Te nem az egod vagy!

OSHO: Az ego könyve - Szabadulás az illúzióktól  Itt letölthető: http://data.hu/get/7151175/Osho-Az_Ego_Konyve.pdf?pid=3612024477 A siker Hogyan küzdhetném le a különlegesség iránti vágyamat? Mivel eleve különleges vagy, semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Te különleges és egyedi vagy - Isten ennél kevesebbel nem érte volna be, amikor megteremtett. Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy. Ha különlegessé próbálsz válni, azzal pont a különlegességet veszíted el, hiszen magával a próbálkozással azt feltételezed, hogy nem vagy az.  Pont ezzel válsz közönségessé, átlagossá. Na már most, ha te egyszer már kiindulópontként elfogadtad, hogy átlagos vagy, hogyan válhatnál különlegessé? Próbálhatod ezerféle módon, akkor is átlagos maradsz, mert a kiindulópont hibás. Persze elmehetsz a szabóhoz és készíttethetsz különleges ruhákat magadnak, elmehetsz a fodrászhoz valami vadonatúj frizurát csináltatni, használhatsz mindenféle kozmetikumokat, meg is tanulhatsz néhány dolgot, hogy műveltebbnek tűnj, festegethetsz és közben gondolhatod, hogy festő vagy ... csinálhatsz még néhány dolgot, amitől akár híres és közismert is lehetsz, de mélyen legbelül tudni fogod, hogy semmi különleges nincs benned.  Olyan vagy, mint bárki más. Ez mind csak külsőség. Hogyan változtathatnád a közönséges lelkedet különleges lélekké? Sehogy. Isten azért nem talált ki erre módszert, mert ő még soha nem teremtett egyetlen átlagos lelket sem, tehát nem is juthatott eszébe ez a probléma. Ő kivételes lelket adott neked. Ezt a lelket soha senkinek nem adta még oda korábban. Direkt neked teremtette. Tehát csak azt szeretném, hogy megértsd, különleges vagy. Nem kell elérned a különlegességet, mert már a tiéd - csak vedd észre! Merülj el önmagadban és érezd! Senkinek nincs olyan ujjlenyomata, mint neked. Senkinek nem olyan az íze, az illata, a hangja, a szeme, mint a tiéd. Kivételes vagy. Sehol a világon nincs belőled még egy példány. Még az ikrek is különböznek egymástól - bármennyire is hasonlítanak, ők sem egyformák. Más utakon járnak majd, másképp nőnek fel, különböző egyéniségek válnak belőlük. Azt kérded: "Hogyan küzdhetném le a különlegesség iránti vágyamat?" Vedd észre a valóságot! Nézz mélyen magadba, figyeld önmagad, és meglátod, a különlegességre való törekvésed elveszti az értelmét. Ha egyszer felfogod, hogy különleges vagy, a különlegesség iránti vágyad szertefoszlik. Ha azt kéred, adjak valami technikát, hogy hogyan ne legyél különleges, az is csak zavarni fog.  Mert akkor megint csak próbálkozol valamivel. Először különlegessé akartál válni, most meg megpróbálsz nem különleges lenni. Állandóan csak próbálkozol, próbálkozol... folyton javítani akarsz magadon, egyszer így, másszor úgy, csak éppen soha nem fogadod el magadat olyannak, amilyen vagy. Az én üzenetem az, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, mert Isten is így fogad el téged. Isten tisztel téged, de te máig nem voltál képes tisztelni a saját lényedet. Légy mélységesen boldog, hogy Isten úgy döntött, neked létezned kell, hogy lehetőséget adott neked a létezésre! Így most láthatod ezt a világot, hallgathatod a zenéjét, gyönyörködhetsz a csillagokban, találkozhatsz a többi emberrel, szerethetsz és téged is szerethetnek - mit akarsz még?! Élvezd, amit kaptál! Ezt hajtogatom állandóan: örülj az életednek! Ebben az életigenlő ünneplésben egyszer csak megvilágosodik benned a felismerés, ahogyan a villám világítja be az eget, hogy különleges vagy. De ne feledd: ez a felismerés nem az egóból ered; nem arról van szó, hogy másokhoz képest vagy különleges. Nem. Abban a szent pillanatban, pontosan tudni fogod, hogy mindenki más is különleges. Olyan, hogy átlagos, szokványos, egyszerűen nem is létezik. A lényeg tehát, hogy az azt gondolod: "Különleges vagyok. Különlegesebb, mint az a férfi ott, vagy az a nő ott." - akkor még nem érted a lényeget. Ez pusztán az ego játéka. Különleges vagy, de nem másokkal összemérhetően, nem másokhoz képest. Egyszerűen csak különleges és egyedi vagy úgy, ahogy vagy. ... Én én vagyok, te pedig te vagy. Az összehasonlítgatás csak belső konfliktushoz vezet. Az összehasonlítás ambíciót szül, és végül mások utánzásába torkollik. Ha azt kérdezed: "Miért nem vagyok olyan, mint te?", akkor már azon igyekszel, hogy olyan legyél, mint én, és ez csak tönkreteszi az egész életedet: imitátor leszel, legjobb esetben egy silány másolat. És ha csak másolat vagy, akkor minden önbecsülésedet elveszíted. Csak nagyon ritkán találkozhatsz olyan emberrel, aki valóban tiszteli önmagát. De miért ilyen ritka ez? Miért nem tisztelik az emberek az életet - a saját életüket? Hiszen ha a saját életedet nem tiszteled, hogyan is tisztelhetnéd a másét? Ha a saját lényedet nem tiszteled, hogyan tisztelhetnéd a rózsabokorét, a ciprusfáét, a holdét és a többi emberét? Hogyan tisztelhetnéd a mesteredet, az apádat, az anyádat, a barátodat, a feleségedet, a férjedet? Hogyan tisztelhetnéd a gyermekedet, ha saját magadat nem tiszteled? Mégis csak elvétve találkozol olyan emberrel, aki tiszteli önmagát. Miért? Mert arra tanítottak, hogy másokat utánozz. Már gyermekkorodtól kezdve azt szajkózták, hogy "Légy olyan, mint Krisztus!", vagy "Légy olyan, mint Buddha!" De ugyan mi a fenének? Miért kéne olyanná válnod, mint Buddha? Buddha sem lett soha olyan, mint te! Buddha, az Buddha volt. Krisztus meg Krisztus. Krisna pedig Krisna. Miért kéne olyanná lenned, mint Krisna? Mi rosszat követtél el, hogy olyanná kellene válnod, mint Krisna? Isten nem teremtett két Krisnát.  