Lao-ce


A taoizmus megalapítója




Élete



A hagyomány szerint a taoizmus Lao-ce-től származik, akiről azt mondják, I.E. kb. 604-ben

született Kínában. Elég homályos alak, mégcsak a nevét sem tudjuk, a Lao-ce, mely jelentése „az Öreg Fiú”, „az Öreg Barát”, vagy „a Nagy Öreg Mester”, nyilvánvalóan tiszteletbeli nevek.

Levéltárosként dolgozott a nyugati tartományban, és hogy ezen foglalkozása mellett egy szerény és egyszerű életet élt.

Kína egyik történészének beszámolója szerint mély, spirituális tudás birtokában volt, amely ellenszegült a racionális felfogásnak. Ez alpján Konfúciuszt a Lao-ce-ről hallottak kiváncsivá tették, egyszer meglátogatta őt. Konfúciuszt ez a különös ember zavarba ejtette, de hatalmas tiszteletet érzett iránta. „Tudom, a madár repül; tudom, a hal úszik; tudom, az állatok képesek szaladni. A futó

teremtmények csapdába ejthetőek, az úszók pedig fonott hálóba; amelyek repülnek, nyíllal lelőhetőek. De a sárkány a tudásom fölött áll; a mennyekbe emelkedik a felhőkön és a szeleken. Ma láttam Lao-ce-t, és ő olyan, mint egy sárkány!”

Lao-ce elszomorodott azon, hogy a nép idegenkedett a tanításától, ami a

természetes jóság műveléséről szólt, így magányt keresve a hátralevő éveire, felült egy bivaly hátára és nyugat felé vette az irányt. Hankao Szorosánál egy kapuőr, látván a szokatlan vándorló személyt, megpróbálta meggyőzni arról, hogy forduljon vissza.

Mivel ez nem sikerült, megkérte az „Öreg Fiút”, hogy legalább hagyjon egy jegyzéket a hitéről a civilizációnak, amit maga mögött akar hagyni. Lao-ce beleegyezett.

Visszavonult három napra és utána egy vékony, 5000 jelből álló kötettel tért vissza,

melynek címe Tao Te King, avagy Az Út és Erény könyve. Hagyaték az embereknek, amelyben meglelhetik helyüket a világegyetemben, el lehet olvasni fél óra alatt is, de akár egy egész életen keresztül, és ez maradt a taoizmus elvének az alap szövege napjainkig.



A tao

Ez a szó utat, vagy ösvényt jelent. Három értelme van ennek az „út”-nak. Először is, a tao a végső igazság útja. Ezt a taot nem lehet felfogni, vagy éppenséggel pontosan megérteni, mivel ez tágabb a racionális felfogásnál. A Tao Te King a nyitósorában kijelenti, hogy a szavak nem azonosak a taoval:

„Az út, mely szóba-fogható,nem az öröktől-való;
A szó, mely rája-mondható,nem az örök szó.”
(1. vers)

Azonban ez a kimondhatatlan és anyagtól független tao az alapja mindannak, ami belőle származik.

Mindenek fölött, mindenek mögött, mindenek alatt jelen van, ez a forrása mindennek, amelyből származik minden és amelybe visszatér minden. Oly tiszta és csendes, örökké létező, mindenek felett álló.

Habár a tao anyagtól független mégis önmagában rejlő. Ebben a másodlagos értelemben a világegyetem megnyilvánulása, a mindenség mozgató ereje, az életet szabályozó alapelv.

Alapjában véve a szellem, és nem anyag, kimeríthetetlen; minél inkább igénybe veszik, annál jobban árad, mivel ez a „végtelen forrás”. Elkerülhetetlenséget szimbolizál, amikor az ősz közeleg „egyetlen levélnek sem kegyelmez a szépségéért, egyetlen virágnak sem az illatáért.” A jelleme végülis jóságos. Kellemes, nem kapkodó, folytonos, nem habozó, végtelenül nagylelkű. Mindennek életet adó, „a világ Anyjának” lehetne nevezni.

A tao erényének megközelítése ellentétben áll Konfúciuszéval, mivel Konfúciusz minden igyekezetét és erőfeszítését ideális reakciók és minták felépítésére szentelte, amiket tudatosan el lehet sajátítani. A taoizmus viszont azt mondja, hogy hangolódj rá a taora és spontán bízd rá magad.

Hogyan is tudnánk leírni azt a cselekvést amely a taoból ered? Az ilyen cselekvést egy végtelenül finom, bonyolult erő gondoz, ami élettel teli és nem ismeri az erőszakot, kapkodást. Csak hagyni kell, hogy a tao ki és be áramoljon, amíg az élet egy tánccá változik, amelyben megszűnik a kiegyensúlyozatlanság és a serénykedés. Ez egyáltalán nem a tétlenségről szól, hanem a rugalmasságról, az egyszerűségről és a szabadságról – olyan tiszta hatékonyság, amelyben semmi mozdulat sem vész kárba.

„Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla”
(27. vers)

A tao követői a természet megnyilánulásaiból a vizet találták a legjellemzőbbnek reá. Le voltak

nyűgözve mily könnyedén tartja meg és hordozza a felszínén a dolgokat. Az aki megérti az életerőt,

tudatában lesz annak, hogy ha abbahagyja a sürgést, csapkodást és reábízza magát, akkor az

fenntartja őt és védelmezni fogja. Alkalmazkodásával ellentétben a víznek ismeretlen ereje van, egyes

dolgokat megszilárdít, másokat pedig megpuhít. Folyamban a kövek élét követi és lekerekíti azokat,

csak azért hogy kaviccsá alakuljanak. Az akadályokon utat tör magának. Lágy folyása omlaszt és

elhordja az örök életűnek hitt sziklákat.

