Gyógyító hangok

Hang és zene mint gyógyító információ Gyógyító hangok Dr. Sági Mária Az élő­vi­lág leg­fon­to­sabb in­for­má­ció­inak köz­ve­tí­tő­je a hang. Az ál­la­tok vi­lá­gá­ban ugya­núgy, mint az em­be­rek­nél. Je­len írás­ban meg­kí­sé­rel­jük a han­gok és a ze­ne több­fé­le in­for­má­ci­ós ha­tá­sá­nak kí­sér­le­ti esz­kö­zök­kel tör­té­nő mér­he­tő­sé­gé­nek be­mu­ta­tá­sát is. Az ál­la­tok­nál a han­ga­dás a kom­mu­ni­ká­ció esz­kö­ze, mi­nél fej­let­tebb az ál­lat­faj, an­nál dif­fe­ren­ciál­tab­ban: más a pár­hí­vás hang­ja, más az anya­ál­lat ki­csi­nye­it hí­vó je­le, más a ve­szély, a fé­le­lem ki­fe­je­zé­se. Az em­ber­nél is meg­van a han­ga­dás jel funk­ció­ja, hi­szen a le­g­ősibb és le­gel­ső ér­zé­ke­lés a han­gér­zé­ke­lés. A hang tá­jé­koz­tat, fi­gyel­mez­tet a ve­szély­re, an­nak tá­vol­sá­gá­ra és mi­lyen­sé­gé­re: a han­gra a ve­ge­ta­tív ideg­rend­szer au­to­ma­ti­ku­san re­agál. A han­g­a­dás mint jel mel­lett azon­ban az em­ber to­váb­bi kom­mu­ni­ká­ci­ós rend­sze­re­ket is alko­tott ma­gá­nak: a be­szé­det mint szim­bó­lu­mot és a ze­nét. A hang ér­zé­ke­lé­se és ki­ér­té­ke­lé­se a jobb agy­fél­te­ké­ben tör­té­nik, míg a be­szé­dé, a nyel­vé a bal agy­fél­te­ké­ben. És mi a ze­ne? A le­xi­kon sze­rint: „A ze­ne: sza­bá­lyo­san is­mét­lő­dő, kel­le­mes han­gér­ze­tet kel­tő rez­gé­sű han­gok­nak a dal­lam, rit­mus és har­mó­nia esz­kö­ze­i­vel ki­sebb-na­gyobb mű­vé va­ló egy­be­kap­cso­lá­sa. A dal­lam: vál­to­zó ma­gas­sá­gú ze­nei han­gok­nak egy­ség­gé for­mált, rit­mi­kus egy­má­su­tán­ja. A rit­mus: idő­be­li je­len­sé­gek­ben meg­nyil­vá­nu­ló, sza­bá­lyos vál­ta­ko­zás, hosszú és rö­vid han­gok sza­bá­lyos vál­ta­ko­zá­sa. A har­mó­nia: ki­egyen­sú­lyo­zott­ság, va­la­mik kö­zöt­ti össz­hang.” Lát­juk, hogy nem is olyan könnyű a meg­fo­gal­ma­zá­sa. Még bo­nyo­lul­tabb a ze­ne mint köz­lés ér­zé­ke­lé­se, át­élé­se, meg­ér­té­se, amely mind a jobb agy­fél­te­ké­ben tör­té­nik. A ze­ne kom­plex ha­tá­sa csak az ered­mé­nyé­ben ér­zé­kel­he­tő. Tu­do­má­nyos esz­kö­zök­kel csak a le­gu­tol­só tíz-húsz év­ben mér­he­tő. A hang, a ze­ne ránk gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak két szél­ső­sé­ges ál­la­po­tát is­mer­het­jük fel a leg­könnyeb­ben: az egyik a har­mo­ni­zá­ló, a gyó­gyí­tó ha­tás, a má­sik a fá­rasz­tó, rom­bo­ló, meg­be­te­gí­tő ha­tás. A hang har­mo­ni­zá­ló, gyó­gyí­tó ha­tá­sá­nak fe­lis­me­ré­se és al­kal­ma­zá­sa egyidős az em­ber­rel. A gyó­gyí­tó hang elő­ál­lí­tá­sá­nak két fő mód­ja van: az egyik az em­be­ri, a má­sik a hang­szer ál­tal meg­szó­lal­ta­tott. In­di­á­nok és egyes Afri­ká­ban élő tör­zsek kö­zött most is hasz­ná­la­to­sak olyan tra­dí­ci­ók, ame­lyek­ben ének­han­gok vagy rit­mu­sok al­kal­ma­zá­sa ál­tal ered­mé­nye­sen gyó­gyí­ta­nak. A Tá­vol-Ke­let­ről szár­ma­zó kü­lön­bö­ző me­di­tá­ci­ós tech­ni­kák kö­zül ma is hasz­nál­juk azo­kat, ame­lyek­ben a ma­gán­hang­zók egy­ma­guk­ban vagy más­sal­hang­zó­val tár­sí­tott zen­ge­té­sé­vel ma­gunk al­kot­juk meg a ha­tást