 Mantrák és a tudat fejlődése Mi a tudat? – tehetjük fel joggal a kérdést, s bizony nem könnyű megfelelő választ találni. Tekintik az önlét fölismerésének, a tudás alapjának, magasrendű intellektuális működésnek. S mi a mantra? Még rejtélyesebb kérdés, amiről csak néhányaknak van fogalma. Mantra az emberi tudat felszabadítását szolgáló meditációs formula (manasz – elme; tra, trájaté – felszabadít). Vizsgáljuk meg, hol találkozik az emberi tudat és a transzcendens mantra! A hindu felfogás szerint az emberi tudat az egyetemes tudat individuális szikrája, az egyéni létezés fölismerése, a lélek tünete, sajátsága. A testben lakó lélek a tudat sugaraival hatja át a szervezetet, érvényét a vérkeringés közvetíti. A lelki valóságnak három fő sajátságot tulajdonítanak: a létezést (szat), a tudatosságot (csit) és a boldogságot (ánanda). A mindenség első alaptörvénye a létezés, a valós-ság. Valós az anyagi világ, valós az individuum és valós az Abszolútum. Az anyag léte viszonylagosan valós, míg a lelki szikra léte tény. A létezés tehát az első fokozat. A második fokozat az értelmes lét, a tudatosság, a harmadik pedig a boldogság. A létnek tehát akkor van értelme, ha az tudatos, a tudatos lét pedig saját boldogságát fogja keresni, végső soron az isteni közegben. Az idealista felfogás a szellem, a tudat, a lélek létét tekinti elsődlegesnek, melyhez képest az anyag durva, tömör megnyilvánulás. Az eredeti tiszta tudatállapot a szerves együvé tartozás tudata, amikor a mindenség szolgálatkész résztvevőjének tudja magát az ember, a hamis, torz tudatállapot jellemzője viszont az alaptalan egoizmus, a birtokvágy és a kihasználás vágya.  Az emberi tudat a külvilág – az érzéki, anyagi szféra, tapasztalati világ – és a belső világok metszéspontja. Ahol tudatot, tudatosságot tapasztalunk, ott keresendő a lélek, mint ahogyan a füst is a tűz jele. Az emberi tudatot három alaptulajdonság árnyalhatja: a tudatlanság, a szenvedély és a jóság. A tudatlanság jellemezte értelem az illúzió hatása alatt áll, szükséges és kerülendő között nem képes különbséget tenni, folyton rosszra törekszik. Az ilyen tudás az igazságot nem ismeri, irreális ismereteket nyújt, és kizárólagosságot hirdet. A szenvedély befolyása alatt az értelem tökéletlen, a teendőt és kerülendőt egynek véli s a testi formák szerint különböző lényeket lát. A jóság fémjelezte értelem rettenthetetlen, felismeri jó és rossz különbségét, érti a rabság és a szabadság mibenlétét, s önmagából kiindulva minden lényben látja az örök lelket. Az egyéni tudat fejlődése az életkori sajátságok szerint is változik. Ennek öt fázisát különböztetik meg, aszerint, miben fedezi fel az élőlény saját létének célját. A táplálkozás elemi létszükséglet, ez a tudatirányultság első foka (annamaja). A következő lépcső a léttünetek fölismerése (pránamaja), majd a mentális sík (manómaja) következik, amit az intellektus (vigjánamaja) és végül az örömlényegűség (ánandamaja) felismerése követ.  Az emberi tudat négy állapotát különbözteti meg a hindu felfogás. Éber állapotban (dzságrat), az értelem kifelé irányul, az érzékszervek működnek, zajlik az észlelés – ez minden ember számára közös, ezért egyetemes (vaisvánara) tudatállapotnak nevezik. Álom (szvapna) során az értelem befelé irányul, csak a belső érzék működik, a többi pihen; ennek a fázisnak sugárzó (taidzsasza) a neve. Az álomtalan mélyalvó állapotban (szusupta) az alvó nem érez vágyat, nem lát álmot, viszont tudata misztikus kommunikációra is képes lehet, ezért e fázis neve ismerő (prágja). Végül a negyedik állapot (turija) a transzcendens sík, mikor az értelem sem befelé, sem kifelé nem irányul, hanem lelki felismerése szerint az átman észleli a Legfelsőbbet. Ez a szamádhi, a transz állapota, amikor az ember a korábbi fázisokat is észleli. Sokszor Keleten is szembeállítják a filozófiát és a vallást, holott azok egymás testvérei volnának. A bölcsesség szeretete sokak számára a személyességtől megfosztott absztrakt elv, l’art pour l’art vizsgálódás, míg a vallás, a személyes Isten csak mítosz. A mantra azonban a filozófus és a hívő érdekeit egyaránt szolgálhatja. E hangzó meditációs formula használható mechanikus eszközként – az egyéni tudat befolyásolására (önszuggesztió, mások befolyásolása, fölszabadulás), de a szeretet és odaadás eszközeként is a lelki önmegvalósítás, illetve Isten fölismerése és szeretetteljes szolgálata végett. A mantra igen gazdag jelentésű kifejezés. A logosz, a mantra, az isteni hangrezgés teremtett rendet a rendetlenségben, így lett kozmosz a káoszból. Így az egész kozmosz, minden létsíkjával és jelenségével együtt bizonyos számú mantrában nyilvánul meg. Ezért beszélnek Indiában hetvenmillió (!) alapmantráról s azok számtalan további variációjáról. A mantrák keltette hangrezgés befolyásolja az emberi test és a külvilág működését is. A szent mantrák rendező elvként működnek, míg például a hazugság, vagy a rosszindulat, illúzió dezorganizál. A szent inkantációk, ráolvasások, misztikus formulák, rövid fohászok szövege kötött, nem változik a beszélt nyelv változásaival. A mantrák misztikus hangok, melyek nem a világi tapasztalás körébe tartoznak. Értelmük akkor nyilvánul meg, ha az adott szabályok szerint ejtik ki, fölfedezik, fölébresztik, asszimilálják. Aki csak egyszer belépett egy dél-indiai templomba, ahol többszáz bráhmana zengi a mantrákat, az tudja, milyen isteni élményt jelent ez, s mennyire nincs igaza a múlt századi irodalmár Schmidt Józsefnek, aki dezorganizált agyak idétlen szüleményének, a józan emberi ész teljes hajótörésének nevezte a mantrákat. A mantrák hatóköre a varázsigéktől a filozófiai-misztikus szimbolikáig terjed, de ismerünk megszólító fohász-mantrákat, védő és elhárító, áldó vagy akár ártó mantrákat is. A klasszikus, védai mantrák négy aspektusa i) a látnok, akin keresztül alászáll, ii) az uralkodó istenség, aki a mantra eszményét őrzi, iii) a szent versmérték és iv) az eredmény, a cél, ami a mantrával elérhető. A mantra-meditáció metódusai a mantrazengés, a Véda-himnuszok recitálása, az egyéni mormoló meditáció (dzsapa), a zenés, elmélyült énekes gyakorlat és a lendületes, sokszor tánccal kísért együttes ének. A mantrák hatásmechanizmusa többsíkú. Elsődleges a fizikai: fiziológiai, biológiai, hatás, a hallásközpont stimulálása. A másodlagos a gondolati, mentális hatás, az érzelmek, a hangulat változása egyfajta önpihentetés. Harmadlagos a lelki hatásmechanizmus, ami a mantra jelentése, értelme szerint alakul.  A mantra hatása az általa keltett hangvibrációs hatásban rejlik, ezért a pontos kiejtés nélkülözhetetlen (ld. a védai mantrazengés mikéntje). A mantra hallható hangja a lelki, isteni hang (sabda brahman), amit a gyakorló elméje kelt, a szíve hall és csak a beavatott ért meg. A mantrát mestertől kell kapni, mert guru nélkül egyetlen mantra sem igazán hatásos. A szellem a fontos, mert a mantra nem megtanulható, olvasható hangcsoport. A lelki hatás nem pusztán a produkált hangban, hanem annak hang-archetyposzában rejlik. Ezzel szemben az úgynevezett szent név mantrák fölismerés kérdései, ezekre emlékezni kell. Ismétlése nem csupán vibrációs