lelki, szellemi fejlődésünk egy következő fázisa az élet továbbadása. Belső feltétele a felnőtt-én, ami a társkapcsolat alapja, valamint a szülő –én, ami az apaság és a szülői elfogadó szeretet kialakítása. Hogy milyen szülővé válhatunk, függ egyszer az első család mintájából. Általában, ha hárítjuk is szüleink viselkedésest, probléma megoldását, mégis tudat alatt másoljuk. Illetve lehetünk szüleink hibáiból tanulván teljesen más tipusú szülők is felnőtt énünk és szülő énünk kiteljesedése kapcsán. Akkor vagyunk jó szülők, ha megtanítjuk becsülni önmagát gyermekünknek, segítünk azzá válni, amivé válnia szükséges, bizalom és biztonság működik majd körülöttük és kapcsolatunk harmóniája, valamint személyes harmóniánk jelent biztonságos közeget gyermekünk számára. Hiszen gyermekeink ajándékként érkeznek hozzánk, és nem lehetnek saját sérült lelkünk áldozatai és saját vágyaink eszközei. Fontos tehát a jó szülőséghez a felnőtt felelőssége valamint a szülő szeretetet.
Önmegvalósítás
Valóban önmagunkat valósítjuk meg életünk során vagy valamiféle elvárásoknak, korszellemnek kívánunk megfelelni. Az önmegvalósítás belső értékeink kiteljesítése. Életünk célja a, hogy jobbá, szebbé, teljesebbé tegyük világunkat, megtanuljuk kifejezni érzéseinek és gondolatainkat, szeretni, tanulni és tanítani másokat, hiszen az érték, amit átvihetünk a vízen. Megrekedt lelkek megrekedt életeivel találkozhatunk, egy programozott világ programozott lényei fogyasztásra predesztinált létformára hangolva. Hol vannak a békés harcosok, akik erőt és méltóságot, hitet és szellemiséget sugároznak szét a világba. Tartást és rendet, harmóniát és erőt kristályosítva ki önmagukból a világ számára. Jóban lenni önmagunkkal, jóban lenni a környezetünkkel, hallani az egek szavát, megérteni a világban működő törvényszerűségeket és megérteni az emberi éle értelmét, a fejlődést és a tanulást, a tapasztalást, hisz az út célja maga az út. Minden értünk van, minden bennünket szolgál, és az van körülöttünk, ami a belső világunk tükröződése. Világunkat magunknak teremtjük, minden egyéb a mátrix.
Spiritualitás
 Az élet lényegét adó minőség a dolgok valódi jelentésesnek megértése, a formavilágokon átlátó, az isteni rendet megértő, békés lélek megszületése. Földi életünk legfontosabb értéke a tökéletesség elérése, elfogadni, hogy minden, ami a földön megtalálható a fejlődést szolgálja. A különböző fejlettségű lelkek tanulják az élet iskolájában leckéiket, amit mi felesleges dolognak tartunk, a másnak iskola. A tökéletesség a polaritás világában az elfogadni mindent és mindenkit olyannak amilyen. Elfogadni önmagunkat, adottságainkat, mint az isteni terv részeseit. Elfogadni másokat olyannak amilyenek, hisz csak önmagunkat változtathatjuk meg senkit és semmit. Békében lenni önmagunkkal és a világgal, a természettel, az élet rendjével. Nem a miérteket kérdezni, hanem a hogyanokat. Elfogadni fényoszlop mivoltunkat, ami nemessé teszi életünket, hiszen ahogy mi tanultunk szüleink életéből, úgy ami életünkből is tanulhatnak majd. Más kárán tanul a bölcs, sajátján az okos, az ostoba nem tanul egyikből sem. Önmagunkat tanuljuk és a világot, mindenki csak szerepet vállalt tanulási, fejlődési folyamatunkban. Nem a szerepeinket kell erősíteni, hanem önmagunkat megtalálni, felfedezni önmagunkban az isteni szikrát, amit földre érkezésünkkor magunkkal hoztunk, felfedezni az isteni rendet világunkban és a teremtett világ szépségét és az élet iskoláját nemes, felemelt fővel járni, tanulni és tanítani másokat. Szeretni és szeretve lenni, a legmagasabb kegyelmet megélvén.
