Felszabadulás, megvilágosodás, nirvána és megvalósulás A mű eredeti címe: The Summits of God-Life: Samadhi and Siddhi Liberation, Enlightenment, Nirvana and Realisation Aum Publications, New York, 1999
Fordította: Sri Chinmoy Center Budapest
Bioenergetic Kft. - 2003
Tartalom
A szerző bevezetője: Megvilágosodás Tudat Isten-megvalósítás, felszabadulás és nirvána Úton az Isten-megvalósítás felé Tapasztalat és megvalósulás Szamádhi és sziddhi Szahadzs szamádhi A valódi mester Kinyilatkoztatás és kinyilvánítás A jógi és az avatár
A szerző bevezetője Megvilágosodás
Nincs gondolat, nincs vágy, Nem morajlik bennem a nyugtalanság tengere,
Csak egyetlen dolog van ezen a világon, amit érdemes birtokolnunk, és ez a megvilágosodás. Ahhoz, hogy a megvilágosodás a miénk lehessen, őszinteségre és alázatosságra van szükségünk. Sajnos ebben a világban az őszinteség rég halott, az alázat pedig még meg sem született. Próbáljuk meg újjáéleszteni őszinteségünket, és próbáljuk meg, törekvésünk erejénél fogva, meggyorsítani alázatosságunk megszületését. A megvilágosodás nem valami nagyon távoli dolog. Nagyon is közel van; bennünk rejtezik. Belső fejlődésünk által minden pillanatban tudatosan belenőhetünk a megvilágosodásba. A belső fejlődést állandó áldozaton keresztül érhetjük el. Minek a feláldozásával? A rossz, gonosz gondolatok és az Igazság helytelen értelmezésének a feláldozásával. Az áldozat és a lemondás együtt járnak. Miről mondunk le? A fizikai testről, a családról, a barátokról, rokonokról, országunkról, a világról? Nem! Saját tudatlanságunkról, Istennel és az Igazsággal kapcsolatos hamis elképzeléseinkről kell lemondanunk. És fel kell áldoznunk Istennek minden egyes cselekedetünk eredményét. Ha cselekedeteink eredményét felajánljuk Belső Vezetőnknek, akkor az isteni látomás nem marad elérhetetlen cél. Mindennapi életünkben nagyon gyakran beszélünk kötöttségről és szabadságról. De a megvalósulás elárulja, hogy olyan, mint kötöttség és szabadság nincs. Ami valóban létezik az a tudat – tudat különböző síkokon, a tudat, amely különböző megnyilvánulási formákat élvez. A megnyilvánulás terén a tudatnak különböző fokai vannak. Miért imádkozunk? Azért imádkozunk, mert imádságunk elvezet minket a megvilágosodás alacsonyabb fokáról a megvilágosodásnak egy magasabb fokára. Azért imádkozunk, mert imádságunk közelebb visz minket valamihez, ami tiszta, szép, ösztönző és beteljesülést adó. A legmagasabb megvilágosodás az Isten-megvalósítás. A megvilágosodásnak nem csak a lélekben, hanem a szívben, az értelemben, az életerőben és a testben is végbe kell mennie. Az Isten-megvalósítás tudatos, teljes és tökéletes egyesülés Istennel. Szeretni akarjuk a világot, és a világ szeretni akar minket. Be akarjuk teljesíteni a világot, és a világ be akar teljesíteni minket. De nincs összekötő kapocs köztünk és a világ közt. Úgy érezzük, hogy a mi létünk és a világ léte két teljesen különböző dolog. Azt gondoljuk, hogy a világ valami tőlünk különálló dolog. De ez egy sajnálatos tévedés. Mi a valódi összekötő kapocs köztünk és a világ között? Isten. Ha először Istenhez fordulunk, és Istent látjuk a világban, akkor nem számít, hogy hány millió hibát vétünk, a világ nem csak elnéző lesz hibáinkkal szemben, hanem lélekteljesen szeretni is fog minket. Hasonlóképpen, amikor látjuk a világ hibáit, gyengeségeit és tökéletlenségeit, képesek leszünk a világnak megbocsátani, azután ösztönözni a világot, erőt adni neki és megvilágosítani, pusztán azért, mert Isten létezését érezzük benne. Ha nem Istent látjuk minden cselekedetünkben, mindennapi életünkben eluralkodik a csalódottság. Bármilyen őszintén próbálunk is kedvére tenni a világnak, és bármilyen őszintén próbál a világ a mi kedvünkre tenni, mi és a világ nem fogjuk megérteni egymást. A kudarc forrása a tudatlanság. A tudatlanság pusztító, kártékony, fojtogató reményvesztettségünk szülőanyja. Ha mélyebben belemegyünk a tudatlanságba, azt látjuk, hogy az a tudattalan játéka. A kudarctól csak akkor tudjuk teljesen megszabadítani életünket, amikor belépünk minden létezés Forrásába. Amikor belépünk saját létezésünknek és a világ létezésének a Forrásába, akkor a Valóságot közelítjük meg. Ez a Valóság a mi állandó Gyönyörünk, és a Gyönyör Isten Lélegzete. Ez a világ nem az enyém, nem is a tiéd, sem bárki másé. Csak Istené, egyedül Istené. Tehát nagyon bölcsnek kell lennünk. Először a Birtokoshoz kell mennünk, nem pedig a birtokolt dologhoz. A birtokolt dolog tehetetlen; önmagában semmit sem tehet. A Birtokos az, aki azt tehet a birtokolt dologgal, amit akar. Tehát először Istennel kell eggyé válnunk, azután fogunk automatikusan eggyé válni Isten tulajdonával. Amikor eggyé válunk Istennel és az Ő tulajdonával, akkor bizonyosan és tévedhetetlenül érezni fogjuk, hogy a világ a miénk, és mi a világé vagyunk. A tudatlanság és a megvilágosodás olyanok, mint az éjszaka és a nappal. Először be kell lépnünk a megvilágosodásba, és azután megvilágosodást kell hoznunk a tudatlanság-éjszakába. Ha fordított sorrendben próbáljuk megvilágosítani a tudatlanságot, akkor a tudatlanság átalakítása nehéz, lassú és bizonytalan lesz. A tudatlanság mezejére lépni annyi, mint a negatív utat választani. Ha a sötétség útját követve fényt próbálunk találni a sötétségben, akkor rossz úton járunk. Annak, hogy fényt találjunk, a legjobb módja, a pozitív módja az, hogy követjük a fény, a több fény, a bőséges fény, a végtelen Fény útját. Ha a Fény útját követjük, akkor a megvilágosodás kétségtelenül felvirrad bennünk. Nézzünk fel, és hozzuk le a Fényt fentről. Abban a pillanatban, amikor felnézünk, Isten Kegyelme alászáll. Isten Kegyelmének az a lényege, hogy a földön minden emberre leszáll. Amikor a tudatlansággal akarunk felmenni Istenhez, az olyan, mintha nehéz teherrel a vállunkon másznánk hegyet. Természetesen ez nehéz feladat. Ahelyett, hogy ezt tennénk, maradhatunk a hegy lábánál, és onnan kiálthatunk Isten Kegyelméért, ami kész lejönni hozzánk, ami alig várja, hogy lejöjjön hozzánk a legmagasabbról. Szükségtelen mondani, hogy végtelenül könnyebb Istennek leszállni a mi tudatlanságunkba, mint nekünk felcipelni a tudatlanságunkat Istenhez. A megvilágosodás a lélek tudatos tudása. A megvilágosodás a kinyilvánítandó Valóság tudatos látomása. A megvilágosodás a megvalósíthatósággá alakult lehetőség. A megvilágosodás olyan, mint Isten isteni varázspálcája. A közönséges mágus arra használja a varázspálcáját a világban, hogy valamit egy másik dologgá alakítson át. Amikor Isten használja a megvilágosodást a világban, a föld véges tudata azonnal belép a Végtelenbe, és a Végtelenné válik. Az emberiség a megvilágosodásban ismeri fel először Isten mindenható Erejét, határtalan Részvétét, végtelen Fényét és hiánytalan Tökéletességét. A megvilágosodás érezteti meg velünk, hogy mi is Isten valójában. A megvilágosodás előtt Isten elméleti; a megvilágosodás után Isten gyakorlativá válik. Tehát a megvilágosodás az az isteni varázserő, amely megláttatja velünk a Valóságot, ami valamikor képzelet volt. Amikor egy emberi lényben felvirrad a megvilágosodás, Isten többé nem csak egy ígéret, hanem ténylegesen elért eredmény. A megvilágosodás az értelemben és a szívben történik. Amikor az értelem megvilágosodik, Isten választottjává válunk. Amikor a szív megvilágosodik, Isten Hangjává válunk. Itt a fizikai világban az elme jelentős fejlődést ért el. Mivel az ember kifejlesztette intellektuális elméjét, magasabb rendűvé vált, mint az állatok, mert az elme magasabb színvonalú, mint a test vagy az életerő. Az ember csiszolta az elme képességét, de nem finomította a szív képességét. Ha majd fejlesztjük a szívet, meglátjuk, hogy képessége sokkal nagyobb, mint képzeltük. Amikor kifejlesztjük azt az egyedülálló érzést a szívünkben, hogy mi Isten legmagasabb Látomása és Isten tökéletes megnyilvánulása vagyunk, akkor megtörténik a megvilágosodás.
Első Fejezet: Tudat
Teremtőm az univerzum Fénye
KÉRDÉS: Mi a tudat? SRI CHINMOY: A tudat a belső szikra vagy belső kapocs bennünk, az arany kapocs, amely összeköti a legmagasabb és legmegvilágosultabb részünket a legalacsonyabb és legmegvilágosulatlanabb részünkkel. A tudat az összekötő kapocs a Menny és a föld között. Nos, hol van a Menny? Nem fent van, vagy valahol messze. A Menny a mi tudatunkban van. De az isteni Tudat az, ami összeköti a földet a Mennyel. A közönséges emberi tudat csak valami nagyon-nagyon korlátozott, ugyanakkor nagyon tünékeny dologgal kapcsol össze bennünket. Egy másodpercig tudjuk tudatunkat egy másik személyre összpontosítani, aztán a koncentrációnk eltűnik. De amikor a belső tudatunkat használjuk, ami a határtalan, megvilágosult és átalakult tudat, akkor koncentrációnk fókuszát bármeddig meg tudjuk tartani. Ez nem azt jelenti, hogy csak a spirituális emberek rendelkeznek isteni tudattal. A közönséges emberben is megvan, de bennük szunnyadó állapotban. Ha megfelelően koncentrálnának, meditálnának és kontemplálnának, ez a tudat előtérbe jönne, és szabad bejárásuk lenne a lélekhez, ami csupa Fény, Béke és Üdvösség. Tudat csak egy van. Ez ad hajlékot a csendnek, és ez ad hajlékot az erőnek. Amikor a csendet fogadja be, akkor saját valódi formáját fogadja be. Amikor az erőt fogadja be, akkor saját belső valóságát nyilvánítja ki. A végtelen Tudatnak azt a részét, amely belépett a durva fizikaiba, és amelyet maga a fizikai lény birtokol és használ, fizikai tudatnak, vitális tudatnak és mentális tudatnak nevezzük. Ezekben jelen van a végtelen Tudat egy cseppnyi része, de ez nem az a tiszta, végtelen Tudat, amelyről most beszélünk. Az örök Lélek és a végtelen Tudat összetartoznak. Van egy közös barátjuk, vagy mondhatjuk: egy közös atyjuk, és ez az Élet, az örök Élet. Egyik kiegészíti a másikat. A lélek a tudaton keresztül fejezi ki isteniségét, és a tudat a lelken keresztül fejezi ki mindent átható erejét és csendjét. A tudat és a lélek sohasem választható el egymástól, míg a test könnyen elválasztható a tudattól. Amit emberi életünkben tudatnak nevezünk, az általában csak egy érzés. Amikor valami nehezen felfogható dolgot tapasztalunk, mindjárt elnevezzük tudatnak, de ez egyáltalán nem tudat; ez egy megfoghatatlan vágy. Belépünk a vágyba, és azonnal úgy érezzük, hogy az a mi tudatunk. Mindent, ami bennünk felfoghatatlan, és amit szavakkal nem tudunk meghatározni, tudatnak nevezünk, ám a tudat valami egészen más. A tudatosság és a tudat szintén két teljesen különböző dolog. Ha beszélgetek valakivel, akkor elmém tudatában lesz az ő tulajdonságainak. Ez a tudatosság. De a tudat nem elmebeli tudatosság vagy felfogás. A tudat egy belső látomás vagy egy belső létállapot. Valami végtelenül mélyebb és belsőbb, mint a tudatosság.
KÉRDÉS: Mi a különbség az emberi tudat és az isteni tudat között? SRI CHINMOY: Az emberi tudatot elsősorban korlátozottság, tökéletlenség, kötöttség és tudatlanság alkotják. Ez a tudat itt akar maradni a földön. A végesben leli örömét: a családban, a társaságban, a földi dolgokban. Az isteni tudat összetevői a Béke, az Üdvösség, az isteni Erő és így tovább. Természete, hogy állandóan kiterjed. Az emberi tudat úgy érzi, hogy semmi sem fontosabb a földi élvezeteknél. Az isteni tudat úgy érzi, hogy semmi sem fontosabb és jelentősebb, mint a mennyei Öröm és Üdvösség a földön. Az emberi tudat megpróbál meggyőzni minket, hogy közelében sem vagyunk az Igazságnak vagy a beteljesedésnek. Próbálja azt éreztetni velünk, hogy Isten valahol máshol van, mérföldek millióira tőlünk. Az isteni tudat azonban azt érezteti velünk, hogy Isten pontosan itt van, benne minden egyes lélegzetben, minden egyes szívverésben, benne mindenkiben és mindenben körülöttünk. Az emberi tudat azt érezteti velünk, hogy létezhetünk Isten nélkül. Amikor mély tudatlanságban van, az emberi tudat úgy érzi, hogy Istenre nincs szükség. Emberek millióit és milliárdjait látjuk, akik nem imádkoznak és nem meditálnak. Úgy gondolják: „Ha Isten létezik, hát jó; ha nem létezik, nem vesztünk semmit.” Bár unos-untalan használják az „Isten” szót, nem törődnek Isten valóságával, létezésével, sem a Mennyben, sem mindennapi életükben. De az isteni tudat egyáltalán nem ilyen. Még a bennünk lévő korlátozott isteni tudat is azt érezteti velünk, hogy Istenre minden pillanatban a legnagyobb szükség van. Érezteti velünk, hogy pontosan azért vagyunk a földön, mert Ő létezik. És amikor isteni gondolatokat táplálunk, az isteni tudat érezteti velünk, hogy Ő az, aki arra ösztönöz minket, hogy isteni gondolataink legyenek. Az isteni tudat mindenben azt érezteti velünk, hogy van egy isteni szándék, isteni törekvés, isteni eszmény, isteni cél. A közönséges emberi tudatban nincs szándék, nincs határozott cél; olyan, mint egy fékevesztetten őrjöngő elefánt. Az isteni tudatban mindig van cél, és ez a cél mindig önmaga túlszárnyalása. Ma a célunknak tekintünk valamit, de amikor a cél küszöbére érünk, azonnal ösztönzést érzünk, hogy túlhaladjunk rajta. Az addigi cél egy magasabb célhoz vezető lépcsővé válik. Ez azért van így, mert Isten állandóan felülmúlja Önmagát. Isten határtalan és végtelen, de még saját végtelenségét is felülmúlja. Mivel Isten mindig fejlődik, mi is fejlődünk, amikor az isteni tudatban vagyunk. Az isteni tudatban minden állandóan kiterjed, és egy magasabb és beteljesítőbb Fénybe növekszik.
KÉRDÉS: Legyen szíves, beszéljen röviden a különböző tudatállapotokról. SRI CHINMOY: Három fő tudatállapot van: dzságriti, szvapna és szusupti. A dzságriti az éber állapot, a szvapna az álom állapota, és a szusupti a mély alvás állapota. Amikor éber állapotban vagyunk, tudatunk kifelé összpontosul; amikor az álom állapotában vagyunk, tudatunk befelé fordul; amikor a mély alvás állapotában vagyunk, tudatunk a Túlvilágon barangol. Amikor éber állapotban vagyunk, bármivel vagy bárkivel való azonosulásunkat vaisvánarának nevezzük; ez mindenkinél megszokott. Amikor az álom állapotában vagyunk, a tédzsasszal azonosulunk, ami a mi ragyogó belső képességünk, belső erőnk. És amikor belépünk a mély alvásba, ott a megmagyarázhatatlant tapasztaljuk meg, azzal azonosulunk. Ebben a harmadik állapotban nem az elme tudatával, nem az intellektuális tudattal, hanem a belső, intuitív tudattal találkozunk. A szusuptiban nincs közös forma; minden meghatározatlan. Az egész egy végtelen tömeg. Ebben az állapotban nagyon magasrendű tapasztalathoz jutunk. Van egy negyedik állapot is, a turíja, ami a transzcendentális tudatot jelenti. Ez a tudat se nem kifelé, se nem befelé irányuló; ugyanakkor mind kifelé, mind befelé irányuló is. Van és nincs. Megvan a képessége, hogy a világon bármivel és mindennel azonosuljon, és megvan a képessége arra is, hogy a földön bármit és mindent túlszárnyaljon. Sőt mi több, állandón felülmúlja önmagát. A turíja a legmagasabb tudatállapot, de a turíja tudatnak nincs vége, nincs állandó határa. Folytonosan túlszárnyalja saját túlvilágát. A turíja tudat olyan, mint amikor egy fa tetején vagyunk. Amikor lent vagyunk a fa tövénél, nagy nehézséggel látunk egy keveset abból, ami körülvesz minket, de amikor a fa tetején vagyunk, mindent látunk körülöttünk és alattunk. Tehát, amikor belépünk a turíja állapotba, azt kell éreznünk, hogy a legmagasabb tudatsíkra érkeztünk. Onnan mindent megfigyelhetünk.
Tudatom táncot jár
KÉRDÉS: Légy szíves, magyarázd el a hét magasabb világot. SRI CHINMOY: Mélyen bennünk van hét alacsonyabb és hét magasabb világ. Az alacsonyabb világokat ragyogó világokká, tökéletes világokká próbáljuk alakítani, és ugyanakkor a magasabb világokat igyekszünk külsőleg kinyilvánítani. A magasabb világok némelyikét már látjuk működni fizikai világunkban, a földön. Először jön a test, majd az életerő, azután az elme, aztán az intuíció síkja vagy az intuitív elme, aztán az elmén túli, majd az elme fölötti. Az elme fölötti után következik a Lét-Tudat-Üdvösség – a Szat-Csit–Ánanda. Ha tudjuk, hogy hogyan nézzük őket, láthatjuk, hogy ezen világok némelyike már működik bennünk. Meditáció közben világosan láthatjuk, hogy nem a fizikai világ az, amelybe kerülünk. Ez valami más; az elmén túli vagy az elme fölötti vagy az intuíció vagy valamely más finomabb világ. De csak a spirituális mesterek és a nagy törekvők vannak tudatában annak, hogy napi tevékenységük során ezek a világok megnyilvánulnak magában a külső világban. A hétköznapi ember, még ha átvillan is az agyán valami intuíció, nem fogja tudni, hogy az az intuíció világából jön. De ma vagy holnap mindenki tudatára kell, hogy ébredjen ezeknek a világoknak. Ezenfelül az összes magasabb világ igazságát, fényét, szépségét, gazdagságát is mindenkinek ki kell nyilvánítania ezen a világon. Te a tanítványom vagy, és elmondhatom neked, hogy néha már most tapasztalsz igazi, tudatos, magasabb fényt az intuitív elméből. Tudom, hogy írásaid, verseid egy teljesen más világból származnak. Egy másik világból kapod azokat az igazságokat és gondolatokat, amelyeket kifejezel. Látom, hogy örömmel tölt el, hogy az intuíció világából, a magasabb elméből írsz. Tehát egy másik világból származó gondolatokat, fényt, igazságot fejezel ki a manifesztáció világában, a fizikai világban. Ugyanakkor, ha manifesztáció nélkül akarsz belépni abba a világba, csak azért, hogy felismerd vagy meglásd annak a világnak az igazság-látomását, megteheted. De a manifesztációhoz ezt a látomást le kell hoznod a földre.
KÉRDÉS: Honnan tudhatjuk, hogy melyik tudatsíkon vagyunk? SRI CHINMOY: Ha mélyen tudsz meditálni, minden tudatsík meg fog jelenni előtted. Egy pillanat alatt megjelenik és megmutatkozik előtted. A hét fő tudatsík olyan, mint egy létrának a hét foka. Amikor őszintén és lélekteljesen törekszünk, fokról-fokra feljebb jutunk a létrán. Vagy mondhatjuk, hogy van egy fa, melynek hét ága van, és tudatunk, mint egy madár, egyik ágról a másikra száll. Amikor az egyik ágon ülsz, látod a következő ágat, amelyik egy kicsit magasabban van. Aztán amikor eléred azt az ágat, meglátsz egy másikat, amely még magasabban van. Hasonlóképpen, amikor a belső világban haladsz előre, látni fogod ezeket a különböző síkokat, egyiket a másik felett. De amikor a fa tetejére érsz, egy olyan helyen vagy, ahol nincs korlát, nincs távolság feletted. Akkor az égre nézel, és azt is elfelejted, hogy a fának vannak ágai. Jelenleg, ha megpróbálsz ismereteket szerezni a hét tudatsíkról, az összes ismereted értelmi és elméleti lesz, csak kíváncsiságodat elégítik ki. Úgy érzed, azáltal, hogy megismered a hét tudatsíkot, vagy rájuk koncentrálsz, gyors fejlődést fogsz elérni. De azt szeretném mondani, hogy a fejlődésednek ezen a fokán nem tanácsos rájuk gondolnod vagy rájuk meditálnod. Kezdj mindent az elején. Most saját törekvésedre fordítsd a figyelmedet. Egy őszinte törekvő számára a tudatos és állandó törekvés a legfontosabb. Csak ez a tudatos és állandó törekvés képes elvezetni téged elrendelt Célodhoz. Próbáld meg feltenni magadnak ezt a rendkívül fontos kérdést: „Kész vagyok-e arra, hogy sírjak Istenért, a Legfelsőbbért?” Ahogy egy gyermek sír az anyjának ételért, úgy kell nekünk is sírnunk a Legfelsőbbnek Nektárért. És ha megihatjuk a Tőle kapott Nektárt, akkor energiával töltődünk fel, és tudatunk halhatatlanná válik.
Második fejezet Isten-megvalósítás, felszabadulás és nirvána
Többé nem zokog s nem bánkódik szívem,
Megismertem az Egyet és az Ő titkos Játékát,
Ittasan a Halhatatlanság mélységétől,
Az Isten-megvalósítás vagy sziddhi önfelfedezést jelent a szó legmagasabb értelmében. Az ember tudatosan felismeri egységét Istennel. Amíg a kereső tudatlanságban van, úgy érzi, hogy Isten valaki más, akinek végtelen hatalma van, míg ő, a kereső a leggyengébb ember a földön. De abban a pillanatban, hogy megvalósítja Istent, rájön, hogy ő és Isten teljesen egyek mind a belső, mind a külső életben. Az Isten-megvalósítás azt jelenti, hogy az ember azonosul saját abszolút legmagasabb Önmagával. Amikor az ember azonosulni tud saját legmagasabb Önmagával, és képes örökre abban a tudatban maradni, amikor tetszése szerint képes azt felfedni és kinyilvánítani, az az Isten-megvalósítás. Olvastál könyveket Istenről, és hallottad, hogy Isten ott van mindenkiben. De tudatos életedben még nem ismerted fel Istent. Számodra mindez csak elméleti vizsgálódás. De ha valaki Isten-megvalósított, akkor tudatosan tudja, hogy mi Isten, hogy néz ki, mit akar! Amikor valaki eléri az Önmegvalósítást, megmarad Isten Tudatában, és szemtől-szembe beszél Istennel. Látja Istent a végesben és a végtelenben egyaránt; látja Istent mint személyest és mint személytelent. És az ő esetében ez nem szellemi hallucináció vagy képzelgés; ez közvetlen valóság. Ez a valóság hitelesebb, mint az, ahogy én most itt magam előtt látlak téged. Amikor egy emberi lénnyel beszélünk, mindig ott van a tudatlanság fátyla: sötétség, tökéletlenség, félreértés. De Isten és annak a belső lénye közt, aki Őt megvalósította, nem lehet tudatlanság-fátyol. Tehát ekkor az ember világosabban, meggyőzőbben, nyíltabban tud beszélni Istennel, mint egy emberi lénnyel. Mint hétköznapi emberi lények úgy érezzük, hogy a végtelen Béke, a végtelen Fény, a végtelen Üdvösség és a végtelen isteni Erő mind puszta képzelődés. Kétely, félelem és negatív erők áldozatai vagyunk, amelyeket teljesen normálisnak és természetesnek érzünk. Nem tudunk tisztán szeretni semmit, még saját magunkat sem. A végesben élünk, veszekszünk és harcolunk, és nincs bennünk semmi olyan, mint Béke, Fény vagy Üdvösség. De azok, akik gyakorolják a meditációt, mélyen belülre merülnek, és látják, hogy igenis van valódi Béke, Fény és Üdvösség. Határtalan belső erőt kapnak, és látják, hogy a kétségnek és a félelemnek ellen lehet szegülni, és le lehet győzni őket. Amikor az Isten-megvalósítást elérjük, belső létezésünket elárasztja a Béke, a Harmónia, a Nyugalom és a Fény.