hatás, hanem kapcsolatkeresés. A mantrák közül a Visnu-mantrák a leghatásosabbak, az Isten szent neveiből álló szent név mantra pedig eltöröl minden bűnt, megadja a fölszabadulást és elvisz az Úr lótuszvirág lábaihoz. Ezért nevezik a szent név mantrát a felszabadulás nagy énekének (mahá-mantra). A jelen korban ezt tartják a leghatásosabb meditációs eszköznek, ami közvetlen kapcsolatot teremt Istennel, mivel a név és a megnevezett nem különböznek. A szent nevek együttes zengése a lélek örök hivatása, a többi lelki gyakorlat ennek sikerét van hivatva szolgálni. Vezekléssel vagy más gyakorlatokkal nehéz Istenre emlékezni, de a szent név zengésével ez könnyen megvalósul. harér náma harér náma harér námaiva kévalam kalau násztj éva násztj éva násztj éva gatir anjathá “A nézeteltérések és a képmutatás e korszakában az Úr Szent Nevének zengésén kívül nincs más út, nincs más út, nincs más út a felszabadulásra.” (Brhan-náradíja-purána 41.115.) A lelki önmegvalósítás sokkal inkább elérhetővé teszi a politikában évszázadok óta hangoztatott szabadság-egyenlőség-testvériség mindeddig meg nem valósult álmát, hiszen a mantra-meditáció minden anyagi kötöttség alól fölszabadítja az emberi tudatot, a lelki látásmód nem a testi formák különbözőségét, hanem a lelki azonosságot látja, s ennek alapján nem egy versenyszellemben a túlélésért küzdő ember, hanem megszületik az együvé tartozás és az együttérzés igaz Embere. B. K. Tírtha 2002/32. Az agy hullámainak hossza alapján négy tudatállapotot különböztetünk meg. Az egyes tudatállapotokban az elme más-más eszközt választ megismerésül és ebből kifolyólag másként "látja", "értékeli" a tapasztaltakat. -Éber állapot (béta hullámok) -Álmodó alvás (théta hullámok) -Álom nélküli alvás (delta hullámok) -Negyedik állapot (nem mérhető hullámok) Éber állapot (jargat): Ébrenlét, éberség. A materiális világ tudatossága. Éber állapotban az értelem kifelé irányul, az érzékszervek észlelő tevékenysége zajlik, ami minden ember számára közös, ezért ezt egyetemes („vaisvánara”) tudatállapotnak nevezik. Ebben az állapotban a tudatos elme működik azaz elsősorban a kézzel fogható dolgok érzékelésének világa ez (külvilági ingerek érzékelése, agyi működés és gondolkodás, légzés, belső folyamtok irányítása). Előrevivő cél: Az érzékek uralásával érhetjük el, hogy nem legyünk kiszolgáltatva a külvilág ingereinek és ne engedjünk be minden ingert, hanem a nem kívánt ingereket ki tudjuk szűrni. Álmodó alvás állapota (svapna): Az aktív tudattalattan állapota. Az álom során az értelem befelé irányul, csak a belső érzék, az elme működik, a többi érzékszerv pihen. Az éber állapot érzékszervi ingerei ebben az állapotban kerülnek feldolgozásra. Ez határozza meg az egyéni alvásigényt és alvási szükségletet, amely azon alapul, hogy mennyi és milyen minőségű ingert fogadtál be az ébrenlét állapotában, 'Az éber állapot érdemei és vétkei alkotnak örömöket, bánatokat és félelmeket az álomban.' A tér, idő, okság törvényei felborulnak, nem jellemzőek. A fizikai test korlátai megszűnnek, itt a finomtest korlátai jellemzőek. Előrevivő cél: Tudatosnak maradni ebben az állapotban. Felidézni és befolyásolni, átalakítani tudni az álmokat. Álom nélküli alvás állapota (susputi): Mélyalvás, mély relaxáció, yoga nidra állapota Ez az igazi pihenés és töltődés fázisa. Az álomtalan mélyalvó állapotban az alvó nem érez vágyat, nem lát álmot, viszont tudata misztikus, "isteni" kommunikációra is képes lehet, ezért e fázis neve megismerő („prágja”).Napi 2-3 óra mélypihenésre van szükségünk. Előrevivő cél: A