Kétségkívül napjaink egyik fölöttébb nagyra értékelt fogalma, emberi tulajdonsága a siker, a sikeresség. A média naponta közöl sikersztorikat, riportokat sikeres emberekkel, amelyek lélektani hasznossága legalábbis megkérdőjelezhető. Túl azon, hogy mint az életben egyre több helyütt, itt is amerikai sablonok átvételéről van szó, a szándék nem eleve rossz: megmutatni befutott emberek példáját az érvényesülési problémákkal küszködőknek: lásd, nem lehetetlen, ez neked is sikerülhet, csak akarnod kell. De így van-e valóban? Igaza volt-e Napóleonnak, hogy minden közkatona a tarsolyában hordja a marsallbotot, vagy követhető-e ma is a Rotschildok, Rockefellerek példája, akik egy kosár zöldséggel kezdtek a piacon és mára milliárdos üzletbirodalmak tulajdonosai? Vagy egyáltalán, ez-e az az életviteli minta, amelyet mindenkinek követni kell(ene)? A tapasztalatok szerint az ilyen példák bemutatása legalább annyi emberben ébreszt ellenérzéseket, olyanokban, akik úgy gondolják, ők nem tudják, vagy nem is akarják ezt a mintát követni. Talán nem csak a fogyasztói társadalom hajlamos egy-egy életstílust követendő mintává, etalonná tenni, de a média befolyásoló (sőt manipulatív) lehetőségei ma eddig nem látott mértékben tudják az embereket hatásuk alá vonni. A ma bálványai (szaknyelven idolok): a sikeres üzletember, menedzser, bankár, vállalkozó, sportoló, popsztár, filmcsillag, média-személyiség, esetleg politikai vezető. A sikert többnyire úgy értelmezzük, hogy valamilyen nyilvánosság előtt folyó tevékenységhez van kötve, és attól lesz valaki sikeres, hogy mások annak tartják, illetve sokan ismerik őt. Tehát: a siker attól lesz siker, hogy a külvilág annak ítéli meg és folyamatos visszajelzéseket ad erről. De lehet-e valaki sikeres a magánéletében? Lehet-e sikeres egy édesanya, családfő, vagy barát, ha egyébként senki se ismeri? Lehet-e sikeres egy gyári munkás? (A sztahanovista mozgalom megpróbált pár évtizede sikeres esztergályost és traktorost kreálni, de senki se vette komolyan.) Sikeres ember volt-e például calcuttai Teréz anya? Vagy ami senkinek se jutna eszébe: lehet-e sikeres valaki, aki teljesen a világtól elvonulva nagyszerű dolgokat csinál, neadjisten sikeres ember-e egy remete, aki a dzsungel mélyén meditálva elérte a megvilágosodást? Nyilván ez a gondolat benne fel sem merülne . Ők inkább hasznosak vagy boldogok akartak lenni, mintsem sikeresek – ezt viszont „sikeresen” el is érték. Nagy gondolati csapda összekötni a sikerességet a boldogsággal. A nagyon felszínes szemlélet (és talán az irígység) azt láttatja, hogy együtt járnak, és bár tudjuk, hogy ez korántsem igaz, mégis szinte egész iparággá vált a sikeresség oktatása. Mint mindennek, ennek is vannak pozitív vonásai és hasznos lehetőségei, és visszásságai is. Mihez van szükség a sikerhez? A sikeres ember rendelkezik olyan stratégiákkal, amelyekkel meg tud küzdeni a problémákkal. Optimista és hisz önmagában. Kezdeményező, jól kommunikál és jó az emberismerete, bizalmat tud ébreszteni maga iránt. Határozott, céltudatos és kitartó. És valamiben tényleg tehetséges. Bár manapság néha úgy tűnik, ez nem feltétlen igaz és nem is mindig feltétel. A médiában – hadd ne említsünk minden este látható elrettentő példákat – bejáratott útjai vannak a sztárcsinálásnak. Tehetségtelen, műveletlen, sőt kifejezetten ostoba figurákból is lehet egy időre sztárt faragni kellő befektetéssel, egészen addig, amíg ebből valaki(k) hasznot tud(nak) húzni. Utána a gyorsan felkapaszkodott sztárocska gyorsvonati sebességgel tűnik el a süllyesztőben, megmarad viszont az az ízlés- és kultúraromboló hatás, amit áldásos működése alatt kifejtett. Mindez nagy tanítás – lenne – a