KÉRDÉS: Amikor arról beszélsz, hogy szemtől-szemben látjuk Istent, szerinted milyen Isten? Ő valamiféle lény? SRI CHINMOY: Isten formával rendelkező és forma nélküli. Vannak tulajdonságai, és nincsenek tulajdonságai. Ha valaki Istent végtelen Fényként és Gyönyörként szeretné látni, akkor hozzá Isten Fény és Gyönyör formájában jön el. De ha rendkívül fénylő, ragyogó lényként akarja látni Istent, akkor Isten abban a formában jön el hozzá. Természetesen amikor azt mondom, hogy Isten egy ragyogó lény formáját ölti fel, azzal alábecsülöm a helyzetet. Ő nem csupán tündöklő, Ő olyan valami, amit emberi szavakkal nem tudok leírni. Én magam mindkét módon láttam Istent – formával és forma nélkül. De amikor Istenről beszélek, úgy beszélek Róla, mint egy lényről, mert ez a megközelítés az emberi értelem számára könnyebben felfogható. Amikor azt mondjuk, hogy van egy forma, egy alak, az tetszik az embereknek. Egyébként Isten csak egy homályos fogalom marad. Ha azt mondom, hogy Isten Üdvösség, és a kereső még nem tapasztalta az Üdvösséget, akkor nem tud mit kezdeni ezzel a fogalommal. De ha azt mondom a keresőnek, hogy Isten olyan, mint egy személy, egy mindenható atya, aki képes megtenni ezt vagy azt, akkor azt fel tudja fogni és el tudja hinni. Amikor egy emberi lény egy önmagánál hatalmasabb lényre gondol, azonnal emberi lényhez hasonlónak képzeli el. Isten fogalmát sokkal könnyebb a formán keresztül felfogni. De nem mondom azt, hogy nincs igazuk azoknak, akik Istent forma nélkül, mint végtelen Fényt, Gyönyört, Energiát vagy Tudatot akarják látni. Csak úgy érzem, hogy a másik módon könnyebb.
KÉRDÉS: Mi a különbség aközött, hogy látjuk Istent, és hogy megvalósítjuk Istent? SRI CHINMOY: Nagy különbség van aközött, hogy látjuk Istent, vagy megvalósítjuk Istent. Amikor Istent látjuk, úgy látjuk Őt, mint egy személyt, egy tárgyat vagy valami mást. De nem testesítjük Őt meg tudatosan és folyamatosan, és nem érezzük Őt teljesen a sajátunknak. Amikor látjuk Istent, az olyan, mint amikor egy fát látunk. Olyankor nem testesítjük meg tudatosan a fa-tudatot. És mivel nem testesítjük meg, nem tudjuk felfedni vagy kinyilvánítani. De amikor megvalósítunk valamit, akkor az életünk szerves részévé válik. Lehet, hogy látunk egy virágot, de csak akkor válunk igazán eggyé a virág tudatával, amikor megvalósítjuk a virágot. Amikor csupán látunk valamit, nem tekinthetjük azt teljesen a sajátunknak, és ez a dolog sem tekinthet minket a sajátjának. A látás a fizikai síkon történik, míg a megvalósítás a belső síkon. A látás nem tartós, míg a megvalósítás velünk marad. Ha látunk valamit, a látvány eltarthat egy kis ideig, de amikor megvalósítunk valamit, ez a megvalósítás örök.
Az Isten-megvalósítás Isten-felfedezést jelent,
KÉRDÉS: A lelkünk éri el a megvalósítást? SRI CHINMOY: Amikor a megvalósítás megtörténik, az egész lény az, amely megvalósítja Istent. A lélek már megvalósította Istent, de ilyenkor hozza előtérbe megvalósított tudatát. Belép a szívbe, és megpróbálja áthatni a szívet isteni tudatával. Aztán a megvalósítás eljut a szívből az elmébe, az elméből a életerőbe, és az életerőből a fizikai testbe. Amikor áthatotta, a testet, az életerőt, az elmét és a pszichét, a megvalósulás teljes. Amikor a megvalósulás valódi, az ember tudja, hogy ő nem a test, nem is az elme vagy bármi más, hanem ő a lélek, ami az Isteni megnyilvánulása. Mindenki, amikor megvalósítja Istent, úgy érzi, hogy ő Istennek egy tudatos része. A test korlátozott, a lélek azonban határtalan. Amikor a megvalósulásról beszélünk, valami határtalanról, végtelenről van szó. Amikor Istent megvalósítjuk, túlmegyünk a test-tudaton, és eggyé válunk a lélek határtalan képességével.
KÉRDÉS: Vannak utak, amelyek a célt megvilágosodásnak nevezik, más utak pedig Isten-megvalósításnak. Mi a különbség a megvilágosodás és az Isten-megvalósítás között? SRI CHINMOY: A teljes megvilágosodás, a tökéletes és mindent beragyogó megvilágosodás az Isten-megvalósítás. De néha, amikor a kereső a legmagasabb meditációjában van, egyfajta belső megvilágosodáshoz jut, és fél órán vagy egy órán keresztül az egész lénye megvilágosult. De aztán egy-két óra múlva visszaváltozik régi önmagává; újra áldozatul esik a vágyaknak és istentelen tulajdonságoknak. A megvilágosulás megtörtént, de ez nem az a Transzcendentális Megvilágosulás, mint Buddha vagy más spirituális mesterek esetében. Az a fajta mindent betöltő, mindent beragyogó megvilágosodás egyenlő az Isten-megvalósítással. Az Isten-megvalósítás állandó és örök megvilágosodást, Transzcendentális Megvilágosodást jelent. Amikor elérjük az Isten-megvalósítást, automatikusan végtelen megvilágosodás megy végbe külső és belső életünkben is. Az a megvilágosodás, amiről itt nyugaton és Japánban is beszélnek, csak egy ideiglenes fényözön a törekvő tudatában. Egy kis idő után jelentéktelenné halványul, mert nincs benne maradandó valóság. A maradandó valósághoz csak állandó, örök és Transzcendentális Megvilágosodáson keresztül érünk el, ami egyenlő az Isten-megvalósítással. Néha, amikor megvilágosodásról beszélünk, úgy értjük, hogy egy bizonyos témában évekig sötétségben voltunk, és most belső bölcsességgel rendelkezünk, vagyis tudatunk adott része megvilágosult. De ez a határtalan megvilágosodásnak csak egy szikrája, és ezt a kis szikrát nem nevezhetjük Isten-megvalósításnak.
KÉRDÉS: Honnan lehet tudni, hogy létezik megvalósulás, és honnan tudjuk, hogy mikor értük el? SRI CHINMOY: Sok ember megvalósította már Istent. Ez nem az én elméletem, nem az én felfedezésem. Indiai bölcsek, a régmúlt idők indiai spirituális mesterei már felfedezték az Igazságot; és saját megvalósításomnál fogva nekem is megegyezik a véleményem az övékkel. Amikor megeszel egy mangót, tudod, hogy megetted. Miután megetted, ez a tudás benned marad. Ha mások azt mondják, „nem ettél mangót”, az nem zavar téged, mert tudod, hogy mit csináltál. Amíg éhséged csillapítva van, nincs szükséged mások helyeslésére vagy elismerésére. A finom íz, az átélt tapasztalat elég bizonyíték neked. A spirituális világban is, amikor valaki ivott az Isten-megvalósítás nektárjából, tudja, hogy valóban megvalósította Istent. Az ember végtelen Békét, végtelen Fényt, végtelen Üdvösséget, végtelen Erőt érez belső tudatában. A megvalósult személy saját belső tudatában látja, érzi és tudja, hogy valójában mi az isteniség. Amikor valaki megvalósult, szabad bejárása van Istenhez, és tökéletes beteljesedést érez. Amikor a megvalósulás felvirrad a törekvő életében, azt tévedhetetlenül tudni fogja.
KÉRDÉS: Olvastam, hogy a megvalósítás nem teljesítmény, hanem felfedezés. SRI CHINMOY: Nem teljesítmény, hanem felfedezés. De amikor valamit felfedezünk, az a mi teljesítményünkké válik. Abban a pillanatban, amikor felfedezünk valamit, lényünk szerves részévé válik; és ami lényünk szerves részévé válik, az egy általunk elért eredménnyé is válik. A felfedezésben ott rejtőzik az eredmény. Amikor egy tudós felfedez valamit, az az egész világ tulajdonává válik, de az eredményt mégis ő érte el. Hasonlóképpen, amikor valaki megvalósítja Istent, bár Isten mindig ott volt, és hozzátartozik mind a belső, mind a külső világhoz, az Isten-megvalósítás az egyén számára mégis a legjelentősebb eredmény. Az Igazság és az Isteniség már ott létezik bennünk, de elhanyagoljuk őket. Mivel nem élünk velük, idegenné váltak számunkra. De abban a pillanatban, amikor felfedezzük, hogy már ott vannak bennünk, a mi saját teljesítményünkké válnak. Őszinte személyes erőfeszítésünkön és Isten állandó belső Kegyelmén keresztül válnak a mi eredményünkké.
KÉRDÉS: Amikor valaki megvalósítja Istent, továbbra is úgy viselkedik, mint egy közönséges emberi lény? SRI CHINMOY: Amikor a „megvalósítás” kifejezést használjuk, az emberek nagyon gyakran tévedésben vannak. Úgy gondolják, hogy egy megvalósult ember egészen más, mint a közönséges emberek, vagy nagyon szokatlanul viselkedik. De meg kell mondanom, hogy a megvalósult személynek nem kell és nem szabad szokatlanul viselkednie. Mit valósított meg? A végső Igazságot Istenben. És kicsoda Isten? Isten valaki vagy valami teljesen normális. Amikor valaki megvalósítja a Legmagasabbat, ez azt jelenti, hogy végtelen mértékű belső Békével, Fénnyel és Üdvösséggel rendelkezik. Nem jelenti azt, hogy külső megjelenése vagy külső tulajdonságai mások lesznek, hiszen a Béke, a Fény és az Üdvösség a belső tudatában van. Ha egy Mester eléri a megvalósulást, ez nem azt jelenti, hogy két nagy szarva vagy hosszú farka nő, vagy bármi egyéb abnormális dolog történik vele. Nem. Normális marad. A spirituális mester, miután megvalósította a Legmagasabbat, még akkor is ugyanúgy eszik, alszik, beszél és lélegzik, mint mások. Az isteni az emberin belül létezik. Nem kell a Himalája barlangjaiban laknunk ahhoz, hogy bebizonyítsuk belső isteniségünket. Ezt az isteniséget szokásos, mindennapi életünkben is előtérbe tudjuk hozni. A spiritualitás teljesen normális dolog, de sajnos úgy gondoljuk, hogy abnormális, mivel ebben a tudatlan világban olyan kevés spirituális embert látunk. De sajnálatos hiba, hogy így gondoljuk. A valódi spiritualitás az élet elfogadása. Először el kell fogadnunk az életet úgy, ahogy van, aztán meg kell próbálnunk istenivé tenni és átalakítani a világ arcát törekvésünkkel és megvalósításunkkal.
KÉRDÉS: Milyen kapcsolatban van egymással a megvalósulás és a karma törvénye? SRI CHINMOY: Amikor valaki megvalósítja Istent, képes lesz arra, hogy felülemelkedjen saját sorsán vagy karmáján. De ha Isten azt kívánja tőle, hogy elfogadja saját karmáját, és keresztül menjen a fájdalmakon és a szenvedésen, az illető ezt fogja tenni, és mint tapasztalatot felajánlja Istennek. Ilyenkor úgy érzi, hogy Isten éli át ezeket a tapasztalatokat benne és általa. A megvalósulás után az ember semmissé teheti a karma törvényét. De ha el akarja fogadni mások karmájának büntetését, azt is megteheti. Ha ez Isten Akarata, a megvalósult személy semmissé teheti saját vagy mások karmáját, vagy tudatosan, szándékosan és mosolyogva elfogadhatja a saját karmáját, és másokét is.
KÉRDÉS: Van-e különbség a felszabadulás és a megvalósulás között, vagy teljesen azonosak? SRI CHINMOY: A felszabadulás és a megvalósulás között nagy különbség van. A felszabadulás sokkal alacsonyabb rendű a megvalósulásnál. A felszabadulást elérheti az ember az egyik inkarnációban, és a megvalósulást valamely későbbi életében, de az is lehet, hogy valaki ugyanabban az inkarnációban felszabadul és meg is valósul. De a megvalósulás nem lehetséges anélkül, hogy az ember előtte el ne érné a felszabadulást. Néha egy-egy nagy spirituális mester, ha szerencséje van, lehoz magával néhány valóban felszabadult lelket, hogy segítsenek neki a manifesztációban. Srí Rámakrisna például lehozta Vivékánandát és Brahmánandát. Ezek közt a felszabadult lelkek közt, akik a nagy mesterekkel a földre jönnek, vannak, akik nem törődnek a megvalósulással. Csak segíteni jönnek. Mások, mint Vivékánanda és Brahmánanda, megvalósulást is akarnak. A felszabadult lélek megszabadult a tudatlanságtól, a világi, istentelen tulajdonságoktól. A felszabadult lélek jelenlétével ösztönöz másokat. Inspirálja őket, hogy tiszták, egyszerűek, kedvesek és szerető szívűek legyenek. Hatalmas tisztaság és derű árad belőle, és az emberek meg akarják érinteni, beszélni akarnak vele, látni akarják az arcát. Azt mondhatjuk, hogy sokkal több, mint egy szent. Igaz, hogy a világ sötétsége, tisztátalansága és ehhez hasonló dolgok nem érik el a felszabadult lelket, vagy pedig folytonosan ügyel arra, hogy ne engedje ezeket magához, de a megvalósult lélek jóval magasabban van nála. Ő tudatosan szerves része Istennek. A felszabadult lélek tudja, hogy van egy különleges szobája, ahol lakik, és ahol az oltára van. Tudja, hogy van konyha is, ami csupa piszok és tele van tisztátalansággal. A közönséges embereknek egyáltalán nincs különleges szobájuk, és oltáruk sincs. Állandóan be vannak zárva a konyhába, és természetesen nem jöhetnek be a szobába, ahol az élő istenség van. A felszabadult lélek abban a szobában lakhat, ahol az oltár van, de fél attól, hogyha belép a konyhába, az istentelen dolgok megtámadhatják, és újra az áldozatukká válik, mint ahogy az volt a felszabadulása előtt. A megvalósult lelkek ellenben rendkívül erősek. Tudják, hogy kik, és hogy honnan jöttek. Egyetemes és transzcendentális tudatuknál fogva be tudnak lépni az emberiség tudatlanságába, a föld-tudatba, és fáklya-fényükkel megvilágítják. Ezt végtelen részvétből teszik, nem azért, mert még mindig van bennük kísértés, vagy rossz erők. Nem! Szándékosan lépnek be a tudatlanságba, hogy az emberiséget gyökeresen átalakítsák. De csak a magasrendű megvalósult lelkek fogadják el ezt a merész kihívást. A felszabadult lélek olyan, mint egy gyermek, olyan szép és tiszta. De meddig lehet egy gyermekkel maradni? Az ő képességével nem juthatunk nagyon messzire, nem tudjuk elérni a Legmagasabbat. A megvalósult lélek azonban olyan, mint egy érett felnőtt, aki óriási törekvést, fényt és bölcsességet tud adni nekünk - az élő valóságot. A felszabadult lélek ösztönöz, hogy menjünk végig az úton, a megvalósult lélek ellenben nem csak ösztönöz, hanem irányít, és el is vezet a célhoz. A megvalósult lélek nem pusztán a vezető, nem csak az út, hanem a Cél maga. Először úgy tesz, mintha még a vezető sem ő lenne, csak olyan valaki, aki ösztönzi a keresőt. Aztán elmondja a keresőnek, hogy ő a vezető, de nem ő az út. Fokozatosan megmutatja azonban, hogy ő maga az út is. És végül megérezteti a keresővel végtelen részvétét, és megmutatja neki, hogy ő nem csak a vezető és az út, hanem a Cél is, a kereső saját Célja. A megvalósult lélek megérinti a megvalósulás fájának tövét, felmászik a legfelső ágra, és lehozza a gyümölcsöt, hogy megossza a lent várakozó emberiséggel. Ez a megvalósulás. De még az is, aki csak megérinti a megvalósulás fáját, és a fa tövénél ül anélkül, hogy felmászna, vagy bármit is lehozna, végtelenül magasabb rendű a felszabadult léleknél. Ugyanakkor a felszabadulást sem könnyű elérni. Nagyon-nagyon nehéz megszabadulni a tudatlanságtól. A földön élő emberi lények milliói és milliárdjai közt tíz vagy húsz, esetleg száz felszabadult lélek lehet. De csak Isten tudja, hány megvalósult lélek létezik. Ha a legfelsőbb Abszolútot mint teljesen sajátunkat ismerjük fel, és ha állandóan érezzük, hogy ez a felismerés nem valami általunk elért eredmény, hanem olyan valami, ami örökkön vagyunk, ez a megvalósulás.
KÉRDÉS: Megváltozik-e a fizikai test, amikor elérjük a felszabadulást? SRI CHINMOY: Amikor felszabadulunk, a test, az életerő és az elme belépnek a pszichés tudatba. Nem válunk meg tőlük, hanem a test, az életerő és az elme a lélekkel együtt törekszik. A felszabadulás előtt a test homályos és tisztátalan. Ahhoz, hogy a felszabadulás megtörténhessen, a testet meg kell tisztítani. Az életerő általában agresszív; a felszabadulás előtt dinamikussá kell válnia. Az elme általában gyanakvó; a felszabadulás előtt ki kell terjednie, és szeretettel kell feltöltődnie. Amikor a felszabadulás megtörténik, az embernek ezek az istenivé vált részei belépnek a szívbe, és tartósan ott is maradnak. A fizikai test megjelenése alapvetően ugyanaz marad, de végtelen tisztasággal és ragyogással rendelkezik majd, ami azelőtt hiányzott belőle.
KÉRDÉS: Mi a nirvána? SRI CHINMOY: Amikor valakinek a kozmikus játéka véget ér, belép a nirvánába. Ha valaki fáradt lélek, és végleg felül akar emelkedni a konfliktusokon, a kozmikus erők hatalmán, akkor örülnie kell a nirvánának. A nirvánában megszűnik minden földi tevékenység, eltűnik minden vágy, szenvedés, kötődés, korlát és halál. Ebben az állapotban az ember túllép az idő és a tér fogalmán. Ez a világ, a föld, a kozmikus erők táncának a játszótere. De amikor az ember belép a nirvánába, a kozmikus erők megadják magukat a végső, legmagasabb Igazságnak, és a Tudó, a Tudott és a Tudás vagy Bölcsesség olyanok, mint három egymásba olvadt angyal. Ekkor az ember a Tudóvá és a Tudottá válik egy személyben. Ha valaki nem tapasztalta meg a nirvánát, általában nem tudhatja, hogy mi az illúzió. Bizonyos spirituális tanítók szerint a világ májá, azaz illúzió. Amikor valaki belép a nirvánába, felismeri, hogy mi az illúzió. A nirvána a statikus egység Istennel. Ott, az Üdvösség statikus állapotában minden véget ér. Ez az Üdvösség elképzelhetetlen, mérhetetlen, leírhatatlan. A nirvánán túl van az abszolút egység állapota. Ez az egység az Istennel való dinamikus egység. A nirvána nagyon-nagyon magas állapot. Azonban nem ez a legmagasabb állapot azok számára, akik Istennek dolgoznak. Ha valaki szolgálni akarja Istent itt a földön, akkor újra és újra vissza kell jönnie a világba, hogy az emberiségben szolgálja a Supreme-ot*. Ha valaki a teremtés területén akarja kinyilvánítani a Legfelsőbbet, akkor annak a Legfelsőbb abszolút dinamizmusával kell dolgoznia, nem pedig a nirvánában pihennie. Ez nem jelenti azt, hogy aki Istenért dolgozik, az nem tapasztalhatja meg a nirvánát. A nirvána tapasztalata minden Isten-megvalósított lélek rendelkezésére áll. De az állandó nirvána azoknak való, akik megelégszenek a legfelsőbb Bráhman statikus formájával. Ha valaki meg akarja testesíteni a Supreme statikus és dinamikus formáját is, akkor annak túl kell mennie a nirvánán, és a kinyilvánítás mezejére kell lépnie. Harmadik fejezetÚton az Isten-megvalósítás felé
Nem az vagy,
Külső életünket és külső teljesítményünket tekintve nagyon korlátozottak vagyunk. De amikor szívünk legbensőbb rejtekébe lépünk, úgy érezzük, van ott valami, ami állandóan megpróbál kiterjedni. Ez a tudat. A tudat összeköt minket a Legmagasabb Abszolúttal. Tehát amikor megkérdezzük, hogyan vagyunk képesek véges életünkben elérni a Végtelent, tudnunk kell, hogy a Végtelent nem fizikai testünkkel – karjainkkal, lábainkkal vagy szemeinkkel – fogjuk elérni, hanem belső tudatunkkal. Nem csupán emberi lények vagyunk; Istentől származunk, és minden lehetőség megvan bennünk ahhoz, hogy Istent megvalósítsuk.
KÉRDÉS: Hiszed, hogy az ember képes megvalósítani Istent és egyé válni Vele itt, ezen az anyagi síkon, amely olyan tudatlan és sötét? SRI CHINMOY: Egyrészt a Föld-bolygó sötét, tudatlan, érzéketlen; nem érdekli semmi, ami isteni. Másrészt hatalmas belső késztetése van arra, hogy kiterjedjen, és felülmúlja önmagát. Isten a föld-tudaton keresztül törekszik. A Föld az egyetlen hely azok számára, akik gazdagok akarnak lenni, akár a fizikai síkon, akár a spirituális síkon. A vágy-élet és a törekvés-élet egyaránt lehetséges a Földön. A többi világ a statikus élvezetet szolgálja. A többi világban a lények elégedettek azzal, amit már elértek, míg itt senki sem igazán elégedett vele. Az elégedetlenség nem jelenti azt, hogy haragszunk valakire, vagy haragszunk a világra. Nem! Az elégedetlenség azt jelenti, hogy egyre csak a fejlődésre törekszünk. Ha rendelkezünk egy kis fénnyel, több fényt akarunk, bőséges fényt, végtelen Fényt. A mi indiai hagyományaink szerint ezrével vannak kozmikus istenek, és ugyanannyi személyes istenség van, mint ahány ember. Ezek az istenségek és istenek megmaradnak a magasabb világokban – a vitális világban, az intuíció világában vagy valami más magasabb síkon. Jelenleg nagyobb hatalmuk, több képességük van, mint nekünk, és elégedettek azzal, amivel rendelkeznek. Nem akarnak továbblépni egy centit sem. Ezzel együtt képességeik mégis korlátozottak a Legfelsőbb Fényéhez, Üdvéhez és Hatalmához képest. Amikor felszabadulunk és megvalósulunk, amikor tudatosan egyek leszünk a Legfelsőbb Tudatával, végtelenül több képességünk lesz, mint az istenségeknek és a kozmikus isteneknek. A teremtés kezdetén azok a lelkek, amelyek fejlődni akartak, más utat választottak. A végső Igazságot, a végtelen Igazságot akarták. Még a kozmikus isteneknek is le kell jönniük a földre, emberi formában, ha a végtelen Békét, Fényt és Üdvösséget el akarják érni. Aztán, ha lejöttek, tökéletes szeretetük, odaadásuk és önátadásuk által kell megvalósítaniuk Istent. Csak itt, a fizikai testben tudunk imádkozni és meditálni, és megvalósítani a Legmagasabbat. Csak ezen a bolygón van fejlődés. A fejlődés állandó haladást, folytonos eredményt jelent. Ha valaki fejlődni akar, ha túl akar lépni önmagán, ide kell jönnie. Csak itt lehetséges Istent megvalósítani, felfedni és kinyilvánítani.