A bennünk élő Istennők
Artemisz – az önálló, független nő
Artemisz a vadászat és a Hold istennője, a független női lélek megtestesítője. Öntudatos, képes a fontos dolgokra koncentrálni, elkötelezetten halad előre saját útján. Önbizalma nem szorul külső megerősítésre, férfi nélkül is egész embernek érzi magát. Képes helytállni a férfihierarchiában, elfogadja, sőt élvezi a versengést. Harcos természet, aki rendkívül fejlett igazságérzettel rendelkezik. Képes érvényesíteni érdekeit, és bátran kiáll igaza mellett, és elszántan védelmezi mások érdekeit is. Szolidaritást vállal a gyengébbekkel, elnyomottakkal, szívesen tanítja, vezeti a fiatalokat. Párjának csak olyan embert fogad el, akivel egyenrangú és egyenjogú kapcsolatot alakíthat ki.
 Aphrodité – a kreatív nő – az ihlető társ
Aphrodité a szépség és szerelem istennője. Ő szimbolizálja a szerelem átformáló, alkotásra késztető erejét. Befolyása azonban nem korlátozódik a párkapcsolatokra, hiszen nemcsak egy emberbe szerethetünk bele. Aphrodité elköteleződése teljes és korlátlan, de nem feltétlenül hosszú életű. Aki, vagy ami érdekli, annak átmenetileg teljesen odaadja magát, de érdeklődése éppoly hirtelen hűlhet ki, mint ahogyan feltámadt.
Ez a teljes odafordulás, azonosulás, sőt egybeolvadás éppúgy jellemzi a mindent elsöprő szerelmet, mint a kreatív alkotó munkát. Aphrodité a “múzsa”, inspiráló asszony, aki azzal segíti a férfi céljainak, álmainak megvalósulását, hogy szárnyakat ad neki.
Athéné – a határozott, bölcs asszony
Pallasz Athéné a bölcsesség, a tudomány, a női mesterségek (szövés-fonás, fazekasság), másrészt a hadviselés, a stratégia istennője, a tiszta ész, a racionalitás, a gyakorlatiasság megtestesítője. Athéné kiváló menedzsernő. Nagyszerű stratéga, döntéseiben az eszére és nem a szívére hallgat. Jó vezető: céltudatos, előrelátó, határozott. Nem fél a felelősségvállalástól, tud és mer nemet mondani. Eszével, előrelátásával képes tisztelet ébreszteni, mindez helyet biztosít számára a legfelső vezető testületekben is. Párkapcsolataiban Athéné általában maga választja társát: erős, tehetséges, ambiciózus férfit, olyat, akit tisztel, akire fel tud nézni.
 Perszephoné – az engedelmes gyermek-asszony – az alvilág úrnője
Perszephoné Démétér leánya, Hádész felesége kétarcú istennő: egyrészt örökké engedelmes gyermek, az anyja leánya, másrészt érett asszonyként az alvilág istennője. Perszephoné az örökké fiatal, engedékeny gyermek-asszony megtestesítője. Passzív alkat, nem irányítja életét, inkább hagyja, hogy a dolgok csak úgy “megtörténjenek” vele. Nem dönt, hagyja, hogy sodorják az események. Szereti, sőt elvárja, hogy irányítsák. Nagyfokú alkalmazkodóképessége révén mindig megérzi, kitalálja, hogy mit várnak el tőle. Mélységes empátiája alkalmassá teheti arra, hogy “belelásson” mások lelkébe, s ez avatott lelki vezetővé teheti. Veleszületett nyitottsága, hajlékonysága képessé teszi arra, hogy teljesen, tökéletesen alkalmazkodjon a férfihez.
