Mello: Ébredj tudatára!
(előadássorozat-részlet)
A TUDATÁRA ÉBREDÉSRŐL
A lelkiség, spiritualitás azt jelenti: tudatára ébredés.
A legtöbb ember, noha nem tud róla, szunnyad. Szunnyad születésekor, szenderegve él, szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermekeket, szunnyadva hal meg, anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk.
Tudod, a misztikusok - katolikusok, keresztények, nem keresztények, lényegtelen mi a teológiájuk, nem számít, mi a vallásuk- mindahányan egyöntetűek egy dologban: abban, hogy minden jól van, minden jól van.
Noha minden felfordult, minden jól van.
Furcsa paradox, bizonyosan.
De, tragikus módon, az emberek többsége sohasem látja meg, hogy minden jól van, mert mindnyájan szunnyadnak.
Rémálmot látnak.
A múlt évben a spanyol televízióban hallottam egy történetet arról az úrról, aki bekopog a fia ajtaján.
"Jaime -szól oda neki -, ébredj fel!"
Jaime azt feleli: "Nem akarok felkelni, Papa."
Az apa elkiáltja magát: "Kelj fel, iskolába kell menned!"
Jaime azt feleli: "Nem akarok iskolába menni."
"Miért nem?" - kérdi az apa.
"Három okból" - válaszolja Jaime.
"Először is, mert unalmas; másodszor, mert a gyerekek ugratnak engem; harmadszor pedig, mert utálom az iskolát."
Mire az apa: "Nos, mondok neked három okot, miért muszáj iskolába menned. Először is, mert ez a kötelességed; másodszor, mivel negyvenöt éves vagy; és harmadszor, mivel te vagy az iskolaigazgató."
Ébredj fel! Ébredj fel! Felnőtt vagy. Túl nagy vagy ahhoz, hogy szenderegj.
Ébredj fel! Hagyd már a bíbelődést a játékaiddal!
A legtöbb ember elmondja neked, hogy ki akar kerülni az óvodából, de ne higgy nekik!
Ne higgy nekik!
Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat.
"Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!"
Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi.
Ezt a legjobb pszichológus is megmondja majd neked, mármint azt, hogy az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas.
Tudod, felébredni kellemetlen.
Kellemes és kényelmes dolog ágyban lenni. Bosszantó, ha felébresztenek.
Ez az oka annak, hogy a bölcs guru nem próbálkozik azzal, hogy felébressze az embereket. Remélem, itt bölcs leszek, s nem kísérellek meg felébreszteni titeket, ha nagyon alusztok. Ez valóban nem feladatom, noha időnként azt mondom nektek: "Ébredjetek fel!"
Rám az tartozik, hogy tegyem a dolgomat, hogy lejtsem a táncomat.
Ha hasznotok van belőle, jó; ha nem, nagy baj.
Amint az arabok mondják: "Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat."
SEGÍTLEK TÉGED E LELKIGYAKORLAT SORÁN?
Azt hiszed, bárkit is segíteni fogok?
Nem! Ó, nem, nem, nem, nem, nem! Ne várd tőlem, hogy bárkinek is segítségére legyek!
Arra sem számítok, hogy bárkinek kárt okozok.
Ha téged kár ér, azt te okoztad; és ha segítség, azt te adtad. Valóban te!
Azt hiszed, az emberek segítenek téged?
Nem. Azt hiszed, az emberek támogatnak téged? Nem.
Egy lelkigyakorlatos csoportban, melyet én vezettem, volt egyszer egy nő. Apáca volt.
Azt panaszolta: "Nem érzem, hogy a rendfőnök támogatna engem."
Így hát azt kérdeztem tőle: "Mit ért ön ezen?" Mire ő: "Nos, a rendfőnök, a tartományi rendfőnök sohasem látogat a reám bízott noviciátusba, soha. Soha nincs egy dicsérő szava sem."
Azt mondtam neki: "Rendben van, osszuk ki a szerepeket. Azt játsszuk, mintha ismerném az ön rendfőnökét! Valójában tegyünk úgy, mintha pontosan tudnám, hogy ő mit gondol önről. Így azt mondom önnek (a rendfőnök szerepében): „Tudja, Mary, azért nem megyek arra a helyre, ahol ön van, mert az az egyetlen hely a tartományban, amely mentes a gondoktól - nincsenek problémák. Tudom, hogy ön vezeti a noviciátust, tehát minden rendben van.”
Hogy érzi most magát?" "Remekül!"