siker értékére és múlandóságára nézve – ha tudatosulna is a nézőkben. A média-senkik fel-feltűnése, tiszavirág-tündöklése és bukása kérdésessé teszi, hogy valóban beszélhetünk-e az ő esetükben sikerességről, vagy csak annak látszata volt igaz? ) A sikeres embernek nyilván fokozott önérvényesítési késztetései vannak. Ezek túlzásai hívhatják életre az olyan tulajdonságokat is, amelyek inkább ellenszenvessé tehetik: egocentrikusság, törtetés, kíméletlenség, empátia hiánya stb. Mindezek következménye lehet az a gátlástalan önteltség, kapzsiság, pénzzel és hatalommal való visszaélés, ami bár nem mindenkire jellemző, kísértést jelenthet, vagy könnyen ilyennek nézhetik az irigyei. A problémákkal való megküzdés szempontjából két embertípus van: a kihíváskereső és a kudarckerülő. Az első típus számára kellemes izgalom megméretni magát és valami új, lehetőleg nehéz feladatba fogni. A másik inkább elkerül minden olyan szituációt, ahol esetleg kudarc érheti. Belőle aligha lehet sikerembert faragni. A sikerre vágyó ember talán nem is magára a tevékenység sikerére vágyik, hanem a külvilág elismerő reakcióira: ismertségre, elismerésre, csodálatra, tiszteletre, szeretetre stb. Az előzőeket könnyebben megkaphatja, az utóbbit sokkal nehezebben. Aki sikerre vágyik, úgy gondolja, sikeresnek lenni jó. A sikeres ember pedig tapasztalja a rossz oldalait is: irigység, féltékenység, rosszakarat, valódi, érdek nélküli kapcsolatok hiánya. Az „amerikai álom”, a sikerkultusz alapvetően hamis állításokkal manipulál: A boldogság kulcsa a siker. Az ember mértéke a sikeressége (illetve a felhalmozott javai). Mindezt te is elérheted! Mutasd meg, és légy te a legjobb! Törj a csúcsra! És viszont: értéktelen vagy, ha nem tudsz sikeressé (híressé, gazdaggá stb.) válni! De lehet-e mindenki sikeres ebben az értelemben? Nyilván nem. Egyrészt, ha mindenki egyformán elérhetné, nem lenne érdekes, másrészt az életfeladataink is különbözőek. Van, akinek olyan területen van dolga, ahol nem kell, vagy nem lehet külső sikereket elérni. Ha az illető képes ezt elfogadni, boldog lehet. Ha nem, csak kudarcai lesznek, hiába járja végig a leghíresebb sikertréningeket – amelyekről talán nem árt bővebben szólni. Nincs olyan módszer, amely mindenkiből sikeres embert tudna varázsolni. A legjobb személyiségfejlesztő módszer is csak annyit tehet, hogy a fentebbi pozitív tulajdonságokat próbálja megerősíteni – és ez hosszú folyamat, aligha érhető el egy-két hétvége alatt. Az, amivel sok helyen operálnak, hogy önbizalom erősítő szlogeneket oktatnak a pozitív gondolkodás jegyében: hiszek magamban, hiszek a sikerben, én is meg tudom tenni - alig több a semminél. Először önismerettel kellene kezdeni, majd megkeresni és feloldani, lebontani a gátakat: negatív attitüdök, önbizalomhiány, félelmek, korlátozó hiedelmek, konfliktuskerülés, gátlások, rossz reakciómódok és mechanizmusok, önigazolás stb. Ezek nélkül legfeljebb egy téves és alaptalan önbizalmat lehet adni, ami esetleg működik ideig-óráig, de önismeret és a személyiség átdolgozása nélkül könnyen kudarcot vall. Ha nincs tényleges személyiségfejlődés, eredmény sincs. A tengerentúli „intenzív” import módszerek közös hibája ez. A legrosszabb „Made in USA” változatok azok, ahol a tréning vezetője azzal kezdi, hogy mindenkit a sárba tipor, kijelenti hogy itt egyedül ő ért el eddig valamit, mindenki más a béka alfele alatt van és az anyagcsere végtermékeivel egyenértékű. Majd pár napos, megalázásokkal telített kommandó-kiképzésre hajazó „személyiségfejlesztés” következik, aminek a végén bejelenti, hogy most már mindenki „oké”. Ha valami egy ilyen tanfolyamon fejlődni tud, az egyedül az eddig is torz személyiségű