Köszönet a munkáért! Köszönjük a feltöltéseket, a fordító/knak! Képek forrása: Szatszang Moojival facebbok Itt találsz több Mooji videót: http://www.youtube.com/user/1965ranga/feed?feature=context-cha
http://www.mooji.org (hivatalos honlap); http://moojimagyarorszag.wix.com/home#!monte-sahaja/jw3p9 1954 január 29-én született Port Antonio-ban, Jamaica-n. Édesanyja gyerekkorában elhagyta és Angliába költözött, de 1969-ben magához vette. Anthony utcai festőként, portraikat festett, valamint üvegfestészettel is foglalkozott. Később a Brixton-is Főiskolán lett tanár. Sokáig Tony Moo néven volt ismert, jelenleg Mooji néven ismerik. Mooji egyenes ágú tanítványa Papaji advaita mesternek. Életében 1987-ben állt be nagy változás, amikor találkozott a keresztény misztikummal. Ekkor élte meg az Isteni belső állapotot, imán keresztül. Rövid időn belül radikálisan megváltozott a tudatosság szintje, olyannyira, hogy ismerősei szerint teljesen más személyiség lett. Ahogy ébredezett a spirituális tudatossága, mély belső átalakuláson ment keresztül. Úgy érezte egy fergeteges szél fúj keresztül az életén, mely arra ösztönzi, hogy adja meg magát teljes mértékben az Isteni Akaratnak. Nem sokkal később abbahagyta az oktatást és egészen egyszerű életet kezdett el élni, és megadta magát az Isteni Akaratnak, hadd nyilvánuljon meg spontán rajta keresztül.Végtelen béke lépett be lényébe, ami azóta is jelen van. http://willina.gportal.hu 2017.06.23. Skype Szatszang Moojival - Everness Fesztivál [Mooji magyar tolmácsolással] Skype Satsang Moojival magyarul A Kegy zápora - Ölelés A Szatguru a helyedre lép Ürítsd ki magad teljesen A Csend a neved Lehetséges mindkét világban lenni
A felébredés pillanata  Minden baj oka - Szatszang Moojival Az elme mantrája - Szatszang Moojival Ez lehet az utolsó életed - Beszélgetés Moojival Félelem a teljes szabadságtól - Szatszang Moojival Mooji - 2012-Karácsonyi Üzenete Legyőzni a félelmet a pánikot és a Halált - Önismeret Mooji-val MI a szatszang? Mooji Karácsonyi Üzenete - 2012- Szatszang Moojival SPIRITUÁLIS ÉLMÉNYEK - Szatszang Moojival Noi tanitomester Female tanár Szatszang Mooji-val Mooji: Van egyfajta természetes hit az iránt, hogy bármire szükségünk van, az spontán kialakul, hogy megfeleljen mindannak, amire a pillanatnak szüksége van és meglátod, meglátod és akkor valahogy feloldódik egy mélyebb hitben „nem is kell semmit sem elterveznem”, és ez micsoda megkönnyebbülés!”Bármire szükség van az spontán megteremtődik, hogy találkozzon mindazzal, amire a pillanatnak szüksége van” Bizonyos h intuitív lények vagyunk, de valahogy a körülményeinkben gyakran azt tanítják nekünk, h egyfajta gondolkodásra támaszkodjunk, h kitaláljuk a dolgokat, h úgy tekintsünk az életre mint egy stratégia, stratégiával kell elérni az életed, kell h legyenek terveid, vannak olyan emberek, akiknél ha van a 2015-ös évre naptár, már teljesen betáblázták magukat, már tudják pontosan mit fognak csinálni 2025 augusztus 20-án, vagy mindegy mikor. Ilyen tendenciák vannak. tehát annyit kell tenned, h egyszerűen felismered, h mi van itt, mint ahogy mondtam ez egy halandó test, de lakózik benne egy hallhatatlan lény, és ebben a testben folyik egy játék, h felismerje önmagát, mert összeszed mindenféle kondicionálást, mindenféle gondolatot önmagáról, és olyan valakinek tekinti önmagát, ami korlátozott, és élettapasztalatok keresztül tér vissza eredeti önmagának megismeréséhez. Amint ez egyértelművé válik számodra, minden kétely minden félelem el fog tűnni, minden percben áldásként fogsz tekinteni az életedre, minden percben, meg lesz az a fajta hozzáállásod, hogy ha itt ér minden csúcspontjára, ha nem megy túl ezen a napon, ezen a pillanaton az is rendben van. Így is elég jó volt. érted? és nem arra vársz, hogy elérj valamiféle kivetítéshez, vagy valamiféle kivetített állapothoz, hogy „igen, ilyen akartam lenni” és ebben szabadság van. És itt jön a lehetőség, hogy elérj a felismeréshez, bármit mondok, erről szól nem kevesebbről, minden, minden, mivel olyan sok minden tudja lekötni az elméd, hogy az élet különféle részeibe menj, hogy csináljam ezt? hogy csináljam azt? én csak annyit mondok gyere rá arra, hogy ki vagy! gyere rá arra, hogy mi az ami ebben a testben lakik! és amint megjön az a belső vágy, az egész univerzum segíteni fog. Kérdező: Én is így érzem, amikor tavaly hazajöttem Indiából valahogy visszaléptem az életforráshoz és végre lett hitem és hirtelen sokkal könnyebb lett… Mooji: Igen, szuper könnyű, szuper könnyű mert valahogy rájössz, h terv nélkül haladsz előre, igaz? mert a tervekben mindig van valami kis félelem is, de amikor a természetes otthonodban vagy, akkor nem lesz szükséged sétabotokra, egyszerűen olyan friss lesz valami, olyan nagy űr lesz, és lesz egy természetes hit, felismerés, hogy bármire szükség van az spontán kialakul, h megfeleljen mindannak, amire a pillanatnak szüksége van és meglátod, meglátod és akkor valahogy valami feloldódik egy mélyebb hitben „nem is kell semmit sem elterveznem” és ez micsoda megkönnyebbülés! Micsoda megkönnyebbülés! jön valami és persze hogy az elmét is használni kell dolgokhoz, gyakorlatias dolgokhoz is, azon keresztül tudsz gondolkodni, lehetnek gondolataid, de már nem félsz tőlük, érte? mert nem vagy pszichésen összezavarva a gondolatok miatt, és akkor megszabadulsz a gondolatoktól, látod, a mesterek között is van aki olvassa az újságokat és ilyesmiket, nevetgélnek stb. de nem isszák magukba a dolgokat, nem táplálnak vele félelmeket, nem vetítik ki mi fog történni…?ha ez lesz, akkor mi lesz? egyáltalán nem így gondolkodnak, ezért ők a legjobb újságolvasók Kérdező: Azt hiszem, hogy gyakorlatilag az elmémet második helyre tettem amikor hazajöttem és ha olyan környezetben találom magam amiről intuitívan érzem, hogy nem tetszik valamilyen szinten, vagy amiről úgy érzem, hogy nem jó nekem, az elmém alapból azt mondaná „maradj, udvariatlanság lenne odébbállni”, most azonban egyszerűen elmegyek onnan, nem ez nem nekem való, úgyhogy nagyon hálás vagyok… Mooji: Sokkal szabadabb leszel, persze, egyszerűen sétálj ki belőle, nem kell semmit sem gondolni rajta, csak menj Kérdező: Nagyon szépen köszönöm Mooji! Mooji: Nagyon jó! http://willina.gportal.hu Mooji: Om. Ebben a pillanatban, szeretném ha nem történne más, minthogy egyszerűen csak éber tudatállapotban vagy. Először kezdjük azzal, hogy érzékeled a tested, érzed a tested jelenlétét. Érzed a természetességét és egyszerűségét ennek az éber tudatállapotnak. Itt van. Semmit sem csinálsz, vagy nem-csinálsz.... A testet csak azért lehet érzékelni, mert először is az éber tudatállapot jelen van, és ez az éber tudatállapot (tudatosság) maga az, amik valójában vagyunk. Hogy minek tűnünk, az az elme és a test működése, valamint a személyiség megélése, de ezt is megfigyeli valami az éber tudatállapotban. Bármi jelenik meg az elmében, vagy testben, vagy úgy tűnik, hogy a testen kívül, ezt mind csak érzékeljük erőfeszítések nélkül az éber tudatállapotban (tudatosságban), mely mozdulatlan. Természetednél fogva tudsz is erről, de a jelen pillanatban ezzel teljesen tisztában is kell legyél. Nincs működés a tudatosság számára. Az elme és test működése, és minden mozzanat, ami megtörténik magában a tudatosságban észlelődik. Te itt vagy. Nem a tudatosság mögött, vagy előtt. Te maga a tudatosság vagy. Mint tiszta tudatosság, nem rendelkezel magadról alkotott képpel. Az ilyen jellegű kép is csak egy újabb jelenség, mely magában a tudatosságban jelenik meg, amit a saját lényeged figyel, mint tudatosság, mely nem teremt semmilyen kapcsolatot semmivel, ami megjelenik benned. Maradj tudatában önmagadnak. A jövés-menés érzete is mozzanat, ami benned jelenik meg, mert a tested, elméd, gondolatod, érzelmeid - mindezek úgy jelentkeznek, mint mozzanatok a mozdulatlan tudatosságban. Bármi jelenik meg, hagyd hadd jelenjen meg önmagában, nem kell követned, elemezned, értelmezned, nem. Had jöjjenek-menjenek. Ily módon semmi sem fog problémát okozni neked. Nem vagy azonos azzal, ami jön és megy. Egyetlen megjelenés sem lehetsz te magad. Csak jönnek és el is fognak menni. Megjelennek, eltűnnek. Te csak szemtanúja vagy mind a megjelenésüknek, mind az eltűnésüknek, de most már nem aggasztanak ezek a dolgok. Van egyfajta jelen(lét), csend, nyugalom, mely önmagától jelen van. Ennek a nyugalomnak nincs cselekvője, nincs teremtője, egyszerűen jelen van, benned van, veled van. Ez saját magad illata. Semmi teendő nincs vele. Természettől fogva jelen van. A békének, a tágasságnak az illata ez. Ez a saját lényed illata. Nincsen saját formád, alaktalan vagy, semmi (űr) vagy. És túl mutatsz az űrön, mert ha űr van, azt a saját lényed érzékeli. Saját lényedet, a tiszta tudatosságodat nem más érzékeli. Az önamagának tudatában van. Te vagy minden szemtanúja (megfigyelője). Minden névnek, formának, ami megjelenik előtted, ami a te jelenedbe belekerül. Te vagy az idő szemtanúja (megfigyelője). Az idő nem figyel meg téged. Az érzékszerveid, az elméd, az érzelmek, mind természetességgel jelennek meg belőled, természetnél fogva vagy mindegyiknek tudatában és egyikük sem tartós. Mind csak jön és megy. Még a figyelmet is te figyeled meg. Amikor azt mondom, hogy te figyeled meg, nem a személyedre utalok, a személy is csak egy gondolat. A személy gondolatát is önmagadon belül figyeled meg. Szabad vagy. Akire azt mondom "te", annak nincs születésnapja, annak nincs végső napja, olyan vagy mint a kötetlen űr. Nincs élet sem és nincs halál sem számodra. Te vagy a szeplőtelen tudatosság. Számodra (ilyen értelemben véve) nincs sem magas, sem alacsony, sem belső, sem külső. Ezek mind az elmén keresztül jelennek meg. Az elme maga nem más, mint saját magadban megjelenő gondolatok. Engedd, hogy minden feljöjjön, hagyd hogy megjelenjenek, de maradj benne a természetednél fogva jelenlévő pártatlanságodban. Ehhez erőfeszítést sem kell tenned. Maradj meg mindennemű identitás nélkül. Az identitás nem ad semmiféle plusz értéket, ellenkezőleg, korlátozza a nyitottságodat. Te vagy a tiszta létezés. Most csend van. Ez a csend is jelen van veled a láthatóban. Ez az örömöd finom áramlata. De nincs mögötte senki. Nincs senki aki megtartsa, vagy elveszítse. Legyél ennek tudatában! Ha ezt felismered, nem leszel zaklatott. Maradj a saját, természetes tágas létedben. Amikor azt mondom "maradj", az egyszeűen csak azt jelenti, hogy maradj meg természetes öntudatodnál. Nem kell cselekedni hozzá, már ez vagy. Ne hozz létre semmilyen kapcsolatot semmilyen tárggyal, megjelenéssel, és ne hozz lérte semmilyen kapcsolatot semmilyen témával kapcsolatban sem. Hagyd hogy a tárgy és téma megjelenjenek, de ne ragaszgass semmilyen cimkét magadra. Maradj az, aki vagy. Te vagy a meg nem született, a meg nem haló, az időtlen. Soha nem születtél meg. Mi a megszületés? Egy forma, egy név, mely létet kap. És ez a léthezjutás, a te saját, időtlen, végtelen lényeden belül jelenik meg. Te tiszta tudatosság vagy, mely túlmutat neveken és formákon, túlmutat mindazon, ami jön-megy. Mindezeket, mindezeket a megjelenéseket csak megfigyeli a lényed, minden erőfeszítés nélkül. Ha sikerül nem azonosítani magad azzal, ami megjelenik, akkor a saját időtlenséged magától értetődővé fog válni számodra. Te vagy minden megjelenésének, minden jelenségnek szemtanúja, megfigyelője. Te vagy a szem, ami mindent lát, de az a mindent látó szem nem látható, mert ő maga alaktalan. Vannak olyan gondolatok, mint pl. a "legyél önmagad" vagy "ismerd fel, hogyan létezz". Hagyj fel ezekkel a gondolatokkal és akkor ezek a gondolatok is békén hagynak téged, ugyanis nem azt szolgálják, aki valójában vagy. Ne kötözd hozzá magad egyetlen szándékhoz sem, de még az időhöz se. Ne rohanj előre, hogy a jövőben majd valami lehess és akkor az időtlen, állandó léted felfedi magát egyértelműbben. Maradj meg ilyennek! Om
Mooji: A kihívásom számotokra az, hogy mi lenne, ha semmit nem kellene tenni semmivel kapcsolatban? Ha semmit nem kellene csinálni, semmivel kapcsolatban? Persze főzhettek egy csésze teát, mert abból úgysem lesz semmi baj, ha van valami dolgotok, tegyétek... vegyétek fel a telefont, szervezzetek meg találkozót, de mindezt ne kövesse a gondolat, hogy van valami, amit meg kell tennem, hogy stabil maradjon az éberlétem, mert elárulom nektek, ez csapda. Felejtsétek el! Ha megérintitek ezt a gondolatot, azt hiszitek attól azon nyomban megvalósul. Aztán el kell hinnetek egy másik gondolatot, amivel elmozdíthatjátok az előzőt. Akkor miért ne szabadulnátok meg mindkettőtől eleve és maradtok az eredeteteknél? Egyszerűen csak vagytok, és ebből a létből emelkedik ki minden, beleértve a spiritualitás érzetét is. Felejtsétek el a spiritualitást! Felejtsétek el a megvilágosodást! Felejtsetek el mindent, feledkezzetek meg önmagatokról is. És akkor mi marad? Az, amitől nem lehet megszabadulni, az marad. Ennyi az egész! Egyszerűbb mint az egyszeregy.