Nem teremtett két Buddhát és két Krisztust sem - soha! Ugyanis Isten nem valami futószalag. Ő valódi teremtő, nem egy Ford gyár, ahol az egyik autó után jön a másik, a másik, megint egy másik... Isten nem futószalagon gyártja az embereket. Ő igazi teremtő: soha nem teremti meg kétszer ugyanazt. Ami csupán másolat, az nem is értékes. Gondolj csak bele: Jézus és te. Ez sehogy se passzol! Jézus nagyon régen élt, az ókorban; neki a múzeumban a helye, nem a te életedben. Isten soha nem ismétli önmagát. De neked folyton azt mondogatták, hogy valaki mássá kell válnod. "Nézd, milyen intelligens a szomszéd fia... légy te is olyan, mint ő!" vagy "Nézd meg azt a lányt, milyen kecsesen jár! Légy te is olyan, mint ő!" Mindig azt tanították, hogy légy valaki más. Azt bezzeg senki nem mondta, hogy légy önmagad, és tiszteld a saját lényed, mert az Isten ajándéka. Soha ne utánozz senkit! Ne légy imitátor! Légy hiteles, légy csakis önmagad, és akkor pontosan tudni fogod, hogy különleges vagy. Isten nagyon szeretett téged, ezért létezel! Az ő szeretete az oka annak, hogy egyáltalán létezel - különben nem is születtél volna meg. Léted az szeretetéből következik. De a te különlegességed nem mások ellenében létező különlegesség. Nem arról van szó, hogy a szomszédaidhoz, a barátaidhoz, a feleségedhez vagy a férjedhez képest vagy különleges. Egyszerűen azért vagy különleges, mert egyedi vagy. Egyedül te vagy olyan, mint te magad. Ha így nézed a dolgot, ha így fogod fel, a különlegességre való törekvés egyszerűen szertefoszlik. Amikor különlegessé akarsz válni, az olyan, mintha egy kígyónak lábakat akarnál adni. A szerencsétlen kígyó ebbe belehal. Te persze azt hiszed, jót teszel vele; együtt érzel a kígyóval, ezért akarsz lábat adni neki: "Szegény kígyó, hát hogyan jár majd lábak nélkül?" Képzeld el, mit szólna egy százlábú... megsajnálná a kígyót, és ezt mondaná: "Szegény kígyó! Nekem száz lábam van, neki megy egy sincs! Így nem lehet élni! Legalább néhányra szüksége van."  Ha valóban megoperálja a kígyót és ráerősíti a lábakat, a kígyó azt biztosan nem éli túl. A kígyó úgy van rendben, ahogy van. Semmi szüksége lábakra. Te is úgy vagy rendben, ahogy vagy. Ezt nevezem én a saját lényünk iránti tiszteletnek. Az önmagunk iránti tiszteletnek pedig semmi köze az egóhoz, ezt ne feledd! Önmagunk tisztelete nem azonos az önimádattal. Azzal, hogy tiszteljük magunkat, valójában Istent tiszteljük! Tiszteljük az alkotót, mert mi nem vagyunk mások csak festmények - az ő festményei. Aki tiszteli a festményt, tiszteli a festőt is. Tiszteld, fogadd el, ismerd fel, és ez az sok őrült vágy a különlegesség iránt egy csapásra megszűnik. Ismerd fel igazi önmagad Mester! Mondanál valamit arról, hogy mi a különbség a spirituális “Ki vagyok én?” kérdés és a “ki vagyok én” pszichológiai traumája között? Ez az ego és az én közötti különbség. Az ego a te hamis elképzelésed arról, hogy ki vagy; csupán az elme tákolmánya. Ez a te saját, elme-gyártotta koncepciód, azonban ennek semmi kapcsolata nincs a valósággal. A világban tökéletesen megfelel, mert ott más egókkal állsz kapcsolatban. Abban a pillanatban, hogy túljutsz az elméden, túljutsz az egódon is, és hirtelen felismered, hogy nem az vagy, aminek mindig is hitted magadat – felismered, hogy a valóságod teljesen más, az nem a testedből és az elmédből áll, és ténylegesen nincs rá szó, amivel kifejezheted. De ez még mindig nem a végső valóság; ez csak közötte van, a végső valóság és a végső hamisság között. A hamisnál jobb, de a valóban valósnál alacsonyabb rendű. Még mindig van benned valamilyen gondolat a létezéstől való elkülönülésről. Ez az elkülönülés elérhetetlenné teszi számodra mindazt az áldást, ami születés adta jogod. Ha le tudod bontani azokat a falakat, és meg tudod magadat nyitni a valóság végtelenségének, akkor megszűnsz létezni mint különálló entitás. De ez csak az egyik oldala a dolognak. A másik az, hogy megjelensz mint örökkévaló, mérhetetlen, óriási valóság – határtalan tapasztalás, ami a megvilágosodás vagy megszabadulás egyetlen tapasztalata. Először meg kell szabadulnod az egódtól Ez a te pszichológiai traumád, vagy még inkább a pszichológiai drámád. Vannak vallások, amelyek elfogadták a hamis egót, mint mindennek a végpontját, amin túl nincs semmi. Ez a vallása az összes különböző ateista irányzatnak. Egy kommunista – vagy az az ateista, aki esetleg nem kommunista – mindenféleképpen megáll az egónál. Ez az ő végső valósága. Az ilyen ember a legszerencsétlenebb a világon. Az összes többi vallás, az ateizmust kivéve – mert én az ateizmust szintén egyfajta vallásnak tartom, a többi vallásnál alacsonyabb rendű vallásnak -, a kereszténység, a judaizmus, az iszlám egy lépéssel továbbmegy. Ezek mind ragaszkodnak ahhoz, hogy hagyd el az egót, és ismerd fel az igazi valóságot, valódi önmagad. Azonban vannak vallások, mint a zen, melyek végigmennek az úton. Nem elégednek meg csupán annyival, hogy elhagyják az egót. Akkor elégedettek csak, amikor már nincs semmi, amit el lehetne hagyni – még az én is eltűnt -, mikor a ház teljesen üres, amikor azt mondhatod: “Nem vagyok.” Ez a semmiség ad teret a végsőnek a virágzásra. Nem máshonnan van. Mindig ott volt; csak tele volt zsúfolva korhadt bútorokkal, szükségtelen dolgokkal. Amint eltávolítod ezeket a dolgokat, és a szubjektivitásod üressé válik – mint ahogy egy szoba üressé válik, ha eltávolítasz belőle mindent -, a szubjektivitásodnak ebben az ürességében kivirágzik a végső tapasztalás virága. Te nem vagy többé Természetesen a régi nyomorúságaid, régi traumáid és drámáid sincsenek többé. Nincs semmilyen kapcsolatod a saját múltaddal; minden átmenet nélkül elvágod magad mindattól, ami voltál. Hirtelen egy új, teljesen friss megnyílás – egy bizonyos módon, te eltűnsz. Egy bizonyos módon, valódi lényegednek először van alkalma arra, hogy teljes szépségében, teljes ragyogásában megnyilvánuljon. Ez a megvilágosodás. Ez egy negatív folyamat: érvényteleníted az egót, a pszichológiait; érvényteleníted az ént, a spirituálisat. Addig folytatod, amíg semmi nem marad, amit érvényteleníthetnél, és akkor megtörténik… És hirtelen hazaérkezel – azzal a meglepő felfedezéssel, hogy sohasem voltál távol az otthonodtól; mindig is otthon voltál, azonban a tekinteted különböző dolgokra irányult. Ezek most mind eltűntek. Csak a tanúság, a tiszta tudatosság maradt. Ez a tanúság a vége az összes szenvedésednek és összes poklodnak. Ez a kezdete az arany kapunak is – az ajtók első alkalommal vannak nyitva. Két fehéregér társalog a laboratóriumban a ketrec rácsain keresztül. - Mondd – kérdezi az egyik fehéregér -, hogy boldogulsz Dr. Smith-szel? - Remekül! – válaszolja a másik egér. – Eltartott egy darabig, de végül sikerült beidomítanom. Most már bármikor, amikor megnyomom a csengőt, behozza a vacsorámat. Különös egy világ. Dr. Smith, a pszichológus, azt gondolja, hogy ő idomítja a patkányokat, a patkányok azt gondolják, hogy ők idomítják Dr. Smith-t. Az ego játszmái… A feleség azt gondolja, hogy ő idomítja a férjet. A feleségek egész életükben a férjüket idomítják; a férjek pedig a feleségüket. Úgy tűnik, az élet nem áll másból, mint egymás idomításából. Egy asszony elment Pablo Picassóhoz. Egy portrét akart magáról. A