„Nincs lágyabb, mint a víz,mégis a köveket kivájja:nincs különb nála.

A gyenge legyőzi az erőset,a lágy a keményet:az ég alatt mindenki tudja,

még sincs, aki valóban felfogja.”
(78. vers)



Aki a víz ezen erényét elsajátítja, a Tao Te King szerint „cselekvés nélkül cselekszik”.



Meditáció

A tiszta szellemet csak egy „fegyelmezett és letisztult” életben lehet megismerni. Csak ott fogja

feltárni magát, ahol minden tiszta; ezért „tegyük félre az én-t” (egot). A zavaró érzelmeket szintén el

kell oszlatni. A zavaros elme megakadályozza az önvizsgálatot, amellyel eljuthatunk a tudatosság

forrásáig. A vágy és ellenérzés, a szomorúság és öröm, a boldogság és harag – mindegyik le kell

csillapodjon, ha azt szeretnénk, hogy az elme visszatérjen az eredeti tisztaságához, és csak a béke és

a nyugalom segít ennek elérésében. Engedd a nyugtalanságot szétoszlani, csak így jelenik meg a

harmónia az elme és a kozmikus forrás között.

Igazán közel áll hozzánk, de nem kézzel fogható, akarattal nem lehet megszerezni. Messziről úgy

tűnik, mint a végtelen legtávolabbi határa. De nincs távol, minden nap használjuk az erejét. Az éltető

lélek útja kitölti a teljes testünket, mégsem lehet nyomon követni. Távozik, de nem hagy el. Jön, de

nincs itt. Néma, nem ejt egy hangot sem, de mégis észlelhetjük, hogy ott van az elménkben.

Homályos és sötét, nincsen külső formája, mégis nagy áramlásal özönlött belénk születésünkkor.

Én-nélküliség (ego nélküliség), tisztaság és érzelmi nyugalom az előzetesei a teljes

önmegismerésnek, de ezek mély meditációkban tetőződnek. „Várj csendben, a lélek fénye megjelenik

és otthont teremt”.

És miután elérjük az önmegvalósulást, mi történik? Vele együtt megnyilvánul az igazság, az öröm

és az erő. Minden a helyére kerül. Az állapotot nem lehet csak úgy jellemezni, hogy kellemes. A

tudatosság forrásának közvetlen érzékelése olyan, mint a derű és a mozdulatlanság. Ez az erő

egyesítheti a Mennyet és a Földet.

„A cselekvő elbukik,



a szorongató veszít.



Ezért a bölcs



nem cselekszik és nem bukik,




nem szorongat és nem veszít.



Aki nagy-hamar eredményt akar,



övé a kudarc;



de aki előre gondol a végére,



nem éri kudarc.



Ezért a bölcs



vágyik a vágytalanságra,



nem sóvárog ritkaságra,




csak a tudatlantól tanul,





csak közös út-on vonul,



a természetes rendet követi



s erőszakkal meg nem töri.“
(64. vers)




Taoista értékek

Még mindig a víz analógiáját követve, a taoisták visszautasítottak minden versengést és

bizonygatást. A világ tele van olyan emberekkel akik valakikké szeretnének válni vagy bajt okozni.

Mindig előre furakodnak és ki akarnak tűnni a többiek közül. A taoizmusban nincs sok haszna az ilyen

tehetségnek.

„A lábujjhegyre ágaskodó



nem áll sokáig,



a nagy léptekkel rohanó



nem megy sokáig,



a fénybe-álló



nem lesz fényes,



a magát-hirdető



nem lesz híres...”
(24. vers)

Minden formalizmus, ceremónia hidegen hagyta őket. A konfucianizmus csak egyike volt az olyan

emberi irányzatoknak, amelyik az életet szabályokban és szokásokban közelítette meg. Minden

kiszámított rendszer, minden kísérlet, amely az élet mozzanatait kifogástalan sorrendbe rendezi,

értelmetlen.

Egy másik jellemzője a taoizmusnak az értékek viszonylagossága és az ellentétek azonossága. A

hagyományos kínai Yin/Yang a szimbóluma. Ez magába foglalja az élet összes ellentétét: jó-rossz,

aktív-passzív, pozitív-negatív, világos-sötét, nyár-tél, férfi-nő. Annak ellenére, hogy a felek

feszültségben vannak egymással, nem teljes mértékben ellentétesek, inkább kiegészítik és

kiegyensúlyozzák egymást. Mindegyik beférkőzik a másik félbe és nyomot hagy a legmélyebb

zugában. Végül mindkét felet ugyanaz a kör fogja körül, a tao az örök teljességében. Ebben az

egységben az ellentétek átváltoznak, nem másak, mint végtelen, egymást követő mozzanatok,

szüntelenül ellentétté változnak és helyet cserélnek. Az élet nem egy csúcs vagy egy cél felé halad,

hanem visszatér önmagába, egy teljes kört ír le, amíg rá nem ébred, hogy minden egy és minden

helyén való.