KÉRDÉS: Lehetséges-e, hogy valaki egyetlen élet során megszerezze Isten teljes tudását és bölcsességét? SRI CHINMOY: Teljesen lehetséges, hogy valaki Isten teljes tudására szert tegyen, feltéve, hogy az adott keresőnek a legőszintébb a törekvése. Emellett a törekvőnek rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy Isten tudását és bölcsességét megtartsa. Harmadszor, a törekvőnek egy nagyon magasrendű spirituális mestere kell, hogy legyen, egy elsőrangú Isten-megvalósított jógi. Negyedszer, az kell hogy, legyen Isten Akarata, hogy a kereső megkapja ezt a tökéletes belső bölcsességet és tudást. Ha ez a négy feltétel egyidejűleg teljesül, akkor teljesen lehetséges. De ha valaki csak úgy elkezdi a spirituális életet, és mester segítsége nélkül akarja megvalósítani Istent, akkor lehetetlen. Egy közönséges emberi lénynek több száz és ezer inkarnációra van szüksége. Még ha valakinek jó mestere is van, ha a tanítvány nem száz százalékig őszinte, az Isten-megvalósítás hat, hét, tíz vagy húsz inkarnációba is beletelhet. De a legjobb tanítványok a mester állandó vezetése alatt egy vagy néhány inkarnáció alatt eljutnak a megvalósuláshoz. Időnként előfordul, hogy valaki spirituális mester nélkül valósíja meg Istent. Hogyan lehetséges ez? Előző inkarnációjában talán nagyon-nagyon erőteljes mestere volt. Ebben az inkarnációjában a mestere nem öltött emberi testet, de a belső világból folyamatosan irányítja, alakítja és tanítja őt. A kereső tudja, hogy álmaiban és meditációjában a Guruja tanítja őt. Aztán természetesen van egy másik lehetőség is. Ha a kereső jó néhány inkarnáción keresztül meditál, és Isten nagyon elégedett vele, és ha a keresőnek nincs spirituális mestere ebben az inkarnációban, akkor Isten maga vállalja a spirituális mester szerepét, még a kereső éber óráiban és mindennapi tevékenysége során is. Ha a keresőnek arra van szüksége, hogy igyon egy pohár vizet, Isten megmondja neki: „Menj, igyál egy pohár vizet.” És ha be kell csuknia az ablakot, Isten megmondja neki. Isten egy rendkívül ragyogó lény alakját veszi fel, és így irányítja őt.
KÉRDÉS: Ha a kereső nem valósítja meg Istent ebben az életében, ez azt jelenti, hogy minden erőfeszítése kárba veszett? SRI CHINMOY: Ha a kereső ebben az életben nem éri el a spirituális tökéletességet, ez nem jelenti azt, hogy mindent elveszít. Ha ebben az életben nem fejezi be az utazását, a következő inkarnációban ott kezdi az utazást, ahol abbahagyta. Semmi sem vész kárba. De sajnos gyermekkorában, tizenkét-tizenhárom éves koráig a tudatlanság foglya lesz. A tudatlanság az útjában áll, és mint egy farkas, elnyeli. Erőt merítenie a belső világból kell, aztán harcosként meg kell küzdenie az élet csataterén, hogy újra legyőzze a tudatlanságot. De annak, aki előző inkarnációjában megvalósította Istent, és elérte a teljes tökéletességet, nem kell végigvárnia ezeket az éveket. Tehát jobb mindent legyőzni ebben az életben, hogy a következő inkarnációnak rögtön az elején megkezdhessük utazásunkat.
KÉRDÉS: Félre kell-e tennünk minden anyagi célt ahhoz, hogy Istent megvalósítsuk? SRI CHINMOY: A legfontosabb az, hogy hogyan használjuk fel az anyagi életet. Az anyag mint olyan sosem ártott Istennek; nem Isten-ellenes. Mi használjuk helytelenül az anyagi dolgokat. Lelkünk fényével kell belépnünk az anyagi életbe. A kést használhatjuk arra, hogy leszúrjunk valakit, vagy arra is, hogy felvágjunk egy gyümölcsöt, és megosszuk másokkal. A tűzzel lehet főzni, de meg is égethetjük magunkat vele, vagy felgyújthatjuk valakinek a házát. Éreznünk kell, hogy az anyag és a lélek összetartozik. Az anyagnak a lélek tudatos kifejeződésének kell lennie. Ha azt állítod, hogy az anyag minden, hogy nincs lélek, nincs magasabb élet, nincs belső valóság, akkor azt kell mondanom, hogy tévedsz. Létezik belső valóság, van végtelen Igazság, amely az anyagon keresztül akarja kifejezni magát. Az anyag alszik, és fel kell ébreszteni. Az anyagi létet a léleknek kell irányítania és átalakítania. De először meg kell értenünk, hogy mire való az anyagi lét. Ha az anyagi léten az alacsony vitális élvezeteket és a durva vágyak teljesülését értjük, akkor értelmetlen mindeközben megpróbálnunk elfogadni a spirituális életet. De ha az anyagi élet kiterjedést jelent – a szív kiterjedését, a szeretet kiterjedését –, akkor az anyag és a lélek jól összeillenek. Az anyagi életben Békét, Fényt és Üdvösséget kell látnunk. Az elmében jelenleg féltékenységet, félelmet, kétséget és mindenféle istentelen dolgot látunk. De ugyanebben az elmében harmóniát, békét, szeretetet és más isteni tulajdonságokat is érezhetünk, és kell is éreznünk. Ha ezeket az isteni tulajdonságokat akarjuk megkapni az anyagi léttől, akkor az anyagi lét tökéletesen jól illeszkedik a spirituális élethez. Az igazi anyagi lét nem csupán evés, alvás és ivás. Az anyagi élet jelentős élet. És végül odaadó életté kell válnia. Jelenleg a fizikai síkon megpróbáljuk birtokolni az embereket és a dolgokat. De az anyagi létnek csak akkor lesz értelme, ha felhagyunk azzal, hogy birtokolni próbálunk, és helyette megpróbáljuk a dolgokat Istennek szentelni. Az élet csak akkor fogja az Igazság üzeneteként, a Végtelenség, az Örökkévalóság és a Halhatatlanság üzeneteként felfedni magát előttünk, ha a Legfelsőbbnek, az Isten-megvalósítás páratlan céljának szenteljük magunkat.
KÉRDÉS: Akadályozza-e a technika az Isten-megvalósítást? SRI CHINMOY: A válasz igen is, nem is. Ha a modern technika a belső lélek kifejezéseként szolgál, amikor érezhető, hogy összekötő kapocs van a technika és a belső élet, a belső lét között, akkor a technika segíti az Isten-megvalósítást. De nagyon gyakran azt látjuk, hogy a technika és a belső élet nincs összhangban. A külső világ a maga sikereivel egy más cél felé halad. Ezzel nagyon óvatosan kell bánnunk, mert bármilyen nagy sikert köszönhetünk is a technikának, a végtelen beteljesedés nem következhet be, ha nincs jelen a lélek. Ugyanakkor a lélek béna, ha a külső élet nem tart lépést vele a technikai és tudományos fejlődésen keresztül. A tudománynak és a spiritualitásnak összhangba kell kerülnie akár ma, akár a távoli jövőben. Most feszült viszonyban vannak egymással. De ahhoz, hogy Isten Látomása és Valósága itt a földön tökéletesen beteljesedjen, a tudománynak és a spiritualitásnak összhangban kell lennie. A spiritualitástól várhatjuk a felszabadulást és a megvalósulást. A technikától és a tudománytól anyagi tökéletesedést várhatunk – a legmagasabb Igazság anyagi megtestesülését. Az anyagi világ csak akkor éri el az örök értékek állandóságát, ha a megvalósulás benne van az anyagi sikerekben. De ha a belső világból hiányzik a tökéletesség, akkor az anyagi sikernek kell ösztönöznie a belső megvalósulást, hogy vegye át a vezető szerepet.
KÉRDÉS: Helyes-e, ha van valami, ami ösztönöz minket a megvalósítás elérésére, mint például a felszabadulás utáni vágy. Megfelelő ösztönző erő ez? SRI CHINMOY: Igen ez megfelelő ösztönző erő. Kétféle megközelítése van az Isten-megvalósításnak. Az egyik megközelítés az, hogy teljesen átadjuk magunkat Isten Akaratának. Ennek az átadásnak dinamikusnak kell lennie, ellenkező esetben olyanok leszünk, mint az a több millió tespedt ember a földön, aki a tudatlanság gyönyörében fetreng, és arra vár, hogy Isten Órájában majd elérkezik a megvalósulás. Ezeknek az embereknek évmilliókig fog tartani, hogy megvalósítsák Istent, mert ha ők nem élnek Istentől kapott képességeikkel, akkor Istennek miért kellene eljátszania a szerepét? A dinamikus önátadásban eljátsszuk szerepünket és élünk Istentől kapott képességeinkkel; aztán Istenre bízzuk, hogy megadja nekünk, amit akar, amikor akarja. A dinamikus önátadásban maximális személyes erőfeszítést tesszünk, aztán imádkozunk az isteni Kegyelemért. A közönséges ember mindenképpen el akarja érni a célját, ha törik, ha szakad. De a spirituális életben nem így van; a türelmünket használjuk. A másik megközelítés az, hogy amikor imádkozunk és meditálunk, van valamilyen elképzelésünk arról, hogy mit akarunk. Mondjuk, jó akarok lenni. Ez teljesen jogos. Ha jó leszek, ez azt jelenti, hogy eggyel kevesebb csirkefogó lesz a földön, és Isten teremtése jobbá válik. Tehát azért imádkozom Istenhez, hogy adjon nekem valami olyat, ami azután segítségére lesz saját Fénye földi terjesztésében. Ahhoz, hogy az emberiségnek szolgálatára lehessünk, és Istennek az Ő saját módján kedvére tegyünk, jónak kell lennünk. De csak akkor tudunk valóban segítségére lenni Istennek, ha megvalósítjuk Őt. Mit adhatunk az emberiségnek, amíg el nem érjük a megvalósulást, amíg meg nem szabadulnunk a tudatlanság hálójából? Ha nem rendelkezünk Békével, Fénnyel és Üdvösséggel, hogyan segíthetnénk Istennek vagy az emberiségnek? Sok hamis tanító van, aki nincs igazán segítségére az emberiségnek. Gomba módra nőnek világszerte. És mit tesznek? Kihasználják és becsapják az emberiséget. Magukat becsaphatják, becsaphatják az emberiséget is, de nem csaphatják be Istent. A nagy spirituális mester, Srí Rámakrisna így imádkozott: „Ó, Isteni Anya, tégy engem a legnagyobb jógivá.” A hétköznapi emberek az mondják erre: „Miféle mester az, aki azért imádkozik, hogy ő legyen a legnagyobb?” De Srí Rámakrisna részéről ez nem versengés volt. Mindössze tudta, hogy ha istenien naggyá tud válni, akkor valóban szolgálatára lehet az emberiségnek. Tehát nincs semmi rossz abban, ha megvalósulásért és felszabadulásért imádkozunk. Ha nincs bennünk semmilyen indíttatás, ha nem érzünk belső éhséget Istenre, vagy a Békére, a Fényre és az Üdvösségre, akkor Isten azt mondja: „Aludj csak gyermekem, aludj, mint ahogy emberek milliói és milliárdjai alszanak a földön.”
KÉRDÉS: Van valami konkrét mód a megvalósítás meggyorsítására? SRI CHINMOY: Igen, van rá konkrét mód, úgy hívják, hogy tudatos törekvés. Isten legyen az első. Ne legyen anya, apa, testvér, semmi más, csak Isten, kizárólag Isten. Igaz, hogy Istent akarjuk látni az emberiségben, de először Őt magát kell látnunk szemtől-szemben. Közülünk legtöbben pénzért, hírnévért, anyagi sikerért és gazdagságért sóvárognak, de nem sóvárgunk még egy cseppnyi belső bölcsességért sem. Ha őszintén, odaadóan és lélekteljesen sírunk a Belső Vezetőnkkel való feltétel nélküli egységért, akkor a ma tökéletlen embere át fog alakulni a holnap Istenévé, a megtestesült teljes Tökéletességgé. A törekvésnek, a belső sírásnak a testből, az életerőből, az elméből, a szívből és a lélekből kell jönnie. A lélek természetesen mindig is törekedett, azonban a fizikai, a vitális, a mentális és a pszichés lényben ennek még tudatosulnia kell. Ha lényünk minden részében tudatosan törekszünk, akkor képesek leszünk gyorsabban elérni a felszabadulást. Hogyan törekszünk? Megfelelő koncentrációval, megfelelő meditációval és megfelelő kontemplációval. A törekvéshez hozzátartozik a meditáció is, és az ima is. Nyugaton sok szent volt, aki nem foglalkozott a meditációval; imán keresztül valósították meg Istent. Aki imádkozik, úgy érzi, belsőleg sír, hogy megvalósítsa Istent, és aki meditál, az is érzi, hogy Isten Tudatát le kell hoznia egyenesen saját lényébe. Az ima és a meditáció közötti különbség a következő: amikor imádkozom, én beszélek, és Isten hallgatja; amikor meditálok, Isten beszél, és én hallgatom. Amikor imádkozom, Istennek oda kell figyelnie. De amikor meditálok, amikor nyugodttá és csendessé teszem elmémet, meghallom, amit Isten mindig is mondott nekem. Tehát mindkét út helyes. Először is tudatos törekvésre van szükségünk. Nincs másunk, csak a törekvés, és nem vagyunk más, csak a törekvés. Aztán törekvésünket tudatosan fel kell ajánlanunk a Legfelsőbbnek, hogy eggyé válhassunk Vele.
KÉRDÉS: Hogyan lehet elérni a tökéletességet? SRI CHINMOY: Valahányszor törekszel, azt mondhatom, hogy nő a tökéletességed. Törekvésedben növekszik és ragyog a tökéletesség. Az őszinte törekvés a tökéletesség lótuszvirágának kinyílását jelenti. A lótusznak, mint tudjuk, sok szirma van. Valahányszor nagyon lélekteljesen törekszel, kinyílik a lótusz egy szirma. És amikor egy szirom kinyílik, az azt jelenti, hogy a tökéletesség az egész lótuszvirágban növekszik. Jelenleg a tökéletességről alkotott elképzelésed, a célod a megvalósulás. Számodra ez a tökéletesség csúcsa. De majd ha megvalósítottad Istent, akkor a célod az lesz, hogy természeted átalakításán keresztül kinyilvánítsd Istent. A megvalósulás tökéletessé alakulás, de a teljes tökéletesség az emberi természet Isteni Természetté való átalakítása. Jó néhány mester volt már, aki sosem törődött természetének átalakításával. Ez nehezebb feladat, mint a megvalósulás. De természetünk átalakítása a valódi tökéletesség, mert azáltal, hogy az isteniséget lehozzuk földi, emberi természetünkbe, tökéletesítjük külső életünket, ami része a külső világnak.
A vágyak, amelyeknek nem engedtünk,
KÉRDÉS: Légy szíves, beszélj arról, hogy milyen szerepet játszik a vágy az Isten-megvalósítás felé vezető úton. SRI CHINMOY: Mindennapi tapasztalataink során gyakran úgy érezzük, hogy egy dolog a vágy, és egy másik dolog Isten. Azt mondjuk, a vágy a spirituális életben nem jó, mert amikor vágyunk valamire, úgy érezzük, hogy a tárgy maga az, amire vágyunk. Az igaz, hogy Istent csupán a törekvésen keresztül valósíthatjuk meg, de tudnunk kell, hogy Isten ugyanúgy benne van a vágyainkban is, mint a törekvésünkben. Amikor felismerjük, hogy a vágy is Istentől ered, akkor jutunk el az első megvilágosodáshoz. Földi utazásunk a vággyal kezdődik, és a hétköznapi életben nem tudunk nélküle élni. De ha úgy érezzük, hogy pusztán azért, mert tele vagyunk vágyakkal, nem vagyunk készen a spirituális életre, akkor azt kell mondanom, hogy sosem leszünk készen a spirituális életre. Itt és most kell elkezdenünk spirituális utazásunkat, még miközben a vágyak útját járjuk. Tekintsük úgy a vágyat, mint egy tárgyat, és próbáljuk meg Isten Lélegzetét érezni benne. Isten Lélegzete lassan és félreismerhetetlenül előtérbe kerül, és vágyainkat törekvéssé alakítja. Aztán, ha ezt az eljárást alkalmazzuk a törekvésre is, megérezzük, hogy törekvésünk és földi létünk elválaszthatatlan egymástól. Kétféle olyan ember van a földön, akinek nincsenek vágyai: azok, akiknek a lelke már felszabadult, és azok, akiknek tompa, tunya, élettelen lelkük van. A felszabadult lelkek megszabadultak a kötöttségektől, korlátoktól és tökéletlenségtől. Megszabadultak a tudatlanságtól, és eggyé váltak lelkükkel a transzcendentális megvilágosodásban. Viszont vannak olyan emberek is, akik semmit sem akarnak az élettől. Csak fetrengenek a tunyaságban és a közönyben, nem törekszenek semmire sem. Ezért ők soha, soha nem fogják elérni a megvilágosodást. Egyszer egy fiatalember megkérdezte a nagy spirituális hőst, Szvámí Vivékánandát, hogy hogyan valósíthatná meg Istent. Vivékánanda azt mondta: – Mostantól kezdj el hazudni. – Azt akarod, hogy hazudjak? – kérdezte a fiatalember. – Hogy tudnám akkor megvalósítani Istent? Ez szemben áll a spirituális elvekkel. De Vivékánanda azt válaszolta: – Én jobban tudom, mint te. Tudom, hogy milyen szinten vagy. Egy tapodtat sem akarsz mozdulni; hasznavehetetlen vagy, még a közönséges élet számára is gyakorlatilag halott vagy, nem beszélve a spirituális életről. Ha hazudni kezdesz, az emberek elcsípnek és megvernek, és akkor majd szabad utat engedsz a saját személyiségednek. Először ki kell fejlesztened a saját egyéniségedet és személyiségedet. Aztán majd eljön a nap, amikor át kell adnod egyéniségedet és személyiségedet az isteni Bölcsességnek a végtelen Fénynek és Üdvösségnek. De először el kell kezdened az utazásodat. Van egy másik történet valakiről, aki eljött Szvámí Vivékánandához, és az Isten-megvalósításról kérdezte. Vivékánanda azt mondta neki: – Menj focizni. Hamarabb meg tudod valósítani Istent, ha focizol, mintha a Bhagavad Gítát olvasod. Ahhoz, hogy Istent megvalósítsuk, erőre van szükség. Ez az erő nem kell, hogy egy birkózó vagy egy bokszoló ereje legyen, de feltétlen kell annyi erő, amennyi a normális, mindennapi élethez szükséges. Vannak kiegyensúlyozatlan emberek, akik úgy érzik, hogy úgy tudják Istent megvalósítani, ha úgy járnak az utcán, mint egy csavargó, vagy gyötrik a testüket, és gyengék maradnak. Fizikai gyengeségüket az Isten-megvalósítás előhírnökének tartják. A nagy Buddha kipróbálta az önsanyargatás útját, de arra a következtetésre jutott, hogy a szélsőségektől mentes középút a legjobb. Normálisnak kell lennünk, mindennapi életünkben egészségesnek kell lennünk. A törekvés és a fizikai test nem két különböző dolog. Nem! Szívünk törekvése és fizikai testünk összetartozik; a fizikai törekvés és a pszichikai törekvés összhangban lehet, és összhangban is kell, hogy legyen.
KÉRDÉS: Amikor a magam és tanítványtársaim gyarlóságaira és istentelen tulajdonságaira gondolok, úgy tűnik, a megvilágosodás millió mérföldre van. SRI CHINMOY: Amikor valaki valóban megvilágosult, nem látja a többi embert tökéletlennek és reménytelennek. Attól a pillanattól, amikor megvilágosul, valódi egységet fog érezni másokkal, és mások úgynevezett tökéletlenségeit úgy fogja látni, mint Isten tapasztalatát, amit rajtuk keresztül él át. Mivel te a tanítványom vagy, el szeretném mondani neked, hogy több tökéletlenséget, több korlátot, több sötét éjszakát látsz magadban, mint amennyit én valaha is el tudnék képzelni. Számomra teljesen természetes és normális vagy. Isten gyermeke vagy, és minden lehetőséged és képességed megvan, hogy az Istenit megvalósítsd, kinyilvánítsd és beteljesítsd itt a földön. A megvilágosodással korábban már rendelkeztél, csak elfelejtetted; már nem teljesen új a számodra. Ha valakinek valóban fontos a megvilágosodás, annak éreznie kell, hogy a fénytől a még több fény, a bőséges fény felé halad. Ha a kereső mindig úgy érzi, hogy mélyen a tudatlanság tengerében fürdik, akkor, meg kell mondanom, hogy soha, de soha nem jut ki a tudatlanságból, mert a tudatlanság tengerének nincs vége. De ha valaki úgy érzi, hogy a cseppnyi fénytől a mindent elárasztó, legmagasabb Fény felé halad, akkor a megvilágosodás azonnal könnyebbnek és magától értetődőbbnek tűnik.
KÉRDÉS: Azt szeretném tudni, hogy segíti-e az előrehaladásomat, ha folyton a Célomra, az Isten-megvalósításra gondolok. SRI CHINMOY: Egy óvodás számára a végső cél az, hogy megkapja a diplomát. Nos hát, ha az óvodai foglalkozások alatt folyton arra gondol, hogy „meg kell szereznem a diplomámat, meg kell szereznem a diplomámat”, akkor ez nagy szamárság a részéről. Lehet, hogy tudja, mi a célja, de ha állandóan arra gondol, akkor nem tanulja meg rendesen a mostani leckéit. Vannak keresők, akik az Isten-megvalósításra gondolnak, bár még az alapvető belső ébredésre sem állnak készen. Vannak, akik az Isten-megvalósításra gondolnak, és arról beszélnek, holott még arra sem állnak készen, hogy a spirituális élet ábécéjét megtanulják. Isten-megvalósítás, Halhatatlanság, Végtelenség, Örökkévalóság - ezek most még csak nagy szavak. Ha ezekről beszélsz, csak légvárakat építesz. Mindez valóság a saját síkján, de ezt a valóságot jelenleg még nem tudod behozni mindennapi életedbe. Hagyjuk hát a valóságot a maga helyén. Ha fantáziáddal állandóan a Célra gondolsz, a Cél nem olyan lesz, mint amilyennek képzeled, és csalódnod kell. Azonkívül ha folyton a Célra gondolsz, akkor nem fogsz kellő figyelmet fordítani a jelenlegi törekvésedre, és öntudatlanul is késlelteted haladásodat. Célod az Isten-megvalósítás, de még csak most léptél a spirituális útra. A helyes úton jársz, és ez jó. Jelenleg figyelmedet a törekvésre, a belső haladásra, az egyszerűségre, az őszinteségre, a tisztaságra és az alázatosságra kell fordítanod. Az Isten-megvalósítás nehéz cél, de nem lehetetlen. Vannak, akik többévi meditáció után úgy érzik, hogy az Isten-megvalósítás nem lehetséges ebben az inkarnációban, és azt mondják, nem kell nekik. Olyan ez, mint a savanyú szőlő története. Sokan vannak, akik ezért hagyják el a spirituális utat jó néhány év után. Hibáztatják Istent és a mester tanításait, és megrögzött ateistákká lesznek. De ez nagyon rossz. Mielőtt elkezdted a spirituális életet, amikor a tudatlanság élvezeteinek mocsarában fetrengtél, akkor Isten megbocsátott neked, mert tudta, hogy nem ismersz mást. Isten azt mondta: „A gyermekem nem ismer jobbat a tudatlanságnál.” De miután belső életbe kezdtél, ha újra visszatérsz a közönséges élethez, azt gondolva, hogy az Isten-megvalósítás vagy nem létezik, vagy teljesen meghaladja a képességeidet, akkor a belső bűnhődés tudatlan és istentelen cselekedeteidért végtelenül rosszabb, mint akkor lett volna, ha soha nem hagytad volna el a tudatlanságot. Egyelőre a Cél nagyon messze van, de nem szabad elcsüggedned. Lépésről-lépésre, lassan, de biztosan el fogod érni a Célt. Óvodából általános iskolába mész, aztán középiskolába, aztán egyetemre. Tehát ne légy nyugtalan vagy türelmetlen. Csak Isten tudja, hogy mikor fog eljönni számodra az Ő választott Órája. A te dolgod az, hogy törekedj, Isten dolga pedig az, hogy elárasszon Végtelen Részvétével. Ha te eljátszod a te szerepedet, Isten is eljátssza az Ő szerepét, és választott Órájában megadja neked a megvalósulást. Tehát járjunk a valóság útján. Belső törekvésünknél fogva a Cél maga fog jönni felénk.
