Megfelelési kényszer, önbizalomhiány, szeretethiány A megfelelési kényszer a szeretet hiányából fakad, a szeretethiány pedig az önbizalom hiányából. Önbizalomhiány: nem tartod magad elég jónak ahhoz, hogy szeressenek. Szeretethiány: ...de vágysz a szeretetre. Megfelelési kényszer:...ezért mindent megteszel, hogy szeressenek, mert ha szeretnek azzal önbizalmat is adnak. Azt gondolod, hogy ahhoz, hogy önbizalmat nyerj, az kell, hogy mások szeressenek, ezért megteszel ennek érdekében mindent. Ez egy csapda, egy ördögi kör. Önmagát gerjeszti újra meg újra, forog a kerék, és mindig ugyanoda ér, vissza az eredethez, a gyökerekhez: önmagadat kell, hogy szeresd, ehhez pedig semmi más nem kell, csak annyi, hogy felismered, ki vagy valójában. Ha ez megtörtént, akkor nem lesz többé szükséged arra, hogy másoktól várd az elismerést és a szeretetet. Van, amikor - paradox módon - csak úgy ismerheted föl, hogy ki vagy te valójában, hogy éppen a megfelelési kényszer sodor olyan tapasztalásokba, amelyek megmutatják a számodra, hogy mi rejlik benned valójában. Másoknak akarsz bizonyítani, de így éppen magadnak bizonyíthatsz. Nem érdekes, mit gondolnak mások. Nem számít, hogy észreveszik-e az értékeidet, és hogy tudják-e értékelni az eredményeidet. Csak az számít, hogy te felismered, meglátod, és értékeled a saját eredményeidet. Ebben segítenek a megfelelési kényszer következtében kialakult élethelyzetek és a tudatosság. Könnyebb és gyorsabb lesz a haladásod, ha fölismered, hogy ezt a kényszert segédeszközöddé teheted ahelyett, hogy tudattalanul vergődnél a fogságában. Ebben az esetben a végső cél az is lehet, hogy a megfelelési kényszer által motiválva rátalálj valódi önmagadra. Föl kell ismerned, hogy nem olyannak kell lenned, amilyennek látni akarnak, hanem azzá kell válnod, aki valójában vagy. Szükséges felismerned, hogy a saját utadat kell járnod, nem pedig a mások által kívánt utat. Meg kell találnod önmagadat, a sok-sok szerep mögött álló nagy játékost. Látnod kell, s megismerni Önmagadat, továbbá látni az összes szerepet, amit valaha is játszottál, ahhoz, hogy megértsd: ezek csak szerepek voltak, amelyekre már nincs szükséged többé. Mindezek után valami teljesen új dolog vár rád, egy egészen másfajta világ, ahol ezek a szerepek már szükségtelenek. Haszontalanok. Ha magaddal vinnéd őket, csak lehúzna a "holt" súlyuk. Ki kell dobnod ezeket a zsákokat, ha repülni akarsz. Ezért megyünk most végig ezen az úton, azért, hogy rávezesselek, hogyan szabadulhatsz meg ezektől a már fölöslegessé vált terhektől. A megszabadulás egyértelmű: nincsenek többé. Már most sincsenek többé, mert már felismerted őket. De egy kicsit még mindig ragaszkodsz hozzájuk, ezért "vannak". Amit valóságnak hiszel, az a valóságod. Lehet az illúzió, de számodra mégis valóság, amíg fel nem ismered, hogy illúzió. Ezért beszéltem neked az illúziókról, és mondtam annyiszor, hogy nem látsz még tisztán. Te a körülményeidre vetítetted ezt, holott önmagadon belül kellett volna, hogy válaszokat keress. De semmi baj. Ennek épp most jött el az ideje. Azért nem értettél akkor, mert nem jó helyre néztél. Kint kerested a választ, ami bent volt. Most, hogy ezt felismerted és rálátsz az összefüggésekre, alkalmassá váltál