  Az elme kizárólag a megszokott, bejáratott helyzetekben képes mindent kontroll alatt tartani. Ha bármi új, szokatlan, vagy az élethez alapvetően fontos dolog történik, az elme azonnal leáll. 26. oldal Az ego könyve Osho Itt lehet olvasni: http://merida85.gportal.hu/portal/merida85/upload/10571_1261497177_04549.pdf https://www.slideshare.net/tiborius01/osho-az-ego-knyve  Bárhová is vigyen az utad, te mindig önmagad maradsz. Akár a Mennyekben, akár a Himalájában vagy, te nem tudsz más lenni. A világ ugyanis nem körülötted van – te magad vagy a világ. Így aztán bárhová is mész, ugyanaz a világ lesz ott veled mindig. Az igazi változás nem attól függ, hogy épp hol vagy, mert az nem kívül történik – a változásnak benned kell megtörténnie. És hogy mit értek igazi változás alatt? Nem azt, hogy fejlesztened kell magadat. Az megint csak egy hazugság. Ha „javítani” akarod önmagad, azzal csak tovább csiszolgatod, fényezed a személyiségedet. Valóban csodálatossá teheted, de ne feledd, hogy, minél gyönyörűbb, annál veszélyesebb, mert annál nehezebb lesz megszabadulni tőle. Ezért történhet meg, hogy olykor a bűnös szentté válik, de az úgynevezett „tiszteletreméltó” emberek soha. Velük ez azért nem történhet meg, mert már túl sokat fektettek bele a személyiségükbe – szépen feldíszítették, csillogóra fényesítették. Egy bűnös könnyen megválhat a magáétól, ő ezzel nem veszít túl sokat. Legtöbbször már elege is van belőle és utálja. De ugyan hogy válhatna meg tőle egy köztiszteletben álló egyén? Hiszen olyan jól jövedelmez, akkora profitot termel egy ilyen személyiség. Emiatt tisztelik, emiatt jutott ilyen magasra a ranglétrán, és emiatt ért el akkora sikereket az életben. Nagyon nehéz ilyenkor megállni és nem tovább mászni ezen a létrán. Ennek a létrának ugyanis soha nem érsz a végére, örökkön örökké lehet folytatni rajta a mászást. KI VAGYOK ÉN?  Felteheted ugyan a kérdést:Ki vagyok én? De erre egy keresztény pap például azt fogja neked válaszolni, hogy : Te Isten gyermeke vagy, és Isten nagyon szeret téged. Na és mit tudsz ezzel a válasszal kezdeni? Ott állsz majd, és azon fogsz tépelődni, hogy Isten vajon hogyan szerethet téged. Egy pap így szólt Mulla Nasruddinhoz: – Isten nagyon szeret téged. – Ugyan hogy szerethetne? Hiszen nem is ismer! -mondta erre Mulla. – Éppen ezért. Mi már ismerünk, ezért aztán nekünk sokkal nehezebb is volna szeretni téged. Vagy elmehetsz egy hinduhoz, aki majd azt mondja: Te magad vagy Isten. Nem Isten gyermeke vagy tehát, hanem magad vagy az Isten. De közben neked még mindig görcsöl a fejed, migréned van, és azon tűnődsz, hogyan lehet Istennek migrénje… szóval itt sem találsz megoldást a problémára. Ha ezt a kérdést akarod feltenni: Ki vagyok én? Akkor nem menj senkihez! Csak ülj csendben, és tedd fel a kérdést saját magadnak – mélyen legbelül! Hagyd, hogy visszhangozzon! Nem verbálisan. Egzisztenciálisan. Váljon ez a kérdés olyanná, mint egy szívedet szurkáló nyílhegy: Ki vagyok én? És hagyd, hogy ez a nyíl keresztülhatoljon rajtad. Ne kapkodj a válasszal, mert ha rögtön válaszolsz, az a válasz biztosan valahonnan máshonnan jön majd – valami paptól, politikustól vagy valamilyen hagyományból. Ne emlékezetből válaszolj, mert az összes emléked kívülről származik. A te memóriád is épp olyan, mint egy számítógép memóriája: teljesen élettelen. Az emlékezetednek semmi köze a tudáshoz. A memóriád tartalmát úgy táplálták beléd. Tehát, amikor azt kérdezed, hogy ki vagy, és az emlékezeted azt súgja: Te egy nagy lélek vagy… Vigyázz! Ne ess bele ebbe a csapdába! Dobd ki magadból ezt a sok szemetet! Csak kérdezz tovább: Ki vagyok én?