Nyári napforduló  Nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, és az év leghosszabb nappalát adja (következésképpen a legrövidebb éjszakát). A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án), a déli féltekén pedig december 21-én(esetenként 22-én). A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához (éjjeléhez) kötik a nyári napfordulót. Jellemző pozíciói Az Északi-sarkon a Nap állandó magasságon, 23°-on kering. Az Északi sarkkörön a Nap középpontja éppen az északi horizonton tartózkodik, anélkül, hogy lenyugodna. A Nap D 47°-on delel. Ez az év egyetlen napja, amikor a Nap nem nyugszik le. Magyarországról nézve a nyári napforduló idején a Nap 66° magasan delel, s csaknem 16 órán keresztül tartózkodik a horizont felett.  A Ráktérítőn a Nap É 26°-on kel fel, a zeniten delel, majd É 26°-on nyugszik. A Nap 13,4 órán át tartózkodik a horizont felett. Az Egyenlítőn a Nap É 23°-on kel, É 67°-on delel, és É 23°-on nyugszik. A Nap 12 órán át tartózkodik a horizont felett. A Baktérítőn a Nap É 26°-on kel fel, É 43°-on delel, majd É 26°-on nyugszik. A Nap 10,6 órán át tartózkodik a horizont felett. A Déli sarkkörön a Nap középpontja éppen az északi horizonton tartózkodik, anélkül, hogy feljebb emelkedne. Ez az év egyetlen napja, amikor a Nap nem kel fel. A Déli-sarkon a Nap sohasem kel fel, hanem 23°-kal a horizont alatt kering.  A nyári napforduló az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi szokás kapcsolódik hozzá, megünneplésének ismét reneszánsza van. A nyári napfordulókor, június 21-én ünneplik az újpogány wicca vallás nyolc nagy ünnepének egyikét; a lithát, a tűz ünnepét. http://hu.wikipedia.org/wiki/Napfordul%C3%B3 Szent Iván éj az év legrövidebb éjszakája az északi féltekén, hazánkban ilyenkor alig néhány óráig tart a sötétség. A Nap messze északnyugaton nyugszik, alig kerül az északi horizont alá, és északkeleten kel. Majdnem este 11-ig fénylik a horizont alja, és hajnali 3-kor már világosodik is. A nappalok hosszának éves váltakozását a Föld forgástengelyének ferdesége okozza. Ha a forgástengelyünk merőleges lenne a Nap körüli keringésünk síkjára, minden nap egyforma hosszú lenne. Mivel azonban a forgástengely 23,5 fokkal elbillent, a Nap körüli keringés során hol az egyik, hol a másik féltekénket fordítjuk csillagunk felé. Szent Iván éjjelén a Föld forgástengelye pont a Nap irányába mutat, az északi féltekét ilyenkor éri a legtöbb napfény, a Nap ezen a napon áll legmagasabban egünkön. Ez a nap június 21-ére vagy 22-ére esik, ami két-három nappal megelőzi a június 24-ei Iván napot. Az eltérés oka, hogy a Föld forgástengelye lassan változtatja térbeli helyzetét, így a legmagasabb napállás időpontja évente 24 percet eltolódik. Amikor Szent Iván éjjelének hagyománya kialakult, még június 24-ére esett a legrövidebb éjszaka. *** Keresztelő Szent János napjának előestéje, a június 23-áról 24-re virradó éjszaka évszázadok óta a nyári napforduló ünnepe. A legtöbb fény és a legkevesebb sötétség idejét, az év legrövidebb éjszakáját ősidők óta minden nép számon tartotta, virrasztással és tűzgyújtással ünnepelte. Szentivánéj mágiákkal, apró csodákkal fűszerezett éjszaka. Ilyenkor bármi megtörténhet. Ehhez a kozmikus fordulathoz kötődik Keresztelő János ünnepnapja, aki „égő és világító fáklya volt” a hagyomány szerint. A magyar nyelvben Szentivánéj néven rögzült a nyáreleji ünnep, melynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át – Joann-Jovan-Ivan –, ami feltehetőleg a bizánci kereszténység hatásának tulajdonítható. A fény, az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe Még a huszadik században is a határban rakott nagy tűz mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát. Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. A legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény azonban, hogy a ma is élő szokás a kereszténységet messze megelőző korokból ered. A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát, amit aztán a hanyatlás féléves periódusa követ. Amikor az ember még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta támogatni a sötétséggel vívott harcában. A régi korok emberei a tüzet – gyakorlati haszna mellett – a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintették. Így már érthető, hogy a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte ezen az éjszakán. A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották. Népszokások A néphit szerint hajnalban be kell gyűjteni a gyógynövényeket, amikor még harmatosak, ugyanis így sokkal erősebb a gyógyhatásuk. A kora reggel fogott szentjánosbogár is az egészségvarázslás része. Aki Szent Iván napján pillangót fog, az év hátralévő részében számíthat Fortunára. A fehér lepke nagy szerencsét jelent, a sárga pénzt hoz, a tarka lepke boldog szerelmet. A szürke, barna vagy fekete pillangót hagyni kell, hadd szálljon, úgyis csak bajt hozna a házhoz. Ha gyermekáldásra vágysz, vagy épp terhes vagy és szeretnéd, hogy szép gyermeked szülessen, szedj cseresznyét vagy almát, és este a tűz mellett edd meg. A tűzben megsütött más gyümölcsök gyógyító erővel bírnak, különösen torokfájás és hasgörcs ellen hatásosak. A Szent Iván-éji tűz minden maradványa amulettként szolgálhat a következő nyárig. Tűzjóslás  A sámánok a láng erejével tartották távol a negatív hatásokat, melegével gyógyítottak, vagy ha kellett, hát az izzó parázs segítségével olvasztották meg a hideg szíveket, s forrasztották örökre egy párrá a szerelmeseket. A tűznek évezredekig jelentős szerepe volt az ember életében, természetes, hogy jövendölésre is használták. - Ha a tűzbe dobott anyag lángra lobban, és nem fröcskölődik szét az egész tűzfelületre, az a dolgok jóra fordulását jelzi. - Az egyetlen csomóban nagy lánggal, szikrák nélkül égő zsír vagy olaj azt jelzi, a szerelmesek valóban egymáshoz tartoznak, sokáig együtt maradnak. - Ha nagy szikrát vet az olaj, és a szikrák a tűz fészkén túlra repülnek, akkor bizony elszállnak a lehetőségek, az események rosszabbra fordulnak. A szerelmesek hamarosan külön utakon járnak. - Ha a tűzbe dobott anyag eloltja a lángot, akkor valaki (talán épp az, aki a tüzet rakta) megbetegszik. - Ha virágkoszorút dobnak át a tűz felett a szerelmesek, és a másiknak sikerül elkapni, biztos a boldogság. Viszont ha a koszorú a tűzbe pottyan, hamarosan véget ér a románc, az ügyetlenkedőt elhagyja párja. Sokfelé az a szokás, hogy az ünnepi tűzgyújtás ideje alatt összeszedik a ház körüli csontokat, rongyokat, egyéb szemetet, hogy a tűz nagy füsttel égjen. Így űzik el a szegénységet. A tűz után megmaradt üszökkel körbekerítik a kertet, hogy távol tartsák a háztól a rágcsálókat, és jó termést varázsoljanak. Gyertya-jóslás Akinek nincs módjában tábortüzet rakni, az néhány szál gyertya segítségével varázsolhat magának szerelmet, esetleg megtudhatja, mi vár rá a közeljövőben. - Szerelmi varázsláshoz piros és fehér gyertyát kell használni, a fehérbe a saját, a pirosba a meghódítandó férfi nevét kell belekarcolni. Először a fehér gyertyát kell meggyújtani, majd ennek lángjával a pirosat. A két gyertyát egymás mellé téve kell elégetni. - Ha hűtlen kedvesedet szeretnéd visszaszerezni, fehér gyertya mellé jobbról és balról két pirosat kell meggyújtani. Ha a fehér gyertyáról a jobb oldalon folyik le több viasz, sikerül visszaszerezni, ha a bal oldalon, kár várni rá, mert valaki mellett boldogabbnak érzi magát. - A pénz- vagy egyéb javak megszerzéséhez zöld gyertyát kell gyújtani, amit egy tálca bal oldalára kell állítani. Azután gyújts egy fehér gyertyát, és állítsd a tálca jobb oldalára. A két gyertya elé helyezz egy-egy pénzérmét. A zöld gyertya lángját figyelve képzeld el, hogy az oda helyezett pénz megsokszorozódik, egyre több és több lesz, és hamarosan már nem kell garasoskodnod. Tizenöt perc múlva oltsd el előbb a fehér, majd a zöld gyertyát, és feküdj le aludni. Ha álmodban a gyertyát ismét meggyújtod, vágyad hamarosan teljesül. Ha nem álmodsz a gyertyákkal, akkor a következő teliholdkor meg kell ismételni a gyertyamágiát, hogy vágyad valóra váljon. - Egészség-varázsláshoz