Hesztia – a befelé élő nő
Hesztia a házi tűzhely és a templom istennője. Hesztia befelé figyel, önmagába mélyed. Társaságkerülő, befelé forduló (introvertált) lény, aki a magányt, a csendet, nyugalmat kedveli. Fölötte áll vetélkedésnek, intrikának, nem érdekli a karrier, még kevésbé a hatalom, az élet belső értelmét, végső céljait keresi. A házimunkát nem nyűgnek, hanem kielégítő és értelmes tevékenységnek érzi. Mindenre ráér, sosem sürgeti az idő, szinte feloldódik a munkában. Társát nem maga választja, hagyja, hogy kiválasszák, de döntésben, elfogadásban övé a főszerep. Látszatra férje árnyékában él, azonban mindig megőrzi belső autonómiáját.
Héra – a hivatásos feleség
Héra a házasság istennője, a főhivatású feleség megtestesítője. A férjéhez fűződő kapcsolat, a feleségszerep betölti egész életét, minden gondolata, öröme, bánata, boldogsága, boldogtalansága ettől a kapcsolattól függ. Saját, személyes ambíciója nincs, teljes mértékben képes elkötelezni magát, és minden nehézség ellenére kitart választottja mellett. Gyermekeivel való kapcsolatát is a feleségszerepnek rendeli alá. Szerelme, elkötelezettsége egy életre szól. Ha ez a kapcsolat nem működik, Héra házisárkánnyá változhat, féltékenysége pedig pusztító lehet.
Déméter – a főfoglalkozású anya
Déméter a termékenység, az anyaság, a gabonaföldek és az aratás istennője, az anyaság megtestesítője. Az anyaság, a gondoskodás, táplálás tölti be egész életét, ettől függ öröme, bánata, boldogsága. Elsősorban anyaságra vágyik, s ha ez teljesül, elégedett életével. Ez az anyai ösztön, gondoskodási vágy minden kapcsolatát át- meg átszövi, anyaként viselkedik férjével, barátaival, munkatársaival is. Kapcsolataiban adakozó, gondoskodó, ezen kívül stabil, megbízható, két lábbal áll a földön, nagyfokú gyakorlati érzékkel rendelkezik. Déméter számára a férfiak is olyanok, mint a gyerekek. Ezért könnyedén elfogad férjéül gyenge, akár testi fogyatékos férfit is, aki felett anyáskodni lehet.
A lélek 7 archetípusa
Minden emberi megtestesüléshez a lélek új mintát választ, hogy vezérfonalat és tájékozódási keretet teremtsen. A test, a szellem és a psziché különféle módon befolyásolható, mégpedig nevelés, alakítás és javítás révén.
1. A Gyógyító
 A lélektípusok közül leginkább a gyógyítóra igaz, hogy szüksége van embertársaira. És rá is ugyanígy szükségük van másoknak. A gyógyító akkor boldog, kiteljesedett és megelégedett, ha érzi, hogy mások igénylik és elfogadják a segítséget. Az érzékenységnek, a melegségnek és a biztonságnak, amelyet nyújtani tud, éltető ereje van. Akár egy verőfényes tavaszi napnak, amely pozitívan hat a betegekre és a gyengékre, az elesettekre és a lábadozókra.
Nehéz, ha a gyógyító nincs tudatában kisugárzásának, nem becsüli meg, pontosan azért, mert amit tesz, az nem követel tőle sem erőfeszítést, sem áldozatot. Az a gyógyító viszont, aki tisztában van értékeivel, az anyára emlékeztet.
A gyógyító közelséggel és meghittséggel képes másokat megajándékozni. És amit ad az embereknek, azt ajándéknak is kell gondolnia. Ha érzelmileg vagy materiálisan elszegényedik, nem tud többi nagyvonalúan adakozni. Ekkor már ő maga szorul segítségre.
2. A Művész
 A művészt ötletei és fantáziája viszi előre a fejlődésben. Kíváncsi a világra, keresi a meglepő helyzeteket, kedveli a változásokat, és változtatni akar. Energiája az újdonság felfedezésének öröme miatt könnyed, világos, gyermeki és gondtalan. A vidámsága, mely a művészlélek sajátossága, mindig akkor bontakozik ki, amikor valamit ki kell alakítania az életben. Ez lehet egy belső tér, egy ötlet, egy kapcsolat vagy egy szituáció.