arra, hogy kiold ezt a csomót, ami évek óta megkötözve tart. Már látod, csak még nem tudod, hogy látod, mert nem tudatosítottad. Ezt kell most tennünk. Tekints vissza az útra, figyeld meg közelebbről, mi az, amit onnan ide magaddal cipeltél. Mert ezek azok a minták, amelyek befolyásoltak egészen a mai napig. Most felismerheted, hogy ezekre miért nincs már szükséged. Szellemed már régen felülemelkedett mindezeken a mintákon. De neked magadnak emberként is fel kellett ismerned, hogy ezek valójában már nem is léteznek, ahhoz, hogy képes és hajlandó legyél elengedni őket. Most már láthatod, hogyan befolyásolták a tetteidet, hogyan formálták a körülményeidet olyanná, amilyen lett. De azt is tudod, hogyan írd felül ezt a mintát. Semmi sem volt véletlen. Szükséged volt mindenre, amit megtapasztaltál. Azért, hogy ma felismerd, hogy ezek már nem szolgálnak téged. Ennél fogva nem is léteznek már. Te élteted őket, mintegy a szellemüket. Kapaszkodsz beléjük, ami érthető, hiszen eddigi életedben ezek voltak azok a sémák, amelyek szerint éltél. Mást nem is ismertél soha. Félsz elengedni őket, mert nem hiszed még, hogy lesz helyettük új, vagy más. Semmi baj ezzel. Nem egy nap alatt álltak elő, nem egy nap alatt fognak eltűnni belőled. De hatásuk már nem érvényesülhet többé. Más közeg, más világ, más hatások, más emberek... ezért van szükséged a felismerésükre, hogy ne vidd át. Veled lesznek, de csak mint "árnyak". Nem lehetnek már lényeges hatással rád. Mert nem léteznek. Az energiák, amelyekkel élteted őket, nem elég erősek ahhoz, hogy hatással legyenek a további életedre. Emlékük marad csupán. De csak egy ideig és halványan. Erre még szükséged is lesz. Szolgálni fognak. Abban fognak segíteni, hogy észrevedd, ha hasonló energiákkal (mintákkal) találkoznál akár másokban, s eleinte még talán magadban is. De mivel már rögtön felismered ezeket a mintákat, így nem tudnak hatni rád. Csak ott vannak, és megfigyelheted őket. Minél többször és minél jobban megfigyeled, annál tisztábban fogod látni őket, és minél jobban megismered ezeket a mintákat, annál távolabb kerülnek tőled, míg végül teljesen feledésbe merülnek. Hiszen mint mondtam, már régen nem is léteznek. Te adsz magadban életet nekik, ezért érezheted még a jelenlétüket. Ez egy lassú folyamat, de már nem veszélyes. És tanít. Csak figyelj! Van még egyetlen lépés, amit meg kell tenned. Egy döntés, amit meg kell hoznod. Tudod, hogyan. Nem lehet az ész dolga. Mondtam neked, hogy ahhoz, hogy meghozd ezt a döntést, látnod kell, hogy mit engedsz el. Előtted kell lennie pontosan mindennek, amit elengedsz. Amíg valamit nem látsz tisztán, addig nem tudsz teljesen megszabadulni tőle. Ha valamit végleg meg akarsz szüntetni, akkor a gyökerekig kell leásnod és a probléma szívét megtalálnod. Éppen ezt tesszük most. És már csak egyetlen ilyen "probléma" van. De ezt én nem így nevezném. Inkább egy berögződés, egy tévképzet, ami még benned él, amit még nem hoztál tudatos szintre. De most megtesszük, mert eljött az ideje. Nem lesz más! Nem lesz több... egyelőre. Ez épp elég most ahhoz, amire készülsz, amerre a körülmények alakulnak. A többivel ráérünk máskor is foglalkozni. Azoknak még nem jött el az ideje. Ezek most az elsődlegesek. Megfelelési