festmény elkészült. Az asszony teljesen elégedett volt. – Csak egy dolgot felejtett le róla – mondta -, a gyémánt nyakéket, a gyémánt gyűrűt és a gyémánt karkötőket. - De hiszen nincs is önnek ilyen – mondta Picasso. – Az nem számít – felelte az asszony. – Rákos vagyok, és legfeljebb másfél hónapom van hátra. És tudom, hogy a férjem azonnal megnősül, amint meghalok. Csak a halálomra vár, habár állandóan azt mondogatja: “Drágám, nélküled egy pillanatig sem lennék képes élni.” Tudom, hogy nélkülem egy pillanatig se lenne képes élni – azonnal keresne egy másik nőt. - Nem értem, mi köze van ennek a gyémántokhoz? – kérdezte Picasso. - Látom, nem érti a női észjárást – válaszolta az asszony. -Azt akarom, hogy a halálom után az a nő, akit a férjem elvesz, lássa a portrémat. Akkor majd azzal fogja gyötörni a férjemet, hogy hol vannak ezek a gyémántok. Így a halálom után se hagyom el őt. Féken tudom tartani, kontroll alatt. Óriási ötlet. Az emberek teljesen elfelejtettek élni! Kinek van erre ideje? Mindenki idomít valakit. És úgy tűnik, hogy soha senki nem elégedett. Ha élni akarsz, egy dolgot meg kell tanulnod: fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, és fogadd el önmagad úgy, ahogy vagy. Kezdj el élni! Ne egy jövőbeli életre készülj! A világ összes szenvedése amiatt van, mert az emberek teljesen elfelejtettek élni. Olyan tevékenységgel kötik le magukat, aminek semmi köze nincs az élethez. Abban a pillanatban, hogy feleségül mész egy férfihez, elkezded idomítani, hogy hűséges maradjon hozzád. Élj, miközben hűséges – ez nem tart tovább két hétnél, mert ennyi az emberi határérték. Két hét. Élj annyira teljes életet, amennyire csak lehetséges – ha ezt teszed és mélyen szereted, akkor az talán segít neki, hogy a harmadik héten is hűséges maradjon. És sose tervezz túl sokat; három hét untig elég. A saját tapasztalatom az, hogy ha három hétig éltek együtt szerelemben, akkor a negyedik hét is ilyen lesz. Azonban az első pillanattól kezdve zavarnak bizonyos dolgok: mielőtt élni kezdenél, idomítani akarsz. Az idomítással azonban elpocsékolod az időt, és a férfi, aki legalább két hétig szerethetett volna téged, két nap alatt elunja magát. Volt egyszer egy asszony, aki sose ment férjhez. És amikor a halálán volt, a barátja megkérdezte tőle: – Miért nem házasodtál meg soha? Olyan gyönyörű vagy. - Minek? – válaszolta a nő. – Ami az idomítást illeti, a kutyámat idomítom, és az sohase tanul! Minden nap idomítom, és mégis késő este jön haza. Van egy papagájom, aki úgy beszél, ahogy az egy férjtől elvárható. Reggelente “hello, drágám”-mal köszönt! Van egy szolgálóm, aki lop és folyton hazudik. Mire kellene nekem egy férj? Minden a helyén van. Ezekhez férjre van szükség? Nem azért akarsz feleséget, hogy megtapasztald az intimitást és a szeretetet, hanem hogy kiállítási tárgyat csinálj belőle; csak hogy megmutathasd a szomszédoknak, és mindenkit megegyen a sárga irigység, hogy milyen gyönyörű feleséged van. Ékesítsd fel mindennel, hogy mindenki irigyeljen a gazdagságodért – egyébként hogy mutatnád meg a gazdagságodat? A feleség a kirakati baba; ő mutatja, hogy mit értél el, ő mutatja a hatalmadat. Természetesen idomítanod kell, hogy hogyan viselkedjék megfelelően a társaságban, és hogyan segítsen téged az üzleti életben. Úgy tűnik, igaz az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll – persze, különböző módon. És néha csak azért, hogy ne kelljen együtt lennie a feleségével, a férfi őrülten beleveti magát a munkába. Amikor Henry Fordtól megkérdezték, hogy miért hajtott még akkor is, amikor már olyan sok pénze volt, és volt ideje, hogy kikapcsolódjék és lazítson, azt válaszolta: – Nem ezért hajtottam. Először is azért merültem bele a pénzkeresésbe, hogy elmeneküljek a feleségemtől, aztán pedig kíváncsi voltam, hogy én tudok többet keresni, vagy ő tud többet költeni. Versengés, egész életre szóló versengés. Az emberek különös drámákat játszanak egymással Nagyon kevés ember él hitelesen – az emberek csak színészkednek. Egy férfi ül a moziban, és az előadás alatt a felesége folyton azzal macerálja, hogy bezzeg a főhős milyen nagyon szereti a feleségét. A férj végül megunja, és kifakad: – Hagyd ezt a sok sületlenséget! Ha tudnád, mibe kerül ez neki! Azonkívül ez csak egy film, nem valóság. Kétségtelen, hogy jó színész. - Ha nem tudnád, az életben is házasok – válaszolja a feleség. - Óh, Istenem – mondja a férfi. – Ha ez igaz, akkor ő a legnagyobb színész, akit valaha is láttam; különben pedig egyszerűen meghaladja az emberi képességeket, hogy valaki ennyire szeresse a feleségét, még a filmvásznon is. Ez az ember valószínűleg zseni, már ami a színészkedést illeti. Az emberek azt gondolják, hogy a szeretet csak színészeknek való. Pszichológusok megfigyelték, hogy emberek hosszú órákat töltenek el a tévé előtt. Egy amerikai naponta átlagosan hat órán keresztül nézi a televíziót – ez az átlag. Valószínűleg vannak olyan megszállottak is, akik kilenc, tíz, tizenkét órát töltenek tévénézéssel. A mozizás, a tévénézés, a futballmeccsek és más műsorok nézése közben az emberek lassan-lassan pusztán nézővé válnak; elfelejtenek szeretni. A színészek azok, akik szeretnek; az emberek egyszerűen csak néznek. Nem vesznek részt benne; a hivatásos játékosok vesznek benne részt. Az emberek csak nézik. Nem csinálnak semmit; a székükhöz szögezve mindent megnéznek. De nézni és csinálni két különböző dolog. Az emberek teljesen elégedettek azzal, hogy látnak egy szép szerelmi történetet. Teljesen elégedettek, hogy látnak egy nagyszerű boxmérkőzést. Közben pedig ők maguk csak kukkolnak. Ez valami óriási szerencsétlenség, ami emberek millióiból kukkolót csinált. És azok az emberek, akiket néznek, azok a színészek. A szeretetük nem valódi, nekik fizetnek ezért. Szakértők abban, hogyan kell az embereket becsapni, valódinak mutatni azt, amit tesznek. Pedig a könnyeik hamisak, a mosolyuk hamis, a szeretetük hamis, a dühük hamis. Milyen világot teremtettünk magunknak? Akik cselekszenek, mind színészkednek, mert nekik fizetnek ezért, és a világ nem-cselekvő része egyszerűen csak nézi őket. Azért vagy itt, hogy élj! Azért vagy itt, hogy táncolj. Azért vagy itt, hogy megtapasztald az életet. Mások teszik meg helyetted. A kedvedért emberek szeretnek, emberek játszanak, emberek csinálnak mindenféle dolgot. És mi marad neked? – csupán a kukkolás. A halál nem fog túl sokat elvenni tőled – csupán