Hogyan őrizzük meg az egészségünket. A jó közérzet ÖT ELEME. A testi, lelki harmónia titka a kínai ÖT ELEM tükrében. Végre itt a NYÁR, ezért most a TŰZ elem domináns mindenki szervezetében. Akkor lehetünk nagyon hatékonyak, ha mind fizikai, mind érzelmi oldalról megvizsgáljuk magunkban a tűz elem működését. Ez a bejegyzés azt a célt szolgálja, hogy az évszaknak megfelelő tisztítást elvégezhessük testi és lelki szinten egyaránt. Miután egyik elem adja tovább az energiát az utána következőnek, ezért nagyon fontos hogy mindegyik megfelelő energetikai állapotban legyen. Az öt elem vonatkozásában az a nagyon jó, hogy nem szükséges megvárni újra a körforgás elejét, ami a tavasz lenne, hanem aktuálisan itt és most, ha az évszaknak megfelelően elvégezzük a tisztítást, akkor már innen egy megerősödött megtisztult energia adódik tovább. A könnyebb érthetőség miatt azért megosztanék egy két fontos dolgot, melynek segítségével tisztábban láthatjuk az öt elem működését. Keleti orvoslás filozófiája Elsődleges a Jin és a Jang koncepció. Csi v. Chi = ENERGIA Jin+Jang = Egyensúly= Egészség = Megfelelő energia szint. A Jin és a Jang két ellentétes erő.Ellenállnak egymásnak – függnek egymástól – egymásba alakulnak. A betegség a keleti orvoslás szerint nem más, mint ennek a Jin és Jang egyensúlynak a felbomlása. Valamelyik többlete, így a másik hiánya.
Pl. Jin többlet = hideg felesleg (hideg kéz, láb…stb) Jang többlet = meleg felesleg (akut betegség, láz) Jin és Jang források lehetnek 1. Ételek 2. Biológiai adalékok 3. Színek tudatos alkalmazása. Természetben Yang: tavasz/nyár, kelet/dél, nappal, meleg, tűz, világosság, nap Yin: Ősz/Tél, Nyugat/Észak, éjszaka, hideg, víz. Emberi Testben Yang: Energia, férfi, test felszíne, test hátul, test felső része, jobb oldal Yin: Vér, nő, test belső részei, test elől, test alsó része, bal oldal Betegségekben Yang: Akut tünetek, forróság, magas hőmérséklet Yin: Krónikus betegség, hideg, alacsony hőmérséklet, nedvesség Szervek és meridiánok Yang: Epehólyag, vékonybél, gyomor, vastagbél, húgyhólyag, hármas melegítő Yin: Máj, szív, lép/hasnyálmirigy, tüdő, vese, szívburok Megbomlott egyensúly 1. A tudomány és a technika rohamos fejlődésére, a környezetszennyezésre, az életmódra és táplálkozási szokásokra valamint a talaj kimerülésére az ember nem vagy nagyon minimálisan tud csak hatni. 2. Az étrendünk bővelkedik ízhatásokban, de a tartalma nem igazán kielégítő a szervezet számára. Több kalóriát ad, mint kellene, de nem biztosít kellő mennyiségű vitamint, makró és mikró elemeket. Ennek hatására kialakulnak a hiányállapotok, melyek később újabbakat szülnek és ennek hatására folyamatosan gyengül az immunrendszer. 3. Sokszor pánikszerűen szedett vitaminok/ásványok és táplálék kiegészítők nem használnak túl sokat, mert az immunrendszer 70%-a a bélben található, ami a fentebb említett dolgok hatására legyengült. Ebből kifolyólag nem képes felvenni a táplálék kiegészítőkben rejlő anyagokat. Ha mégis, akkor azt nagyon kis mértékben. Az egészség aranyreceptje
3. Helyreállítás Mi is az az ÖT ELEM? A kínai hagyományok a következő Öt elemet határozza meg a mindennapi életünket. FA – TŰZ – FÖLD – FÉM – VÍZ Az évszakok vonatkozásában Tűz elem: Nyárhoz kapcsolódik. A nyár a bőség évszaka, amikor a tavasszal elvetett magok/szőtt tervek szárba szökkennek és kivirágoznak Föld elem: A nyárutó időszakához kapcsolódik, amikor Learatjuk és betakarítjuk a termést. Fém elem: Az őszhöz köthető. Az ősz a hanyatlás időszaka, amikor a természet lassan visszavonulót fúj és készülődni kezd a télre. Víz elem: A télhez kapcsolódik. Télen a természet életereje elszunnyad, mint a mag, amely csendben, magába húzódva várja, hogy újra tavasz legyen. Az ÖT elem és a hozzájuk tartozó szervek Fa elem: Jin szerve/ MÁJ; Jang szerve/Epehólyag Öt elem és az érzelmek Fa elem - Bosszúság, kielégületlenség, visszafojtott düh
Az Öt Elem körforgása Az öt elem ismerete és elegyítése azért szükséges, hogy a belső és a külső világot összekapcsoljuk és uralni tudjuk. Amikor az öt elemmel dolgozunk a szervekben, mirigyekben és az érzékszervekben lévő életerőt megtisztítjuk és átalakítjuk. Teremtő ciklus és a szabályozó ciklus. A teremtő ciklus által az életerő elemből elembe vándorol. Ezzel erősítve a soron következőt. A teremtő JANG ciklus A víz táplálja a növényeket és a fákat Szabályozó JIN ciklus Fa – kiszívja a Földből a táplálékot, Föld – elnyeli a vizet,Víz – eloltja a tüzet, Tűz – megolvasztja fémet a Fém – legyőzi a fát.
TŰZ ELEM Vékonybél/Szív 1. Fő feladata a tápanyagok továbbítása és feldolgozása. Vékonybél Érzelmi működése 1.A szívünk, ami a vékonybél társszerve uralja a teljes mentális/gondolati lényünket. A vékonybélnek a józan ítélőképesség és a döntéshozatal a felségterülete. A fentiek alapján a következő problémák lehetnek: 1. Döntésképtelenség és bizonytalankodás (nem tudjuk kihasználni a lehetőségeket) Szív fizikai működése A tüdő mögött helyezkedik el, ököl nagyságú, izomdarab. Aktív működése 11 óra és 13 óra között van. A tűz elem JIN szerve. 1. Oxigénnel telt vért pumpál szét a testben az artériákon keresztül. A vér leadja az oxigént, a vér a vénákon ismét a szívbe áramlik, majd onnan a tüdőbe, ahol megszabadul a széndioxidtól, és ismét oxigénnel telítődik. Ez a ciklus folyton ismétlődik. Egyensúlyvesztés tünetei: 1. Álmatlanság, gyenge emlékezet, feledékenység, túlzásba vitt álmodozás Szív érzelmi működése 1. Az elsődleges felismerés az az, hogy a szívünk azonos mértékben dolgozik és pihen. Szükséges megvizsgálni, hogy az egyéni életünk ehhez igazodik-e? Ha nem igazodik és számunkra, csak a munka létezik (bármilyen formában, ami nem teszi lehetővé, hogy másokkal és magunkkal foglalkozzunk), akkor szépen lassan kihűlnek majd az emberi kapcsolataink. Mivel számunkra nagyon fontos az emberi kapcsolatok melege, ezért érdemes ezen egy picit eltűnődni. 2. Ide tartozik az Öröm érzése, melynek megjelenési formája a lelkesedés, szórakozás, boldogság, nevetés. 3. Az élvezet is a tűz elemhez tartozó érzés, és nagyon fontos, hogy ne legyen túl sok belőle, mert az háttérbe szorítja a többi érzelmet. 4. Mindenfajta mértéktelenség, az önszeretet hiánya megzavarja a szívet. 5. Felnőtt korban a szív működésére hatással lehet a gyermekkorban kapott kevés szeretet hatása, súrlódás a szülőkkel. 6. Partnerünkkel való civakodás, boldogság és a tiszta érzelmek hiánya, az időből eredő nyomás gyengítheti szívünket. 7. Képtelen az ember a szívből jövő nevetésre, nincs ideje magával foglalkozni. Ez azt eredményezheti, hogy nem fogja megismerni magát, nem lesz tisztában a szükségleteivel, vágyaival. Ennek pedig sajnos az lesz a hatása, hogy másokat sem tudunk majd megismerni és elfogadni. 8. Mások elfogadásakor, segítésekor és megértésekor lágyszívűek vagyunk, míg ha magunkat túlértékeljük és másokat nem tisztelünk, akkor kőszívűek leszünk. 9. Fontos azt is fel és elismernünk, hogy ha szükségünk van a külső véleményekre, mert akkor nem vagyunk magabiztosak, nem bízunk önmagunkban és önállótlanok lehetünk. Ez megint csak nem tesz jót a szívünk működésének. 