kényszer=önzés. Tudom, hogy furcsának tűnik, és azt kérdezed: mi köze ennek a kettőnek egymáshoz. Rögtön megérted. Az önzésed valójában az egóból származik. Az egót kell felismerned mögötte. Nem, nem kell kiölni magadból az önzést. Ha megpróbálnád, az csak belső, meddő harcokhoz vezetne, amelyek az ő energiáját erősítenék (a harc az egó tápláléka). Pont ellenkezőleg kell cselekedned: békésen megfigyeled, és elfogadod magadban az önzőséget annak tudatában, hogy ez nem te vagy. Ez nem belőled jön, hanem az egóból. El kell fogadnod, hogy ő ilyen. Elfogadod, de nem azonosulsz vele. Csak megfigyeled az önzést. Ahogy figyeled, megismered, felismered a működését. És ahogy átlátod az önzés mechanizmusát, lassan már irányításod alá vonhatod. Emlékszel? Amit megismersz az hatalmadba kerül. Nem lesz többé láthatatlan, tisztán rálátsz, ezért irányítani is tudod. Most több benned még a félelem eziránt, mint a hit saját erődben és hatalmadban. Semmi nincs, amit ne irányíthatnál magadban. Csupán fel kell ismerned mindazt, amit irányítani akarsz. Felismerni, és megismerni. Ezzel megszelídíted, és csökkented az energiáját, illetve növeled a sajátodat, amivel fölé kerekedhetsz. Az önzés az egó egyik legnagyobb csapdája. A legjobban felépített védelmi mechanizmusa. Egy komplett erődítmény, amelyen belül bújtat egy csomó berögződést. Mintegy az önzés mögé rejti a többi rögeszmét. Ezért nehéz ezeket fölismerni és megszüntetni hatásukat. Mert sok-sok vastag fal mögé zárja az egó. Nagyon agyafúrt. Többszörös védelmi rendszere van ellened, nehogy átláss rajta. De most repedeznek a falai, és rezeg a talaj az építménye alatt. Egy kis idő múlva úgy fog összedőlni az egész, mint egy kártyavár. De vigyázz, ezzel őt még nem iktattad ki. Erőt gyűjt, és új építésbe kezd. Ez az erődítmény nem lesz már olyan stabil és áthatolhatatlan, mint az első volt, de azért lesznek még benne csapdák. Sebaj, ezek is téged fognak szolgálni. A fejlődésedet. Tehát az önzés. Hogyan irányítsd. Alakítsd át. Az önzés, mint olyan, romboló. De az önbizalom építő. Rakd össze ezt a kettőt. Ha megtalálod bennük a közös nevezőt, akkor fölismered az építő erejét. Látszólag semmi közük egymáshoz. De ez csak a felszín. Mit csinál az önzés? Elvesz, birtokol, magának tulajdonít mindent, amit rabol. Semmit sem kap ajándékba, mindent el kell vennie. Erőszakkal. Az önzés magáévá akar tenni mindent, függetlenül attól, hogy valójában szüksége van-e rá. Lehet, hogy nincs, de ő azt gondolja, van. Az önbizalom nem elégül ki a kiharcolt dicsérettel. A valódi önbizalom, ami erőssé is tesz, nem csak pillanatnyilag elégedetté, az azokból az eredményeidből fakad, amelyek által te magad jutottál el oda, hogy felismerd az elnyert ajándékokat. A megfelelni akarásban önzés van. „Azt akarom, hogy szeressenek, elfogadjanak, figyeljenek rám, elismerjenek.” Ezek mind önző dolgok, nemde? A megfelelni akarás arra kényszerít, hogy mindig magadra figyelj (önzés), arra, hogyan kell viselkedned ahhoz, hogy másoknak megfelelj. Napi szinten magadra kell, hogy figyelj, arra, hogy mit gondolsz, mit mondasz, és mit teszel, hogy azt gondold, azt mondd, és azt tedd, amit "kell". Ez nem sikerülhet anélkül, hogy ne figyelnél oda magadra, arra, hogy mit, hogyan, mikor