a televíziódat, mert semmi másod nincs. Ez az a hamis ego, ami egy hamis életmintát és életstílust hozott létre. Hagyj el mindent, ami hamis! Légy hiteles és igaz; ez az első lépés. És ha egyszer hiteles és igaz vagy, látni fogod, hogy ez milyen gyönyörű. És ez teremti meg a vágyat benned, hogy továbbmenj a végső igazság keresésében, a végső megnyilatkozás és végső tapasztalás keresésében, amelyen túl semmi más nem létezik. Egy híres sebész elment egy afrikai szafárira. Amikor visszatért, a kollégái megkérdezték tőle, hogy milyen volt. - Óh, nagyon bosszantó – mondta. – Nem lőttem semmit. Jobb lett volna, ha itt maradok a kórházban! Tizenöt perccel a Titanic elsüllyedése után Maury és Louis egy felfordult tutajon találják magukat. A víz fagyos, a közelben cápák cirkálnak, és a tutaj lassan süllyed. – Ah, jól van – mondja Louis -, rosszabb is lehetett volna. - Rosszabb? Hogy lehetne ennél rosszabb? – kiáltja Maury. - Hát, megvehettük volna visszafelé is a jegyeket. Az emberek majdnem teljesen őrültek – rendkívüli tisztulásra van szükség -, és az őrültségük leginkább a hamis életük miatt van; mivel az nem elégíti ki őket. A hamis étel nem lehet tápláló, a hamis víz nem olthatja a szomjadat. És egy hamis ego nem adhat neked valódi életet. Ez egyszerű logika. --- A szellemi fejlődésünk legfontosabb feladata az egotól való megszabadulás. A keleti filozófiák az egotól való megszabadulást a megvilágosodás feltételeként említik. ” Ha egyszer meglátod az ego nélküli pillanat szépségét, akkor utána már könnyű lesz meglátnod az egoval járó boldogtalanságot is.” Az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte. Az ego nem te vagy. Az egót a társadalom találta ki; ezzel csapnak be, hogy nyugodtan játszadozhass tovább vele, mint valami játékszerrel, és soha ne gondolkozz el azon, hogy mi is a valóság. Ezért mondom folyton, hogy amíg nem szabadulsz meg az egódtól, addig képtelen leszel megismerni önmagadat. … Az igazság keresése pontosan itt kezdődik: bármit is mondott neked a társadalom arról, hogy ki vagy, felejtsd el, verd ki a fejedből! Biztosan nem az vagy, amit mondtak, hiszen rajtad kívül senki nem tudhatja, hogy ki is vagy valójában… senki, csak te. Rajtad kívül senki nem léphet be léted titkainak kamrájába. Senki nem tudhat róla semmit, tehát bármit is mondtak az tévedés volt. Felejtsd el! Az egyszerű dolgok nem jelentenek kihívást az ego számára. Kihívás csak nehéz dolog lehet. Az igazi nagy kihívás pedig maga a lehetetlen. Hogy az ember milyen nagy egóra vágyik, jól látható abból, hogy milyen kihívásokat fogad el az élettől, hogy milyen ambíciókat kerget – ezekből a vágyott ego tökéletesen felmérhető. Ami egyszerű, az az ego számára nem vonzó: az egyszerűség az ego halála. Az ember tehát ott is bonyolultságra komplexitásra törekszik, ahol erre semmi szükség nem volna, pusztán azért, mert a bonyolult, összetett dolgokkal növelheti, erősítheti az egóját. Így egyre fontosabbá és fontosabbá válik a politikában, a vallásban, a társadalomban – mindenütt. A pszichológia minden irányzata arra törekszik, hogy erősítse az egót. Az őrült pszichológusok egyre csak azt hajtogatják, hogy az embernek erős egóra van szüksége.  Így aztán az oktatás és a nevelés sem áll másból, mint hogy ambíciókat ébresszen az emberekben a jutalmazás és büntetés módszerével, hogy azok az ambíciók azután egy jól meghatározott irányba tereljék őket. Még szinte meg sem születtél, de a szüleid máris nagy reményeket fűznek hozzád.  Azt remélik, talán egy második Nagy Sándort hoztak a világra, vagy hogy a kicsi lányuk nem is lehet más, mint maga Kleopátra reinkarnációja. A szüleid már a kezdet kezdetén azt nevelik beléd, hogy nem érsz semmit, amíg el nem érsz valamit az életben. Aki egyszerû, az az õ szemükben csak mamlasz tökfilkó lehet. Az emberi társadalom mindez idáig soha nem érezte céljának, hogy egyszerű embereket alkosson. Az egyszerű ember nem is lehet cél, hiszen mindannyian eleve egyszerűnek születünk! Minden gyermek egyszerű: olyan, mint egy tiszta lap. De jönnek a szülők és elkezdenek rá írni – hogy mit várnak el tőle, hogyan viselkedjen, mi legyen belőle. Őket követik a tanárok, a papok, a különféle vezetők – mind azt szajkózzák, hogy légy valaki, különben csak elvesztegeted az életedet. Pedig ennek épp az ellenkezője igaz. Ne feledd: te már most egy kész emberi lény vagy. Nem kell senki mássá válnod. Ez az egyszerűség lényege: könnyedén megmaradni annak, akik vagyunk, és nem folyton valamilyen úton haladni, hogy egyszer majd valaki mások legyünk – mert ennek az útnak soha nincs vége!  Soha nem jön el az a pont, ahol azt mondhatnád: “Na, itt a vége a nagy utazásnak! Elértem a legmagasabb csúcsot is, amire csak vágytam!” Erre az emberiség történetében még senki nem volt képes. ennek pedig egyszerűen az az oka, hogy az ember folyamatosan körbe-körbe jár.  Így aztán mindig lesz valaki, aki ebben, vagy abban előtted jár. Lehetsz akár az Egyesült Államok elnöke is, de ha a nagy Mohamed Alival állsz szemben, összecsinálod magad. Neked nincs meg az az állati erőd. Mohamed Ali behúz egyet Ronald Reagannek, a világ leghatalmasabb államának elnöke pedig kifekszik a padlón. Lehetsz bármelyik ország miniszterelnöke. Albert Einstein mellett akkor is úgy festesz majd, mint egy idióta – nem miniszterelnök, csak egy ostoba tökfilkó leszel. Az életnek sok dimenziója létezik, és lehetetlen minden dimenzióban elsőnek lenni. Ez egyszerűen képtelenség – a létezés nem így van kitalálva. Az ego minden emberi nyomorúság forrása. A társadalomnak pedig minden érdeke ahhoz fûződik, hogy te továbbra is nyomorult maradj. Nem akarják, hogy egészséges légy, mert az egészséges, erős emberek veszélyt jelentenek a társadalom intézményeire nézve. Ezért nem akar senki egyszerű lenni; senki sem akar egy senki lenni! Én viszont azt mondom, hogy ki kell békülnöd magaddal. Állj meg ott, ahol vagy és fogadd el önmagad! Ha épp “válsz valamivé”, az azt jelenti, hogy beteg vagy; ha egyszerűen csak vagy, akkor egészséges vagy. A baj csak az, hogy te még soha nem tapasztaltad meg, hogy milyen egyszerűnek, teljesnek, egészségesnek és boldognak lenni. A társadalom egy percre sem hagyja, hogy ez megtörténjen veled. Így aztán nem csoda, hogy csak egy utat látsz magad előtt: az ego útját. Azt mondják, légy olyan, mint Jézus Krisztus. Vannak társadalmak, amelyek mindenkiből istent akarnak csinálni. Micsoda eszetlen