… Ki vagyok én?… Ki vagyok én? És egy szép napon azt fogod látni, hogy már a kérdés is eltűnt. Csak a válasz utáni szomjad marad: Ki vagyok én? Maga a kérdés már nincs is ott… csak a vágy, hogy ismerd a választ. Ekkor már az egész lényed együtt lüktet ezzel a vággyal: Ki vagyok én? Egy nap aztán rájössz, hogy már te magad sem vagy ott Csak a szomjúság… A létezésednek ebben a rendkívül elmélyült, szenvedélyes és felfokozott állapotában hirtelen felrobban benned valami. Egyszerre ott találod magad szemtől szemben: magaddal… Onnantól egyszerűen tudod, hogy ki vagy. Teljesen értelmetlen az apádat arról kérdezni, hogy te ki vagy. Hiszen ő sem tudja, hogy ő kicsoda. Semmi értelme a nagyapádat, vagy a dédapádat kérdezni. Ne mást kérdezz! Ne kérdezd az anyádat, ne kérdezd a társadalmat, a kultúrád, ne kérdezd a civilizációt! Kérdezd a saját legbensőbb középpontodat! Ha valóban tudni akarod a választ, merülj el önmagadban – ebből a tapasztalásból születik meg a változás! AZ AZONOSULÁS  Az ego akkor alakul ki, amikor valami olyasmivel azonosulsz, ami valójában nem vagy. Bárki is légy, semmi szükséged azonosulásra. Semmivel sem kell azonosulnod: már eleve az vagy, aki vagy. Tehát bármilyen azonosulásról is legyen szó, az azt jelenti, hogy valami mással azonosulsz - valamivel, ami nem vagy. Az ember azonosulhat a testével, az elméjével, de abban a pillanatban, amint ez megtörténik, elveszíti önmagát. Erről szól az ego. Így formálódik, így kristályosodik ki. Amikor azt mondod én, valamivel máris azonosulsz: egy névvel, egy személyiségtípussal, egy testtel, egy múlttal, egy elmével, bizonyos gondolatokkal és emlékekkel. Csak akkor tudod azt mondani, hogy én, ha mélyen legbelül azonosulsz valamivel. Ha semmivel nem azonosulsz, és képes vagy csak önmagad maradni, nem tudod többé azt mondani, hogy én - az én egyszerűen eltűnik. Az én valamivel való azonosulást, önmeghatározást jelent, ez pedig minden rabszolgaság kiindulópontja. Azonosulj bármivel, és börtönbe zárod magad - maga az azonosulás lesz a börtönöd. Ne azonosulj semmivel, maradj teljesen önmagad, és akkor megtapasztalhatod a szabadságot. Az ego a rabság, az ego-nélküliség pedig maga a szabadság. Mindenki azonosul például a nevével, holott mindenki név nélkül születik. Végül aztán ez a név olyan fontosság válik a viselőjének, hogy képes akár meg is halni érte. Pedig hát mi egy Név? De abban a pillanatban, hogy azonosulsz vele, rendkívül fontossá válik annak ellenére, hogy mindenki név nélkül születik. Vagy ott a külső: mindenki azonosul a saját külsőjével. Amikor odaállsz a tükör elé, mit látsz? Magadat? Ugyan már! Egyetlen tükörben sem láthatod magadat, pusztán azt a formát, amivel épp azonosítod önmagad. Az már az emberi elme hülyesége, hogy függetlenül attól, hogy ez a külső mindennap változik, de te továbbra is azt hiszed, hogy az te vagy. Amikor kisgyermek voltál, milyen volt a külsőd? Amikor még az anyaméhben voltál, milyen volt a külsőd? Amikor még csak petesejt és spermium voltál, milyen volt a külsőd? Ha készítettek volna a megtermékenyített petesejtről egy mikroszkopikus felvételt, felismernéd magad az anyaméhben? Tudnád azt mondani, hogy "Igen, az ott én vagyok!" Képes lennél rá? Nem. Ha felvették volna magnóra az első ordításodat, amikor megszülettél, vajon felismered a hangodat, és tudnád azt mondani, hogy "Igen, ez az én hangom?" Nem, Pedig a tiéd volt, és azzal is azonosulnod kellett valamikor. Ha egy emberről a haláláig képeket készítünk... A külsőnk