10. Az egészséges kíváncsiság, intuíció és inspiráció, az emberszeretet, derülátó magatartás és a fiatalok kutatási és ismeretszerzési törekvése erősíti a szívünket. 11. A boldogságot nem szabad a külső dolgoktól függővé tenni. Magunk igazi természetének, lehetőségeinek és korlátainak felismerése és elfogadása azt eredményezi, hogy erős lesz a szívünk és kiteljesedhetünk. Egyensúlyvesztés tünetei: www.angyalszigetazujfoldert.hu --------------------------------------------------- ----------------------------------------- ----------------------- Empedoklész rendszer   A négy elem mágikus rendszerezését általában a görög Empedoklész nevéhez fûzik, aki az i. e. 5. században élt Szicíliában. A nyugati tudomány és filozófia egyik alapítójaként ismert a neve, de Theios Aner-nek, "Isteni ember"-nek nevezték, mely egyben Iatromantis (gyógyító-látnok, "sámán") és Magos (pap-mágus). Saját idejében prófétaként, gyógyítóként, varázslóként tisztelték. Hite és mágikus gyakorlata õsi misztikus tradíciókra támaszkodott, mint az orfikus misztériumok, a pitagóreus filozófia és Hecate, Demeter, Persephone, Dionysos túlvilági misztériumai. Empedoklész ezt az õsi tudást ötvözte a közel-keleti tradíciók tanításaival (pl. zoroasztrizmus és a káldeai mágia). Foglalkozott alkímiával, görög-egyiptomi mágiával, filozófiájában fõként a neo-platonizmus, a hermetizmus és a kialakuló gnoszticizmus hagyományait követte. Fõ mûve a Tetrasomia, avagy a Négy Elem Doktrinája. A továbbiakban az õ szemléletének ismertetése fog következni. Empedoklész az õ négy alapelvét nem "elemek"-nek hívta (stoikheia), hanem "gyökerek"-nek (rhizai). Ez azért is lényeges, mert Empedoklész a "Gyökérvágók" tradíciójához tartozott (Rhizotomoi), akik gyógynövényekkel foglalatoskodó mágusok voltak, és az elemekkel kapcsolatos teóriáját arra is felhasználta, hogy a növények között fellelhetõ okkult kapcsolódásokat tovább kutassa. Empedoklész mindegyik "gyökerére" számos szót alkalmazott. A Földre használta az agyag, föld és talaj kifejezéseket egyaránt. A Vizet nevezte esõnek, verejtéknek, nedvességnek, tengervíznek és nyílt tengernek is. A Levegõ elnevezései között szerepelt az ég, a menny, a mennyboltozat, a fényesség, a sugár, a pillantás, a szem, a ragyogás, a köd és a felhõ is, míg a Tüzet lángnak, lobogásnak, villámlásnak, napnak, napfénynek és Keletnek egyaránt hívta. Mindenesetre ezekkel az elnevezésekkel Empedoklész világossá tette, hogy többek számára az elemek, mint egyszerû földi anyagok. Úgy hivatkozik rájuk, mint Istenekre: "Most halld a minden négyrét hajtott Gyökereit: Az élettel telítõ Hérát, Hádészt, a fénylõ Zeuszt, És Nesztiszt, ki megtölti a halandó forrásokat könnyeivel." A fenti versike az egyik Empedoklész talányai (ainigmata) közül, melyeket szívesen alkalmazott tanítás közben, hogy fejlessze tanítványai képességeit. Az ókorban számos elképzelés létezett az Istenek és az elemek közötti kapcsolatra, melyeket õ is szívesen gondolt tovább. Zeusz természetesen a Levegõt jelenti a versben, Héra a Földet, Hádész a Tüzet, Nesztisz (Perszefóné) pedig a Vizet.    Kínai akupunktúra szerint van öt elemből áll:
Arisztotelész szerint:
Platón szerint:
Kelta kereszt tarot szerint:
Wicca szerint:
Az elemek makrokozmikus manifesztációi a föld, a tenger, az ég és a nap. Ugyanilyen módon a világ rétegeihez is kapcsolhatóak: Menny, Föld, Abyss (a földalatti víz) és Tartaros (a földalatti tûz). A mikrokozmikus megfelelõk az emberben a mentál, az asztrál, az éteri és a fizikai test. Az elemek továbbá megtestesítik az élet, a növekedés és átalakulás egyes szakaszait, mely feltûnik a káldeus liturgiákban is. Az elemek minõségeit elõször Arisztotelész fogalmazta meg, aki az Empedoklészt követõ században élt, és valószínûleg elõdje munkásságából is sokat merített. Elemzésének tárgya a négy Hatalom (Dunameis) vagy Minõség volt. Ezeket két, egymással szembeállított pár alkotja: a Meleg-Hûvös és a Száraz-Nedves, melyek szerinte az elemek mélyebb megértéséhez vezetnek. Ezek a Hatalmak éppannyira számtalan módon manifersztálódhatnak, mint az elemek. A pitagóreusok ezek körforgását Organikus Ciklusnak nevezték el, melynek elsõ fázisa a Nedves: tavaszi esõk, zöld rügyek és gyors növekedés. A második fázis a Meleg: nyári nap, kiáradó egyéniség, érett életerõ. A harmadik fázis a Száraz: õszi levelek, törékeny szárak, megmerevedett izületek. Az utolsó fázis a Hûvös: téli fagyok, az identitás elvesztése, halál. Ez az elemek körforgása a Földbõl a Vízbe, majd a Levegõbe, a Tûzbe, és végül vissza a Földbe. Minden elemnek két minõsége van Arisztotelész szerint: a Föld száraz és hûvös, a Víz nedves és hûvös, a Levegõ nedves és meleg, a Tûz pedig meleg és száraz. Arisztotelész azt is leszögezte, hogy minden elemben az egyik Hatalom dominánsabb. Így a Földben a száraz dominál, a Vízben a hûvös, a Levegõben a nedves, a Tûzben pedig a meleg. A meleget és a hûvöset aktív Hatalomnak, a nedveset és a szárazat pedig passzív Hatalomnak hívta (ezért tõle származik az asztrológiában is felhasznált felosztása az elemeknek: aktív elemek: tûz és levegõ, passzív elemek: föld és víz). Arisztotelész azt is állította, hogy akár a kémiai elemek, ezek a spirituális elemek is átalakíthatóak egymássá, de csak az általa felismert törvények szerint. Az alapszabálya az volt, hogy egy elem akkor alakítható át egy másikká közvetlenül, ha osztoznak egy közös  Minõségben. Pl. a Víz átalakítható Levegõvé, mivel a Víz hûvösségét "felülmúlhatja" a levegõ melege, de a folyamat visszafelé is lejátszható. Az ellentétes elemek közötti közvetlen transzformáció nem lehetséges, mondta Arisztotelész, mivel nincs közös Minõségük. Ugyanakkor pl. a Vizet elõbb át lehet alakítani Levegõvé, és abból már lehet Tüzet alkotni. A híres XIII. századi "Doctor Illuminatus", Rajmundus Lullus továbbvitte Arisztotelész vizsgálódásait, és megvizsgálta, mi történik, ha összevegyítünk két elemet, amiben közös Minõség van. Azt látta, hogy mindig az lesz a domináns, amelyikben a közös Minõség dominál. Pl. amikor Víz vegyül össze Földdel, akkor a Víz "kerül ki gyõztesen", mert mindketten hûvösek, és a hûvös a Vízben dominál erõteljesen, vagyis az egyveleg erõteljesen vizes hatású marad. Lullus kutatásainak eredményeképp végül arra jutott, hogy a Tûz gyõzedelmeskedik a Levegõ felett, a Levegõ a Víz felett, a Víz a Föld felett, a Föld pedig a Tûz felett, így egy másik, addig nem ismert körforgásra mutatott rá az elemek rendszerében. osara.wicca.hu/empedoklesz.html Az Életfa modell     A kvintesszenciát gyakran jelképezi a hexagramma (Salamon pecsétje), mert egyesíti az elemek jelképeit, a lényeget. Térjünk vissza Empedoklész elméleteihez, és vegyük sorra az egyes elemeket úgy, ahogy õ meghatározta õket! A víz   Arisztotelész klasszikus felfogása szerint a Víz Hûvös és Nedves. A Nedves Minõség az önmeghatározást jelképezi: egy nedves minõség (folyadék) alkalmazkodik a határait képezõ tárgyakhoz, és bármilyen formát képes felvenni. Az egyik legjobb példa erre a higany. A Nedves Minõséghez tartozó személyiség