világ ez?! Ebből ki kell szabadulnod! Ha érezni és élvezni akarod a létezés békéjét és szépségét, akkor meg kell szabadulnod a hazug egótól! Semmi mást nem akarok elvenni tőled. Csakis az egódat – ami amúgy sem más, mint pusztán a fantáziád szüleménye. Nem valóság, tehát valójában nem is veszek el tőled semmit. Amit viszont adok, az a saját lényed. Persze nem is kell neked adnom – mert az mindig is a tiéd volt. Csak fel kell rázzalak, fel kell ébresszelek, hogy észrevedd az ártatlanság csodálatos szépségét. Nem kockáztatsz semmit. Egész életedben olyan ábrándokat kergetsz, amiket soha nem érhetsz el, közben pedig megfeledkeztél mindarról a kincsről, amit magaddal hoztál ebbe a világba. Így aztán egyre csak próbálod kielégíteni az egód vágyait, de észre sem veszed, és a halál már el is jött érted. Az élet olyan rövid – ne szúrd el olyan hülyeségekkel, mint az ego! Csak meg kell értened a lényeget. Hogyan küzdhetném le a különlegesség iránti vágyamat? Mivel eleve különleges vagy, semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Te különleges és egyedi vagy – Isten ennél kevesebbel nem érte volna be, amikor megteremtett. Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint Te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy. Ha különlegessé próbálsz válni, azzal pont a különlegességet veszíted el, hiszen magával a próbálkozással azt feltételezed, hogy nem vagy az. Pont ezzel válsz közönségessé, átlagossá. Na már most, ha te egyszer már kiindulópontként elfogadtad, hogy átlagos vagy, hogyan válhatnál különlegessé? Próbálhatod ezerféle módon, akkor is átlagos maradsz, mert a kiindulópont hibás. Persze elmehetsz a szabóhoz és készíttethetsz különleges ruhákat magadnak, elmehetsz a fodrászhoz valami vadonatúj frizurát csináltatni, használhatsz mindenféle kozmetikumokat, meg is tanulhatsz néhány dolgot, hogy műveltebbnek tűnj, festegethetsz és közben gondolhatod, hogy festő vagy … csinálhatsz még néhány dolgot, amitől akár híres és közismert is lehetsz, de mélyen legbelül tudni fogod, hogy semmi különleges nincs benned.  Olyan vagy, mint bárki más. Ez mind csak külsőség. Hogyan változtathatnád a közönséges lelkedet különleges lélekké? Sehogy. Isten azért nem talált ki erre módszert, mert ő még soha nem teremtett egyetlen átlagos lelket sem, tehát nem is juthatott eszébe ez a probléma. Ő kivételes lelket adott neked. Ezt a lelket soha senkinek nem adta még oda korábban. Direkt neked teremtette. Tehát csak azt szeretném, hogy megértsd, különleges vagy. Nem kell elérned a különlegességet, mert már a tiéd – csak vedd észre! Merülj el önmagadban és érezd! Senkinek nincs olyan ujjlenyomata, mint neked. Senkinek nem olyan az íze, az illata, a hangja, a szeme, mint a tiéd. Kivételes vagy. Sehol a világon nincs belőled még egy példány. Még az ikrek is különböznek egymástól – bármennyire is hasonlítanak, ők sem egyformák. Más utakon járnak majd, másképp nőnek fel, különböző egyéniségek válnak belőlük. Azt kérded: “Hogyan küzdhetném le a különlegesség iránti vágyamat?” Vedd észre a valóságot! Nézz mélyen magadba, figyeld önmagad, és meglátod, a különlegességre való törekvésed elveszti az értelmét. Ha egyszer felfogod, hogy különleges vagy, a különlegesség iránti vágyad szertefoszlik. Ha azt kéred, adjak valami technikát, hogy hogyan ne legyél különleges, az is csak zavarni fog. Mert akkor megint csak próbálkozol valamivel. Elõször különlegessé akartál válni, most meg megpróbálsz nem különleges lenni. Állandóan csak próbálkozol, próbálkozol… folyton javítani akarsz magadon, egyszer így, másszor úgy, csak éppen soha nem fogadod el magadat olyannak, amilyen vagy. Az én üzenetem az, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, mert Isten is így fogad el téged. Isten tisztel téged, de te máig nem voltál képes tisztelni a saját lényedet. Légy mélységesen boldog, hogy Isten úgy döntött, neked létezned kell, hogy lehetőséget adott neked a létezésre! Így most láthatod ezt a világot, hallgathatod a zenéjét, gyönyörködhetsz a csillagokban, találkozhatsz a többi emberrel, szerethetsz és téged is szerethetnek – mit akarsz még?! Bárhová is vigyen az utad, te mindig önmagad maradsz. Akár a Mennyekben, akár a Himalájában vagy, te nem tudsz más lenni. A világ ugyanis nem körülötted van – te magad vagy a világ. Így aztán bárhová is mész, ugyanaz a világ lesz ott veled mindig. Az igazi változás nem attól függ, hogy épp hol vagy, mert az nem kívül történik – a változásnak benned kell megtörténnie. És hogy mit értek igazi változás alatt? Nem azt, hogy fejlesztened kell magadat. Az megint csak egy hazugság. Ha „javítani” akarod önmagad, azzal csak tovább csiszolgatod, fényezed a személyiségedet. Valóban csodálatossá teheted, de ne feledd, hogy, minél gyönyörűbb, annál veszélyesebb, mert annál nehezebb lesz megszabadulni tőle. Ezért történhet meg, hogy olykor a bűnös szentté válik, de az úgynevezett „tiszteletreméltó” emberek soha. Velük ez azért nem történhet meg, mert már túl sokat fektettek bele a személyiségükbe – szépen feldíszítették, csillogóra fényesítették. Egy bűnös könnyen megválhat a magáétól, ő ezzel nem veszít túl sokat. Legtöbbször már elege is van belőle és utálja. De ugyan hogy válhatna meg tőle egy köztiszteletben álló egyén? Hiszen olyan jól jövedelmez, akkora profitot termel egy ilyen személyiség. Emiatt tisztelik, emiatt jutott ilyen magasra a ranglétrán, és emiatt ért el akkora sikereket az életben. Nagyon nehéz ilyenkor megállni és nem tovább mászni ezen a létrán. Ennek a létrának ugyanis soha nem érsz a végére, örökkön örökké lehet folytatni rajta a mászást. Az ego akkor alakul ki, amikor valami olyasmivel azonosulsz, ami valójában nem vagy. Bárki is légy, semmi szükséged azonosulásra. Semmivel sem kell azonosulnod: már eleve az vagy, aki vagy. Tehát bármilyen azonosulásról is legyen szó, az azt jelenti, hogy valami mással azonosulsz - valamivel, ami nem vagy. Az ember azonosulhat a testével, az elméjével, de abban a pillanatban, amint ez megtörténik, elveszíti önmagát. Erről szól az ego. Így formálódik, így kristályosodik ki. Amikor azt mondod én, valamivel máris azonosulsz: egy névvel, egy személyiségtípussal, egy testtel, egy múlttal, egy elmével, bizonyos gondolatokkal és emlékekkel. Csak akkor tudod azt mondani, hogy én, ha mélyen legbelül azonosulsz valamivel. Ha semmivel nem azonosulsz, és képes vagy csak önmagad maradni, nem tudod többé