folyamatosan változik - van némi folytonosság, mégis minden pillanatban változik... A tested hét évente teljesen kicserélődik; ma már egyetlen sejt sem ugyanaz benne, mint hét évvel ezelőtt volt, mégis azt gondijuk: "Ez az én testem, ez én vagyok." A tudatosságnak nincs formája. A forma csak egyfajta külsőség, ami egyfolytában változik - mintha csak a ruhád volna. Az azonosulás maga az ego. Ha semmivel nem azonosulsz - sem a neveddel, sem a testeddel - akkor ugyan hol az ego? Akkor egyszerűen csak vagy, és közben mégsem vagy. Akkor tisztán csak te magad vagy, de az ego nincs sehol. Ezért mondta Buddha, hogy az én az nem-én. Úgy nevezte: anatta, anatma. Vagyis: "Nincs egód, tehát nem nevezheted magad atmának sem. Nem mondhatod magadra, hogy én, mert nincs én. Csak a puszta létezés létezik." És ez a puszta létezés a szabadság.  Mivel eleve különleges vagy, semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Te különleges és egyedi vagy - Isten ennél kevesebbel nem érte volna be, amikor megteremtett. Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy. Ha különlegessé próbálsz válni, azzal pont a különlegességet veszíted el, hiszen magával a próbálkozással azt feltételezed, hogy nem vagy az. Pont ezzel válsz közönségessé, átlagossá. Na már most, ha te egyszer már kiindulópontként elfogadtad, hogy átlagos vagy, hogyan válhatnál különlegessé? Próbálhatod ezerféle módon, akkor is átlagos maradsz, mert a kiindulópont hibás. Persze elmehetsz a szabóhoz és készíttethetsz különleges ruhákat magadnak, elmehetsz a fodrászhoz valami vadonatúj frizurát csináltatni, használhatsz mindenféle kozmetikumokat, meg is tanulhatsz néhány dolgot, hogy műveltebbnek tűnj, festegethetsz és közben gondolhatod, hogy festő vagy ... csinálhatsz még néhány dolgot, amitől akár híres és közismert is lehetsz, de mélyen legbelül tudni fogod, hogy semmi különleges nincs benned. Olyan vagy, mint bárki más. Ez mind csak külsőség. Hogyan változtathatnád a közönséges lelkedet különleges lélekké? Sehogy. Isten azért nem talált ki erre módszert, mert ő még soha nem teremtett egyetlen átlagos lelket sem, tehát nem is juthatott eszébe ez a probléma. Ő kivételes lelket adott neked. Ezt a lelket soha senkinek nem adta még oda korábban. Direkt neked teremtette. Tehát csak azt szeretném, hogy megértsd, különleges vagy. Nem kell elérned a különlegességet, mert már a tiéd - csak vedd észre! Merülj el önmagadban és érezd! Senkinek nincs olyan ujjlenyomata, mint neked. Senkinek nem olyan az íze, az illata, a hangja, a szeme, mint a tiéd. Kivételes vagy. Sehol a világon nincs belőled még egy példány. Még az ikrek is különböznek egymástól - bármennyire is hasonlítanak, ők sem egyformák. Más utakon járnak majd, másképp nőnek fel, különböző egyéniségek válnak belőlük. Azt kérded: "Hogyan küzdhetném le a különlegesség iránti vágyamat?" Vedd észre a valóságot! Nézz mélyen magadba, figyeld önmagad, és meglátod, a különlegességre való törekvésed elveszti az értelmét. Ha egyszer felfogod, hogy különleges vagy, a különlegesség iránti vágyad szertefoszlik. Ha azt kéred, adjak valami technikát, hogy hogyan ne legyél különleges, az is csak zavarni fog. Mert akkor megint csak próbálkozol valamivel. Először különlegessé akartál válni, most meg megpróbálsz nem különleges lenni. Állandóan csak próbálkozol, próbálkozol... folyton javítani akarsz magadon, egyszer így, másszor úgy, csak éppen soha nem fogadod el magadat olyannak, amilyen vagy.  