rugalmas, hajlékony, változékony, meghatározhatatlan és nem korlátozza önmagát. Kedves, gyengéd, engedelmeskedõ, megalkuvó, passzív, gyenge, érzékeny, megértõ, empátiát, szenvedélyt és megalkuvókészséget mutat. A Nedves (akár a Száraz) passzív Hatalom, melyet a Vízben lévõ aktív Hatalom, a Hûvös dominál. A Meleg és a Hûvös Minõségek a nyárhoz és a télhez kapcsolódnak, a Nedves és a Száraz Minõségek pedig a tavaszhoz és az Õszhöz. Így a Vízhez kapcsolódó évszak a tél. A Víz formálható, táplálja az élõlényeket. Vízzel keverve vegyíthetõek egymással az elemek, elpárologtatásával pedig szétválaszthatóak. Pszichológiai értelmezés szerint a Víz érzelem, érzékenység, belsõ folyamatok, tudatalatti, kapcsolatok és szociális dimenziók. Köthetõ az érzelmi kapcsokhoz (mivel Hûvös - összetartó, vonatkozó, és Nedves - megalkuvó, empatikus). Ezért a Tarot kártyái közül a Kelyhek tartoznak hozzá. Az udvari lapok közül a Királynõt uralja, mert a Királynõk a tápláló erõ megtestesítõi, a kreatív impulzus (Király) Tárgyai, e kettõ egyesülése szüli a Hatást (Levegõ). Ez a folyamat összegzõdik a korábban már említett névben: IOUE (Impulse (Impulzus) - Tûz, Object (Tárgy) - Víz, Union (Egyesülés) - Levegõ, és Effect (Hatás) – Föld). Plutarkhosz felhívja a figyelmet arra, hogy az Elemek nem Istenek, sokkal inkább arról van szó, hogy az Istenek az Elemek Hatalmának forrásai. Így kell értelmeznünk Empedoklész már említett kijelentését: "Most halld a minden négyrét hajtott Gyökereit: Az élettel telítõ Hérát, Hádészt, a fénylõ Zeuszt, És Nesztiszt, ki megtölti a halandó forrásokat könnyeivel." Nesztisz világosan kapcsolódik a Vízhez Empedoklész rendszerében. Nesztisz néven Perszephónét ismerték Szicíliában, Empedoklész szülõhelyén. Perszephóné misztériumának központi helyét mindig források, kutak jelezték. Az Eleusziszi Misztériumok is szorosan kötõdtek a vízhez. Ennek oka, hogy az ókori görög hit szerint a források az Alvilág bejáratát képezték. (Görögországban különösen gyakori volt, hogy a föld felszínére tört források egy idõ után újból a föld alatt csobogtak tovább.) Amikor Perszephónét elrabolták a mítoszban, egy forráson keresztül vitték le, melynek neve Kuane. A forrásról azt tartották, hogy a Szûz könnyeibõl keletkezett, és õ magával Kuane-vel azonos, annak a forrásnak a nimfájával. Perszephóné Ókeanosz leányainak, a nimfáknak a Királynõje egyben, akik a könnyeibõl keletkezett egy forrás. (A Víz kiegyenlítõdése és az isteni könnyek a pitagóreuszi rendszerhez szorosan kötõdnek, késõbb pedig a Sós-tengerhez fûzõdõ mítoszok alapjait képezték.) Kuanosz (kék) a színe az isteni gyásznak és bánatnak, mely Demeter és Perszephóné misztériumaihoz kapcsolódik, és mint a Pitagóreuszi, mind az Empedoklészi mágiában sokat használták. Kuanosz a színe Kokütusznak, a könnyek folyójának, melynek párja az Alvilágban Püriphlegethon, a Tûzfolyó. A Víz elemhez fûzõdik a Halhatatlanság Teje is, mely Perszephóné melleibõl csorog, mert a Misztériumokban nemcsak a gyászos megsemmisülés, hanem az örömmel teli újjászületés istennõje is õ. Egy Bacchiánus/Orphikus arany táblán, mely Thesszáliából való (boszorkányságáról jól ismert régió) az i. e. 5. századból, a következõket olvashatjuk: "Kicsordultam a Nehéz Gyász Körébõl és sebes léptekkel léptem az Öröm Körébe. Egyenesen az Úrnõ Mellébõl származom, ki az Alvilág Királynõje. És most a Szent Perszephóneiához jöttem esdekelni, hogy Kegyelmében küldjön el engem a Megszentelt Helyekhez, Boldogságos és Áldott, Isten leszel halandó helyett, Gyermek, kit Tejbe mártottam." Ez a vers a háromszor született Dionüszoszra vonatkozik, õ a Gyermek, ki Perszephóné szarvas fia, az Orphikus mítoszok szerint. Ezért a Bacchiánus beavatások Dionüszosz születésének misztériumjátékával történnek, aki kiszívja a Halhatatlanság Tejét Perszephóné melleibõl. A tej késõbb is gyakran vált a halhatatlansághoz fûzõdõ rituálék fontos kellékévé. Az ókori görögök között sok olyan megvilágosodottról is említést tesznek, akik csak tejet fogyasztottak életük során. Az Élet Vize Perszephóné Fája mellett fakad. Phereküdész (i. e. 6. század, Pitagórasz mentora) elmondja, hogy Khthonie (egyike Perszephóné neveinek, jelentése: Õ a Föld Alól) a magasba nyújtózik, mint egy Szárnyas Tölgy (Hupopteros Drus), gyökereivel pedig lenyúlik az Alvilágba, törzse a középsõ elemek helye, koronája a Mennyek. Gyökerei között van a Kiáradás (Ekroe), Ambrózia Forrásai (Krenai Ambrosiai), mert az Alvilág Vizei fakadnak a gyökerébõl. A Szárnyas Tölgy a Föld Köpenyébe burkolózik, gyökereit az élet nedveibe meríti, az Abyss vizeibe, ahonnan a nedvek felszállnak a koronájába, ahonnan az édes ambrózia csepeg, mint a néz, hogy táplálja a halhatatlan lelkeket. (Ambrózia jelentése: halhatatlan.) Mielõtt egy lélek visszatér az inkarnációba, megmerítkezik az egyik folyóban, és iszik az Élet Vizébõl. A folyók közös forrását az Élet Spermájának is hívják. Egy i. e. 4. századból való Orphikus Aranytábla a következõket írja: "Hádész Házától balra találni fogsz egy Forrást, és mellette áll egy Fehér Ciprus. Ehhez a Forráshoz ne közelíts. Azonban találni fogsz egy másikat, az Emlékezet Tavából fakad, Hûs Víz árad belõle, és Õrzõk állnak elõtte. Mondd: Én vagyok a Föld és a Csillagos Ég Gyermeke, De fajom egyedül a Mennyhez tartozik. Ezt magatok is tudjátok. De kiszáradtam a szomjúságtól és szenvedek. Adjatok gyorsan a Hûs Vízbõl, mely elõtör az Emlékezet Tavából. És maguktól fognak italt adni a Szent Forrásból. És utána a többi Hermész között uralkodni fogsz." A bal oldali forrás a Felejtéshez kapcsolódik (Lethe) és a feloldódáshoz, a jobb oldali pedig az Emlékezethez és a halhatatlansághoz. Az életet adó Életfa az Istennõhöz tartozik, és az Ophioneusz kígyó õrzi, aki a gyökerek közt lakozik. Amikor az emberek meghalnak, lélegzet-lelkük (psukhai) a Holdba repül, és a holdhónap elsõ két hetében a Hold a halottak lélegzet-lelkeibõl hízik. A második két hétben az Istenek Ambróziát isznak a Hold Edényébõl, és ezért halványul a fénye, ebben az idõszakban készülnek fel a lelkek az újjászületésre. Azután a Hold és a Nap egyesül, hogy a Hold megújulhasson. A lelkek keresztülhatolnak a Mukhoi-n (Rejtett Helyek), hogy halandó inkarnációba térjenek vissza, ezek közül az egyik Hekaté Mukhosza a Holdon, ahol felelnek a bûneikért. Õ a Kapu Õrzõje. Egy õsi pitagóreuszi mondás úgy tartja, hogy "a Nap és a Hold az Áldottak Szigetei", és azok, akik ismerik az Utat, keresztül tudnak jutni a Holdkapun, és beléphetnek az Áldottak Szigetére, mint az istenek vagy a hõsök, ezeknek nem kell új inkarnációban újjászületni, és lelkük harmatként hull vissza a Földre. Perszephóné tehát, mint Víz, egyesíti a Földet és a Levegõt, annál is inkább, mivel Demeter (a Föld) és Zeusz (a Levegõ) leánya. Az Eleusziszi misztériumokban az õ éves ciklusát ünneplik, és tiszteletére tartják a beavatásokat. Plutarkosz szerint az avatás során a jelölt megismerkedett a halálfélelemmel és legyõzte azt, a végén pedig "fény ölelte körül". (Érdekesség, hogy a görögben maga a két szó: teleutan - halál és teleisthai - beavatás szó igen közel