azt mondani, hogy én - az én egyszerűen eltűnik. Az én valamivel való azonosulást, önmeghatározást jelent, ez pedig minden rabszolgaság kiindulópontja. Azonosulj bármivel, és börtönbe zárod magad - maga az azonosulás lesz a börtönöd. Ne azonosulj semmivel, maradj teljesen önmagad, és akkor megtapasztalhatod a szabadságot. Az ego a rabság, az ego-nélküliség pedig maga a szabadság. Mindenki azonosul például a nevével, holott mindenki név nélkül születik. Végül aztán ez a név olyan fontosság válik a viselőjének, hogy képes akár meg is halni érte. Pedig hát mi egy Név? De abban a pillanatban, hogy azonosulsz vele, rendkívül fontossá válik annak ellenére, hogy mindenki név nélkül születik. Vagy ott a külső: mindenki azonosul a saját külsőjével. Amikor odaállsz a tükör elé, mit látsz? Magadat? Ugyan már! Egyetlen tükörben sem láthatod magadat, pusztán azt a formát, amivel épp azonosítod önmagad. Az már az emberi elme hülyesége, hogy függetlenül attól, hogy ez a külső mindennap változik, de te továbbra is azt hiszed, hogy az te vagy. Az én valamivel való azonosulást, önmeghatározást jelent, ez pedig minden rabszolgaság kiindulópontja. Azonosulj bármivel, és börtönbe zárod magad - maga az azonosulás lesz a börtönöd. Ne azonosulj semmivel, maradj teljesen önmagad, és akkor megtapasztalhatod a szabadságot. Az ego a rabság, az ego-nélküliség pedig maga a szabadság. Mindenki azonosul például a nevével, holott mindenki név nélkül születik. Végül aztán ez a név olyan fontosság válik a viselőjének, hogy képes akár meg is halni érte. Pedig hát mi egy Név? De abban a pillanatban, hogy azonosulsz vele, rendkívül fontossá válik annak ellenére, hogy mindenki név nélkül születik. Vagy ott a külső: mindenki azonosul a saját külsőjével. Amikor odaállsz a tükör elé, mit látsz? Magadat? Ugyan már! Egyetlen tükörben sem láthatod magadat, pusztán azt a formát, amivel épp azonosítod önmagad. Az már az emberi elme hülyesége, hogy függetlenül attól, hogy ez a külső mindennap változik, de te továbbra is azt hiszed, hogy az te vagy. Ha egy emberről a haláláig képeket készítünk... A külsőnk folyamatosan változik - van némi folytonosság, mégis minden pillanatban változik... A tested hét évente teljesen kicserélődik; ma már egyetlen sejt sem ugyanaz benne, mint hét évvel ezelőtt volt, mégis azt gondoljuk: "Ez az én testem, ez én vagyok." A tudatosságnak nincs formája. A forma csak egyfajta külsőség, ami egyfolytában változik - mintha csak a ruhád volna. Az azonosulás maga az ego. Ha semmivel nem azonosulsz - sem a neveddel, sem a testeddel - akkor ugyan hol az ego? Akkor egyszerűen csak vagy, és közben mégsem vagy. Akkor tisztán csak te magad vagy, de az ego nincs sehol. Ezért mondta Buddha, hogy az én az nem-én. Úgy nevezte: anatta, anatma. Vagyis: "Nincs egód, tehát nem nevezheted magad anatmának sem. Nem mondhatod magadra, hogy én, mert nincs én. Csak a puszta létezés létezik." És ez a puszta létezés a szabadság. Mivel eleve különleges vagy, semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Te különleges és egyedi vagy - Isten ennél kevesebbel nem érte volna be, amikor megteremtett. Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy. Ha különlegessé próbálsz válni, azzal pont a különlegességet veszíted el, hiszen magával a próbálkozással azt feltételezed, hogy nem vagy az. Pont ezzel válsz közönségessé, átlagossá. Na már most, ha te egyszer már kiindulópontként elfogadtad, hogy átlagos vagy, hogyan válhatnál különlegessé? Próbálhatod ezerféle módon, akkor is átlagos maradsz, mert a kiindulópont hibás. Persze elmehetsz a szabóhoz és készíttethetsz különleges ruhákat magadnak, elmehetsz a fodrászhoz valami vadonatúj frizurát csináltatni, használhatsz mindenféle kozmetikumokat, meg is tanulhatsz néhány dolgot, hogy műveltebbnek tűnj, festegethetsz és közben gondolhatod, hogy festő vagy ... csinálhatsz még néhány dolgot, amitől akár híres és közismert is lehetsz, de mélyen legbelül tudni fogod, hogy semmi különleges nincs benned. Olyan vagy, mint bárki más. Ez mind csak külsőség. Hogyan változtathatnád a közönséges lelkedet különleges lélekké? Sehogy. Isten azért nem talált ki erre módszert, mert ő még soha nem teremtett egyetlen átlagos lelket sem, tehát nem is juthatott eszébe ez a probléma. Ő kivételes lelket adott neked. Ezt a lelket soha senkinek nem adta még oda korábban. Direkt neked teremtette. Tehát csak azt szeretném, hogy megértsd, különleges vagy. Nem kell elérned a különlegességet, mert már a tiéd - csak vedd észre! Merülj el önmagadban és érezd! Senkinek nincs olyan ujjlenyomata, mint neked. Senkinek nem olyan az íze, az illata, a hangja, a szeme, mint a tiéd. Kivételes vagy. Sehol a világon nincs belőled még egy példány. Még az ikrek is különböznek egymástól - bármennyire is hasonlítanak, ők sem egyformák. Más utakon járnak majd, másképp nőnek fel, különböző egyéniségek válnak belőlük. Azt kérded: "Hogyan küzdhetném le a különlegesség iránti vágyamat?" Vedd észre a valóságot! Nézz mélyen magadba, figyeld önmagad, és meglátod, a különlegességre való törekvésed elveszti az értelmét. Ha egyszer felfogod, hogy különleges vagy, a különlegesség iránti vágyad szertefoszlik. Ha azt kéred, adjak valami technikát, hogy hogyan ne legyél különleges, az is csak zavarni fog. Mert akkor megint csak próbálkozol valamivel. Először különlegessé akartál válni, most meg megpróbálsz nem különleges lenni. Állandóan csak próbálkozol, próbálkozol... folyton javítani akarsz magadon, egyszer így, másszor úgy, csak éppen soha nem fogadod el magadat olyannak, amilyen vagy. Az én üzenetem az, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, mert Isten is így fogad el téged. Isten tisztel téged, de te máig nem voltál képes tisztelni a saját lényedet. Légy mélységesen boldog, hogy Isten úgy döntött, neked létezned kell, hogy lehetőséget adott neked a létezésre! Így most láthatod ezt a világot, hallgathatod a zenéjét, gyönyörködhetsz a csillagokban, találkozhatsz a többi emberrel, szerethetsz és téged is szerethetnek - mit akarsz még?! Élvezd, amit kaptál! Ezt hajtogatom állandóan: örülj az életednek! Ebben az életigenlő ünneplésben egyszer csak megvilágosodik benned a felismerés, ahogyan a villám világítja be az eget, hogy különleges vagy. De ne feledd: ez a felismerés nem az egóból ered; nem arról van szó, hogy másokhoz képest vagy különleges. Nem. Abban a szent pillanatban, pontosan