ki­vál­tó han­got. Az így lét­re­jött hang­spi­rál át­jár­ja az egész tes­tet, har­mo­ni­zál és ki­egyen­sú­lyoz. Lás­sunk kö­zü­lük né­hány pél­dát: Az egyik In­diá­ból szár­ma­zó me­di­tá­ci­ós tech­ni­ka sze­rint a kü­lön­bö­ző ma­gán­hang­zó­kat hosszan ki­tart­va, egyen­le­tes han­ge­rő­vel zen­get­jük és köz­ben meg­fi­gyel­jük, hogy me­lyik ma­gán­hang­zó me­lyik test­ré­szünk­ben hoz lét­re fo­ko­zott re­zo­nan­ci­át. A ma­gán­hang­zó­kat a kö­vet­ke­ző sor­rend­ben (i-é-a-o-u) éne­kel­jük, és az aláb­bi kéz­moz­du­la­tok­kal kí­sér­jük, úgy, hogy a ke­zün­ket a com­bun­kra fek­tet­ve uj­ja­ink he­gyét meg­ha­tá­ro­zott rend­ben össze­érint­jük, kis kört for­má­lunk kü­lön mind a jobb, mind a bal ke­zünk uj­jai­val. El­ső­ként az iii ma­gán­hang­zót re­zeg­tet­jük, és a kis­ujj-kö­zép­ső uj­jat érint­jük össze. Az iii hang­zó a fe­jünk­ben hoz lét­re fo­ko­zott re­zo­nan­ci­át. A kö­vet­ke­ző ma­gán­hang­zó az ééé a gyű­rűs­ujj és a hü­vely­kujj érin­té­sé­vel, re­zo­ná­ló test­tá­juk a gé­ge. Az ááá ma­gán­hang­zó­hoz tar­to­zó test­táj a mell­kas és a kö­zép­ső és hü­velyk­ujj össze­érin­té­se. Az óóó hang­hoz tar­to­zó test­táj a has, és a mu­ta­tó- és hü­vely­kujj össze­érin­té­se. Az úúú hang az ágyé­ki és az ágyék alat­ti test­táj­ban vált ki fo­ko­zott együtt­zen­gést, mia­latt ke­zünk la­zán egy­má­son fek­szik az ölünk­ben. Ezt a gya­kor­la­tot las­san, nyu­god­tan ad­dig is­mét­el­het­jük, amíg be­áll a tel­jes el­la­zu­lás. Ta­pasz­tal­juk, hogy tes­tünk spon­tán elő­re­gör­nyed, fe­jünk le­haj­lik, lé­leg­zé­sünk alig ész­lel­he­tő, fel­szí­nes lesz. Egy ősi ja­pán mód­szer sze­rint a ma­gán­hang­zó­kat más sor­rend­ben és más­sal­hang­zók­kal kom­bi­nál­va meg­szó­lal­tat­hat­juk össze­sen 50 for­má­ban. Az aláb­bi raj­zok mu­tat­ják, ho­gyan kép­zel­ték el a hang­spi­rá­lok ha­tá­sát. A bal ol­da­li rajz az em­be­ri test spi­rál­for­má­jú le­ké­pe­zé­sét ábrá­zol­ja és ben­ne azo­kat a han­go­kat, ame­lyek az em­be­ri test fő te­rü­le­té­nek a meg­fe­le­lői. A jobb ol­da­li rajz az AUM man­tra hang­jai­nak ha­tás­te­rü­le­te­it ábrá­zol­ja. Az óko­ri Kí­ná­ban már idő­szá­mí­tá­sunk előtt né­hány száz év­vel, a Han-di­nasz­tia ide­jén hasz­nál­tak egy bronz­tá­lat, amellyel en­nek dör­zsö­lés­sel va­ló meg­szó­lal­ta­tá­sa ré­vén gyó­gyí­tot­tak. Kü­lön­le­ges tu­laj­don­sá­gai miatt ezt a tá­lat va­la­ha csak a kí­nai csá­szá­rok, a „Menny Fiai” hasz­nál­ták, és en­nek kö­vet­kez­té­ben to­vább él­tek, egész­sé­ge­seb­bek le­het­tek, mint az egy­sze­rű ha­lan­dók. Az ér­de­kes an­tik-zöld edény ki­tű­nik ne­me­sen egy­sze­rű alak­já­val, bel­se­jét négy hal vagy négy sár­kány dom­bor­mű­ve dí­szí­ti, fü­lei pe­dig fé­nye­sen ra­gyo­gó sár­ga­réz­ből ké­szül­tek. Hasz­ná­la­tá­hoz az edény­be vi­zet töl­te­nek, és vi­zes te­nyér­rel az el­len­ke­ző irány­ba csúsz­tat­va egyen­le­tes moz­du­la­tok­kal dör­zsö­lik a fé­nyes fü­le­ket, így egy­szer csak fur­csa va­rázs­lat­nak le­het­nek ta­núi – a víz élet­re kel. Elein­te csak a fel­szí­ne