Nem érzem, hogy a gondolat az valami nehéz dolog lenne, az nem más, mint egy kitartó képzet a Tudatosság emberi értelmezésének pszichéjében, hogy tennünk kell valamit. Néha úgy beszélünk, hogy azt sugalljuk, hogy valamit meg kell kapjunk, precízséggel. Én viszont azt mondom, nincs precízség az "Én"-ben, vagy hogy minden benne van az "Én"-ben. Ha feladjátok az összes képzeteteket, az összes erőfeszítéseteket, hogy megpróbáljatok valahova eljutni, egyszerűen csak engedjétek el itt és most, ugyanis meg van hozzá az erőtök, hogy megtegyétek. Csak engedjétek el. Mint ahogy ültök egy vendédekkel teli étteremben, akik koccintgatnak, és csörögnek az evőeszközökkel, beszélgetnek és a zene is szól, és mégis tudtok kedvesen beszélgetni az asztal túloldalán ülő barátotokkal, mert a többit nem engeditek be. Ugyanígy nem engeditek be ezeket a gondolatokat sem, hogy "valamit tennem kell ahhoz, hogy tovább jelen lehessek". És abban a percben, amikor mentesülsz ettől a gondolattól, hhuuuuhh, megjelenik a felismerés. Tudjátok mit? Ez a fajta ráébredés gyakran nagy nevetéssel párosul. Semmi sem nevetséges, csak .. túl egyszerűnek tűnik, hogy igaz legyen. Mert mennyi könyv? Mennyi könyvtár? Mennyi CD? Mennyi tanító? Hány történet? Uram Isten, lehetséges hogy ez mind egy ennyire egyszerű dologra akar rámutatni??? Ez mekkora vicc! Milyen furcsa! - hogy egyszerűen csak "vagyok". Ennek valamiféle teljes elfogadása az ökökké jelenlévő Igazság, megtörténik, ahogy eddig is jelen volt. Elnevezhetjük kegyelmi állapotnak, vagy áldásnak, vagy bárminek, de ez akkor is csak egyszerűen megtörténik. És a folyamat, hogy valamit ki kell javítani .. igen, van amikor mondhatom ezt, mondhatom azt, hogy "Tudjátok mit? Ezt abba kell hagynotok és ezt kell csinálnotok." És kell legyen akkora rugalmasság, olyanfajta nyitottság, mely jelen van a Létezésben, hogy ezt meghallja, és meglássa az értelmét a pillanatban, és még azt is lássa, hogy bár tenned kell valamit, ahhoz hogy meglásd, de valójában nem kell tenned semmit, ahhoz hogy az legyél. Tűnhet úgy, hogy ellentmondás történik. És többnyire ez a gondolat molesztál minket, hogy valami utunkba kerül. Igen. Úgyhogy van, amikor azt mondom nektek: "igen, a pillanatban úgy tűnik, hogy ez útban van". De azt is megkérdezem: "Minek az útjában van?" Igen. És mi figyeli meg ezt az akadályt, mely minek van az útjában? Azt mondtuk, hogy a Tudatosság nem lehet a túloldalon, hogy keresztbe dolgozzon vagy gyakorolhasson. Annak kell lennie magának, amiben maga az elmélet, az erőfeszítés, az első gondolat megszületik. Már a Tudatosságból születik. És bármilyen utazás, ami abból a gondolatból indul ki, ugyancsak csakis a Tudatosságon belül tud megtörténni és nem vezethet el a Tudatossághoz, mint külső célhoz. Ez csak önnönmaga felfedezése lehet. És néha amikor olvasol róla és természetesen próbálod átadni, azt próbálod átadni, ami szavakban valójában nem átadható, szavakkal nem értethető meg és szavak által nem adható át. Maximum azt mondhatod a "látás "visszautasíthatatlan tekintélyén keresztül, hogy azok a szavak magukba szívták a Létezést, valamiféle erő van bennük. Valahogy azokban a szavakban több fény van, amikor abból a "látás"-ból érkeznek. Maximum. Igen. Amikor te magad vagy a "látás" a megtapasztalásban, de ugyanakkor túl is mutatsz rajta. Ezt nem lehet elmagyarázni, és mint ahogy korábban mondtam, hála isten, hogy nem kell róla szakdolgozatot írni. Ez csak a saját belső látásotok. Valami nagyon "magánjellegű", használjuk rá ezt a szót egyelőre. De ez az, ami levágja, ledarabolja mindezeknek a "kellene csinálnom" "nem kellene csinálnom"-oknak a rétegeit és meghagyja az Igazságot puszta mezítelenségében, az itt és most-ban. Mi lehet ennél egyszerűbb? Még az egyszerűséget is megelőzi. Ezek vagytok ti. Az elménk nem igazán élvezi ezt a teljeskörű pihenést. Amikor az elme teljes pihenésben van - ami azt jelenti, hogy nincs benne semmilyen szándék, képzet, semmiről, amit meg kellene valósítani, ahhoz hogy valami legyünk - akkor spontán egy önmagával. Maga önmagában. Igen. Engedjétek el azt a képzetet, hogy van bármi is, ami megakadályozhat benneteket abban, hogy csak "legyetek". Mert az is csak egy olyan érzet, ami ebből növekszik ki. És mi ez? És ki az, aki kívülálló és tud róla? Abban, amiben csak vagyunk, még azt sem fogalmazzuk meg, hogy "ez vagyok". Ezért mondtam azt, hogy "hiányzik a nyilvánvaló". Mert egy felépített dolog foglal le minket, ami arról szól, aminek lennünk kellene. És ha ránézünk az elménkre és mennyire kondícionálva vagyunk, méltatlannak fogjuk érezni, "nem vagyok rá méltó" gondolod, mert azonosítod magad azzal, ami azt az érzetet adja, hogy kevesebb vagy. Mert amíg jelen van a kutatás, addig az is jelen van, hogy valami hiányzik. Ezért van, hogy kutatunk... 2005.ápr 01. Mooji: Amikor az elme leáll, te állsz le. A tűz egyre csak növekszik, mondjuk neki "állj le tűz", "de akkor talán ne dobálj belém több fát!" igaz? ... igen... (nevetés) Valami biztos hogy történik, ami egyre csak leköti a figyelmünket, ami táplálja: vagy a figyelmünk, vagy a hitünk, érdeklődésünk, vagy valamiféle identitás, ami tüzelőanyag az egóval telített elmének, valahonnan mindig talál tüzelőanyagot magának. Tüzelőanyag nélkül minden tűz kialszik. Jöjjetek rá, mi a tüzelőanyag! Elmeséltem már nektek egy történetet, sokan ismeritek bizonyára. Azt mondják Ázsia bizonyos területein a majmok időnként lerohanják a falut és ellopják az összes banánt, felborigatják az edényeket, tudjátok minden kárba megy, és van egy majom, ami különösen sok bajt okoz és már nem bírták tovább, és hívtak egy majomvadászt. Eljön a majomvadász, és nagyon jól ismeri a majmok észjárását. Eljön és hoz egy kókuszdiót, egy üres kókuszdiót, kifúrja, csinál rajta egy lyukat, egy akkora lyukat, amibe bele tudja tenni a kezét, amekkora lyukon bele tud nyúlni a kezével és tesz bele banánt, amit a majmok nagyon szeretnek. És egy madzagot is ráköt a kókuszdióra, ami kb. 4 méter hosszú és kiköti egy fához. Aztán jön majom úr, puk-puk-puk, szimatol, szimatol és meglátja a kókuszdiót, belenéz, látja van benne valami, belenyúl a mancsával, megfogja a banánt, mert azt akarja megkaparintani, de mivel ökölbe szorul a mancsa, nem tudja visszarántani a lyukon, el kezdi rángatni, de nem sikerül kihúzni. Ekkor a majomvadász elindul felé. A majom meglátja a majomvadászt és nagyon jól tudja mire készül és pánikba esik és elkezni még jobban rángatni a karját, húzná, húzná kifelé, de nem elég okos ahhoz, hogy rájöjjön, hogy ha elengedné a banánt, azonnal megszabadulna. Mi történik? Még mindig a banánt akarja. Szabadulni akar, de a markában tartja és olyan, mintha a kókuszdió tartaná fogságban. De a kókuszdió, szegény kókuszdió teljes mértékben ártatlan, csak van rajta egy lyuk. A majom zárta ökölbe a mancsát és csak rángatja, a majomvadász meg csak közeledik. A majom rángatózik, de el nem engedné a banánt, mert még mindig azt akarja. Valahogy nem látja át, hogy a banán, a banán iránti vágya tartja fogságban. A majomvadász tudja, hogy a majom minél izgatottabb lesz, annál kevésbé fog rájönni, hogy mi a kiút, és aztán odaér és elkapja. Mert az egyre csak a mancsát nyomorgatja, hogy a banán is kiférjen, és ő maga is elveszik. Jó kis probléma! Tehát, mi mit szorongatunk? Mi a mi banánunk? Mi is szorongatunk valamiféle banán gondolatot, vagy képet, igaz? És úgy tűnik, hogy "tudod, én nem látom, én nem akarom ezt az elmét, nem akarom a kötöttségét, tényleg nem akarom, eleget voltam már a kötöttségében" Hát akkor engedd el a banánt! "De én nem fogok egy banánt sem". Akkor mégis hogyan? Valamiféle érdekeltség jelen van, akár a hit, hogy az elme annyira erős, hogy semmit nem tehetünk ellenere, pedig nem így van. Az elme önmagában nem erős nélküled. Te létezhetsz az elme nélkül, de az elme nem létezhet nélküled. Vagyis, te vagy az erősebb! Tehát, hol van a gond? Valahogy azt gondoljuk, hogy lehet, hogy le kell csendesítenünk az elménket. Nagyot gondolunk, hogy az elmét le kell csendesíteni. mantrázunk: (elhadarja:) om manah shivaya, oh manah shivaya, oh manah shivaya...(nevetés) egy ideig működik. Vagy próbáltok valamit csinálni, sokáig ültök a kezeteken, míg végre minden figyelmetek a kezetekre irányul, és akkor nem tudtok az elmére gondolni, nem tudtok gondolkodni, de mennyi ideig fogtok a kezeteken üldögélni? Egész életetekben? Vagy bármit ki lehet találni... én azt mondom, ne, egyszerűen engedd el az érdeklődésed az elme iránt. Az űr, amiből az elme kiemelkedik, az az ÉN. Legyél egyszerűen az ÉN, önmaga. Ne aggódj amiatt, hogy mi jön az ÉN színpadára, csak az Én legyél. Azt gondolod "ez olyan nehéz" az "olyan nehéz" is egy gondolat. Nem tarts ezzel a gondolattal. Nem nehéz. Ez már eleve így van, így tekints rá. Ez a módja, és könnyű módja, közvetlen módja, problémamentes és nincsenek mellékhatásai.