és miért, gondolsz, mondasz, és teszel. Itt arról van szó, hogy túlságosan hozzászoktál ahhoz, hogy önmagad körül forogj. Ez egy berögződés, ami egy tévképzetből fakad. Mégpedig abból a tévképzetből, hogy megcsináld magad olyanra, amilyennek mások látni akarnak. A megfelelési kényszer egy tévképzet, ami azt mondja: "Nem vagyok jó nekik. Másnak kell lennem, mint, aki valójában vagyok, mert így nem tudnak elfogadni." Teljesen belevesztél abba, hogy olyanná formáld magad, amilyennek látni akarnak. Örökösen magadra kellett figyelned, és ebbe beleragadtál. De eljött az ideje, hogy kilépj belőle, hogy levedd ezt a ragadós jelmezt magadról. Ez nem könnyű, hiszen nagyon erősen rád tapadt már a hosszú évtizedek alatt. Épp ezért nem is szabad rögtön és agresszívan letépni. Nem csak azért, mert fájó, hanem mert egyéb olyan rétegek is lejöhetnek vele, amelyekre még szükséged van. És itt jön be az önbizalom. Furcsa lesz, amit most mondok, de az önbizalmat az önzésből nyerted ki. Ezt talán most nem is érted. Az önbizalmadhoz kellett az, hogy megtapasztald ezt a megfelelési kényszerből fakadó önzést, az önmagad körül forgást. Csakis így lehetsz most képes fölismerni a kettő közötti összefüggést. Nos, volt a megfelelési kényszer, amihez szükségszerűen kapcsolódott az önzés. Mit mutatott meg számodra az önzés? Milyen tanulságokat vontál le belőle? Ahhoz, hogy erre válaszolj, őszintén és teljes mértékben szembe kell nézed az önzéssel. Azt már beismerted, hogy voltál önző. De még mindig egy rossz dolognak tartod ezt, és ezért szégyenérzeted van. Ez jelenleg erősebb annál, hogy igazán szembe merj vele nézni. Küzd le magadban ezt a szégyenérzetet ezzel szemben, mert amíg ott van, addig nem tudunk tovább menni. Az önzés nem feltétlenül rossz dolog. Addig rossz lehet, amíg az ember nem tudatosítja, amíg nem ismeri föl magában, és nem képes bevallani magának, hogy önző. De te már felismerted és bevallottad, ezért most már dolgozhatsz rajta. A kérdés az, hogy miért volt szükséged rá? Mit nyertél általa? Mit akart megmutatni neked? Semmi sem kerül oda véletlenül. Minden azért van, hogy rávezessen valamire, hogy megmutasson valamit, de csak tőled függ, hogy észreveszed-e. Mit akarhattál elérni az önzéssel? - Mindent, amiről azt gondoltam, hogy másként nem kaphatom meg. - Miért gondoltad, hogy nem kaphatod meg? - Mert nem éreztem magam méltónak rá. - Mire? - A szeretetre, a megbecsülésre, az elfogadásra. - Miért kellettek ezek neked? - Az önbizalmam növeléséhez. - ...... .........Most már látod az összefüggést az önzés és az önbizalom között. Mivel azt hitted, hogy maguktól nem adják meg az emberek ezeket neked, mert nem tartanak rá méltónak, ezért azt gondoltad, erőszakkal, önzéssel elveszed, kiharcolod, elrabolod magadnak. Ezért volt a megfelelési kényszer is. Ha olyan leszel, amilyennek látni akarnak, akkor szeretetet, elismerést, és tiszteletet nyersz magadnak. Mivel nem hitted, hogy maguktól megadnák akkor, ha önmagad vagy, ezért azt gondoltad, nem lehetsz önmagad, szerepeket kell játszanod, és akkor majd megkapod tőlük. Fondorlattal, hazug szerepekkel. Ez az önzés maga. De kényszerrel nem lehet önbizalmat nyerni, mert az nem lesz valódi. Nem önbizalom ez, csupán átmeneti