Hogyan érezzük jól magunkat?

A LUSTA EMBER ÚTIKALAUZA A MEGVILÁGOSODÁSHOZ - Thaddeus Golas írta: Thaddeus Golas -ELŐSZÓ Lusta ember vagyok. A lustaság visszatart attól, hogy elhiggyem, hogy a megvilágosodás erőfeszítést, fegyelmet, szigorú diétát és az erény más bizonyítékait követeli. Ez nagyjából a legrosszabb, amit itt kijelenthetek, de előbb őszintének kell lennem, mielőtt tiszteletteljes lennék. Azért végzem el ezt a munkát, hogy megírom ezt a könyvet, hogy megóvjam magam attól a gondtól, hogy beszélnem kelljen róla. Elég gyatra esély van arra, hogy pont ez az, amit el kéne olvasnia bárkinek is ahhoz, hogy jobb érzése legyen önmagáról. Ha viszont szelíd ember vagy és tudni akarod, mire számíts, hogyha rád tör a megvilágosodás, és hogy miért jön el hozzád, akkor ez itt neked való. Ezek a játék szabályai, ahogy én látom őket. Úgy veszem észre, hogy manapság sokan közülünk nagyon gyorsan nyílnak ki, és az egyik leggyakoribb félreértés, amivel találkozunk, az az, hogy azt hisszük, a felismerés - élményünk egyedülálló. Az az érzés, hogy tudjuk az igazságot, nem elég. Nem az a szándékom, hogy a végső igazság kinyilatkoztatását színleljem, hanem az, hogy bizonyos egyszerű attitűdöket, hozzáállásokat javasoljak, amik mindenkinek be fognak válni, és veled maradnak a legszélsőségesebb kiakadásban vagy űr-utazásban, még akkor is, ha az elméd már teljesen elfújta a szél. Ezek a hozzáállások annyira egyszerűek, hogy még körül is veszem őket egy képpel a világmindenségről, hogy megmutassam miért működnek még akkor is, ha nem hiszed, hogy be fognak válni. A világmindenség olyan végtelenül nagy és bonyolult, hogy ha ilyen könyvekre lenne szükségünk ahhoz, hogy megvilágosodjunk, akkor sohasem jönne össze nekünk. Másrészt viszont a világmindenséget olyan egyszerűre tervezték, hogy semmi oka senkinek arra, hogy hiába törje a fejét, és boldogtalan legyen. Könnyű a kezedbe venni a létezésed, bármennyire bonyolultan néz is ki. Sokszor feladtam már azt az ötletet, hogy megírjam ezt a könyvet, azon az alapon, hogy az emberek azért nem tudják, mert nem akarják. De végül is nincs több okom nem megírni, mint megírni. Azért írom, amit majd én akarok olvasni egy napon, amikor ott leszek elakadva egy fura helyen, Sokszor gondoltam rémséges élmények közben: Mit tudnék mondani valakinek, aki ebben az elmeállapotban van, aminek lenne még valami értelme? Ez az a fajta tesztelés, amin ez az információ átment. Egy sor sincs ebben a könyvben, ami csak azért lenne ott, mert jól hangzik. Ez az információ praktikus és megbízható. Biztonsággal átvitt engem és másokat néhány szélsőséges tudatállapoton, és összefoglalható néhány kulcsmondatban, amik elég egyszerűek ahhoz, hogy bármilyen válsághelyzetben felidézhesd őket. Az első fejezet néhány röviden felvázolt ötlettel kezdődik arról, hogy hogyan jött létre a világ, a könyv többi része pedig az életünket vizsgálja ebből a nézőpontból. Ez a látásmód messzire nyúlik, kiterjed a tudás minden területére, és mivel nekem évekig tartott, hogy tisztázzam, nem várhatom, hogy bárki más csak úgy elfogadja. Mindössze csak annyit tehetek, hogy megkérlek, játsszál velem gondolat-játékot, nézd meg hová vezet, és vesd össze azzal, amit tudsz. Minek kell igaznak lennie a világról ahhoz, hogy így nézzen ki számunkra; ahogy kinéz? Van-e megbízható híd anyag és szellem között? Mint sok ember, én is évekig birkóztam ilyen gondokkal, és ebben a könyvben van néhány végkövetkeztetésem, lehet, hogy ezeknek a következtetéseknek csak akkor lesz értelme számodra, ha a saját ellenőrzési-bizonyítási folyamatodat követed. Ha így van, akkor az első fejezetben minden benne van, amire szükséged lehet, hogy hosszú ideig elfoglald magad. Másfelől, ha csak egy kézhez álló belső útikalauzt keresel, azt is meg fogod találni. Igazán senkitől sem várom, hogy fogja ezeket a mondatokat, és kiterjessze, visszaalakítsa őket felismerés-élményekké. De ha közületek valaki, akiről sohasem fogok hallani, egy kicsit feldobottabb és boldogabb lesz, akkor ezt az egészet ezerszer is újra megírnám. Remélem, hogy kellemesnek fogod találni a rezgéseket. I. fejezet KIK VAGYUNK? Egyenlő lények vagyunk, és a világmindenség az egymáshoz való viszonyainkból áll. Az univerzum egyfajta létezőkből van teremtve; mindegyik élő, mindegyik meghatározza a saját létezését. Igazából ez minden, amit tudnod kell ahhoz, hogy megértsd ezt a könyvet vagy megírd a sajátodat. Minden, amit mondok, az első bekezdésben gyökerezik, és bármilyen kérdést meg lehet oldani azzal, hogy végiggondolod a dolgot ebből kiindulva. A világmindenség egyféle akármiből készült, amit lehetetlen meghatározni. A mi célunkra meg sem kell próbálni, hogy meghatározzuk. Mindössze azt kell feltételeznünk, és kipróbálnunk, hogy csak egyféle akármi létezik, és kipróbálhatjuk, hogy ez elvezet-e eme világ elfogadható magyarázatához, úgy, ahogy mi ismerjük. Minden lény alapvető működési módja a kitágulás és összehúzódás. A kitágult lények áteresztők, az összehúzódott lények szilárdak és áthatolhatatlanok. Ezért aztán mindegyikünk, egyedül vagy közösen megjelenhet, mint tér, mint energia, vagy mint tömeg, a kiterjedés vagy beszűkülés mértékétől függően, amit választunk magunknak, és attól függően, hogy ki-ki milyen rezgéseket fejez ki azáltal, hogy váltogatja a kiterjedést és összehúzódást. Minden lény a saját rezgéseit irányítja. Egy teljesen kiterjedt lény nem más, mint tér. Mivel a kiterjedés áteresztővé tesz, lehetünk "egyazon térben" egy vagy több kiterjedt lénnyel. Igazából a mindenség összes lénye is lehet egyazon térben. A kiterjedést úgy tapasztaljuk, mint tudatosságot, felfogóképességet, megértést, vagy aminek csak hívni kívánjuk. Amikor teljesen ki vagyunk tágulva, a teljes tudatot érezzük, amelyben egyek vagyunk minden élettel. Ezen a szinten nincs ellenállásunk más lények bármilyen rezgéseivel vagy kölcsönhatásaival szemben. Ez az időtlen üdvösség állapota, amiben a tudatosság, érzékelés és érzések határtalan választéka áll rendelkezésünkre. A tér egy olyan szintű tapasztalat, amit bármelyikünk elérhet, de nehéz pontosan beszélni róla a jelenlegi létsíkunkon, mert határtalan. Ez maga az, ami kiválasztja a határokat és meghatároz dolgokat. Mondhatnánk így is: Egyetlen Tudat; minden tapasztalat elérhető, az Egyetlen Tudat pedig mi mindannyian együtt vagyunk, vagy bármelyikünk, aki a kiterjedés legmagasabb fokán áll. Akár fel is állíthatjuk az elméletet: Isten semmit sem tudna tartóssá teremteni, ami behatároltabb lenne önmagánál, de ha önmagát másolja, akkor egy tartós világmindenséget élvezhet. Ezért tehát minden lény Isten másolata, "saját képére és hasonlatosságára". Nem számít, milyen szavakat használunk: létezünk és a világ is létezik, és ki lehet próbálni ezt a kitágulás-beszűkülés elméletet azon a behatárolt látásmódon belül is, hogy mi igaz számunkra, mint emberi lények számára, különösen az atom- és részecskekutatás területén. Amikor egy lény teljesen össze van húzódva, akkor anyagi részecske, tömeggel, teljesen önmagába zárva. Összeszűkültségének mértéke szerint egy lény képtelenné válik ara, hogy egyazon térben legyen másokkal, ezért az összehúzódást úgy érzékeli, mint félelmet, fájdalmat, tudatlanságot, gyűlöletet, gonoszt, és fura érzések egész tömegét. Végletes esetben teljesen őrültnek érzi magát, ellenáll mindenkinek és mindennek, és úgy érzi, képtelen megválasztani tudatának tartalmait. Természetesen ezek csupán csak a tömeg-állapot rezgésszámainak megfelelő érzések, és bármikor kikerülhet belőlük azzal, hogy kitágul, elengedi minden ellenállását azzal szemben, amit gondol, lát, vagy érez. Amikor egy lény váltogatja a kitágulását és összehúzódását, akkor energiaként létezik. Megítélésem szerint a középső ponton, amikor ötven százalék kitágulás és ötven százalék összehúzódás történik, egy lény logikus lenne, nem-szubjektív, egó nélküli, és kiszámítható. Talán ez a ”Nullpont ”, amely a fizikában az energiaátalakulások egyik fázisa, éppúgy, mint az ”egohalál”, amin akkor megyünk át, amikor a tudatosság magasabb szintjeire terjedünk ki. Fontos megjegyezni, hogy az energia nem valami objektív dolog mennyisége. Az energia, éppúgy, mint a tér és az anyag, olyasmi, amit sok-sok élőlény csinál. Az energialények általában olyan módon reagálnak a szomszédaikra, amely gyakran előre megjósolható, és automatikusnak tűnik, mint az eldőlő dominók. Amikor a térlényekhez viszonyulnak, az energia lények magas rezgésszámmal látszanak vibrálni, egy növekvő szubjektív szabadságban. Ha anyagi lényekhez viszonyulnak, akkor alacsony energiájúak lesznek, és lassabban vibrálnak, a szubjektív vonzásoktól rángatva, egyre megszállottabban és zavarosabban érezve magukat. A világ vibráló lények végtelen harmóniája, a kitágulás-beszűkülés mértékeinek, rezgésszám-módosulásoknak (stb.) részletesen kidolgozott elrendezésében. Mindegyik variációhoz, kombinációhoz, minden vibrációs szinthez az érzések és elgondolások egy meghatározott készlete tartozik. A más lényekhez való viszonyulásnak is más-másféle érzékelése van jelen minden különböző nézőpontból. Mindezeknek a lehetőségeknek a gondolata olyan lenyűgöző, és olyan nevetséges próbálkozás írásba foglalni őket, hogy nehéz innentől tovább mozgatnom a tollamat. Ugyanakkor viszont itt csak arra törekszünk, hogy megfogalmazzunk néhány olyan alapvető attitűdöt, ami helyreállítja a szabadságunk tudatát, hogy körbejárhassunk ebben a labirintusban vagy felmehessünk egyenesen a csúcsra. Arra kell csak emlékeznünk, hogy senki más nincs, aki ne lenne éppolyan csirke, mint mi. Az egész világmindenség pont olyan lényekből van felépítve, mint mi magunk. Minden atomban minden részecske egy élőlény. Minden molekula vagy sejt: lények egész törzse. Az energia: sokunk együtt vibrálva. A tér: végtelen sok testvérünk és nővérünk a tökéletes üdvösség állapotában. Nincs lényeges különbség az élő és a holt anyag között, mert mindkettő élőlényekből épül fel. Nemcsak a tömeg váltható át energiába, hanem az energia is átváltható térbe és viszont. A saját visszavonulásunk a tudatosságból, a saját-anyag állapotunk okozza azt, hogy testvéreinket, s nővéreinket úgy látjuk, mint objektív anyagot, energiát, és teret. Mindig azokat a tapasztalatokat és érzékeléseket éljük át, amelyek megfelelnek a mi vibrációs szintünknek. Mindannyiunkra ugyanazok a szabályok érvényesek. A szabályok sehonnan kívülről nem erednek csak önmagunkból. Abból az igazságból erednek, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, s mindannyiunknak a lehetséges viselkedésformák és tapasztalatok egyazon skálája áll rendelkezésére. Szabadságunkban áll, hogy bármit megtegyünk, amit akarunk, azokon a szükségszerű törvényeken belül, amelyek az egyenlő lényekként egymáshoz való viszonyainkból fakadnak. Az első törvény pedig a szeretet kell, hogy legyen. A szeretet az a cselekedet, hogy más lényekkel egyazon térben vagyunk, és ez azt jelenti, hogy a szeretet valóság; éppannyira valóság, mint mi vagyunk. A szeretet nem behatárolt eszme, hanem valami, amit abszolút az egész lényünkkel teszünk. Talán sokan közülünk nem kedvelik azt a helyet, ahol most vannak a világban, de mindannyian bizonyosak lehetünk benne, hogy a saját döntésünk alapján kerültünk oda, ahol vagyunk, aszerint, hogy kitágulunk a szeretetben vagy visszavonjuk tőle magunkat. Az a fajta agy és test, amid van; az a család és társadalom, az a történelmi pillanat, amibe bele születtél, mindezek és még sok-sok más teáltalad lett meghatározva, a kiterjedésed mértéke szerint, és aszerint, hogy mennyire vagy hajlandó szeretni. Senki semmit nem csinált veled. Senki nem kényszerített. Abszolút igazság van abban a tapasztalatban, amit bármelyikünk a nap bármely