áll egymáshoz.) Perszephóné és Demeter különleges helyet foglal el az Orphikus misztériumokban. A történet szerint Rhea, az Istenek Anyja elrendelte, hogy Zeusz jöjjön el hozzá kígyó alakjában Mukhoszába, a Phanes (Elsõdleges Isten) és az Éjszaka Három Istennõjének Titkos Barlangjába. "Kígyóvá változott, mire Zeusz is kígyó alakot öltött, és megkötötte Demetert Héraklészi Csomóval, majd közösült vele. Ez az egyesülés látható Hermész Pálcáján." (Aténagórasz) Demeter Rhea és Zeusz ölelésébõl származott (Zeusz pedig Kronosz, az Idõ és Rhea, az Ár közös gyermeke). Rhea elrendelte Zeusznak és Demeternek, hogy egyesüljenek kígyó alakban ebben a barlangban, és így született Perszephóné. Demeter elrejtette leányát a barlangban, majd Rhea ismét rávette Zeuszt, hogy kígyó alakot öltsön, és egyesüljön saját lányával. Ebbõl a nászból szülte Dionüszoszt. Zeusz három párja a Szûz, az Anya és a Vénség. Mivel Zeusz ebben a négyességben a Levegõ, Perszephóné a Víz, Demeter pedig a Föld, Empedoklész Rheát ezért a Tûzhöz kapcsolja. Rhea, mint a Természet Istennõje, a változások okozója (háromszor rendelte el Zeusznak az isteni egyesülést), és Heraklitosztól kezdve (i. e. 5. század) minden filozófus, mágus és alkimista a tüzet tekintette a változások okának. Így alakul ki az újabb négyesség: Zeusz, az Égatya fent és Demeter, a Földanya lent, egyik oldalon Perszephóné az Abyss Szüze, másik oldalon pedig Rhea, a Mennyei Vénség. Perszephóné triádjában Demetert és Rheát a Kisebb Misztériumok részeként ünnepelték Eleusziszban, mely Anthesteriôn-kor zajlott, a "Virágok Havában", a tavaszi napéjegyenlõség idején. Perszephóné Demeterrel és Hekatéval alkotva másik triádot a (Nagyobb) Eleusziszi Misztériumok fõszereplõi voltak (mivel Hekaté volt az, aki megtagadta a Szûz visszatérését). Hekatét (akárcsak Rheát) a Tûzhöz lehet kapcsolni, és a Természet Istennõjének képében gyakran azonosították is Rheával. Az isteni gyermek, Dionüszosz felülemelkedett Zeuszon, és az Olümposz ötödik uralkodójává vált. Különösen az Orphikus hagyományokban tisztelték. Ezért õ az Ötödik Elem, a Kvintesszencia, mely egyesíti a négy elemet magában. Empedoklész Perszephónét Nesztiszként említi, aki valószínûleg indo-európai istenség volt még a görög idõk elõtt, és késõbb is ezen a néven ismerték õt Szicíliában és Dél-Itáliában. Szimpliciusz a naein szóból származtatja a nevét, melynek jelentése: áradni, de valószínûleg más, rejtett értelme is volt a névnek. Nestis ugyanis böjtöt is jelent, és Nesteia a Perszephóné tiszteletére tartott böjt ünnepe volt. Mikor Perszephónét elrabolták, a Föld csupasszá vált, és minden halandó Demeterrel együtt böjtölni kezdett. Perszephóné sem fogyasztott az Alvilágban mást, csak gránátalma magokat. A böjtölés a táplálás ellentéte. Ezért Nestis istennõ ugyanígy a Vízhez kapcsolódik, egyszerre jelentve a bõséget és a böjtöt, az ünnepet és az éhezést. Valószínûleg nincs etimológiai kapcsolat Nesztisz, és az egyiptomi Nephtisz istennõ, a halottak védelmezõje között, de Plutarkosz szerint "Nephtisz az, aki a Föld alatt van és láthatatlan, Ízisz pedig a Föld felett van, és látható." Õk szimbolizálják az életet és a halált, és Könnyezõ Istennõknek nevezték õket. Akár Demeter és Perszephóné, Ízisz és Nephtisz is a keletkezést és a szétolvadást jelképezi. Mint ahogy Perszephóné Hádész hitvese, úgy Nephtisz Typhon-é, akit Hádésszal azonosítanak. Mint ahogy Perszephóné is közösült Zeusszal, és megszülte Dionüszoszt, úgy egyesült Nephtisz is titokban Ozirisszal, és megszülte Anubiszt, aki, akárcsak Dionüszosz, a határok felett uralkodik, melyek a Föld és az Abyss között húzódnak. Továbbá mindkettõt nevelõszülõk nevelték fel. Bár Nephtiszt Véglegességnek (Teleute) is nevezik, mely név a halállal hozza õt kapcsolatba, Plutarkosz elmagyarázza, hogy ez a név azt is jelenti, hogy Õ uralkodik az anyag legalacsonyabb megjelenési formáin (eskhata mere tes hules). Házassága Typhonnal, a pusztító hatalommal (he phthartike dunamis) azt okozza, hogy minden növény és állat, még a Föld és a Tenger is elszenvedi a feloldódást és a pusztulást. Mikor azonban titokban Ozirisszel egyesül, a termékeny, megtartó hatalommal (he gonimos kai sôterios dunmais), utóduk képessé válik arra, hogy túlélje a teljes feloldódást, mivel Ízisz táplálja és védi õt. Ez Dionüszosz Misztériumainak rejtett értelme. Plutarkosz Nephtiszt a továbbiakban Aphroditéhoz hasonlítja, aki szintén kapcsolódik mind Perszephónéhoz, mind a Víz elemhez. A Pitagóreusok szerint két Aphrodité létezik: egy a Mennyekben, egy pedig az Alvilágban. Ezért nevezik õt Melaina-nak (A Fekete), Epitumbidia-nak (Sírok Feletti), Tumborukhos-nak (Sírásó) és Pasiphaessa-nak (Messze Fénylõ). Így kapcsolódik a Holdhoz és az Alvilág Királynõjéhez. Benne egyesül Szerelem és Halál. Aphrodité az Óceánból született, neve pedig az aphros szóból származik (hab, tajték). Anaduomene-nek is hívják (Tengerbõl Felmerülõ), és Pelagia-nak (Tengerbõl Való). Hésziod története az istennõ születésérõl közismert. Más mítoszok szerint Aphrodité Ókeanosz leánya, vagy Zeuszé és Diône-é, aki szintén Víz istennõ. Azt tartják, hogy az Õstojásból emelkedett ki, mely a sós tengeren lebegett. Annak kapcsán is azonosítható a Vízzel, mivel az õ ajándéka az egyesülés. Maga a Sós Tenger a Pitagóreusok szerint Kronosz könnyeibõl támadt, Empedoklész pedig a Vizet azonosította Perszephóné könnyeivel, melyek feloldják a gyászt, és elhozzák az újjászületést. A sót a bölcsességgel hozták kapcsolatba, de a keserûséggel is, mely szintén a gyász és a csalódottság keserû könnyeire utal, melyeket át lehet alakítani éles ésszé és metszõ bölcsességgé. A só megõrzi mindazt, amit érdemes megõrizni. A Sós Tenger, melybõl Aphrodité született, az új élet forrása, az újjászületés sós méhe. Alkímiai szempontból a Tenger az újjászületés edénye, mert a Só a Világlélek (Anima Mundi) szikrája. Ez a Spirituális Só az összekötõ erõ az ellentétes Föld és Víz között. Egyfelõl, a Tengervíz (Aqua Pontica) a kaotikus õsanyag, másfelõl megtisztulván Kitartó Vízzé válik (Aqua Permanens), mely õrzi a Bölcsesség Sóját (Sal Sapientiae), és az Újjászületés Elixírjét. Hésziod Theogónia c. írásában (i. e. 700 körül) azt írta: "Elõször a Káosz keletkezett, de utána a bõkeblû Gaia." Késõbb a sztoikusok Phereküdésznek kezdték tulajdontani azt a nézetet, miszerint a Káosz is vizes lényegû, és a kheisthai (áradni) szóból származtatták. Az Õskáoszt mindenképp Víz elemûnek tekintették, mivel kevert, zavaros és formátlan. A pitagóreus Alkman (i. e. 600 körül) szerint kezdetben csak a vonások nélküli Víztömeg létezett. Az Orphikus teológia az elsõ istenekként Ókeanoszt és Tétiszt nevezte meg, kapcsolatba hozva õket az Abyss-szal (édes, földalatti tenger), és Tiamattal (keserû, sós tenger). Így a Víz (Chaos) létrejötte megelõzte a Földét (Gaia), mely anyagot adott formájának. Mivel az elemi Föld Hûvös és Száraz, ezért túl kietlen és terméketlen arra, hogy életet hordozzon, míg a Víz termékennyé nem teszi. Így születik meg az Õsmocsár képzete. Phereküdész kozmogóniája szerint az élõ Föld akkor keletkezik, amikor Zeusz és Khthonie (Õ a Föld Alatt) összeházasodik, és esküvõjük harmadik napján a Lefátyolozás napján (Anakalupteria), Zeusz, a kézmûves szõ egy gondosan kidolgozott, tarka köpönyeget (pepoikilmenon Pharos), melyet Khthonie-nek ad ajándékba. A köpeny díszei között szerepel a szárazföld és a tenger, a folyók és a fák, a hegyek és a mezõk, mindaz, ami a Föld és az Óceánok kincse. Mikor Khthonie, az Alvilág Királynõje maga köré kanyarította a köpenyt, Gaiává vált, a Földanyává. Ezért mondják az orphikus költemények, hogy a Föld Perszephóné Köpenye. A köpenyt, miután leterítették vele a nászágyat, az Istennõ Életfájára akasztották, és így azzá a burokká vált, mely körülveszi a világot.   