tudni fogod, hogy mindenki más is különleges. Olyan, hogy átlagos, szokványos, egyszerűen nem is létezik. A lényeg tehát, hogy az azt gondolod: "Különleges vagyok. Különlegesebb, mint az a férfi ott, vagy az a nő ott." - akkor még nem érted a lényeget. Ez pusztán az ego játéka. Különleges vagy, de nem másokkal összemérhetően, nem másokhoz képest. Egyszerűen csak különleges és egyedi vagy úgy, ahogy vagy. Én én vagyok, Te pedig Te vagy. Az összehasonlitgatás csak belső konfliktushoz vezet. Az összehasonlítás ambíciót szül, és végül mások utánzásába torkollik. Ha azt kérdezed: “Miért nem vagyok olyan, mint te?”, akkor már azon igyekszel, hogy olyan legyél, mint én, és ez csak tönkreteszi az egész életedet: imitátor leszel, legjobb esetben egy silány másolat. És ha csak másolat vagy, akkor minden önbecsülésedet elveszíted. Csak nagyon ritkán találkozhatsz olyan emberrel, aki valóban tiszteli önmagát. De miért ilyen ritka ez? Miért nem tisztelik az emberek az életet – a saját életüket? Hiszen ha a saját életedet nem tiszteled, hogyan is tisztelhetnéd a másét? Ha a saját lényedet nem tiszteled, hogyan tisztelhetnéd a rózsabokorét, a ciprusfáét, a holdét és a többi emberét? Hogyan tisztelhetnéd a mesteredet, az apádat, az anyádat, a barátodat, a feleségedet, a férjedet? Hogyan tisztelhetnéd a gyermekedet, ha saját magadat nem tiszteled? Mégis csak elvétve találkozol olyan emberrel, aki tiszteli önmagát. Miért? Mert arra tanítottak, hogy másokat utánozz. Már gyermekkorodtól kezdve azt szajkózták, hogy “Légy olyan, mint Krisztus!”, vagy “Légy olyan, mint Buddha!” De ugyan mi a fenének? Miért kéne olyanná válnod, mint Buddha? Buddha sem lett soha olyan, mint te! Buddha, az Buddha volt. Krisztus meg Krisztus. Krisna pedig Krisna. Miért kéne olyanná lenned, mint Krisna? Mi rosszat követtél el, hogy olyanná kellene válnod, mint Krisna? Isten nem teremtett két Krisnát. Nem teremtett két Buddhát és két Krisztust sem – soha! Ugyanis Isten nem valami futószalag. Ő valódi teremtő, nem egy Ford gyár, ahol az egyik autó után jön a másik, a másik, megint egy másik… Isten nem futószalagon gyártja az embereket. Õ igazi teremtő: soha nem teremti meg kétszer ugyanazt. Ami csupán másolat, az nem is értékes. Gondolj csak bele: Jézus és te. Ez sehogy se passzol! Jézus nagyon régen élt, az ókorban; neki a múzeumban a helye, nem a te életedben. Isten soha nem ismétli önmagát. De neked folyton azt mondogatták, hogy valaki mássá kell válnod. “Nézd, milyen intelligens a szomszéd fia… légy te is olyan, mint ő!” vagy “Nézd meg azt a lányt, milyen kecsesen jár! Légy te is olyan, mint ő!” Mindig azt tanították, hogy légy valaki más. Azt bezzeg senki nem mondta, hogy légy önmagad, és tiszteld a saját lényed, mert az Isten ajándéka. Soha ne utánozz senkit! Ne légy imitátor! Légy hiteles, légy csakis önmagad, és akkor pontosan tudni fogod, hogy különleges vagy. Isten nagyon szeretett téged, ezért létezel! Az ő szeretete az oka annak, hogy egyáltalán létezel - különben nem is születtél volna meg. Léted az Ő szeretetéből következik. De a te különlegességed nem mások ellenében létező különlegesség. Nem arról van szó, hogy a szomszédaidhoz, a barátaidhoz, a feleségedhez vagy a férjedhez képest vagy különleges. Egyszerűen azért vagy különleges, mert egyedi vagy. Egyedül te vagy olyan, mint te magad. Ha így nézed a dolgot, ha így fogod fel, a különlegességre való törekvés egyszerűen szertefoszlik. Mikor különlegessé akarsz válni, az olyan, mintha egy kígyónak lábakat akarnál adni. A szerencsétlen kígyó ebbe belehal. Te persze azt hiszed, jót teszel vele; együtt érzel a kígyóval, ezért akarsz lábat adni neki: “Szegény kígyó, hát hogyan jár majd lábak nélkül?” Képzeld el, mit szólna egy százlábú… megsajnálná a kígyót, és ezt mondaná: “Szegény kígyó! Nekem száz lábam van, neki megy egy sincs! Így nem lehet élni! Legalább néhányra szüksége van.” Ha valóban megoperálja a kígyót és ráerősíti a lábakat, a kígyó azt biztosan nem éli túl. A kígyó úgy van rendben, ahogy van. Semmi szüksége lábakra. Te is úgy vagy rendben, ahogy vagy. Ezt nevezem én a saját lényünk iránti tiszteletnek. Az önmagunk iránti tiszteletnek pedig semmi köze az egóhoz, ezt ne feledd! Önmagunk tisztelete nem azonos az önimádattal. Azzal, hogy tiszteljük magunkat, valójában Istent tiszteljük! Tiszteljük az alkotót, mert mi nem vagyunk mások csak festmények – az õ festményei. Aki tiszteli a festményt, tiszteli a festőt is. Tiszteld, fogadd el, ismerd fel, és ez az sok őrült vágy a különlegesség iránt egy csapásra megszűnik. A megvilágosodás A megvilágosodás maga a dolgok természete. Csak ezt még soha nem mondta így ki senki. Épp ellenkezőleg, az emberi elme attól romlott meg, hogy természetellenes célokat tűzött ki maga elé, amire aztán azt a tetszetős címkét aggatta, hogy természetfeletti. Az ember pedig ennek a csapdájába esett azon egyszerű okból, hogy a dolgok természete mindig ott van, ahol te is vagy.  A dolgok természete nem izgalmas, nem kihívás, és nem követeli az egódtól, hogy bizonyítson. Nem valami távoli csillag. Az elme mindig valami nehéz dolgot akar, valami olyat, ami szinte lehetetlen, mert ez a tápláléka. Csak akkor érezheted magadat különlegesnek, ha el tudod érni a lehetetlent. A megvilágosodás nem tehetség kérdése. Nem arról van szó, hogy valaki festőnek, költőnek, vagy tudósnak született – ahhoz tehetség kell. A megvilágosodás egyszerűen mindenki esetében az élet legalapvetőbb forrása. Még otthonról sem kell elmenned, hogy megtaláld. Ha elmész otthonról, akkor már biztos, hogy tévútra kerültél, és ki tudja, mikor térsz majd újra haza. A megvilágosodás nem más, mint megérteni ezt a tényt: Az vagyok, aki mindig is lenni akartam, és soha nem is voltam semmi más, és nem is tudnék semmi más lenni soha.” A természet definíció szerint is azt jelenti, hogy nem tudsz túllépni rajta. Erőlködhetsz, de csak gyötrődés, nyomorúság, szorongás és félelem lesz belőle. Nem tudsz túllépni rajta. Hiszen ez te vagy, te magad. Hogyan is tudnál magadon túllépni? Ez az életed forrása, maga a létezésed. Bárhová is mész, csak az lehetsz. Vannak, akik hosszasan nevetnek, amikor ezt megértik. Amikor rádöbbennek, hogy micsoda abszurd dologgal próbálkoztak eddig… önmagukká akartak válni! Ez az egyetlen dolog, ami teljességgel lehetetlen, hiszen az ember már eleve önmaga – hogyan válhatna azzá, ami már eleve mindig is volt? De a papok, az