KÉRDÉS: Ha egy kereső már haladó, elenyésznek-e az Isten-megvalósítás akadályai, és bizonyossá válik-e számára a megvalósítás ebben az inkarnációban? SRI CHINMOY: Amíg el nem érjük a Célt, nincs bizonyosság. Lehet, hogy valaki csak egy lépésre van a Céltól, és mégis elbukhat. Még az utolsó pillanatban sem tudjuk, hogy megnyerjük-e a versenyt, vagy nem. Az Isten-megvalósítás előtt az utolsó próbatétel rendkívül nehéz. Sok igazán őszinte kereső már majdnem eljut az Isten-megvalósításhoz – higgyétek el nekem, a belső világban már csak néhány centi választja el őket tőle –, de az ellenséges erők könyörtelenül megtámadják őket, és elbuknak. Aztán nagyon sokáig tart nekik, amíg újra felállnak. Van, akinek hat hónapra, kettő vagy négy évre van szüksége; másoknak meg kell várniuk a következő inkarnációt. Tehát mindig légy éber, és fuss a célod felé, amilyen gyorsan csak tudsz. Ne állj meg, amíg meg nem nyerted a versenyt; ellenkező esetben a tudatlanság visszaránt újra a kiindulópontra.
KÉRDÉS: Lehet-e ténylegesen érezni, hogy közeledik a megvalósulás, vagy magától és váratlanul jelenik meg? SRI CHINMOY: A valódi megvalósulás nem virradhat fel váratlanul. Lassan, fokozatosan érjük el azt a pontot, amikor megvalósítjuk Istent. Ha valaki a megvalósulás határán áll, tudja, hogy az napok, hónapok vagy évek kérdése. A megvalósulás Istennel való teljes, tudatos egység. Ha valakinek nincs korlátozott tudatos egysége Istennel, hogyan tudná egyszerre elérni a korlátlan tudatos egységet? Igaz, hogy Isten mindent megtehet, hogy meg tudja adni a megvalósulást anélkül, hogy bármit is kérne a keresőtől. De ha Isten ezt tenné, részrehajló lenne. Ha Isten megadná valakinek a megvalósulást anélkül, hogy az illető meditálna és spirituális életet élne, akkor ezt mindenki elvárná. Van, aki mindössze négy-öt évi meditáció után eléri a megvalósulást, míg mások, akik harminc, negyven vagy ötven éve meditálnak, meg sem közelítik. De tudnunk kell, hogy annak a személynek, aki négy-öt évi meditáció után megvalósítja Istent, nem ez az első inkarnációja keresőként. Sokkal, sokkal előbb kezdte az utazást, mint hogy te akár csak gondoltál is volna Istenre. Ő most fejezi be az Isten-megvalósításhoz vezető útját, míg te talán csak most kezdted el. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy bár a múltban sok inkarnáción keresztül meditáltunk, és ebben az inkarnációban is meditálunk már pár éve, ez még nem jelenti azt, hogy megérdemeljük Istent. Isten Kegyelme működött előző inkarnációinkban, és ebben az inkarnációban is Isten Kegyelme segít minket, hogy megvalósítsuk Őt. Állandó, élethosszig tartó meditációdtól remélheted a megvalósulást, de csak Isten választott Órájában. Te talán azonnal szeretnéd, de lehet, hogy Isten tudja, hogy ha most mindjárt megvalósítanád Őt, sokkal inkább ártanál, mint használnál az emberiségnek. Istennek tehát megvan a saját Órája a megvalósulásodra, és amikor ez az óra közeleg, tudni fogod.
Negyedik fejezet Tapasztalat és megvalósulás
Szívem mélyén
A tapasztalat felkészít, a megvalósulás osztozik. A tapasztalat felkészíti a keresőt Isten választott Órájára. A megvalósulás megosztja Istent a keresővel. A tapasztalat fáradhatatlanul próbálja meglelni a célt, és sír, hogy elérhesse azt. A megvalósulás könnyedén ott él a célban, és végül magává a céllá válik. A tapasztalat titokban elmondja a keresőnek, hogy mivé fog válni végül: Isten tökéletes eszközévé. A megvalósulás mosolyogva elmondja a keresőnek, hogy mi is ő mindörökké itt a földön és ott a Mennyben. A földön ő Isten, a törekvő és fejlődő ember. A Mennyben ő az ember, a megvilágosító és betöltő Isten. A tapasztalat meg van győződve arról a tényről, hogy ez a világ egy csatatér. Itt a jó és a rossz, az isteni és az istentelen erők állandó háborúban állnak. A megvalósulás tudja, hogy világunk nem csatatér. Önkéntelenül tudja, hogy világunk Isten mindent túlszárnyaló Látomás-Fája és Isten mindent tápláló Valóság-Gyümölcse. A tapasztalat a végestől a Végtelen felé halad. Jelenlétét először a végesben érzi, és azután a Végtelenben. Egyedül a véges cseppel azonosul, és csak azután a végtelen tengerrel. A megvalósulás már kezdetben rögtön a végtelen tengerben úszik Istennel, az örök Úszóval. Ahogy az Örökkévalóság Útján menetelünk előre, minden tapasztalat növeli erőnket. Ahogy gyorsan, gyorsabban, a leggyorsabban futunk végig az Örökkévalóság Útján, minden megvalósítás egy növekvő győzelem. A tapasztalat rendkívüli mértékben kedveli Istent, a Könyörület-Atyát. A megvalósulás rendkívüli mértékben kedveli Istent, az Egység-Szeretőt. A tapasztalat utazásunk születése. A megvalósulás pedig maga az örökké túlszárnyaló, örökké megvilágosító, örökké beteljesítő utazásunk.
KÉRDÉS: Meditációm alatt legtöbbször úgy látom magam, mintha egy spirál belsejében sétálnék. Van-e ennek köze a belső megvalósuláshoz? SRI CHINMOY: Ennek semmi köze sincs a megvalósuláshoz. Ez csak egy tapasztalat, amelyet útközben kapsz. A spirális mozgás nem utal a megvalósulásra; mint tapasztalat, mint egy jó tapasztalat jelentkezik. A kozmikus mozgást látod. A kozmikus mozgáson keresztül végül el lehet jutni az Isten-megvalósításhoz. A tapasztalat a megvalósulás úttörője, nem a megvalósulás kezdete; nem a megvalósulásnak egy formája. Csak egy tapasztalat.
KÉRDÉS: Légy szíves, magyarázd meg, mi a különbség a spirituális életben a tapasztalat és a megvalósulás között! SRI CHINMOY: A különbség a tapasztalat és a megvalósulás között a következő: a megvalósult személy mondhatja: „Én és Atyám egyek vagyunk,” vagy „Isten és én egyek vagyunk,” míg az a törekvő, akinek már sok spirituális tapasztalata volt, csak érezheti, hogy lassan, de bizonyosan az Isten-megvalósítás felé halad. A Legmagasabbal való tudatos egységet nevezzük megvalósulásnak. De ha csak futólag megpillantjuk a legmagasabb Igazságot, ez a tapasztalat meg sem közelíti a megvalósulást. A tapasztalat megmutatja, hogy végül majd mivé válunk. A megvalósulás tudatossá teszi bennünk, hogy valójában mik vagyunk: teljesen egyek Istennel, örökre, az Örökkévalóságon át. Jó dolog, ha tapasztalunk valamit, de tudnunk kell, hogy a tapasztalat nem tartós. Jobb a megvalósítás, még akkor is, ha ez nem a teljes megvalósítás, és nem változtatja meg teljesen a természetünket. A megvalósítás végtelenül jobb a tapasztalatnál. A tapasztalat röpke öröm; a megvalósítás tartós öröm. De még ebben a tartós örömben sincs meg feltétlen az összes isteni tulajdonság, például a Béke, az Erő és a Bölcsesség. Amikor a Látomást a maga teljességében testesítjük meg, egy lépéssel mélyebbre megyünk. Az Igazság megtestesítése végtelen bizalmat ad nekünk belső és külső életünkben egyaránt. De a megtestesítés önmagában nem elég. Fel kell fednünk a Látomást. Lehet, hogy valakinek van ereje, de ez az erő csak akkor tudja betölteni őt akár itt a földön, akár a Mennyben, ha előtérbe hozza és felfedi azt. De ha fel is fedjük külsőleg azt, amink belsőleg van, a felfedés nem az utolsó lépcsőfok. Az utolsó lépcsőfok a kinyilvánítás. Amink van és amik vagyunk, azt ki kell nyilvánítani itt a földön. Ha a kinyilvánítás megtörtént, akkor minden készen van.
KÉRDÉS: A Túlvilág tapasztalata nyugodt vagy izgatott? SRI CHINMOY: A Túlvilág tapasztalata nyugodt, de nem statikus. Dinamizmus és nyugalom együtt létezik benne. Az Upanisadok egyikében ezt a meghatározást találjuk a Túlvilágra: „Ami mozog, és ami nem mozog. Ami messze van ,és ami közel van.” Hogyan lehetséges, hogy valami mozog és nem mozog? Ez lehetetlennek tűnik. De amikor a Túlvilágon vagy, látod, hogy a világegyetem mozgásban van, ugyanakkor nyugodt. Van egy másik leírás is a Túlvilágról: a Végtelen tapasztalata. „A Végtelenség ez. A végtelenség az. A Végtelenség a Végtelenségből keletkezett. Ha a Végtelenségből elvesszük a Végtelenséget, a Végtelenség marad.”
KÉRDÉS: Ki a Megnyilvánulatlan? SRI CHINMOY: Te magad vagy a megnyilvánulatlan. Azaz a te legmagasabb Önmagad még megnyilvánulatlan. Te, aki Istent képviseled a földön, te, aki legmagasabb tudatodban teljesen egy vagy Istennel, még megnyilvánulatlan vagy. Legmagasabb részed jelenleg még nem nyilvánult meg, de ez nem jelenti azt, hogy mindig megnyilvánulatlan marad. Nem, a legmagasabb részednek meg kell nyilvánulnia itt a földön, mert csak akkor valósulhat meg a Supreme tökéletes Tökéletessége.
KÉRDÉS: Élhet-e a kereső mérhetetlenre tágult értelemmel, vagy ez csak a megvalósított lelkek számára lehetséges? SRI CHINMOY: A törekvő pár percig átélheti a mérhetetlenre tágult értelem állapotát, amikor nagyon magasrendű, mély meditációban van. De az csak a megvalósult lelkek számára lehetséges, hogy ebbe a végtelenre tágult értelembe belépjenek, és határozatlan ideig ott is maradjanak. De „az értelem kitágult állapota” tulajdonképpen téves kifejezés. Abban az állapotban, amelyről beszélek, nincs értelem; túllépünk az értelmen. Úgy érezzük, hogy amit tapasztalunk, az az értelem kiterjedése, de voltaképpen az értelem túlszárnyalásáról van szó. Az elmében forma van, korlát; de amikor mérhetetlen kiterjedésről beszélünk, az olyan valami, ami túl van az elme birodalmán. Ez a Fény, a Tudat, a Béke, az Üdvösség végtelen kiterjedése. Amikor meditálunk, mindig megpróbálunk túlmenni az értelmen. Amikor ki akarjuk terjeszteni tudatunkat, fizikai valóságunkat, akkor be kell lépnünk a lélekbe. De amikor visszatérünk a legmagasabb tudatszintről, megpróbáljuk az elme segítségével megérteni és kifejezni azt az állapotot, amelyben voltunk. Ez azért van, mert jelenleg az elme az emberi élet legmagasabb terméke. De mivel az elme korlátozott, sosem lesz képes megérteni és kifejezni a Végtelent, a határtalant.
KÉRDÉS: Miután valaki megvalósítja Istent, emlékszik az összes korábbi tapasztalatára? SRI CHINMOY: Ha valaki megvalósítja Istent, az nem jelenti azt, hogy emlékezni fog az élete során átélt külső tapasztalatok millióira és milliárdjaira. De belső tapasztalatait, a belső világban átélt jelentős, magasabb tapasztalatait tetszése szerint elő tudja hozni. Ha akarja, az egész belső életét fel tudja idézni maga előtt. Egy egyszerű kereső, ha valami belső tapasztalata van, nem tartja meg tudatosan az emlékezetében, bár a lényege a belső életében megmarad. Még ha magas tapasztalatról is van szó, körülbelül négy év alatt teljesen elfelejti. A tapasztalat elvész, mert életének tudatlansága elnyeli. A kereső azt mondja: „Hogy lehetett ilyen tapasztalatom? Ha ilyen tapasztalatom volt, hogyan lehetséges, hogy utána olyan sok rossz dolgot tettem? Hogy lehet, hogy nem meditáltam, nem imádkoztam? Eszerint ez nem is volt olyan jelentős tapasztalat.” Kétsége elnyeli a tapasztalatot. De ha megvalósult személyről van szó, ő tudja, hogy amit látott vagy érzett, az teljesen igaz volt. Emellett belső látásának köszönhetően emlékszik még azokra a belső tapasztalatokra is, amelyeket hét-nyolc éves korában vagy előző inkarnációiban élt át. De ha egy egyszerű keresőt kérdezünk meg, még ha csak két jelentős tapasztalata volt is élete során, lehet, hogy egy órába is beletelik, amíg eszébe jut, vagy egyáltalán nem is jut eszébe. A külső világban nem emlékszünk részletesen minden tapasztalatunkra. Néhány napig valóságosak, aztán teljesen törlődnek, mert nem maradnak meg hétköznapi tudatunkban. De belső életünkben megőrizzük ezeknek a tapasztalatoknak a lényegét. A belső világban minden tartósan feljegyeztetik.
KÉRDÉS: Azok a tapasztalatok, melyeket a jógik átélnek, különböznek-e azoktól, melyeket a hétköznapi emberek tapasztalnak az életben? SRI CHINMOY: Sri Aurobindo egyszer azt mondta, hogy a spirituális mester életrajza belül íródik. Ha egy hétköznapi ember életrajzát megírjuk, az több ezer oldalt kitehet. De ha belső életéről akarunk írni, még egy oldal sem telik meg. Ha azonban egy spirituális mesterről van szó, neki több száz oldalt lehetne írni a belső életéről, de ezt nem írják meg. A spirituális mester, aki a belső világgal foglalkozik, több száz jelentős tapasztalatot ad és kap naponta. A jógi életét a belső tapasztalatai uralják, míg a hétköznapi ember esetében belső tapasztalatok nagyon ritkán fordulnak elő.
KÉRDÉS: Egyszer azt mondtad, hogy a transzcendentális Gyönyör egyike azoknak az isteni tulajdonságoknak, amelyek nem nyilvánulnak meg itt a földön. Miért van ez? SRI CHINMOY: A legmagasabb síkon található a Lét-Tudat-Üdvösség, amit Szat-Csit-Ánandának nevezünk. Szat a Lét; Csit a Tudat, Ánanda a Gyönyör. A Tudat a forrása mindennek, de a Tudat nem tud meglenni a Gyönyör és a Lét nélkül. Ha nincs Lét, nem lehet Tudat. Ha megvan a Lét és a Tudat, Üdvösségre van szükség az Önbeteljesedéshez. A nagy spirituális mesterek ősidők óta lehozzák a Szat és a Csit aspektusokat. De az Ánandát sokkal nehezebb lehozni. Volt, aki nem is volt képes erre. Volt, aki lehozta, de a Gyönyör csak pár másodpercig vagy pár percig maradt, aztán újra felment. A Béke elérhető; a Békét le tudjuk hozni. A Fényt és az Erőt is könnyen le lehet hozni. De az a Gyönyör, amely halhatatlanná teszi belső és külső tudatunkat, még nem vert gyökeret itt a földön. Jön és elmegy, mert olyan sok tökéletlenséget lát a földi atmoszférában, hogy emiatt nem tud maradni. Gyakran még a spirituálisan haladó szinten levő emberek is zavarba esnek. Belső eksztázist éreznek, amely a vitális világból ered, és azt gondolják, hogy ez a valódi Gyönyör. De nem így van. A valódi Gyönyör a legmagasabb világból érkezik a lélekhez, és a lélekből kiindulva eltölti az egész lényt. Ezt az Ánandát nem úgy fogadjuk be, mint a fizikai gyönyört, vagy azt, amit élvezetnek nevezünk. Az elmén túli Gyönyör teljesen más, mint az élvezetek világa. Ha csak egy cseppnyit is kapsz belőle, úgy érzed, hogy egész belső lényed a legnagyobb tisztasággal táncol az örömtől, mint egy gyermek, külső lényed pedig valódi Halhatatlanságot érez külső létében. Ha csak egy másodpercre is megkapod ezt a Gyönyört, egész életedben emlékezni fogsz rá.
Magas, magasabb, a legmagasabb
A kozmikus Játék, a kozmikus Dráma körülvesz bennünket. A világegyetem tele van örömmel, belső és külső örömmel. Amikor elérkezik a megvalósulás, éreznünk kell annak a szükségességét, hogy ezt az állandó Gyönyört szívünkben kifejezésre juttassuk. Ez a Gyönyör izzik, de mégsem éget. Nagyon erőteljes, de csupa lágyság és tökéletesen édesen áradó Nektár. Egyszer lehoztam a durva fizikai testembe, úgy, hogy amikor mosolyogtam, a legmagasabb Gyönyört árasztottam mindegyikőtöknek. De meg kell mondanom, hogy az mind eltűnt. Senki sincs a tanítványok között, aki valamit is megtartott volna belőle.
KÉRDÉS: A gyermekek megtapasztalják-e néha ezt a fajta Gyönyört? SRI CHINMOY: Nem. A gyermekek nem tapasztalják meg a legmagasabb Gyönyört. Pszichés gyönyört tapasztalnak. A pszichés lénytől, a belső lénytől vagy a lélektől kapnak gyönyört, amit spontán módon fejeznek ki. És nagyon gyakran tiszta, romlatlan vitális lényükön keresztül fejezik ki örömüket. De a legmagasabb Gyönyört, amely a Szat-Csit-Ánanda síkjáról jön, a gyermekek nem kapják meg. Ez csak a legmélyebb, legmagasabb meditációban érezhető. A gyermekeknek is végig kell haladniuk a meditáción, a koncentráción és a kontempláción, hogy ezt a minőséget megtapasztalhassák. [Sri Chinmoy ekkor megkérte tanítványait, hogy próbálják megidézni az Ánandát.] Kérlek, tegyétek a jobb kezeteket a szívetekre. Próbáljátok szívetekben érezni a földön és a Mennyben létező legszebb gyermeket. Ez a lélek. A férfiak természetesen fiúgyermekként, a nők lánygyermekként fogják látni. A lélek se nem hímnemű, se nem nőnemű, de amikor emberként megszületik, magára ölt valamilyen formát. Próbáld a gyermeket mindössze hét naposnak látni. Spirituális fejlettség szempontjából némelyikőtökben még hét napos sincs ez a gyermek, elnézést, hogy ezt mondom. Bár a lelkek évmilliókkal ezelőtt elkezdték utazásukat, van itt egy-két személy, akinek még csak egy vagy két emberi inkarnációja volt. Természetesen az ő lelkük fejlettsége talán csak néhány órás vagy néhány perces kornak felel meg, ha tisztán spirituális szempontból nézzük. Kérlek, most gondoljatok a hét napos gyermekre. Aztán kérlek, teljesen csendben mondjátok ki hétszer: Ánanda.
Ötödik fejezet Szamádhi és sziddhi
Túl beszéden és elmén,
KÉRDÉS: Mi a különbség a szamádhi és a sziddhi (Isten-megvalósítás) között? SRI CHINMOY: A szamádhi egy tudatsík. A szamádhi állapotát sokan elérték már, a megvalósítás azonban csak akkor érkezik el, amikor eggyé váltunk a legmagasabb Abszolúttal. Bizonyos szamádhi állapotokat elérhetünk anélkül, hogy megvalósítanánk a Legmagasabbat. A szamádhit elérni annyi, mint tudni az ábécét, a megvalósítás ellenben olyan, mint amikor valaki doktorátust szerez. A szamádhit és a megvalósítást össze sem lehet hasonlítani. A szamádhi egy tudatállapot, amelyben az ember pár órát vagy pár napot maradhat. Huszonegy nap után a test megszűnik működni. De ha egyszer valaki elérte a megvalósítást, az örökké tart. És a megvalósítás során az ember egész tudata elválaszthatatlanul és örökre eggyé válik Istennel. A szamádhinak három lépcsőfoka van: a szavikalpa szamádhi, a nirvikalpa szamádhi és a szahadzs szamádhi. A szavikalpa szamádhi egy emelkedett és ragyogó tudatállapot, míg a megvalósítás egy tudatos, természetes és kinyilvánuló tudatállapot. Amikor a megvalósítás felvirrad, a kereső megszabadul az emberi személyiségtől és az emberi egyéniségtől. Olyan, mint egy vízcsepp, amely az óceánba jut, és az óceánná válik. Akkor nem látható annak az egy cseppnek a személyisége vagy az egyénisége. Amikor valaki megvalósítja a legmagasabb Igazságot, a benne lévő véges belép a Végtelenbe, és a Végtelent teljesen a sajátjaként ismeri fel és éri el. Nirvikalpa szamádhinak azt az állapotot nevezzük, amikor eggyé váltunk a lélekkel, és a lélek örök Békéjét, Üdvösségét és Fényét élvezzük. Ebben az állapotban nincs gondolat. A kozmikus játék véget ért; tökéletes Béke és Üdvösség van. A szahadzs szamádhiban, meditáció közben megformálódhatnak bennünk gondolatok, de azok nem zavarnak minket. A közönséges életben a gondolatok zavaróak, de amikor a szahadzs szamádhiban vagyunk, éber tudattal, bár a föld különböző irányokból különféle gondolatokat küld, azok nem zavarnak minket.
KÉRDÉS: Szavikalpa szamádhi SRI CHINMOY: Különböző kisebb szamádhik vannak, és a kisebb szamádhik közül a legmagasabb a szavikalpa szamádhi. Közvetlenül a szavikalpa után jön a nirvikalpa szamádhi, de a kettő között hatalmas, tátongó szakadék van. Jóllehet a szavikalpa szamádhi egy lépcsőfokkal a nirvikalpa alatt van, mégsem használjuk az „alacsonyabb” kifejezést. Nem nevezzük a szavikalpa szamádhit alacsonyabbnak a nirvikalpánál. Ez két teljesen különböző szamádhi. Ráadásul még a nirvikalpa szamádhin túl is van valami, ezt szahadzs szamádhinak hívják. De a szavikalpa és a nirvikalpa szamádhi a legismertebb szamádhik. A szavikalpa szamádhiban egy rövid időre teljesen elveszítjük emberi tudatunkat. Ebben az állapotban az idő és a tér fogalma teljesen más. Itt nem használható az emberi idő, a tér emberi szemlélete. Ebben a szamádhiban egy-két óráig teljesen más világban vagy. Azt látod, hogy ott majdnem minden el van végezve. Itt, ebben a világban rengeteg beteljesületlen vágy van benned és másokban. Vágyak milliói beteljesületlenek, és millió dolgot kell még elvégezni. De amikor a szavikalpa szamádhiban vagy, azt látod, hogy gyakorlatilag minden el van végezve, semmit sem kell tenned. Te csak egy eszköz vagy. Ha használnak, jó; egyébként minden el van végezve. De a szavikalpa szamádhiból mindenkinek vissza kell térnie a hétköznapi tudatba. Még a szavikalpa szamádhinak is vannak fokozatai. Éppen úgy, ahogy az iskolában ugyanabban az osztályban vannak tehetséges és gyenge diákok, a szavikalpa szamádhiban is némely törekvő eléri a legmagasabb fokozatot, míg a kevésbé törekvő keresők a létrának egy alacsonyabb vagy középső fokát érik el, ahol nem olyan tiszta és élénk minden, mint a legmagasabb fokon. A szavikalpa szamádhiban különböző irányokból gondolatok és ötletek jönnek, de nincsenek hatással rád. Miközben meditálsz, háborítatlan maradsz, és belső lényed dinamikusan és magabiztosan működik. De amikor egy kicsit magasabban vagy, amikor a nirvikalpa szamádhiban eggyé válsz a lélekkel, ott egyáltalán nem lesznek ötletek, gondolatok. Itt megáll a természet tánca. Nincs természet, csak végtelen Béke és Üdvösség. A Tudó és a Tudott eggyé váltak. Minden nyugodt. Itt egy legteljesebben isteni, mindent átható önszerető eksztázist élsz át. Te leszel az öröm tárgya, te leszel az, aki örül, és te válsz magává az örömmé.