fo­dro­zó­dik, majd hal­kan zi­zeg, szin­te tán­col­ni kezd, s sza­bá­lyo­san, négy ol­dal­ról ör­vény­lik. Vé­gül mil­lió apró csep­pre por­lik és a ma­gas­ba szök­ken, mint egy szö­kő­kút. A lát­vány olyan, mint­ha a négy hal vagy a négy sár­kány szá­já­ból lö­vell­ne ki a víz, és a tál meg is szó­lal, akár egy hang­szer. A hang szí­ne, ma­gas­sá­ga at­tól függ, mennyi­re töl­tik te­le a tá­lat, és mi­lyen irány­ban, mi­lyen erő­vel, mi­lyen gyor­san re­zeg­te­tik. Mi­nél jobb mi­nő­sé­gű az edény, an­nál ma­ga­sabb­ra szö­kik fel a víz. En­nek a rez­gés­ter­ápiá­nak se­gít­sé­gé­vel jut­tat­ták el az egyént a bel­ső har­mó­nia, majd az egész­ség ál­la­po­tá­ba. Az A sor hang­jai a lát­ha­tat­lan erők kü­lön­bö­ző stá­diu­mait je­le­ní­tik meg. Az I sor hang­jai az élet­je­len­sé­gek kü­lön­bö­ző erő­it és rez­gé­se­it. Az U sor a har­mó­nia és ki­egyen­sú­lyo­zott­ság kü­lön­bö­ző ál­la­po­tait. Az E sor a mű­vé­szet és al­ko­tás kü­lön­bö­ző fo­ko­za­tait. Az O sor a megtestesült forma, a mozgás végének különböző stásiumait. A XIX. szá­zad de­re­kán a han­gok ha­tá­sá­nak tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sa is meg­je­lent, el­ső­sor­ban Helm­holtz (Die Leh­re von Ton­emp­fin­dun­gen, 1863), majd C. Strumpf (Tonpsycho­lo­gie, 1883–90) mun­kás­sá­gá­ban. A XX. szá­zad ele­jén Ré­vész Gé­za ki­emel­ke­dő mun­ká­ja (Zur Grund­le­gung der Tonpsycho­lo­gie, 1913) fém­jel­zi a hangpszi­cho­ló­gia pro­ble­ma­ti­ká­já­nak és kor­szerű iro­dal­má­nak össze­fog­la­lá­sát. A ze­nep­szi­cho­ló­giai mű­vé­szetpszi­cho­ló­gia ku­ta­tó­i­nak ma is egyik fon­tos té­má­ja a han­gér­ze­tek és azok ha­tá­sa­inak vizs­gá­la­ta. Még­is szá­mun­kra az a le­giz­gal­ma­sabb, mit tud a ma gya­kor­la­ta a han­gok ha­tá­sá­nak mé­ré­sé­ről. Erich Kör­bler ne­vé­vel (Bécs 1939–1994), sze­líd gyógy­mód­já­val és az új ho­me­o­pá­tiá­val 1993 óta rend­sze­re­sen ta­lál­ko­zik a Ter­mé­szet­gyó­gyász Ma­ga­zin ol­va­só­ja. Az ő ne­vé­hez fű­ző­dik a han­gok élet­ta­ni ha­tá­sá­nak sze­líd mód­szer­rel va­ló pon­tos fel­tér­ké­pe­zé­se és en­nek meg­fe­le­lő al­kal­ma­zá­sa is. Kör­bler fel­fe­dez­te, hogy a han­gok igen ala­csony fre­kven­ciá­it mint vi­brá­ci­ót (mint hul­lá­mot) nem­csak a hal­ló­szer­ven ke­resz­tül ér­zé­kel­jük, ha­nem a test min­den egyes sejt­je­in át. A hang­hul­lám nyo­má­sán ke­resz­tül kap­ja meg a sejt az in­for­má­ci­ót. Ez a fo­lya­mat füg­get­len a han­ge­rő­től. Ezért le­het­sé­ges, hogy a hall­ha­tó hang­tar­to­má­nyon kí­vül eső hang­hul­lá­mok­nak is mér­ni le­het a sej­tek­re, va­gyis a szer­ve­zet­re gya­ko­rolt gyó­gyí­tó vagy ár­tó ha­tá­sát. Kör­bler gyógy­mód­já­ban egy egy­ka­rú in­gá­val, az úgy­ne­ve­zett bio­in­di­ká­tor­ral dol­go­zunk, mind a di­ag­nó­zis, mind a te­rápia meg­ál­la­pí­tá­sa­kor, és a bio­in­di­ká­tor moz­gá­sát a Kör­bler-fé­le vek­tor­rend­szer sze­rint ér­té­kel­jük. Eb­ben a rend­szer­ben 8 kü­lön­bö­ző fo­ko­zat­ban ka­punk vá­laszt ar­ra, hogy a vizs­gált test­rész mi­lyen mér­ték­ben tér el az