úgynevezett vallási vezetők, és mindazok, akik rabszolgát akarnak csinálni belőled, mindenféle ideával tömték tele a fejedet. Azt mondják: Ha nem viselkedsz így, vagy úgy, akkor bűnös vagy. Ha nem teszed azt, amit ők mondanak, akkor nem vagy elég jó. Ki a franc kérdezte őket? Ki hatalmazott fel benneteket, hogy mások felett ítélkezzetek? Ha azt gondolod valamiről, hogy jó, akkor tedd azt, de nincs jogod bárkinek is előírni, hogy kövessen! A legtöbbet azok ártottak az embereknek, akik kitalálták, hogy másokat kell követni. Másokat követni ugyanis pontosan azt jelenti, hogy egy teljesen kilátástalan helyzetbe kerülsz, egy olyan helyzetbe, amiben nem lehetsz önmagad. Azt mondják, hogy légy valaki más, mint ami most vagy – ez persze soha nem fog sikerülni. Ez a gondolat nyomorította meg az egész világot. Amíg nem látjuk pontosan a gyökerét, addig ez a nyomorúság meg is marad. Kitalálhatunk még jó pár fantasztikus szerkentyűt, fejleszthetjük tovább a csodálatos technológiánkat, de a nyomorúság akkor is velünk marad. És szó sincs arról, hogy csak a szegények élnének nyomorult életet. Sőt, tapasztalatom szerint a szegények kevésbé nyomorultak, mint a gazdagok – a szegényeknek legalább ott van a remény. A gazdagok életében már remény sincs.  A gazdag ember tudja jól, hogy megtett minden tőle telhetőt, és az élete mégis ugyanolyan üres, mint amilyen mindig is volt – ha lehet, akkor egy kicsit még üresebb. A halál pedig könyörtelenül közeledik, az élet percről-percre fogy, ő pedig arra pocsékolta az idejét, hogy a pénzt, a hatalmat és a presztízst hajszolja. Vagy azzal pazarolta el az életét, hogy szent akart lenni, és folyton csak imádkozott az ember által teremtett istenekhez. Ezt az egészet olyan ügyesen elrendezték, hogy már képtelen vagy egyszerűen csak önmagad lenni. Én ezt az egyetlen tanítást adom neked: Soha ne tégy a természeted ellen! Még ha a világ összes buddhája csóválja is a fejét, rájuk se hederíts! Semmi közük hozzád. Ők is csak azt tették, amit helyesnek éreztek, neked is azt kell tenned, amit te magad helyesnek érzel! És mi a helyes? Ezt nem lehet definiálni. Semmilyen tőled független kritériumot nem lehet felállítani. Egyetlen érvényes kritériumról létezhet: ami boldogabbá tesz, az jó. Ami mennyei boldogsággal tölt el, az az egyetlen erkölcsös cselekedet. Amitől viszont nyomorúságosan érzed magad, csak bűn lehet. Ami eltávolít önmagadtól, az az, amit kerülnöd kell. Csak érezd jól magad, légy boldog, ünnepelj, és megvilágosodsz. Mindig is megvilágosodott voltál, nem is tudsz más lenni. Én sokféleképpen próbáltam, de be kell vallanom, nem sikerült: képtelem voltam elveszíteni a megvilágosodást. Bármit is tettem, meglepetten tapasztaltam: akár északra megyek, akár délre, továbbra is megvilágosodott maradok! Japánban létezik egy gyönyörű baba… talán ott készítik a legszebb babákat a világon. De ez nem valami közönséges baba. Japánban darumának hívják – ez a Bódhidharmából ered -, és ezt a babát Bódhidharma szellemének megfelelően készítették. A lába nehéz, a feje környékén azonban nagyon könnyű. Így aztán akárhogy dobod is el, végül mindig a lótusz-pózt veszi fel. Semmit nem tudsz tenni ellene. Lehet, hogy az emberek elfelejtették az eredeti jelentést, hiszen ma már csak egy baba, amivel a gyerekek játszanak. De pontosan azt demonstrálja, amiről én beszélek, és amiről Bódhidharma is beszélt: az ember egyszerűen nem tud más lenni, csakis megvilágosodott. Ki ültette el a fejedbe azt a gondolatot, hogy el kell érned a megvilágosodást? Miss Prim, a vénkisasszony illemtan órát tart a lány-kollégiumban: Nos, lányok, ha kiteszitek a lábatokat az épületből, nem elfelejteni, amiket ma tanultunk! Az utcán nem dohányzunk, társaságban illendően viselkedünk, és ha egy férfi közeledik hozzátok, tegyétek fel magatoknak a kérdést: vajon egy óra élvezet megér-e egy egész életen keresztül tartó szégyent? Nos, van kérdés? Valaki a hátsó sorból megszólal: Hogy csináljuk, hogy egy egész óráig tartson? Egy csomó ember vesz körül, aki az őrületbe kerget Egyébként minden tökéletesen rendben van. Ez a világ a legtökéletesebb világ; nincs semmi baj vele. Csak mindig van néhány eszeveszett sültbolond, aki addig nem nyughat, amíg el nem éri, hogy mások olyan célokat kergessenek, amelyeket egyszerűen nem lehet elérni. És minél tisztábban látják, hogy a célok elérhetetlenek, annál jelentéktelenebbnek, annál reménytelenebbnek, annál üresebbnek érzik magukat az emberek… és végül rájuk telepszik a szomorúság, ami idővel egyre vastagabban borítja el a lelküket. Soha ne fogadj el semmit, amitől nyomorultul érzed magad! Soha ne fogadj el olyan erkölcsi tanítást, amitől bűnösnek érzed magad! Soha ne fogadj el semmit, ami megpróbál rád erőltetni olyasmit, ami a saját természetednek ellentmond! Csak légy önmagad, és akkor tökéletes leszel! Ha eltávolodsz magadtól, azonnal bajba kerülsz. Mindenki ilyen bajban van. Több ezer emberrel kerültem már kapcsolatba, de még egyetlen egyet sem láttam, aki valóban nyomorult lett volna. Sőt, szerintem az emberek élvezik a nyomorukat; még el is túlozzák aszenvedésüket. Az ember roppantul együtt tud érezni azokkal, akik ahelyett, hogy kivirágoztak volna, egyszerűen elhervadnak. Szerencsétlenek szem elől tévesztették a haza vezető utat, és most mindenki valahova máshova akarja terelni őket: “Légy Buddha, légy Jézus, légy Mózes!” De azt senki nem mondja, hogy “Légy önmagad!” Ugyan milyen kapcsolat van Mózes és te közted? Milyen kötelék van közted és Jézus Krisztus között? De az emberek nyakló nélkül imádnak, imádkoznak, remélik, hogy egy szép napon majd olyanok lesznek, mint az elképzelt ideáljaik, és természetesen folyton kudarcot vallanak. Ha egyszer rózsabokor vagy, akkor mindig is rózsabokor leszel. Ha a világ ezért elátkoz, vagy éppen felmagasztal – az tök mindegy! Amikor az ember arra az álláspontra helyezkedik, hogy “márpedig én fenntartom magamnak a jogot, hogy önmagam legyek” – annak semmi köze az egóhoz, egyszerűen csak arról van szó, hogy megvéded magad egy bűnös, évezredek óta korrupt világgal szemben. Minden jogod megvan, hogy megvédd magad, hogy ellenállj annak, hogy megmérgezzenek. Nincs szükség semmilyen istenre, semmilyen vallásra, semmilyen erkölcsi tanításra, semmilyen módszertanra, és nem kell törekedni a megvilágosodásra sem. Egyszerűen csak természetesnek kell lenni, ez már önmagában is sokkal több, mint amit el tudsz képzelni.