Ez persze fokozatos és minden egyes lépés, amit sikerül megtenned ... huh..az megint egy nagyobb belső teret eredményez, és az az érzésem, hogy az emberek attól szenvednek, hogy nincs elég belső terük és nem értjük, hogy mennyire klaosztrofóbiások vagyunk és tele van az egész életünk, tele, tele, tele ... és senkinek nincs ideje, még a munkanélkülinek sincs ideje, mindenki csak rohan (órájára néz, eljátsza, hogy mobilon beszél) hogy legyen még több, tele, tele, tele ... ami rendben is lenne, ha felismernénk közben, hogy én ÉN vagyok és hogy ezek közül semmi nem fog legyőzni. De anélkül, hogy tényleg megállapodnánk belül, valahogy könnyen borul minden, könnyen borul. hallgató: hogyan tudom ezt könnyen megtenni anélkül, hogy ne alakítanék ki magamban egy elképzelést az ÉN-ről? Mooji: az ÉN-ről alkotott elképzelés nem egyenlő az ÉN-el. Tehát bármilyen elképzelést kialakítasz, ne keverd vele össze magad. Csak legyél éber tudatállapotban (tudatosságban), és hagyd magára. Azt figyeld meg a Tudatosság maga hol van, képzelgések nélkül. Nyilvánvalóan olyan pozícióban vagy, hogy ha megfigyelsz bármit is, honnan nézed? és kiként nézed? - érted mit mondok? - ne csak azt figyeld meg MIT nézel, hanem HONNAN nézed? és milyen identitással nézed? Kiként figyelsz? Ki vagy te a megfigyelés folyamatában? Ezt tisztázd és minden tisztázódni fog! Ide érkezz el először, de tényleg csináld meg és ne feltételezd, hogy dolgod van vele, csak csináld és a tapasztalásra hagyatkozz és akkor megkapod a teljes figyelmemet, mert egyfajta tekintéllyé válik. Ne csak könyveket olvasgass, "OK, ezzel egyet értek, ezzel meg nem", nem, nem! hanem csináld! Legalább egy embert akarok, aki ezt megteszi!
hallgató: látni akarok, tisztán akarom látni az Igaz ÉN-em, tudni akarom az Igazságot. Mooji: igen, igen ... Minden amit megláthatsz, az valójában a "nem-igazság", hatással van a Tudatosságra, ne tarts velük! Csak legyél abban az állapotban, ahonnan a látás kiemelkedik, legyél azon a helyen, ahonnan a látás kiemelkedik, legyél ott, ahol még a látást is látjuk. Megtudja bármelyikőtök ezt csinálni? (rámutat a hallgatóságra) hm? Annyira szeretnék valaki olyannal beszélni, aki meg tudja csinálni. Legyetek benne a látásban, és mondjátok meg nekem, hogy a látás forrása szokott-e jönni-menni? És ha nem szokott jönni-menni, hazaértél! Ha jön-megy, kell legyen valami, ami megfigyeli a jövés-menést. Ezért az nem lehet az eredeti forrás. 2012.jan 29. India hallgató: A koncentrációról akartam kérdezni. Mi az? Hogyan használjuk? Mooji: Kell hogy legyen valami konkrét kérdésed, nem lehet általánosan csak koncentráció... hallgató: arra gondoltam, hogy az ÉN-hez való kötődés, az ÉN-re való koncentrálás, nem vagyok benne biztos hogy értem... Mooji: ah, értem ... igen, igen... ez valójában nagyon egyszerű, semmiről nem tudok, ami ennél egyszerűbb lenne. Ha úgy érzed, hogy ez a rengeteg spirituális gyakorlat túl fárasztó, túl nehéz, egy csomó gyakorlást és időt igényel, és mostanság az emberek nem akarnak túl sok energiát fektetni ilyesmibe, akkor van valami nagyon egyszerű. Ez az érzet, hogy "én vagyok", az ott van benned, senki nem tette oda, még a szüleid sem plántálták beléd ezt az érzetet, hogy "létezek", "vagyok". Ez egy egyszerű érzet, hogy egyszerűen csak tudod, hogy vagy. Amikor azt mondod "én", az én azt jelenti, "én vagyok". És a "vagyok" igazi értelmezése a tudatosság. Az Isteni alapelv mindenkiben ott van, az mondja, hogy "én vagyok". De az "én vagyok" érzet amint testben nyilvánul meg.. hm?.. szüksége van a testre, mert a 'vagyok" a testben tud tapasztalásokat szerezni, de valahogy az énkép azonososítása a testhez párosul, pedig az csak eszköz és megszületik az érzet, hogy van testem. Amikor az az érzet, hogy "én vagyok a test" bevésődik a tudatosságba, akkor további gondolatok, asszociációk jöhetnek vele ... van testem, ez vagyok én, egy nő vagyok, zsidó vagyok, angol vagyok, ez vagyok, az vagyok, mindezek a további dolgok jöhetnek, abból az alapgondolatból, hogy ez a test vagyok. És akkor én vagyok a cselekvő, én vagyok az, aki élem az életem, és ez mind bekerül a játékba és ezt nevezzük tudatlanságnak.. érted? ... Tehát a "vagyok" önmagában egy nagyon titokzatos alapelv, mert úgy jelenik meg, mintha Isten mondaná "vagyok" és az ördög is azt mondja "vagyok". Érted? Úgy szoktam ezt nevezni, hogy kaméleon elv, változik a háttérnek megfelelően. Úgyhogy lehetek nagyon személyeskedő, amikor azt mondom "tudok nagyon személyeskedő lenni!", és ez folymatosan változik alakjában és méretében. Abból, hogy nagyon egyéni vagyok, ez vagyok én stb, stb. egyetlen pillanat múlva lehetek abban a pozícióban, hogy egyszerűen csak megfigyelek, ez a megfigyelő nem személy, hanem személytelen, csendes, egész, békés. Van egy kép, amit Indiában láttam régebben. Két madár van rajta egy fán. Az egyik buzgón fészket épít, meg ilyesmit csinál, a másik meg csak ül, és nézi. Ez a fészket építő izgő-mozgó madár az a kép, ahogy magunkról gondolkodunk, ahogy az életünkről gondolkodunk - ki vagyok, mit kezdjek az életemmel, mi a célom?; a másik pedig, amelyik csak ül, az a tényleges érzet, hogy "vagyok". Egyszerűen csak megfigyel. Úgyhogy a "vagyok", az intuitív értelmezése a "vagyok"-nak, amelyiknek nincs szülinapja, nincs formája, nincsenek jó napjai, vagy rossz napjai, nincs lélektani kortörténete, a puszta jelenlétében figyel meg. Az "én" érzet, melynek határozott összefüggései vannak, mely egy meghatározott személy, meghatározott személyiséggel, határozott célokkal, ambíciókkal, ragaszkodással, kapcsolatokkal, és mindennel, azzal foglalatoskodik, hogy elfoglalja a helyét. Ez utóbbi abból emelkedik ki, amelyik csak megfigyel .. valahogy .. valahogy egyek, de mégis van köztük különbség. Úgyhogy a "vagyok" érzetének meg kellene engedni, hogy megmaradjon önmaga, próbáljátok meg! Ne hagyjátok, hogy a "vagyok" érzet kapcsolódjon, vagy érintkezzen más fogalmakkal, hogy aztán valahogy belesodródjon valami történetbe, vagy képbe. Hagyjátok meg a "vagyok" érzetet önmagának. Mindenféle gondolat fog jönni, hogy játszadozzanak, mondd nekik " gyertek, csak gyertek!" Néha, ez elején, amikor kirpóbálod ezt, döbbenetes kizökkenésekkel találkozol, jönnek hogy húúúú, mint a hullámok, de közben tudatában vagy, hogy ott vannak, nem kell velük harcolnod. Próbáld megtalálni a csendet, a "vagyok" csendjét és maradj benne. Ne aggódj amiatt mi jön-megy, csak a "vagyok" érzetben legyél. Ne minősíts, ne értelmezz! Maradj az intuitív "vagyok"-ban.
Valahányszor a figyelmed elkalandozik, kapcsolatba akar lépni más gondolatokkal, játszadozni akar, meg akar nyilvánulni minél több történetben, hozd vissza a "vagyok"-ba, tartsd a figyelmed ebben a "vagyok" állapotban. Szokj hozzá ehhez a öröm, derü folyamhoz, a nem-kiszakadáshoz, hiszen ott van veled. Nem olyan nehéz. Eleinte tűnhet zötyögésnek, de fokozatosan könyebb és könnyebb lesz és aztán nemsokára elegendő lesz a csak figyelmet áthelyezni és megint ott az űr. Hozzászoktok ehhez az érzethez, hogy ebben a testben űr, semmi van. Még ha ilyen nagy testetek van is, mint az enyém, ez is olyan mint az űr, a semmi. Olyan mintha az űr haladna keresztül az űrön. A létetek érzete olyan mint az űr. hallgató: és a kérdés? Mooji: a kérdés, hogy ki vagyok? hallgató: igen, hogyan kapcsolom össze a kettőt? a koncentrációt és a kérdést? Mooji: kezdd azzal, amit épp most mondtam el. A természetes érzet, hogy "vagyok" az ott van magától. A parfüm ebből a "vagyok"-ból árad, ahogy mondtam, mely béke, öröm, ez a tapasztalás. Lehet, hogy abban az állapotban nem is jön elő a kérdés, hogy ki vagyok? Csak öröm van és űr (semmi). Aztán egyszercsak feléled az "én" érzet. Erős reakció, ítélkezések, félelmek .. ezek belépnek. Ha jönnek, ne harcolj azzal, hogy legyőzöd őket, vagy hogy ne zavarjanak. Engedd, hogy teljességükben megtörténjenek a testben. Ne keress semmilyen "gyógyszert" rájuk. Engedd, hogy megtörténjen. Tartsd a szemed nyitva. Érezd a jelenlétüket energetikailag a testedben. Milyen érzet a félelem? Milyen érzet a féltékenység? az elutasítástól való félelem? hadd jönnenek! Ez az "én" érzet a testben ha összerándulással jár, hagyd. Először csak figyeld meg, ahelyett hogy rögtön orvosolni szeretnéd. Két dolgot tehetsz: ha rádtör, hagyd, hogy megtörténjen, és tegyél meg mindent, hogy csendes tudj maradni. Ne ítélkezz, ne vedd magadra, ne merülj bele, csak hagyd hogy megtörténjen. Lehet hogy kényszerítve vagy, hogy végig nézd, de arra nem kényszeríthetnek, hogy részt is vegyél benne. És akkor fokozatosan találni fogsz magadban egy űrt, amelyik csendes mindennek a mozgásnak, feszültségnek a közepén. Van bent egy csend érzet. És intuitívan érezni fogod, hogy 'itt vagyok". Ha ez az érzés megérkezik, addigra a forróság alábbhagy, a remegés meg nem fontos. Még ha jelen is van, valahogy az is a békévé válik. Ez a felfedezés fantasztikus! És még valamit tehetsz. Amikor a felfordulás állapotában vagy, fokozatosan kérdezgesd: ki szenvedi mindezt el? ki a szenvedés alanya itt? Nem cinikus kérdés. És nem ítélkezés. Találd meg a szenvedőt! Mert valami történik "ó, ezt nem bírom tovább, ez túl sok" "úgy érzem ez elpusztít" " ez megsemmisítő" gyere rá ki mondja ezeket a dolgokat, csendesen ... ki mondja ezeket a szavakat? ki mondja ezeket a dolgokat? hiszen eddig ez nem volt kérdés. Elfogadtad, hogy ez te vagy, azonosítottad magad szilárdan vele. Így olyan, mintha ez lennél te. Tehát ekkor kell megnézned ki szenvedi el mindezt. Nézd meg fellelhető-e. Mert úgy tűnik, hogy ennek az elszenvedője valami megfogható. Rengeteg identitás van egy ilyen megtapasztalásban. Tele van identitásokkal. És ahol identitás van, ott "én" identitás is van a háttérben. Vizsgáld meg, hogy ez az "én" identitás megtalálható-e. (első rész vége) S VAGYOK gyakorlása II.Mooji: tehát mégegyszer, kezdetben a zavarok nagyon erősek, érzed ahogy mindez a sok zaj feltör, és mondok nektek valamit, néha megmagyarázhatatlanul jönnek az érzetek a testben, félelmek, nagyon erős remegés, pánik, akár pánik roham is megjelenhet, mindez önmagában, ha magára van hagyva elviselhető, csak ott van. De mi történik? Amint megjelenik ez az érzet, azonnal valamiféle értelmezése is bekúszik mellé. És ettől az értelmezéstől, ezektől a minősítésektől lesz olyan büdös az egész. És ez már szokásunk. Mert amint ezek az érzések megnyilvánulnak, el kezdjük értelmezni őket, hogy ez azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó, emez azt jelenti, hogy többet kell koncentrálnom, valamiből többet kell csinálnom, és ez egyre jobban leköt bennünket belülről az izgalom, a minősítés, mindez és a környezet felforrósodik és meg lesz zavarva az addigi édes környezet. Érted? Tehát ha jön egy érzés, nagyon erősen, remegünk kívül-belül, néha még a benne rejlő üzenetet sem tudod felismerni, ami bármi lehet bármiről, néha az az igazság, de csak a csendben jöhetsz rá, hogy mi van a hátterében, mi a történet ebben az érzésben, érted? Lehet, hogy valami elvárja, hogy történjen valami. Úgyhogy először egyszerűen csak csendesedj el! És gyere rá, ki? Ki szenved itt? kinek vannak elvárásai és mire irányulnak az elvárások? Legyél csendben! Nem kell sok kérdést feltenned, de ezeknek a kérdéseknek erejük lesz önmagukban. Néha mikor megkérdezed, hogy "ki szenved ettől?" hirtelen olyan érzésed lehet, mint valami hatalmas összeomlás. És az is lesz, mert van valami erő, amelyik nem akarja, hogy felfedezd. Nem akarja, hogy tisztán láss. Így jelenik meg. Fel fogod fedezni, hogy ki a tolvaj a házban, rá fogsz jönni. És hirtelen az ajtón csöngetnek és jön valami árus. "helló, hogy s mint,", jön valami, ami kizökkent. Akkor megint vissza kell térni. Térj vissza a kérdésre. meg fogod látni, még ha jön is valami erős összeomlás, sokszor, ha ilyen jellegű kérdést teszünk fel, rá fogsz jönni, hogy milyen rengeteg féle dolog van egy müzliben, mintha egyszerűen nem tudnál koncentrálni. "Ideje új kézitáskát venni", meg ilyesmik jutnak eszedbe. Akkor hirtelen le kell állítsd "hé, mi folyik itt?" Mert ha mindenféle másra gondolunk, az összeomlás nem tud megtörténni. Ez már jel, hogy valami nyomában vagy. Ki szenvedi ezt el? Nézd meg ténylegesen meg tudod-e találni, hogy a szenvedő megfogható-e, mert mostanáig olyan érzés volt, hogy "én vagyok az" (aki szenved), magammal azonosítottam, mint egy gócot. Bézd meg le tudod-e leplezni.