Akkor azt mondtam neki: "Rendben van, lenne olyan kedves kifáradni a szobából egy-két percre? Ez része a gyakorlatnak."
Ő ki is ment. Távollétében ezt mondtam a többieknek a csoportban:
"Még mindig én vagyok a tartományi rendfőnök, rendben? Mary, aki most odakint van, a tartomány történetében a legrosszabb noviciátusvezető, aki valaha a kezem alatt volt. Valójában azért nem megyek a noviciátusba, mert ki nem állom látni, hogy mit művel. Egyszerűen szörnyű! De ha megmondom neki az igazat, annak nyomán a novíciák még jobban szenvednek majd. Egy-két éven belül mást teszünk a helyére; valakit, akinek már folyamatban van a felkészítése. Addig is azt gondoltam, az iménti nyájas dolgokat mondom neki, hogy továbbra is tegye a dolgát. Mi a véleményük erről?"
Azt felelték: "Nos, valóban ez volt az egyetlen dolog, amit ön e körülmények között tehetett."
Ekkor visszahívtam Maryt a csoportba, és megkérdeztem tőle, hogy még mindig remekül érzi-e magát.
"Ó, igen" - válaszolta. Szegény Mary! Azt hitte, hogy támogatják, pedig dehogy.
A lényeg az, hogy a legtöbb dolgot, amit érzünk és gondolunk, saját magunk idéztük a fejünkbe, beleértve azt is, hogy az emberek segítenek nekünk.
Azt hiszed, azért segíted az embereket, mert szereted őket?
Nos, újságot mondok neked. Sohasem szeretsz senkit. Csupán szerelmes vagy abba az előítélettel és reménnyel teli gondolatba, amelyet arról a személyről alkottál.
Gondolkozz ezen egy percig! Soha nem vagy szerelmes senkibe; abba az előítélettel teli gondolatba vagy szerelmes, amelyet arról a személyről alkottál.
Hát nem ez az, ahogyan kiábrándulsz a szerelemből?
Másként fogod fel, ugye?
"Hogy okozhattál ilyen csalódást, amikor olyannyira bíztam benned?" - mondod valakinek.
Valóban bíztál bennük? Soha nem bíztál senkiben. Ezzel ne gyere nekem!
Ez a társadalmi agymosás része. Soha nem bízol senkiben. Csupán az ítéletben bízol, amelyet arról a személyről alkottál.
Szóval, miről is panaszkodsz?
Tény, hogy nem szereted azt mondani: "Pocsék volt az ítéletem."
Ez nem túl hízelgő számodra, ugye?
Inkább így szólsz: "Hogyan okozhattál ilyen csalódást?"
Így van tehát: az emberek nem igazán akarnak felnőni, nem igazán akarnak megváltozni, nem igazán akarnak boldogok lenni. Mint azt valaki oly bölcsen mondta nekem:
"Ne próbáld őket boldoggá tenni, csak bajt zúdítsz magadra.
Ne próbálj egy disznót dalra tanítani; ez elveszi az idődet és bosszantja a disznót."
Mint az üzletember, aki bemegy egy bárba, leül, és látja felebarátját, annak a fülében pedig egy banánt - egy banánt a fülében! És azt gondolja: "Mit tegyek, szóljak neki? Nem, semmi közöm hozzá."
Ez a gondolat nem hagy nyugtot neki.
Így, miután egy-két italt megivott, odaszól a fickónak: "Bocsásson meg, ah, önnek egy banán van a fülében."
A fickó erre azt mondja: "Micsoda?"
Az üzletember megismétli: "Önnek egy banán van a fülében."
Mire a fickó megismétli: "Mit mond?" "Önnek egy banán van a fülében!" - ordítja az üzletember.
"Mondja hangosabban - feleli a fickó -, egy banán van a fülemben!"
Semmi haszna sincs.
"Add fel, add fel, add fel!" - mondom befelé.
"Mondd el a dolgaidat, majd pedig tűnj el innen! És ha hasznukra válik, jó; ha nem, nagy baj!"
A HELYES ÖNZÉSRŐL
Először is azt akarom, hogy ha valóban fel akartok ébredni, meg kell értenetek, hogy nem akartok felébredni.
Az első lépés a felébredéshez az, hogy elég becsületesek legyetek bevallani önmagatoknak, hogy ez nem tetszik nektek.
Nem akartok boldogok lenni.
Tegyünk egy kis próbát?