egész­sé­ges­től, il­let­ve, hogy a szer­ve­ze­tet ért in­for­má­ció (táp­lá­lék, gyógy­szer, fi­no­me­ner­giai su­gár­zá­sok, hang, ze­ne, rit­mus, szín stb.) mi­lyen mér­ték­ben se­gí­ti elő a szer­ve­zet ener­ge­ti­kai rend­sze­ré­nek táp­lá­lá­sát, il­let­ve mi­lyen mér­ték­ben blok­kol­ja, ká­ro­sít­ja azt. Vek­to­rok Ilyen mó­don az egyes hang­fre­kven­ci­ák pon­tos mé­ré­se is le­het­sé­ges. A hang az em­be­ri test rez­gé­sé­hez ké­pest egy na­gyon las­sú fre­kven­cia. Kép­zel­jük el, ha a test egy 300 hert­zes han­gra po­zi­tí­van re­agál (= 300Mp/sec rez­gés), ak­kor az em­be­ri test 10-15 hert­zes rez­gé­se a 300 mp-es rez­gést rit­mi­kus pul­zá­lás­ként ér­zé­ke­li. Ter­mé­sze­te­sen a 20 és 10 000 hertz kö­zöt­ti hang­­frek­ven­cia-vál­to­zá­sok­kal nem le­het köz­vet­le­nül a szer­vek és az im­mun­rend­szer kö­zöt­ti kom­mu­ni­ká­ció­ba be­avat­koz­ni, hi­szen ezen kö­rül­be­lül 100 000 000 000 000 (1014) hertz fre­kven­cia­tá­vol­ság­ban van­nak egy­más­tól. De ha meg­ta­lál­juk azt a rit­must, amely a Ster­pinsky-re­ak­ció­hoz ha­son­ló­an új ká­osz­min­tá­kat hoz lét­re, ez is­mét azon­nal hat a sejt­ben le­vő struk­tú­rá­kra. Hang- ­fre­kven­ci­ás teszt Kör­bler éve­ken ke­resz­tül kí­sér­le­te­zett a han­gok ha­tá­sá­val. Ta­pasz­ta­la­ta sze­rint a han­gok­nak, il­let­ve a rit­mus­nak a le­ge­rő­sebb a gyógy­ha­tá­sa. A gyó­gyí­tó han­go­kat azon­ban min­den egyén­nél kü­lön-kü­lön, egyé­nen­ként kell meg­ke­res­ni, ez min­den­ki­nél és idő­ről idő­re is más. A ke­re­sés­re bár­mi­lyen hang­szert al­kal­maz­ha­tunk, vagy a Kör­bler-fé­le szá­mí­tó­gé­pes hang­pro­gra­mot. A hang­pro­gram egy öni­rá­nyí­tó hang­ská­lá­ból áll, és az így elő­ál­lí­tott han­gok­nak az az elő­nyük, hogy egyen­le­tes rez­gé­sek­kel és rit­mu­sok­kal dol­goz­ha­tunk, va­la­mint a nem hall­ha­tó hang­tar­to­má­nyok­ban is kí­sér­le­tez­he­tünk. Eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban az el­ső meg­le­pe­tés ak­kor ér ben­nün­ket, ha alul­ról fel­fe­lé in­dul­va a kö­rül­be­lül 50 hert­zes hang­hoz érünk: ez a ház­tar­tá­si elek­tro­mo­se­ner­gia-el­lá­tá­sunk há­ló­zat­fre­k­ven­ciá­ja, amely­nek min­dig és min­den­hol ki va­gyunk té­ve, és amely a kü­lön­bö­ző elek­tro­mos gépek­nél mint „há­ló­za­ti hang” van je­len. Er­re tes­tünk bi­zo­nyos ré­szei „össze­fér­he­tet­len­ség­gel” re­agál­nak. Sze­mé­lyen­ként vál­to­zik, hogy ki­nél me­lyik test­ré­sze­kről van szó. Kí­sér­le­te­zzünk to­vább, és ke­res­sük meg az egyén számá­ra gyó­gyí­tó hang­fre­kven­ciá­kat: En­nek mód­ja a kö­vet­ke­ző: ki­vá­lasz­tunk a kí­sér­le­ti sze­mé­lyen egy olyan te­rü­le­tet, ahol a bio­in­di­ká­tor­ral za­var­zó­nát ér­zé­ke­lünk. Ilyen­kor a bio­in­di­ká­tor füg­gő­le­ge­sen leng. (Mé­rés­kor a bal mu­ta­tó­uj­jun­kat a vizs­gá­lan­dó te­rü­let elé tart­juk.) Most be­kap­csol­juk az au­to­ma­ti­kus hang­pro­gra­mot, vagy ha hang­szert al­kal­ma­zunk, fél­han­gok­ként ha­la­dunk fel­fe­lé a hang­szer leg­mé­lyebb hang­já­tól in­dul­va, és egyidejű­leg vizs­gál­juk a kér­dé­ses