Néha vizsgálódsz és rájössz, hogy nincs ott semmi és mi jön? egy hatalmas megkönnyebbülés érzet.. huuuhhh.. köszönöm, köszönöm, köszönöm ... de ne hagyd abba a kutatást túl korán! A megkönnyebbülésről is találd ki, hogy ki érzi azt. Azok, akik tényleg ilyen megfigyeléseket végeztek, nem adták fel. Nem hagyták magukat eltéríteni ettől a kérdéstől. És így olyan sok erő jön a létezésbe! Merthogy nem arról van szó, hogy csak azt gondolod "nincs is ott senki", hanem valóban felfedezed, hogy nincs ott senki. A testedben minden egyes sejt, az egész lényed felfedezi, hogy nincs ott semmi. Nem mások mondják ezt neked, te magad fedezed fel önmagad számára. Érted? Ez a kutatás (önvizsgálat) ereje. És minél többet foglalkozol vele, annál kegyetlenebb lesz, nagymértékben reflektorfénybe helyezi az egót, hogy te nem ez vagy, félrelökheted. A sikeres kutatás (önvizsgálat) űrben (a semmiben) végződik. Megintcsak a semmi, az űr, a béke van ott, és öröm. A kutatás (önvizsgálat) lesz a valós lényünk testőre. Senkinek sem kell szólnia, hogy "gyere játszani", beindul automatikusan, fokozatosan. Többféle kutatási mód van, most csak néhányat emeltem ki közülük. Néha a természet egyszerű, nyitott elfogadás arra, hogy bármi történik, rendben van. Már beszéltem nektek erről, mikor elmondtam, hogy a jó hozzáállás az amikor úgy állok hozzá, hogy "nem bánom". "Nem bánom mit hoz az élet, rendben van". Nem arról van szó, hogy nem érdekel, hanem hogy nem ellenzem, nem loholok tapasztalokat vásárolni, semleges megfigyelő maradok. Ennél nagyobb dolog nincs.
És vannak pillanatok, amikor nincs kutatás, még ha akarod sem történik meg, akkor ezt is tiszteletben kell tartani. Ezt is. Egyszerűen csak tanulsz táncolni önmagaddal, mindezekkel a mozdulatokkal, melyek maguktól jönnek, maguktól jelennek meg a jelenlétben, melyben benne vagy. A kegy jelen van, higyjétek el! Néha úgy mentek el egy satsangról (elvonulásról), hogy "semmire nem emlékszem ebből a satsangból", mert mélyebben, másként hallgatjátok. És bár a hallgatáshoz az átjáró az elme, néha amit hallgatunk eljut egészen a szívig. A szívnek nem kell emlékeznie. Az elmének emlékeznie kell, hogy fel tudja hasznosítani a dolgokat. A szívnek nem kell hasznosítania semmit. Az egyszerűen csak ragyog. Az elme dolgozik, a szív ragyog. hallgató: köszönöm fordítás: hallgató: hogyan tudom magam megsemmisíteni? (megjegyz.: nem jól érhető a kérdése)
hallgató: 2 kérdésem van, az első a szomorúságról Mooji: a miről? hallgató: szomorúságról Mooji: aha, ez a fontosabb kérdésed? ... a kettő közül? A legjobbat tedd fel elsőként, mert ha a kevésbé fontosat teszed fel elsőként, akkor az elméddel a második kérdésre fogsz várni. (kedvesen nevet) hallgató: OK. a másik kérdés (mindenki nevet, merthogy nehezen születik meg) a másik a párkapcsolatról szól (ezen mindenki jót derül, a hallgató maga is) Mooji: úgy érzem ez lesz az igazán fontos (viccelődik Mooji) először a párkapcsolat és azután a szomorúság (mindenki nevet) csak viccelni akartam.. hallgató: a kérdés az, hogy amikor kapcsolatban vagyok, amikor közel érzem magam valakihez, amikor intim kapcsolat alakul ki, aztán jön a szétválás, vagy az illető eltol magától, teljesen kiborulok. Mooji: igen, igen hallgató: és ez egy olyan érzés, ami automóm (rossz kifejezést használ) reakció, magától jön, Mooji: értem, automatikus reakció hallgató: automatikus, igen Mooji: miért tolnak el? hallgató: mert kapaszkodok belé Mooji: igen, kezedben akarsz tartani valamit, ami túl sok a másik személy számára, ez csak rövid ideig szép .. csak rövid ideig szép ... ha valaki bizonytalanságban érzi magát, akár tetszhet is neki," valakinek szüksége van rám", de egy idő után túl sok lesz, senkit sem szabad behálózni .. te nem pók vagy ... ez egy belső reakció ami jön, mert úgy érzed talán nem vagy elég jó, mindenféle tehcnika nélkül. Érted? És ez már önmagában nem valami jó alap, ennek tudatában kell lenned. Nem arról van szó, hogy hopp, automatikusan erős leszel, de a párkapcsolatok arra is adnak lehetőséget, hogy felfedezzük mi igaz, hogy felfedezzük milyen kompromisszumokat vagyunk képesek gyorsan meghozni.. érted? hallgató: igen, értem, ettől még ott van az érzés
ugyanígy működik a szabadság is, néha úgy érzed, hogy amint felismered az igaz éned, érzed lényed hatalmasságát, valami rögtön beindul, hogy tarthatnám meg ezt az állapotot? Ugyanúgy működik, mint az az érzet a párkapcsolatban, hogy tudnám megtartani? érted? hogyan tudnád megtartani? a párkapcsolat nem olyan valami, amit meg kell tartani, azt élvezni kell, érezni kell a frissességét, és ha erős vagy, érezni fogod, hogy minden kitisztul, és akkor minden veled akar lenni, amint szándékoktól mentessé válsz. Ha túl sok a szándék, az feszültséget okoz. Ha mentes vagy ettől a szükségérzettől, bárminek szükségérzetétől (annak érzetétől, hogy bármire szükséged lenne), és ez nem kérkedés, ez csak annyit jelent, hogy lényed természetes állapotában vagy, akkor nem kell, hogy elismerjenek, tudod? Még annak sem érzed szükségét, hogy szeressenek! El tudsz ilyesmit képzelni? Hogy olyan helyen vagy, hogy még arra sincs szükséged, hogy szeretve legyél? Ez egy nagyon csendes hely. Ezen a helyen a szereteted megnyílik, kiterjed, gyönyörű és nagyon erős lesz. De a most-ot illetően nem kérlek arra, hogy ugorj át mindent és kerülj ebbe az állapotba. Azt kérem, hogy nézz rá a folyamatra, hogy mi az, ami jó érzéssel tölt el, ha meg tudsz valamit kaparintani, csak figyeld meg, hogy ki csinálja ezt, kinek van erre szüksége rá és legyén nagyon elcsendesedve, amikor ezt a kérdést felteszed.
Viszont ne zuhanj, olvadj bele a történetbe, csak figyeld meg! Legyél végig a tudatában, hogy ezt megfigyeled, de közben adj bele mindent, hogy ami csak lehet feljöjjön és megtekinthesd, mi az... eljátszahatod ezt bármilyen érzelemmel, bármilyen gondolattal. És akkor meglátod mi működik a nevedben, és rájöhetsz tényleg te vagy-e ez, vagy csak valamiféle image, ami az elméd kivetítése és ha ezt megtalálod, jönni fog valamiféle űr, és ez az űr valami nagyon fontos, fontos hogy felfedezd, hogy visszaszerezd. Ne félj ettől a tapasztalástól! Sőt, hívd meg, keresd! És legközelebb ha meghívod, jól húzz be magadnak, vidd el a szélsőségekbe, de csak a szemeiden keresztül figyeld, ne lépj közbe, ne ítélkezz, ne próbáld értelmezni, nézd meg meg tudod-e csinálni, ez olyan képesség, amit gyorsan ki tudsz fejleszteni, mert a megfigyelés gyümölcse olyan édes ... édesebb lesz, mint bármelyik párkapcsolat, ha felfedezed a szabadságod ... hogy megszabadulsz ezektől a dolgoktól, nem arról szól, hogy szükségem van ezekre a dolgokra, hanem ami fontosabb, hogy lássam, hogy megszabadultam a szükségérzettől, hogy ezekre szükségem van.. és csodálatos módon, amiker ez az űr megtisztul ott benned, micsoda csodálatos vonzást indít el!Az emberek elkezdenek keresni ... de ha van valami terved az elmédben, ha mondjuk kinéztél valakit magadnak, ühüm, ő jó lesz (nevetés) és rögtön elkezded összekapni az összes muníciódat, rögtön ki fogják szimatolni, ha egy kicsit is intuitívak, kiszagolják a lőporos hordót "ez a nő veszélyes" (nevetés) "fejbe fog verni és bekebelez, nekem annyi" (nevetés). De őszintén szólva, ez a gyakorlat jó, ha elvégzed. Ha valamitől félsz, ha valami leköti az elméd, ha valami megragadja a figyelmed, félsz tőle, akkor rögtön védekezni kezdesz, így védjük a félelmeinket, a ragaszkodásainkat, a sérülékenységünket, és egyáltalán nem jó így leélni az életünket, de ezt te is tudod, nem kell hogy mondjam. Mert túl sok energiát igényel.. érted? tehát így lehet keresztül menni ilyen dolgokon. Úgyhogy ha szeretnéd, ha tényleg megértetted, mit kérek tőled, akkor végezz önmegfigyelést, nem tudom képes vagy-e megcsinálni a szituáció aktualizálódása nélkül, de van aki képes rá. Tényleg el tudják képzelni, le tudják maguknak festeni a legrosszabb lehetőséget, hogy szenvednek, és tényleg jelen tudnak lenni, és meg tudják figyelni, hogy mi történik bennük. Ha meg tudod csinálni, nagyon jó gyakorlat lesz. És kérlek gyere vissza és meséld el, mit találtál, mir ejöttél rá. hallgató: OK, rendben, azt hiszem menni fog...