másodpercében átél. Egy bizonyos értelemben mindannyian ellazíthatunk, mert semmi sem titok, semmi sem veszett el, semmit sem felejtettünk el, semmi sincs magára hagyatva. Mindannyian egyfajta lények vagyunk, képesek kiáradó figyelemre és tudatosságra, vagy visszavonni magunkat tőle. És ez minden, amit tennünk kell: teljes, megengedő, szeretetteljes figyelmet adni abszolút mindennek, amit látunk az elménkben, a testünkben, a környezetünkben, más emberekben. A szeretetben való kitágulás olyan cselekedet, ami a világ minden lényének állandóan elérhető. Egy eltökélt tudatosság a mennybe fog vinni bennünket, és egy szeretetteljes hozzáállás szabaddá fog tenni. Semmi más nem határozza meg a sorsunkat. A jó vagy rossz viselkedésformák másodlagosak. Bármit is teszel, szeresd magad azért, mert ezt teszed. Bármire is gondolsz, szeresd magad, azért, mert erre gondolsz. A szeretet az egyetlen dimenzió, amit meg kell változtatnod. Ha nem vagy benne biztos, hogy milyen érzés szeretni, szeresd magad, azért, mert nem tudod, milyen érzés. Semmi nincs a világon, ami fontosabb, mint a szeretet, amit a tudatos lények éreznek egymás iránt, akár kifejezik ezt valaha is, akár nem. Semmi értelme aggódni vagy töprengeni a rosszabb vagy a jobb spirituális körülményeken, bár ha akarod ezt a játékot is választhatod. Nem leszel képes a jelenlegi rezgésszintednél tartósan feljebb emelkedni, amíg ugyanúgy szeretsz, ahogy most. Nem számít milyen a spirituális helyzeted, nem számít, hol találod magad a világmindenségben, a választási lehetőséged mindig ugyanaz: kiterjeszteni a tudatosságodat, vagy beszűkíteni. És ott kell elkezdened, ahol vagy. Nincs semmi baj azzal, hogy ott vagy ahol vagy, ez is a számunkra elérhető végtelen sok tapasztalat egyike. Ami te vagy, az én is lehetek. Ami én vagyok, az te is lehetsz. Bármit is tettünk az Egy Tudat teljes tudatosságából visszahúzódva, azt most csináljuk. Bármit is teszünk, annak a lehetősége mindig bennünk van, még akkor is, ha nem tesszük meg, ezért nem ellenállni kéne, hanem transzcendálni (túljutni rajta). Ezeket az emlékeztetőket rendszeresen használom: Ez is mindig bennem van. Ezt is lehet teljesen kitágult tudatossággal tudomásul venni. Bízhatunk a világ folyamatában. Ha a szeretet ezen szabályai igazak, akkor mindig működnek, akár tudatában vagyunk, akár nem. A szeretet valósága olyasmi, amit te magad teszel, szavakkal vagy szavak nélkül, és az eredményt a saját tapasztalataidból ítélheted meg. minden információ, mint ez is itt, állandóan jelen van a térben, és nincs szüksége könyvekre ahhoz, hogy valóság legyen. Mindig benned van. Ebből az is következik, hogy semmiképp sem azért írom ezt a könyvet, hogy kifogásoljak bármit is, amit most bárki hisz. Minden logikán túl ott van a szeretet misztériuma: tudod, hogy mindnyájan egyek vagyunk, igazából senkinek sincs szüksége segítségre senki mástól, senki se szorul rá, hogy mondjanak vagy adjanak neki bármit is, így aztán úgyis a lehető legtöbb együttérzéssel fogsz cselekedni, a legjobbat teszed testvéreidnek és nővéreidnek, ami csak van benned. Tovább adom azt, amit nekem adtak, amikor úgy érzem, szükség van rá. Ha én úgy éreztem, akkor talán valaki más is úgy érzi. Ez itt egy levél a testvéreimnek, egy szeretet-üzenet, hogy megpróbáljam megmutatni, hogy amikor azt hittük, hogy a szeretet nem működik, hogyan működött mégis tökéletesen. Érdekes gondolat-gyakorlat az, hogyha az egész játékot fejjel lefelé fordítjuk: a probléma nem az, hogyan szabadítsuk ki magunkat a tömeg (anyag) szintről, hogyan világosodjunk meg. Az igazi kérdés ez: Ha tökéletesen szabad és önmeghatározó lény vagy, akkor hogyan zártad magad egy testbe, hogy anyagi játszmákat játsszál? Hogy vetted rá magad és másokat, hogy egyetértsenek ezzel a játékkal? Hogy tetted az egészet kényszeresen megszállottá? Többször is, amikor kiszálltam az űrbe, bevillant: Hát, ha egyszer ennyire könnyű kijutni, akkor akár vissza is mehetek játszani a játékot. Talán ez a végső kísértés. És talán senki sem igazán akarja tudni, hogy milyen könnyű, mert senki sem akarja megzavarni a játékot. Lehet, hogy mindannyian bújócskát játszunk. A fizikai valóság minden horrorfilmek egyik legnagyobbika, és tudod, mennyire szeretjük a horrorfilmeket. Ha a mindenség úgy, ahogy a mi rezgésszintünkről látjuk, illúzió, csak részben igaz, akkor ez csak eggyel több ok, arra, hogy élvezzük és szeressük, ahelyett, hogy kiakadnánk rajta. Mindent, ami a földön történik, sok ezer különböző rezgésszinten lehet átélni, a legeufórikusabbtól a legnyomasztóbbig. Tökéletesen a szabadságunkban áll bármelyik szintet kiemelni, kihangsúlyozni, amelyiket csak akarjuk. Semmit sem kell megváltoztatnunk, csak a figyelmünket és szeretetünket, a saját kitágulásunkat és szeretetünket. Mivel a világ semmi más, mint élő lények, akik mindegyike a saját szintjét és saját kapcsolatait irányítja. a világban abszolút semmi nincs, amit bárhogyan is ki kéne javítani. Nem kell semmit sem tennünk miatta, bármi is az. A világmindenségben mindenhol tudat van, és minden lényben megbízhatunk, hogy a saját döntéseit kézben tartja. Bárhogyan is néz ki a számunkra, a szeretet sohasem veszíti el az irányítást: a kapcsolataink törvényei olyan őszinték és pontosak, mint a fizikai törvények. Nem mondhatom, hogy ebben a pillanatban tudom mik ezek a törvények. De valamilyen szinten mindenki tudja, hogy mindannyian pontosan azt kapjuk, amit megérdemlünk. A harmónia végtelen, egy és isteni. Mit gondolsz, te hol illesz bele? Ne légy túl szigorú magadhoz! Egy kis szeretet messzire visz. II. fejezet IDE SÜSS, MAMA, MEG VAGYOK VILÁGOSODVA! Mit csinálsz azért, hogy megvilágosodjál? Mik a jelei, hogy sikerrel jársz? Hogyan változik az életed, amint megvilágosodottabbá válsz? Semmit sem kell előbb megtenned ahhoz, hogy megvilágosodjál! Az összes lehetséges tapasztalatok már most is benned vannak. Bármikor felnyílhatsz a számukra, gyorsabban, mint azonnal, egyszerűen ott teremhetsz. De nem lóverseny! A teljes kitágulás mindig ott van, időtlenül, benned és körülötted. Csak ott kell kinyitnod a tudatod, ahol biztonságosnak és kényelmesnek találod. Ha egy módszer túl gyors, menj lassabban. Ez az otthonod. Mindannyian a világhoz tartozunk. Semmi sem áll az utadba, de a legtöbbünk mégis inkább szakaszonként, folyamatosan nyílik ki. Hajlamosak vagyunk érzelmi ciklusokon átemelkedni: az eufórikus felismerés minden ugrása után a negatívitás egy új más fajtájába ütközhetünk, ami a következő dolog, amit épp meg kell tanulnunk szeretni. De minél magasabbra mész, annál könnyebbé válik. A tökéletes tudatosság megtapasztalása, amelyben (tér) vagy, nem jelenti azt, hogy a mindenség összes részletének, és a behatárolt, visszahúzódott lények minden lehetséges kapcsolatának tudatában vagy. Térnek lenni, annyi, mint késznek lenni arra, hogy teljesen tudatosíts magadban bármit, ami csak elképzelhető. Azt jelenti, hogy nincs semmi ellenállásunk, nem tagadunk meg semmilyen álláspontot vagy kapcsolatot. Ezért hát ahhoz, hogy elérjük a megvilágosodást, nem szükséges, hogy bármilyen meghatározott eszme- vagy tapasztalat-készletet gyűjtsünk, sem erényeket vagy szenvedéseket. Bármit, ami létezik, lehetséges tökéletesen kiterjesztett tudatossággal megtapasztalni. Attól függetlenül, hogy hogyan határoltad be a tudatosságodat, szabad és önmeghatározó lény vagy. Senki más élőlény nem tudja kontrollálni a te vibrációs szintedet. Így hát a világ fizikai részében nincs olyan, ami szemben állhatna a szabad akaratoddal. Ez azt jelenti, hogy a fizikai világnak egyáltalán semmi hatalma nincs fölötted, nem kísért meg, nem zülleszt le, nem áll a megvilágosodás útjába, semmit nem is csinál veled. TE vagy a létezési szinted egyetlen oka. A belső állapotod soha nincs programozva. Az a tapasztalat, hogy akaratod ellenére kényszerítenek, vagy kontrollálnak, csak akkor képes megjelenni, ha besűríted magad, ha összeszűkíted a tudatosságodat. A valóságunk bármelyik szinten abból áll, hogy milyen egyedi tudatos lényeket észlelünk élőnek, és a megvilágosodás folyamata az, amikor kiterjesztjük a többi lények megértését magunkban, amíg mindent úgy nem érzékelünk, mint élő kölcsönhatást. Minél inkább visszahúzódunk, annál inkább egy fizikai világban ragadunk meg; annál inkább az anyag megszállottjaivá válunk. Másfelől, minél jobban kinyílunk a testvéreink és nővéreink felé, annál kevésbé szilárd lesz a világ. Minden olyan tapasztalat megvilágosodás, amiben a tudatunk a jelenlegi határain kívülre tágul. Azt is mondhatnánk, hogy a tökéletes megvilágosodás annak a felismerése, hogy egyáltalán nincsenek határaink, és hogy az egész világmindenség él. Azért nehéz írni róla, és erőfeszítéseket tenni arra, hogy elmondjuk, hogyan érhető el, mert behatárolt kifejezéseket tudunk csak használni, miközben arról van szó, hogy hogyan menj a határokon túlra. Megvilágosodottnak lenni annyi, mint rugalmas tudatosságban, nyitott tudatállapotban lenni. A megvilágosodás maga a kitágulás folyamata, nem pedig az, hogy egy rakás új határhoz érünk el. Nincs egyetlen helyes módja sem annak, ahogy a megvilágosodás után kellene nézni a világra. Nem vagyunk kötelesek semmi sem lenni, vagy épp nem lenni, amíg a szívünkben és a tudatunkban teljesek vagyunk. Mit jelent teljesnek lenni? Azt jelenti, hogy készek vagyunk befogadni, magunkban tartani mindazt, ami különbözik bármely behatárolt gondolattól. Azt jelenti, hogy tudjuk: amikor kihangsúlyozunk valami pozitívat, ugyanakkor valami negatívat teremtünk. Amikor egy ideális tudást választunk, akkor a tudatlan tagadásunkkal is foglalkoznunk kell, ami különbözik ettől a tudástól. Amikor a szentség eszméjét hangsúlyozzuk, akkor együtt kell élnünk a bűnnel, ami kísérő társa, és el kell fogadnunk a felelősséget azért, hogy ezt is megteremtettük. Ha ezt megtagadjuk, akkor itt a tudatosságban feszültség keletkezik; megsűrűsödünk, anyag-szintű lényekké válunk, és ott találjuk magunkat a fizikai testekbe születve. Amit a tagadásunkkal megteremtettünk, afölött pedig már nincs ellenőrzésünk; erővel a figyelmünkbe tolakszik, akár tetszik, akár nem, így a bűn, tudatlanság és tagadás világában élünk. Ugyanakkor viszont, ha állandóan nyitottak és ellenállás nélküliek maradunk az ilyen negatívumokkal szemben, akkor nem vagyunk kénytelenek bennük élni. Ha elfogadjuk, hogy a csúnyaság mindig bennünk van, akkor szabadon teremthetünk szépséget. Ha tudjuk, hogy a hülyeség mindig bennünk van, akkor szabadon hangsúlyozhatjuk az intelligenciát. A szeretet a legmagasabb és legszentebb cselekedet, mert mindig magában foglalja azt is, ami önmagában nem szeretet; mindig és örökké kiterjed, hogy befogadja a szeretettelent is. Milyen gyakran próbálunk egy ok-okozati összefüggést találni a tapasztalataink között, amikor pedig valójában csak a változó körülmények hintája leng ide-oda. Lehet, hogy egy negatív kötelességet választunk, mint pl. a szerzetesi fegyelem, és aztán úgy fogalmazunk, hogy megjutalmaztak érte. Vagy épp az ellenkezője: egy csábító élvezetbe merülünk, és aztán úgy érezzük, megbüntettek. Sosem lépünk hátra egy lépést, ahonnan láthatnánk, hogy csak az ingák lengenek. Sokan közülünk kitartóan csak kedvesnek, jónak és bölcsnek gondolják magukat; megpróbálnak olyan ingák lenni, amelyek csakis az egyik oldalra lengenek ki. Erre a zűrzavarra az a gyógyír, hogy szeressünk, hogy gondolati ellenállás nélkül tapasztaljuk az életet, amíg az anyag és energia fölé, a tér (üresség) - szintre emelkedünk. Ezen a szinten, ahol a szeretet állandó és a tudatosság nyitott, könnyebben meg fogjuk érteni azt a csodát, hogy ellentmondások, ellentétek és paradoxonok vannak bennünk. Szabadon tapasztalhatjuk, amit csak választunk, mert nem tagadjuk