KÉRDÉS: Meddig maradhat egy megvalósult lélek a szavikalpa szamádhiban? SRI CHINMOY: Nem kell megvalósult léleknek lenni ahhoz, hogy elérjük a szavikalpa szamádhit. Ha valaki nagy törekvő, és több éve meditál, elérheti a szavikalpa szamádhit. Nem olyan nehéz. A szavikalpa szamádhi több órán át tarthat. Amikor Srí Rámakrisna megérintette a keresőket, és egy fajta transzba és szamádhiba jutatta őket, az pár órán át tartott. A szavikalpa szamádhiban nem maradunk egy-két napnál tovább, mert nem szükséges és nem tanácsos. Csak a nirvikalpa szamádhi tart hét, nyolc, kilenc, tíz napig, mert a nirvikalpa szamádhi fontosabb belső életünk szempontjából. A spirituálisan megvalósult személy számára nincsenek korlátai a szavikalpa szamádhinak. Kedve szerint jöhet-mehet. Bármikor beléphet, és maradhat néhány óráig vagy néhány napig. Ez bizony egy törekvőnek nem könnyű, de a jógi számára nem a legnehezebb dolog. Ha valaki megvalósult lélek, ha valódi jógi vagy spirituális mester vagy avatár, az ő számára a szavikalpa szamádhi olyan, mint a gyerekeknek a játékszer. Neki nagyon egyszerű, de egy átlagos törekvőnek valóban nehéz.
KÉRDÉS: Nirvikalpa szamádhi SRI CHINMOY: A nirvikalpa szamádhi a legmagasabb szamádhi, amit a legtöbb spirituális mester elér, és csak akkor, ha már eljutott a megvalósuláshoz. Néhány óráig vagy néhány napig tart, és aztán le kell jönni. Mi történik, amikor az ember lejön? Gyakran előfordul, hogy elfelejti a saját nevét. Elfelejti, hogy hány éves. Nem tud rendesen beszélni. De folytonos gyakorlással fokozatosan képessé válik arra, hogy a nirvikalpa szamádhiból visszatérve azonnal normálisan tudjon tevékenykedni. A nirvikalpa szamádhit senki sem tudja elmagyarázni, legyen bármilyen nagy ember az illető. Ez egy olyan tapasztalat, amelyet csak úgy érthetünk meg, ha megpróbálunk azonosulni és eggyé válni valakivel, aki már elérte ezt a tapasztalatot. Inkább meg kell próbálnunk belépni a tapasztalatba, mintsem hogy a tapasztalatot kérjük, hogy szálljon le a mi szintünkre. Amikor belépünk a nirvikalpa szamádhiba, a tapasztalat maga a valóság. De amikor el akarjuk mondani másoknak, szavakba akarjuk önteni, nagyon messze le kell jönnünk, és az értelmet kell használnunk; a tapasztalatot emberi fogalmakkal kell kifejezni. Ezért a nirvikalpa szamádhi tudatot sohasem lehet megfelelően elmagyarázni vagy kifejezni. A tapasztalat felfedése sohasem lehet olyan, mint az eredeti tapasztalat. Megpróbálok minden tőlem telhetőt, hogy nagyon magas tudatállapotból beszéljek erről, de mégis finoman az elmém fejezi ki. A nirvikalpa szamádhiban nincs elménk. A Teremtőt, a Teremtést és a Megfigyelőt egy személyként látjuk. Ott az imádat tárgya és az imádó személy teljesen eggyé válik; a Szerető és a Szeretett teljesen eggyé válik. Túlmegyünk mindenen, ugyanakkor látjuk, hogy minden valóságos. Itt a közönséges világban én azt mondom, hogy te nem vagy valóságos, és te azt mondod, hogy én nem vagyok valóságos, mivel a véleményünk különböző. De a nirvikalpa szamádhiban túlmegyünk minden különbségen; ott az elme egyáltalán nem működik. Amikor belépünk a nirvikalpa szamádhiba, az első dolog, amit érzünk, az, hogy a szívünk nagyobb, mint maga az univerzum. Most magunk körül látjuk a világot, és a világmindenség nálunk végtelenül nagyobbnak látszik. De ez azért van, mert a világot és az univerzumot most korlátozott értelmünkkel fogjuk fel. Amikor a nirvikalpa szamádhiban vagyunk, a világegyetemet egy kis pontnak látjuk hatalmas szívünkben. A nirvikalpa szamádhiban végtelen Üdvösség van. Annak az Üdvösségnek a mennyiségéhez - nem beszélve a minőségéről - semmi sem hasonlítható. Legtöbbünk számára az „Üdvösség” szó jelentése homályos. Hallunk arról, hogy van valami, amit Üdvösségnek neveznek, és néhányan azt mondják, hogy ők megtapasztalták, de legtöbbünknek nincsen első kézből való ismerete róla. Amikor azonban belépünk a nirvikalpa szamádhiba, nem csak érezzük az Üdvösséget, hanem az Üdvösséggé válunk. A harmadik dolog, amit a nirvikalpa szamádhiban érzünk, az Erő. Az összes okkultista minden ereje együttvéve semmi ahhoz az Erőhöz képest, amivel a nirvikalpa szamádhiban rendelkezünk. De az az erő, amit a szamádhiból ki tudunk hozni, hogy a földön hasznosítsuk, végtelenül parányi az összeshez képest. Körülbelül csak annyi, mint ami a pislogáshoz kell. Mindezt az elmén keresztül fejezem ki, ezért nem pontos. De szavakkal nem tudok többet kifejezni abból az igazságból, amit megvalósítottam. A régmúlt időkben voltak olyan spirituális mesterek, akik elérték a nirvikalpa szamádhit, és nem jöttek vissza. Fenntartották legmagasabb szamádhijukat, és lehetetlennek találták, hogy a világ atmoszférájába lépjenek, és emberi lényként dolgozzanak. Ebben a tudatállapotban nem lehet a világban tevékenykedni; egyszerűen lehetetlen. Általában, amikor valaki belép a nirvikalpa szamádhiba, nem akar újra visszatérni a világba. Ha tizennyolc vagy huszonegy napig ott marad, minden valószínűsége megvan annak, hogy elhagyja a testét. De van isteni gondviselés. Ha a Supreme azt akarja, hogy egy bizonyos lélek itt a földön dolgozzon, a Supreme még huszonegy vagy huszonkét nap elteltével is az isteni tudat egy másik, dinamikus csatornájába helyezi az illetőt, és visszaküldi a földi síkra, hogy itt tevékenykedjen.
KÉRDÉS: Úgy hallottam, hogy a felszabadult lélek még tizenkét vagy tizenöt napig is képes a fizikai világban maradni, miközben nirvikalpa szamádhiban van. SRI CHINMOY: A felszabadult lélek nyugodtan maradhat huszonegy vagy huszonkét napig is nirvikalpa szamádhiban, ha az Isteni azt akarja, hogy az a bizonyos lélek folytassa a dinamikus kinyilvánítás útját. Ha az Isteni azt akarja, hogy az egyén a statikus megvalósítású Bráhmanban maradjon, akkor a lelke nem fog visszatérni a föld-tudatba, miután a nirvikalpa szamádhit elérte, és el kell hagynia a testet. De ha az Isteni úgy akarja, akkor tizenegy, tizenkét vagy tizenhárom nap elteltével azt mondja: „Azt akarom, hogy dolgozz Értem a világban. Vissza kell menned.” Az a sík, amelyről a mesterek visszajönnek, az elme fölötti sík (Supermind). Itt kezdődik a tulajdonképpeni teremtés. Ennél a síknál magasabb a Szat-Csit-Ánanda, a Lét-Tudat-Üdvösség. Azok a spirituális mesterek, akik isteni kinyilvánítást akarnak itt a földön, először az elme fölötti síkot próbálják kinyilvánítani, ami az az arany Tudat, amelyből a teremtés alászállt. Miután ezt sikerült kinyilvánítani, azok a spirituális mesterek, akik azért vannak itt, hogy a legmagasabb Tudatot lehozzák, most lehozzák a Szat-Csit-Ánandát. Ezt a három minőséget sohasem lehet elválasztani egymástól. Együtt kell a földre lejönniük. A Supreme azt akarja, hogy az egész isteni kinyilvánítás itt a földön történjen meg, nem pedig a Mennyben vagy bárhol máshol. Az indiai szent iratok szerint az ember nagyobb a kozmikus isteneknél, mert a kozmikus istenek elégedettek a Mennyei Üdvösséggel, míg az ember nem elégedett, amíg ténylegesen el nem éri a felszabadulást. Ha a kozmikus istenek fejlődni akarnak, ha el akarják érni a felszabadulást vagy a kinyilvánítást, még nekik is emberi formát kell ölteniük, és le kell jönniük a földre. A kinyilvánítás sehol máshol nem történhet meg. Indiában több ezer isten van, akiket nagyra tartunk, csodálunk és imádunk, mert jelenleg felsőbbrendűek nálunk. Ha fáj a fejünk, és lélekteljesen hívunk egy istent, eljön, és elmulasztja. De a kozmikus istenek ennél többre nem képesek. Amikor az ember megvalósítja Istent, akkor ezek a kozmikus istenek már nem tudnak segíteni neki. Akkor az ember felsőbbrendű, mert állandó és tudatos egységet ér el az abszolút Legmagasabbal.
KÉRDÉS: Tudja-e a mester előre, ha a szamádhi alatt el kell hagynia a testét? SRI CHINMOY: Igen, tudni fogja. Gyakran még a hétköznapi ember is tudja, hogy mikor fogja elhagyni a testét. Néha megjelennek elhunyt rokonai, és azt mondják: „Gyere, barátom, itt az ideje, hogy kövess minket. Milyen régóta várunk rád! Ideje, hogy megszüless itt, és élvezd a Mennyországot.” Meg akarják ünnepelni az érkezését. Itt a földön meghalunk, de ott a Mennyben megszületünk eltávozott hozzátartozóink számára.
KÉRDÉS: Amikor lehozod nekünk a Békét és a Fényt, be kell-e lépned a nirvikalpa szamádhiba? SRI CHINMOY: Nem, nem kell semmilyen különleges tudatállapotba kerülnöm ahhoz, hogy adjak nektek valamit. Minden spirituális tulajdonság bennem van, a spirituális szívemben. A spirituális szív végtelenül nagyobb, mint maga az univerzum. Az egész univerzum benne van a spirituális szívben. Amikor Fényt akarok felajánlani, lehet, hogy felfelé nézek, és olyankor azt gondolhatjátok, hogy nagyon magasra mentem, a szíven túlra. De a szív olyan, mint egy gömb, amely magába foglalja az egész univerzumot. A szíven belül van a szeretet síkja, a fény síkja, a béke síkja. Ezek a síkok olyanok, mint egy-egy ház. Bizonyos síkokon mindenből található egy kevés, míg más síkok csak egyféle minőségnek adnak otthont. De mindegyik a szívben van, ahol a spirituális mester lakik, és ahonnan a dolgokat hozza. A spirituális szívet fejleszteni kell. Nem mindenkinek egyformák a képességei. Mindenkinek vannak rejtett képességei, de ki kell őket fejleszteni. Ez nem olyan, mint az Istennel való egységünk, amit mindannyian egyformán birtoklunk, de nem tudjuk, hová tettük. Nem. A spirituális szív képessége olyan valami, amit a fejlődés során ténylegesen ki kell fejlesztenünk. Magból fokozatosan csemetévé, majd hatalmas fává növekszik, ahogy Istennel való egységünk nő. Öntudatlan egységgel jövünk erre a világra. Imán, meditáción, szereteten, odaadáson és önátadáson keresztül fejlesztjük ki tudatos egységünket. A szív a gyermeki tudattól a legidősebb családtag tudatáig fejlődik, aki tud mindent, amit az apa tud. Amikor a spirituális szívet kifejlesztettük, akkor felismerjük azonosságunkat a világegyetem Anyjával és Atyjával.
KÉRDÉS: Légy szíves, magyarázd meg, mi a különbség a szív megnyitása és a nirvikalpa szamádhi között. SRI CHINMOY: Ez két különböző dolog. A szívközpontban nem érjük el a nirvikalpa szamádhit. A nirvikalpa szamádhit csak akkor érjük el, amikor túlmegyünk az elme birodalmán, messze túl, a tudat leges-legmagasabb szintjére. Amikor egyre mélyebbre megyünk a szívben, ott a Belső Vezetőnkkel, a Supreme-mal való elválaszthatatlan egység érzését érjük el. Tehát ez két különböző dolog.
KÉRDÉS: Van-e különbség a nirvána és a nirvikalpa szamádhi között? SRI CHINMOY: Vegyük úgy a nirvánát és a nirvikalpa szamádhit, mint két igen magas palotát. A többi palota semmi ehhez a kettőhöz képest. Ha felmegyünk a nirvána palotába, nincs módunk lejönni, vagy nem érezzük szükségesnek, hogy lejöjjünk, és felajánljuk a világnak, amit kaptunk. Nincs kapcsolatunk a föld-tudattal. A nirvánában azt tapasztaljuk, hogy elmúltak a földi szenvedések, és véget ért a kozmikus tánc. A nirvánát elárasztja a végtelen Béke és Üdvösség. Az Abszolút Igazság szempontjából a nirvána a célok Célja az olyan keresők számára, akik többé már nem akarnak részt venni Isten kinyilvánított teremtésében. Természetesen ha a Legfelsőbb Vezető azt akarja, hogy az abszolút Igazság valamely keresője túlmenjen a nirvánán, és belépjen a világba, és isteni módon részt vegyen a föld átalakításában és a föld tökéletesítésében, akkor leküldi őt. A Legfelsőbb úgy érzi, hogy az a bizonyos eszköze a legteljesebb mértékben nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az Ő születés nélküli transzcendentális Látomását halál nélküli egyetemes Valóságává alakítsa. Ha a nirvikalpa szamádhi palotájába megyünk fel, van rá mód, hogy lejöjjünk, ha akarunk. De ha hosszú ideig ott maradunk, akkor teljesen elfelejtjük, hogy le lehet jönni. A nirvikalpa szamádhi megvilágosodással áraszt el, és megérezteti velünk, hogy vannak ennél a világnál messze magasabb világok is. Továbbá feltárja a kereső számára, hogy a nirvikalpa szamádhi összekötő kapocs ezen világ és a többi magas, magasabb, legmagasabb világ között, és utat kínál neki, hogy túlmenjen rajta, és belépjen az önmagát örökké felülmúló Túlvilágba.
Hatodik fejezet Szahadzs szamádhi
Ma megvirradt ebben az életben
A szavikalpa szamádhiban vannak gondolathullámok, de nem befolyásolják az embert. A nirvikalpa szamádhiban túlmegyünk a Kozmikus Táncon. A szahadzs szamádhi belül a megtörhetetlen csend, kívül a Kozmikus Tánc. A szahadzs egyszerre testesíti meg a csend-erőt és a hang-erőt. A szahadzs szamádhiban a csend nem áll a hang útjába, és viszont. Épp ellenkezőleg, szabad bejárásuk van egymáshoz. A hang bejön, hogy tökéletesedjen, a csend kimegy, hogy kinyilvánítson. A hang-élet azonnal belép a csend-életbe, hogy egyre nagyobb megvalósulást érjen el, a csend-élet pedig belép a hang-életbe, hogy egyre nagyobb mértékben kinyilvánítson. Ha a megvalósulás már megtörtént, a mester könnyen be tud lépni a szavikalpa szamádhiba. A nirvikalpa szamádhi elérése sem nehéz egy Isten-megvalósított lélek számára. Csak a legmagasabb fajta szamádhi, a szahadzs szamádhi elérése okoz problémát még a legmagasabb Isten-megvalósított lelkeknek is. A szahadzs szamádhi messze a legmagasabb típusú szamádhi. Ebben a szamádhiban az ember a legmagasabb tudatban van, de ugyanakkor a durva fizikai világban dolgozik. Fenntartja a nirvikalpa szamádhi tapasztalatát, miközben ezzel egy időben földi tevékenységekbe kezd. A lélekké vált, és ugyanakkor a testet tökéletes eszközként használja. A szahadzs szamádhiban az ember úgy jár-kel, mint egy hétköznapi ember. Eszik. Elvégzi azokat a megszokott dolgokat, amelyeket a hétköznapi ember tesz. De szívének legbelsőbb rejtekében túlcsorduló isteni megvilágosodással van eltöltve. Amikor valaki eléri ezt a szahadzs szamádhit, a Valóság Ura és Parancsolója lesz. Kénye-kedve szerint felmehet a Legmagasabbhoz, aztán lejöhet a földi tudatba, hogy kinyilvánítsa a Legmagasabbat. Miután valaki elérte a legmagasabb fajta megvalósítást, nagyon ritka esetben részesül a szahadzs szamádhi áldásában. Nagyon kevés spirituális mester érte el ezt az állapotot - csak egy vagy kettő. A szahadzs szamádhihoz a Supreme végtelen Kegyelmére van szükség, vagy az embernek nagyon erősnek és szerencsésnek kell lennie. A szahadzs szamádhi csak akkor jön, amikor az ember létrehozta elválaszthatatlan egységét a Supreme-mal, vagy azon ritka alkalmakkor, amikor azt akarja megmutatni, hogy ő a Supreme. Az, aki elérte a szahadzs szamádhit, és megmarad ebben a szamádhiban, minden másodpercben tudatosan és tökéletesen kinyilvánítja Istent, és így a transzcendentális Supreme legnagyobb büszkesége.
KÉRDÉS: A spirituális mester számára a legjobb, ha szahadzs szamádhiban van, amikor a tanítványaival foglakozik? SRI CHINMOY: A szahadzs szamádhiban az ember az abszolút legmagasabb tudatban van, és ugyanakkor a földi tevékenységekben is ugyanúgy részt vesz, mint egy hétköznapi ember. Az én esetemben a szahadzs szamádhi tudatállapot tizennyolc vagy tizenkilenc éves koromban kezdődött, majd mikor elértem a huszonhárom éves kort, állandóvá vált. Sokszor el kell rejtenem ezt a tudatállapotot, amikor emberekkel foglalkozom, különben a tanítványaim vagy mások nem vennének komolyan. Nehezen értik meg, hogy lehet valaki abszolút, teljesen és elválaszthatatlanul egy Szeretett Legfelsőbb Urunkkal és hogyan működhet ugyanakkor normálisan a földi síkon is. Jobban hisznek bennem, és komolyabban vesznek, ha mély meditatív tudatállapotban látnak. Ez a tudatállapot jobban megfelel a céljaimnak. Számomra azonban ez a fajta meditatív tudat nem a legmagasabb fajta szamádhi. Ennek az az oka, hogy amikor abszolút a legmagasabb meditációmban vagyok, néha egyáltalán nem veszek tudomást a földhöz kötött megjelenési formáról. A szahadzs szamádhiban ellenben az ember megőrizheti legmagasabb tudatát, és egyidejűleg lejöhet a föld-tudatba kinyilvánítani.
KÉRDÉS: Ha egy mester állandóan szahadzs szamádhiban van, ami a szamádhi legmagasabb formája, egyfajta tudatos leszállás-e az, amikor belép a nirvikalpa szamádhiba? SRI CHINMOY: Ez nem így működik. A szahadzs szamádhi magában foglalja a többi szamádhikat - a szavikalpát és a nirvikalpát - és messze túlmegy rajtuk. A szamádhi olyan, mint egy sokemeletes nagy épület. Amikor valaki a szahadzs szamádhiban van, ő az egész épület tulajdonosa. Rendelkezik a nirvikalpa magasságával és a sokkal felette lévő magasságokkal is, ugyanakkor elérte már az összes többi szint tökéletességét, gazdagságát és képességét. Egyrészt megvan benne az összes szint, másrészt felettük áll. A nirvikalpa olyan, mint egy szint, mondjuk a harmincadik emelet. Nagyon magasan van, de csak a saját korlátozott képességeivel rendelkezik. Képességeiből semmit nem tud lehozni a legalsó szintre. Ha valaki elérte a nirvikalpát, fél lemenni a legalsó szintre, mert lehet, hogy nem lesz képes újra felmenni. De a szahadzs tudat felette van a harmincadik szintnek, ugyanakkor lehet a legalsó szinten is. A szahadzs szamádhi nem elégszik meg a harmincadik emelettel, csak akkor lesz elégedett, ha megérinti az alagsort, a földszintet, az első emeletet, az összes szintet. A szahadzs szamádhinak olyan ereje van, hogy bármelyik szintre elviheti az embert. Most például veletek beszélek. Mondhatjátok, hogy a legalsó szinten vagyok. Nem a tudat vagy a teljesítmény tekintetében, de a magasságot nézve ez a tényleges helyzetem. De ha enyém az épület, ha a tudatom elfoglalta az egész épületet, akkor bárhol lehetek. Amikor a tényleges elhelyezkedésről van szó, lehet, hogy az alagsorban vagyok, de amikor a birtoklásról van szó: én megszereztem, elértem és állandóan saját tulajdonomként birtoklom az összes szintet.
KÉRDÉS: Ha egy mester állandóan szahadzs szamádhiban van, ez azt jelenti, hogy a nirvikalpa szamádhi nem tölti be őt? SRI CHINMOY: Ha valaki szahadzs szamádhiban van, bizonyos értelemben semmi sem képes őt beteljesíteni, mert ő belső életében már beteljesült. Mint egyén, már túlment a beteljesedésen. Amikor valaki szahadzs szamádhiban van, nincs már semmi, amit elérhetne vagy tanulhatna. Lehet, hogy a mester nem asztalos, de olyan egységben van az univerzummal, hogy azonosulni tud egy asztalossal, és képes saját élő tudatában érezni, hogy ő az asztalos. Ilyenkor a mester lénye és az asztalos teljes lénye tökéletesen egyek. De ha arról van szó, hogy mindenki beteljesült-e a mesterben – beteljesült-e benne és a Supreme-ért – hát ez még nem történt meg. Ha a kinyilvánításról van szó, abban a mester elakadt. Ezen a téren nem teljesült be. Saját személyes megvalósításomat hosszú-hosszú idővel ezelőtt elértem. De amikor azoknak a beteljesüléséről van szó, akiket én a sajátomnak nevezek, ezen a téren még nem értem el a beteljesülést. A külső életben, a kinyilvánításban csak akkor teljesülök be, ha te és ti mindannyian beteljesültetek. Ha valaki jobb életet él, ha valaki öt percig nagyon lélekteljesen imádkozik, az az én beteljesülésem. Ha ma nagyon őszintén egy perccel többet imádkozol, mint tegnap, az az én igazi beteljesülésem, mert egységben vagyok veled.
KÉRDÉS: A turíja tudat a szamádhinak egy formája? Van-e valamilyen köze a szahadzs szamádhihoz? SRI CHINMOY: A turíja tudat a transzcendentális Valóság. A szó pontos értelmében nem a szamádhinak egy formája. Amikor egy egyéni lélek állandó és folytonos egységet alakít ki a Legfelsőbb Lénnyel, azt mondjuk, hogy turíja tudatállapotot élvez. A turíja tudat birtokosa általában nem jön le manifesztálni, mert a Szat-Csit-Ánandába, a Lét-Tudat-Üdvösségbe merülve szeret maradni. Itt a kereső eléri a fejlődés abszolút csúcsát. Ennek a legmagasztosabb megvalósításnak nincs közvetlen kapcsolata a szahadzs szamádhival. A szahadzs szamádhi magában foglalja a turíja tudatállapotot. A szahadzs szamádhi birtokosa megtestesíti a turíja tudatot, és ő az, aki kihívja a föld-tudatlanságot, hogy azt tökéletes teremtéssé alakítsa át. Lényében végtelen mértékben megtestesíti a legmagasabb transzcendentális Igazságot, Fényt, Békét, Üdvösséget, Erőt és minden isteni tulajdonságot, és ezeket az isteni tulajdonságokat szerteágazó mindennapi tevékenységében a legkönnyebben és a leghatásosabb módon nyilvánítja ki. Külső életében úgy cselekszik, mint egy isteni gyermek, akinek rendelkezésére áll az Örökkévalóság Magassága és a Végtelenség Fénye, amelyeket vidáman és feltétel nélkül megoszt a törekvő emberiséggel.
