A Dalai Láma, mikor megkérdezték, mi az ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta: "Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán." Napoleon Hill Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat. A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket. Andrew Matthews – Élj vidáman! Mindennapok - PABLO NERUDA  Mindennap meghal egy kicsit az, aki a szokás rabjává válik, mindennap ugyanazt az útvonalat követve, aki nem változtatja meg létezését, aki nem kockáztatja meg azt, hogy valami újat építsen, aki nem beszél nem áll szóba olyan emberekkel, akiket nem ismer. Mindennap meghal egy kicsit az, aki gurut csinál a televízióból. Mindennap meghal egy kicsit, aki kerüli a szenvedélyt, aki a fehéren a feketét választja és a pontot az I betûn, egy emóció örvény helyett, mely csillogásra készteti a szemet, mosolyra változtatja a sóhajt és felszabadítja a szív érzelmeit. Mindennap meghal egy kicsit az, aki nem megy el helyérõl, akkor amikor boldogtalan, aki nem kockáztatja meg a bizonytalant a biztos helyett álmai beteljesítéséért, aki életében legalább egyszer, nem teszi lehetõvé magának azt, hogy ne hallgasson a “felelõs” tanácsokra. Mindennap meghal egy kicsit az, aki nem utazik, aki nem olvas, aki nem hallgat zenét, aki nem keresi a benne lévõ adottságot/tehetséget. Mindennap meghal egy kicsit az, aki tönkreteszi a szerelmét, aki nem hagyja, hogy segítsenek neki. Meghal egy kicsit az, aki önsajnálattal tölti a napjait és utálja a nem szünõ esõt. Meghal egy kicsit az, aki elhagyja tervét, mielõtt hozzá kezdett volna, aki nem kérdez, mert fél, hogy nevetségessé válik és aki nem válaszol, bár ismeri a kérdést. Kerüljük a halált, emlékezve mindig arra, hogy élõnek lenni többet jelent az egyszerû légzésnél. Csupán az okos türelem késztet a fenséges boldogság meghódítására. Minden attól függ, hogyan élünk…. Ha forrósodnod kell, forrósodj a napon. Ha csalnod kell, csapd be a gyomrod. Ha sírnod kell, sírj az örömtõl. Ha hazudnod kell, hazudj az életkorodról. Ha lopnod kell, lopj egy csókot. Ha veszítened kell, veszítsd el a félelmed. Ha éhes vagy, légy szeretetre éhes. Ha azt kívánod, hogy boldog légy, kívánd ezt minden nap…. Anthony Robbins A lényeg az, hogy e vízió dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk. Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk. A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket. Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell, hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat, miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat. Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba, és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot, és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény. Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket. Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz, mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e majd ugyanilyen biztonságot az életemnek? 100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják." John Powell |