test­te­rü­le­tet. A bio­in­di­ká­tor vál­to­zat­lanul füg­gő­le­ge­sen leng, va­gyis jel­zi a za­var­zó­nát. Egy bi­zo­nyos hang­ma­gas­ság­nál az ed­dig füg­gő­le­ge­sen len­gő bio­in­di­ká­tor moz­gá­sa meg­vál­to­zik, víz­szin­tes­re vált át. A kö­vet­ke­ző hang­ma­gas­ság ese­té­ben a víz­szin­tes len­gés am­pli­tú­dó­ja sok­kal na­gyobb lesz, és eset­le­ge­sen a rá­kö­vet­ke­ző hang­ma­gas­ság­nál még na­gyobb. Min­de­ne­set­re ezt a hang­ma­gas­sá­got vagy a szá­mí­tó­gép ké­per­nyő­jén lát­ha­tó fre­k­ven­cia­szá­mot fel­je­gyez­zük, és foly­tat­juk to­vább a vizs­gá­la­tot. A kö­vet­ke­ző hang­ma­gas­ság­nál a bio­in­di­ká­tor víz­szin­tes len­gé­se gyen­gül, majd a rá­kö­vet­ke­ző hang­nál is­mét füg­gő­le­ges­re vált. A szá­mí­tó­gép au­to­ma­ti­kus hang­pro­gram­ja a hall­ha­tat­lan fre­kven­ci­ák tar­to­má­nyá­ban is foly­ta­tó­dik, de csak ad­dig kell foly­tat­nunk a kí­sér­le­tet, amíg meg­ta­lál­juk a há­rom ked­ve­ző fre­kven­cia-cso­mó­pon­tot, azaz hang­ma­gas­sá­got. Ek­kor ezek­kel a han­gok­kal új­ra kí­sér­le­te­zünk, a szá­mí­tó­gé­pet tar­tós hang­zás­ra ál­lít­juk vagy a hang­sze­ren is­mé­tel­ten re­zeg­tet­jük a han­got, és eköz­ben elvé­gez­zük az el­len­pró­bát, va­gyis meg­vizs­gál­juk, hogy van-e olyan szerv, test­rész, ahol a hang hal­la­tá­ra za­var­zó­na ke­let­ke­zik, va­gyis a bio­in­di­ká­tor füg­gő­le­ge­sen mo­zog. Ha nincs ilyen, ak­kor a ki­vá­lasz­tott han­got egy­más után rit­mi­kus idő­kö­zök­ben meg­szó­lal­tat­va hang­sza­la­gon rög­zít­jük. Ele­gen­dő, ha a kí­sér­le­ti sze­mély na­pon­ta 2-3x3 per­cen át hall­gat­ja a ka­zet­tát, a be­teg test­te­rü­let za­var­zó­ná­ja meg­szű­nik, és az ön­gyó­gyí­tá­si fo­lya­mat elin­dul. A hang­ka­zet­ta ha­tá­sát he­ten­ként el­le­nő­riz­ni kell, ha kró­ni­kus be­teg­ség ke­ze­lé­sé­nél al­kal­maz­zák. A rit­mu­sok ki­vá­lasz­tá­sá­nál ha­son­ló­kép­pen já­runk el. A kü­lön­bö­ző rit­mu­so­kat (pél­dá­ul bé­csi ke­rin­gő, tan­gó, szam­ba) min­dig az ere­de­ti tem­pó­ban kell meg­szó­lal­tat­ni. Ha po­zi­tív, azaz sejt­fe­szült­ség-nö­ve­lő ha­tá­sú han­gok­ból és rit­mu­sok­ból kom­bi­nált dal­la­mo­kat kom­po­ná­lunk, a kí­sér­le­ti sze­mély még erő­seb­ben és gyor­sab­ban re­agál a gyó­gyí­tó ha­tás­ra. Az így ké­szí­tett „ze­ne­mű­vet” is rög­zít­het­jük és gyó­gyí­tó ze­ne­ként al­kal­maz­hat­juk. Ho­gyan is él­jük meg szub­jek­tí­ven a ze­ne ha­tá­sát? A ze­nep­szi­cho­ló­giai-mű­vé­szetpszi­cho­ló­giai ku­ta­tá­sok so­ra ke­re­si er­re a vá­laszt, szám­ta­lan, szép kí­sér­let­tel. Elő­ször is tud­nunk kell, hogy egy ze­ne­mű min­dig az adott kul­túr­kör­ben ér­tel­mez­he­tő, és csak itt vált­ja ki azt az ér­zel­me­ket és sze­mé­lyi­sé­get har­mo­ni­zá­ló ha­tást, ami­re hi­va­tott. Más ze­né­vel él­nek a nyu­ga­ti, tá­vol-ke­le­ti, afri­kai stb. kul­tú­rák. Min­den­ütt ha­son­ló azon­ban, aho­gyan a ze­ne hat.  