Mooji: a gondolatok jöhetnek egyre, csak a beléjük vetett hitünk fog megszűnni. Ésitt van különbség! Lehet, hogy azt gondolod, hogy valahogy erőszakkal le kell állítanod a gondolatokat. Leállítod őket, keresed a módját, hogy megállítsd őket, és vannak olyan emberek, akik ezt meg is tudják tenni egy rövid időre. Vannak erre gyakorlatok is, meditciós technikák, a pranayama és ezek a dolgok leállíthatják a gondolatokat, vagy lelassíthatják őket egy időre, de itt nem ez a lényeg és egyébként is nehéz munka, mert meg is kell tartsd. hallgató: ezt csinálom mindig, megfigyelem a gondolatomat. Próbálok űrt hagyni két gondolat között és csak megfigyelni... Mooji: Először is érts meg valamit! Ha egy gondolat nem érdekel, annak a gondolatnak nem lesz ereje. Szerintem ebben egyet tudunk érteni, igaz? Ha valami egyszerűen nem érdekel, vagy ha bármi gondolat, vagy bármi jelentéktelen számodra, nem kell hogy túllépj rajta. Igaz, vagy sem? Még csak eszünkbe sem jut, hogy "Ó, igen ezen túl kell jutnom". Egyszerűen nem létezik, ha nem érdeklődünk iránta. hallgató: igen, értem, de valahogy jönnek újra... Mooji: jönnek, mert amikor jönnek, azonnal 5 csillagos kiszolgálásban részesülnek általad (többi hallgató nevet), ami azt jelenti, hogy odafigyelsz rájuk, kapcsolatba lépsz velük, el kezdesz táncolni, játszani velük ... mindenki így működik. Ha nem érdeklődsz irántuk, nem tudják elvenni tőled az oxigént, a beléjük vetett hited, érdeklődésed nélkül ...hm?... ezzel tisztában kell lennünk. Fel kell tudnod ismerni hogy lett ennek a dolognak ekkora ereje? Van bármely gondolatnak önmagában ereje? Bármelyiknek? Puszta lététől van ereje? Nem. Mert ha egy gondolatnak ereje lenne, akkor annak mindenkivel szemben kellene, hogy ereje legyen. Ez azt jelenti, hogy egy gondolat téged padlóra dönt. Másnak meg fel sem tűnik. Vagyis nem a gondolathoz van köze, hanem a gondolkodóhoz. Vagyis a lényeg a gonodolkodó. Mi a gondolkodó? Meg tudjuk állapítani a gondolkodó személyazonosságát? hallgató: hát ezt próbálgatom... de a próbálkozással is valamit próbálok csinálni, elérni.. Mooji: Valami ezt is figyeli, valamiféle erő, ami nem vesz részt, ezt is figyeli és megérti. Lehet a gondolkodó is egy gondolat? hallgató: igen  Mooji: Nézzük meg! A gondolkodó maga lehet egy gondolat? Megtalálható? Meg tudja valaki találni a gondolkodót? hallgató: igen, a gondolkodó is lehet egyfajta gondolat ...ő is egy identitás... Mooji: igen, és ezt mi figyeli? Ezt mi figyeli meg? Tudjatok róla, figyeljetek ide ... a gondolat is, és a gondolkodó is gondolatok. Mindjárt rá térek arra is (rámutat egy hallgatóra). Ezt mi figyeli? Nem csak fejben játszadozunk. Kell hogy legyen valami, ami elég éber, elég komoly ahhoz, hogy tisztánlátást hozzon ezekről a dolgokról, mert enélkül egyfajta zaklatottság fog folytatódni. Valami (el)hisz a gondolkodóban. Van bennünk valami erő, 1. erő (el)hinni, 2. erő beazonososítani, és van a figyelem ereje. Ezek az erők működnek bennünk. Ők táplálják oxigénnel a gondolatokat. Ezek az erők, amik bennünk vannak, az érdeklődés, vagy figyelem ereje, és a hit (ha elhisszük a gondolatot)... vagyis a gondolatok önmagukban nem rendelkeznek erővel, kell hogy csatlakozzon hozzájuk valamiféle hit, és amint hiszünk valamiben, elkezdünk beazonosítani de még ez sem mi vagyunk, és ez minél jobban erősödik, valahogy annál erősebb lesz egyfajta hipnotikus erős...hm... és még ennek a hipnózisnak az állapotát is figyeli valami, mi marad, amikor ezt mind beazonosítottuk, mi marad? hm? Szeretném, ha ez most valamiféle bébi eledel maradna és nem mennénk bele valami összetett dologba. Ez most történik, mi most valahogy csak igazoljuk, hogy ez a helyzet, vagy sem. És ha ez látható, akkor valaminek ki kell csúsznia, valahogy ki kell mosódnia. Mondd meg hol van gondod, meglátjuk mi történik. Ezek meg ezek a dolgok történnek néha, egy gondolat középpontba kerül, aztán újra jönnek, no mondd el újra... hallgató: a gondolatok jönnek-mennek.. Mooji: de mondj meg nekem valamit, a gondolatok pontosan ugyanúgy jönnek-mennek, mint másnál, OK? de mondtál valamit, ezt te mondtad "le akarom őket állítani", igaz? és biztos vagyok benne, hogy vannak barátaid itt, akik ugyanígy le akarják állítani a gondolataikat és lehet, hogy mondjuk a gondolatok nem állnak le. Mi van akkor, ha nem állnak le? Eljönnek valakik a házatokhoz és kopognak az ajtón, hogy menj ki játszani. OK? És valahányszor elmész velük, bajba kerülsz. Jöttök haza és mindig a rendőrségi autó vár valahányszor elmész velük. Eljön az a pont, amikor azt mondod: elég! Ami elég, az elég. OK? De ők továbbra is kopogtatnak az ajtótokon. Megakadályozhatod? Kopoghatnak az ajtótokon, de nem kell hogy ajtót nyiss. Nem tilthatod meg, hogy kopogjanak. De ha nem mész ki, amikor kopogást hallasz, valahogy a nyíláson megnézed ki az, és azt mondod, hm, ez csábító, és akkor jönnek az emlékek, el kezded vizualizálni a szép időket, és aztán egy valakit beengedsz. És akkor nem csak ő jön be, hanem az összes barátja is. És akkor söröztök és megint a rendőrségen kötsz ki. Nem tilthatod meg nekik, hogy jöjjenek, de megteheted, hogy nem nyitsz feléjük, nem nyitsz nekik ajtót és így, fokozatosan valahogy egyszer csak feladják. Ha folyton kihúzod a dudvát, egyszer kifáradnak, nem nőnek tovább. Tehát a lényeg nem az, hogy leállítsd a gondolatokat, hanem hogy ne szentelj nekik figyelmet. Decisions and Fear of Change ~ Mooji Döntések és félelem a változástólhallgatói kérdés: Amikor döntést kell hozni, hajlamos vagyok arra, hogy túl sokáig várok, arra várva, hogy valami tudás megérkezik hozzá. Tudnál arról beszélni, mi a legjobb, ha meg kell hozni egy döntést, de még nem látunk hozzá elég világosan? Szeretettel és hálával Mr. Downstairs. Mooji: Ez attól függ. Vannak emberek, akik egyszerűen félnek döntést hozni, vannak akik meg túl gyorsan hoznak döntést. Van, aki fél döntést hozni, fél határozottaknak lenni, de van amikor határozottnak kell lennünk, és van, amikor egyszerűen csak csendben kell lennünk, hagyni kell, hogy a dolgok kibontakozzanak a szemünk előtt. Elég gyakran beindul bennünk a reflex, hogy belefussunk egy túl korai döntés meghozatalába és utána rögtön jön a kétely: jó döntést hoztam, vagy sem? Jó döntést hoztam? A kétely a túl korai döntéshozatalból fakad. hallgatói kérdés: Tudnál arról beszélni, mi a legjobb, ha meg kell hozni egy döntést, de még nem látunk hozzá elég világosan? Mooji: ha döntést kell hozni, de nincs még meg hozzá a megfelelő tisztánlátás ... én arra jöttem rá, ha valaki nem fél döntést hozni, vagy túlzottan függ a döntéshozataltól ... ugyanis vannak olyan emberek, akik ragaszkodnak a döntéshozatalhoz, folyton az a kényszerképzetük, hogy dönteniük kell, az ilyen ember nem igazán tud békében lenni, nem tudja a békét élvezni, mert az elme folyton lökdösi "döntést kell hoznod" és ez félelemből fakad. Igen gyakran félelemből fakad. Mintha attól félne, hogy amikor eljön a pillanat, valami hiányozni fog, nem lesz föld amin álljon, helyes döntést kell hozni. Ezek mind az elmének a megnyilvánulásai, de valahogy kondícionálás is.
Lehet, hogy annyira ragaszkodunk valamihez, hogy nem akarjuk, hogy megváltozzon. Az élet azonban közbelép és beleszól abba, mit részesíthetsz előnyben. El tudod viselni? Merthogy néha annyira félünk a változástól, hogy megakarunk tartani valamit, pedig eljött az ideje, hogy elengedjük. És kérdezgetjük: "mit tehetnék?" De nincs mit tenni. Egyszerűen semmi tennivalót nem találhatsz már. És közben az az érzés is ott motoszkál benned, hogy nem tudod, el tudod-e viselni a következményeit annak, ha ez a valami elveszik. És igen, el fogod tudni viselni! Ha ez élet elveszi, azt mondom neked, engedd el. Hadd menjen. Hiszen nem tudhatod, mi fog jönni helyette. Legtöbbször ez elme és a félelem nagyobb, mint a valóság. Ne hagyd magad bezárni az elmédbe, mert az elme mindig ahhoz ragaszkodik, hogy valami rossz fog történni. De semmi rossz nem fog történni veled! Soha semmi rossz nem történik veled. Csak az elméd minősít, értelmez. Hm? Van egy mondás: ha az élet chilit ad neked, akkor készíts chilis húst, ha az élet citromot ad neked, akkor készíts limonádét. Vannak emberek akik ezt tudják, és nem kérdezgetik folyton ... miért ez történik? miért ilyen nehéz ez? ... azért, mert olyasmihez ragaszkodtok, amit nem tudtok elengedni. Ha folyton féltek a változástól, akkor az fájni fog. Hogyan tudtok elengedni? Merüljetek el továbbra is Satsangotokban, keressétek továbbra is, hogy kik vagytok. Ha rájöttök ki vagytok, úgy fogtok hozzáállni az élethez, hogy "nem bánom, mi jön; hadd jöjjön, hadd menjen" hadd jöjjön és hadd menjen aminek mennie kell. Ha a legjobb barátod elhagy, hát, ez van. Sírjatok amennyit csak tudtok, de hagyjátok menni. Úgyis meg fog történni és nem lesz annyira fájdalmas, ha tisztán tudjátok belülről, hogy kik vagytok. Látni fogjátok, hogy egyszerűen nem irányíthatjátok az univerzumot. Valami részetek el fogja fogadja ezt. Mert bármilyen hozzáállás jön, még a fiam halálakor sem bántam meg ami történt, és nem gondoltam azt, hogy nem kellett volna elmennie. Azt éreztem, hogy ilyen az univerzum. Így történnek a dolgok. Elfogadod. Érzed a fájdalmat. Ez nem természetes, ez emberi. De nem hajszoljuk bele magunkat abba, hogy az élet tele van rossz dolgokkal. Ez nem jó hozzáállás, ráadásul az életedet nagyon egészségtelenné teszi. Lehet olyan valami, amiről kiderül, hogy nagyszerű, hogy áldás számodra. A döntéshez való hozzáállásról ... tudjátok, emlékszem egyszer eljött egy barát, és azt mondta .. mi is volt? ja, színész, és arra jött rá a Satsangon keresztül, hogy valahogy nem érzi az energiát, nincs kedve résztvenni semmiben, a karrierje valahogy hanyatlott lefelé, fogyott az energiája. El akart jönni Satsangra, az egyik elvonulásra, és akkor hirtelen kapott egy szerepet. Azt mondták neki, "3 hónapos turnéra fogsz jönni velünk". Általában ilyenkor a holdon érezte volna magát a boldogságtól, hiszen jó ideje nem volt munkája. De valahogy