joga nidra, azaz a mélyrelaxáció gyakorlása. Negyedik állapot (turija): Egyesülés Ez a fenti három állapot egyesülése ( azaz a tudatos, a feltöltődés, feldolgozás egyidejű állapota), a transzcendens sík, mikor az értelem sem befelé, sem kifelé nem irányul, hanem lelki felismerése szerint az ember lelke észleli a Legfelsőbbet. Ez a „szamádhi”, a transz állapota. Sajnos a két utóbbi állapotról keveset tudok és tudatos szintű tapasztalataim nem igazán vannak. De jó lenne legalább a második szinten a tudatosságot megvalósítani. Bár az álmaimra sokszor emlékszem és az is előfordult, hogy tudom befolyásolni az álombéli cselekmények kimenetelét, de sajnos ez ritka. Találtam viszont egy érdekes cikket, amely az analógialáncolatnak megfelelően például az egyes tudatállapotokhoz hangokat, rezgéseket is kapcsol. Ez egy egészén új teret nyit számomra a hangokkal, zenével kapcsolatos vélekedéseimben. Így e kis kutatás kapcsán összeért bennem az OM (aum) jel szimbolikája és e mantra zengetésének egysége és jelentősége. "Az alsó, hosszabb görbe az álom állapotát jelenti. A felső görbe az ébrenlét állapotát, a középről kiinduló görbe az álom nélküli mélyalvást szimbolizálja. A "félhold" felül maya, az illúzió "fátyla", a pont a transzcendens, érzékeken túli valóság, amelyet maya eltakar."(Baktai) http://audrybody.blogspot.hu/ ------------------------------------------------------- ÓM – A mantrák mantrája Az egész kozmosz, minden létsíkjával, istenségével együtt bizonyos számú mantrában nyilvánul meg – ez a rendezett univerzum (hangzó, színes, formabő, szubsztanciális, ízes stb.). A jóga misztikája szerint hetvenmillió alapmantra létezik, s ezek, valamint kombinációik jelentik a teremtés kézikönyvét.  A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. Erre utal a szó etimológiája: manasz – elme, tudat; trájaté – felszabadít. A mantra hangzó meditációs formula, szent szótagok, misztikus hangok, olykor konkrét jelentés nélkül, vagy rövid fohász. Szövege kötött, nem változik a beszélt nyelv változásaival. E misztikus hangok nem a világi tapasztalás körébe tartoznak, s értelmük akkor nyilvánul meg, ha az adott szabályok szerint ejtik ki, s fölfedezik, fölébresztik, asszimilálják azokat. A mantra igazi értelme abban van, hogy nincs közvetlen jelentése, s e jelentésnélküliségen meditálva belátható az anyagi univerzum ontológiai irrealitása. A mantrák spektruma a varázsigéktől a filozófiai-misztikus szimbolikáig terjed, léteznek invokatív, megszólító fohász-mantrák, védő- vagy elhárító „páncél” mantrák, meditációs vagy hálaadó mantrák, áldó vagy akár ártó formulák is. A meditáció nem más, mint finom szövetű kapcsolatteremtés a mindenség más, magasabb vagy éppen alacsonyabb régióival. A misztikus világszemlélet látja az összeköttetést a mikro- és makrokozmosz között. A magasabb dimenziók mindegyikéhez tartozik valamely akarat, kép, szín, hang vagy mantra kombináció. Az anyagi világban mindennek megvan a maga önrezgése, egy bizonyos frekvenciára vannak hangolva az élő és élettelen dolgok. Ha ismert ez a frekvencia, hangrezgéssel felépíthető vagy lebontható az adott dolog, illetve a rezonancia meginvitálja az istenségek felsőbb hatalmát. A mantrák misztikus ereje abban rejlik, hogy a rezonancia-elv alapján a mantra hangzásán keresztül lehetséges kapcsolatot teremteni az adott világszférával vagy akár Istennel, vagyis az adeptus tudata összekapcsolódik a mantraként megnyilvánuló magasabb, isteni tudatosság síkjával. A mantra hallható hangja a lelki hang (sabda brahman), amit a gyakorló elméje illetve