A levegõ Nedves és Meleg. Arisztotelész meghatározásában a Meleg a szétválasztó Hatalom. Ezt azzal indokolja, hogy minden dolog a magához hasonlóval akar egyesülni, és ezért a különbözõ dolgok szétválasztódnak egymástól. (Épp ezért a Meleg ellentéte, a Hûvös egyesíti a különbözõ jellegû dolgokat.) A Hûvös és a Meleg a Szerelem és a Küzdelem (Philia és Neikos) két Hatalma, amik Aphroditéhez és Árészhoz tartoznak, és Empedoklész szerint a kozmosz változásainak legfõbb okozói. Ez a két aktív Hatalom, a Hûvös nõiességet ad a Földnek és a Víznek, a Meleg pedig férfiasságot a Levegõnek és a Tûznek. Minekutána a Meleg a szétválasztás Hatalma, ez okozza a formák különbözõségét, megkülönböztetését és fejlõdését. Elkülönítést és ellentétet eredményez, és ezzel megadja a ciklikus mozgást az ellenkezõ jellegek között. A Meleg kiáradó, kifelé irányuló és energikus hatásokat eredményez; vagyis minden változás okozója. Fõ személyiségjegyei a megkülönböztetési, elemzõ és ítélõ képesség, ezért az igazsághoz, a becsületességhez és a kritikus gondolkodáshoz fûzõdik. A Meleg Minõség tehetséget ad, célirányosságot, autoritást, vezetõi képességeket. Erõs, energikus, döntõképes, tudatos. Ugyanakkor a szétválasztási készsége megnyilvánulhat önzõségben, intoleranciában, elidegenedésben, ítélkezésben, akaratosságban és dominanciában is. A Levegõben a Nedves Hatalom dominál, bár a Meleg sokkal aktívabb. A Nedves a rugalmasságot adja, és mivel a Meleg különböztetést hoz, ezért a Levegõ nem más, mint a formák aktív változása (transzformáció). A Levegõ az intellektus, a gondolkodás és a tudás. Ezért a Tarot-ban a Kardok kapcsolódnak hozzá.Empedoklész Zeuszt kapcsolta a Levegõ elemhez. Zeusz eredetileg viharistenség volt, és ebbõl fakadóan fûzõdött a kavargó levegõhöz. Az õ ajándéka a termékeny esõ, a Levegõbõl fakadó Nedvesség. Zeusz alakváltó képességérõl is ismert (transzformáció), és felmutatja mindazokat a tulajdonságokat, melyeket a Levegõhöz párosítottunk korábban. Empedoklész rendszerében Zeusz és Héra, az Olümposz uralkodói a Levegõhöz és a Földhöz, mint két ellentétes elemhez tartozik, Hádész és Perszephóné pedig, mint az Alvilág uralkodói a Tûzhöz és a Vízhez. Zeusz és Héra reprezentálja a Mennyek és a Föld házasságát. Egyiptomban hasonló jellegû ideákat találhatunk: Ozirisz és Ízisz, a Nílus és Egyiptom Földje, mint a Nedves és a Száraz egyesülésében. Zeusz és Héra párosítása is a Nedves és a Száraz kapocsára épül. Másodlagosan azonban a Levegõ és a Föld Meleg és Hûvös, mely függetlenít és egyesít, ebbõl fakad az élet magva. A továbbiakban is az egyiptomi mítoszokra támaszkodva észrevehetjük, hogy Ozirisz Nephtisszel egyesült, aki azután megszülte Anubiszt, akit nevelõanyja, Ízisz nevelt fel. Az orphikus misztériumokban Zeusz Perszephónét termékenyítette meg, és ebbõl az egyesülésbõl született Dionüszosz, akit szintén dajkák neveltek fel, nem saját anyja. Mindkét mítosz a Levegõ és a Víz egyesülésérõl szól, hogy megteremtse az istent, aki egyaránt otthon van a Mennyekben és az Alvilágban. Ugyanakkor Hérát magát is kapcsolatba hozták a Levegõ elemmel, méghozzá egy szójáték révén. Mivel a "H" betût a görög nyelv nem ismeri, ezért a görög "Hera" és "Aer" egymás anagrammái: ERA és AER. Természetesen ez a megfeleltetés abból fakad, hogy Héra az égisten felesége (bár õ maga nem égistennõ). További zavart okozhat, hogy Empedoklész idejében az aither szó jelentette általában a levegõt, az aer-t inkább a nedves, ködös légre használták. Késõbb azonban az aer lett a gyakorlatban használt szó, az aither ellenben a ragyogó, fényes eget jelentette a felhõk felett. Ezért egyre inkább a Tûzhöz kezdték kapcsolni, és nem a Levegõhöz. Mikor Platón kifejlesztette az ötödik elem képzetét (Kvintesszencia, Szellem, Éter), akkor ezt kezdték el aithernek hívni. Továbbá, bár Arisztotelész az Aer-t Melegnek határozta meg, a sztoikus filozófusok Hûvösnek. Ily módon a hûvös, alsó levegõt ellentétbe lehet állítani a tüzes, felsõ Aither-rel, és így Héra kapcsolódhat a földi Aer-hez (mely Hûvös és nõies), szemben Zeusszal, aki az Aither-hez (mely Meleg és férfias). (Tegyük még hozzá, hogy a sztoikus séma szerint Hádész kapcsolódik a Földhöz.) Dionüszoszt, Zeusz fiát Proklusz kapcsolta a Levegõhöz (aki i. sz. 5. században élt pogány filozófus volt). Elméletének alapja a következõ: a Misztériumok és a Pitagóreuszi Tradíció fõ istenségei Dionüszosz, valamint Perszephóné, Demeter és Hekaté istennõ-hármassága. Demeter a Föld, Perszephóné a Víz, Hekaté pedig a Tûz, ezért Dionüszosznak marad a Levegõ. Plutarkosz ugyancsak Dionüszoszt teszi a Levegõ urának Ozirisszel együtt, míg Íziszt a Földhöz, Nephtiszt a Vízhez, Typhont (Set) pedig a Tûzhöz kapcsolja. Dionüszosz és Zeusz kapcsolódása a Levegõhöz zavaró lehet, ennek feloldása azonban egyszerû: Dionüszosz, aki felülmúlta isteni apját, a "Felsõbb Zeusz", vagyis az Aither, az ötödik elem. A görög filozófia alapgondolata, hogy az Ellentétek Összekapcsolódásához szükség van egy közbülsõ faktorra, ez a Levegõ, mely egyesíti a Tüzet és a Vizet. Ez az alkímiai folyamatok legfõbb kulcsa. Mivel a Meleg közös a Levegõben és a Tûzben, a Nedvesség pedig közös a Levegõben és a Vízben, ezért gyakorlatilag hidat formál közöttük. (Korábban már kifejtésre került ez az emanáció az IOUE szó kapcsán.) A Pitagóreuszi Tradícióban a Harmonia szükségeltetik az egymástól különbözõ dolgok egyesítéséhez. (A mítosz szerint Harmonia Árész és Aphrodité leánya, és a Derveni Papirusz, egy orphikus irat szerint Zeusz, az isteni Aer által került Harmonia a kozmoszba.) Vizsgáljuk meg a Levegõ Nedves jellegét is kicsit közelebbrõl! A Nedvesség a Vízzel kapcsolja össze a Levegõt. De mivel a Levegõ "felfelé" a Melegen keresztül a Tûzzel kapcsolódik, "lefelé" pedig a Vízen és a Hûvösön keresztül a Földdel, ezért a platonikus fogalmak szerint a Nedves elem egyesíti a Formát (Tûz) és az Elsõdleges Anyagot (Föld). Ezért az alkimisták a Nedveset a Természet Termékenységének nevezik, mivel kapcsolatot teremt a Fény és az Anyag között (fény és árnyék, ég és föld). Továbbá, a Nap, a Hold és a Föld a Tûzhöz, a Nedvességhez és a Földhöz kapcsolódik. A Hold középen a közvetítõ, mert letükrözi a Nap fényét a Földre. Ugyanezt a három fõ princípiumot találjuk meg Anaximander kozmogóniájában (i. e. 6. század), neki tulajdonítják az ellentétes hatalmak (Meleg