Ér­zel­mi vi­lá­gunk­nak tart tü­kröt, és ahol hi­bás vagy hi­á­nyos a sze­mé­lyi­ség har­mó­niá­ja, a ze­ne hall­ga­tá­sa köz­ben ott si­mul, ott töl­tő­dik, ott har­mo­ni­zá­ló­dik az ér­zel­mi éle­tünk. Ki­bon­ta­ko­zik ben­nünk a min­dent át­ha­tó sze­re­tet, és el­csi­tul ben­nünk a szo­mor­úság, fáj­da­lom, ha­rag. Ez a fel­fe­de­zés ko­ránt­sem új, a ze­né­ről szó­ló fel­jegy­zé­sek­ben már évez­re­dek óta meg­ta­lál­juk. Pla­tón Ál­la­má­ban pél­dá­ul ki­fej­ti a ze­ne to­na­li­tá­sá­nak az ér­zel­mek­re gya­ko­rolt ha­tá­sát. Úgy vé­li, hogy az esz­mé­nyi ál­lam­ban csak dór vagy frig hang­ne­mű ze­né­nek le­het he­lye, mert az harc­kész­sé­get, áll­ha­ta­tos­sá­got, ön­mér­sék­le­tet éleszt a hall­ga­tó­ban. „Szá­műz­ni kell a lid és az ion hang­ne­me­ket gyá­szos, el­pu­hí­tó, má­mo­rí­tó ha­tá­suk miatt.” Szer­zők so­rát idéz­het­nénk itt tör­té­nel­mi rend­ben. Min­de­gyik a ma­ga mód­ján – fi­lo­zó­fiai vagy pszi­cho­ló­giai meg­kö­ze­lí­tés­ből kí­sér­li meg a ze­ne­hall­ga­tás köz­ben meg­tör­té­nő ener­giá­kat fel­szín­re ho­zó, meg­erő­sí­tő, mo­bi­li­zá­ló fo­lya­mat leí­rá­sát, az „egész em­ber­ré” vá­lás ér­zé­sét, Scho­pen­hau­er sza­vá­val „a ze­ne mint a koz­mi­kus aka­rat kü­lön­le­ges tár­gyia­sí­tá­sát”. Ma­gam is ze­nep­szi­cho­ló­giai kí­sér­le­tek so­rát vé­gez­tem (Esz­té­ti­kum és sze­mé­lyi­ség, Aka­dé­miai Ki­adó, 1981), ame­lyek­ben a ze­ne­hall­ga­tás so­rán fel­lé­pő vál­to­zá­so­kat sze­mé­lyi­ség­tesz­tek­kel (sza­bad asszo­ciá­ci­ók, szín­pi­ra­mis, Rors­chach, stb.) va­la­mint pár­hu­za­mos al­ko­tá­si fo­lya­ma­tok­ban vizs­gál­tam. Gyer­me­kek­nél és fia­tal fes­tő­mű­vé­szek­nél ze­ner­aj­zok és ze­ne­fes­té­sek for­má­já­ban. A ze­ne ha­tá­sá­ra át­élt ka­tar­ti­kus fo­lya­mat tar­tal­ma és ki­fe­je­zé­si for­má­ja min­dig a sze­mé­lyi­ség szű­rő­jén, a sze­mé­lyi­ség struk­tu­rá­ján át nyil­vá­nul meg. Ezek be­mu­ta­tá­sa kü­lön ta­nul­mányt ér­de­mel­ne. Most azon­ban tér­jünk vissza a tu­do­mány te­rü­le­té­re. Mér­he­tő-e és ha­gyon mér­he­tő a ze­ne ránk gya­ko­rolt ha­tá­sa az agy­ku­ta­tás te­rü­le­tén? Haf­fel­der-fé­le mé­ré­si mód­szer Gün­ter Haf­fel­der agy­ku­ta­tó, a Stutt­gar­ti Agy­ku­ta­tó In­té­zet ve­ze­tő­je spe­ciá­lis mód­szert dol­go­zott ki az agy elek­tro­mos te­vé­keny­sé­gé­nek mé­ré­sé­re. A ne­vé­hez fű­ző­dő mé­ré­si mód­szer so­rán az elek­tró­dá­kat más pon­to­kra he­lye­zik fel, mint a ha­gyo­má­nyos EEG-mé­ré­sek al­kal­má­val. Így mér­he­tő­vé vá­lik a lim­bi­kus rend­szer – a na­gyagy és a szen­zo­ros, va­la­mint az ér­ző köz­pon­tok kö­zöt­ti kap­cso­la­tot fenn­tar­tó agy­te­rü­let – te­vé­keny­sé­ge is. A jobb és bal fél­te­ke te­vé­keny­sé­gé­nek el­kü­lö­ní­tett ábrá­zo­lá­sa le­he­tő­vé te­szi a ra­cio­ná­lis és asszo­cia­tív te­vé­keny­sé­gek kü­lön­bö­ző­sé­ge­i­nek ábrá­zo­lá­sát. A mért ered­mé­nye­ket szá­mí­tó­gép dol­goz­za fel, meg­ha­tá­ro­zott ma­te­ma­ti­kai szá­mí­tá­sok alap­ján, a rez­gé­se­ket alko­tó­ele­me­i­re bont­va. En­nek kö­szön­he­tő­en a rez­gés­kom­po­nen­se­ket idő­be­li sor­rend­ben, a há­rom­di­men­zi­ós ké­pen le­het ábrá­zol­ni. A füg­gő­le­ges ská­la az időt, a víz­szin­tes pe­dig a fre­kven­ciá­kat jel­zi. Az