dilemmában találta magát: "elmenjek a Satsangra, tényleg nagyon szeretnék részt venni rajta, vagy elvállaljam ezt a munkát?" És felhívott telefonon és azt mondta: "ultimátumot kaptam, hogy még ma válaszolnom kell, és szeretném tudni mit tegyek, és most ezen rágom magam, mit egyek? elvonulásra menjek, vagy turnéra? És nem tudok aludni sem", mondta. És 2 órával a határidő előtt hívott, hogy még mindig nem tudja mit válaszoljon nekik, pedig 11-kor hívni fogják a válaszért. "Mint csináljak?", kérdezte. Telefonon voltunk, vonalban. Annyit mondtam neki, "csendesedj el!" Visszakérdezett: "csendesedjek el?" Mondtam," igen, igen, egyszerűen csak hallgass el". "Rendben, de mit mondjak nekik, ha felhívnak én pedig még nem tudtam dönteni?" - kérdezte. Azt mondtam, "csak legyél csendben. Ne erőltesd a döntést. Ha 11 előtt 5 perc van és még mindig nem történt semmi, te csak legyél csendben". Azt mondta, "OK". "Ha már csak 1 perc van 11-ig és még mindig nincs meg a döntés, akkor is legyél csendben. Ha már csak pár másodperc van és kezd remegni a telefon, és még mindig nem jött semmi válasz, legyél csendben. Amikor megcsörren a telefon, vedd fel!" Ezt mondtam neki. Ő azt felelte: "OK". Majd azt mondtam neki: nagyon jó! És mi törént? kb 20 perc múlva felhívott, hogy "rendben van". Megkérdeztem, "hamarabb hívtak?" mire ő: "nem, nem hívtak, de elcsendesedtem és teljesen világos lett a szívemben, hogy most nem akarom ezt a munkát." Ez döntés volt? Nem döntés volt, hanem belső felismerés. Vagyis ha döntésre várunk, hogy "mit csináljak?" "nem tudom mit mondjak"..."mit csináljak?"" azt mondjam hogy ...?" ne ezt tedd, hanem csendesedj el! Ne fogd a fejed, hogy mi legyen. Ez olyan valami, amire a legtöbb ember nem tud hallgatni. Mert szokásunk, reflexünk, hogy ki kell erőszakolni egy döntést, még akkor is, ha nem érezzük a szívünkben. Az életben nem kell túl sok döntést meghoznunk. De ha megtanultok csendben maradni a szívetekben, és megtanultok hinni, akkor az univerzális erő, a kozmikus erő fogja kibontani ezt a testet, ennek a testnek a létét, nem pedig a ti elmétek. Már mondtam, ha az Én-t csak a test-elme-személyiséggel azonosítjátok, akkor a személyiség feladata és felelőssége lesz, hogy a test létére vigyázzon, gondoskodjon róla, de ha az ÉN-t az univerzális tudatossággal azonosítjátok, akkor az univerzum feladata lesz, hogy vigyázzon rátok, a testetek létére. És jobb munkát fog végezni, mint amire az elmétek képes! India, 2010.febr 11. Darabokra hullokMooji: teljesen eltűnik.. mind, ami nem te vagy.. hallgató: érzem, hogy a szívem nyílik meg... Mooji: megnyílik...hm... hallgató: és minden szerteszét hullik (hallgató hangja elcsuklik...) Mooji: ott bent hallgató. igen.. az is, akiről azt hiszem...(elcsuklik a hagja megint) Mooji: ez nagyon szép (majd a hallgatóra mosolyog, hogy biztassa) hallgató: a neveim is... Mooji: a nevek is eltűnnek, új nevek jönnek, még a neved is beszippantja a szív. hallgató: és ez furcsa, furcsa...(elcsuklik a hangja) amit érzek, nem tudom, jönnek a könnyek.... és nincs ott semmi.. Mooji: nincs ott semmi .... (csendben ülnek egy darabig) Tiruvannamalai-ban mondhatod, hogy ez a tér egy gyönyörű tér, mert ez lett a bölcsödéje a tudatraébredés művészetének, valahogy, mert nyugaton nincs olyan hely ahol, és nincs senki, aki azt mondaná, semmi baj nincs... itt, ha azt mondod, darabokra hullok, az emberek azt érzik "oh, hogy irigyellek" (nevetés) "örülük neki, hogy ez történik veled", míg nyugaton azt mondják "Úristen, ismerek egy pszichológust, az talán tud neked segíteni" (nevetés) itt viszont azt hallod "oh, irigyellek" "milyen gyorsan megtörtént veled, hogy sikerült elérned?" mert ez a fajta darabokra hullás nagyon szép folyamat, meg kell történnie. Ne ragadj le egyetlen gondolatnál sem, hogy "jaj, ez nem jót jelent", nem, ez hülye gondolat... csakis az hullik szerteszét, ami szét tud hullani (szét hullhat). Van azonban valami, ami nem hullhat szét, és ami széthullik, az azon belül hullik szét, ami nem hullhat szét. Ez utóbbinak nincsenek részei, úgyhogy ez egy GYÖNYÖRŰ, nagyszerű esemény... Valami, amiről úgy tűnt, hogy az vagyok én, most szertefoszlik abban, ami valóban vagyok: kötöttségmentes, szétterjedő tudatosság. Néha a testünkben azt érezzük "jajj, meg fogok halni" ez szokványos érzet, de nem fogsz meghalni, életedben most vagy először valóban életben! Nem fogsz meghalni. Csak annyi történik, hogy bizonyos igaztalan elképzelések eltűnnek, és ezt érzed úgy, hogy meg fogsz halni. Folytasd ezt az édes széthullást, hívd meg magadhoz, hogy eltűnjenek az anyagi síkú és halállal kapcsolatos félelmeid. Csak a test tud meghalni. Mindaz, amiről itt beszélünk, az azt célozza meg, ami itt történik, most. Nem azért jöttem ide, hogy a részletekben rejlő szabadságról beszéljünk, csak az itt és mostról beszélünk, nem megyünk előre 7-10 lépcsőfokot. Ami itt van, most, azt nem lehet visszatartani, az nem tud előre haladni, az nem lehet tökéletes, ki által lehetne tökéletes? nem tud gyakorolni, de az okozza ezt az egész színjátékot, ami elénk tárul. Amikor megjelenik mint tudatosság, mint nevek és formák eljátssza ezt a gyönyörű utat, melyben felfedezi önmagát, néha nem valami szép az út, néha abszolút nem szép az út ... úgyhogy tűnj el teljesen, tűnjön el mindaz, ami nem te vagy. Ott lesz az továbbra is valahogy, továbbra is neveden fogunk szólítani, és valami válaszolni fog a név hallatán. Lesz aki úgy fog szólítani testvérem, lesz aki úgy, hogy anya, lesz aki úgy, hogy barátom, lányom, kedvesem vagy miegyéb, de ezek mind szerepek és van valmi, ami ezeken a szerepeken keresztül válaszol a megszólításra, erőfeszítés nélkül. Nem leszel üres, soha nem lehetsz üres, soha nem lehet kioltani .. Kapcsolat: a természetes folyamMooji: Nem te gyártod önmagad. Valami egyszerűen csak kibontakozik ilyenné, és ha van hitünk, hogy elengedjük a kivetítéseinket, akkor a látásunk kitisztul. Egyszerűen látni fogod, hogyan mozog az univerzum, remekül mozog és egy csomó dolgot hoz magával, folyik a folyóval, remekül. hallgató: és mi a kapcsolat, mert nem értem Mooji: igen, igen ... az is a programod, a sors. Valahogy benned van. Azok, akik veled együtt fognak haladni, lesznek emberek, akik veled fognak haladni ebben az anyai létezésben, egészen a legvégéig. Lesz aki nagy ígéretekkel, nagy fénnyel fog érkezni, de gyorsan ki fog hunyni, mások úgy érkeznek, hogy nem tűnik úgy, hogy messzire jutnának, mégis maratoni futók, veled lesznek állandóak. Lesz aki dirrel-durral jön, hogy bumm bumm bumm, aztán továbbáll, ezt nem tudod előre elrendelni. De valahogy, a saját, egyedi folyód folyamában mindent úgy fogsz megélni, ahogy lennie kell. hallgató: jó érzés hallani, hogy semmit nem kell előre elrendelnem Mooji: igen, igen ... és mégis, néha, előfordulhat a színdarabban, hogy úgy tűnik, mintha te determinálnálelőre valamit, néha úgy mutatkozik meg a tudatosság, mintha valamit előre elrendelne és ez erős érzettel jár "már pedig én oda akarok menni" és érthető, hogy ez a tudatosság folyama, mert azt akarja, hogy így történjen. Máskor meg teljesen passzív, nem akar semmit. Minden benne van, minden lehetőség, mert semmi sem bánthat. Ezt kell fogod megérteni általa "semmi sem bántjat". Még ha a fizikai testembe is kerül, akkor sem engem bánt vele. Ha rájössz mi az igaz "én", ez az "én" nem tud jönni-menni, a szemtanúja minden jövés-menésnek, de ő maga nem mozdítható. És azután valahogy, mint a létezés fája, valahogy gyümölcsöt fog hozni, olyat, amire épp szükséged van. Így működik mindenki esetében, csak mi nem látjuk. Ramana valami olyat is mondott "A vonatra felszállás után is a fejeden akarod cipelni a bőröndödet?" a vonat megy, te meg még mindig a fejeden tartod a bőröndöt, dehogy, leveszed, nem? Amikor ennek a megértésnek a vonatán vagy, nyugodtan lazíthatsz. hallgató: tökéletes Mooji: persze hogy tökéletes, és most majd te magad is meglátod, és igazolva lesz számodra is. Eu nem csak pszichés trükk, ez valódi látás. És akkor meglátod és kimondod:" milyen nagylelkű az univerzum". hallgató: minden más is így működött, most miért ne működne így, igaz? Mooji: igen igen... mert bármiről gondolod azt, hogy fontos, amiről te akarsz gondoskodni, rögtön jön valami kis turbulencia. A kapcsolatok meg jó nagy hullámok. Még azért sem vagy felelős, hogy rátalálja arra, aki hozzád való. Az Isteni Kegy fogja elvezetni hozzád, tökéletes időzítéssel. Úgyhogy nem kell békák csókolgatására időt pazarolnod. (nevetés) ...nagyon jó ... ez tetszett, igaz? (nevetés) Mooji: rendben, gyere... nagyon jó... üdvözöllek hallgató: Mooji, egy nagyon rövid kérdésem van. Először vagyok itt... Mooji: (biztatóan) igen, igen... hallgató: és nagyon hálás vagyok neked, hogy itt vagy ma. Szeretném megkérdezni, mi a véleményed aról, hogy hogyan lehet úgy szeretni, hogy nincs benne ragaszkodás? Mooji: hogyan lehet ragaszkodás nélkül szeretni? hallgató: igen... ez volt a problémám egész életemben... Mooji: nem egyszerű ... hallgató: innen jön a szenvedésem 90%-a, az egész életem...