meg, hogy mindig minden más is bennünk van, amit épp nem választottunk. A karma nem pontosan azért fizet meg, amit a múltban tettél. Csak annyiról van szó, hogy ha feljebb emelkedsz a rezgésszinteddel, akkor olyanfajta tapasztalatokkal találkozhatsz, amiktől visszavontad magad a múltban, vagy bármi másba is belefuthatsz, mint amihez most ragaszkodnál. Ha megpróbálod becsukni előle az elmédet, vissza fogsz esni egy alacsonyabb rezgésszámba. De ha nyugodtan nézel a nem kívánt eseményekre, és elfogadod őket gondolatban, és szereted önmagad azért, mert nem tetszenek neked, akkor tovább fogsz menni felfelé. Azt is mondhatod, hogy egy ideig rémképeidet is el kell fogadnod a magas állapotaiddal együtt. Ahogy minden új, zavaró jelenséggel szembenézel és szereted, elkezdheted észrevenni, hogy a fenyegető gonosz dolgok közül, amik zavartak, semmi sem tűnt el a világból. De tudatalatti tehetetlen és reménytelen érzéseid elmúlnak, és megtanulod, hogyan irányítsd utazásodat viharos rezgések közelében vagy azokon át, és idővel már nem is fognak megtörténni veled. Látni fogod, hogyan tudod megváltoztatni az érzelmeidet és tapasztalataidat azzal, hogy megérted az összefüggéseiket a tudatosságod szintjével. Például, ha az érzéseid elhalványulnak egy mélyen szeretetteljes élmény után, valaki iránt, akkor megértheted, hogy ami elhalványul, az az, hogy térben voltatok, most pedig mindketten egy alacsonyabb szinten rezegtek. Ha tudod ezt, és azt is tudod, hogy az alacsony hangulat is éppoly könnyen elmúlhat, ahogy jött, akkor kevésbé vagy hajlamos nagy döntéseket hozni, és veszekedésekbe bonyolódni miatta. Elég, ha ellazítod az agyadat, és csak nézed, ahogy áthalad rajta. Mostanában sokan tapasztalnak közülünk ideiglenes feldobódást és a fényesség villanásait. Ha az ilyen eufórikus idők után új módon kezdenek elfajulni a dolgok, ez nem kell, hogy zavarjon. Lehet, hogy ez annak jele, hogy még mindig magasabbra mész. Közben azt is észre kéne vennünk, hogy hajlamosak vagyunk visszatérni - arra a rezgésszintre, ahol stabilan érezzük magunkat, - valami olyasmihez, amit meg bírunk élni. A stabilitás szintjét, azt a szintet, amelyiken kényelmesen érezzük magunkat, közös hullámhosszon másokkal, ezt kell megváltoztatni. Ezt pedig csak egy ellenállás nélküli tudat állapotban, állandóan kiterjedő szeretetben lehet megtenni. Egészen természetes, hagy a megvilágosodás keresése közben, vagy ha csak boldogabb próbálsz lenni, a mindennapi tapasztalataidban keresed az eredmények jeleit. Valóban, a mindennapi életed nem más, mint a spirituális állapotod kifejeződése. Az életed megváltozik, ahogy szeretetteljesebbé válsz, de nem olyan módon, ahogy éppen elképzeled. Az, hogy mi történik, nem olyan fontos, mint az, hogy hogyan reagálsz arra, ami történik. Van egy jó hozzáállás, amit bármely cél iránt felvehetsz: Ha megtörténik, jó; ha nem történik meg, az is jó. Sokkal azelőtt, hogy eljutnál addig, ahol biztonsággal tudnál döntéseket hozni a jövődről, úgy találhatod, hogy már nem is nagyon van kedved jóslásokhoz. Nem fogod bánni, ha elengedsz egy gyönyörű tapasztalatot, élményt, mert a szeretet éppoly kellemesen meg fog jutalmazni a következővel. Hasonlóképpen nem sok specifikus tanácsot lehet adni arra, hogy milyennek kéne a megvilágosodott létezésnek lennie a Földön, és nem vagyok hajlandó ragyogó jóslatokat tenni arra, hogy mi lehetséges. Amint láttuk, mihelyt teljesen hajlandók vagyunk arra, hogy létrehozzunk egy helyzetet, valami mássá változik, ha az elménk elzárkózik a párhuzamos lehetőségektől. A mi anyagi szintünkön ez a valami más gyakran hajlamos valami kellemetlen dolognak lenni, és mihelyt megpróbáljuk visszavonni tőle az érzéseinket, már le is ragadtunk nála. Ez az egyik magyarázat arra, hogy az ideális és gyönyörű események miért tűnnek el az életünkből, míg a rosszak és ostobák megmaradnak, és ugyanez vonatkozik a rózsás jövendő megjósolására is. De akármilyen bizonytalannak és irányíthatatlannak is tűnik ez a folyamat, a szeretet le fogja győzni a nehézségeket. Annyit biztonsággal meg lehet jósolni, hogy amint növekszel a szeretetben önmagad és mások iránt, ebben az életben kezdesz minden embert és tárgyat tökéletes formaként látni, pont úgy, ahogy most vannak. Minden pillanatban gazdag örömöt fogsz érezni. Mivel pedig a szépség mindig a néző szemében van, a rezgéseid is szépek lesznek. III. fejezet HOGYAN ÉREZZÜK JÓL MAGUNKAT? Semmi baj azzal, ha jól érzed magad! Ez a megvilágosodás egyik legfontosabb üzenete. Megpróbálhatjuk a legmagasabb szintű élvezetet – hogy úgy mondjuk, Isten élvezetét – megtalálni mindenben, amit érzékelünk. Senki – aki magasabb tudatban él – nem akarja, hogy nyomorultan érezze magát a Földön. Egy paradicsom van benned és körülötted ebben a pillanatban, és hogy benne légy, meg se kell mozdulnod, még csak a szemed se kell felemelned erről az oldalról. Kinyithatod magad arra a gyémánt tökéletességre, ami mindenben benne van, amit látsz vagy érzel. Ha nem hiszed, hogy ez ilyen könnyen megtörténhet, pusztán azáltal, hogy szeretsz, akkor csak légy pillanatról pillanatra szeretetteljes, és bízz benne, hogy el fog jönni hozzád. A tér (üresség) soha nem állít határokat vagy próbatételeket senkinek az útjába, aki megpróbálja felemelni a spirituális szintjét. Az utólagos értelmezgetésben talán úgy tűnik, mintha próbára tennének, de az igazság az, hogy mindig meg van engedve neked, hogy magad döntsél, hogy meghatározd, melyik világ valóságos neked. A magasabb lények nem győznek örülni, amikor elég szeretet mutatsz ki ahhoz, hogy feljebb emelkedjél. Minden segítséget és lehetőséget meg fogsz kapni, ha kéred, bármilyen módon is kérnéd: egy egyszerű imával, meditációval, vagy azzal, hogy levelet írsz a Télapónak. Soha senki nem kényszerít arra, hogy gyötörd vagy frusztráld magad. Semmit nem kell bizonyítanod. Nem is tudsz bizonyítani semmit: a vibrációid mindig az igazat mondják, nem is hazudhatsz róluk. A szeretet szárnyain pedig könnyű felemelkedni. Bármilyen meggyőző a valóság bármely szintjének az érzékelése, bármilyen túláradó, tekervényes és összetett, még mindig csak az igazi valóságunk egy töredékét látod, az igazi valóság pedig: csak önmagunknak lenni, ellenállás nélkül, ragaszkodás nélkül, mindent szeretve. Azzal sincs semmi baj, hogyha jól érzed magad szexuális kapcsolatokban. Igazából egy kielégítő orgazmus sokkal inkábbspirituális felismerés, mint technikai eredmény. A test nincs elválasztva a szellemtől-lélektől, hiszen az egész test sok lény extatikus alkotása, akik más tudatszinteken vibrálnak. Egy mély orgazmus a szeretet felismerése sok szinten, beleértve azokat, amiket sokan közülünk állatinak gondolnak mostanában. A szeretet, vagyis a másokkal való egyazon térbe kerülés vagy azonos rezgésekre állás, a létezésünk alapja, és végtelenül sokféle alakot vesz fel. Mint minden más tapasztalatból, a szexuális tapasztalatok közül is mindig azokat kapjuk, amiket megérdemlünk, aszerint, hogy mennyi kedvességgel és szeretettel viseltetünk önmagunk és mások iránt. A szex extázisát tekinthetjük annak tükrének, ahogy pszichikusan feloldódunk isteni testvéreink és nővéreink terében a kitágulás magasabb szintjein. A szeretkezés az egyik kifejezése annak, hogy a tér-szinten álló velünk rokon lények kérnek bennünket, hogy adjuk meg magunkat a szeretetben, és fogadjuk be más lények különbözőségeit, tökéletességeit és szépségeit. Ha ez így van, akkor miért javasolják olyan gyakran az aszketizmust, mint spirituális ösvényt, és miért tűnik néha úgy, hogy működik? Amint az előző fejezetben láttuk, amikor keményen nyomulsz egy irányba, alighanem egy másik állapotba lendülsz át, mint ahova jutni szándékoztál. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy csak érzéki örömöket élvezz, akkor (hacsak nem nyitott a tudatod) át fogsz dobódni egy másik állapotba, ahonnan az aszkézis látszik a helyes útnak. Ha pedig elég messze elmész az aszkézisben, könnyen lehet, hogy átdobódsz az üdvösségbe és extázisba, amint sok szent elmondta nekünk. Ugyanakkor, hogyha elég hangosan reklamálsz, kapni fogsz egy villanásnyi bepillantást a magasabb tudatba. Ha megtagadod magadtól az ételt, szexet, kommunikációt, vagy alvást, ezzel valamiképp azt jelented a központnak, hogy az életformád nem működik, és lehet, hogy engedélyt kapsz egy rövid visszatérésre a térbe, hogy kipróbáld. De az ilyen villanások, noha mostanában ezekből áll mindaz, amit az emberiség a térről (üresség) tud, nem azonosak az egész fénnyel, bármilyen meggyőzőnek is érezzük őket. Ezek a villanások még instabilak is, így nem a legkényelmesebb utat jelentik hazafelé. Nem leszel képes magasabb szinteken maradni, ha ilyen negatív hangsúllyal kerülsz oda. Akármilyen elmés, magas elméletekkel ringatod magad kényelembe a felől, hogy miért jössz vissza a földre, az aszkézis mindig vissza fog hozni a fizikai szintre, amíg csak el nem kezdesz eléggé szeretni ahhoz, hogy egy pozitív ösvényen emelkedj felfelé. Maga a szeretet a pozitív ösvény a tér irányába. Nincs olyan bölcsesség vagy szentség, ami valaha is kárpótolná azt, ha elveszítjük a szeretetünket magunk vagy mások iránt. A szexuális kapcsolatokban pedig a szeretet megint csak felülemelkedik az inga-hatáson, a nézőpontok YinYangján, és végül is ez a magyarázata annak, hogy miért kell, hogy a szeretet legyen az első számú indíték a szexben. De a szeretet ebben az értelemben sokkal átfogóbb jelentőségű, mint a romantikus szenvedély, és azzal kell elkezdődnie, hogy önmagunkat szeretjük. Ha mindent szeretsz, amit érzel és csinálsz, beleértve az érzelmileg száraz és üres hangulataidat, akkor az élvezeted mindig újra vissza fog térni. Ha a szexet nem találod sikeresnek, az csak azt jelenti, hogy ebben az életben vagy egy másikban túlságosan ragaszkodtál az egyensúly másik oldalához. Önmagad összehúzódásának a cselekedete az, ami bármely helyzetet kényszeresen függővé tesz. Az is fontos, hogy másokat ne ítéljünk el a testi örömeikért. Amit megtagadsz másoktól, az megtagadtatik tőled, azon egyszerű okból, hogy mindig törvényeket hozol magadnak; minden szavad és cselekedeted meghatározza, hogy milyen világban akarsz élni. Az egyenlő lényekként való kapcsolataink egyik szükségszerű törvénye ez: amit mondasz az lesz, de csak neked és azoknak, akik egyetértenek veled. Ha azt mondod, hogy nem szabad, hogy megszolgálatlanul segítséget kapjon, ez lehet, hogy nemigen fogja befolyásolni az illető életét, de neked be fog tartani: nem fogsz segítséget kapni megszolgálatlanul. Ha azt mondod, hogy mások szexuális élvezetei vulgárisak, ez nem fogja megváltoztatni az ő élményeiket, de a te élvezeteid vulgárissá fognak válni. Pontosan a saját tapasztalataid meghatározására való korlátlan hatalmad az, ami betart neked. Mennyi együttérzést és megbocsátás akarsz magadnak? Ezt add meg másoknak. Menj el a végletekig: bocsátsd meg minden lénynek a feléd való karmikus adósságait. Add meg másoknak azt, amit magadnak szeretnél! A zene megmutatja nekünk, hogy hogyan tarthatjuk fenn az élvezetet és extázist. Normális esetben az eufórikus megvalósulás pillanatáról azt gondoljuk, hogy kibírhatatlan, és lehetetlen tovább folytatni. Elúszik, és aztán megint keressük. Azért teszi ezt, mert nem vagyunk hajlandóak elengedni, nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy nélküle maradjunk. De ha a zene példáját vesszük, és elengedjük az egyik hangot azért, hogy a következőt hallhassuk, akkor az élvezetünk állandó lehet, bár a rezgések változnak. Ha odahallgatunk a világra. És hagyjuk, hogy hasson ránk, anélkül, hogy ítélkeznénk vagy elmélkednénk fölötte, akkor megtanulhatjuk az élvezet minden villanásában felismerni a végtelen harmónia egy hangját. A világ zenekara újra és újra játssza az ismerős dallamokat, és az öregebbek körben álldogálnak, lábukkal dobogva a ritmust, amíg a fiatalabbak táncolnak. IV. fejezet ÉLETMENTŐK Mielőtt tovább mennénk, terjesszük ki az eddigiekben elszórt alap-attitűdök némelyikét. Nem az a szándékom, hogy bárkit is rávegyek, hogy az e könyvben kifejtett összes gondolatra emlékezzen, de azt javaslom, hogy az alábbi kiemelt sorokat tanuld meg emlékezetből. Ezek elég egyszerűek ahhoz, hogy veled maradjanak és működjenek bármilyen gondolati válságban. Tartsd őket kéznél az elmédben. Egyszer egy rémlátomásom volt, minden gonosznak és színtelennek látszott, és ekkor hirtelen erre gondoltam: Mégis mit gondoltál, minek van szüksége arra, hogy szeresd? És egyszerre kinyíltak az ajtók, és a paradicsomban találtam magam. Semmi ellenállás! Ez nem azt jelenti, hogy fizikailag passzívnak kell lenned, vagy bárgyúan be kell dőlnöd rossz vibrációknak, vagy, hogy hagynod kell kirabolni magad. Csak annyit jelent, hogy semmi ellenállás ne legyen az elmédben. Légy szabad a fejedben, cselekedj szeretetből, és tedd azt, amihez kedved van. Nincs olyan cselekedet, ami mindig csak jó, vagy csak rossz: az egyetlen igazi változó a szeretet, amellyel cselekszel. Amint kinyitod a tudatosságod, az élet magától jobbá fog válni, még csak próbálkoznod sem kell. Ez a gyönyörű paradoxon. Minél jobban kinyitod a tudatod, annál kevesebb kellemetlen esemény tolakszik a tudatodba. Szeress annyira, amennyire csak tudsz épp onnan, ahol vagy! Ez a mondat különösen jó, ha az eszedbe jut, hogyha félsz vagy őrültnek érzed magad. Írd a falra a szobádban. Lehet, hogy nem akarod szeretni azt, amit érzel vagy látsz; lehet, hogy nem vagy képes meggyőzni magad, hogy egyáltalán képes lennél ezt szeretni. De csak határozd el, hogy szereted. Mondd ki hangosan, szereted, még ha nem is hiszed el. És mondd azt is: szeretem magam azért, mert utálom ezt. Szeresd úgy, ahogy van! Az, hogy milyennek látod a világot, teljesen a saját rezgésszinteden múlik. Ha megváltoztatod a rezgésszinted, az egész világ másképp fog kinézni. Ez is olyan, mint azok a napok, amikor mintha mindenki mosolyogna rád, mert te boldog vagy. A rezgésszintedet pedig úgy emelheted fel, hogy jobban szeretsz. Kezdd el szeretni a negatív rezgéseidet, a saját unalmadat, tompaságodat és kétségbeesésedet. Nehéz elhinni, de az elméd tartalmának a megváltoztatása az egyik olyan dolog, aminek semmi köze a rezgésszinted megváltoztatásához. Ahhoz, hogy felemeld tudatosságodat, semmi értelme megváltoztatni a gondolkodásodat, a hitedet, a viselkedésedet, a lakóhelyedet, vagy a társaságodat. Se nem önkényes, se nem véletlen, hogy ott vagy ahol vagy, úgyhogy akár rendbe is hozhatod a hozzáállásodat, mielőtt megváltoztatnál valamit. Különben azon kaphatod magad, hogy az egész teremtett világon át kergeted az igazi helyet, és még a Végtelen üdvösség Tengerét sem érzed igazinak. Magadat mindig magaddal viszed bárhova is mész. Ahogy a Zenben mondják: Ha nem találod meg ott, ahol állsz, ugyan hol keresnéd? Soha semmi olyan hely nincs a világban, ahol ne velünk egyenlők között lennénk. A változás iránya, amit keresünk, nem a mi négy dimenziónkban van: úgy kerülhetsz mélyebben abba, ami vagy, mintha egy erősítőn a hangerő gombot csavarnád feljebb. Szeresd önmagad! De hát nem az a szeretet, definíciója, hogy egyazon térben lenni másokkal? Nos, valójában mindabban, amire mint magunkra gondolunk a testünk, az elménk, az érzelmeink más lények billiói vannak benne. Egy emberi test – ego – tudatosságában lenni egy kicsit olyan, mint New York City polgármesterének lenni. Az ego nem az egyedüli tudat, ami a tested túlélésében vagy működésében érdekelt. Szabadságunkban áll, hogy egyedi különálló lényekként, hogy elhagyjunk bármilyen csoportot, mint például azt a csoportot, amelyből a testünk áll, de bármilyen más szintre megyünk, más lényeket fogunk találni, akikkel harmonizálnunk kell. Ha szereted önmagad, akkor valójában szeretetben tágulsz ki sok más lény felé. Minél szeretetteljesebb vagy, annál szeretetteljesebbek lesznek benned és körülötted a többi lények. Minden szinten kölcsönösen függünk egymás vibrációitól. Játssz egy boldog akkordot és boldog táncosok fognak csatlakozni az utadhoz. Más értelemben önmagad szeretni, annyi, mint hajlandónak lenni egyazon térben a saját teremtményeiddel. Milyen összezsugorodottá válnál, ha visszahúzódnál saját gondolataidtól? Önmagad szeretete nem az ego építésnek kérdése. Az egoizmus annyi, mint bizonygatni, hogy érsz valamit, miután már belesüllyedtél az önutálatba. Ha szereted önmagad, ez föl fogja oldani az egódat: nem fogod szükségét érezni, hogy a felsőbbrendűséged bizonygasd. V. fejezet HOGY KERÜLÜNK IDE? Gondolatok és nevek özönével rendelkezünk sok különféle emberi viselkedésre, de amit teszünk, annak nagy része visszavezethető a kitágulás és összehúzódás általános szabályaira. Amint mondtam, a szabályok nem jönnek sehonnan önmagunkon kívülről. Ha elfogadjuk, hogy egyenlő lények vagyunk, akkor az egymással való kapcsolataink bizonyos igazságokat kell követniük. Nevezhetjük ezeket az igazságokat a fair és igazságos együttélés forrásainak, de az ilyen elnevezések nem számítanak. Egyszerűen csak így kell lennie, hogy az élő világmindenség létezhessen. Értelmetlennek tűnik meggyőző szavakkal beszélni erről, főleg az igazi megértéshez képest, amikor magad pillantasz bele ebbe az isteni rendbe és igazságosságba, meditáció és magas tudatállapotok alatt. Én csak egy behatárolt elgondolást ajánlhatok arról, hogy hogyan jelennek meg ezek a szabályok az emberi tapasztalatban. Az egyenlőség eszméjét gyakran használják olyan módon, hogy a legalacsonyabb közös nevezőre süllyedést, avagy a középszer arcnélküliségével való megalkuvást jelenti. Az én felfogásom szerint az egyenlőség az, amikor a legmagasabb tudatosság, a tiszta tér szintjén jövünk össze, ragaszkodás vagy ellenállás nélkül, az élmény és a tudat teljes szabadságában, és összeolvadunk másokkal az extázisban vagy a nyugalomban, amit éppen választunk. Minden rezgésszinten, a legmagasabbtól lefelé, jelen vannak a mennyiség és érték, nagyobb vagy kisebb szeretet, intelligencia és hatalmak illúziói. Egymás számára az általunk kiválasztott és kihangsúlyozott vibrációk függvényében jelenünk meg, de lehetőségeinkben egyenlők vagyunk. De ha ez igaz, akkor hogy kerültünk ilyen mélyen az anyagba, hogy a fizikai valóság tűnik az egyetlen valóságnak? És hogy ezek a térről szóló kijelentések úgy hangzanak, mint fura és bizonyíthatatlan fantáziák? Ami az igazolást illeti, azt hiszem, hogy az egyenlő lények koncepciója a fizikában jelenleg elérhető ismeretek új integrációjához vezethet, és ebből az információból következtethetünk univerzális méretekben is a kapcsolataink törvényeire. Addig is megkockáztatok néhány feltételezést arról, hogy kerültünk egyáltalán az anyagi szintre. A legmagasabb szinten egy paradoxonnal indíthatunk: a kitágult lények, akik tökéletesen ellenállás nélküliek, tökéletesen ellenállhatatlanok is. A tér lények tökéletesen áteresztők más lények számára, de amikor valamelyikünk összehúzódik, akkor szilárddá válik az összezsugorodásának mértéke szerint, és akkor látszólag a tér lények hajtják. Az az élmény, hogy hajtják, és később kényszerítik, teljes egészében az összehúzódott lény sűrűségéből következik. A tér lényeknek soha nem áll szándékukban, hogy bárkit hajtsanak valamerre, vagy bármire kényszerítsenek. Minden elképzelhető dimenzióban minden elképzelhető világ az Egyetlen Tudatban létezik, mint tiszta idea vagy archetípus. Amikor bármelyikünk visszavonja magát attól, hogy kész legyen megteremteni ezeknek bármelyik aspektusát, akkor visszaesik egy alacsonyabb rezgésszintre. Ennek illusztrálására képzeld el, hogy rengetegen vagyunk idea lények, akik közömbösek vagyunk Miki egér ideája iránt. Mivel sűrűbbek vagyunk, mint a tér lények, ők elkezdenének hajtani minket, és ezért úgy jelennének meg a térben, mint Miki egér úszó sugárzó képe, talán, mint egy tűzijáték minta. Most pedig azt képzeld el, hogy néhányan közülünk nemcsak közömbösek iránta, hanem megtagadják Miki egér koncepcióját, s ezzel az anyagi szintig húzódnak vissza. A tömegünk pedig, mivel még sűrűbb, mint az energia, arra kényszerül, hogy felvegye a megadott formát, és Miki egér fizikai megtestesülésévé váljon. Ilyen módon, amit megtagadunk a képzetek szintjén, a tér szintjén, az megtestesül a fizikai szinten. Az igazság természetesen nem ilyen sematikus, de a lényeget megértheted belőle. A tér úgy tűnik, meghajtja az energiát, és az energia úgy tűnik, meghajtja az anyagot. De ezek a visszahatások nem jelenhetnek meg a visszahúzódottabb lények sűrűsége nélkül. Azzal, hogy megtagadod a képességed arra, hogy megteremts egy dolgot, vagy azzal, hogy megtagadod valaki más szabadságát arra, hogy ezt tegye, leejted a rezgésszintedet odáig, ahol nemcsak Miki egér valóságos, hanem egy csomó más anyagi forma is. Az igazság megtagadása nyitja ki Pandora szelencéjét. Nem kell feltételezned, hogy a te személyesen tagadtál meg minden nyomorult dolgot, ami a földön történik: amikor megtagadod a kávét, akkor a tea, és a kakaó valóságával is kényszeresen függő viszonyba kerülsz. Valami volt, ami kiakasztott, vagy inkább az ideák egész sora, amiket nem voltál hajlandó elfogadni vagy szeretni, így a rezgéseid fokozatosan leestek az anyagi szintre, és így egy testben találtad magad. De semmi sincs, ami visszatartana az anyagi szinten, bármilyen tapasztalataid is vannak arról, hogy más testek, energiák vagy a tér rángat és lökdös. A saját tudatlan tagadásod, a saját sűrűséged teszi lehetővé számodra, hogy lökődjenek. Nem érezhetsz fájdalmat, amíg nem csinálsz hülyeséget. A fájdalom annak a tapasztalása, hogy nem vagyunk képesek egyazon térbe kerülni másokkal. Minden gonoszság, ami megjelenik számunkra, azért van ott, mert nem fogadtuk el, hogy ezt okozhatjuk, vagy megtagadtuk más szabadságát, hogy elfogadhassa ezt. A kiút pedig, bármilyen nehéz is elhinni, nem a további ellenállás, azzal, hogy átrendezzük a körülményeket, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk ezt elfogadni – egyszerűen úgy, hogy szeretjük. Ahogy már eleve tennünk kellett volna. Sajnos a legtöbb jó szándékú ember megpróbálja megtagadni vagy eltüntetni azt, ami már megnyilvánultan létezik. Ezért sok spirituális feléledés csak mélyebb megtagadása a mi rezgésszintünkön létező tényeknek. Mit tudunk tehát tenni a gonoszságokkal? Ha tiszta a fejünk, nagyon is sokat. Az énbe minden belefér – varázsmondókám ez: én ezt a tapasztalatot sem tagadnám meg az Egyetlen Tudattól. Ha pedig egyszer tisztáztad ezt az ügyet a fejedben, akkor csak tedd azt, amit helyesnek érzel. A gonoszság, mint másodlagos valóság jelenik meg, miután visszavonultál egy alacsonyabb vibrációs szintre. A gonosz hatalma pont abból fakad, hogy rávesz minket, hogy foglalkozzunk vele és megpróbáljuk megsemmisíteni. Amikor a tudatunk nyitott, akkor semmi, - amit a gonoszra válaszul teszünk, nem bír nagyobb jelentőséggel, mint ha egy csatornát ásnánk, hogy levezessük a szennyvizet a házunkból. Mindenképp menj el a doktorhoz, ha beteg vagy; tedd ártalmatlanná azt, aki bántani akar; kérj meg kellemetlen embereket, hogy hagyják el a házadat; csak tartsd a tudatodat végig nyitva, és tudd, hogy minden gonoszság a szereteted hiányossága miatt jelent meg az életedben. Az igazi ellenség – ha van ilyen – benned, magadban van, a szereteted hiányosságában. De abban, hogy dolgunk van a gonosszal, semmi morális ítélet nincs. Ha nem vagy hajlandó elismerni, hogy léteznek autók, akkor el fognak ütni; nem azért, mintha bűnös vagy neurotikus lennél, hanem egyszerűen azért, mert nem nézel