Pozitív és negatív emberek Milyen emberek társaságát kerüljük, milyen emberek társaságát keressük?  Életünkbe senki sem lép be véletlenül, mert amit véletlennek érzékelünk, az részleges vakságunk következménye. Olyan mozzanat, amelynek előzményeit nem látjuk, tehát nem ismerjük fel logikáját, elkerülhetetlenségét és sorsunkat alakító szándékosságát. Bármilyen kellemetlen viszonylatunk támad környezetünk tagjaival, e viszonylat hívójele bennünk hangzott el, sőt mi adtuk meg alaphangját. Éppen ezért a mi feladatunk, hogy minden ilyen relációt feloldjunk. Ha már belekerültünk, akkor már ez a vizsgatételünk. Mivel azonban ezen a területen is - mint az élet bármely más síkján - a valódi karmaoldó, illetve elhárító módszer a profilaxis, amennyiben képesek vagyunk rá, itt is élhetünk a megelőzéssel. Mert értsük meg, az embernek joga van hozzá, hogy a dolgokat megkönnyítse, a bonyodalmakat elkerülje vagy transzponálja. E kiváltság azonban benső rang. Semmi mással nem lehet hozzájutni, mint a megismerés szellemi és erkölcsi erejével. Ez az élő erő annyit jelent, hogy van benső mértékünk, amellyel lemérhetjük, mi az, amit meg kell tennünk, s mi az, amire hiába vesztegetünk időt és energiát. Lemérhetjük: hol kezdődnek mulasztásaink, és hol végződik morális kötelességünk.  Vannak esetek, amikor nyilvánvaló, hogy szitába öntünk nektárt. Vannak esetek, mikor megbocsátásunk, teherviselésünk demoralizálja azt, akit felment és megkímél. A gyöngeségek kiszolgálása és alátámasztása éppúgy nem vezet jóra, mint az erőszakos áthangolási törekvések. Gyakran kell döntenünk az elkülönítés gyógymódja mellett akkor, ha két egyéniség nívódifferenciája áthidalhatatlanná válik. Két ilyen pólus konjunkciója olyan nagymértékben irritáló, hogy mindkét fél megbetegszik, lelki és szellemi értelemben elerőtlenedik tőle. A kötelezettségünk bárkivel szemben csak addig terjedhet, amíg hasznára lehetünk. Amint azonban legjobb szándékunk és igyekvésünk ellenére úgy konstatáljuk, hogy éppen abba hajszoljuk bele, amitől megkímélni szeretnénk, hagyjuk magára. Engedjük el. Kerüljük, mert valami rejtélyes pszichokémiai folyamat mérget termelt ki közöttünk. A megismerés kétségtelenül szolgálatra kötelez, s a kozmikus morál alapja a szolidaritás. Minden erkölcsi megbetegedés elsodor ettől az alaptól, és minden gyógyulás közelebb visz hozzá. Feltétlenül rossz tehát az a módszer, amely egy harmóniátlan közelséggel robbanást idéz elő, erkölcsi hanyatlást okoz.  A szolgálat nem riad vissza a ragálytól sem, de okosan védekezik ellene, nehogy ápolás közben maga az orvos is leprássá váljék. A negatív, lehúzó, korlátolt, rosszindulatú emberek pszichikai ragályt árasztanak. Itt feladatunk arra szorítkozik, ha környezetünkbe kerülnek, hogy szóval, példával, gondolat- vagy érzésemanációkkal gyógyszert kínálunk nekik. Ha elfogadják, gyógyulni kezdenek. Ha nem fogadják el, akkor csak az idő és elkülönítés segíthet rajtuk. De semmi esetre sem változtat állapotukon az, ha szoros közelségben velük mi is átitatódunk a fertőzéssel. Ha egy-egy terméketlen, negatív kötés szorosan ránk hurkolódik, akkor bontakozzunk ki belőle erőszak nélkül. Amennyiben felismerésünk és szándékunk helyes, akkor a viszonylat megszűnik látszólag önmagától. Leválik rólunk, mint begyógyult sebről a száraz var. A módszer ez esetben annyiból áll, hogy engedjük mi el az illetőt békességgel. Adjuk fel neheztelésünket, keserűségünket, sérelmeinket, minden várakozásunkat és feltételünket. Ez az oldott, barátságos békesség mai állapotának és fejlődési szükségleteinek világos felismeréséből fakad. Abból a bizonyosságból, hogy mellette ez idő szerint nem tehetünk semmit. Együttlétünk nem szövetség, hanem görcs. Ingerültséget teremtő kényszer. Ez a gyulladás akkor enyhül meg, ha eltávolodunk egymástól. Ha sikerül önmagunkban létrehozni ezt az állapotot, vetítsük át társunk mélytudatába. Kondicionáljuk, hogy adja fel ő is a feszült készenlétet. Pszichéje sokkal készségesebben fogadja majd el ezt az ajánlatot, kitapintva bennünk is az enyhülést, mint racionális értelme, amely csak ingerei és elégedetlensége névtelen tartalmát öltözteti különféle fedőnevekbe.  Pozitív emberek társaságát azért fontos és tanácsos keresnünk, mert a zóna, amelyben élünk gyakran szerencsétlen "vámpír" lények infernója. A negatív emberek pszichikai vámpírok. Minden élő felületre rátapadnak. Falánk csecsemő szájával szívják, amíg erő van benne, de a plusz, amelyet zsákmányolnak, nem válik tulajdonukká, hanem a minden irányban nyitott lényükön át szétömlik belőlük. A pozitív emberek nem vérrel, hanem pszichikai-szellemi elixírrel táplálkoznak. Energiák akkumulálódnak bennük. Fölöslegeik vannak, amelyekből adni tudnak. A pozitív emberek a föld erőforrásai. Bennük gyűlnek össze és általuk cirkulálnak azok az energiakészletek, amelyek megtartják a fényre éhezőket. Ezért van az, hogy negatív emberekkel való együttlét után támolygunk a fáradtságtól. Úgy érezzük, teljesen kimerültünk. Pozitív emberek társaságában pedig felfrissülünk, feltöltődünk. Senki sem érintkezhet rossz következmények nélkül túlnyomórészt csak negatív emberekkel, mert amint több erőt ad le, mint amennyit felvesz, ő maga is "vámpírrá" s egyúttal lelki hemofiliássá válik.  A pozitív ember sokaknak tud erőt adni, anélkül hogy elgyengülne. Nagyok a bevételei, és egészséges a benső ökonómiája. Az emberekkel való érintkezés számára a természetes anyagcsere szükségletét szolgálja. Ha valaki például derűs, érzelmileg egyensúlyozott tud maradni nehéz helyzetekben, hittel és bátorsággal győzi a megpróbáltatásokat, már pozitívnak számít, mert magatartása erőt áraszt. Egészséges benső ökonómiánk érdekében ezért nemcsak jogunk van hozzá, hanem szükségünk is, hogy energiakiadásainkat egyensúlyban tartsuk energiabevételeinkkel. Mert erőinkkel éppúgy nem könnyelműsködhetünk, mint anyagi javainkkal. Igaz, hogy a forrás, amellyel kapcsolatot teremtettünk, kimeríthetetlen, s a bennünk lévő szikra örök. Segítsük ezért mindazokat, akiket segíteni tudunk tettekkel, értékes tanácsokkal, jó gondolatokkal és gyógyító erőkkel, de csak akkor, ha nem vámpírcsoportlelkeket éltetünk vele, s főleg, míg fedezetünk van rá. Amint azonban rájövünk, hogy az individuális gyógyulás és konstruktív reakciók szándéka helyett valami beteg pszichikai nimfománia akaszkodott ránk, amely kéjesen felissza a ráfordított energiát, s mohón üres állatszemmel még többet követel belőle, azonnal szakítsuk meg a kontaktust, mert ami ilyenkor történik, az nem más, mint transzmutáció lefelé. Az arany ólommá változtatása. Az ilyen kapcsolatot kerüljük el. S keressük a konstruktív, megújító, inspiráló, erőinket feltöltő szellemi forrásokat. Szívjunk be Fényt, hogy Fényt áraszthassunk. Szepes Mária:  A mai világ legdivatosabb tanítása a pozitív gondolkodás. Vajon tényleg tudják-e az emberek, hogy ez mit is jelent? Mikor folyamatosan azt hallom a spirituális és ezoterikus tanításokban, hogy a pozitív gondolkodás milyen fontos, akkor tényleg ledöbbenek azon, hogy a sok tanítási módszert oktató, végig sem gondolja, hogy mit is tanít. Sulykolása a pozitív gondolkodásra nem jelent mást, csak egy elvárás-megfelelés kapcsolatot. Lehet, hogy sokan meglepődnek azon, amit írok és lehet, hogy lesznek, akik felháborodnak ezen, de igazából ezt csak azok teszik meg, akik nem mernek mélyen belegondolni abba, hogy milyen elutasításban vannak az igazi Önvalójukkal. Márpedig sokan szeretik a felületes látszatot fenntartani a spirituális ego növelése céljából, hogy a pozitív gondolkodásra szükség van. Tényleg a szavak szintjén, a kifejezés szintjén ez igaz is lehet, de a mögé tett figyelem és motiváltság a legtöbb esetben már nem ezt tükrözi. Nézzük meg mit is jelent az Univerzum igazsága általi természeti törvény szerint, a pozitív gondolkodás. Mivel az Univerzumban nem létezik az idő, ezért minden maga a pillanat (ez is csak a fizikális szint kifejezési eszköze, de a valóságban még a pillanat sem létező). A végtelen szintén Univerzális természetesség, ezért