Szerző : Száraz György Én mindenkit erősen buzdítanék itt, a korszakváltás küszöbén, hogy mielőbb kezdjen bele a tudatváltásba, gondolkodásának és érzelmeinek a harmonizálásába, és tegye rendbe az életét. Ne halogass semmit, mert később rá fogsz jönni, hogy az csupán elfecsérelt idő volt, s olyan dologtól féltél, ami nem számottevő, csupán az egód nagyította fel. Engedd meg, hogy megosszak veled néhány tanácsot az egó pajzsának leengedéséről vénuszi szempontból! Nem tisztem energetikai folyamtokról beható tanulmányokat folytatni, de a tapasztalataimat mindenképpen szeretném megosztani Veled. Sokan egészen extrém módon vizionálják az előttünk tornyosuló korszakváltást és tudati felemelkedést. Ezek nagy részéről nekem más a véleményem. A következőkben inkább a közeljövő egyre sürgetőbb feladataira és teendőire hívom fel a figyelmet, mintsem hogy a nagyszabályú, fajsúlyos és borzasztó jövőképeket méltassam. Az egyik legfontosabb dolognak azt tartom, hogy az ember tanulja meg az energiaközpontjait harmonizálni, és magának a technikának az elsajátítása közben is egy magasabb szintű bölcsességet igyekezzen elérni és fenntartani a tudata számra. Meglátásom, hogy a legtöbb ember nem foglalkozik saját energetikai rendszerével azok után, hogy viszonylagos harmóniaszintjét, komfortérzetét és relatív egészségét visszanyerte. Ez szomorú. Az új jövő ígérete szerintem csak olyan emberekre vonatkoztatható érdemben, akik változnak, méghozzá pozitív irányba változnak. Ehhez a saját mélységeken át vezethet csak el az út, de ugyanakkor az életgyakorlat közben átélhető egy olyan csendesség, amely a kozmosz törvényeit példázza. Így válhat az ember a rend megtestesülésévé. 2012 hátralévő részét át- meg átszövi a vénuszi erő. Ebben az időszakban, illetve ebben a korban mindenütt jelen van az árnyék. Ennek tudható be, hogy az emberekben nem igazán tudnak kiteljesedni az érzelmek, illetve az emocionális gondolkodás. Az istenvilágokban, ahol a vénuszi erők uralkodnak és dominálnak, megtestesül minden, ami ellenkezik a káosszal: a női princípium, a vénuszi erők és azok a felszabadított, megkönnyebbült energiák, amelyek a lélek számára az életörömöt, a melegséget és a lendületet adják. A vénuszi erő abban segít, hogy a lélek felfedezhesse magában azt a hajtóerőt, azt az életösztönt, ami felülemelkedik a racionális funkciókon, melyeket az egó és a tudat ural. Mindnyájan körül vagyunk véve különböző páncélokkal, melyeket az egónk épített a lelkünk köré. Ez feszültséget okoz és ellenkezik a lelki fejlődéssel. A Vénuszhoz kapcsolódó feminin erők nem pusztán a fantáziánkra hatnak, mivel a tudatalatti lelki erőket rezonálják azért, hogy azt a hamis, egós pajzsot, ami körülveszi a lelket, leoldják és leválasszák rólunk. Ez a spirituális felemelkedés tekintetében abban segít, hogy belső és külső lelki szemeink felnyíljanak, hogy feltáruljon előttünk az, amit csak a lelki szemek láthatnak és érezhetnek, vagyis az a vándor-folyamat, ami újra meg újra életre hívja a lelket. A lelked sok előző élet tapasztalataival rendelkezik, sok eredményt tudhat magáénak és sok képességgel is rendelkezhet. Vannak teljesen egyedi vonásai az isteni Énünknek, melyekkel csakis Ő rendelkezik. Ahhoz, hogy hű tudjál maradni Önmagadhoz és a fejlődésedhez, hűnek kell lenni a nőiségedhez és a férfiségedhez. Ezek a dualitás szabályai, melyek a lélek vándorlásában számítanak. Mai viselkedésünk, viselkedési alakzataink már kissé eltérnek az isteni gondolkodástól, s ezek a vénuszi erők, melyeket 2012-ben kap az emberiség, finoman, lassan kezdik el kifejteni a hatásaikat és éreztetik azt, amit a léleknek tudnia kell. Fontos, hogy a lélekre ne hassanak az anyagi világ terhei, hogy a hit hiteles erőt kapjon, s hogy a gondolatok rendszerét ne befolyásolja a születés és a halál fogalma. A Vénusz segít abban, hogy tudatosabban élhessük meg a lelki hatásokat és a lelki vonásokat, amik az egó páncéljai ellen valók. A vénuszi erők segítenek az adásban és az elfogadásban, illetve ennek az átértékelésében. A lelki fejlődés princípiuma az együttérzés, a nyitottság és a melegség, mert ezek adják az életörömöt, amely hangsúlyozza a tudatos lélek harmóniáját. Ezt akarja mindenáron megakadályozni, megváltoztatni az egó azzal, hogy újra élteti, megismételteti a negatív belső programjainkat: gondolatokat és érzelmeket, vagyis azokat a felesleges erőket, amelyek manapság az emberekből áradnak. Az egó páncéljának jele, hogy az ember elfeledkezik a pozitív jövő ígéretéről és nem foglalkozik az eredettel sem. Az egó nyugalma csupán látszat, egyfajta