Mindig ki akar tűnni a tömegből: annál inkább szenved attól a gondolattól, hogy az élete egyhangúan és szürkén telhet, hogy ő is csak egy lehetne a sok közül, és nem lehetne lehetősége arra, hogy valami meglepőt és eredetit adjon a világnak.
Irtózik az unalomtól. Megpróbálja elkerülni, amikor csak lehet, mert az unalom akadályozza ötletei sziporkázását. Mindig impulzusokra és új emberekre van szüksége a környezetében, hogy mentális erői új energiához jussanak, mert ezek azok a dolgok, amelyek lelkét életörömmel töltik meg.
3. A Harcos
 Az életerős, tettre kész harcosnak lételeme, hogy küzdjön és nyerjen, meggyőzzön és hatást gyakoroljon. A harcos célokat tűz ki maga elé. Az, hogy ezeknek mi a tartalma, kevésbé fontos, mint a módszer, amellyel a siker érdekében mozgósítja az erőit.
Egy harcosnak mindig aktívnak kell lennie, és mozgásban kell maradnia, hogy jól érezze magát. Kivirul, ha egy jól körülírt feladatkört lát maga előtt, amelyen egyedül vagy segítő közösségben kell dolgoznia. A harcosok sokszor becsvágyóak, és mivel szinte állandóan buzog bennük a tetterő, nehezen értik meg, hogy a többi ember miért nem képes ugyanannyit teljesíteni, mint ők, vagy, hogy miért kevesebb az erejük.
Lélekszerepének egyik legfontosabb tényezője az életkedv. Boldogsággal tölti el mozgékonysága, vibrálása, kihívásai, a természet életrezgése és saját testének erőteljes lüktetése. De megvan az a képessége is, hogy önmagán kívül másokat is motiváljon, és az egy cél felé tartókat egy közösségben egyesítse.
4. A Tudós
 A tudós kikutatni, megérteni, érvényesülni akar. Az a vágya, hogy megismerje a világot. A részletekből kiindulva közelíti meg az egészet. Amikor behatol egy tudományterületre, összefüggések nyílnak meg előtte, amelyeket nagyobb és átfogóbb területekre tud kiterjeszteni.
Képtelen megérteni, miként gondolhatják egyesek, hogy már mindent megtanultak, amit kellett. Az is foglalkoztatja, hogyan lehet behatolni az érzelmek világában, tapasztalatokat gyűjteni megfigyelőképessége segítségével. Akkor boldog, ha kutatásainak eredményeit továbbadhatja, másokat taníthat és felvilágosíthat, és alkalmazhatja, amiket megtanult.
Impulzusai túlnyomórészt nem a mozgásból, hanem a nyugalomból és a mértékletességből erednek. Ahhoz, hogy érdeklődési körének valamely részletét kutassa, olyan térre és időre van szüksége, ahová visszavonulhat, vagy ahonnan a dolgokat egy nyugodt, fölérendelt perspektívából szemlélheti.
5. A Bölcs
 A bölcs lélekszerepe mögött olyan ember van, aki rendkívüli mértékben igényli a kommunikációt, a kontaktust és a kapcsolatokat. Ellenben a közlési képessége nem eléggé fejlett, ezért sokat szenved amiatt, hogy nem tud olyan módon hidat építeni embertársaihoz, ahogy szeretné. Ideális alakjában a bölcs archetípus olyan személy, aki a megfelelő szót a megfelelő időben mondja egy bizonyos embernek, akivel ez által mélyreható és eredményes kapcsolatot alakít ki.
Többnyire hallgatag, de nem attól való félelmében hallgat, hogy valamit rosszul mondhat, és nem is azért, mert mondanivalóját nem sokra tartja. Sokszor azonban a bölcs az embertársaival és a világgal folytatott kommunikációt tehernek érzi.
Egy bölcs minden további nélkül képes lehet arra, hogy könnyed társalgást folytasson, és adott esetben kommunikációs képességével flexibilisen bánjon, és így a felszínes szócsatákat illetően is megállja a helyét. Ám szenved attól, hogy sok értékes és örökérvényű gondolata rejtve marad remek társalgási adottságai mögött.