az autókra. Nem látod, ha feléd jönnek. Vannak, akik azt gondolják, hogy a gondolatok létező dolgok, és hogy ki kell védened a negatív gondolatokat, különben meg fognak történni. Amint az előbbiekben láttuk, a gondolatok kétségkívül nagy hatalmúak, amikor kitágult lények fogadják el őket. De a gondolatoktól való visszahúzódásunk kísérlete az, ami elsősorban okozta az anyagi szinten való megtestesülésünket. Ha kivéded a negatív gondolatokat, akkor előbb-utóbb meg fognak testesülni a számodra. A negatív gondolat elleni ellenállásod az – akár tudatosítod, akár nem –, ami megjeleníti azt a dolgot az életedben. Mit keresek én egy olyan tudatszinten, ahol ez a valóság? Ez az első, amit érdemes megkérdezned magadtól, amikor valami rondába, gonoszba vagy hülyeségbe botlasz. Mindig velünk egyenlők között vagyunk, és az igazság és szeretet mindig tökéletes. A világmindenség a tökéletesen elrendezett szeretet-kapcsolatok végtelen szövete, és amikor eléggé szeretsz, felemelkedsz. Még csak addig sem kell várnod, amíg letelik ez az életed. Hogy úgy mondjam, a lényed mozgása az időn át. Nem vízszintes. Minden tudatállapot most rögtön elérhető. A múlt és jövő összes lehetősége időtlenül létezik, mindig itt van, és a valóságszintedet a saját rezgéseiddel aktivizálod. Az extázis tökéletes drágaköve az, hogy az vagy, aki vagy. Olyan tudatossági szinten vagy, amiben a legnagyobb élvezet és extázis van benne, amit most képes vagy elfogadni. Bármit is mondok magamnak, vagy bármi néha a tapasztalatom, ebben a pillanatban az a legnagyobb élvezet számomra, hogy egy fillér nélkül ülök egy szobában San Fransisco-ban, és ezt a könyvet írom. Próbáld ki ezeket a mondatokat meditáció közben: Megadom magam ennek a valóságnak. Nincs ellenállásom ezzel a valósággal szemben. Egy vagyok ezzel a valósággal. Megadom magam az egyenlőségünk igazságának. Nincs ellenállásom az egyenlőségünk igazságával szemben. Egy vagyok az egyenlőségünk igazságával. VI. fejezet ÖNFEJLESZTÉS Remélem bátorításodra, szolgál, ha megtanulod, hogy hogyan alkalmazhatók ezek az általános elméletek arra, hogy megszüntessük a gonoszt magunkban, és hogy spirituálisan fejlesszük magunkat. Minél több rossz gondolatot és érzést próbálsz kigyomlálni magadból, annál több lesz belőlük. Mivel nekem is vannak dolgaim, amiket inkább akarok tenni, mint másokat, ügyelnem kell, hogy ne ezeket adjam tovább, és betartsam a szabályokat. Ezért ebben a fejezetben még személyesebbnek kell lennem, hogy világossá tegyem az elfogultságaimat. Én valóban lusta vagyok, és zavar, ha látom, hogy emberek olyan módszerrel kergetnek nagy erőfeszítéssel önfejlesztő célokat, amik nem fognak működni, és engem is arra ösztökélnek, hogy ugyanezt tegyem. Gyakran ezek a legkedvesebb emberek, és szeretnék csatlakozni hozzájuk, ha úgy gondolnám, hogy sikerrel fognak járni. Másrészt viszont lehet, hogy tudják, hogy a célt sohasem fogják elérni ezekkel az eszközökkel, és én vagyok a bolond, amiért leleplezem, amit titokban mindenki tud. Ha nem lennének ezek a játszmáink, az egy űrt hagyna maga után, nem? Én azt a játékot játszom, hogy visszavonulok az értelmetlen játékoktól és lehetséges, hogy ez a játék a legeslegértelmetlenebb. Nyilvánvalóan meg van a veszélye, hogy körökben járok újra meg újra, de ha valaki más tudná, hogy mi van ebben a fejezetben, akkor szeretném, ha elmondaná helyettem, hogy kevesebb kockázatot kelljem vállalnom. Minden olyan kapcsolat, ami különböző lények között jön létre, ami nem szűnik meg, struktúrává válik. Az éned, amit emberi lényként ismersz, szintén struktúra, mert különböző lények billióinak szerveződéséből áll. Az is fura dolog a struktúrákkal, hogy akár siker, akár kudarc esetén felbomlanak, így ha fenn akarsz tartani egy struktúrát, az a feladatod, hogy egy feszültséget tarts fenn valahol a kettő között. Az a gondolat, hogy a struktúrák szét fognak esni, amikor teljesen sikeresek lesznek, furának tűnt nekem, ezért összeírtam egy gyors listát a példákból: * Egy győztes birodalom elkerülhetetlenül darabokra esik vagy összeomlik, amikor a csúcspontjára ér, és nincs többé ellenfele. * Egy ember gazdag örökséghez jut, és apránként lerombolja magát. * Egy uralkodó faj titokzatos módon kipusztul. * A vallások széthullanak szektáns és eretnek csoportokká. * A zseni megőrül. * A sejt kettéosztódik. * A varázsló megbolondul. * A hatalom megront. * A jók korán halnak. Ezért az emberek gyanakvóak a túl könnyen szerzett sikerrel vagy hatalommal szemben. Bizonyos szinten a struktúra magának állít korlátokat a sikere útjába, beleértve a spirituális tudatosság sikeres fejlesztését is. A spirituális vezetők állandóan azt mondják nekünk, hogy az egónak meg kell halnia és újraszületni, de mi visszatartjuk magunkat. A struktúra fenntartja magát. Az ego – a gondolatstruktúra – jobban érzi magát, ha fenntartja az önmagát fenyegető veszélyek feszültségét. Feldobódva és energiával telve érezzük magunkat, amikor negatív lehetőségek tesznek próbára: kemény munka, fegyelem, ejtőernyőzés, versenyzés, háborúk (Vietnám esetében az észak-Vietnámiak dobódtak fel, nem az USA, mert az utóbbi nem volt fenyegetve) betegség, böjt, aszkézis, szerencsejátékok, drogok, veszélyes autóvezetés, veszekedés, paranoia (képzelt veszélyek), harc az ördöggel, és a fekete mágiával, és így tovább. Természetesen, ha a negatív irányultság túl messze megy, akkor a struktúra össze fog omlani, de ez valahogy nem zavar bennünket. Imádunk az emberi túlélést fenyegető veszélyek miatt aggódni. (Kivéve, ha valódiakról van szó, mint az atombomba vagy a baktériumfegyverek. Akkor a kockázat valószerűtlen, és nem vagyunk hajlandóak rá, gondolni.) A normális folyamat az, hogy a szerint definiáljuk magunkat, hogy mivel nem értünk egyet. Másokat pedig a szerint azonosítunk, hogy mi a baj velük: addig keresünk, amíg valami különbséget találunk mi közöttünk és őközöttük. Az erények láthatatlanok, nem igazán érdekesek másokban. Mi, emberi lények, minden fajok közül szinte egyedülálló módon, megoldottuk azt a problémát, hogyan lehet tartósan fenntartani a negatív feszültséget azáltal, hogy önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk. Sosem tudjuk teljesen felülmúlni az emberi természetet önmagunkban és másokban, így a játszma tovább folytatódik. Tiszta sor, hogy kapunk valami jutalmat az élet mindazon szörnyű tényeiért, amikről panaszkodunk: ezért kapkodják el az újságokat. A negatív hangsúly egy intenzívebb struktúrát és erősebb egót eredményez. Még ha az ilyen tevékenységek, például az önmegtagadás, a spirituális keresés zászlaja alatt folynak is, az eredmény ugyanaz. Egy finom szinten tudjuk, hogy a legtöbb spirituális erőfeszítés nem fog eredménnyel járni, de mi továbbra is fenntartjuk azt a fantáziát, hogy imádni valóak. Sokunknak nem áll szándékában valóban sikeresen feloldani a struktúrához való kötödésüket és eljutni egy másik létezési síkra. De mi van azokkal, akik bölcsek és komolyak, és elszántan keresik a megvilágosodást hagyományos módszerekkel? Ha tudjuk, hogy a feldobódás aszketikus módszerei nem vezetnek a tér állapot tartós megtapasztalásához, akkor mitől sikeres a jóga? A jóga, a tanító és tanítvány között kifejeződő szeretet, és a tanítvány eltökélt figyelme miatt működik, amikor működik. Ha a tapasztalatod körét teljesen leszűkíted arra a jelenséget, amit kész vagy befogadni, mint például egy barlang belsejére Tibetben, akkor előbb-utóbb biztosan magas állapotba kerülsz. De mihelyt kisétálsz a barlangból, olyan embereket fogsz találni, mint azelőtt. Ha pedig nem vagy hajlandó elfogadni a viselkedésüket, és úgy szeretni őket, ahogy vannak, akkor a rezgésszinted le fog esni. Akkor azután prédikálsz arról, hogy milyen gonosz a világ, hogy milyen omlottak a városok, és milyen bűnösek az emberek. Hogyha komolyan tenni akarunk valamit a gonosz ügyében, nem csak egy negatív-feszültség-játszma formájában, akkor látnunk kell, hogy nem, mint fizikai megnyilvánulással kell foglalkozni a gonosszal, hanem arról van szó, hogy az ilyen megnyilvánulások forrása tér szintű alapelvekben van, amik időtlen lehetőségként léteznek. Ez egy alapelv, hogy a gonosz valóságos, és mindig bennünk van. Ha nem tanuljuk meg a Földön, hogyan bánjunk vele, akkor még a mennyben is meg leszünk fertőzve. Még ha nem is csak a struktúrádat próbálgatod, maga az indíték, hogy meg akarod tisztítani önmagad, mivel spirituálisan tisztátalannak érzed magad, meg fog akadályozni minden igaz sikerben, míg csak meg nem tanulod, szeretni azt a tisztátalanságot, amivel kikezdtél. Gondolhatja-e komolyan egyetlen lény is, hogy át fog evickélni a végtelen időn anélkül, hogy valaha is egyetlen hibát ejtene? A megvilágosodás egyetlen pillanata egész gyakran ezt az üzenetet hozza: Menj vissza oda, ahonnan elindultál, és szeresd jobban. Van még egy ciki az önfelemelés konvencionális módszereivel: ha a spirituális értékekből kialakult státusz-szimbólum-rendszerrel azonosítod magad, ez egy szeretet nélküli sznobizmust okozhat benned a testvéreiddel szemben. A kapcsolataink igazsága pontosan működik, és ha a szeretetlen vagy, az eredmények szigorúan meg fognak jelenni a számodra. Akkor aztán lehet, hogy panaszkodsz: Ha ilyen keményen dolgozom, hogy tiszta legyek, akkor miért történnek velem ilyen dolgok, miért utálnak az emberek? De nincs nagyobb tisztaság, mint a szeretet, még ha az, romlott és mosdatlan is. Az éned pozitív meghatározásának az a módja, hogy eggyé válsz a létrehozó okával: szeresd úgy, ahogy van, és aztán válassz szabadon, amilyen viselkedéshez van kedved. Nem fogsz elszállni; a jelenlegi szerkezetedet is úgy tudod megélni, mint tér-szintű kölcsönhatásokat, és azután csak akkor menj magasabbra, ha akarsz. A rezgésszinted megváltoztatása, azaz a szereteted megnövelése az egyetlen cselekedet, ami igazán jó változáshoz vezet. A csoporttalálkozások, szexuális szabadság, forradalom, étrendek, aszkézis, rockzene, minden eszköz azon múlik, mennyire igazán akarunk sikerrel járni, és mennyi alkotóerőt fektetünk bele. Mindezek jó játékok, de ne erőltessük őket magunkra, ha már nem igazán érdekelnek. Csak akkor hatnak, ha az érdeklődésed tényleg fel van fokozva irántuk. Ha pedig túl jól, túl sikeresen működnek, akkor hajlamos vagy elveszíteni az érdeklődésed. Ha azt tapasztalod, hogy struktúrád energiává, majd térré változik át, leginkább arra hajlasz, hogy visszahúzódj, ha csak el nem tudod fogadni azt, ami történik, és megszilárdulni egy új szinten. Igazán vannak szeretetteljesebb játékok is, mint fejleszteni magad vagy megreformálni másokat, vagy más módokon negatív feszültséget használni, hogy megkeményítsd a struktúrádat. Ne feledd, hogy a túlélésed valójában semmiféle struktúrától nem függ. Teljes egység vagy, olyan lény, mint az összes többi az univerzumban. Ha nincs semmid nincs mit vesztened. De nincs is semmi baj azzal, ha negatív eseményeket használsz az egód meghatározására, amíg tudatosan csinálod, mert így akarod. Az egyetlen gond bármilyen tevékenységben az, ha visszahúzódsz annak a tudatosságától, hogy mit csinálsz. Sokkal több élvezettel játszhatjuk ezeket a kis dinnye játékokat, ha tudatában vagyunk, hogy valójában mit is csinálunk. Amikor spirituális megoldásokat ajánlasz fel embereknek, vagy ilyen erővel bármiféle megoldásokat akkor arra kéred őket, adják fel azt, amitől aktívnak, élőnek, megfoghatónak érzik magukat (az ego szerkezetüket). Vigyázz, ez veszélyes! Nos, csak a kezdők kedvéért: vedd úgy, hogy minden emberi lény egy tökéletes akármi most, ebben a pillanatban. Minden tudatállapot tökéletes és teljes, és nincs szüksége arra, hogy megváltoztassák! És minden tudatállapot változás is tökéletes és teljes, és nincs szüksége arra, hogy változatlan