nyelve kelt, a szíve hall és csak a beavatott ért meg. A szent hang hatása nem pusztán a produkált hangrezgésben, hanem annak hang-archetyposzában rejlik. A mantra az, amit képvisel, így a mantra kettős érvényű, egyrészt a hang-jel által szimbolizált valóság, másrészt maga a szimbólum, jel. Az ilyen mantrák, jelek és szimbólumok közül kiemelkedik egy bizonyos, a szent óm-szótag. Az óm szótag talán a leggyakrabban kiejtett hang Indiában. Szent szótagnak tekintik a véda eme ős-logoszát, ami – mondják – a teremtett világ keletkezése előtt már létezett. Az egyszerű szótag jelentéstartalma hihetetlenül mély, könyvtárnyi irodalom foglalkozik vele. Értelmezése szorosan összefügg a hindu teremtéselmélettel és természetszemlélettel, mindemellett az absztrakció csúcsát jelenti: egy szótagban, egy hangban összegzi a mindenséget. Hangzó és vizuális megjelenítése egyaránt ismeretes. Több megnevezése ismeretes: egyszerűen óm, óm-hang (ómkára), zengés, zümmögés, dicsőítés (pranava), illetve múlhatatlan (aksara). Az óm a mantrák mantrája, a Jadzsur-védából származik, misztikus magyarázatát az upanisadok adják, a Váju-purána egy egész fejezete, valamint a Náradaparivradzsaka-upanisad nyolcadik része foglalkozik vele. Ez a szótag magába foglal mindent, ami létezett, létezik és létezni fog – mondja a Mándukja-upanisad. Köznapi jelentéseiben az óm kötőszó, úgy legyen!, rendben! értelemben. Ünnepélyes megerősítést, tiszteletteljes beleegyezést, elfogadást is jelent, de utasító parancsszóként is használják. Áldásosságot, illetve valaminek az elkerülését, elmozdítását is jelenti, sőt, etimológiailag az ámen is levezethető az óm szótagból. Összetételekben férfinévként is előfordul. Az óm elsődlegesen azonban egyértelműen szakrális hang. A Védák szent szövegei olvasásának kezdetén és végén, fohászkodás előtt, vagy vallásos művek elején alkalmazzák. Misztikus értelemben Brahmant, az Abszolútumot jelöli, s így a legmélyebb vallásos meditáció tárgya. A védai kinyilatkoztatás útja az alábbi: 1. Óm-hang, a világteremtő-rendező isteni hang, 2. Gájatrí – a Rg-véda III.62.10. himnusza, napfohász, a védák anyja 3. Védák – himnuszok és liturgikus szövegek, 4. Védánta, azaz upanisadok – a védák ismeretelméleti-filozófiai betetőzései, 5. Védánta-szútra – az upanisadok bölcseletének tömör vezérfonala és logikai értelmezése, 6. Bhágavata-purána – a Védánta-szútra természetes magyarázata. Az óm a teremtés kezdetén az ige, a logos; jelenthet invokációt, megerősítést, áldást, beleegyezést. A jógínak ez a meditáció tárgya, a filozófusnak a valóság végső síkja, a közembernek a védai vagy tantrai mantrák első tagja. Mindemellett a szent óm szótagot egyetemes tisztelet övezi, azonosítják Brahmannal, Ísvarával, hármas összetétele (A-U-M) folytán felöleli a szent hármasokat (triádok): a védákat (Rg, Száma, Jadzsur), a mindenség szféráit, a vjáhritiket (Bhúr, Bhuvah, Szvah) vagy akár az anyagi természet minőségeit (gunákat). A triádok közé tartozik még Visnu három lépte, amivel átfogta a világegyetemet, az idő három fázisa (múlt, jelen, jövő), a három szent tűz, vagy a bráhmanák hármas fonatú szent zsinórja, amelynek 3×3 szála a papi rend kilenc jótulajdonságát szimbolizálja, és még sorolhatnánk. Az óm minden hang és szentírás foglalata, a legvégső szent tudás összegzése. Háromrétű összetételének talán legfontosabb értelmezése szerint az első A-hang (az aim bídzsa-mantra kezdőhangja) az egyéni önvalót jelzi, az U-hang az anyagi környezet, a ciklikus lét térsége, azaz a szamszára, míg az M-hang Parabrahman, az Egyetemes