KÉRDÉS: Van-e bármi, ami magasabb a szamádhinál? SRI CHINMOY: Van egy szint, amely magasabb a szamádhinál. Ez az isteni átalakulás, a tökéletes átalakulás szintje. Lehetsz szamádhi állapotban, de a szamádhi nem hozza meg neked az átalakulást. Amíg transzban vagy, elragadtatott állapotba kerülsz, mert egy vagy Istennel. De amikor visszatérsz az anyagi síkra, újra hétköznapi emberré válsz. De ha külső és belső tudatodat már átalakítottad, akkor többé nem hat rád a világ tudatlansága. Végtelenül könnyebb a szamádhi bármilyen szintjére eljutni, mint az emberi tudatot isteni tudattá alakítani. Ezt próbálom én, ezzel próbálkozol te, ezt próbálja a Supreme. Itt mindannyian csak egyetlen dolgot próbálunk tenni, ez pedig az emberi természet átalakítása - a fizikai, a vitális, a mentális és a pszichés természeté. Amikor ezt elvégeztük, itt a földön és ott a Mennyben egyaránt felvirrad a teljes Tökéletesség.
KÉRDÉS: Hogyan történhet meg ez az átalakulás? SRI CHINMOY: A törekvésen keresztül. A világnak törekednie kell, a teremtésnek törekednie kell; a Mennyet a spirituális mesterek csak akkor tudják lehozni a földre. A Menny, ahogy mondani szoktuk, egy tudatállapot. A szamádhiban minden Menny, minden Üdvösség, Fény és Béke. De amikor újra lejövünk a világba, itt minden szenvedés, sötétség, félelem, aggodalom. Hogyan tudunk tudatos kapcsolatot létrehozni a mi világunk és a legmagasabb szamádhi állapota között? Állandó törekvésünkkel. Nincs más gyógymód, mint az állandó törekvés, nem egy-két napig, hanem egy egész életen át. Az Isten-megvalósítás sok-sok inkarnációt vesz igénybe. De amikor az embernek van egy teljesen megvalósult spirituális mestere, akkor sokkal könnyebb. Egy, két, három vagy négy inkarnációt vehet igénybe. Egyébként, egy átlagos emberi lény számára még az is sok-sok száz inkarnációt vesz igénybe, hogy magasabb tapasztalatokat vagy úgynevezett kisebb megvalósításokat érjen el. A megvalósult mester ellenben ismeri a lelket, és ott tartózkodik a lélekben. Mivel ezt meg tudja tenni, könnyen tud minden egyes törekvővel lelkének szükségletei szerint foglalkozni, a lélek fejlődése és beteljesítése érdekében.
KÉRDÉS: Amikor a legmagasabb szamádhi állapotában vagy, és más emberekre nézel, milyen tudatot érzel bennük? SRI CHINMOY: Amikor az ember a legmagasabb transzcendentális szamádhiban van, mások fizikai személyisége eltűnik. Nem emberi lényként látjuk a másikat. Csak egy tudatfolyamot látunk, olyat, mint egy folyó, amely belép az óceánba. Az, aki a legmagasabb transzban van, az óceán, és aki az alacsonyabb tudatállapotban van, az a folyó. A folyó a tengerbe ömlik, és eggyé válik a tengerrel. Az, aki a legmagasabb szamádhiban van, nem észleli a többiek egyéniségét vagy személyiségét. Az az emberi lény, aki nincs ebben a szamádhi állapotban, egy tudatfolyam, míg a másik, aki a szamádhiban van, magává a tengerré vált, a Béke és a Fény tengerévé.
KÉRDÉS: Tanítasz-e tanítványaidnak valami konkrét technikát a szamádhi elérésére? SRI CHINMOY: Nem. A szamádhi nagyon magas tudatállapot. Ha egy kezdő bejön az óvodába, és megkérdezi, hogyan készüljön a doktori fokozatára, egyszerűen ki fogják nevetni. Azt mondják neki: „Hogy mondhatnám el neked?” Sok, nagyon sok belső tapasztalaton kell keresztül mennünk, mielőtt készen állnánk arra, hogy megpróbáljuk elérni a szamádhit. Aztán eljön az idő, amikor a mester látja, hogy a tanítvány kész arra, hogy belépjen a szavikalpa szamádhiba. A keresők számára a nirvikalpa szamádhi most még szóba sem jöhet. Az ember csak akkor gondolhat a nirvikalpa szamádhi elérésére, amikor már rendkívül előrehaladott kereső. De azt megelőzően a szavikalpa szamádhi is elegendő. Ha valaki eléri a szavikalpa szamádhit, az több, mint elegendő jó néhány évre, sőt erre az egész életre. A nirvikalpa szamádhit az ember csak törekvésének legmagasabb fokán nyeri el. Sajnos a tanítványaim közt nincs senki, akinek segíthetnék, hogy belépjen ebbe az állapotba. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra. Nagyon őszinték, nagyon odaadóak és nagyon gyorsan haladnak; de még nem jött el annak az ideje, hogy belépjenek a nirvikalpa szamádhiba. Azt szeretném elmondani minden keresőnek, hogy a spirituális létrának jó néhány foka van. Egyszerre csak egy lépcsőfoknyit haladhatunk felfelé. A nirvikalpa szamádhi, legalábbis az én tanítványaimnak, most még nagyon messze van.
KÉRDÉS: Ahogy az ember spirituálisan fejlődik, hosszabb lesz-e a meditációja, és megváltozik-e annak fókusza vagy irányultsága? SRI CHINMOY: Az, aki spirituálisan magasan fejlett, természetesen hosszabb ideig fog tudni meditálni, mint az, aki viszonylag kezdő. De a meditáció nem idő, hanem törekvés kérdése. Ha valakiben igazi, mély törekvés van, az hosszabb ideig fog tudni meditálni, mert a meditáció könnyű lesz számára. Érezni fogja, hogy az Isten-megvalósítás életének egyetlen célja. Az, akiben csak kis törekvés van, fegyelemből vagy kötelességből meditálni fog öt vagy tíz percet, de kevés örömmel vagy inspirációval. Sokan azt hiszik, hogy egy igazi keresőnek legalább napi nyolc órát kell meditálnia. Én megtettem ezt. Bár előző inkarnációmban elértem a megvalósulást, ebben az inkarnációmban, amikor tizenhárom éves voltam, napi nyolc, kilenc, tíz, tizenhárom órát meditáltam. De nekem megvolt hozzá a képességem. Tanítványaimnak nem tanácsolom, hogy ezt tegyék, mert ismerem gyermekeim képességeit. Mentálisan összeomlanának. Egyszerűen lehetetlen lenne számukra. Az nem lenne igazi meditáció. Nem azt mondom, hogy nem őszinték. Nem. Rendkívül őszinték. De a képesség olyan, mint egy izom. Fokozatosan kell fejleszteni. Tizenöt perccel kezdi az ember, aztán felmegy fél órára. Akik most fél órát meditálnak, hamarosan képesek lesznek egy vagy másfél órát meditálni. Belső képességeitek fokozatosan növekedni fognak. A megfelelő időben a belső lényetek meg fogja nektek mondani, vagy én megmondom, hogy mikor meditálhattok nyolc órát. De most még ne is próbálkozzatok vele. Egyszerűen katasztrófát okozna az életetekben. Amikor valaki elérte a megvalósulást, nem szükséges, hogy úgy meditáljon, ahogy egy törekvő vagy egy kereső teszi. Amikor az ember elérte a megvalósulást, ami a Legfelsőbbel való egységet jelenti, meditációja folyamatosan tart - ebben a világban, egy másik világban, az összes világban. Amikor az ember megvalósította Istent, nem azért meditál, hogy elérjen valamit, vagy hogy túlmenjen valamin. Azért meditál, hogy békét, fényt és üdvösséget hozzon le az emberiségnek, vagy hogy felébressze tanítványai tudatát.
KÉRDÉS: Ha a meditáció csodálatos érzést ad, miért nem maradsz a legmagasabb meditációdban napi huszonnégy órán keresztül? Miért jössz például ide, hogy nekünk előadást tarts? SRI CHINMOY: Mit tesz az ember, amikor évekig tartó tanulás után megkapta a diplomáját? Elkezd tanítani. Én a magam részéről nagy szívet kaptam örök Atyámtól. Tudom, mennyire szenvedtem, hogy megvalósítsam Őt. Tudom, milyen kínokon és gyötrelmeken mentem keresztül, hogy a Legmagasabbat megvalósítsam. Most ugyanezeket a szenvedéseket látom testvéreimben. Ugyanúgy szenvednek, mint valamikor én. Egykor én is a tudatlanság örömeiben fetrengtem. Most látom, ahogy ugyanaz megtörténik velük is. Mivel Isten, végtelen Nagylelkűségéből, Szeretetet, Fényt és más isteni tulajdonságokat ajándékozott nekem, hadd ajánljam fel ezeket az emberiség azon részének, amely sír értük. Nem vagyok az egész világért. Csak azokért vagyok, akik valóban Fényt akarnak kapni tőlem. Ha Isten azt akarja, hogy szolgálatára legyek azoknak a testvéreimnek, akiknek valóban szükségük van fényre, akkor azáltal, hogy az emberiséget szolgálom, Istennek teszek kedvére. Isten-megvalósított lélek az, aki Istennek Isten saját módján akar kedvére tenni. Mivel Isten azt kívánja tőlem, hogy szolgálatára legyek a törekvő embereknek, számomra ez jelenti a legnagyobb örömet, nem pedig az, ha a legmagasabb tudatállapotban maradok, amit könnyen megtehetnék. Gyakran megmutatom ezt a tudatállapotot tanítványaimnak meditációink során. Gyakran látták már. De ha állandóan ebben a tudatban maradok, akkor kinek leszek a hasznára? Ez önzés lenne részemről. Megvan a gazdagságom, de ha mindet megtartom magamnak, abból mi haszna van a szegénységtől sújtott világnak? Isten csak akkor lesz elégedett velem, ha gazdagságomat mások javára használom fel, akiknek nagyon nagy szükségük van rá. Ezeknek az embereknek szükségük van Istenre, és Istennek is szüksége van rájuk. Én vagyok a közvetítő. Összetett kezekkel odamegyek Istenhez, mert Isten adni akar valamit. Elveszem, és összetett kézzel felajánlom az emberiségnek. Az emberiségnek is van mit felajánlania. A tudatlanságát kínálja. Én csak kicserélem azt, amit Isten ad, a Fényt, azzal, amit az ember ad, a tudatlansággal.
Hetedik fejezet A valódi mester
A Guru nem a test.
KÉRDÉS: A felszabadult lélek ugyanaz, mint a spirituális mester, aki megpróbál segítségére lenni az emberiségnek? SRI CHINMOY: Ezrével voltak már felszabadult lelkek a világon, de nem minden felszabadult lélek dolgozik a tudatlanság világában. Sokan attól tartanak, hogy a tudatlanság megfélemlíti és megpróbálja elnyelni őket. Aki éppen csak felszabadult, az kijött a sötétséggel teli szobából, de ez feltétlenül nem jelenti azt, hogy valóban alkalmas arra, hogy spirituális vezető legyen. Ahhoz, hogy valaki a szó legmagasabb értelmében vett spirituális vezető legyen, a Supreme megbízása szükséges. Lehet valakinek spirituális tudása, spirituális ereje és hasonlók, de ha nem nyert felhatalmazást a Legfelsőbbtől, hogy az emberiséget vezesse, akkor nem válhat belőle valódi spirituális mester.
KÉRDÉS: Mindenki spirituális mesterré válik, aki megvalósítja Istent? SRI CHINMOY: Évente diákok százai kapják meg diplomájukat az egyetemen. Van, aki irodai munkát kap, vagy az üzleti életben kezd el dolgozni, míg mások tanítani kezdenek. Hasonlóképpen van a spirituális életben is. Azok közül, akik megvalósították Istent, van, aki tanítja a többieket, hogyan kell Istent megvalósítani, és van, aki nem. Akik nem tanítanak a világban, attól még Isten-megvalósítottak, nem tagadhatjuk. De sok inkarnáción át tartott, hogy átlépjék a tudatlanság korlátait, és most nagyon fáradtak. Nem könnyű dolog Istent megvalósítani, és úgy érzik, hogy isteni hősökként harcoltak az élet csatamezején. Harcoltak a félelem, a kétség, a nyugtalanság, az aggodalom, a tökéletlenség, a korlátok és a kötöttségek ellen, és legyőzték ezeket az erőket. Most úgy érzik, hogy minden joguk megvan arra, hogy visszavonuljanak a csatatérről, és megpihenjenek. Ezek a lelkek beszélnek Istennel, és ha Ő azt mondja, hogy többé már nem kell tudatosan részt venniük a kozmikus játékban, lehetnek csak megfigyelők, akkor visszavonulnak. Ha ehhez megkapták Isten engedélyét, akkor természetesen passzívak maradhatnak. De azok a lelkek is valami nagyon nagy dolgot cselekszenek, akik nem vesznek részt Isten manifesztációjában. Lehet, hogy nem vállalnak aktív szerepet a világban, lehet, hogy nem mennek egyik helyről a másikra, hogy tanítsanak, spirituális központokat nyissanak, vagy tanítványokat fogadjanak el, de meditációjukban belsőleg megpróbálnak megvilágosodást adni azáltal, hogy tudatosan jóakaratot tanúsítanak az emberiség iránt. Hányan viseltetnek jóakarattal az emberiség iránt? A hétköznapi emberek veszekednek, harcolnak és tudatosan vagy öntudatlanul sok gonosz dolgot művelnek, amelyek Isten Akaratával ellentétesek. De ezek a megvalósított lelkek semmiféle összeütközésbe nem kerülnek Isten Akaratával; az ő akaratuk Isten Akaratával eggyé vált. Nem mondhatjuk azt, hogy az, aki külsőleg dolgozik az emberiségért, nagyobb, mint aki belsőleg segít. A legfontosabb az, hogy hallgassunk Isten Akaratára. Nem mondhatjuk azt, hogy az, aki sír az emberiségért, és megpróbál segíteni, nagyobb, mint aki visszavonul. Csak az a nagy, aki hallgat Isten Akaratára. Ha Isten azt mondja egy megvilágosult léleknek: „Nem kell egyik helyről a másikra vándorolnod. Csak add a Fényedet belsőleg,” akkor az az ember azzal lesz nagy, ha belsőleg ajánlja fel a Fényét. És ha egy másik léleknek Isten azt mondja: „Azt akarom, hogy menj ki a világba, és ajánld fel az emberiségnek a Fényt, amid van,” akkor az a mester attól lesz naggyá, ha segít az emberiségnek. Minden attól függ, hogy Isten mit akar az adott lélektől.
KÉRDÉS: Miről lehet felismerni az Isten-megvalósított spirituális mestert? SRI CHINMOY: Amikor egy Isten-megvalósított spirituális mester társaságában vagy, tudatosan vagy öntudatlanul valamiféle Békét, Fényt, Üdvösséget és Erőt fogsz érezni, mert ez természetéből adódóan sugárzik belőle. Nem hivalkodik, ez teljesen önkéntelen, mint ahogy a virág természetéhez is hozzátartozik, hogy illatozik. Nap mint nap emberek ezreivel kerülünk kapcsolatba, de ezt nem érezzük egyikükben sem. A mester teste külsőleg lehet nagyon csúnya, de szemében az összes isteni tulajdonságot láthatod. És ha a szeme csukva van, külsőleg talán semmit sem fogsz észlelni, de mélyen belül olyan belső örömöt érzel, amelyet azelőtt soha nem tapasztaltál. Igaz, azelőtt is éreztél már örömöt, de azt a belső borzongást, melyet abban a pillanatban érzel, amikor először állsz egy valódi spirituális mester előtt, nem lehet leírni. És ha ez a mester a te saját mestered, akkor ez az öröm végtelenül nagyobb. A spirituális mesterben mindenféle isteni tulajdonságot fogsz érezni, feltéve, ha van benned törekvés. Egyébként ülhetsz a spirituális mester előtt, beszélhetsz vele, közeli barátságba kerülhetsz vele, de semmit sem fogsz kapni. Törekvésed teszi lehetővé, hogy megkapd a mester összes isteni tulajdonságait. Ha nincs benned törekvés, legyen a mesternek bármije is, nem fogja tudni odaadni neked. Emellett, amikor egy valódi mesterrel beszélsz, őszinteségednek előtérbe kell kerülnie. Ez nem jelenti azt, hogy őszinteséged mindig kifejezésre is jut. Lehet, hogy hazudni fogsz, annak ellenére, hogy az őszinteség arra ösztökél, arra kényszerít, hogy az igazat mondd. De amikor egy spirituális mesterrel vagy, legalább megvan benned a szándék, hogy őszintén cselekedj, bár előjöhet a hamisság, és harcba szállhat veled, és néha megakadályoz ebben. Amikor egy megvalósult mester társaságában vagy, mindenképp azt fogod érezni, hogy a mester megért téged. És nemcsak megért, de megvan a képessége, hogy megvigasztaljon, és segítsen megoldani a problémáidat. Van, aki úgy érzi, hogy nincs a földön senki, aki őt megértené. De ha olyan szerencsés, hogy talál valakit, aki megérti őt, rájön, hogy ő sem tudja megoldani a problémáit, mert nem rendelkezik belső fénnyel, belső bölcsességgel, belső erővel. A spirituális mester nemcsak megérti a problémáidat, hanem a képessége is végtelen mértékben megvan, hogy segítsen a gondjaidon. Amikor egy mester előtt állsz, azt fogod érezni, hogy a mester sohasem választható el belső vagy külső létezésedtől. Úgy érzed, hogy ő a te legmagasabb részed, és hogy fel akarsz nőni a magasságához. Tökéletes részévé akarsz válni legmagasabb megvalósulásának, mert a spirituális mester korlátlan mértékben birtokolja épp azokat az isteni tulajdonságokat, amelyek megszerzésére törekszel: a Fényt, az Örömöt, a Békét, az Erőt. A nem spirituális emberek gyakran úgy gondolják, hogy egy megvalósult személynek, ha valóban megvalósult, minden pillanatban csodákat kell tennie. De a csodáknak és az Isten-megvalósításnak nem feltétlenül kell együtt járnia. Amikor egy spirituális mesterre nézel, Békét, Fényt, Üdvösséget és isteni Erőt látsz. Ha belé lépsz, mindenképp megérzed ezeket a dolgokat. De totális tévedésben vagy, ha valami mást vársz egy megvalósított lélektől, ha azért mész a spirituális mesterhez, mert azt gondolod, hogy teljesíteni fogja vágyaidat, és multimilliomossá tesz. Ha ez Isten Akarata, a mester könnyűszerrel multimilliomossá tehet valakit egyik napról a másikra. Képes bőséges anyagi gazdagságot lehozni, de általában nem ez a Supreme Akarata. A Supreme Akarata a belső gazdagság, nem pedig a külső bőség.
Egy tudatos lélek több mint elég,
Egy tudatos lélek
KÉRDÉS: Van-e különbség az egyik mester megvalósítása és a másik mester megvalósítása között? SRI CHINMOY: Ahogy az emberek különböznek egymástól, ugyanúgy a jógik is különbözőek. A jógik egyáltalán nincsenek ugyanazon a szinten. Teljesen megvalósult jógi az, aki állandóan egy Isten tudatával, állandóan tudatában van Istennel való egységének. De vannak félig megvalósult vagy részben megvalósult jógik is. A nap néhány órájában, amikor meditálnak, egyek Istennel, az idő fennmaradó részében pedig olyanok, mint a hétköznapi emberek. Istennel való egységük attól függ, hogy miféle megvalósítást értek el. Az Isten-megvalósítás olyan, mint egy fa. Odafuthatunk hozzá, megérinthetjük a megvalósítás fáját, és azt mondhatjuk: „Elértem a megvalósulást.” De ez a megvalósulás csak a fa tövének a megérintése. Az ember nagyon boldog, hogy megérintheti a fa tövét, mert látta, hogy ott van a gyümölcs, ott vannak az ágak és a levelek, megfoghatja őket, kezében tarthatja, megtapinthatja, és tudja, hogy elérte a célját. De másvalaki azt mondja: „Én nem vagyok elégedett. Egy kicsit fel akarok mászni, és leülni egy ágra. Akkor fogom úgy érezni, hogy elértem a célomat.” Ő egy lépéssel feljebb megy, tehát természetesen az ő megvalósítása magasabb rendű. Aztán lesz olyan, aki felmászik a legmagasabb ágra, és ott megeszi a finom gyümölcsöt. Az ő megvalósítása még magasabb, mert nem csak látta és megérintette a Legmagasabbat, de fel is mászott a Legmagasabbig. De nem áll szándékában lejönni, mert úgy érzi, hogy abban a pillanatban, amikor lejön, újra hétköznapi ember lesz, és a tudatlan világ hálójába kerül. Úgy érzi, hogy ha egyszer lemászik, nem lesz képes újra felmászni. De van egy másikfajta megvalósult lélek, aki nem csak felmászik a Legmagasabbra a megvalósulásért, hanem le is hozza a fa gyümölcseit a világnak. Visszajön, hogy manifesztáljon. Azt mondja: „Nem elégszem meg azzal, hogy a fa tetején üljek. Nem ez a célom. Meg akarom osztani az emberiséggel azt, amit kaptam.” Megvan a képessége, hogy felmásszon és lemásszon, ahogy kedve tartja. Amikor lemászik, Részvétet, Békét, Fényt és Üdvösséget hoz le fentről. És amikor felmászik, magával viszi az emberiséget. Néhány emberi lényt a vállára vesz, aztán újra felmászik. Ezeket a lelkeket ott fent tartja, aztán újra lejön, hogy még néhányat felvigyen a vállán. Az ő képessége végtelenül nagyobb, mint azé az emberé, aki csak jön, és megérinti a fát. Az ő megvalósítása a legteljesebb. Indiában jó néhány spirituális mester volt, akik csak részben érték el a megvalósulást. Megérintették a fa tövét, de nem másztak fel a legfelső ágra. A törekvők nagyon nagyra tartják őket, de amikor összehasonlítjuk az ő szintjüket Krisnáéval, Jézuséval vagy Buddháéval, azt kell mondanunk, hogy azok, akik csak megérintették a fát, csak részleges megvalósulást értek el. Ha egy hindu megérinti a Gangesz vízének egy cseppjét, egyfajta tisztaságot érez. De ha valakinek megvan a képessége, hogy átússza a Gangeszt, természetesen jobban meg lesz győződve arról, hogy az egész teste megtisztult. Ha a megvalósításról van szó, az ember ebben az esetben is megelégedhet egy csepp nektárral, vagy mondhatja azt: „Nem, nekem a határtalan óceán kell.” És mondhatja azt is: „Ez a határtalan nektár nem csak az enyém; ez mindenkié. Meg akarom osztani másokkal.” Annak az embernek a megvalósítása, akinek ténylegesen megvan a képessége, hogy megossza legmagasabb megvalósítását másokkal, kétségtelenül felsőbbrendű a másik kettőnél. Srí Rámakrisna dzsívakótiról és ísvarakótiról beszélt. A dzsívakóti az, aki megvalósította Istent, de nem akar újra a kinyilvánítás mezejére lépni. Akinek van egy tutaja, egy kis csónakja, ő maga átszelheti a tudatlanság tengerét, de nem tud magával vinni másokat. De az ísvarakóti, akinek nagy hajója van, emberi lelkek százait és ezreit tudja befogadni, és átvinni őket a tudatlanság tengerén. Újra és újra a világra jön, hogy felszabadítsa az emberiséget.