és állandó legyen. Megpróbálom az összes lehetőséget összefoglalni néhány mondatban: Akár tudatában vagyok, akár nem, egy vagyok minden létező alapokával! Akár érzem, akár nem, egy vagyok minden szeretettel a világmindenségben! VII. fejezet IDŐ ÉS REZGÉSEK Meg tudjuk változtatni az idő élményünket, ha megváltozatjuk a rezgéseinket; ha éppúgy, ahogy az egész fizikai világról való észleléseinket is megváltoztatjuk ezzel. Az elveink. Érzéseink és behatárolt kapcsolataink az időben kezdődnek és végződnek, de mi nem. A tér-szinten, amikor teljesen ki vagyunk tágulva, az idő mindig jelen idő. Amikor egy tóra nézünk, nincs víz a fejünkben. Másként szólva, egy szilárd tárgy tudatában nincs semmi szilárd. A zűrzavar tudata nem zűrzavaros. Az őrültség tudata nem őrült. Az időben való utazás tudata nem telik időbe, nincs benne idő. Az időt mi az anyagi szinten való kényszeresen ismétlődő kölcsönhatásokkal mérjük. Márpedig minél kiterjedtebb a tudatunk, annál kevesebb kényszeres dologba vagyunk belekeveredve. A szubjektív idő-tudatunk gyakran eltér az óra járásától. Mostanában sokunknak ismerős az idő elváltozásainak élménye. Hogyan történik ez? Nagyon kifizetődő, ha kitaláljuk az időélmény forrásait, mert ez is megmutatja, mennyire praktikus, ha saját rezgésszintedre figyelsz oda, mielőtt még reagálnál valamire, amiről azt hiszed, hogy külső valóság. Képzeld le az érzékelést úgy, mint egyfajta radart: a hullámaid kimennek és visszaverődnek egy tárgyról. Mondanom sem kell, hogy a tények sokkal összetettebbek, mint ez a hasonlat, de azért elég közel áll a valósághoz, hogy példának szolgálhasson. Mondjuk, hogy valaki meglök egy asztalt, és egy bögre elkezd leesni. Ha az érzékelési rezgéseid nagyon lassúak, akkor a hullámaid arról küldenek neked egy üzenetet, hogy hol van a bögre, amikor esni kezd, egy másik villanást arról, amikor félúton van a föld felé, és még egyet, akkor odacsapódik. De ha elég gyorsak a rezgéseid, akkor sok jelzést kapsz, amint a bögre esni kezd, megmutatja neked az irányt, amerre tart, és úgy fogod érezni, hogy bőven van elég időd előrenyúlni és elkapni, ha akarod. Figyeld meg gondosan, hogy amikor a rezgéseid lassúak, akkor az események gyorsan látszanak történni, és még úgy is érzed, hogy minden túl gyorsan történik ahhoz, hogy irányítani tudd. Ezért aztán lehet, hogy kényszerítve érzed magad arra, hogy sokkal keményebben gyakorold a kontrollt. Talán szokásokat veszel fel a rendes viselkedésre, és igyekszel elkerülni a rendetlen embereket. Ez a hatalmi játszmák egyik eredete. Az is lehet, hogy megpróbálsz megszabadulni a zavaró eseményektől azáltal, hogy vidékre költözöl, vagy kikapcsolod a tudatodat drogokkal vagy alkohollal. De minél gyorsabbak a rezgéseid, és minél több üzenetet kapsz vissza a környezetből, annál lassabbnak tűnnek az események, és annál inkább úgy érzed, hogy tiéd az irányítás. Minél jobban szeretsz, annál gyorsabbak a rezgéseid, és így annál kevésbé érzed szükségét, hogy bármit kontrolláljál, mivel egyre kevésbé félsz a változástól és a változatosságtól. Mindent mélyebben, lassabban és több szeretettel élsz át. Minél magasabb benned a kitágulás aránya az összehúzódáshoz képest, minél kiterjedtebb és szeretetteljesebb vagy, annál gyorsabban rezegsz. A másodlagos valóság hasznos abban az értelemben, hogy mindig tiszta képet nyújt a rezgésszintedről. Ha a világ szépnek és biztonságosnak látszik, akkor gyorsan rezegsz; ha komornak, egyhangúnak, vagy félelmetesnek, akkor lassan rezegsz, és először is szeretned kell magad azért, mert túl lassan rezegsz. Akár Önmagadon belül, akár kívül, sosem kell megváltoztatnod azt, amit látsz, csak azt, ahogy látod. Hasztalan próbálkozás úgy megszökni bármilyen nehézségtől, hogy összeszűkíted a tudatodat. Minden hegyre, amiről legurulsz, előbb-utóbb fel kell másznod; ha nem ebben az életben, hát egy másikban, mert igazi természetünk túl van az időn. Sose vond vissza a figyelmedet egy hirtelen impulzusnak engedve egy jelenetről csak azért, mert rondán, kellemetlenül vagy fájdalmasan néz ki. Hozz tudatos döntést, és közben szeretheted önmagad azért, mert ilyen felháborítónak találtad ezt a látványt. Ha lehetséges, tartsd rajta a figyelmedet, amíg gyönyörűvé változik, vagy legalább amíg közömbös leszel iránta. Nem kell rossz jeleneteket keresned, hogy próbára tedd magad, és arra sem kell emlékeztetned magad, hogy mi minden megy rosszul a világon, de ha egyszer egy jelenet, helyzet létrejön a jelenlétedben, légy olyan teljesen a tudatában, amennyire csak tudsz. Fontos vele maradni. Lehet, hogy elrejtőzöl egy szobában, vagy elhagyod a várost, de TE mint lény még mindig a tagadás alacsony rezgésszintjén leszel, ha hirtelen elhúzol. A legfurább véletlen egybeesésnek fog tűnni, hogy miután élesen visszavontad a figyelmedet egy kellemetlen helyzetről, egyre csak újra más hasonlókba fogsz botlani. Ez addig így fog zaklatni téged, mindig újra lejátszódva, amíg úgy nem találkozol egy kellemetlenséggel, hogy képes vagy tolerálni vagy szeretni, és a rezgésszinted felemelkedik. Nézd meg és szeresd, és aztán menj el! Semmi baj sincs azzal, hogyha a figyelmedet arra fordítod, ami kellemes neked. Mi másra való a szabadság? Amíg csak van szabad akarat, mindig lesznek lények, akik olyan rezgéseket keltenek, amit nem szeretsz, bármilyen szinten vagy is. A lényeg az, hogy olyan módon távozzál, ami nem tart vissza. Miután szerzel néhány tapasztalatot arról, hogy szeretsz bizonyos fura eseményeket, már eléggé be leszel hangolódva ahhoz, hogy észre vedd a korai figyelmeztető jeleket, amikor úgy néz ki, hogy valaki ki akar rabolni, vagy más módon negatív vibrációkat fejt ki (amikor a bögre csak el kezdene esni), és képes leszel helyes lépéseket tenni, mielőtt még túl előrehaladott állapotba kerülne a folyamat. Ne érezd úgy, hogy nem spirituális, ha a teljességgel szembeni dolgokat veszel észre más emberekben: ha a félelmed tárgya valódi, akkor ez nem paranoia. Csupán nemtörődöm karma, hogyha nem veszed figyelembe a korai figyelmeztető jeleket. Tartsd nyitva és ellenállás nélkül a tudatodat bármilyen lehetőség számára: ez az, ami a szükséges információkat megadva neked, visszatartja a gonoszt attól, hogy megtestesüljön az életedben. Légy figyelmes itt és most. Nyugodtan mondhatsz NEM-et. Bármit is csinálnak mások, te vagy az egyetlen, aki felelős azért, ami történik. Semmi sincs a külső eseményekben, ami a legkevésbé is meghatározná az érzéseidet és élményeidet: az életed teljesen a saját rezgéseid kormányozzák; abban is, hogy mit mondanak az események, és hogyan válaszolsz rájuk. Minél lassabbak a rezgéseid, annál kellemetlenebb az életed; több konfliktussal, anyaggal és fájdalommal fogsz találkozni. A dolgok túl gyorsan fognak történni ahhoz, hogy irányíthasd őket, ugyanakkor az idő végeláthatatlannak fog tünni, mert nem látsz kiutat. De ha felemeld a rezgésszintedet, akkor elegánsan el tudsz lépni az összeütközések elől a pszichikus és és a fizikai szinten egyaránt, és egészen szó szerint jobbá tudod változtani a világot. A szeretet a legerősebb mágia. Amikor megtanulod szeretni a poklot, a mennyben leszel. VIII. fejezet VÁLTOZÁSOK Ha semmi sem tart vissza bennünket a fizikai síkon, akkor mi tart vissza? Miért ragaszkodunk a struktúrákhoz? Miért ragadunk le a rezgésszintünknél? Miért félünk a változástól? Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kérdésekre, kezdjünk még egyszer a csúcson. Sok szóval le lehet írni, milyen érzés teljesen kitágultnak lenni: tökéletes tudatosság, teljesség, szabadság, szeretet, önkívület, biztonság, stabilitás, legfelsőbb értelem, együttérzés. Azt hiszem, annak van most a legtöbb értelme, ha most a stabilitás szempontjából beszélünk a kölcsönhatásainkról. Az abszolút stabilitás természetesen létezik a tér-szinten, mert minden kapcsolat annyira tartós, mint amennyire a benne résztvevő lények vannak egyforma mértékben kitágulva. De az összehúzódottabb szinteken, - ahol a definícióból következik, hogy valamiféle visszavonulás van jelen a tudatosságtól, ennek megfelelően kevésbé tudjuk irányítani, hogy meddig tart ki a stabil állapot. Amikor pedig nálunk magasabb vagy alacsonyabb rezgésszámú lényekkel állunk kapcsolatban, akkor instabilnak és bizonytalannak érezzük magunkat. Egy instabil kapcsolatban lényegében két irányba mehetünk, - a változás finom részleteitől függetlenül: az egyik út a stabilitás felé vezet, egy közös rezgésszint elérésével; a másik út pedig a szétválás felé, amikor annyira eltávolodunk egymástól a rezgéseinkkel, hogy többé egyáltalán nem vagyunk tudatában egymásnak. Mivel kényelmetlenül érezzük magunkat a miénknél magasabb vagy alacsonyabb rezgések jelenlétében, hajlamosak vagyunk bizonyos természetes reakciókra. Ha a másik személy alacsonyabban áll, általában megpróbáljuk felhozni a saját szintünkre, segítünk neki, és megpróbáljuk felvidítani. De ha a másik személy áll magasabban, akkor általában megpróbáljuk lehúzni, és rávenni, hogy jöjjön alacsonyabbra a rezgéseivel. Vedd észre, hogy ha segíteni próbálsz valakinek, akkor az ellen a természetes – talán öntudatlan – erőfeszítése ellen kell dolgoznod, hogy lehúzzon téged. Az alacsonyabban vibráló személy (aki bármelyikünk lehet, a körülményektől függően) úgy fog tűnni, hogy energiát szív el a magasabban rezgő személytől, gyakran a legjobb erkölcsi és szociális indítékokkal. Ez az erőfeszítés megjelenhet, mint eltúlzott dicséret, sunyi támadások udvarias szavakba rejtve, hamis segélykérés problémák megoldására, félelem és depresszió kinyilvánítása, kiakadás, vitatkozás, jobb tekintélyek idézése, és még ezer más formát vehet fel, le egészen addig a szintig, ahol a magasabb személyt börtönbe csukják vagy megölik. Másrészt viszont, ha ilyen viselkedéssel találod szembe magad, a kiút az, hogy tarts fenn egy kiáradó szeretetet, és ne legyen ellenállás az elmédben. Az alacsonyabban vibráló személy lehet, hogy egyre messzebb és messzebb fog kinyúlni, hogy lehúzzon, de amikor úgy találja, hogy te nem mész le, amikor érzi, hogy nincs belső ellenállásod vele szemben, akkor kénytelen lesz felemelkedni a te rezgésszintedre, hogy stabilan és kényelmesen érezze magát, mert túl fájdalmas ott maradni, ahol van. És valóban fel fog emelkedni, ha csak nem – egy másik irányba megy el a folyamat – távozik a kapcsolatból. Ugyanakkor viszont nem vagy köteles kivárni: ha úgy érzed semmi mást nem fog csinálni, mint megpróbálni lehúzni téged, szabadon választhatod az elválást, amikor csak így döntesz. Egyszóval, egyszerűen lépj le. Ne habozz, és ne érezd miatta bűnösnek magad. Ez a dolgok természetes menete. Ha meditálsz, és kinyitod magad a magas szintű lényekkel való kommunikációra, akkor jó, ha tudatában vagy ezeknek az automatikus kölcsönhatásoknak a rezgésszintek között. Könnyen úgy érezheted, hogy túl sok ez neked, vagy, hogy hajtanak valamerre, kényszerítenek, lefokoznak, pszihikai terrort élsz át (rémálmok, rémlátomások), amíg csak el nem ejted az ellenállásod, ki nem terjedsz a szeretetben, és fel nem emelkedsz a magasabb lények rezgéseihez. Nekik nem áll szándékukban megijeszteni, vagy próbára tenni téged, a saját sűrűségedtől vannak ilyen érzéseid. Bármiben, ami igazán megijeszt téged, benne lehet a megvilágosodás egy esélye. Talán azt jelzi, milyen mélyen ragaszkodsz, kötődsz a struktúrához, legyen az gondolati, fizikai, vagy társas. A kötődés és ellenállás ugyanabból a gyökérből fakadó jelenségek: amikor ellenállsz, és visszahúzod a tudatosságodat, akkor félelmet érzel, és az összehúzódást úgy éled át, mint mágneses vonzást vagy gravitációt, azaz ragaszkodást. Ezért félünk gyakran kinyitni a tudatunkat az emelkedettebb spirituális lények felé. Azt hisszük, hogy a félelem