Lélek, Isten. Vagyis az óm a mindenségháromszög három elemét, az embert, a világot és Istent vagy Abszolútumot is szimbolizálja. Röpke kitérőként elemezzük az aim bídzsa, vagyis mag-mantrát. A bídzsa-mantra misztikus őshang, amely különleges erővel tölti fel a teljes mantrát. Minden istenségnek megvan a saját bídzsa-mantrája, ami a mantra és a megszólított istenség szíve, lényege. Az aim bídzsa Szaraszvatínak, a tudás és ékesszólás istennőjének mag-mantrája. Az aim szó is összetett szó, melyben az a-hang a létprincípium, a testet öltött lélek, az e-hang az önvaló potenciálja, ahol az életelv megnyilvánul, míg a kettő együttesen (a + e = ai) az energiával bíró testet öltött lélek szimbóluma. Végül a lezáró nazális m-hang az isteni harmonizáló zengés. Együttesen az aim bídzsa a tudás-energia (gjána-sakti) szimbóluma (ld.: Szaraszvatí), valamint az isteni tudással rendelkező egyéni lélek megtestesítője, s ezen a mag-mantrán meditálva erősödik az önvaló tudati, észlelő energiája. Más értelmezés szerint az a-hang az ego-princípium, az u-hang a tudat fölemelése, míg az m-hang az univerzum egységességét jelöli. Ez az értelmezés sejteti az óm szerepét a meditációban, az emberi tudat magasabb igazságokra történő megnyílásában. Erről értekezik a Prasna-upanisad 5. tétele, amely három hangzója vonatkozásában elemzi az óm szótagot. Aki ezek közül egy elemen meditál, közvetlenül visszatérhet a dicső emberi születésbe, aki két mértéken meditál, a Holdba, s onnan vissza, a Földre jut, az ősök útjának szellemében, míg a három szótag elgondolása az istenek útján Brahmanhoz vezet, ahonnan nincs visszatérés. “Aki az óm egy mértékén (a) elmélkedik, ennek folytán megvilágosodik, majd (halála után) gyorsan visszatér a Földre. A (Rg-védai) himnuszok az emberi világba vezetik, ahol (megszületvén) vezeklése, nőtlen tanulóélete és hite folytán megtapasztalja, mi a nagyság. Aki (az óm) két mértékén (a-u) meditál, az elme síkjára jut. A (Jadzsur-védai) varázsigék a levegőégen át a Hold világába repítik őt, majd a Hold világának hatalmát kiélvezvén visszatér a Földre. Aki viszont az óm szótag mindhárom mértéke (a-u-m) által a Legfelsőbb Személyen meditál, az a Nap ragyogásába jut. Miként a kígyó vedli le régi bőrét, úgy szabadul meg minden bűnétől. A (Száma-védai) dallamok révén Brahmá bolygójára (Szatjalókára) jut, s megpillantja a testek urát, a dzsíva-lelkek sokaságánál magasztosabb Legfelsőbb Személyt.” (Prasna-upanisad 5.3-5.) Az eredetileg egy szótag hármas osztata tovább tagolható. „Az eredeti szótagnál magasabb a pont, a visszhang ennél is magasabb. A szótag eltűnik a hangrezgésben/hangrezgéssel, a végső állapota pedig a csönd.” – mondják az Upanisadok. Ezt a tagoltságot fejtegeti az alábbi szöveg: „Az Óm háromrétű: pusztító óm, teremtő óm, s mivel mindkettőt felöleli, a belső/külső óm; a Brahman-óm, a belső óm és a gyakorlati óm; a külsődleges óm, a látnok óm-ja, s mivel mindkettőt felöleli, a Virát-óm; a pusztító óm , a Brahmá óm és a fél-mórás óm. Az óm Brahman. Az egyszótagú Óm a belső óm. Nyolc részre osztja magát: a, u, m, fél-mora (a végső nazális kiejtéséhez szükséges idő), náda (rezonancia, a holdsarló szerű jel, csandra jelzi), bindu (pont-jel a félholdban), kalá és sakti. Az első négy alkotja a külsődleges óm-ot, s az a-hangzó 10.000 elemű, az u-hangzó 1.000 részű, míg az m-hangzó 100 tagú, a fél-mora hang pedig végtelen számú tagból áll. A teremtő óm tulajdonságokban bővelkedik (szaguna), a pusztító óm anyagi tulajdonságoktól mentes (nirguna), a virát óm pedig kétarcú.” (Náradaparivradzsaka-upanisad 