és Hûvös, Nedves és Száraz) felfedezését. Filozófiája szerint a kezdetben a Korlátok Nélküli (Prima Materia) létrehozta a Gonimon-t (Alkotó Erõ), mely megteremtette az ellentéteket. A Meleg elemek a Tûz és a Levegõ (mennyek és égbolt), a Hûvösek a Víz és a Föld (tenger és szárazföld). A Meleg és a Hûvös egyesülése adott azután életet minden élõlénynek. Az Orphikus verzióban Erosz (Szerelem) az, aki egyesíti az Eget és a Földet, hogy megteremtse az Isteneket és a halandókat. Alkímiai terminusokban gondolkodva a Levegõhöz tartozik a Higany, amely egyesíti a Ként (a tüzes princípiumot) és a Sót (a földes princípiumot). A Higany (Spiritus, szellem) tehát összekapcsolja a Sót (Corpus, test) és a Ként (Anima, lélek). A Higany a közvetítõ elem, és mint Mercury, azaz Merkúr isten, hírvivõ a Mennyek és a Föld között. Mint az utazók kalauza, õ a Közvetítõ (Hermeneus) és a Határok Átlépõje, aki áthidalja a különbségeket; õ a Szellemi Kalauz (Psychopompos). A Levegõ és a lélek kapcsolatát sok nyelv is tükrözi: pl. a görög psyche (psukhe), aura és pneuma, a latin spiritus, anima és animus mind elsõdlegesen a légzésre, vagy a szélre utal, másodlagosan azonban a lélekre. A héberben a ruach és a szanszkritban a prána mind kettõs értelemmel bír. A görög tradícióban Anaximenész (i. e. 6. század) az Aer-t tekintette Arkhé- nak, minden dolog elsõdleges õsprincípiumának, és azt mondta, hogy a Levegõ a lélegzet és a lélek, ezért az élet, az érzékelés és a reakciók alap összetevõje. A pitagóreus Apollóniai Diogenész (i. e. 5. század) a lelket a Meleg Levegõvel azonosította, és azt mondta, hogy "az emberek és a többi állat a levegõ belégzése lévén él, ezért ez hozza számukra a lelket és az intelligenciát". Empedoklész rendszerére visszatérve a Lélegzet-Lélek vagy Szellem (Psukhe), mint Levegõ egyesíti a testet (Sôma) a Mozgás Princípiumával (Kinetike). Ugyanakkor Pitagóraszt tartják ama elképzelés atyjának, hogy a Lélegzet-Lélek a Harmonia, mint az ellentétek egyesülése. Prométheusz kiemelte az emberi testeket a Földbõl és a Vízbõl, és átadta nekik az égi Tüzet, azonban nem váltak teljessé addig, míg Athéna Levegõt nem fújt beléjük. Az ókori görög bölcsek a lelket gyakran három részre osztották, az elképzelés szintén Pitagórasztól ered. Bár jelentõs különbségek vannak az osztályozásban és a terminológiában, ez a három rész általánosságban véve a következõ: 1. Elme vagy Intellektus (Nous), 2. Élénk Lélek (Thumos), és 3. Tápláló (Vegetatív) Lélek (Epithumia). Az Élénk Lélek felelõs az érzelmekért és az érzékelésért, a Tápláló Lélek az élet forrását adja az élettelen anyagnak. Az Élénk Lélek adja a bátorságot, a véleményt és a lélek erejét, magában foglalja az "irracionális akaratot" vagy "állati akaratot", mivel ezen osztozunk az összes állattal (de a növényekkel nem). Ellenben a Tápláló Lelken minden élõlénnyel osztozunk. A görög tradícióban az Élénk Lelket gyakran halandónak gondolták, akár a testet (de az Elmét halhatatlannak tekintették). A neoplatonikus eszmékben feltûnik a Lélek Jármûve. A Lélek minden egyes részének van egy "jármûve" (okhema), illetve teste, vagyis a fizikai testhez (Föld és Víz) két finomtest járul: a légies test (Levegõ) és a sugárzó test (Tûz). A Szellemet (Pneuma) a szellemtest hordozza (soma pneumatikon, okhema pneuma), vagy a légies test (melyet helytelenül azonosítanak a nyugati terminológiában az éter- vagy asztráltesttel). Vagyis a légies test közvetíti a magasabb lélek hatalmát a test felé, és viszont, ez felelõs az öt érzékszervért, irányítja az automatikus mozgásokat, vagyis szorosan összefügg az idegrendszerrel. Az Élénk Lélek a Phrenes-hez kapcsolódik (jelentése kb. mellkas), mely a tüdõre és a szívre utal, tehát amikor szerelmet, haragot vagy félelmet érzünk, akkor ezt a Phrenes- szel érezzük. A Szellemet a lélek egyensúlyának tekintették, a "belsõ napnak", mely uralja a lélek többi részét. A szellemi test beolvasztja magába a Pneumá-t a Napból, és továbbítja a fizikai testnek, ez az egyén aktív energiája. Ezért olyan fontosan a légzõgyakorlatok az egyes mágikus kultúrákban, melyeket már a káldeus mágusok is alkalmaztak A pitagóreusok szerint létezik a kozmosz isteni lélegzése, és ennek ciklikussága folytán a Korlátok Nélküli Világlélek Korláttal telítõdik, ezért megteremtõdnek a számok és a Meghatározó Idõ (Khronos). Vagyis a kozmosz rendje a Levegõbõl ered, mivel ez az elem választja el a dolgokat, és ezáltal megteremti a megkülönböztetést, vagyis Korlátot tesz a Korlátok Nélkülibe. Ugyanakkor azonban, bár a Levegõ egyénekre bontja szét az egységet, egyúttal egyesíti is õket egy magasabb, spirituális egységben. Anaximenész (aki a Levegõt tekintette Arkhénak), ezt az elemet az Istenek Atyjának hívta, és azt mondta: "Mint ahogyan Lélegzet- Lelkünk (Psukhe) hordozza a Levegõt (Aer), hogy kormányozzon minket, úgy a Szellem-Lélegzet (Pneuma) és a Levegõ (Aer) felöleli az egész kozmoszt." Azaz, a Világlélek Szellem-Lélegzete kormányozza a kozmoszt. Ugyanerre mutat rá Empedoklész is, amikor azt mondja Zeuszról: "Õ a Szellem-Elme (Phren), szent és kimondhatatlan, és csak a Szellem-Elme az, mely keresztül tud hasítani a kozmoszon gyors gondolataival." (Vegyük észre, hogy a Szellem-Elme, Phren a Phrenes, Mellkas szógyöke.) Anaximander kozmogóniájában már láthattuk a Levegõt, amelybõl minden keletkezett. Anaxamenész (i. e. 6. század) szintén azt tartotta, hogy a Levegõ hozta létre a Vizet és a Földet (Õsmocsár) besûrûsödéssel, a Tüzet pedig ritkulással. Bibloszi Philó (i. sz. 64-140) lefordította a "Föníciai Történelem" címû írást, melyet valószínûleg még a trójai háborúk elõtt írtak, és egyiptomi kéziratokon alapult, melyeket pedig Thot istentõl származtattak. Az ebben az írásban található mítosz szerint kezdetben volt az Elsõdleges Szél, a köd és a sötétség lehelete (Aer); és volt a Môt, Erebusz mocsaras káosza (khaos tholeron Erebôdes), a formátlan Elsõdleges Sár. Az Elsõdleges Szél megtermékenyítette önmagát, és Vággyá vált (Pothos). A Sárból lett a Kozmikus Tojás (ugyanúgy, mint az orphikus kozmogóniákban), és amikor a Vágy felnyitotta a Kozmikus Tojást, így született a kozmosz, és szétválasztódtak az elemek.Eudémusz (i. e. 4. század) szerint a föníciaiak, akik Szidonban éltek, szintén úgy tartották, hogy az univerzum Levegõbõl keletkezett. Kezdetben volt az Idõ (Khronos), a Vágy (Pothos) és a Köd (Omikhle). A Vágy és a Köd egyesült, és életet adtak az Aer-nek és az Aurá-nak (Mozgó Levegõ).     