kék gyertyát kell gyújtani, a karrier-tervek segítéséhez sárgát vagy arany színűt. A Szent Iván-éji álmok különös jelentőséggel bírnak: - Tüzet gyújtani: (szabadban) új szerelem ébredése; (kályhában, kandallóban) családalapítás, gyermek utáni vágy - Megégetni magad: szerencse a szerelemben - Tűzön járni: vezekelni kell egy korábbi bűn miatt - Csók: adni is, kapni is rosszat jelent – fény derülhet a partner hűtlenségére, vagy feltűnik körülötte egy csábító - Meztelenül látni magad: szeretnél eltitkolni valamit, de nem sikerül - Szerelmeskedni: kellemes meglepetés ér - Füst: hamar véget érő szerelmi kaland - Bábaasszony, vajúdó nő: szerencse - Boszorkányt látni: a családban vita, a szerelmesek között féltékenység támad - Kútból inni: a legvadabb vágyak is valóra válhatnak Ma van a nyári napforduló és Szent Iván éj. Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának (június 24) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered. A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra hágott az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ. A Nap megsegítése Az ősi ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában. A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség,a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthetővé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján. Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik: 1. hatalmas örömtüzek gyújtása; 2. a szántóföldek megkerülése égő faágakkal; 3. lángoló kerék legurítása egy magaslatról. Bod Péter református lelkész (1712-1769) ugyancsak ezt a három jellegzetes Szent Iván napi szokást említi meg A Históriákra utat mutató Magyar Lexikonban: Ezen a napon pedig ilyen dolgokat szoktak cselekedni: 1. A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el. 2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése. 3. Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak.- A sárkányok elűzése Egy másik írásában a nyárközépi füstölés eredetének magyarázatát még kiegészíti egy, a középkorból származó, Európa-szerte ismert elmélettel: -A melly szokás maradott a Pogányoktól, kik ollyan vélekedésben vóltanak, hogy a Sárkányok ez idő tájban, nem szenvedhették a meleget, a kutak és források körül szárnyalnak, s oda hullatják mérgeket: az afféle büdös füstel akarták azért elűzni. A pogány szlávok a nyári napforduló ünnepén nagy tüzeket gyújtottak a fás, bokros vízpartokon. Először csak énekeltek, ettek-ittak a tűz körül, külön a nők, külön a férfiak. Éjfél közeledtével feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, s vérüket égő olajjal teli tálba csurgatták. Az áldozat után hosszan tartó körtáncba kezdtek, majd amikor a tüzek kialudtak, ledobálták ruháikat és beugráltak a vízbe. Itt azután mindenki azzal töltötte a kedvét, akivel a sötétben összekerült. (Aki látta Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjét, bizonyára emlékszik erre a jelenetre). Egy XVI. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte minden településén örömtüzeket gyújtottak Szent János napjának előestéjén. A környék apraja-nagyja összegyűlt egy-egy ilyen tűz körül, ahol énekkel és körtánccal múlatták az időt. Az emberek üröm- és verbénafüzéreket aggattak magukra, a tüzet pedig a kezükben tartott szarkalábcsokron keresztül nézték, abban a hitben, hogy ez megőrzi szemük épségét az elkövetkezendő egy évben. Hajnaltájt az ürmöt és a verbénát bedobálták a tűzbe, a következő szavak kíséretében: Hagyjon el minden balszerencsém és égjen el ezekkel. Guruló tűzkerék Lotharingiában nagy halom szalmát gyűjtöttek össze egy domb tetején. Ezt követően hatalmas fakereket építettek, majd teljesen beburkolták a szalmával. A kereket úgy tették némileg irányíthatóvá, hogy egy hosszú, mindkét oldalon messzire kiálló tengelyrudat illesztettek bele. Éjfél felé lángra lobbantották a kereket, és örömujjongásokkal kísérve elindították lefelé a lejtőn. A mellette futó legényeknek az volt a feladatuk, hogy a tüzes monstrumot egy közeli folyóba tereljék. Ha ez sierült, a környék lakói bőséges szüretre számíthattak abban az évben. Talán mondanunk sem kell, hogy a lejtőn leguruló tüzes kerék a Napot jelképezi, amely a nyári napforduló után életének hanyatló periódusába lép. A XIX. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyárközépi tüzek. Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték össze a tüzelőt a Szent János-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás, különösen a kendere marad csökött. Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös nyárközépi máglyáról származott. Számos helyen úgy hitték, hogy aki átugorja a tüzet, azt nem gyötri majd a hátfájás aratáskor. Bajorország egyes vidékein az öregek az örörmtűzből származó botokat dugdosták a földbe, abban a reményben, hogy ez magasabbra növeszti majd a lent. Ez a szokás minden bizonnyal összefügg azzal a hagyománnyal, hogy a nyárközépi tűz lángjainak magassága meghatározza a len és a kender magasságát. Sok helyen a tűz átugrálásával ugyancsak a növények növekedését próbálták meg serkenteni. Baden környékén úgy vélték, hogy azoknak a fiataloknak a szülei fogják a legbővebb termést betakarítani, akik a legmagasabbra ugrottak a Szent János-napi tűz fölött.  Megnyílnak a hegyek Svédországban a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon lobbantották lángra. A tűz táplálásához kilencféle fára volt szükség. A falusiak egy bizonyos fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a néphit szerint ezen az éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot. (A régi kelták Hallowe’en éjszakájáról gondolták ugyanezt.) Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a nyárközépi tűz fölött. Amikor a lángok lelohadtak, minden pár kezet fogott, és háromszor átugrott a tűzön. A hagyomány szerint akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölt koszorúkat hazavitték; egy részével megfüstölték a házat és az istállót, hogy biztosítsák az emberek és az állatok egészségét, a többit pedig egy éven át megőrizték. Vihar idején egy keveset mindig elégettek belőle a tűzhelyen, és közben imádkoztak, hogy a vihar ne tegyen kárt a házban és a termésben. Európa sok más vidékéhez hasonlóan Csehországban is sokáig eleven volt a kátránnyal bekent kerék magaslatokról való legurításának szokása. Ezenkívül a fiúk összegyűjtötték az elnyűtt seprűket, majd szurokba mártották és meggyújtották őket. A lángoló seprűket azután a levegőbe dobálták, vagy körbefutották velük a szántóföldeket. A seprűk csonkjait a veteményeskertek földjébe dugdosták, hogy megóvják a növényeket a bogaraktól és a férgektől. A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tarsa a kártevőket; a félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől; az elszenesedett kisebb gallyakat pedig előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására. Az állatok rontástól való megóvásának egy másik elterjedt módja az volt, hogy a nyájat vagy a csordát keresztülhajtották a kialvófélben lévő tűzön vagy a kialudt tűz hamuján. Litvániában másnap reggel azok a legények, akik a Szent Iván-éji tüzet táplálták, nagy mennyiségű tejet és tejterméket kaptak a tehenes gazdáktól, hálából, amiért újabb egy évre sikerült megakadályozni a fekete boszorkányokat a tej elrablásában. Szintén általános volt a nyárközépi tűzben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit. Szeged környékén például tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére. Láthatatlanná tevő páfránymag A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották. Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy. Abaúj-Torna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak. A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat. A szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is megérti. A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A következő szavak Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el: -páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk-. A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel. http://www.egerszeginfo.hu |