Az én üzenetem az, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, mert Isten is így fogad el téged. Isten tisztel téged, de te máig nem voltál képes tisztelni a saját lényedet. Légy mélységesen boldog, hogy Isten úgy döntött, neked létezned kell, hogy lehetőséget adott neked a létezésre! Így most láthatod ezt a világot, hallgathatod a zenéjét, gyönyörködhetsz a csillagokban, találkozhatsz a többi emberrel, szerethetsz és téged is szerethetnek - mit akarsz még?! Élvezd, amit kaptál! Ezt hajtogatom állandóan: örülj az életednek! Ebben az élet-igenlő ünneplésben egyszer csak megvilágosodik benned a felismerés, ahogyan a villám világítja be az eget, hogy különleges vagy. De ne feledd: ez a felismerés nem az egóból ered; nem arról van szó, hogy másokhoz képest vagy különleges. Nem. Abban a szent pillanatban, pontosan tudni fogod, hogy mindenki más is különleges. Olyan, hogy átlagos, szokványos, egyszerűen nem is létezik. A lényeg tehát, hogy az azt gondolod: "Különleges vagyok. Különlegesebb, mint az a férfi ott, vagy az a nő ott." - akkor még nem érted a lényeget. Ez pusztán az ego játéka. Különleges vagy, de nem másokkal összemérhetően, nem másokhoz képest. Egyszerűen csak különleges és egyedi vagy úgy, ahogy vagy. Soha ne utánozz senkit! Ne légy imitátor! Légy hiteles, légy csakis önmagad, és akkor pontosan tudni fogod, hogy különleges vagy. Isten nagyon szeretett téged, ezért létezel! Az ő szeretete az oka annak, hogy egyáltalán létezel - különben nem is születtél volna meg. Léted az Ő szeretetéből következik. De a te különlegességed nem mások ellenében létező különlegesség. Nem arról van szó, hogy a szomszédaidhoz, a barátaidhoz, a feleségedhez vagy a férjedhez képest vagy különleges. Egyszerűen azért vagy különleges, mert egyedi vagy. Egyedül te vagy olyan, mint te magad. Ha így nézed a dolgot, ha így fogod fel, a különlegességre való törekvés egyszerűen szertefoszlik. Az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte. Az ego nem te vagy. Az egót a társadalom találta ki; ezzel csapnak be, hogy nyugodtan játszadozhass tovább vele, mint valami játékszerrel, és soha ne gondolkozz el azon, hogy mi is a valóság. Ezért mondom folyton, hogy amíg nem szabadulsz meg az egódtól, addig képtelen leszel megismerni önmagadat. Az igazság keresése pontosan itt kezdődik: bármit is mondott neked a társadalom arról, hogy ki vagy, felejtsd el, verd ki a fejedből! Biztosan nem az vagy, amit mondtak, hiszen rajtad kívül senki nem tudhatja, hogy ki is vagy valójában... senki, csak te. Rajtad kívül senki nem léphet be léted titkainak kamrájába. Senki nem tudhat róla semmit, tehát bármit is mondtak az tévedés volt. Felejtsd el! Ha szereted magad, meglepődve tapasztalod, hogy a többiek is szeretnek. Senki sem szereti azt, aki még önmagát sem képes szeretni. Ha te magad képtelen vagy szeretni magadat, ugyan kitől várhatnád el, hogy megpróbálkozzon ezzel? És aki nem szereti magát, az nem maradhat semleges sem. Ne feledd, az életben nem létezik semlegesség! Ha valaki nem szereti magát, az biztosan gyűlöli magát - az élet nem ismeri a semlegességet. Az életben mindig választani kell. Ha nem szeretsz, akkor nem maradhatsz egyszerűen ebben a szeretet nélküli állapotban. Nem. Akkor gyűlölnöd kell! Aki pedig gyűlöli magát, az rombolni fog. Önpusztító lesz. Aki gyűlöli magát, az mindenki mást is gyűlölni fog - dühös lesz és erőszakos, szüntelen haragban mindenkivel. Aki gyűlöli magát, hogyan is remélhetné, hogy a többiek szeressék? 251-252. oldal A spirituális életvitel Ki vagyok én? Itt hasonló tartalmú: https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/kik-vagyunk/ki-vagyok-n |