(Mooji közbevág) Mooji: ha a szeretet főként magánéleti, és CSAK szerelem, ha csak ennyi, akkor néha sok problémát okoz. (hallgatóság nevet) de a szeretet, mely a lényedből fakad, nem az akarásodból stb.; a szeretet, mely a szabadságodon, az önismereteden keresztül áramlik, ez valahogy mindent magában foglal. Ebben is benne van a magánéleti szeretet, a szerelem, mely különféle kifejeződési lehetőségeket foglal magában, de nem kötődsz különösebben egyik kifejeződéséhez sem, érted? és mindegyik kifejeződése megnyilvánulhat a maga módján. De ha életed során a legfőbb vágyad a szeretetre csak a partneredig terjed ki, szerelmi viszonyban, az nagyon korlátozott. És az életben vannak kötöttségek, és kellenek is, mert ez ad lehetőséget egy nagyobb szabadságra, érted? de ne hagyd, hogy az elméd állítson színpadot az életedhez, mert abban mindig lesznek korlátok. Néha amikor egyedül vagy, ha van ekkora szerencséd (nevetés), akkor használhatod ezt a lehetőséget arra, hogy a megértésed mélyítsd és teljességben visszatérj, haza, saját magadhoz, hogy ha majd lesz egy kapcsolatod, mert persze a köztünk és a partnerünk között lévő kapcsolat is nagyon fontos, a tudatosság egy eszköze az is, mert néha ez a fajta kapcsolat nagyon-nagyon jó arra, hogy felfedezd önmagad bizonyos részeit, melyre másfajta kapcsolatrendszerben nincs lehetőség, ugyanis ez tényleg jó mélyre tud ásni, olyan helyekre jut el a személyiségedben, ahol a birtoklási vágyad, a bizonytalanságod, vagy a függőségeid vannak, melyeket másfajta kapcsolatrendszerek nem igazán tudnak felfedni, érted? Nem kell a tökéletes kapcsolatra várni. A kapcsolat adott, de kell hogy teret adjon, hogy felfedezhesd teljes lényed, hogy ki vagy valójában, mert ha ilyenféle egészként mész bele egy kapcsolatba, ha egyáltalán még van szüséged ezzel valakire, nem tudom ... nem tudom, hogy a kapcsolatok szükségből alakulnak-e ki, vagy inkább csak ajándékok az univerzumban. Néha találkozol valakivel és együtt erőt kaptok, világosabbá válnak a dolgok, nagyobb betekintésre tesztek szert, ilyen is lehet. De ha CSAK annak élsz, az gondot fog jelenteni. Amikor rájössz arra, hogy ki vagy, akkor a ragaszkodás nem fog befurakodni a másokkal kialakított kapcsolataidba. Nagy szabadság lesz, és akkor a szeretet tényleg szabadon kifejezheti magát, elvárások nélkül, ami olyan nagy fájdalom tud lenni, és a korlátoltság nélkül, amit cipelsz magaddal, ha valakit kétségbeesetten szeretsz, tudod ez olyan szörnyű állapot mindkettőtök számára, úgyhogy ha a eléred a szabadságod, és tudatában vagy, hogy ha elhagy, attól még nem fogsz meghalni, akkor tényleg öröm lesz benned, akkor nem fogod kompromisszumokra váltani az igazságod, senki kedvéért. hallgató: köszönöm, nagyon köszönöm Mooji: nagyon jó ... (hallgató leül) ... nagyon jó ... (hallgatóval nézik egymást csendben) ... hallgató: hm... hm... most hogy itt vagyok, nem igazán tudom mit mondjak... (Mooji ezen nagyon jót kacag, ettől a hallgató és az összes többi hallgató is nevet).... Mooji: amikor a létezésbe léptél, az első dolog, amit éreztél az volt "most hogy itt vagyok, nem tudom mit cisnáljak".... (Mooji nevet) .. nem tudom erre mit mondjak (nevet továbbra is)... hallgató: ez fura ... nem szeretem ezt a sok gondolatot, dolgot, amit átrohan a fejemen .. hm.... igen... (Mooji megint nevet, majd azt mondja:) Mooji: koncentrálj! hallgató: OK, OK, koncentrálok ... (közben szemeit a plafonra szegezi és koncentrál. Mooji utánozza, ő is a plafont nézi, mindenki dől a nevetéstől. Hallgató ezen nagyon el kezd nevetni, tátott szájjal, harsányan nevet, mire Mooji megszólal:) Mooji: még soha senkit nem láttam így koncentrálni (nagyon nevet ő is. Majd mutatóujjával rámutat a hallgatóra és nevet rajta nagyon, mire a hallgató is visszamutat az ujjával Moojira, és ő is nagyon nevet. Az egész terem dől a nevetéstől. A hallgató hátrahajtott fejjel, tátott szájjal nevet, időnként még a lábaival is toporzékol, majd egy idő után légzőgyakorlatot csinál. Mooji még mindig nevet. A kezével int a hallgatónak, hogy nyugodjon le, de csak nevetnek mindketten tovább, egy idő után megszólal a semmiből a hallgató.) hallgató: nagyon szépen köszönöm (erre Moojiből még nagyobb nevetés tör elő. A hallgató annyira nevet, hogy veri a kezével a saját térdét. Mooji is ráver a kezével a hallgató térdére, mire a hallgató kezet ráz Moojival, további hahotázás közepette. Mooji kész van, nem tud mit kezdeni a hallgatóval, aki elvileg kérdezni ült ki elé, így nevet továbbra is. Már a szemeit törölgeti, annyira nevet. A hallgató közben eufórikus állapotba kerül, majd megszólal megint) azt hiszem van végre kérdésem,feltehetem? (Moojinak melege van a sok nevetéstől, legyezi magát. A hallgató közben mély levegőt vesz többször is, készíti fel magát a kérdéshez. Közben végtelen türelemmel várja a kérdést). Rendben. Kérlek húzd meg a ravaszt. A kérdés az volt... (a mondatot abbahagyja, Mooji hahotázásba kezd megint, a hallgató is hangosan nevet, majd megint eufórikus állapotba kerül, csukott szemmel, tátott szájjal némán ül, majd egy idő után megkérdezi:) Tényleg itt vagyok?
hallgató: OK Mooji: igen. (a hallgató megint csak mered a semmibe) A kérdés az volt... (csendben nézik egymást, Mooji kedvesen mosolyog a hallgatóra, majd azt mondja) oh, koncentrálj csak! (az egész hallgatóság felnevet, a hallgató meredten bámul továbbra is Moojira, néma csendben, Mooji rámutat az ujjával és azt mondja neki) igen így, igen, igen... (a hallgató csak bámul rá egyre nagyobb csodálattal, néma csendben, tátott szájjal, merev arccal, Mooji megint nevetni kezd) ... (hosszas csend) hallgató: azt hiszem értem... (hatalmas kacaj tör ki a teremben, Moojinak melege van a sok nevetéstől, kap egy kendőt, meg akarja törölni vele a homlokát, de inkább odaadja a kendőt a hallgatónak. Kap egy másikat, megtörli vele a homlokát, arcát, hallgató egy az egyben utánozza, ő is megtörli a saját homlokát, arcát. Hatalmas nevetés megint. ) hallgató: lehet úgy kell történnie, ahogy te mondtad, de így nem tudom csinálni, mert az egó nem tudja ezt csinálni... Mooji: igen, mert úgy utalsz magadra, hogy egó. Én nem utalok rád úgy, hogy egó. Ez egy újabb téma és jó, hogy szóba hoztad, mert vannak, akik - mégpedig tanítók - azt mondják, hogy semmit sem tehetsz, TE semmit sem tehetsz és én megkérdezem, kire utalsz akkor, amikor azt mondod te? TE semmit sem tehetsz. Mert ezzel meg is mondják, hogy te vagy az egó, és semmit sem tehetsz. Én viszont nem nevezlek egónak, én azt mondom, hogy tudatosság vagy. És ez nagy különbség! Mint egó, mint személység valóban nem sok mindent tehetsz, hogy átalakítsd magad, hogy átváltozz, hogy felébredj, ezek mind csak ötletek, ezek mind csak az elme szintjén léteznek. Ehelyett úgy utalok rád, úgy tekintek rád, mint tudatosságra, és így mit tehetsz? Rájöhetsz, hogy amikor azt mondod "semmit nem tehetsz", "semmit nem tehetek", akkor azzal, hogy kimondod, felismerheted, hogy ki vagy. Rendelkezel ezzel a képességgel. Megláthatod, hogy csak úgy tekintesz és utalsz önmagadra mint hús vér test, és mindenféle feltételek, vagy mint mindennek tudatossága, tekinthetsz rá így is. És amikor erre rájössz, az micsoda felfedezés! Mert ha azt mondod az embereknek "nincs mit tenned ez ügyben" azt hiszed ebben van a szabadság, de nem, nagyon is megnyomorgató tanács, hogy semmit nem tehetsz. Ahogy kimondják, máris megcimkézik ezzel azt, aki eljön hozzájuk, hogy ők (a hallgatók) egók. Hol van a kapcsolat gyümölcse, aminek meg kellene születnie, ha a tanító máris úgy tekint rád, hogy egó vagy? Hol van a gyötrődésed vége? hallgató: ezek szerint az emberek szerint, amire te tudatossággal utalsz, az is egó. Mert ha van lehetőség, hogy valamit csináljak, az az egó. Mooji: látod már megint, teljes képtelenség amit mondasz. Igaz, azt állítod, hogy amikor a tudatosság vagy, amikor A Tudatosság vagy, akkor sem csinálhatsz semmit, szerinted ez a tudatosság. Akkor ez az egész megnyilvánulás csak egy vicc. Mind akik itt vagyunk, rabok vagyunk, mászkálunk le s fel mint marionett bábuk. Ez a tapasztalatod? hallgató: részemről el tudom fogadni, hogy semmi tennivalóm, ha meg kell történnie, meg fog történni Mooji: nem kell semmit tenned neked, mint minek? (szól közbe Mooji) amikor semmit nem tehetsz, mint ki nem tehetsz semmit? hallgató: mint egó. Mooji: Látod, te magad nevezed magad annak. Mutatkozz be, arra kérlek, mutatkozz be! hallgató: Mit látsz bennem? Minek látsz engem? Mooji: mit látok benned, és mindenki másban... az a Belső Én. Amiről te beszélsz nekem, az úgy tűnik valahonnan más honnan jön. hallgató: De ha látod bennem a belső énem, akkor mit érdekel, ha valahonnan máshonnan beszélek, hiszen az is az én, amelyik eljátssza ezt a játékot. Mooji: nem, itt követed el a hibát... mert amikor a belső én nincs tudatában önmagának, akkor úgy tekint önmagára, mint egó, és szenved. És természetes, hogy érdekel - annak ellenére, hogy tudom, hogy egy bizonyos fokig szükséges a játék, így kell eljátszani, és ennek most is így kell lejátszódnia ... a tudatosság, a tiszta tudatosság, az éber tudatállapot, az abszolút, vagy akárminek akarod nevezni, amikor megnyilvánul mint emberiség, mint sokféleség, az nem úgy működik hogy "oh, ezzel nem foglalkozok, nem érdekel". Nem. Nagyon is kiemelkedő a megnyilvánulása, mindig jelen van. A lehetősége, hogy mélyen kifejeződjön a test és elme szinjtén szintén jelen van, és a lehetősége, hogy felismerje önmagát kutatás, önmagunk feladása útján, az is jelen van. Ezt a játékot űzi a létezés, mert így is nevezheted. Nem mondhatod, hogy "nem tehetek semmit" mert azzal máris odaszögezed magad egy fogalmi csapdához. Mert ha azt mondod én csak egy emberi lény vagyok, én csak egy személy vagy, én csak egy egó vagyok, akkor mit tehetnél? És ha tényleg CSAK ennyi lennél, még akkor sem hangzik jól, hogy "semmit nem tehetsz", ki akarná ezt elfogadni? Csak néhány okos, elmés ember, aki egyáltalán nem okos, csak ők mondanák ezt, de nagyon is foglalkoztatná őket, mert néha azt mondják az emberek "semmit nem tehetünk, mi lesz most? mi lesz most?".
Nagyon könnyű ilyen laza, affektáló capuccino hozzáállást magunkra ölteni, "én, minek?" ... de nagyon gyakran, ugyanezek az emberek ugyanakkor nagyon mélyen benne vannak az önző személyiségükben is, úgyhogy ne legyünk önelégültek, nagyon egyszerű ilyeneket mondani, de ha valóban minden lehetőség meg lenne tagadva tőled, talán nem valami jó ezt még kimondani sem, de ha mondjuk ... amikor a tudatosság megnyilvánul, még a legnyomorultabb állapotban is mindig megadja, hogy érezzük, hogy van választási lehetőség, mert az része mindannak, amiből az élet áll, ami az élet. De a valódi lehetőség vagy az hogy, haladsz tovább a kivetítéseiddel, a feltételekkel, vagy az, hogy visszadőlsz a megfigyelő székébe, mert ez az útja a valós önfelfedezésnek.
Minden a fejedben történikMooji: Hogyan fog figyelni a csend? Hogyan irányul a figyelem bármire is?