8.207-208). A Bhagavad-gítá szerint az óm az isteni szótag az összes Védában, az óm-tat-szat pedig a Legfelsőbb Brahman megjelölése. A mantrák végén a szintézist jelöli, a téridő teljességének észlelését, mindenek Brahman-természetének fölismerését jelzi. Srídhara szvámí, középkori írásmagyarázó szerint az óm-hangnak öt összetevője van: A (Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége), U (Rádhá, a szeretet istennője), M (az egyéni lélek), bindu (a nazális hang) és a náda (visszhang). A felszabadult lelkek az óm zengését lezáró visszhangban meditálnak imádott istenükön. Az óm egyértelműen a hindu vallás sajátja, de az India földjén fakadt több más vallási folyamat is átvette az óm szimbolikáját. Az óm gyakran szerepel a buddhista szövegekben és meditációkban – mint például a Kincs rejlik a lótuszban (óm mani padmé hum) mantrában –, s leginkább a világ ürességének, a sunjatá természetnek a szimbóluma. A dzsainizmusban az óm az öt felsőbbrendű tekintély kezdőbetűiből összetevődő mantra: 3A (arhat – megvilágosodott szent, ashiri – tökéletességet elért szent, ácsárja – példájával oktató mester), U (upadhjája – szent tanító) és M (muni – bölcs). A hindu és a muszlim tanok ötvözetéből létrejött szikh vallásban az óm Isten megnevezése, gyakran Egy az Óm! (ek omkára) formában, ami Isten végső páratlanságát jelzi, szemben a teremtett világ sokaságával.
„Óh, Kuntí fia, Én vagyok a víz íze, a Nap és a Hold fénye, az óm szótag a védai mantrákban, a hang az éterben, és az emberi képesség.” (Bhagavad-gítá.7.8.) A Bhágavata-purána 12. éneke tér ki az óm mantrára, Szúta és Saunaka bölcsek eszmecseréje során: 12.37-38. Szúta szólt: Óh, bráhmana (Saunaka)! Az univerzum legfőbb lényének (Brahmának) szíve mélyéről, (meditációjában) fölzengett egy hang, ait (bárki) megtapasztalhat, aki fegyelmezi hallását. 12.39. Ebből a (finom) hangrezgésből keletkezett a háromféle (hangból: a, u, m) összetevődő (szent szótag, az) ómkára, aminek eredete kifürkészhetetlen, s ami önnön maga zeng (az ember szívében). ez a (szent szótag) tárja föl a mindenható és végtelen Legfelsőbb Lélek (igaz természetét), mint legfőbb létező (Brahman) mint Legfőbb Lélek (Paramátmá) és mint Legfőbb Istenszemély (Bhagaván). 12.40. A (szent szótag) a hívő szívének horizontján kél föl, s a Legfelsőbb – bár anyagi érzékei nincsenek -, meghallja azt, még ha alig érthetően mondják is ki. Ebből (az óm mantrából) származik (a Védák formájában) a beszéd. 12.41. Ez a szent szótag egyértelműen utal forrására, a végtelen Legfelsőbb Lélekre. Ez minden mantra titkos lényege, s a (Brahmantól nem különböző) Védák örök magja. 12.42. A (szent óm) szótag három hangzóból áll az A hanggal kezdődően, melyek magként magukban hordozzák a hármasokat: a kötőerőket (jóság, szenvedély és tudatlanság) a neveket (Rg, Száma és Jadzsusz), a szubsztanciákat (föld, levegőég és menny) s a tudat állapotait (ébrenlét, álom, mélyalvás). 12.43. Eme (három) hangzóból formálta ki a szentséges megszületetlen (Brahmá) a nyelv hangkészletét a félhangzókkal (antahszthákkal), az aspirátákkal (úsmákkal), magánhangzókkal (szparsákkal), valamint a rövid, hosszú és kiegészítő szótagok hosszérékeivel egyetemben. 12.44. Ezzel a hangkészlettel a nagyhatalmú Brahmá négy szájából felhangzott a négy Véda, a három létszféra (Bhúh, bhuvah, Szvah), valamint a (szent Gájatrí-himnusz megelőző) óm szótag. Ezekkel (az áldozatot végző) négy pap (hótá, adhvarju, udgátá és brahmá) feladatait akarta tisztázni. 58/2012. Rácz Géza http://www.kagylokurt.hu/ |
Főoldal > A szív útja >