el­já­rás­nak kö­szön­he­tő­en a del­ta-hul­lá­mok is pre­cí­zen mér­he­tő­vé és ábrá­zol­ha­tóvá vál­tak. Ez­zel a mód­szer­rel to­váb­bá ele­mez­he­tő­vé vál­tak a ha­gyo­má­nyos EEG-gör­be alko­tó­ele­mei is, amely még pon­to­sabb di­ag­nó­zist tesz le­he­tő­vé. Haf­fel­der ezál­tal új utat nyi­tott a gyó­gyí­tás­ban. Fel­fe­dez­te, hogy az ál­ta­la mért agy­hul­lám­di­agra­mok bi­zo­nyos ki­csú­cso­so­dá­sai meg­ha­tá­ro­zott neu­ro­transz­mit­te­rek­kel – do­pa­min­nal és sze­ro­to­nin­nal – áll­nak kap­cso­lat­ban. Ha eze­ket a hul­lá­mo­kat jut­tat­ják az agy­ba, a hoz­zá­juk tár­su­ló neu­ro­tansz­mit­te­rek na­gyobb mennyi­ség­ben ter­me­lőd­nek a köz­pon­ti ideg­rend­szer­ben. Ilyen­kor az agy­hul­lá­mok pon­tos ana­lí­zi­sé­vel meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a be­te­gek­nek mi­lyen in­ge­rü­let­át­vi­vő anya­go­kra van szük­sé­gük, és mi­lyen hul­lá­mok­kal le­het­ne őket ke­zel­ni. Haf­fel­der kí­sér­le­tei so­rán be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a gyó­gyí­tó agy­hul­lá­mok be­jut­ta­tá­sá­nak op­ti­má­lis köz­ve­tí­tő kö­ze­ge a ze­ne. Azt ta­pasz­tal­ta, hogy a ma szo­ká­sos tem­pó­nál las­sab­ban ját­szott Mo­zart-mű­vek hall­ga­tá­sa köz­ben a két agy­fél­te­ke szin­kro­ni­zá­ció­ja op­ti­má­lis­sá vá­lik. Ezért a gyó­gyí­tó agy­hul­lá­mok köz­ve­tí­tő kö­ze­géül Mo­zart-vo­nós­né­gye­se­ket al­kal­maz. A gyó­gyí­tó agy­hul­lá­mo­kat pe­dig jór­észt kü­lön­bö­ző del­fin­han­gok szol­gál­tat­ják. A „gyógy­ze­ne” te­hát Mo­zart-ze­né­re mon­tí­ro­zott del­fin­han­gok kom­po­zí­ció­ja, ame­lyet min­den egyes be­teg ré­szé­re az EEG-spek­trum ana­li­ti­kus mé­ré­sé­nek alap­ján ala­kí­ta­nak ki egy ze­ne-CD for­má­já­ban, és ame­lyet fül­hall­ga­tón át le­het be­jut­tat­ni az agy­ba. Az egyes ze­ne CD-k lát­szó­lag ha­son­la­to­sak egy­más­hoz, hisz min­de­gyi­ken ugya­n­azok a Mo­zart-kom­po­zí­ci­ók és del­fin­han­gok sze­re­pel­nek, még­is egyen­ként min­den­kié más, hi­szen a be­vi­tel mód­ja, a hall­ga­tás la­te­ra­li­zá­ció­ja – va­gyis ol­dal­ról a jobb-bal, il­let­ve hát­só-al­só le­be­nye­ken ke­resz­tül va­ló be­vi­tel –, a kü­lön­bö­ző fá­zi­sel­to­ló­dá­sok és fre­kven­cia­be­ál­lí­tá­sok stb. min­den eset­ben tel­je­sen egye­di­ek. Körbler-féle vektorrendszer A gyó­gyí­tó ze­ne-CD ha­tá­sa több sí­kon va­ló­sul meg. A hi­ány­zó agy­han­gok na­gyon ma­gas fre­kven­cia­tar­to­mány­ban, kö­rül­be­lül 18 000 hert­zen mo­du­lál­va je­len­nek meg a Mo­zart-ze­nén, amely vi­szont las­sabb tem­pó­ban szó­lal meg. A CD ha­tá­sa kö­vet­kez­té­ben az agy­ban meg­emel­ke­dik az ace­til­ko­lin­szint, amely az agy­ban új ta­nu­lá­si pá­lyák ki­ala­ku­lá­sát te­szi le­he­tő­vé. Egyé­nen­ként kü­lön­bö­ző mó­don ván­do­rol a gyógy­ze­ne az egyik fül­től a má­si­kig, mi­köz­ben a han­ge­rő is hely­ről hely­re vál­to­zik. Olyan ér­zést ad, mint­ha va­ló­ban csa­kis az agy bi­zo­nyos he­lye­in át jön­ne a ze­ne, hol jobb ol­da­lon, hol jobb ol­da­lon-há­tul, há­tul-kö­zé­pen, bal ol­da­lon há­tul, bal ol­da­lon