hallgató: tudatába kerülünk, gondolom.. Mooji: igen, igen.... igen.. attól, hogy tudatába kerülünk, nem toljuk arrébb. Mint amikor azt mondom, senki nem tudja arrébb tolni a virág illatát, az adott. Látni fogod a világ megnyilvánul, az is Tudatosság. Tény, az álmodás fázisában és létezik egy világ, kapcsolatok lehetnek benne, az érzékszervek működnek az álmokban is. A tested, a tested maga az fekszik az ágyban, már nem érzékeled tudatosan. A Szaharában tevegelsz valahol, és az a valóság számodra abban a pillanatban. Magad mögött hagyod az ébrenlét állapotát, most nem azonosulsz az éber állapottal, most egy másik állapotban vagy. És mégis jelen vannak ebben az állapotban is az érzékelések, ha esik az eső, érzed, hogy nedves, a nap felmelegít, érezhetsz szomjúságot az álomban, és ha megéhezel álmodban, álombéli ételt kell találj, hogy enyhíteni tudd az álombéli éhségedet. De az álmot nem kérdőjelezed meg. Minden jelen van, minden elem megjelenik, az álmodban. Van távolság, utazhatsz. Lehet, hogy ennél szövevényesebb, mert egyszer csak azt veszed észre, hogy repülsz valami téren át, vagy éppen buszon ülsz, bármi formában megjelenhet. Amikor felébredsz, kiderül, hogy ez mind a fejedben létezik. Álmodhatsz bármilyen kapcsolatrendszert, találkozhatsz lényekkel, akik olyan nyelven beszélnek, amit te nem értesz, az álmodban. Nem mondhatod, nézzétek, enyém a kizárolagosság, ez az ÉN álmom, és értenem kellene miről beszéltek. Ha tudni akarod, hogy miről beszélgetnek, fel kell keresned egy álombéli nyelviskolát, az álmodban, hogy megtanuld ezeknek az embereknek az ABC-jét, és megtanuld a nyelvüket, ami lehet 3-4 álombéli hónapodba fog kerülni és akkor tudsz majd kommunikálni. Minden ott van. Ne gondold, hogy előnyöket élvezel, csak mert a te álmod! Azután valahogy jön az ébredés. És akkor átcsöppensz ide. És akkor azt az álmot elfelejted, mint ahogy ezt az álmot is elfelejtetted, amikor abba érkeztél. És akkor belépsz ebbe a térbe és azt mondod "óh, vissza tértem a valóságba!". De amikor az álmodban voltál, ott is elgondolkodhattál volna erről a valóságról. Ez a lényege. Ez mind a fejedben van. A víz nedves, a levegő friss. Ez is mind megtörténhet az álmodban. Akkor mitől valóságosabb ez, amiben vagyunk? Ebből az állapotból is lesz felébredés. És ezen a létformán belül is van felébredés. Hogy megértsük mi ez, hiszen itt is álmodunk, mit jelent ez? Az alap a Föld. Egy Föld van, de több millió világ létezik. Minden tesben egy egyedi világ él. Mondhatod, hogy ugyanazon a Földön élünk, amikor látod ezt (kezébe vesz valamit) mi is látjuk mindannyian, egy legyező vagy mi a fene, ilyen, láthatod, de ez nem az a világ, amiben élünk. Mi az érzelmek, emlékek, gondolatok, feltétel szabások, kivetítések, vágyak, ragaszkodás világában élünk ez mind adja a világunk ízét. És ugyanúgy, ahogy aludni térsz, vagy épp álmodsz - senkivel sem tudod megosztani az álmod. Nem lehet belekapcsolni mást, mint egy USB elosztót, vagy miegyebet, hogy osztozz vele is az álmodban. Még ha meg is tudnád tenni, másként fogja értelmezni. Mert az egy EGYEDI világ. Ugyanígy, az éber állapotban, a világod teljesen egyedi. Senki, még az ikertestvéred sem ismerheti a saját világod finomságát. Ha lesz aki azt mondja, "ebből is fel kell ébredj!" És ez mit jelenthet? Mit jelenthet az, hogy ebből is ébredj fel. Mire utal, aki ezt mondja? Tehát a kérdés: ki álmodik? Ki nézi ezt az álmot? Még ha van aki azt állítja is, hogy ez nem álom? Nagyon kevesen vallják be, hogy meglehet, ez is csak egy álom. mit jelent az, hogy álom? Sok ember számára az álom valami elmosódott dolgot jelent. De ez nem olyan. Ez egy teljes összpontosítást igénylő, háromdimenziós álom. De nem fontos, hogy ezt rögtön tudd, ha a szabadságot keresed. Nem kell erre koncentrálnunk, majd adja magát, és magától központba kerül. Az a fontos, hogy megértsd, hogy bármi jut eszedbe, bármi; ez a világ, és az, amit erről a világról gondolsz a saját tudatosságodban, saját elmédben jött létre. Te vagy az, aki mindent látsz, az hogy "látsz" nem csak annyit jelent, hogy érzékeled a szemeddel, hanem ahogy értelmezed, ahogy érted a puszta érzékelésen keresztül, vagy ahogy kiszínezed - hiszen az érzékelés többnyire "színes". Mi "fűszerezzük" meg, hogy egyedi élmény legyen. Mindenhez érzelmet csatolunk, amit csak látunk, akkor hogyan lehetne közös világunk? Ez a legkülönösebb világ, mindennyiunk számára. Akkor lehet ez a találkozási helyünk? Ennél mélyebbre kell menj. Mélyebbre kell menj! Bármi jelenik meg neked, te látod. Te vagy az, aki látja. Akár valami értelmezése, akár az identitása, akár ha azonosítjuk magunkat valamivel, az ítélkezések, tettek és következmények, ezek mind olyan jelenségek, amiket te figyelsz meg. Ki vagy te? Ez a kérdés! http://willina.gportal.hu Köszönet a munkáért! |
Főoldal > A szív útja >
Néha túlzásba visszük az intellektuális képességeinket, amik csak ezért lettek, hogy eljuttassanak minket egyfajta látásmódhoz, és aztán elköszönnek, hogy "viszlát, eleget szolgáltunk" és eltűnnek. Te viszont itt maradsz. Mindez a tudás, amit öszeszedtünk, amit úgy nevezünk, hogy "spirituális tudás", csak tükör az Időtlennek, hogy meglássa magát. És miért? Semmi másért, mert egyszerűen valamiért elbűvöli önmaga felismerése.
Egyenesen bele! Ezt javaslom, mert ha megpróbáljátok legyőzni az elmét, mint valami utcai harcos, senki nem fog győzni. Az agresszió nem működik. Erőltessétek egy kicsit a meditációt és fokozatosan kialakít egy belső egyedüllétet, de még akkor is látnotok kell, hogy ki a meditáló, mert az lesz a végső csapás. Meg kell érkezzen ez a fajta (rá)látás. És nem tart sokáig. Nincs szükségetek hozzá még egy újabb életre, hogy meg tudjátok csinálni. Nincs szükségetek egy újabb napra, egy újabb hónapra, hogy megcsináljátok. Most azonnal kell. Erre mondom azt, hogy közvetlen. Kell hozzá némi gyakorlás a figyelem irányítására, mert folyton ugráltok vele. Vissza kell hoznotok a figyelmet, hogy egyszerűen csak megállapítsátok: "ha már egyszer megláttad, hogy ez nem lehetsz te, akkor nyeld le és emészd meg a meglátásod". Ne csak azt mondogassátok, hogy "ó igen, már látom, nem az vagyok, de apropó van egy következő kérdésem"..neeeem .. (nevetés) Erősítsd meg magadban, hogy ez így van, aztán vizsgáld meg "hogy lehetne ez nem így, amikor így van" hogy ez az üzenet tényleg eljusson hozzád és ezzel lebontson minden bejáratot az elme támadásaihoz. És akkor annyi lesz neki.
Nézd, az elmébe jön mindenféle, a családról, teendőkről, mit érzek, hogyan sikerül a meditációm, ezek mind gondolatok. Ki vagy te? Valaki más? Ki vagy te? Az én nevem Jennifer, Brazíliából jöttem ... igen, de nem igazán ezt kérdeztem. Ez csak információ, ami körülötted összegyűlt, a lét érzékelése során, csak vagy és annak tűnsz, csendben, szikla szilárdan és rövid idő múlva, nem 6 hónap, nem 6 év, hanem ma, ha valaki félrevezet ülj le, vizsgáld meg és dolgozd ki. Mert valami nem akar odamenni, valamiféle lustaság, néha így működünk eljutunk ehhez a végső felismeréshez, látom, hogy valaki megy kifelé, és rászólok "hová mész?" (megszeppenést mutat) "nem most van itt az ideje, hogy kimenj WC-re". "Ezt értsd meg az elméddel, ha most mész ki a WC-re, oda fogsz járni az elkövetkező tízezer évben" (nagy nevetés) Nézd meg mire van itt lehetőség, old meg MÉG MA ezt a rejtélyt! meg tudod csinálni, miért ne?
Fokozatosan az összes zaj el fog tűnni a messzeségbe. És a "vagyok" érzet, az intuíció végre egyedül fogja magát érezni, erőfeszítések nélkül. Nincs széle, nincs határa, nincs szándéka, nem ragaszkodik, nincsenek vágyai, és tiszta békeként, természetes örömként sugárzik; maga a tér, és intuitív érzet, hogy itt nincs kezdet és nincs vég. Szokj hozzá ehhez a kontempláláshoz! Így.
És amikor mindezt keresed, óriási erő, energia szabadul fel a vizsgálódás közben, és rá fogsz jönni, hogy nincs ott semmi. Nem tudtam mit mondjak, így inkább ezt mondtam, mivel az emberi lények az elmúlt évszázadok során, a világ minden táján számos ilyen kutatást futtattak le, és mind ugyanarra jöttek rá: nincs megfogható szenvedő, csak gondolatok. A szenvedő egy gondolat. De nagyon kitartó gondolat. Nagyon bensőséges gondolat. Nagyon erősen támogatott gondolat, mely a létezést szétcincálja, félelemben tartja, meg ilyesmi. Az emberek így gondolkodnak.
Ha ez tetszik, akkor a bölcsek területére lépsz. Ők nem aggódnak amitt, hogy mi fog történni, nem tartják számon, hogy egyáltalán történik-e valami. Ha valami jelentős dolog, az spontán fog megtörténni, hogy feldolgozzuk, hogy átlássunk rajta, és minden összeáll. Nem személyiségként cselekednek, így jönnek ki belőle ebből a kábulatból, a tudatlan azonosulás okozta kómából és térnek vissza eredeti lényükhöz. Ami itt van. Itt van. Nem kell utána menni sehova. Ez a valós igazságotok magja. És az egész folyamat nem más, mint lehámozása az azonosulás okozta hallucináció "szürkehályog" rétegeinek a puszta megfigyeléssel, akár csak az üldögéléssel, igen, anélkül az érzet nélkül, hogy bármit is csinálnál.
Mooji: akkor jó, hogy eljöttél a satsangra, mert itt elkezdhetsz rátekinteni erre a tendenciára, mely ragaszkodás, vagy félelem az elutasítástól. A párkapcsolatokban nem működik a próbálkozás. Keményen próbálkozol, hogy... ez nem működik. Nem működik. Szükség van a szabadságra. Szükség van egy belső erőre, tisztánlátásra, bölcsességre, mindezekre a dolgokra, érted? Nem működik úgy, hogy mennyi mindent adtam, oly sok mindent adtam ... ez nem kifizetődésről szól, és mindent megpróbáltam, csak próbáltam és beszéltem...így nem működik, ettől elmenekülnek az emberek, mert tudod ez túl gyönyörű ahhoz, hogy csak próbálkozzunk vele. Ez olyan valami amit érezni kell, aminek ott kell lennie, egyfajta szabadság, és ha ennek tudatában vagy, és valahogy intuitíven hagysz teret, akkor ez mind megjön, de ... úgy gondolom egyfajta beleérzésre is szükséged van, elértél arra a pontra, amikor arra van szükséged, hogy valamit megkaparints, megtarts...
Csak legyél elcsendesedve (belül), és erre most meg is kérlek, hogy végezd el ezt a gyakorlatot és talán holnap, mondd el, hogy mi történt utána. Csak figyeld meg, érezd át, teremtsd meg ezt a színdarabot az elmédben, és nézd meg milyen érzések jönnek fel, amikor eljátszod magadban, hogy elhagytak, ott hagytak, hogy valaki ezt teszi veled és figyeld meg mitől félsz. Vidd el egészen szélsőségekig magadban, képzeletben told el az eseményeket a szélsőségekig, és figyeld meg magadban mit vált ki belőled a legrosszabb eset, ami legrosszabb történhetne, az milyen érzéssel járna. Érted? És figyeld meg ki szenvedi ezt el. Ki az, aki valóban szenved tőle. De ne felejstd el, hogy közben megfigyelő is vagy! Három dolog van, 1. elképzeled mi fog történni, ha beigazolódik a félelmed, hogy eltaszítanak, ha nem tudod megtartani, amit meg akarsz tartani, és fájdalmat érzel, ahogy a szemedbe nézek, látom ... valami el fog veszni, akkor nézd meg magadban, most elhagytak, nem akarnak téged, érezd át mi tör fel belőled ennek tudatában, de egyúttal legyél jelen abban a pozícióban is, ahonnan mindezt megfigyeled, és legyél egy az érzésekkel is, amik feljönnek figyeld meg mi történik, hogy mitől félsz, érted? ez egy nagyon intelligens feladat, hogy megvizsgálod és akkor átérzed talán a legrosszabb érzéseket, amit csak el tudsz képzelni, hogy megtörténhet, és akkor megnézed ki az, aki valóban elszenvedi, próbáld meg beazonosítani azt, aki elszenvedi mindezt.
Ha megtesszük, ami csak tőlünk telik, megfeszülés nélkül, kényszeres felkészülés nélkül, egyszerűen csak természetes válaszokkal, ahogy csak tőlünk telik, nincs több tennivalónk. És ha továbbra is gyötörnek a kérdések: mit tegyek? Akkor legyél csendben! Bele kell szállnod ebbe a csónakba, meg kell hallgatnod ezt a tanácsot, bíznod kell a szívedben: "Rendben, mi mindent tudnék még tenni? Ez a kozmosznak a munkája, amit én tudtam tenni, azt már megtettem. Készen állok arra, hogy vállaljam a következményeit bárminek, ami jön."
Mooji: igen, igen. A kérdés az volt... (emlékezteti kedvesen a hallgatót)...