oktató önteltsége. A gyorstalpaló módszerek elfelejtik azt, hogy amint a konditeremben sem lehet valakit pár nap alatt „kigyúrni”, a személyiség fejlődéséhez is idő kell, és hozzáértő tréner. Elvileg működik minden olyan módszer is, ahol a sikert valamilyen mentális technikával „programozzák”, ám ha valamit úgy akarnak megszerezni, hogy valaki más azt elveszíti, az sajnos már közel jár a fekete mágia fogalmához. Talán az egyik legálságosabb és legvisszatetszőbb az a módszer, ahol üzleti technikákat, eladási stratégiákat, üzletépítést tanítanak (eddig ez korrekt is), majd az egészet nyakon öntik valami ezoterikus maszlaggal, arról, hogy ez nem is a pénzről szól, hanem az emberiség szellemi felemeléséről, a boldogságról és a szeretetről. Főként egyes MLM hálózatok élnek e módszerrel (tisztelet a kivételnek), kihasználva az emberek szeretetéhségét és olyan hatékonyan megdolgozzák terjesztőiket, hogy azok akár el is hihetik, hogy az egész nem is üzlet, hanem áldozatteljes humanitárius szolgálat. A „sikert – minden áron” mentalitás terméke egyebek között a Guinness Rekordok Könyve is, ahová be lehet kerülni tényleges teljesítménnyel is (ez a ritkább), de sokkal inkább olyanok pályáznak erre, akik sikertelenségüket és kisebbrendűségi érzésüket olyan mutatványokkal akarják kompenzálni, hogy több gombócot esznek meg, vagy több biztosítótűt szúrnak magukba, mint bárki más. Tegyük fel, hogy valaki tényleg sikeressé lesz (és nem a fenti módokon). Vajon milyen sikeresnek lenni? Fel van-e készülve, el tudja-e viselni a sikert mindenki? A tapasztalatok azt mutatják, hogy főleg a hirtelen jött siker nagy megpróbáltatás. Ezt a fejlett személyiségű, képzettebb, intelligensebb, vagy a sikerért kitartó, hosszú utat megjárt emberek viselik jobban. Másoknál súlyos lelki problémák, személyiségtorzulások jönnek létre. Probléma lehet például a megszokott környezetből való kikerülés, a régi kapcsolatok megszakadása, egy új, alapvetően érzelmek nélküli, őszintétlen, érdekközpontú kapcsolatrendszerbe való beilleszkedés. Ez történik most a közelmúlt vetélkedőn feltűnt, állami gondozott takarítónőből lett énekes sztárjával. Csak remélhetjük, hogy elég erős lesz a személyisége, és olyan segítői lesznek, akik megóvják a rá leselkedő veszélyektől és hosszú távon sikeres tud maradni. Sok híres ember szenved az őszinte kapcsolatok hiányától és a magányosságtól. Nem könnyű elviselni azt sem, hogy az életből eltűnik az intimitás, minden mozdulatukat fotósok, riporterek lesik, akik mindent azonnal kiteregetnek. Másoknál a siker az önértékelés zavarait hozza elő, saját nagyságától megszédült ún. „mana személyiség” alakulhat ki (ami sokkal súlyosabb az egyszerű önteltségnél), esetleg üldözési mániás, paranoid vonásokkal színezve. Az, akinek, sikeres ember lévén, minden könnyedén az ölébe pottyan, elveszítheti a dolgokért való megküzdés képességét. Millió esetben látjuk, hogy a siker csúcsán lévő sztárok összeroppannak, depresszióba esnek, szenvedélybetegségek áldozataivá, vagy öngyilkossá válnak olyan szituációk miatt, amelyeket átlagemberek sokkal könnyebben tudnak kezelni. A legtragikusabb pedig azt megélni, amikor a siker tovaszáll és ugyanott kellene folytatni a hétköznapi életet, ahol abbahagyták. Ezt is kevesen bírják el meghasonlás nélkül. Kell-e a siker? Vagy inkább egyszerűen boldogok akarjunk lenni, akár otthon, elszigetelten, saját kis köreinken belül? Mindenki maga döntse el. A Dalai Láma mindenesetre azt mondja el minden előadásán, hogy az egyik dolog, amiben minden ember közös, az, hogy boldogságra vágyunk. És ennek a magjai minden emberben ott vannak… Kövesi Péter http://www.alapinfo.hu/ |
Főoldal > A szív útja >