Az ókori görögök megkülönböztették a Pusztító (Aidelon) Tüzet, melyet Hádészhoz kapcsoltak, a Kreatív Tûztõl, mely Héphaisztoszhoz tartozik, az Isteni Kovácshoz. Az orphikus kozmogóniában az Isteni Kézmûves a Kozmikus Tojásból születik, vagy annak felnyitásáért felelõs. Ugyanúgy az indiai tradícióban Kâla Kézmûves a Nap, az Arany Embrió, aki megtartja a Földet, a Tengert és az Eget (Föld, Víz, Levegõ). Héphaisztosz nevét gyakran használták a Tûz szinonimájaként is. Platón úgy magyarázza, hogy Héphaisztosz neve Phaisztosznak, a Fény Urának nevébõl ered (Phaeos Histora). Többen feltételezik, hogy az alkímia eredete a kovácsok õsi mûvészetében gyökerezik, mely ötvözte a vallást, a mágiát és a fémmegmunkálást. A görög hagyományokban a Daktuloi (Dactyls), a Telkhines (Telchines) és a Kabeiroi (Cabiri) mágikus munkát végzõ isteni kovácsok, mind az alvilágból érkeznek, hogy segítsenek Rheának, a Nagy Anyának. A Daktuloi-ról (Ujjak) azt tartják, hogy közülük a jobbkezesek kovácsok, a balkezesek pedig mágusok (goetes). A Telkhines szintén mágus-kovácsok, akik a Tartaroszban születtek. A Kabeiroi képzettek voltak a meteorok tudományában és az alkímiában, és Orpheusznak adtak hasznos tanácsokat. Õket Hephaistoi-nak is nevezték, mert olyan kovácsok voltak, akik Kabeirosztól és Kabeririától származnak, éppúgy, mint Héphaisztosz és Hekaté. Kettõrõl közülük azt tartják, hogy egy tüzet sarjadzó sziklán állnak Lemnoszon (Héphaisztosz szigetén) villámokat suhogtatva, és közben szikrákat szórnak a szemükbõl. Visszatérve az alkímiához, a fém Tûzben keletkezik a Föld Méhében. Mivel Hekaté a Tüzes Anyaméh, aki feltölti az anyagot spirituális energiával, a neve Természet (Phusis). Az alkimisták összekötik a Földet és a Napot, mivel a Tûz, mely a Föld közepébõl jön, az alkímiai transzformáció kulcsa, a Természet Méhének Belsõ Hõje. Mivel - mint késõbb látni fogjuk - Hádész uralja az újjászületést a Halálmisztériumok révén, Héphaisztosz szintén uralja az Alkímián keresztül az Anyaméhben (tûz általi beavatások). Hádész pusztító és Héphaisztosz Teremtõ Tüzéhez hozzá kell még vennünk Hesztia Megtartó Tüzét. A Hestia szó egyszerre jelenti magát a házitûzhelyet, és a házitûzhely istennõjét. (Mint ahogy Hádész a Holtak Földje és a Föld Ura, valamint Héphaisztosz a Kovácsmûhely Tüze éppúgy, mint annak Mestere.) A házitûzhely szent volt a görög hagyományokban, és mind a házaknak, mind a templomoknak, sõt a városoknakis Szent Tûzhely állt a közepükön. Hesztia volt az egyetlen a Régi Istenségek közül, aki nem vesztette el helyét az Olümposzon, mikor Zeusz került hatalomra, és úgy tisztelték, mint az elsõt a tizenkét olümposzi közül. Késõbb, mikor Dionüszosz alászállt az Olümposzra, Hesztia átadta neki a helyét a Tizenkettek között, de megõrizte tiszteletét az Égi Középpontban, és még maguk az Olümposzi istenek is mindenekelõtt hódoltak neki. A Központi Tüzet tehát a házitûzhely tüzéhez is kapcsolták, és már az i. e. 5. században is a Földet Kozmikus Tûzhelynek nevezték (tou Kosmou he Hestia). Hesztia központi szerepét Platón ismerte fel, aki úgy magyarázta, hogy Hesztia nevének jelentése "a dolgok esszenciája" (Essia = Ousia). A neoplatonista Philolausz pedig így írt: "Az elsõ dolog neve, ami harmonizálódik, az Egyetlen a szféra közepén: Hesztia". A tûzhelyet egy kocka, a geometrikus harmónia szimbóluma közepén helyezte el. Mindenesetre érdekes, hogy virágfüzérekkel díszített kockákat (Gulloi) Hekaté tiszteletére hordoztak körül bizonyos ünnepeken. Egy jelentõs alkímiai szöveg, a Turba Philosophorum (A Filozófusok Gyûlése) a Földet tojáshoz hasonlítja. A Héj maga a Föld, a Fehérje a Víz a Föld alatt (Abyss vizei), a Sárgája a Központi Tûz, a Mag pedig a Nap pontja (Punctus Solis) a legközepén. A pitagóreuszi és orphikus nézeteket a világtojásról késõbb számtalan egyiptomi és iszlám alkimista is átvette. Empedoklész Hádészt köti a Tûz elemhez, és Perszephónét a Vízhez. Titkos házasságuk teszi õket az Alvilág Királyává és Királynõjévé, egyesülésük pedig az ellentétek alkímiai mennyegzõje. Hádész a Központi Tûz Ura, Perszephóné pedig az Oldás Úrnõje. Zeusz és Héra a Teremtõk (akik felelõsek a termékenységért és a születésért), Hádész és Perszephóné pedig a Pusztítók (akik a halál felett uralkodnak, és ezért éppúgy részesei az újjászületésnek). Platón azt írta Perszephónéról: "Hádész, ki bölcs, nõül veszi Õt, ki bölcs." Hozzáteszi még, hogy bár Hádész nevét általában a Láthatatlanból (Aeides) származtatják, valójában a Minden Nemes Dolgok Tudására (Eidenai) utal. Hádész és Perszephóné házassága megfelel Typhon (Set) és Nephtisz egyesülésének az egyiptomi mitológiában, mint ahogy Plutarkosz magyarázza. Typhon a perszelõ Nap, a rombolás, káosz és a különbség. Zeusz legyõzte Typhont és a Tartaroszba dobta (Etna), ezért remeg és robajlik. Typhon hármasságot is alkot, melyben Ozirisz a Teremtõ, Ízisz a Fenntartó és Typhon a Pusztító. Nephtisz a halál és az újjászületés felett uralkodik. Víz és Tûz egyesülése Héphaisztosznál is megjelenik, hiszen az õ hitvese Aphrodité, a tengerbõl született. Empedoklész szerint õk a világ elsõdleges teremtõi. Tûz és Víz, a szétválasztás és az egyesülés Empedoklész tanítása szerint nem más, mint a Szerelem (Philotes) és a Küzdelem (Neikos), melyek a Kozmosz két elsõdleges ereje. Minden transzformáció ezek keveredésébõl (Krasis) és szétválasztódásából (Ekhthros) származik. A Szerelem és a Küzdelem a mágia alapvetõ lényegét is adják (szimpátia és antipátia). Ugyanezeket az elveket alkalmazták késõbb a növényi mágiában is. Pitagóraszról azt is tartják, hogy találkozott Zoroaszterrel, de ez eléggé valószínûtlen (Zoroaszter sokkal korábban élt), de azt biztosan tudjuk róla, hogy egy káldeus mágus tanítványa volt. Ezért érdemes az ide vonatkozó káldeai tanításokat is figyelembe venni. Zoroaszter azt tanította, hogy két fõ princípium létezik, melyek a Daimones - Isteni Létezõk vagy Hatalmak; egyikük Mennyei (Ouranion), és az Apához, a Tûzhöz, a Fényhez (Phôs), a Meleghez, a Szárazsághoz, a Könnyûséghez és a Gyorsasághoz kapcsolódik. Másikuk Földi (Chthonion), és hozzá tartozik az Anya, a Víz, a Sötétség (Skotos), a Hûvösség, a Nedvesség, a Nehézség és a Lassúság. Pitagórasz tanításai szerint - mindezt leegyszerûsített változatban tartalmazva - a Kozmosz és harmóniája a Férfias és a Nõies egyesülésébõl keletkezett, mivel mindkettõ szükségszerû, egyikük sem jó, sem gonosz (ellentétben a zoroasztrikus, gnosztikus és hasonló hagyományokkal). Ez a nézet már sokkal inkább alkimista jellegû: a Fényre és a Sötétségre egyaránt szükség van, mert mindkettõ isteni eredetû. A Zoroasztrizmus tanításaiban a Fény és a Sötétség Köre az Idõn vagy a Téren belül foglal helyet, melyet Zurvan Istennel kapcsoltak össze. Ez a transzcendens Egység válik szét Fényre és Sötétre. A Tûz általi megtisztulás és újjászületés a görög mágia fontos eleme volt. Dionüszoszt a Titánok hét részre vágták, megfõzték és megsütötték. Miután hat részt elfogyasztottak, Zeusz halálra sújtotta õket villámával. Szemelé ekkor megitta azt az italt, melyet a hetedik részbõl készítettek, terhes lett Dionüszosszal, és újból a világra szülte õt. Aszklépiosz, a Gyógyító kétszer is tisztult Tûz által. Mikor Koronisz Apollótól terhes lett vele, másik szeretõt engedett magához, és Apolló ezért halálra sújtotta õt nyilaival, de miközben az Istennõ elégett a tûzben, az Isten kimentette a csecsemõ Aszklépoiszt anyjának méhébõl. (Koronisz a Varjú, a sötét, alvilági istennõ szintén Perszephóné egyik aspektusa.) Késõbb Aszklépiosz egy embert visszahozott az Alvilágból, amiért Zeusz sújtotta õt villámaival, és ezzel Istenné tette. A jól ismert Mitrasz Liturgiában is szerepel