jel a visszavonulásra, miközben valójában ez annak a jele, hogy máris túlságosan visszahúzódtunk. Íme, pár mondat, amiktől jobban éreztem magam, akár érzelmi viharban, akár meditációban: Semmi vagyok, üres vagyok, csend vagyok. Nincs ellenállásom más lények rezgéseivel szemben. Nincs ellenállásom más lények kitágulásával és összehúzódásával szemben. Amikor félünk meglátni, mi van magasabban, gyakran megpróbálunk biztonságérzetet vagy hatalmat szerezni azzal, hogy azon tartjuk a figyelmünket, ami alacsonyabban van. Ez a folyamat sok formában jelenik meg az emberi életben. A jótékonyság, amit a nálunk lejjebb állók felé való impulzív cselekvésként értelmezhetünk, gyakran vigasztalan eredményekkel jár. Nagyon sok hasonló, impulzusokból eredő érzésünk igazi forrásai a hibás feltételezés más emberek státuszáról. Az érzésekkel nincs semmi baj tér szintjén igen gazdag érzelmek vannak. De bölcs dolog, ha figyelmet fordítunk arra, hogy honnan erednek az érzéseink, és hová vezetnek bennünket. Lehet, hogy elcsábít a szabadság, hatalom, vagy szórakozás érzése, amikor azokhoz viszonyulunk, akikről úgy gondoljuk, hogy nálunk gyengébbek; vagy visszahőkölünk a félelemtől és a depressziótól, amit a magunknál erősebbnek ítélt lények jelenlétében érzünk. Az egyenlőség elve biztonságos útjelző; megóv a buta leereszkedéstől a zavart emberek irányában, és attól is, hogy önmagunkat korlátozzuk a magasabb rendű emberektől való félelmünkben. A megoldás az összes bennünket rángató-taszigáló feszültségre az, hogy minden lényt, akit élni látsz, úgy kezelj, mint veled egyenlőt. Mindig nézz mélyebbre, mint bármi jel, ami arra mutatna, hogy nem vagy egyenlő. Ha a másik személy a nagyszerű bölcsesség vagy géniusz jeleit nyilvánítja ki, kitűnő képet fest, vagy éppen annyira elbízza magát, hogy tanácsadó könyveket ír – mint ez itt –, egyszerűen ne hidd el – bármennyire is azt bizonyítja –, hogy az ő lehetőségei magasabbak, mint a tieid. Tudjad, hogy bármit, amit ő csinált, te is meg tudod csinálni, de nem olyan értelemben, hogy őt húzod le, hanem, hogy magadat emeled fel. Ne imádd őt túlságosan, ez elválaszt tőle. Hadd legyen az ami; szeresd, mint testvéredet, évezd azt, amit csinál, és kezeld egyenlőként. Bármit is látsz valaha is egy szellemi utazásodon, mond arra is ezt: egyenlő vagyok ezzel; mindannyian egyenlők vagyunk vele. Másfelől, ha valaki betegséget és őrültséget nyilvánít ki, lefokozódást és érzelmi stresszt, kiúttalanságot és kétségbeesést, sose hidd el – bármennyire is azt bizonyítja –, hogy a lehetőségei alacsonyabbak a tiednél. Légy tudatában, hogy bármit, amit te meg tudsz csinálni, ő is meg tudja csinálni. Ne hidd el vakon a játszmáját; ne reagálj úgy, mintha amit játszik, valóság lenne. Engedd, hogy az legyen, ami; szeresd, mint testvéredet, légy együttérző iránta, bánj vele, úgy, mint veled, egyenlővel. Először is légy tudatában, hogy ki tudja hozni magát ebből. Ne vedd azért semmibe emiatt, ha csak nem tudod, hogy ugyanazt a filmet játssza le újra meg újra, és már unod. A figyelmed mindig életadó; stabilan és szeretve fogja érezni magát tőle, és innen mehet feljebb, ha akar. Akár el is mondhatod neki szavakkal, hogy nem hiszed el a játszmáját: mondd ezt, miközben bekötözöd a sebeit, vagy megeteted, vagy pénzt adsz neki. Ne viselkedj vele felsőbbrendűként: nem is vagy az, vele egyenlő vagy. Ne végy tudomást a bűnről, és szeresd a bűnöst. Nem a személyednek szóló sértés, ha valaki disszonáns, hanem a fájdalmának a mértékét fejezi ki. Azt mutatja neked, hogy mennyire fáj neki, és mennyi együttérzésre van szüksége. De azt se felejtsd el, hogy nem minden áldozat ártatlan. Egy bizonyos karmikus értelemben egyetlen áldozat sem ártatlan, de ez nem azt jelenti, hogy nem kéne segítenünk őket, mert az meg a mi sorsunk, hogy kapcsolatban állunk velük, és így a viselkedési módunk meghatározza a saját karmánkat. De olyan módon kell segítenünk, ami nem fokozza az alacsonyabb rezgésekhez való kötődésünket. Ez azt jelenti, hogy azt adjuk, amit mi szeretnénk kapni, jót vagy rosszat, ugyanilyen körülmények között, és kezdjük azzal a tudással, hogy minden lény egyenlő. Amíg azt hisszük, hogy vannak olyan emberek, akik nagyobbak vagy kissebbek nálunk, addig keményen kapaszkodni fogunk jelenlegi rezgésszintünkbe, és hozzá leszünk kötve azokhoz az emberekhez, akiktől otthon érezzük magunkat. Leragadunk a saját gondolatainknál, a munkánknál, érzelmi szokásainknál, a haverjainknál. Félünk változni, mert félünk az instabil élményektől, amiket akkor éltünk át, amikor megpróbáltunk elérni egy magasabb szintet. Félünk, hogy egy alacsonyabb szintre fogunk visszaesni, ha elengedjük a mostani stabilitásunkat. Ha egyszer annak tudatában kezdesz viselkedni, hogy semmilyen lény nem fensőbb- vagy alsóbbrendű nálad, akkor szabadon választhatsz, mert stabilan fogod érezni magad, bármilyen szinten is vagy. Nyugodtnak és biztosnak fogod érezni magad testben vagy test nélkül, aggyal vagy agy nélkül, írás-olvasással vagy a nélkül. Ha visszavonjuk a tudatosságunkat a másik kitágulásáról, és csak a mások beszükülésén tartjuk a figyelmünket, ez az anyagi világhoz köt bennünket. Biztató dolog tudni, hogy ez a folyamat okozta elsősorban a testbe születésünket, és ma is folytatódik a mindennapi életünkben, de nagyon könnyen vissza is fordítható, akár ebben a pillanatban is elkezdheted. Kellemes igazság, hogy ugyanaz az út, amely meg fogja oldani a bajaidat a fizikai síkon, egyben el is fog vinni a legmagasabb spirituális felismerésekig. Ez az út pedig egyszerű: Semmi ellenállás. IX. fejezet MI A VALÓSÁG? Az a nézőpont, hogy az egyenlő lények univerzumában élünk, értelmet adhat az összes vallásnak, és magába foglalhatja az összes metafizikus irányzatot. Ez a legkönnyebben ellökhető tutaj, ha elértük a másik partot, ami nem part. Megmutatja nekünk, hogyan éljünk ezen a síkon, integrálni tudja a tudományos ismereteket, és meg tudja mutatni, hogy a fizikai létezésünk miként fejez ki spirituális törvényeket. Tökéletes biztonsággal megérteti, hogy mi igaz, és mi valódi. Az egyetlen teljesen igaz és valóságos dolog a világmindenségben: az egyedi és egyenlő élő lények. Mi vagyunk az univerzum. A legmélyebb valóság érzését csak a tökéletes szeretetben való legmagasabb kitágulásban élhetjük át. Az alacsonyabb rezgésszinteken, olyan módokon látunk más lényeket egymáshoz viszonyulni, amely nem teljesen igaz vagy valóságos. Egy földközeli példaként gondoljuk át, hogy egy nézőközönségben az emberek valóságosak, de a közönség valami olyasminek a neve, ami el fog tűnni, amikor az emberek hazamennek. Ebben az értelemben a közönség illúzió: ideiglenes, részleges és behatárolt valóság nincs független, öntörvényű létezése. Felállíthatunk egy statisztikai valószínűséget arról, hogyan fog viselkedni a közönség, de minden tagja szabadon jöhet-mehet, mint ahogy a testünket felépítő atomok is jönnek és mennek. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a fizikai univerzum, a testünket is beleértve illúzió. Mi valóságosak vagyunk: a lények, akik az univerzumot alkotják mi, az atomok részecskéi, az energia és tér-lények, mi mind valóságosak vagyunk, mind egyenlők és mind egy-fajták. De a kapcsolatok, csoportosulások és tömörülések illúziószerűek, bármelyik meghatározott rezgésszintről nézzük is őket. Mint ahogy a közönség emberekből áll, úgy az illúziók valódi lényekből állnak össze. Nincs is más módja annak, hogy létrehozzunk egy illúziót, mint a valóságból, mert nincs kéznél más építőanyag. Ugyanakkor viszont ahelyett, hogy illúzióként emlegetnénk a világot, amit úgy is lehet értelmezni, mint felhatalmazást a lopásra vagy más szeretettelen viselkedésre. (a világ különben is csak akkor zavaró, ha úgy érzed, le vagy ragadva ott, ahol vagy.) Jobb másodlagos valóságnak nevezni. A világ épp elég valóságos, amikor egy bizonyos tartományon belül rezgünk, de csak addig, amíg így teszünk. A tények behatárolt igazságok: ez az, ahogy mások egymás közötti kapcsolatai látszanak a számunkra, amikor behatároltuk saját tudatosságunkat és szeretetünket, vagy amikor ők határolták le az övékét. De a tények az igazságban gyökereznek: lehet, hogy csak behatárolt rálátásunk van a lényekre, akik az általunk anyagnak látszó valamit alkotják, de a lények valódiak, önmeghatározók és harmóniában műkődnek. Ahhoz, viszont hogy bölcsek és szeretetteljesek legyünk, nincs szükségünk tényekre. A különböző rezgésszinteken különböző ténycsoportok igazak. Az igazság mindenkinek ugyanaz, de a tények mindig mindenkinek egy kicsit mások. A tények kétségkívül izgalmasak, mint a pletyka: ki, kivel, mit csinál, mi, mivel, mit csinál. A tények felhalmozódásának nincs határa. Néha úgy érezzük, hogy ha eleget tudnánk belőlük, akkor eljuthatnánk az igazsághoz. Néha bolondul próbáljuk megtagadni őket, még akkor is, ha egy olyan rezgésszinten vagyunk lekötve, amiről sosem fognak eltűnni. Az illúziók és a tények olyan mértékben megbízhatóak, hogy van bennük igazság, de valamelyest megtévesztöek is. A megtévesztések az igazság megtagadásai. Ha a fizikai síkot használjuk, hogy megtagadjuk a magasabb valóságot, akkor meg vagyunk tévesztve. De akkor is tévedünk, ha az anyagi világ valóságát megtagadjuk. Nem tudunk a fizikai szint fölé emelkedni azzal, hogy megtagadjuk a valóságát: szeretnünk kell, és elismerni az élő lények valóságát, akikből felépül. Néhányan közülünk kiábrándulnak a spirituális törekvésből, mert a megvilágosító élmények nem mindig segítenek bennünket abban, hogy bármennyire is jobban bánjunk a fizikai létezés tényeivel. Még jobban össze is kavarhatjuk: meditációkban megtapasztalhatjuk, milyen ködszerű a világ, ha visszatérünk, és a kemény anyagi valóság még mindig ott van. A megvilágosodás-élmények úgy segíthetnek tényekkel való bánásban, hogy megmutatják, milyen tökéletesen rugalmas akármi vagy, aki képes sok különböző rezgésszinten létezni, mind a fizikai síkon, mind fölötte. Ha egyszer tudod, hogy a tények minden szinten különbözőek, akkor kevésbé leszel hajlamos arra, hogy bármely meghatározott szint tényei ellen harcolj. Amint a tudatosságod kinyílik, képes leszel azt a szintet választani, amelyiket akarod, és élvezetesebb tényekkel lesz dolgod. Nincs olyan lény az univerzumban, aki hatalmasabb lenne, mint te, de nincs kevésbé hatalmas sem. Ennek kéne lenni a más emberek felé való összes viselkedésmódod alapjának. Gyakran mondom magamnak: Ne szálljanak szembe a szándékaim az egyenlő lényekként való kapcsolataink szükségszerű szabályaival. (hosszú mondat, de tényleg szoktam mondogatni) Mivel minden lény önmeghatározó, nem tudod megváltoztatni senki más rezgésszintjét az akarat ellenére, és nem is ez a dolgod. Igazából nem is tudsz bántani vagy segíteni másokat anélkül, hogy beleegyeznének, hogy ezt a játékot játsszák, és téged sem tud senki sem bántani vagy segíteni a beleegyezésed nélkül. Ahogy másokat érzékelsz, az mindaddig a saját behatárolt rezgésszinteddel lesz átszínezve, amíg el nem éred a magasabb szinteket, így fogalmad sem lehet arról, hogy mi is az, amit megpróbálsz megváltoztatni. Másrészt viszont a saját rezgéseidet és szintedet tökéletesen képes vagy irányítani, és ez mindaz a szabadság, amire szükséged van ahhoz, hogy a saját kapcsolataidat és élményeidet kormányozzad. Szabadon lehetsz bárhol, ahol épp lenni akarsz a számodra pillanatnyilag valóságos világban. Ezen is túl, képes vagy bármely időben, bármely rezgésszinten, bármely rendszerben lenni, azzal, akivel csak akarsz. Függetlenül attól, hogy mennyire érzed csapdában magad, mennyire lenyomasztva nap nap után, az alapvető szabadságod érintetlen ettől. Ha most szétnézel a környezetedben, rengeteg valóságot láthatsz, amitől biztonságban érzed