elégedettség érzet, ami viszont hosszú távon csak boldogtalanabbá tesz, mert szembesít azzal, hogy mi az, amit tisztán és őszintén sosem kaphatsz meg. De bármilyen furcsa is, van, hogy ezen is át kell esned, mert épp ez a boldogtalanság érzet lendíthet tovább az úton. Miközben nekik akartál megfelelni, magadnak bizonyítottál, s ezáltal felismerted azt, hogy ki is vagy te valójában. És innentől kezdve már nem érdekelt, hogy mit gondolnak, milyennek ítélnek mások, csak az számított, hogy te tudtad, értékes vagy. Nem azért, mert mások felismerték volna ezt, és közölték veled, hanem mert te magad ismerted föl tapasztalataid által. Ezért van a valódi önbizalom, és ez nem önzés, ez nem beképzeltség. Valódi értékeiddel kerültél tisztába, és ebből nyerted ki végül az önbizalmat. Ezért már semmi szükséged az önzésre, mert rájöttél, hogyan meríthetsz magadból önbizalmat. És már látod, hogy ehhez nem kellenek mások, és nem kell a megfelelni akarás, sőt, ellenkezőleg. Ahhoz, hogy önbizalmat nyerj, nem másoknak kell bizonyítanod, hanem csakis saját magadnak. Megfelelni sem másoknak, csak saját magadnak kell. Így kiejtettük a megfelelni akarást, az önbizalomhiányt, és a szeretethiányt is. Most már nincs szükséged ezekre. És amint valaki felismeri ezt, azok a berögződések szép lassan eltűnnek. - Azért kellett önzőnek lennem és kikényszeríteni (a szerepeimmel) az emberektől a szeretetet, és az elfogadást, mert ezek kellettek ahhoz, hogy önbizalmat nyerjek? De hiszen ez zsarolás... érzelmi zsarolás! - Az önzés egy zsaroló. - Úristen! Már látom... látom az összefüggéseket! Mindennek ez volt az oka. Minden ebből fakadt. - ... és minden ide vezetett, ahol most vagy! - Úristen! - Most már tudod azt, hogy mit kell elengedned. Átlátod, hogy mi, miből fakadt, és mit eredményezett. Ez a betekintés azért volt szükséges számodra, hogy szembenézve ezekkel a beléd rögzült mintákkal, megérthesd eddigi életed irányító erejét. Csak e megértés által ismerheted föl azt, hogy ezek már mennyire idejétmúlt minták benned. Csakis így láthatod a saját értelmeddel, hogy ezekre már semmi szükséged sincsen, sőt, csak akadályoznak téged. Ezek már "holt terhek” csupán. Vedd észre, hogy az értelmet említem. Most láthatod, hogy ez is milyen hasznos segédeszköz... És még egy dolog van hátra...amiről tegnap beszéltünk. Azt mondtam, hogy csak akkor hozhatod meg szívből a döntést, hogy mindezeket elengeded, ha már felismerted, és tisztán látod őket. De ehhez le kellett ásni a gyökerekig. Amíg nem vagy tudatában annak, hogy mi az, amit el kell engedned, addig nem tudod elengedni teljesen és véglegesen, csak időlegesen mélyen elrejteni őket. De ugye nem ez a végső cél. Mi viszont most nem érjük be kevesebbel. A megoldás egyedül az lehet, hogy felismered őket, szembenézel velük, s megállítva életed vetítővásznán a filmet, részleteiben megfigyeled, kielemzed és így az elme segítségével megérted az összefüggéseket. Most eljutottál erre a pontra, alkalmassá váltál arra, hogy meghozd azt a döntés, hogy elengeded ezeket. Ne siess vele. Nézd át majd újra, amikor egyedül leszel, nem kell olvasnod, csak fekszel a csöndben. És akkor fog megszületni szívedben a választás. http://kyarajoyce.blogspot.hu/ |
Főoldal > A szív útja >