egy kései példa a halhatatlanság rituáléljára. A káldeus liturgiában a Spirituális Test megtisztítását a a Lélek Felemelkedése követi, õt helyszínen át, melyek az öt elemet képviselik: szimbolikus eltemetés (Föld), feloldódás (Víz), Légzõgyakorlatok (Levegõ), a Nap sugarainak megmászása (Tûz), és a halhatatlanság elérése (Kvintesszencia). Korábban már esett szó az Alvilág négy folyójáról, melyek a négy elemhez tartoznak. A Pyriphelegethôn, a Tûz Folyója párja a Côcytus-nak, a Könnyek Folyójának. A vulkánok krátere tûzfolyamokkal telt (Tûz és Víz egyesülése). A görögök általában minden vulkánikus krátert a hatalom és a mágia helyének tartottak, mert ezek az Alvilág lejáratai. Héphaisztosznak ezért égettek gyakran füstölõket a vulkánok krátereinek szájánál és a barlangokban. A görög Crater szó keverõedényre utal, különösen arra, melyben vizet kevernek össze borral, hogy megigyák. Hellénész nagy szimbolikus jelentõséget tulajdonított a bor és a víz (Tûz és Víz) helyes keverékének (krasis). Ez az egyensúly központi képe, a az arányosság és a harmónia. A hellenisztikus rituálékban az oltár tüzében megforgatott, izzó vasat mártottak egy tál vízbe, hogy Szentelt Vizet (Hudôr Theion) nyerjenek. A kráter az orphikus misztériumokban is fontos szerepet kapott, és egy orphikus versben (melyet a pitagóreus Zopürosz írt) Orfeusz egy Vizes Kráteren keresztül ereszkedik le a Tüzes Alvilágba. Ott a mélyben a tûzfolyamok egymásba torkollanak a kráter legalján, és a Kráter így a Megpróbáltatások színhelyévé válik, ahol a Tûz szétválasztja az igazat a hamistól. A hagyomány szerint Empedoklész utolsó földi inkarnációját úgy végezte, hogy beleugrott az Etna kráterébe. Szicíliai Diodórusz azt írta róla: "Te, Empedoklész, megtisztítottad tested az Élõ Lángokkal és Tüzet iszol a Halhatatlan Kráterbõl." Empedoklész nyilvánvalóan Hekaté mágiájának beavatottja volt, aki a rituális megtisztulást nyújtotta számára. A legenda szerint Hekaté misztériumát maga Orpheusz alapította. Különös, hogy miután Empedoklész eltûnt a vulkán szájában, egy bronz szandál maradt utána, melyet Hekaté és követõi közismert jelképeként tartottak számon. A bronz az Alvilágot szimbolizálta, és Hekaté megidézéséhez is használatos volt. A bronzszandált mágusok is viselték annak szimbólumaként, hogy képesek alászállni a Tartaroszba, ezt a jelet adta az Istennõ beavatottjainak. Hekatét továbbá bronzból készült gongokkal is szólították, és uralma alá tartozott minden bronzból készült vágószerszám, mivel a bronz a teliholdat is jelképezte. Empedoklész mellékneve pedig a "Bronzlábú" volt. A bronz a kovácsok alkímiájához is kapcsolódik, pl. Héphaisztoszhoz, akinek a mitológia szerint torz volt az egyik lába, mint ahogy a gnómok is torz alakkal születtek, akik a fémet hozták fel a Földanya Méhébõl. A korábban említett máguskovácsok mind törpék. A Kabeiroi másik elnevezése Rákok volt (Karkinoi), jellegzetes járásuk miatt, és még a fû is meggyulladt alattuk, mikor mágikus táncukat járták. Hekatét Szamárlábúnak nevezték. Empedoklész, az egyszandálú (Monosandalos) tehát mindkét világban élt tovább. Föld   A korábbiakban láthattuk, hogy a Föld Minõsége száraz és hûvös, melyben a száraz minõség dominál. Arisztotelész megmagyarázza, hogy a száraz Hatalom adja az alakoknak a formát, a szilárd struktúrát. Ezért a száraz Minõséget nevezhetjük Formának. Pszichológiailag a száraz megfeleltethetõ a makacsságnak, a céltudatosságnak, a függõségnek, a gyakorlatiasságnak és a fennhatóságnak. Szilárdsága miatt a száraz Hatalom érzéketlen, rugalmatlan, parancsoló, vitatkozó, uralkodó és szigorú. A meleg Hatalom Arisztotelész szerint elválasztja a dolgokat (pl. desztilláció), ezért ellentéte a hûvös Hatalom egyesíti azokat. A hûvös összevegyítõ és szintetikus, pszichológiailag szeretõ, gondoskodó, elfogadó, tápláló, együttmûködõ és kreatív. Továbbmenve, a meleg Hatalom kiterjeszkedõ, míg a hûvös összehúzódó, ezért hozzá tartozik a koncentráció és a nyugalom. A hûvösség stabil és kitartó. Mindezekbõl következik, hogy a Föld a struktúrák gyökere (rugalmatlan szintézis), a materializáció, a fizikai világ, a kikristályosult energia. Az élõlények fizikai testét alkotja, melyet a többi elem tesz élõvé és mozgóvá. Az õszi napforduló és a téli napéjegyenlõség közötti idõszak kapcsolódik hozzá. Empedoklész a Földet Héra istennõvel azonosította, akit "élettel telítõ"- nek (pheresbios) nevez, mely a Földistennõk hagyományos jelzõje volt (így Gaiának és Demeternek is). Azt várhatnánk, hogy Hádészt, az Alvilág urát is kapcsolatba lehetne hozni a földdel, de a görögöknél a Föld (Gaia, Khthôn), mind mítikus értelemben, mind nyelvtani szempontból nõnemû, és ezért sokkal jobban illeszthetõ hozzá Héra. Késõbb a sztoikus filozófusok kapcsolták össze a Földet Hádésszal, Hérát pedig a Levegõvel (mivel az Égisten felesége), de ez sem igazán jó megoldás, lévén, hogy Diône, Zeusz elsõ felesége a valódi Égistennõ, neve is nem más, mint Zeusz nevének nõi formája. Héra a stabil család és otthon védelmezõje, a család pedig a társadalom stabilitását szolgálja. Egyben termékenység istennõ is. Elsõsorban az emberek termékenységéért felelõs, de a Földanya arc is hozzá tartozik koncepciójához. Zeusz és Héra házassága a Levegõ és a Föld egyesülése, mely jellegzetes eleme az ókori mítoszoknak. Õk az Úr és az Úrnõ, mely görögül Herôs és Hera. Héra minden évben megújítja szüzességét azáltal, hogy megfürdik Kanathosz forrásában Nauplia-ban. Plutarkhosz szerint Demeter Ízisszel azonosítható, aki Befogadó, Megtartó, Elosztó, Anyagi princípium, a Tápláló, a Föld és az Anyag, õ a Nemzés Helye és a Nemzés Minden Formájának Befogadója. Ily módon Ízisz és Ozirisz a Megõrzõ és a Teremtõ, mint Héra és Zeusz. Ízisz Egyiptom termékeny földje, Ozirisz pedig a megtermékenyítõ Nílus (Szárazság és Nedvesség). A Levegõ és a Tûz felfelé száll, a Víz lefelé, a Föld azonban mindezek alján stabilan nyugszik. Ezért a Tarot Pentákulumok (vagy Érmék) lapjai a Földhöz kapcsolódnak. A Föld az Egyesítés materiális hatása (Levegõ) a kreatív Impulzusra (Tûz) annak Tárgyával (Víz), mely Iove négy betûs szavában jut összegzésre: IOUE. Ez az emanáció mutatkozik meg a Tarot udvari lapjaiban, melyekben a Föld az Apródhoz (Hercegnõhöz) kapcsolódik. (Késõbb lesz még szó a Tarot és az elemek kapcsáról, nemcsak az elemek tárgyalása közben, hanem külön fejezetet kívánunk szentelni a Pitagóreuszi Tarot-nak.) A Föld különlegessége abban a mítoszban is elõtûnik, melyben a három fivér, Zeusz, Poszeidón és Hádész megosztják a világot maguk között, miután legyõzték a Titánokat. Poszeidón válik a tengerek urává (Víz), Zeusz uralja az égboltot (Levegõ), Hádész birodalma pedig a Tartarosz lesz (Tûz), de a Föld megoszlik mindhármuk között. A Föld elemet bõvebben még sokszor viszont fogjuk látni a többi elem tárgyalásánál.    http://berkano.wicca.hu/  Tetraéder a tűz jelképe. A hexaéder (kocka) a föld szimbóluma. Az oktaéder a levegő ideája Ikozaéder a víz A dodekaéder pedig a kozmosz. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Főoldal > Energia, aura, csakra >