KÉRDÉS: Miért olyan nehéz a világnak elfogadni a megvalósult mestert? SRI CHINMOY: A világ még nem kész a spirituális mesterekre. Azok végtelen Részvétükből jönnek a világba. Néhány spirituális mester, amikor eltávozik, megígéri, hogy mindaddig visszajön, amíg vannak megvalósulatlan emberek a földön. Amikor ezt mondják, őszintén így gondolják, de amikor felmennek a magasabb világokba, és látják a föld hálátlanságát, meggondolják magukat. Felteszik maguknak a kérdést, hogy miért kellene vesztegetniük drága idejüket, ha az emberiség alszik, és miért kellene visszajönniük csak azért, hogy a hálátlan emberiség megrugdossa őket. Az emberiségnek szüksége van spirituális mesterekre, akik felébresztik és megvilágosítják, de a külső életben az embereknek ez egyáltalán nem sietős. A világ még nem áll készen, és talán soha nem is fog teljes egészében készen állni. Amikor a mesterek eljönnek, kelletlen, nem törekvő embereket találnak. A spirituális mestereknek jó néhány inkarnációba beletelik, hogy megvalósítsák Istent. A megvalósítás nagyon nagy erőfeszítést igénylő feladat, de sokkal nehezebb kinyilvánítani Istent a földön. Ezért van az, hogy sok spirituális mester nem jön vissza, hogy Istent kinyilvánítsa. Bár Isten benne van minden egyes emberi lényben, sajnos az emberben még mindig az állat uralkodik. Amikor a mesterek az emberiséggel foglalkoznak, azt látják, hogy az teljesen állatias. Nézzük Srí Rámakrisna példáját. Olyan sok negatív és istentelen erőt vett el a tanítványaitól, olyan sokat szenvedett a mérgüktől. Ha nem így lett volna, nem fordulhatott volna elő, hogy egy ilyen tiszta embert megtámadjon a rák. Istent megvalósítani nehéz. És a megvalósítás után a tudatlan világban élni, ott maradni az emberekkel még nehezebb. De a legnehezebb a Legmagasabb tudatában maradni, és közben a legalacsonyabban dolgozni, lehozni a legmagasabb Fényt a legalacsonyabba, és elfogadtatni azt a legalacsonyabbal. Ugyanakkor, ha azt mondjuk, hogy valami nehéz, vagy rendkívül nehéz, csak lekicsinyeljük magunkat. Végül is mik a spirituális mesterek? Ők Isten választott gyermekei. Isten választott gyermekei állandóan azonosulnak Istennel az Örökkévalóságon át. Isten sohasem választható el gyermekeitől, teremtményeitől. Tehát semmi sem nehéz, ha az abszolút legmagasabb szempontból nézzük: sem Istent megvalósítani, sem Istent szolgálni az emberiségben, sem pedig felvállalni azt, hogy az emberiséget az Isteniséghez vagy az Isteniséget az emberiséghez eljuttatjuk. Minden könnyű, még könnyebb, a legkönnyebb, ha ott van az a valami, amit Isteni érintésnek nevezünk. Ha Isten Akarata megérint egy cselekedetet, akkor az nagyon könnyű.
A Guru valódi feladata
KÉRDÉS: Miért van az, hogy azok közül a mesterek közül, akik megvalósulás után elhatározzák, hogy kimennek a világba, és segítségére lesznek az emberiségnek, néhányan sok tanítványt fogadnak el, mások nem? SRI CHINMOY: Néha a Legfelsőbb dönt, de nem erőszakolja rá az akaratát senkire. Vannak mesterek, akiktől – miután elérték a fő megvalósulást – a Supreme megkérdezi: „Mi a kívánságod? Mit szeretnél csinálni?” Ha a mester azt mondja: „Ennyi emberért akarok dolgozni, ennyi munkát szeretnék végezni,” akkor a Supreme válasza: „Rendben van, áldásom rá, megadom.” Vannak olyanok is, akik nem szabják meg pontosan, meddig akarnak elmenni. Azt mondják: „Megteszem, ami csak tőlem telik. Szükségem van az Áldásodra. Szükségem van a Kegyelmedre. Megpróbálok kinyilvánítani annyit, amennyit lehetséges. Nem szabok határokat.” Némely mester korlátozott számú tanítványt akar. Mások szolgálatra való törekvésének nincs határa. Megmaradnak nyitott csatornának, és azt mondják a Legfelsőbbnek, hogy életük végéig megtesznek mindent, ami tőlük telik, hogy beteljesítsék és kinyilvánítsák Őt. Sőt megígérik, hogy tanítványaikon keresztül a testük elhagyása után is megpróbálják folytatni az Ő munkáját. Tehát ez az illető mesteren múlik, és azon, hogy mennyi spirituális felelősséget akar magára vállalni. Hogy hány tanítványa lehet egy mesternek, az attól függ, hogy milyen embereket fogad el. Ha nagyon igényes, és csak olyan lelkeket akar, akik teljesen odaadóak, rendkívül törekvőek és teljesen a spirituális életre rendeltettek, akkor csak egy maroknyit fogad el. Srí Rámakrisna például csak kevés tanítványt akart. Nagyon megválogatta a tanítványait. De vannak jógik, akik azt mondják: „Bárkit szívesen látok a közösségemben, aki bármit is meg akar tanulni a spirituális életről.” És vannak spirituális mesterek, akik azt mondják: „Hadd fejlődjön mindenki a saját ütemében.” Úgyhogy tanítványok ezreit fogadják el. A valódi spirituális mesterek csak a nekik szánt tanítványokat fogadják el. Ha tudom, hogy valaki gyorsabban fog fejlődni egy másik mesterrel, akkor néhány hónapon belül okkult és spirituális módon megéreztetem vele, hogy nem hozzám tartozik. Nem az számít, hogy egy mesternek hány tanítványa van, hanem az, hogy elviszi-e őket a Célhoz. Ha én megvalósult vagyok, és más valaki is megvalósult, akkor olyanok vagyunk, mint két testvér, akiknek egy az Apjuk. Célunk az, hogy testvéreinket, az emberiséget elvigyük az Atyához. A játék akkor ér véget, ha mindenkit eljuttatunk Istenhez. Ha két mester valóban egyazon Atyának a két fia, akkor hogy lehetne boldogtalan vagy elégedetlen az egyik mester, ha valaki a másik mesteren keresztül jut el a Legfelsőbbhöz? A spirituális életben mindig összetartozunk. Nem az számít, hogy ki tett meg valamit, hanem az, hogy meg van téve. Hogy ki tette meg, az csak név és forma, ami elmosódik a történelem során. A lényeg az, hogy fejlődés történt a földön.
KÉRDÉS: Miért van az, hogy némelyik spirituális mester kimegy a világba, hogy növelje követőinek számát? SRI CHINMOY: Az igazi mestert nem érdekli követőinek száma, mivel Isten Kegyelméből a mesternek és a törekvőnek meg kell találnia egymást. Srí Rámakrisna mégis gyakran felment a háza legfelső emeletére és onnan kiáltott spirituális tanítványokért. Kérdezgette Kálí Anyát, hogy miért nem jönnek hozzá a neki rendelt tanítványok. Erre feltehetnénk a kérdést, hogy miért nem tudta kivárni, hogy eljöjjön Isten Órája. A helyzet azonban az, hogy Isten Órája már elérkezett Srí Rámakrisna számára, de a világ tudatlansága eltorlaszolta az útját. Isten megbízta őt, hogy megtegyen valamit, és a képességet is megadta hozzá, de a tudatlanság pont eléje állt, és csak késleltette, késleltette a manifesztációját. Srí Rámakrisna nem olyan tanítványokért kiáltott, akik eljönnek és megérintik a lábát. Olyan tanítványokért kiáltott, akik valódi karjai és kezei lesznek, akik vele repülnek az egyetemes Tudathoz, akik dolgoznának neki és ilyen módon Istennek. Az igaz, hogy senki sem nélkülözhetetlen. De ugyanakkor igenis mindenki nélkülözhetetlen mindaddig, amíg teljesen őszinte törekvésében és Isten Küldetésének szolgálatában. Büszkeségből és hiúságból senki sem érezheti úgy, hogy szükség van rá, de mindenkire szükség van, aki Istennek őszinte, önátadó, kiválasztott eszköze. A mesternek szüksége van tanítványokra, mert a tanítványok olyanok, mint a kezei, a végtagjai, a tudatának kiterjedése. És amikor a Legfelsőbbtől megkapja a parancsot, meg kell keresnie azokat, akik szerves részei lesznek tudatának, hogy segítsenek a parancs végrehajtásában. Hagyományosan a spirituális mesterek azt szokták mondani: „Ha van valamid, mások feltétlen el fognak jönni hozzád. A tó nem megy oda a szomjas emberhez, a szomjas ember jön a tóhoz.” Ez teljesen igaz, ha a szomjas ember egy érett személy. De egészen más a helyzet, ha úgy érezzük, hogy a szomjazó még csak csecsemő. A kisbaba a szobájában sír, és az anyja futva jön, hogy megetesse. Nem mondja azt a kisbabának, hogy „neked kell idejönnöd hozzám, mivel te akarsz tőlem valamit”. Nem, az anya mindent félretesz, és megy a kisbabához. A spirituális világban is vannak mesterek, akik úgy érzik, hogy ki kell menniük a világba, mert a külvilág tudatában még csecsemő. Ezek a mesterek úgy érzik, hogy sok gyermek van, aki sír a spirituális életért, a spirituális bölcsességért, a spirituális tökéletességért, de nem tudja, hogy hol és hogyan keresse azt. Ezért a mesterek egyik helyről a másikra mennek, hogy felajánlják a Fényüket, hogy ezzel az emberiségben lévő isteniséget szolgálják. Én is ezek közé a mesterek közé tartozom. Megyek mindenfelé, mert úgy érzem, hogy vannak őszinte gyermekek, akiknek szükségük van arra a Fényre, amit azért kaptam a Legfelsőbbtől, hogy az emberiségnek felajánljam. Ezért megyek Japánba, Európába és az Egyesült Államokban mindenfelé, mert úgy érzem, hogy a külvilág az én gyermekem. Amikor a világ sír, ha megvan hozzá a képességünk, meg kell etetnünk. Ha megvan a képességem, hogy adjak neked valamit, és ahhoz is megvan a képességem, hogy odamenjek hozzád, akkor miért kellene, hogy magamhoz hívjalak? Ha megvan a képességem rá, hogy eléd álljak, és arra is, hogy odaadjam neked a fényt, ami neked kell, akkor ezt meg kell tennem. Ha nincs meg a képességem, akkor pedig csendben kell maradnom. Ha valaki, aki megvalósult léleknek mondja magát, szükségét érzi, és megvan a képessége hozzá, az menjen ki a világba, hogy bizonyítsa Isten létezését. Ha megvan a képessége, de nem érzi szükségét, akkor maradjon ott, ahol van. Ha nem érzi szükségét, és a képessége sincs meg, hogy megmutassa Istent a világnak, akkor ne próbálja bizonyítani a törekvését és kimutatni érzelmeit. Miért? Mert Isten nem akarja, hogy ezt tegye. Nem Istent teljesíti be Isten saját módján, hanem kérkedik magával az emberiség előtt, és hangos szóval dicsekszik Isten előtt. Az ilyen ember a világ szemében nem kívánatos, Isten szemében megbocsáthatatlan. A külvilág nagyon korlátozott a belső világhoz képest. A külső világ széltében-hosszában nem több néhány ezer mérföldnél, a belső világ azonban határtalan. A spirituális ember, megvalósulásánál fogva, úgy érzi, hogy minden világot birtokol, mert mestere, a Supreme mindent áthat. Nos, ha a Supreme mindent áthat, akkor gyermekének miért lenne méltóságán aluli, hogy egyik helyről a másikra menjen? A világot számos módon lehet táplálni. Az egyik módja az írás; a beszédek tartása egy másik lehetőség. Ha valakinek többféle képessége van, miért ne használná ki mindegyiket? Némelyik spirituális mesternek nincsenek meg ezek a külső képességei. Srí Rámakrisna például nem írt. De ez nem akadályozta meg abban, hogy megvalósítsa a Legmagasabbat. Ugyanakkor azok sincsenek megfosztva az Isten-megvalósítástól, akiknek megvan a képességük ahhoz, hogy írjanak és beszédet mondjanak, Isten többféleképpen játszik. Ha egy spirituális mesternek megadja a képességet, hogy írjon, beszédeket mondjon, emberekkel érintkezzen, utazgasson, akkor az Isten dolga. A mester Isten Akaratát hajtja végre. És ha Isten nem adja meg a mesternek a képességet, hogy írjon és beszéljen, ezért nem hibáztathatjuk a spirituális mestert, és nem mondhatjuk azt, hogy alacsonyabb rendű. Tudnunk kell, hogy Isten mit akar tőlünk. Ha Isten azt akarja, hogy írjak, meg fogja adni nekem a képességet. Ha azt akarja, hogy valaki más ne írjon, nem adja meg neki a képességet. Egyik esetben sem kell hibát keresnünk. De sajnos, a mi hagyományokhoz ragaszkodó Indiánk nagyon-nagyon szűk látókörű ebben a tekintetben.
KÉRDÉS: Miért van az, hogy amit a megvalósult guruk mondanak és tesznek, néha úgy tűnik, ellentmond a szent iratoknak és az elfogadott szabályoknak? SRI CHINMOY: Az igaz, hogy a megvalósult guruknak, a nagy guruknak megvan a saját igazságuk. De nincsenek ellentmondásban semmivel. Új irányt mutatnak. Tegyük fel, egy jelentős spirituális személy mondott valamit. Amikor ő élt, arra a bizonyos igazságra volt szükség. De a világ halad, és most valami magasabb igazságot kell kinyilvánítani. Tehát ha mi valami mást mondunk, nem mondunk ellent a múlt nagy mestereinek. Egy magasabb igazságot és magasabb tudást hozunk a föld-tudatba, amely most kész arra, hogy elfogadja azt. Megnöveljük és megvilágosítjuk az igazságot. Csak úgy érünk el nagyobb és szélesebb körű igazságot, he belépünk az igazságba, és átalakítjuk azt. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy elődeink már elmondtak mindent, amit a spiritualitással kapcsolatban mondani lehet. Az igazság sohasem teljes, mert egy örökké fejlődő világegyetemben élünk. Amit a múlt tanítói mondtak, az örökké igaz; amit mi mondunk, az is örökké igaz. De minden igazság a saját szintjén igaz, mi pedig állandóan fejlődünk és haladunk. Lehet, hogy a fizikai síkon édesapád olyan dolgot képzelt el vagy talált ki, ami abban az időben egészen meglepő volt. Most felnőttél, és valami magasabb és mélyebb gondolatod van, mert a tudomány egy új síkra emelkedett. Ez nem jelenti azt, hogy tagadod azt, amit apád elért. Nem; csak túllépsz rajta, túl az ő képességein, túl az ő felfogóképességén. A spirituális életben nem tagadunk, csak egyre magasabbra és magasabbra emelkedünk, hogy elérjük a legnagyobb magasságot. A legmagasabb Igazság, a legfelsőbb megvalósítás, vagy amit abszolút manifesztációnak nevezünk, mégsem jött még el. A spirituális kinyilvánítás még nem fejeződött be, és talán soha nem is fog befejeződni.
Nyolcadik fejezet Kinyilatkoztatás és kinyilvánítás
Számomra a törekvésem
KÉRDÉS: Egyszer azt mondtad, hogy amikor egy kereső eléri a legmagasabb megvalósulást, akkor automatikusan jön a spirituális manifesztáció. Megmagyaráznád, hogy mit értesz az ilyen manifesztáción, kinyilvánításon? SRI CHINMOY: Ha valaki eléri a megvalósulást, és a világban marad, akkor automatikusan elkezdődik a manifesztáció. Mi történik, amikor egy felszabadult, teljesen megvalósult lélek előtt állsz? Azonnal meglátod, milyen óriási különbség van közte és közted. Az első dolog, amit észreveszel benne, a Béke; szemében végtelen Békét látsz. Testéből Tisztaság árad; olyan Tisztaság, amelyet sosem éreztél még, sem saját életedben, sem máséban. Hogy lehet az, hogy ő Tisztaságot, Fényt és isteni Erőt áraszt, míg mások nem? Ez azért van, mert ő teljesen megvalósult. Nem beszél veled, nem szól hozzád semmit, de puszta jelenlétéből végtelen Békét, végtelen Üdvösséget, végtelen Fényt merítesz. Tehát a megvalósulás automatikusan megmutatja képességét, a kinyilvánítást. A mester belső megvalósítása a külső formáján, azaz a testen keresztül nyilvánul meg. Van egy másik fajta manifesztáció, amellyel inkább a fizikai síkon találkozunk: ez az isteniség kinyilvánítása itt a földön. Ez a manifesztáció akkor történik, amikor egy spirituális mester szándékosan megpróbálja felébreszteni a spirituálisan éhes embereket. Sok ember van a földön, aki spirituálisan éhes, de nincs mesterük vagy spirituális útjuk. Tehát a mester megpróbálja ösztönözni őket, meggyújtani bennük a tudatos törekvés lángját, és elindítani őket valamely spirituális úton. Amikor egy spirituális mester legkedvesebb tanítványai segítségével megpróbálja az isteniséget kinyilvánítani a földön, az emberek néha félreértik. Azt hiszik, mindenkit meg akar téríteni. De a mester tevékenységének mozgatórugója nem az, ami a misszionáriusoké. A keresztény misszionáriusok elmentek Indiába, bejárták az egész világot, és azt hirdették, hogy „csak egy megváltó van, Krisztus”. De ha Krisztus az egyetlen megváltó, akkor hol a helye Buddhának? És Krisnának? Hol van Srí Rámakrisna és a többi nagy mester? Mondani sem kell, hogy minden valódi spirituális mester megváltó, de ostobaság azt mondani, hogy ő az egyetlen megváltó, hogy az ő útja az egyetlen út. Nincs nálam ostobább ember a földön, ha azt mondom, hogy az én utam az egyetlen út, és hogy ha nem fogadtok el engem, a pokolba kerültök. A mi utunkon nem térítünk meg senkit; mi csak inspirálunk. Közületek sokan nem vagytok a tanítványaim, és nem is lesztek a tanítványaim. De nagyon örülök, hogy eljöttetek, és rendkívül hálás vagyok a jelenlétetekért. Isten Kegyelméből megvan a képességem, hogy ösztönözzelek benneteket. Ezt az inspirációt elfogadhatjátok, aztán arra az útra mentek, amelyre szükségetek van, vagy amelyre akartok. Én eljátszottam a szerepemet azzal, hogy inspiráltalak benneteket. A megvalósult mester soha, de soha nem próbál téríteni; csak inspiráció formájában felajánlja megvalósítását a törekvő lelkeknek. Ezért kell a mesternek úgy viselkednie, mint egy hétköznapi embernek. Ha nem így tesz, ha nem eszik, alszik, beszél úgy, mint más emberek, akkor azt fogják mondani: „Ó, te messze fölöttünk állsz. Egyszerűen lehetetlen, hogy olyanná váljunk, mint te.” De a mester azt mondja: „Nem, én ugyanúgy csinálok mindent, mint ti. Ha tudom ugyanazt az ételt enni, ha tudok barátkozni veletek ugyanúgy, ahogy ti barátkoztok egymással, és ugyanakkor nem vesztem el legmagasabb tudatomat, akkor hogy lehet az, hogy ti nem tudtok belépni a Legmagasabba?” Így inspirálja a mester a tanítványait. De az inspiráció nem elég. Az inspiráció után következik a törekvés. Nagy különbség, óriási különbség van az inspiráció és a törekvés között. A törekvés nagyon, nagyon magas dolog. A spirituális mester eggyé válik azokkal a tanítványaival, akiknek már segítette a törekvését, és együtt mennek, hogy inspirációt nyújtsanak a spirituálisan éhes világnak. A megvalósulás így átalakul kinyilvánítássá. Ha megvan a megvalósítás, a megvalósításon belül meglátjuk a kinyilvánítást. A kinyilvánítás a megvalósítás külső formája, és az, aki valóban spirituális, azonnal meg fogja érezni a kinyilvánítást a megvalósításban. A hétköznapi embernek, az emberiségnek ez időbe telik. Ha én valamit megvalósítottam és kinyilvánítottam a külső világban, az emberiség szíve megérzi azt, de egy kis időbe telhet, míg a fizikai elme felfogja és megérti a manifesztációt. A manifesztáció területén a mester a tudatlan, nem törekvő vagy érzelmileg kötött emberekkel áll szemben, akik nem látják a mester teljes Fényét. De a nagy törekvők meglátják a megvalósítást, és nem tudják elválasztani a megvalósítást a kinyilvánítástól.
KÉRDÉS: Mi a különbség a kinyilatkoztatás és a kinyilvánítás között? SRI CHINMOY: Először van a megtestesülés. A zsebedben - ami azt jelenti, hogy benned - van egy rendkívül finom mangó. Belenyúlsz a zsebedbe, előveszed a mangót, és megmutatod nekem. Ez a kinyilatkoztatás. Előzőleg a mangó el volt rejtve, és most felfedted. Aztán ki kell nyilvánítanod. Ez hogyan történik? Darabokra vágod, és megosztod velem és másokkal. Amikor Istent vagy az Igazságot vagy a Fényt felfeded a világnak, ez azt jelenti, hogy ezeket a dolgokat előtérbe hoztad, és az egész világ láthatja őket. De ha senki nem nézi meg azt, amit felfedtél, ha senki sem fogadja el, senki sem érti meg, akkor ez kinyilvánítás nélküli kinyilatkoztatás. A manifesztáció nem csak azt jelenti, hogy megmutatod, amid van és ami vagy, hanem meg is láttatod, megérezteted, megérteted és elfogadtatod a világgal. Ez a különbség. A ma megvalósítása a holnap kinyilatkoztatása. A kinyilatkoztatás a ma kinyilvánított megvalósítása és a holnap beteljesedett kinyilvánítása.
KÉRDÉS: Hasonlítható-e valamilyen módon a spirituális mester, aki a magasabb igazságokat próbálja felfedni, egy költőhöz, aki művészi igazságokat próbál kifejezni és felfedni? SRI CHINMOY: A hétköznapi költő csak bepillantást nyer az igazságba, a spirituális mesterek azonban magát az Igazság óceánját nyerik el. A spirituális mesterek egy sokkal magasabb igazságot látnak, mint amit bármely hétköznapi költő láthat. Ezenkívül a hétköznapi költő számára a költészet minden. Az előrehaladott lelkek és a spirituális mesterek számára ellenben nem a költészet jelenti a mindent, számukra Isten a minden. A költő, aki magasabb üzeneteket hoz le, úgy érzi, ez minden, amit adni tud. A spirituális mesterek ellenben úgy érzik, hogy írásaik semmit sem mutatnak be ahhoz képest, amit tudnak, és amik ők maguk valójában. Azt mondják: „Megvalósításomhoz képest kinyilvánításom semmi. Az a Fény, amit adtam, semmi ahhoz a Fényhez képest, amely még mindig megnyilvánulatlan. Ha megvalósításomat száz százaléknak vesszük, akkor kinyilvánításom nem több, mint egy százalék. Tudom, hogy amikor meghalok, milyen sok belső gazdagság marad, amelynek sosem lesz esélye arra, hogy rajtam keresztül megnyilvánuljon.” Minden spirituális mester ilyen kudarcot él át a kifejezésben, a kinyilatkoztatásban és kinyilvánításban.
KÉRDÉS: Ha valaki már megvalósította Istent, miért akarná otthagyni a magasabb Üdvösséget, és lejönni a földi sötétségbe, hogy másoknak segítsen? SRI CHINMOY: Vannak olyan spirituális mesterek, akik nem törődnek belső Isteniségük kinyilvánításával, vagy mondhatjuk úgy is: Isten Isteniségének földi kinyilvánításával. Nem törődnek a föld-tudat átalakításával. Azt mondják a világnak: „Ha megpróbálok segíteni neked, kétségeid, félelmeid, nyugtalanságod, aggodalmaid, korlátaid és kötődéseid mind belém hatolnak. Én keményen megdolgoztam a saját megvalósulásomért, tehát legjobb lesz, ha te is keményen megdolgozol a te saját megvalósulásodért. Ha keményen dolgozol, Isten nem fogja megtagadni tőled a munkád gyümölcsét.” Aztán vannak olyan spirituális mesterek is, akik igenis törődnek a föld-tudat megvilágosításával. Látják, hogy ők maguk a belső világban nektárt isznak és a legfinomabb ételeket eszik, míg testvéreik ettől meg vannak fosztva. Az ilyen mester azonosul az emberiséggel, és úgy érzi, az ő dolga, hogy felébressze embertársai, szendergő testvérei tudatát. Ez a mester sajnálja, ha vannak a földön olyan emberek, akiket elfed a tudatlanság, és lustálkodással töltik az idejüket, pedig igazán szükségük lenne táplálékra. Sajnálja, hogy ezek az emberek még mindig a tudatlanságban akarnak maradni, amikor pedig könnyen túl mehetnének a tudatlanság határain. Mivel a spirituális mester maga is megtapasztalt mindenféle szenvedést, embertársait nem tekinti szánalom tárgyának. Teljesen azonosul velük. Ő megvalósította Istent, de úgy érzi, hogy amíg mindenki el nem éri a megvalósulást, addig ő maga is tökéletlen és befejezetlen. Ha a személyes szükségletekről van szó, a mester nem kíván Istentől semmi többet, Részvéténél fogva azonban szerves részévé válik az emberiségnek. Azt mondja: „Eljátszom az apa szerepét.” Tapasztalhatjuk, hogy a családban az apa nagyon-nagyon keményen dolgozik, és összegyűjt némi vagyont, így a gyermekeinek már nem kell annyit dolgozniuk. Minden anyagi segítséget megad a gyermekeinek, ők pedig élvezik az apa munkájának gyümölcseit. Amikor a spirituális mester megérkezik a világba, már nagyon keményen megdolgozott azért, hogy megvalósítsa az Igazságot, és belső életében határtalan Békével, Fénnyel és Üdvösséggel rendelkezik. Ezt a gazdagságot felajánlja spirituális gyermekeinek, mert ők a mestert teljesen a sajátjuknak tekintik, ahogy a mester is őket. Azok, akik teljes egységet alakítanak ki a mesterrel, és megpróbálnak saját képességeik szerint eleget tenni a mesternek, akik rendkívül közel kerülnek mesterükhöz, megkapják azt, amije a mesternek van, és ami a mester maga. Megvalósulásuk teljesen a mestertől függ. Olyan ez, mint amikor az apának dollármilliói vannak. A fiú kedvében járt az apjának, tehát az apa fiának adja a gazdagságát. Az apa ugyanakkor mindig látja, hogy a fia képes-e elfogadni és megfelelő módon használni a pénzt. Ha látja, hogy jól fogja felhasználni, természetesen ad pénzt a fiának. De ha úgy látja, hogy a fia eltékozolna tíz dollárt, ahelyett hogy isteni célra használná fel, akkor természetesen nem fogja elárasztani a pénzével semmirekellő fiát. Hasonlóképpen van a spirituális világban is. Ha valaki valóban őszinte, ha úgy érzi, hogy minden nélkül képes létezni, csak Isten nélkül nem, akkor lehetséges, hogy egy spirituális mester segítségével egyetlen inkarnáció alatt képes megvalósítani Istent, mert megfelelően használja fel, amit a mestertől kap.