6. A Pap
 A pap lélekszerepét játszó egyén vágyakozik a magasságra, a jóságra és a tisztaságra. A természetfeletti földi képviselőjének tartja magát. Arra törekszik, hogy minden olyasmivel kapcsolatba kerüljön, ami a mindennapin, emberin, földin túlin területekre utal. Keresi az igazságot, és mindenütt egy átfogó egészhez tartozást érzékel. Zavarosság és érthetőség, hazugság és igazság, a magasság felé törekvés és az evilágiságba való belebonyolódás jellemzik ezt a lélekszerepet.
A papok a nélkül tudnak segíteni, hogy személyesen belekeverednének a dologba. Könyörületet gyakorolnak, ha sikerül enyhíteni az önmagukkal és a világgal szemben támasztott elvárásaik szigorán. Gyakran elégedetlenek saját emberi gyarlóságuk miatt. Ezért fontos tudnia a papnak, hogy a nagy egész minden pillanatban elégedett vele. Az emberi testbe költözött papi lélek arra törekszik, hogy vigasztaljon, felemeljen és könyörületet nyújtson. Ténykedésével a nyugalom, csend és megbocsátás szféráit termeti meg a világban. Egy magasabb rendbe vetett hite révén biztonságot érez és nyújt. Nem meri vállalni, hogy másoknak vigaszt nyújtson, mivel az önmagában való hit vigaszát magának sem adja meg. A királyok az emberi közösségen belül a természetes irányítási hajlamot képviselik. Ennek alapja feltűnő hajlandóságuk a felelősség viselésére és felelősséggel járó feladatok vállalására. Nemcsak a magánszférájukért és közvetlen környezetükért, hanem különös mértékben alkalmasak nagyobb embercsoportokról való gondoskodásra is.
7. A Király
 A királyszerepet betöltő emberek további jellemzője a rendkívüli akaraterő, amely abban mutatkozik meg, hogy rendszerint különösebb energiafelhasználás nélkül képes elérni, amit akar, illetve megkapja, amit óhajt. A méltóságteljes fellépés, a méltóságteljes cselekvés és a mások méltósága feletti védnökség szintén a királyi lélekszerep ismertetőjegyei.
Vezetési hajlama az élet minden területén megmutatkozik. Ha viszont egy király konfliktusban van lélekszerepének lényegével, akkor vezetési igényét, méltóságérzetét és akaratának kifejezését extrém mértékben eltúlozhatja vagy leredukálhatja. Ez főleg olyankor történik, amikor attól való félelmében, hogy a szerepének nem tud megfelelni, kisebbnek vagy nagyobbnak láttatja magát annál, mint amilyen a valóságban.
http://agape-aranyasszony.blogspot.com
A NŐI ERŐ
A „LYÓ”
Képzeljük csak el, hogy az összes eddigi ellenkező híresztelés ellenére nem létezik olyasmi, mint „ nemző nő” vagy „befogadó férfi”.
A NŐ, míg a világ világ, bizony természettől fogva BEFOGADÓ, a férfi pedig a NEMZŐ.
A NŐ a család középpontja, befogadója, összetartó ereje. Ha költői akarok lenni. A nő az élet vizének forrása, ám az elhasználódott élet vizét valahol el is kell vezetni, úgyhogy a nő egyben a lefolyó szerepét is ellátja- ami ugye már nem annyira költői feladat.
A női erő a világegyetem befelé- lefelé forgó ereje, ami leginkább egy vízörvényhez hasonlítható, és olvasata magyar rovásjelekkel a „LYÓ” szavunkat adja. Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy a nő eredendően jó.
Ez a befelé- lefelé forgó erő jelenik meg a világ női felében, minden nőnemű dologban és a vízben.
Amint a jel formájából is, ez az erőforma képtelen a nemzésre, képtelen a férfienergia megjelenítésére, hiszen szívóerő.
Önmagában nem tud teremteni.
A nemző erő hiányában legfeljebb mindent beszippant- még önmagát is- és megsemmisíti a világot.