semmilyen viszonyítási pont nem jöhet létre benne. Így viszont se az ilyen, se az olyan nem tud létezni általa. Vagyis a fizikális térben, mint a végtelen Univerzum egy megnyilvánulási formájaként, a gondolat egyszerű léte tud csak megjelenni tapasztalataként. Ha nincs idő és nincs viszonyítási pont, akkor csak a létezés vansága működik a pillanatban. Ha eszerint, vagyis az igaz természeted szerint figyeled a gondolat megjelenését, akkor azok teljesek és tökéletesek minden pillanatban. Miért? Mert Te is ebben a pillanatban ezt tükrözöd önmagad igazságából a testen keresztül a személy felé. Ha bármikor erről lekerül a figyelmed és a személlyel azonosítod magad, akkor megtagadva az Univerzális természetedet csak elutasításként tudsz létezni a személy azonosulásával. Akkor viszont tényleg szükséged van a pozitív és negatív gondolatok megkülönböztetésére, mivel ezek pont az elutasításodat szolgálják. A pozitív gondolkodás egy elvárás a jó felé, aminek meg kell felelni, ha az életünket tökéletesen akarjuk élni. A negatív gondolat viszont elutasítása és kétségbevonása a teljességnek, amitől meg kell szabadulni, ha jól akarjuk élni az életünket. Ha természetes felismerésként tudatában vagy léted teljességének és annak elutasítása nem történik meg, akkor nincs szükség pozitív gondolatokra. Ha mégis megtörténik az elutasítás, akkor használja az elme a pozitívnak nevezett irányt ahhoz, hogy fenntartsa azt a látszatot, mintha visszatértél volna önmagadhoz. Ugyanis ha szükséged van a pozitív gondolatokra, annak a jelenbeli rezgése az, hogy most még negatív vagy, ezzel a figyelem máris visszatért az elutasító gondolatokhoz.  De a valóságban a pozitív gondolatok helyett elég az elutasító, vagyis a „negatív” gondolatok felismerése ahhoz, hogy a jelenben visszaálljon a figyelem az igaz természetedre az elfogadásra. Nem kell semmi mást tenni, vagyis a negatív gondolatok felismerése maga a pozitivitás. Ezért nincs szükséged pozitív gondolatokra, hiszen azzal csak a negatív irányt erősíted továbbra is. Például, ha megállapítod, hogy rosszul reagáltál egy élethelyzetben valamire, akkor ez már a jelenlét rezgésében felismerése és elfogadása a pillanatnak, hiszen észrevetted a „negatív” reakciót. Ebből következik, hogy nincs is már más dolgod, mint továbbmenni a következő pillanatra, mert ezzel az élet „kijavította” magát. Ha viszont a felismerés után megállapítod, hogy akkor most kell valamit tennem ahhoz, hogy én ezt kijavítsam, máris visszaállt a figyelem arra, hogy még mindig fennáll a hiba jelenléte, ami javításra szorul. Ezzel el is utasítottad az előbb megtörtént felismerést. Majd ha elfáradsz a pozitív gondolatok kényszeres fenntartásában, és már nem figyelsz arra, hogy melyik gondolat az, amelyik által azt gondolod, hogy jól fogsz működni, akkor felteszed magadnak az igazi kérdést: Mi az igazság? És szép lassan elkezded megfigyelni a gondolatok természetes létét.  Végre akkor megtapasztalod, hogy minden pillanat önmagában mindig teljes és tökéletes az adott helyzetben. Nem létezik az elutasítás, kétség, félelem, ezért nincs szükség a gondolatok megbontására sem. A gondolatokat az elme a személyiségkép alapján osztja fel pozitív és negatív oldalra attól függően, hogy azt gyermekként hogyan tanultad meg értelmezni. Majd a későbbiekben pedig, milyen elvárásokat állítottál fel a saját világképed alapján és ezt, hogyan illesztetted bele a mindennapi életedbe. De sajnos ez még mindig nem az igazi ÉNed léte, hanem egy elképzelés a világról, azaz amit gondolsz róla. Tehát ezek is, gondolatok által kialakított gondolatsorok következményei. Az egész lényed alapja maga az elfogadás, vagyis a Létezés. A Létezés csak valaminek a vansága által tud működni, így annak tagadása a nem-létet „hozza létre”, ami viszont nem tud létezni a Létezésben. Ha viszont nincs, akkor nem tudom elutasítani, ezért nincs szükségem a pozitív hozzáállásra sem. Így önmagában csak pusztán gondolatok vannak minden előjel nélkül. http://az-vagyok.blogspot.hu |