KÉRDÉS: Nem veszti-e el a megvalósítását az, aki lejön a megvalósítás-fáról, és szembe találja magát a világ sötétségével és tudatlanságával? SRI CHINMOY: Tévedsz, ha attól tartasz, hogy a megvalósult lélek elveszti isteniségét és megvalósítását, ha közönséges emberekkel találkozik. Ha valaki megvalósítja Istent, Isten több erőt ad neki, mint megvalósulatlan gyermekeinek adott. A spirituális mestereknek szabad hozzáférésük van Isten Mindenhatóságához, és minden más tulajdonságához. Ha egy spirituális mesternek nem lenne több ereje, mint a tanítványainak, akik még mindig félelemtől, kétségtől, aggodalomtól és más istentelen tulajdonságoktól szenvednek, akkor sosem érintkezne velük, még csak tanítványnak sem fogadná el őket. Tudná, hogy teljesen elnyelnék őt tanítványai tökéletlenségei. De a spirituális mesterek nem félnek, mert tudják, hogy megvalósulásuknak sokkal nagyobb az ereje, mint a tanítványaikban lévő bármilyen negatív erőnek. A megvalósulás előtt, egészen az utolsó óráig, le lehet esni a megvalósítás-fáról. De ha egyszer valaki megvalósította Istent, akkor már megnyerte a versenyt. Ez a győzelem állandó és örökös. Semmi és senki nem veheti el, és elveszíteni sem lehet.
KÉRDÉS: Az a megvalósult mester, aki úgy dönt, hogy segít a szenvedő emberiségnek, veszít-e valamit ezáltal, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az emberiség annyira vonakodik elfogadni a mester gazdagságát? SRI CHINMOY: Nem! A mester egy olyan valakihez hasonlatos, aki jól tud fára mászni. Megvan a képessége, hogy fel- és lemásszon. Amikor a mester lemászik, nem veszít semmit, mert tudja, hogy a következő pillanatban újra fel tud mászni. Tegyük fel, hogy egy gyerek a fa alatt azt mondja: „Légy szíves, adj nekem egy gyümölcsöt, kérlek, adj nekem egy finom mangót.” A mester azonnal lehoz egyet, aztán újra felmegy. És ha senki más nem kér mangót, ül az ágon és vár. Itt a földön, ha egy ember adni akar valamit, és a másik nem fogadja el, dühös lesz. Azt mondja: „Te bolond! A saját érdekedben adom!” Szidja a másikat, és nagyon megharagszik, ha nem fogadják el az ajándékát. Egy spirituális mester esetében ez nem így van. Jön, és hozza a kincseit, de ha az emberiség nem fogadja el, nem átkozza az emberiséget. Még ha az emberek bántják, és rosszat mondanak is róla, akkor sem fogja bepanaszolni az emberiséget Istennél. Határtalan türelemmel azt mondja: „Jól van, ma alszol. Talán holnap majd felkelsz, és meglátod, mit akarok adni. Várni fogok rád.” Ha mélyen alszol, és valaki beléd csíp, és rád kiált: „Kelj fel! Kelj fel!”, ezzel nem tesz neked szívességet. Bosszankodni fogsz. A spirituális mester azonban nem fog zavarni, nem fog felébreszteni. Ott marad az ágyad mellett, és vár, amíg felkelsz, és abban a pillanatban, amikor felkeltél, megkér, hogy nézz a napra. Ha a spirituális mester valódi, semmit nem veszít azzal, ha a föld nem fogadja el, amije van, mert lénye mélyen belső életében, belső tudatában gyökerezik. És akkor sem veszít semmit, ha az emberiség elfogadja, amit kínál. Minél többet ad, annál többet kap a Forrástól. Ahogy a hétköznapi életben minél több tudást adunk másoknak, annál többet kapunk, a spirituális életben is így van. A spirituális mester sosem fogy ki a Békéből, a Fényből és az Üdvösségből, mert kapcsolatban áll mindennek a végtelen Forrásával. A átlagos törekvőknek vagy az úgynevezett mestereknek korlátozott képességeik vannak. Ha valamit odaadnak, nem tudják pótolni. De ha valaki a belső világban kapcsolatban van a korlátlan képességekkel, akkor forrása olyan, mint az óceán. A végtelen óceánt nem lehet kiüríteni. Az igazi mester mindent át akar adni odaadó tanítványainak, de azok befogadóképessége korlátozott. Tehát megpróbálja kitágítani az edényüket, olyan nagyra, amekkorára csak lehet, hogy be tudják fogadni azt a Békét, Fényt és Üdvösséget, amit hoz nekik. De nem kényszerítheti a törekvőt, hogy többet fogadjon be, mint amit meg bír tartani. A mester tehát nem tehet mást, minthogy önti, önti, önti végtelen Fényét a tanítványaiba. De ha egyszer elérte befogadóképességük korlátait, a többi számukra kárba vész.
KÉRDÉS: Ha egy mester több fényt, békét és üdvösséget hoz le, mint amit a vele meditálók be tudnak fogadni, mi történik a felesleggel? SRI CHINMOY: Nem vész el az egész. Szétszóródik a földön. Bekerül a föld légkörébe, és a föld tulajdonává válik. Amikor spirituális mesterek isteni tulajdonságokat hoznak le fentről, a Földanya a sajátjaként magába fogadja azokat. Aztán amikor valaki törekszik az utcán vagy máshol, megkapja ezt a békét és fényt a föld-tudattól, de nem fogja tudni, hogy honnan származik.
KÉRDÉS: Egyszer azt olvastam, hogy a spirituális mester azért jön le, hogy segítsen az emberiségnek ezen a világon, aztán folytatja a segítségnyújtást más világokból is. Igaz ez? SRI CHINMOY: Amikor csak szükséges, a nagy spirituális mesterek lejönnek, hogy segítsenek a még meg nem valósult lelkeknek. Isten Játékában, az Ő isteni Lílájában játsszák szerepüket. A keresők nagyon nagy lehetőséget kapnak, amikor egy valódi spirituális mester segíti őket törekvésükben, mert személyes erőfeszítéssel, mester segítsége nélkül nagyon-nagyon nehéz elnyerni a megvalósulást. A törekvés rendkívül fontos, de csupán a törekvés nem hozhatja el a megvalósulást. Az isteni Kegyelemre is szükség van. És a Kegyelem legkönnyebben az avatárok, jógik, szentek és bölcsek közbenjárásával érkezik. A világ csak azért halad ilyen gyorsan, mert nagy spirituális mesterek jönnek a világba, hogy segítsenek. Miután néhány inkarnáción át a földön dolgozik, lehet, hogy a mester a másik világból akarja tovább folytatni az emberiségért végzett munkáját. Akkor már ismeri a Földanya minden rejtett zugát; ismeri a föld-tudat minden szívverését, így képes arra, hogy kívülről dolgozzon.
Kilencedik fejezet A jógi és az avatár
A jógi elméje
* Az Avatár
A jógi teljesen megvalósult lélek. A megvalósult léleknél magasabb szinten van a részleges vagy nem teljes avatár, az angsa avatár. A részleges avatárnál magasabban van a teljes avatár vagy púrna avatár. A jógi néhány emberrel, az emberiség egy részével képes foglalkozni, az avatár az egész világgal. A jógi csendben tevékenykedik, az avatár dinamikusan cselekszik, és magabiztosan beszél. A jógi olyan, mint egy facsemete; az avatár olyan, mint egy hatalmas, magas fa. Az avatár Isten közvetlen leszármazottja: az Isteninek valódi, szilárd része, amely folyamatosan működik a Legmagasabb és a legalacsonyabb síkon is. Az avatár képessége olyan, mint egy hatalmas tengeré, míg a jógié olyan, mint egy folyóé vagy egy tavacskáé. Amikor a jógik emelni akarják az emberiség tudatát, néha megtámadja őket a föld tudatlansága. Az avatár ellenben egy időben tartózkodik a Legmagasabb és a legalacsonyabb síkon, és még a legalacsonyabb síkon sem befolyásolja semmi a cselekvőképességét. Az avatárnak végtelenül nagyobb képessége van a jóginál arra, hogy az emberiség teljes átalakulását elősegítse. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a világ tudatlansága, sötétsége és tökéletlensége miatt még a legmagasabb rendű avatár sem tud mindig a legmagasabb tudatszintről dolgozni. A föld tudata nem törekvő, és a legtöbb embernek nem kell az ő Fénye. Nézzük Krisztust! Ki törődött vele? Nagyon kevesen. Nézzük Krisnát! Ki fogadta el? Nagyon kevesen! Az indiai filozófia és spirituális tanítások szerint az avatár a Legfelsőbb közvetlen leszármazottja, aki tetszése szerint bármikor bizalmasan beszélhet Vele. Erre a legtöbb jógi nem képes. Nekik két-három órába telik, hogy elérjék legmagasabb tudatszintjüket, és bensőségesen beszélhessenek Istennel. Nem képesek egy szempillantás alatt bensőséges kapcsolatot létesíteni Istennel. Erre csak az avatár képes. Az avatár emberi lény; éppen úgy beszél, eszik, lélegzik, éppen úgy csinál mindent, mint az emberek. De amikor belép legmagasabb tudatába, ha ebbe csak egy röpke bepillantást is nyersz, életedet teljes egészében a lábai elé helyezed. Még ha beléd is rúg, vagy félredob téged, akkor is hűséges kutyaként ragaszkodsz hozzá, mert benne olyan páratlan kincsre találtál, amilyet a földön senki mástól nem kaphatsz. Nagyon-nagyon magas spirituális tudatszint szükséges ahhoz, hogy akár csak a legcsekélyebb bepillantást is nyerhessük egy avatár tudatának magasságába. Az ő tudatát sohasem lehet kifejezni vagy megmagyarázni. Ha valakinek egy avatár a guruja, az a legnagyobb áldás, amiben ember valaha részesülhet. Srí Rámakrisna azt szokta mondani: „Ha Isten a tehén, akkor az avatár a tőgy, amely a tejet adja.” A nagy törekvők szerint Isten egy avatár formájában sokkal részvétteljesebb, mint Isten Maga. A törekvő azt mondja: „Ha rosszat teszek, Istentől büntetés vár rám, ott a karma törvénye. De a guru esetében más a helyzet. Őbenne csak mélységes szeretet van legkedvesebb tanítványai iránt. Tehát amikor a tényleges büntetést megkapnám, a guru magára veszi a büntetést.” Ha a kereső rendkívül őszintén és erőteljesen imádkozik és kiált Istenhez, lehet, hogy Isten megbocsát neki ahelyett, hogy megbüntetné. De ha valakinek avatár a guruja, és ha nagyon közeli kapcsolatban van vele, akkor guruja ténylegesen magára veszi a tanítvány büntetését. Amikor egy avatár lent van a földön, megtestesíti az összes többi, előtte itt járt avatár tudatát. Srí Rámakrisna azt mondta: „Aki Ráma, aki Krisna, egy személyben Rámakrisna.” Ti itt nyugaton sajnos egyedül Krisztust ismeritek el avatárnak. Vagy elfogadjátok, vagy elutasítjátok őt. Ha elfogadjátok, számotokra nem létezhet más avatár. De ebben tévedtek. Krisztus, Buddha, Krisna és mások ugyanonnan jöttek. Ha Krisztust a végtelen isteni Tudatnak tartod, nem különítheted el tőle Krisnát, Buddhát vagy Srí Rámakrisnát. A Legfelsőbb vette fel azt a formát, amit Krisztusnak nevezünk, Ő vette fel a formát, amit Krisnának nevezünk, és azt a formát is Ő öltötte magára, amit Srí Rámakrisnának nevezünk.
KÉRDÉS: Hogyan tehetünk különbséget Krisztus, Rámakrisna és Isten között, ha tudatilag mind egyek? SRI CHINMOY: Egyáltalán nem szükséges különbséget tenni. Különböző időkben jöttek, de mindannyian egyek. Mind Isten gyermekei különböző alakban. Ebben az életedben van egy neved, de az előző életedben más neved volt. Még ebben a mostani életedben is máshogy nevez édesanyád, és máshogy hív a férjed vagy a gyerekeid, és lehet, hogy mi megint csak egy másik néven szólítunk. Ettől még ugyanaz a személy vagy. A lélek egy, de a formák különbözőek. Isten az Egyetemes Lélek, de különböző formákat ölt magára. Krisztus, Buddha, Sri Rámakrisna, Krisna mind emberi alakot öltöttek. Amikor a lélek belép a testbe, ki kell nyilvánítania belső isteniségét. A nagy spirituális mesterek kinyilvánították, de te még nem. Tehát lélekben egyek vagyunk, de formánkat illetően sokká váltunk. És így lehetőség van az isteni játékra.
Ó korszak Avatára,
KÉRDÉS: Mi a különbség a Buddha által elért tudat és a Krisztus által elért között? SRI CHINMOY: Ne haragudj, hogy ezt mondom, de az, ha tudnád, hogy Jézus Krisztus mit ért el, vagy mit nem ért el, egyáltalán nem lenne a segítségedre. Ha tudnád, hogy mit ért el Buddha, az éppoly hasztalan lenne. Csak ha megpróbálsz felérni Krisztus tudatáig vagy Buddha tudatáig, az segít neked. Aztán eljön az az idő is, amikor ezen a ponton is túl kell lépned. Úgy kell érezned, hogy Isten vett egy bizonyos lelket, és lehozta a világba egy külső alakkal, amit Krisztusnak nevezett. Egy másik lelket Buddhának hívott. Isten azt akarta, hogy ezek a bizonyos lelkek eljátsszák Krisztus és Buddha szerepét. Tőled azt kívánja, hogy valaki másnak a szerepét játszd. Isten mindenkiben és mindenkin keresztül egyedi módon akar játszani. Ezek a nagy lelkek mondhatni isteni oroszlánok szerepét játszották. Isten tőled most azt kívánja, hogy apró rovarként cselekedj. Ők igen kielégítően töltötték be szerepüket azzal, hogy oroszlánként játszottak. A te esetedben, ha Isten azt akarja, hogy rovar légy, igen elégedett lesz, ha jól játszod el a rovar szerepét. Nem fogja azt kérdezni: „Miért nem játszottad egy oroszlán szerepét?” Azt kérte tőled, hogy rovart játssz, és nem is vár tőled mást. Minden léleknek a saját szerepét kell játszania. Krisztus, Buddha, Krisna mind sikeresen játszották szerepüket, mert Isten tudatos eszközei voltak. Belsőleg még most is játsszák szerepüket a földön. Nekünk is el kell játszani a szerepünket. Ha nem játsszuk el, Isten beteljesítetlen és kinyilvánítatlan marad. Indiában egyes spirituális mesterek azt mondják a tanítványaiknak: „Ne használj olyan fogalmakat, mint a Végtelenség, Halhatatlanság, és Örökkévalóság. Csak arra gondolj, ahol most tartasz.” Én is ezt mondom nektek. Ne foglalkozzatok Krisztus tudatával vagy Buddha tudatával. Foglalkozz a saját tudatoddal. Törekszel? Ha igen, akkor Isten teljesen elégedett veled. Semmiképp nem akarlak elcsüggeszteni, de jó pár dolgot kíváncsiságból szeretnél tudni, ezek a dolgok pedig végül majd az utadba állnak. Ha most ismerni akarod a célt, amit a nagy spirituális mesterek elértek, teljesen el fogsz tévedni. Mindig sokkal jobb lépésről lépésre haladni. Ha majd magasra, nagyon magasra jutottál, meglátod Buddha tudatát és Krisztus tudatát. De ha most ezekre gondolsz, az csak összezavar. A maratoni verseny több mint negyvenkét kilométer. Amikor a bíró elsüti a rajtpisztolyt, ha a futó arra gondol, hogy negyvenkét kilométer után éri el majd a célt, teljesen elcsügged. „Negyvenkét kilométert kell futnom!” – gondolja, és máris feladja. Nem, futás közben arra kell gondolnia, hogy megtesz egy fél kilométert, egyet, kettőt. Ha rögtön arra gondol, hogy el kell érnie a célt, inába száll a bátorsága. Azt fogja mondani, hogy ez lehetetlen. Ha az elsős kisdiák, aki az ábécét tanulja, arra gondol, hogy mielőbb meg kell szereznie a diplomáját, akkor egyszerűen megőrül. De ha érzi, hogy most alsós, azután felsős lesz, majd középiskolába megy, és így tovább, akkor végig lelkes marad.
KÉRDÉS: Vivékánanda avatár volt? SRI CHINMOY: Vivékánanda nem volt avatár. Csak csekély bepillantást nyert abba az Igazságba, amelyet Srí Rámakrisna megélt. Srí Rámakrisna átélte a legmagasabb Igazságot, és Vivékánanda némi bepillantást nyert ebbe az Igazságba. Vivékánanda nagy vibhúti volt, olyan valaki, akit Isten különleges erővel ruházott fel, aki rendkívül dinamikusan tevékenykedik a világ-atmoszférában. A vibhútik az emberiség vezetői, akik felébresztik a szendergő tudatot. Napóleont nem nevezhetjük vibhútinak, de amit Napóleon az anyagi világban elért, azt hajtotta végre Vivékánanda a spirituális világban. Vivékánandában a leghatalmasabb dinamikus erő működött emberi formában. Vivékánanda valódi küldetése az volt, hogy mesterének, Srí Rámakrisnának a tanítását terjessze. Rámakrisna sokat elért, de nem sokat nyilvánított ki. Nem törődött a világi teljesítménnyel vagy az úgynevezett sokoldalú fejlődéssel. A mai világnak szüksége van az elmére. Az elmének még csak intellektuálisnak sem kell lennie; lehet csupán hétköznapi elme, amely képes megérteni az alapvető dolgokat. De Srí Rámakrisna még ezzel a hétköznapi elmével sem törődött. Tehát Vivékánanda összegyűjtötte annak a fának a gyümölcseit, ami Rámakrisna volt, és felajánlotta a világnak. Harmincéves korában nyugatra jött, és bőséges fényt hozott magával. Amikor Srí Rámakrisna halálán volt, Vivékánanda még mindig kételkedett mesterének spirituális magasságában. Magában azt mondta: „Ha azt mondod nekem, hogy nagy avatár vagy, akkor elhiszem.” Srí Rámakrisna belelátott a gondolataiba, és így szólt: „Naren, még mindig kételkedsz bennem? Aki Ráma, aki Krisna, egy személyben, ebben a testben Rámakrisna.” Ráma avatár volt, Krisna avatár volt, és Vivékánanda mestere megtestesítette mindkettőt. Vivékánanda nem volt avatár, nem tekinthető egyenrangúnak Rámakrisnával. Én nagyon szeretem és csodálom Vivékánandát. Nagyon szoros kapcsolatban vagyok vele a belső világban. Sajnos, itt nyugaton szoktam találkozni olyan spirituális emberekkel és szvámíkkal, akik lekicsinylik Vivékánandát és teljesítményét, és azt merik állítani, hogy nem volt megvalósult. De csak azt mondhatom, hogy azok, akik lekicsinylik Vivékánandát, arra sem méltók, hogy a lábát megmossák. Egyértelműen elérte az Isten-megvalósítást, nagyon magas fokra jutott. Egy hétköznapi ember nem tudja megítélni az avatár magasságát. Olyan ez, mintha egy törpe próbálná megmérni egy óriás magasságát: nevetséges. De ne gondoljunk a spirituális mester magasságára. Gondoljunk csak a szívünkben való jelenlétére. Amikor szívünk mélyén érezni tudjuk a jelenlétét, akkor ő lesz, aki segít, aki vezet, aki ösztönöz minket, aki törekszik bennünk. Ő lesz utazásunk és Célunk.
KÉRDÉS: Igaz-e az, hogy Buddha egyike azoknak, akik egyfajta világtól való menekülést hirdettek? SRI CHINMOY: Ha azt mondod, hogy Buddha filozófiája a menekülés filozófiája, hogy tudatosan el akart menekülni, ez nem igaz, ez félreértelmezés. Buddha tényleges célja az volt, hogy véget vessen a világban az emberi szenvedésnek. Úgy játszotta szerepét a világ színpadán, mint egy isteni harcos. Nem az „Isten” szót használta, hanem az „Igazság” és a „Fény” kifejezést. Miután elérte a megvalósulást, még negyven évig a földön maradt, és megpróbálta felemelni az emberiség tudatát. Mindenfelé járt-kelt, és folyton prédikált. Bár teste igen törékeny volt, egyre csak beszédeket tartott, próbált békét, fényt és üdvösséget lehozni. De látta, hogy az emberek, akiken segíteni próbál, nem fogadókészek, és végül úgy érezte, hogy szinte lehetetlen véget vetni az emberi szenvedésnek. Aztán felfedezte, hogy van valami, a nirvána, ahol az összes vágy kihuny, az összes földi hajlam semmivé válik, az összes korlát leomlik. Itt túlmegyünk a fizikai birodalmán, és minden csak belső létezés. Tehát azt mondta: „Már nagyon, nagyon elfáradtam. Belépek hát ebbe az üdvös állapotba, és megpihenek.” Úgy döntött, hagyja, hogy más isteni harcosok jöjjenek a világba, és küzdjenek a teljes kinyilvánításért. Nos hát, ha egy katona sok éven át bátran harcol, aztán megpihen, és ha egy másik katona, aki utána jön, elhatározza, hogy addig folytatja a harcot, amíg a Legmagasabbat ki nem tudja nyilvánítani, akkor természetesen úgy érezzük, hogy ez a második személy több erővel, több energiával, több kitartással játssza szerepét. Ha valaki manifesztálni akar, miután elérte a megvalósulást, természetesen egy lépéssel előbbre viszi az emberiséget, mert Istennek a manifesztációra is szüksége van. De helytelen dolog azt mondani, hogy az első nem játszotta el a szerepét, vagy hogy el akart menekülni. Mint egyén, Buddha eljátszotta szerepét. Buddha elérte a megvalósulást. Elérte a kinyilatkoztatást. A kinyilvánításba is belekezdett, de végül nem akart tudatos szerepet vállalni a manifesztáció terén. Nem akart már többé részt venni a kozmikus Játékban. Buddha néhány követője félreértette a filozófiáját, és saját kedvük szerint kiforgatták azt. Mint egyén, Buddha sosem hirdette a menekülést vagy a világ tagadását. Az imát és a meditációt hirdette az örökké tartó üdvözült tudatállapot elérése érdekében. Mondhatjuk, hogy új utat nyitott, vagy nevezhetjük háznak is. Azok, akik erre a bizonyos útra lépnek, vagy ebbe a házba mennek be, az Isten-megvalósítás után már nem térnek vissza a világba, míg azok, akik egy másik házat választanak, visszajönnek. Ez nem azt jelenti, hogy ha belépsz a nirvánába, ott ragadsz. Nem. Ha az ember belép a nirvánába, általában azért nem jön vissza, mert nem akar. De vannak mesterek, akik túlmennek a nirvána állapotán, és visszatérnek a világba. Nem maradnak a házban. A Legfelsőbb dinamikus ösztönzése arra készteti ezeket a mestereket, hogy újra visszatérjenek a világba, és dolgozzanak Isten kinyilvánításáért, még akkor is, ha már leéltek egy életet Isten-megvalósított lélekként.
Az Avatárban rejlő igaz Barát
|
Főoldal > A szív útja >