és így to­vább. Ez an­nak ér­de­ké­ben tör­té­nik, hogy a két agy­fél­te­ke kö­zöt­ti szin­kro­ni­zá­ci­ót ja­vít­sa a cor­pus cal­lo­su­mon ke­resz­tül. Ez elő­se­gí­ti a két agy­fél­te­ke koor­di­nált és szin­kro­ni­zált együtt­mű­kö­dé­sét, amely ki­tá­gít­ja a ta­nu­lás, gon­dol­ko­dás, men­tá­lis ak­ti­vi­tás le­he­tő­sé­ge­it, és ezál­tal új ta­nu­lá­si fo­lya­ma­to­kat biz­to­sít. Ha az EEG-mé­ré­sek a két agy­fél­te­ke kö­zött fá­zi­sel­to­ló­dá­so­kat mu­tat­tak, a CD össze­ál­lí­tá­sá­nál ezt is fi­gye­lem­be ve­szik és kor­ri­gál­ják. A CD-t fej­hall­ga­tón ke­resz­tül, hal­kan kell hall­gat­ni (olyan fej­hall­ga­tót ér­de­mes vá­lasz­ta­ni, amely­nek 20 000 hert­zig ter­jed a fre­kven­cias­pek­tru­ma), olyan te­vé­keny­ség köz­ben, ame­lyet épp fej­lesz­te­ni vagy gyó­gyí­ta­ni sze­ret­nénk. Is­ko­lá­sok számá­ra ma­te­ma­ti­ka­pél­dák meg­ol­dá­sa vagy ta­nu­lás köz­ben, fel­nőt­tek számá­ra a kí­vánt te­vé­keny­ség ja­ví­tá­sa ér­de­ké­ben, pél­dá­ul nyelv­ta­nu­lás, szá­mí­tó­gép hasz­ná­la­tá­nak el­sa­ját­ítá­sa, írás, fes­tés, kom­po­ná­lás, vi­zua­li­zá­lás stb. köz­ben. Be­te­gek, ba­le­se­ti sé­rült­ek számá­ra a hi­ány­zó mo­to­ri­kus te­vé­keny­ség előbb passzív (se­gí­tő ál­ta­li), majd ké­sőbb ak­tív gya­kor­lá­sa köz­ben. A gyó­gyí­tó CD és a gya­kor­lás együt­te­sen ered­mé­nye­zi az új ta­nu­lá­si pá­lyák ki­ala­ku­lá­sát. Lás­sunk egy pél­dát. Egy or­vos­nő anyu­ka8 éves kis­fi­át vit­te el vizs­gá­lat­ra, az­zal a pa­nasz­­szal, hogy kis­fia min­den tárgyból ki­vá­ló az is­ko­lá­ban, de bu­kás­ra áll szám­tan­ból. Sok­fé­le mód­szer­rel kí­sér­le­tez­tek már, ed­dig ered­mény­te­le­nül. Az anyu­ka el­mond­ta, ő ugyan nem hisz a ze­ne-CD ter­ápia si­ke­ré­ben, de pró­ba sze­ren­cse ala­pon még­is el­hoz­ta a kis­fi­út. A CD el­ké­szül­te után a fiú szám­tan­lec­ke írá­sa köz­ben na­pon­ta, ál­lan­dó­an hall­gat­ta azt. Egy hó­nap el­tel­te után az is­ko­lá­ban szám­tan­dol­go­za­tot ír­tak. Nagy volt az iz­ga­lom, va­jon ho­gyan si­ke­rül. A kis­fiú a szám­tan­fe­la­da­tot jó ered­ménnyel ol­dot­ta meg. Az anyu­ka bol­do­gan te­le­fo­nált és me­sél­te a si­kert az Agy­ku­ta­tó In­té­zet­ben. Haf­fel­der úr el­hív­ta a kis­fi­út, hogy meg­tud­ja a pon­tos kö­rül­mé­nye­ket. A ze­ne-CD mód­szer ugyan va­ló­ban cso­dá­kra ké­pes, de az új agy­pá­lyák ki­épü­lé­sé­hez ál­ta­lá­ban több hó­na­pos gya­kor­lás­ra van szük­ség. A kis­fiú bol­do­gan me­sél­te, úgy tud­ta meg­ol­da­ni a fe­la­da­tot, hogy azt kép­zel­te, most is hall­gat­ja a CD-t. Mint gyó­gyí­tó, ma­gam is évek óta együtt­mű­kö­döm az in­té­zet ku­ta­tá­sai­ban. A gyó­gyí­tó im­pul­zu­sok, a fi­no­me­ner­ge­ti­kai ha­tá­sok sze­mély­ről sze­mély­re tör­té­nő át­vi­te­li mód­ját vizs­gál­juk sze­mé­lyes és táv­gyó­gyí­tá­si kí­sér­le­tek­ben. Így fen­náll an­nak a le­he­tő­sé­ge, hogy a Haf­fel­der-fé­le ze­ne-CD ter­ápi­át a ma­gyar kö­zön­ség számá­ra is hoz­zá­fér­he­tő­vé tegyük. Dr. Sági Mária X. évfolyam 4. szám http://tgy-magazin.hu/index.php?page=3&action=SHOW&id=4878