Lássuk tehát! Pontosan egy percetekbe kerül majd.
Be is csukhatnátok a szemeteket, amíg elvégzitek, nyitva is tarthatnátok.
Nem igazán számít.
Gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, aki közel áll hozzátok, valakire, aki fontos számotokra, és gondolatban mondjátok neki: "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te."
Figyeld, mi történik! "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te! Ha választhatnék, nem kérdéses, a boldogságot választanám." Közületek hányan érezték magukat önzőnek, miközben mondtátok?
Úgy tűnik, sokan. Látjátok, milyen agymosást kaptunk?
Nézzétek, oly mértékben agymosottak vagyunk, hogy azt gondoljuk:
"Hogy lehetek ennyire önző?"
De nézd meg, ki az önző! Képzeld, amint valaki neked mondja:
"Hogy lehetsz annyira önző, hogy helyettem inkább a boldogságot választod?"
Nem éreznéd, hogy olyasmit kellene válaszolni, mint: "Megbocsáss, de hogyan lehetsz te annyira önző, hogy te követeld, hogy én a boldogság helyett inkább téged válasszalak?"
Egy asszony egyszer elmondta nekem, hogy amikor gyerek volt, egy jezsuita templomban adott lelkigyakorlatot az ő jezsuita unokatestvére, aki az ilyen összejöveteleket mindig e szavakkal kezdte: "A szeretet próbája az önfeláldozás, mércéje az önzetlenség."
Ez aztán nagyszerű! Megkérdeztem tőle: "Szeretné ön, ha az ön iránti szeretetem a boldogságomba kerülne?"
Azt felelte: "Igen." Hát nem elragadó? Nem lenne csodálatos? Ő szeretne engem az ő boldogsága árán, és én szeretném őt az én boldogságom árán, úgyhogy két boldogtalan ember lenne, de sokáig éljen a szeretet!
AKARNI A BOLDOGSÁGOT
Arról beszéltem, hogy nem akarunk boldogok lenni.
Más dolgokat akarunk. Vagyis, tegyük pontosabbá: mi nem akarunk feltétlenül boldog lenni.
Készen vagyok a boldogságra, feltéve, hogy ez meg az, meg amaz a dolog az enyém.
De valójában ez a mondanivaló a barátunknak, Istennek, vagy bárkinek:
"Te vagy a boldogságom! Ha nem kaplak meg, megtagadom, hogy boldog legyek."
Igen fontos ezt megérteni.
Nem tudjuk elképzelni, hogy e feltételek nélkül boldogok legyünk.
Nem bizony!
Nélkülük nem tudjuk elképzelni a boldogságot. Arra tanítottak, szabjunk feltételeket a boldogságunknak.
Ez tehát az első dolog, amit meg kell tenni, ha a felébredést választjuk.
Ez azonos azzal, mintha azt mondanánk: ha a szerelmet akarjuk, ha a szabadságot akarjuk, ha örömöt, békét és lelkiséget, spiritualitást akarunk.
Ilyen értelemben a lelkiség széles e világon a legpraktikusabb dolog.
Felhívok mindenkit, hogy gondoljon ki bármi praktikusabbat, mint az általam meghatározott értelme a lelkiségnek - nem jámborság, nem odaadás, nem vallás, nem imádás, hanem lelkiség - tudatára ébredés, tudatára ébredés.
Nézd a szívfájdalmat mindenütt, a fájó egyedüllétet, nézd a félelmet, összezavartságot, a konfliktusokat az emberek szívében, a konfliktust belül és kívül.
Képzeld, hogy valaki ad neked egy módszert arra, hogy mindezektől megszabadulj!
Képzeld, hogy valaki ad egy módszert arra, hogy megállítsd az energiák, az egészség, az érzelmek kárba vesző folyamát, mely a konfliktusokból és összezavartságból származik!
Akarnád-e?
Képzeld, hogy valaki utat mutat nekünk, melyen járva mi valóban szeretnénk egymást, és békében, szeretetben lennénk. Ki tudsz gondolni bármi praktikusabbat ennél?
Ehelyett az emberek azt hiszik, hogy a jövedelmező üzlet sokkal praktikusabb, a politika sokkal praktikusabb, a tudomány sokkal praktikusabb.
Az égvilágon mi haszna van annak, hogy valakit eljuttatunk a Holdra, amikor mi nem tudunk a földön élni?
PSZICHOLÓGIÁRÓL BESZÉLÜNK EZEN A SPIRITUÁLIS TANFOLYAMON?