önámítás, amely azzal a megittasult tudattal hitegeti magát, hogy nem közelegnek a nagy változások. Szerintem nem a divatot kell követni, mert az egyszer befejeződik! A cél a hanyatlás megállítása és az egymástól elválasztott dolgok egyesítése. Mindenkinek magának kell megtalálnia a labirintusokon, a kelepcéken át azt az igaz fényt, amely őt jó irányba fordítja. A nem-minősítés útja Szinte örök probléma a lelki fejlődés útján a nem-minősítés. Vajon hogyan kell csinálni? Miért éri meg gyakorolni ezt a spirituális direktívát? Hol húzódik a határ a minősítés és a véleményalkotás között? Mikortól jogos, igazságos, illetve mikortól sértő, bántó a minősítés? Milyen karmikus következményekkel jár a minősítés és a nem-minősítés? Élhetünk-e valóban a nem-minősítés filozófiája szerint? Nos, aki magához szeretné vonzani az életében azokat a személyeket, körülményeket, feltételeket és meg akarja teremteni azokat a helyzeteket, amelyek támogatják vágyai és szándékai megvalósulását, annak hatalmas áldozatot kell hoznia: le kell mondani arról az igényéről, hogy az életében vele szembe jövő személyeket és a helyzeteket minősítse. Ez ugyanis egy rossz szokás, egy helytelen beidegződés, amit belénk sugallt a társadalom. Szó sincs arról, hogy ne legyen önálló véleményünk és gondolkodásunk, de arról annál inkább, hogy ne fecséreljük az energiáinkat és az időnket haszontalan dolgokra. Mi több, a minősítés visszahatásaiból mindannyian tudhatjuk, hogy nincs köztük jó. Így butaságba taszítja az embert. Minősítéseinkkel nem egyszerűen vétünk az isteni törvények ellen, hanem hagyjuk magunkat a sárba tiporni, sőt örömmel asszisztálunk saját magunk akadályoztatásához. Mert kétségtelenül akadályozza magát az, aki a minősítés szintjére süllyed. A minősítés ugyanis mindig ítélkezés. Az ítélkezésre pedig ugyanúgy vonatkoznak a karmikus rezonanciális szabályok, mint minden másra. Egy kivétel van ezek alól: a bölcsesség. Egy bölcs ugyanis nem minősít. A mágus még minősít, de ő azt a logikát követi, hogy tesz ő annyi jó dolgot, hogy egy-két kisebb minősítés még belefér. A mágus megteheti, talán igaza lesz, talán nem. De egy ember szájából és elméjéből a minősítés egyenlő a bölcsesség hiányával. A tagadás, az ellenállás, a harci modor szintén e hiányra utal. Az egy kegyelmi állapot, amikor valaki képes élvezni az életét úgy, ahogyan van. Ez nézőpont kérdése, mint minden az életben. Aki néz, még nem biztos, hogy lát, de legalább tud választani. A szellemi és lelki finomságokra vak emberi elme azonban hibát hibára halmoz a sorsában, így meg is kapja érte a jogos fizetségét. Aki a vonzással foglalkozik, aki a másokkal való kapcsolódási pontokat keresi, aki a közösségi lényét csillogtatja, aki toleráns, azt eltölti erejével az ítélkezés-mentesség, vagyis a kozmosz intelligenciája. Az ilyen ember a szeretet embere. Megfigyelésem szerint az ember azért minősít, mert irányítani akarja a másikat. Egyszerűen nem képes elviselni, hogy a másik olyan, amilyen. Ilyenkor azonnal, szinte természetellenesen, akár erőszak árán is be akar avatkozni a másik ember sorsába, s teszi ezt úgy, mint aki fel lett jogosítva erre. A bölcs ember a lehető legkevesebb beavatkozással él. Az ítélkezés-mentesség útját követő akkor segít, ha kérik, nem akkor, amikor okosabbnak, felsőbbrendűnek, képzettebbnek, idősebbnek, hatalmasabbnak érzi magát másokkal szemben. Amúgy pedig csendben van és élvezi az életet. Bárki bármikor elsajátíthatja, felveheti ezt az attitűdöt. Nem nehezebb a többinél, viszont kifizetődőbb. Boldogságot ad, egészséget ad, örömöt nyújt és felemeli az embert a földhözragadtságából. Aki minősít, az nem fogad el. Aki nem fogad el, az hitetlen. Sokszor saját hitetlenségünk, kételyeink, tudatalatti gyengeségeink miatt minősítünk. A minősítés tulajdonképpen egy jóslat, amikor mi vesszük a bátorságot és kijelentjük, hogy ennek ez meg ez az oka és a következménye. Itt azért hibázunk, mert önmagunkból indulunk ki, s nem a másikból. Ítélkezés közben nem tiszteljük a másikban lakozó isteni Ént, mert tévesen csupán az egójával azonosítjuk az illetőt!!! Aki az ítélkezés-mentességet gyakorolja, az nem keres kiskapukat, s fel sem tesz olyan kérdéseket, hogy akkor most mi számít annak és mi nem, mivel az érzékelése kifinomodásával a gondolkodása is kifinomodik, így megleli a válaszokat saját magában. Aki külső direktívák alapján tud csak fejlődni, az nem árt, ha tisztában van azzal, hogy egyelőre még háttal áll a helyes útiránynak, nevezetesen, a belső ismeretek és bölcsességek felé vezető ösvénynek. Boldog napot! http://www.boldognapot.hu |