Az elszabadult, nemző erő nélküli állapot jellemzésére őseink a „boszorkány” szót használták.
Ebből bizony az is kiderül, hogy a női nem „elboszorkányosodásáért” legtöbbször a férfinem nemzőképtelensége, az egyensúly hiánya a felelős…
A valódi nemző erő jelenlétében ugyanis a női erő teszi a dolgát: befogad és szellemi anyaggá érleli, VILÁGRA HOZZA.
Amennyiben azonban a megtermékenyítő szellemi erő hiányzik, akkor pusztításba kezd.
Női túlerő: Árvíz
A NŐI ERŐ FELADATA
Ha valaki azt gondolja, hogy eddig a szexről beszéltem virágnyelven- részben igaza van, hiszen a nemző erő ily módon jelenik meg legnyilvánvalóbban a férfi- nő kapcsolatban. Ám aki jól figyelt, azt is észrevette, hogy én a SZELLEMI erő jelenlétéről, vagy hiányáról beszéltem…
Ha csupán egy szexuális aktuson múlna a dolog, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet. Az aktus maga ugyanis lehet pont az i-re, ám ha az „i” nem létezik, nincs mire pontot tenni.
Mi z a bizonyos?i”…?!
UTÓDNEMZÉS, VAGY TÖBB ANNÁL….
A Teremtés folyamatához két erőre van szükség. A női és a férfierőre.
Nő (LYÓ)---- ---------- férfi (B)
A női erő befelé lefelé forgó örvényként, a férfi kifelé felfelé forgó robbanóerőként működik.
Amikor a két erő találkozik, jó ideig harcban állnak egymással, egészen addig, míg beáll köztük az egyensúly. Az egyensúly azután létrehozza a FÉNYT, a Teremtett világ „alapanyagát”.
Ez a folyamat magyar rovásjelekkel olvasható, és a LYÓ (jó), LYOB (jobb) LYOD (jód, javad) szavainkat alkotja.
A világ teremtésének alapanyaga tehát a női és a férfi „összeeresztéséből” jön létre, de ez az „összeeresztés” az emberek világában nem a szexualitást, hanem a szellemi erő anyaggá változtatását jelenti.
A szellemi, vagy nemző erőt a férfiak birtokolják, az anyaggá változtatató befogadó erőt pedig, a nők.
Ha nagyon leegyszerűsíteném a dolgot, akkor a férfi kitalálja, mit kellene létrehozni, és a nő ezt az ideát addig „forgatja” saját magában, a saját anyaggá alakító-gépezetében, míg végül megvalósul.
A megvalósulás mikéntjét, a „világrahozatalt” már a nő érti jobban.
Azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy NŐ….
Ez bizony így igaz, hiszen önmagában egyik erőforma sem tud teremteni.
A nemző erő befogadó nélkül képtelen „anyaggá változtatni” az ötleteit, és ez fordítva is igaz: nemző nélkül a nőnek nincs mit anyaggá változtatnia.
Nő és férfi együtt csodákra képesek, de egymás nélkül többnyire boldogtalanok: pusztítanak, vagy ön-pusztítanak.
A női túlerő a természetben árvízként jelentkezik, míg a férfierő túlsúlya vulkánkitőrésekben, erdőtüzekben nyilvánul meg.
A háború társadalmi szinten mutatja az elszabadult férfierőt.
A vihar ugyancsak a két erő egyensúlyának eltolódásakor jön létre. (Ég és Föld között)
ABA-zás
ABA, vagy b/p hangzóváltással „apa” a nemző tűzerő, az Apaisten magyar neve.
Valamit tűzerővel „illetni”, annyit jelent, mint ABA-zni, vagy épp abálni.
Azt gondolom, hogy mostanra már mindenki felismerte ebben a szóban a nemzés ősi magyar – mára sajnos közönséges értelemben használt – szavát.
A nemzés tehát minden esetben tűzerővel történik, mégpedig a kifelé-felfelé forgó, „robbanó” erőformával.
Részlet: Színia
Boldogasszony nevében
Ősi magyar női titkok című könyvéből
|
|
|