Praktikusabb-e a pszichológia a spiritualitásnál? Semmi sem praktikusabb a lelkiségnél.
Szegény pszichológus, mit is tehet? Csupán könnyítheti lelkünk feszültségét.
Én is pszichológus vagyok, alkalmazok pszichoterápiát. Nagy konfliktus dúl bennem, valahányszor választanom kell a pszichológia és a spiritualitás között. Nem vagyok biztos abban, hogy ez a jelenlévők közül bárkinek is jelent valamit. Nekem nem jelentett semmit sok éven át.
Megmagyarázom. Nekem sok éven át semmit sem jelentett, majd hirtelen felfedeztem, hogy az embereknek eleget kell szenvedniük egy kapcsolatban ahhoz, hogy illúzióikat veszítsék minden kapcsolat iránt.
Hát nem szörnyű egy dolog?
Eleget kell szenvedniük egy kapcsolatban, mielőtt felébrednek, és azt mondják:
"Belebetegedtem! Az életnek kell más útja is legyen, más, mint az, hogy egy másik embertől függök."
És pszichológusként mit tettem? Az emberek jöttek hozzám a problémákkal, melyek az ő kapcsolataikban, másokkal való érintkezéseik során stb. adódtak, és időnként segítettem is rajtuk.
De sajnálattal azt kell mondjam, időnként nem, mivel amit tettem volna, továbbra is szendergésben tartotta volna őket.
Talán szükségük volt egy kicsivel több szenvedésre.
Meglehet, keményen padlót kellett fogniuk, hogy kimondják: "Betege vagyok az egésznek."
Csak amikor már a betegségedtől is beteg vagy, majd csak akkor gyógyulsz ki belőle.
A legtöbb ember enyhítésért fordul pszichiáterhez vagy pszichológushoz.
Ismétlem: enyhítésért.
Nem azért, hogy megszabaduljon a szenvedéstől.
Szegény pszichológusok, jó munkát végeznek. Valóban jót. Időnként a pszichoterápia hatalmas segítség, mert mikor valaki a téboly határáig jut, eszét veszti, akkor közel áll ahhoz, hogy lelki beteg vagy misztikus váljék belőle. Ilyen a misztikus, a holdkóros ellentéte.
Tudod, mi az egyik jele annak, hogy felébredtél?
Az, hogy megkérded önmagad: "Én őrültem meg, vagy ezek mindnyájan őrültek?"
Valóban ez. Minthogy őrültek vagyunk. Az egész világ őrült. Bizonyíthatóan holdkóros!
Egyetlen oka van annak, hogy nem zárnak intézetbe: túl sokan vagyunk.
Így tehát őrültek vagyunk.
A szeretetet, az emberi kapcsolatokat, az örömöt, a boldogságot, mindent felölelő őrült ideák szerint élünk.
Őrültek vagyunk, olyan mértékig, hogy - azt kell hinnem - ha mindenki egyetért valamiben, akkor biztos lehetsz abban, hogy az tévedés.
Minden új ideát, minden nagyszerű eszmét a kezdet kezdetén egy egyszemélyes kisebbség képviselt.
Az az ember, akit Jézus Krisztusnak hívtak - egy embernyi kisebbség.
Abból, amit ő mondott, mindenki valami mást mondott tovább.
Buddha - egy embernyi kisebbség.
Abból, amit ő mondott, mindenki valami mást mondott tovább.
Azt hiszem, Bertrand Russell volt, aki azt mondta: "Minden nagyszerű eszme úgy kezdődik, mint egy istenkáromlás."
Ez így helyes és pontos.
Az emberek agymosottak, őrültek, holdkórosak, és minél előbb meglátod e tényt, annál jobb a mentális és spirituális egészséged szempontjából.
Ne bízzál bennük! A legjobb barátaidban se bízzál!
Ábrándulj ki a legjobb barátaidból! Ők nagyon ügyesek. Mint ahogyan te is az vagy mindenki mással szemben, miközben ügyeidet intézed, csak talán nem veszed észre.
Ah, milyen agyafúrt, nehezen megfogható és ügyes vagy!
Nagy szerepet játszol! Nem vagyok túl udvarias, ugye?
De ismétlem: állítólag fel akarsz ébredni. Nagy feladatra vállalkozol. És még csak nem is tudsz róla.
Azt hiszed, annyira szeretetteljes vagy.
Hah! Ki iránt nyilvánul az meg?