magad, még akkor is, ha fáj vagy kifáraszt. Jól van az is, ha belekapaszkodsz mindebbe, addig is, amíg átgondolod ezt. Semmi váratlan nem fog történni pusztán attól, hogy arról olvasol, mennyire szabad vagy. Mindenesetre sosem vagy egyedül sok lény tud rólad minden időben, szeretnek téged, és készek segíteni, hogy jobban érezd magad, amikor csak kész vagy kinyilni feléjük; megmutatják azt is, hogy siem keveredsz bele semmibe túl mélyen, és arra bátorítanak, hogy szeresd önmagad. A világ, amit látsz, valójában összkomfortos valóság abban az értelemben, hogy a világmindenség együttérzöen átrendezi magát bármivé, amire szükséged van, hogy azon dolgozhass, amin szeretnél. Végtelen számú világ közül választhatsz, hogy melyikben akarsz élni. Az is a szabadságodban áll, hogy sok különböző kozmikus sík bármelyike szerint éljél. De az a tény, hogy választhatsz, nem teszi egyiket sem kevésbé érvényessé. Élhetsz olyan világmindenségben, ahol egy isten van a csúcson, és egy hierarchia vezet lefelé egészen a külső sötétség lelkeiig. Vagy egy materiális világban, amelyben nincs élet a halál után, csak a múlt teljes kiradírozása. Lehet mennyországod és poklod. Bármit választhatsz, bármelyik rezgésszintet érzed megfelelőnek, össze fogsz hangolódni és stabilizálódni másokkal, akik ugyanebben hisznek. A tér-szinten általában hasonló a hasonlót vonzza. Ráhangolódhatsz a rezgéseiddel a Krisztus-tudatra vagy a Buddha-tudatra, és természetfeletti együttérzést érezhetsz. Ráhangolódhatsz a fekete mágiára, és élhetsz fura formák és agresszív erők világában. Ráhangolódhatsz Donald kacsára vagy Superman-re a kozmikus karikatúra gyűjteményből. Eggyé válhatsz az Isteni Anyával, és rendkívül érzéki luxusba merülhetsz. Mindezeket a tapasztalatokat és még másokat is átélhetsz meditációk és belső utak során. Lehet, hogy akkor nem fogsz emlékezni erre a könyvre, de két szóra képes leszel emlékezni: Semmi ellenállás! Ez a két szó még fontosabb és odaillőbb más szinteken, mint a mostanin. Különösen emlékezz rá, ha haldoklasz. Mivel biztos, hogy sehová sem megyünk, amíg nem a szeretetünk visz oda, és előbb azt kell szeretnünk, ahol most vagyunk, ne legyünk túl ambiciózusak a végtelen lehetőségek láttán. De azért jó tudni, hogy több minden létezik, mint amit most látsz magad előtt, és hogy ezt a mostani valóságot is átélheted sokkal mélyebb élvezettel, és könnyebben is. X. fejezet HOGYAN JUTUNK ODA? Sok ösvény vezet a megvilágosodáshoz. Néhányan közülünk, akik kitágultak a felemelkedés szintjéig, ezután egy meghatározott ösvény dogmatikus szükségszerűségét kezdték prédikálni. De a megvilágosodást nem érdekli, hogy kerültél oda. Ha pedig a paradicsomban nem fogod ezen törni a fejed, akkor most se aggódj miatta. Én csak azt szeretném megmutatni, hogy miért kell tényleg önmagadnak megtenned. Cselekedj a szerint, amiről tudod, hogy igaz. Az én nézőpontom, amelyhez rengeteg munka és kétely árárn érkeztem el, az, hogy én nem fogok semmi olíyan ösvényt követni, ami a legtöbb általam ismert embernek megnehezíti az életét, sőt talán több életre is visszatartja őket. Én magam olyan ösvényt kell, hogy válasszak, ami mindenkinek járható. Ha másként teszek, akkor azon kapom magam, hogy visszajövök segíteni azoknak, aki nem spirituális atléták. De ha mindenki számára nyitott utat választom, akkor tudni fogom, hogy akik visszamaradtak, azok saját szabad akaratukból tesznek így, és így nem kell újra visszajönnöm. Amint van tökéletes megvilágosodás, úgy tökéletes eszköz is van a megvilágosodáshoz: egy egyszerű ösvény, ami a világ minden lényének mindig elérhető. A szeretet a megvilágosodás tökéletes eszköze. Minden időben, minden lénynek elérhető: semminek és senkinek nincs hatalmában, hogy az útjába álljon. Abban a pillanatban, hogy a mindenkinek elérhető ösvényt választod, ez minden: már rajta is vagy a mindenkinek elérhető ösvényen. Ez a könyv az első fejezet, első bekezdésének feltételezését járja körbe, de hadd legyen világos, hogy én valóban sokszor jártam az összes említett tudatállapotban, éppúgy, mint sok más emberi lény. Nem csupán találgatok. Ezek az állapotok nem állnak távolabb tőlünk, mint egy lélegzetvételnyi levegő. Sokszor pedig nekem magamnak is el kellet engednem még ezt az elvet is, ezért biztonsággal mondhatom: Menj a szeretetben a józan ész határain túlra! Biztonságos. Ez az egyetlen biztonság. Szeress annyira, amennyire csak tudsz, és amikor készen vagy rá, minden meg fog mutatkozni a számodra. A megvilágosodásra leginkább rászoruló elmeállapot az, amely úgy látja, hogy az emberi lények rászorulnak a vezetésre vagy a megvilágosodásra. Az a bűn, amit leginkább szeretni kell, és megbocsájtani, az az elmeállapot, amely az emberi lényeket bűnösnek látja. Azok közülünk, akik a tér egy felvillanásához negatív megközelítéssel jutottak el, lehet, hogy azzal próbálják kényelembe helyezni magukat, hogy azt mondják, egy Boddhiszattva-úton vannak, és azért jönnek le, hogy segítsenek másoknak. De akkor még jobban ügyelnünk kell az indítékainkra. Mindenkinek, aki megengedi másoknak, hogy úgy kezeljék, mint spirituális vezetőt, a saját felelőssége, hogy megkérdezze magától: A világban számomra elérhető összes észlelés közül miért hangsúlyozom én a testvéreim tudatlanságát? Mit keresek én egy olyan szerepben, ahol ez a valóság? Milyen mércéhez ragaszkodom, amely szerint sok ember szenvedni látszik, miközben én vagyok a megvilágosodott? Ezek a kérdések nagy sokk-ként értek engem, és ez az egyik módja, ahogy válaszolhatok magamnak: Minden, ami a testedben történik, a rezgésszintek végtelen skáláján játszódik. Ha jobban szereted a tudáshiányodat, mint én ezt a tudást, akkor magasabb szinten vagy, mint én. Abszolút semmi külső bizonyíték nincs, ami megmondaná nekem, hogy te mennyire szereted magad, mivel én a saját rezgéseim behatárolt látásmódjával látlak téged. Ilyen értelemben pedig önmagamat látom. Akármilyen zavarodottnak, hülyének vagy szeretettelennek tűnik nekünk egy másik személy, sosincs jogunk feltételezni, hogy az ő tudata alacsonyabb szinten van, mint a miénk. Lehet, hogy a szeretet sokkal mélyebb dimenzióit ismeri. Az hogy milyennek látjuk, a saját rezgésszintünk közvetlen mércéje. Ugyanazok az emberek, akiket most vulgárisnak, megvilágosodatlannak, hülyének, rablónak, őrültnek látunk ugyanazok az emberek, mihelyt megtanuljuk jobban szeretni őket és minden irántuk való érzésünket, a belépőjegyeink lesznek a paradicsomba. Ez minden, amit tennünk kell szeretni őket. Kifejezhetjük ezt a szeretetet, vagy nem, ahogy csak akarjuk. Még az sem számit, hogy bánunk velük. De úgy kell látnunk és szeretnünk őket, ahogy most vannak, mert nem tagadhatjuk meg tőlük a szabadságot, hogy azok legyenek, amik, mint ahogy önmagunkat is úgy kell szeretnünk, ahogy most vagyunk. Emlékezzünk, hogy mindenki valamiféle ellentéte annak, amihez a múltban ragaszkodott, vagy amihez a jövőben hajlamos lenne ragaszkodni. Amíg behatárolt lényekként fogjuk fel magunkat, ugyanolyan távol vagyunk a középponttól, akár jók, akár rosszak vagyunk, akár épeszűek, akár őrültek. Ha valaki tudatában van valamennyire a magasabb szinteknek, és tudja, hogy szabadon lehet bárhol az univerzumban, akkor lehet, hogy igazolást fog keresni arra, hogy miért vesz részt a fizikai játszmában. A hiúságának leghízelgőbb módszer az életéhségének álcázására az lesz, ha úgy látja magát, mint aki elhozza a megvilágosodást, tisztaságot vagy erényt. Senki, még ő maga sem fogja megkérdőjelezni indítékait és eredményeit, hiszen nem azt teszi-e, amit mond? Ha másoknak nem sikerül elérni az ő magas szintjét, az nem az ő bűne- és így örökké fenntarthatja a játszmát. Az pedig önmagát tartja fenn mindaddig, amíg az illető nem lesz hajlandó meglátni, hogy a saját rezgései emelik ki a rosszat és a tudatlanságot, amit lát. Minél inkább gyűlöli a gonoszt, annál több gyűlölni való gonosz lesz jelen. Minél inkább azt tanácsolja az embereknek, hogy ellen az anyagi világnak, annál inkább hozzáköti őket. De még ezek a megjegyzések is annak a következményei, hogy nekem pedig ellenállásom van a gonosznak való ellenállás hibájával szemben. Tökéletes példája ez annak, hogy mindig bűnösök vagyunk abban, amit másoknak rovunk fel. Bármit is látunk, az mindig mi magunk vagyunk. Semmi értelme kijavítani bárki más viselkedését. Igaz, hogy ha tudná, mit csinál, akkor nem csinálná, de ő is éppúgy képes rá, mint mi magunk. Ha nem látja a saját akaratából, akkor talán hajlamosabb lesz meglátni, ha megmondjuk neki? Ha semmibe vesszük a tévedéséhez való jogát, mi éppúgy tévedésben vagyunk. Az, hogy megadjuk másoknak a hülyeséghez való jogot, az egyik legfontosabb, és legnehezebb lépés, amit megtehetünk a spirituális fejlődés útján. Kényelmes dolgunk van e téren, mert a lehetőség, hogy megtegyük ezt a lépést, nap, mint nap mindenütt körülöttünk van. Azoknak közülünk, akik úgy teszünk, mintha nagyobb tudásunk lenne, mint testvéreinknek; akik több megvilágosodott tapasztalatról számolunk be, több elszámolni valónk van, épp azért, mert többet tudunk. Ez a könyv a saját tudattalanságom leírása és tanítása. Az itt adott információn túl azt próbálom megmutatni, hogyan tudja egy emberi lény úgy kezelni az efféle tapasztalatokat, amiket én is átéltem, anélkül, hogy fura játszmákat erőszakolna a testvéreire és nővéreire. Ha bármikor tovább adjuk azt, amit nekünk megmutattak, akkor ugyanazzal az isteni szeretetettel kéne ezt tennünk, amivel nekünk mutatták meg mindezt. Nem más vagyunk, mint a spirituális öröm csatornái, és hogy továbbra is megmaradjon ez az örömünk, csak nyitott csatornáknak kell maradnunk. Ha mindig a felsőbb fény felé fordulva maradunk, mintha a napba néznénk, akkor ez megárt annak a képességünknek, hogy lássukl a körülöttünk lévő embereket. De ha a fény a vállunk fölött jön át, rajtunk átragyog, akkor látni fogjuk mások szépsgét, és nyitottak leszünk a minden formán keresztül érkező fény felé, és ismerni fogjuk a teremtett világ csodáját. Gyakran mondom: Köszönöm testvéreim, és nővéreim, hogy beengedtétek tudatomat erre a helyre. Ha elég szerények és büszkék vagyunk ahhoz, hogy annak a tudásnak a birtokában cselekedjünk, hogy egy végtelen harmóniában létezünk, és se nagyobbak és se nem kissebbek nem vagyunk, mint bárki más, akkor a legtökéletesebb spirituális gazdagságot és élvezetet élvezhetjük. Hadd emlékeztessen minden drágakő a szeretet gyémánt fényére. Tudjad, hogy a legkisebb kedvesség is a megvilágosodás végtelen drágakövének egy oldala. MÉG LUSTÁBBAN: Az emlékeztetők gyűjteménye a szövegből Egyenlő lények vagyunk, és a világ az egymáshoz való viszonyainkból áll. Mit keresek én egy olyan tudatszinten, ahol ez az igazság? Semmi ellenállás! A szeretet az, ami. Szeress annyira, amennyire csak tudsz onnan, ahol épp vagy! Akár tudatában vagyok, akár nem, egy vagyok minden létező alapokával Akár érzem, akár nem, egy vagyok minden szeretettel a világmindenségben. A szeretet az egyetlen dimenzió, amit meg kell változtatni (szeress jobban). Menj a szeretetben a józan ész határain túlra: biztonságos. Ez az egyetlen biztonság. Minden tudatállapot elérhető itt és most. Mindig bennünk van a lehetősége, hogy ilyen módon viszonyuljunk.  A megvilágosodást nem érdekli, hogy kerültél oda. Bármit teszel, szeresd magad azért, mert ezt teszed! Semmit sem kell előbb megtenned ahhoz, hogy megvilágosodott legyél! Ezt is át lehet élni tökéletesen kitágult tudatossággal. Ezt a tapasztalatot sem tagadnám meg az Egyetlen Tudattól! Mégis mit gondoltál, minek van szüksége arra, hogy szeresd? Ha megtanultad szeretni a poklot, a mennyországban leszel. Köszönöm testvéreim és nővéreim, hogy beengedtétek a tudatomat erre a helyre. Forrás: http://nem2.lapunk.hu