Még az önfeláldozásod is jó érzéssel tölt el, ugye?
"Feláldozom önmagamat! Az ideám szerint élek."
De ezen keresztül valamire szert teszel, ugye? Bármit csinálsz is, mindenből mindig szert teszel valamire.
Amíg csak fel nem ébredsz.
Így tehát meg is van az első lépés.
Vedd észre, hogy nem akarsz felébredni! Nehéz dolog felébredni, amikor mindeddig azt a gondolatot hipnotizálták beléd, hogy egy darab öreg újságpapír egy millió dollárra szóló csekk.
Mily nehéz is elszakadnod attól a darab öreg újságpapírtól.
NEM MEGOLDÁS AZ SEM, HA LEMONDASZ
Áltatod magad, valahányszor elítélsz valamit, vagy lemondasz valamiről.
Erről mi a véleményed?
Hitegetés kerít hatalmába. Miről mondasz le?
Valahányszor lemondasz valamiről, örökre hozzákötődsz a dologhoz, amelyről lemondtál.
Indiában van egy guru, ő meséli:
"Valahányszor egy prostituált jön hozzám, semmi másról nem beszél, csak Istenről.
Azt mondja, betege vagyok az életnek, melyet élek. Akarom az Istent.
De valahányszor egy pap jön hozzám, csak a szexről beszél, semmi másról."
Így van ez; amikor elítélsz valamit, amikor lemondasz valamiről, örökre hozzátapadsz.
Amikor küzdesz valami ellen, örökre hozzákötődsz.
Mindaddig, amíg küzdesz vele, erőt adsz neki.
Pont annyi erőt adsz neki, amennyit arra fordítasz, hogy küzdj ellene.
Ez magában foglalja a kommunizmust, a politikát és minden mást.
"Fogadnod" kell tehát a démonjaidat, mert amikor küzdesz ellenük, akkor erőt adsz nekik.
Mondta már ezt neked valaki?
Amikor elítélsz valamit, hozzákötődsz. Az egyetlen módja annak, hogy kikerülj belőle az, hogy keresztülnézel rajta.
Ne ítéld el, hanem nézz keresztül rajta!
Értsd meg valódi értékét, és nem lesz szükséged arra, hogy elítéld, vagy lemondj róla; egyszerűen megválsz majd tőle.
De - természetesen - ha ezt nem látod, ha hipnotizált voltodban azt hiszed, hogy nem leszel boldog ez, az vagy amaz dolog nélkül, - akkor megragadsz benne.
Meg kell tennünk érted valamit.
Nem azt, amivel a mondvacsinált spiritualitás próbálkozik - nevezetesen, hogy lemondásra, áldozathozatalra, a dolgok elvetésére igyekezzünk rábírni. Ezeknek semmi hasznuk. Ezektől továbbra is alszol csak.
Amit meg kell tennünk érted, az az, hogy segítünk megérteni, megérteni, megérteni.
Ha megértenéd, egyszerűen kihunyna a vágyad iránta.
Azaz: ha felébrednél, egyszerűen kihunyna a vágyad iránta.
FIGYELJ, ÉS FELEJTSD EL A KORÁBBAN TANULTAKAT!
Néhányunkat az élet nyers realitásai ébresztenek fel.
Annyit szenvedünk, hogy felébredünk.
De az emberek ismét és ismét beleütköznek az életbe.
Ők még mindig alvajárók. Ők sohasem ébrednek fel.
Tragikus módon soha eszükbe sem jut, hogy lehet más út is.
Soha eszükbe nem jut, hogy lehet egy jobb út is.
Mégis, ha téged az élet még nem zötykölt össze eléggé, és nem szenvedtél még eleget, akkor van egy másik út: figyelni.
Nem úgy értem, hogy egyet kell értened azzal, amit mondok.
Az nem lenne figyelés.
Hidd el nekem, valójában nem számít, egyetértesz-e azzal, amit mondok, vagy sem. Azért nem, mert az egyetértés vagy egyet nem értés szavakhoz, teóriákhoz, koncepciókhoz kapcsolódik.
Ezeknek semmi közük sincs az igazsághoz.
Az igazság soha nem fejeződik ki szavakban.
Az igazság hirtelen lesz láthatóvá, egy bizonyos attitűd eredményeként. Így folyamatosan eltérhet a véleményed az enyémtől, s mégis látod az igazságot.
Kell azonban a nyitottság attitűdje, a szándék, hogy fölfedezz valami újat.
Ez a fontos, nem a velem való egyetértés vagy egyet nem értés.
Elvégre, amit átadok neked, annak nagy része valóban teória.
Nincs olyan teória, amely tökéletesen fedi a valóságot.
Így aztán nem az igazságról beszélek neked, hanem az igazság útjában álló akadályokról.
Azokat tudom ecsetelni.
Az igazságot nem.
Azt senki sem képes.
Mindössze annyit tehetek, hogy ecsetelem hamis dolgaidat, hogy megválhass tőlük. Csupán annyit tehetek érted, hogy kétségbe vonom, amiket hiszel, és a hitednek azt a rendszerét, amely boldogtalanná tesz.
Mindössze annyit tehetek érted, hogy segítlek felejteni.
Ez az, amit a tanulás a spiritualitás kapcsán jelent: felejteni, felejteni csaknem mindent, amire tanítottak.
Szándékot a felejtésre, és másfelől a figyelésre.
Azért figyelsz, mint a legtöbb ember, hogy megerősítsd, amit máris gondolsz?
Figyeld meg a saját reakcióidat, miközben beszélek. Gyakran meghökkentelek majd, vagy megdöbbentelek, vagy megbotránkoztatlak, vagy irritállak, vagy bosszantlak, vagy frusztrállak.
Vagy azt mondod majd: "Nagyszerű!"
Vagy azért figyelsz, hogy felfedezz valami újat?
Az fontos. Az nehéz azoknak, akik alszanak. Jézus kinyilatkoztatta a jó hírt, de visszautasították.
Nem azért, mert jó volt, hanem azért, mert új volt.
Gyűlöljük az újat. Gyűlöljük!
És minél előbb szembenézel e ténnyel, annál jobb.
Nem akarunk új dolgokat, különösen akkor nem, ha azok zavaróak, s kiváltképp nem, ha változást hoznak. Leginkább pedig akkor nem, ha magukban foglalják a kijelentést: "Nem volt igazam."
Emlékszem spanyolországi találkozásomra egy nyolcvanhét éves jezsuitával; harminc vagy negyven évvel ezelőtt professzorom és rektorom volt Indiában. Eljött egy olyan csoportos foglalkozásra, mint amilyen ez itt.
"Hatvan évvel ezelőtt kellett volna hallanom, amit beszélsz" - mondta. "Tudsz valamit. Egész életemben tévedésben voltam." Istenem! Ezt hallani! Olyan ez, mint a világ egyik csodáját nézni.
Ez, hölgyeim és uraim, a nyitottság vállalása!
Nyitottság az igazságra, tekintet nélkül a következményekre, arra, hogy a jelenben hová vezet téged, vagy majdan hová fog vezetni, és mikor.
Ez nem valaminek a teljes elfogadása, hanem a nyitottság vállalása.
Az, amit hiszel, jókora biztonságérzetet ad; a nyitottság vállalása viszont maga a bizonytalanság.
Nem tudod, mit hoz. Készen állsz követni, és nyitott vagy, kitárt vagy.
Kész vagy figyelni.
És, jól jegyezd meg, nyitottnak lenni nem azt jelenti, hogy könnyen hiszel, nem azt, hogy bármit megetethet veled a szónok.
Ó, nem.
Mindent kétségbe kell vonnod, amit mondok.
De kételyeid a nyitottság attitűdjéből származzanak, ne a makacsságéból.
Kérdőjelezz meg mindent!
Emlékezz a Buddha kedves szavaira, amikor azt mondta:
"Szerzeteseknek és tudósoknak nem szabad tiszteletből elfogadniuk szavaimat, de elemezniük kell azokat, miként az aranyműves vizsgálja az aranyat - darabolja, megkarcolja, megdörzsöli, megolvasztja."
Amikor ezt teszed, akkor figyelsz.
Egy újabb nagy lépést tettél a felébredés felé.
Az első lépés, mint már mondtam, az volt, hogy készen állsz elismerni, hogy nem akarsz felébredni, nem akarsz boldog lenni. Mindenféle ellenállás van benned ezzel szemben.
A második lépés az, hogy készen állsz megérteni, figyelni, kétségbe vonni hited egész rendszerét.
Nem csupán vallásod hittételeit, politikai meggyőződésed összetevőit, a társadalomba vetett hited elemeit, pszichológiai hiedelmeidet, de valamennyit.
Készséget arra, hogy valamennyit újraértékeld, a Buddha által adott hasonlat jegyében.
http://monabona.hu/
